Á. és K. 27 évesek, az egyetemen ismerkedtek össze. Saját bevallásuk szerint nem sok közös van bennük, mégis nagyon erős szövetség alakult ki közöttük. Megmentik a világot, együtt boroznak (ez a kettő gyakran együtt jár! :D), egész napos Skype-látogatást tartanak egymásnál, és, ha tudnak, áttáncolják az éjszakát. Betevő feelgood barátos interjú következik!

Á.: 27 éves,  romantikus, a virágaihoz beszélő lány vagyok. Az összes kóbor kutyát szeretném hazavinni, az összes apróm odaadom a hajléktalanoknak. Esőben a csigákat az út szélére teszem. Nem sírok a filmeken, hanem zokogok. IMÁDOM a magyar borokat, az olasz konyhát és az olasz pasimat, és szerintem mindig minden rendben lesz. Rendetlen vagyok, és elvileg keresztben alszom az ágyon (nem is igaz…).

K.: 27 éves vagyok. Értékesítéssel foglalkozom egy crowdtestinggel foglalkozó cégnél. Balkezes vagyok, extrovertált és hangosan fújom az orrom. Szeretem a jó borokat, a sportot imádom. A tánc a mindenem. Mindig éhes vagyok, amivel a pasimat már meg sem lepem. Otthon a nevem nem K., hanem Cukika. Nem szeretek főzni és türelmetlen vagyok. Imádok aludni, és minden nap megváltom a világot, legalább egyszer. :)

És most, hogy bemutatkoztál, hogy mutatnád be a barátodat? :)

Á: K. a két lábon járó racionalistás. Erős, kritikus, de főleg magával, mindig elemez (mint én), mindig javulni akar, mindig többre és jobbra törekszik. Kevesen látják, de nagyon érzelmes is tud lenni, nagyon jó szívű ember, sokat törődik másokkal.

K: Á. egy kiegyensúlyozott, (nem meglepően) Mérleg csillagjegyű csodalény. Könnyű vele csak úgy lenni, semmit csinálni, még az is szórakoztató. Sosem fél tükröt tartani, ami mindig nagyon jól jön, főleg nehéz helyzetekben. Nagyon kiegyensúlyozott, őszinte ember, a bölcsessége alapján, ha nem tudnám hány éves, kb. 120 évesre becsülném. :)

Mikor és hol ismerkedtetek meg? Hány évesek voltatok? Mire emlékszel az első találkozásról?

Á.: pontosan nem emlékszem mikor találkoztunk először. :) Az biztos, hogy az egyetemen az alapképzés vége felé, kb. 21-22 évesek lehettünk. Nekem egy-két éles kezdeti emlékem van csak, pl. mikor átmentem hozzá, és ugyanazt a tételt meghallgattam 40-szer a vizsgája előtti nap. Aztán pislogtam kettőt, és puff legjobb barátnő lett.

K.: Az egyetemi alapképzés végén, amikor az akkori barátom elutazott külföldre, szerencsére, Á. egyik barátnőjével kezdtem el lógni, ahol általában Á. is ott volt. Már az akkori találkozások is hosszú lelkizős beszélgetésekké váltak. :) Nagyon meglepett, mert amit korábban az egyetemen láttam belőle vagy gondoltam róla, teljesen téves volt. Távolságtartónak, néha kicsit introvertáltnak tűnt. Na, hát ez nagyon nem igaz rá. Az egyik konkrét emlékem, amikor ott vagyok nála, ülünk a szobájában, már mindenki más barátunk elment haza, és csak vagyunk, és olyan jó. Ez azóta is megmaradt köztünk. 

Azonnal megvolt az összhang közöttetek?

Á.: Én megmondom őszintén nem emlékszem, az interjú miatt próbáltam újra és újra felidézni, de nekem nincs meg a kezdet tisztán. Szerintem nem voltunk túl szimpik az elején egymásnak. Az áttörés akkor volt (meglepő módon) amikor elmentünk mindketten külföldre. Én rémesen rossz kapcsolattartó vagyok, de vele mégis sikerült szinte minden nap csetelni, vagy valahogy kommunikálni, és nekem itt indult a nagy szerelem. :)

K.: Nem mondhatnám, hogy unszimpik voltunk egymásnak, inkább semlegesek. Onnantól kezdve viszont, hogy elkezdtünk közös társaságba járni, szimpatikussá vált meglepően gyorsan (meglepő azért, mert nem kötök életre szóló barátságokat túl könnyen vagy gyorsan). Sosem felejtem el, mielőtt mindketten kiutaztunk külföldre tanulni (különböző országokba), végigbuliztuk Á. búcsúhetét. MINDEN NAP, de nem viccelek, minden egyes nap elmentünk táncolni valahova, szuper volt. Akkor kezdtem biztos lenni, hogy ez valószínűleg örökre így marad. :)

Miben vagytok egyformák?

Á: Szinte semmiben. A fejlődni akarásban, a folytonos pszichológiai, részletes, mély, agyon cincált beszélgetésekben. A tükörtartásban, a konstruktív kritikában. Bár az életünket lehet, hogy teljesen másképp élnénk le, az élet univerzális nagy kérdéseit mégis egyformán látjuk. És nyáron, valaki teraszán együtt borozni, na, abban tök egyformák vagyunk.

K: Gyakorlatilag semmiben, és érdekes módon sok mindenben. Sokat beszélgetünk róla, hogy mi lenne, ha fiú és lány lennénk egy párkapcsolatban. Valószínűleg őőőrületbe kergetnénk egymást. :) Amiben mégis egyformák vagyunk, az a folyamatos fejlődni akarás, az önelemzés, és mások elemzése is. Ezekről nagyon sok filozofikus beszélgetést folytatunk. Mindketten nagyon szeretünk táncolni, és elég jól is csináljuk, így nagyokat tudunk bulizni bárhol.

Miben különböztök?

Á: K. szőke hajú, kék szemű, racionális, sport mániás, mindig észnél van, szereti a kézilabdát, ami szívén az a száján, vállalja a konfliktusokat. Én egy barna, „nekem mindig minden egy nagy érzelmi gombóc” típus, és amit mondasz, az szervesen kötődik valamihez, amit két évvel ezelőtt szerintem gondoltál… K. szét tud választani érzelmeket és helyzeteket, sokkal jobban átlát szituációkat, el tud viselni sérelmeket.

K.: Á. kiegyensúlyozott, én hullámzom. Nem megy olyan fejetlenül a konfliktusokba, mint én. Asszertívebben tudja kifejezni magát. Á. nőcisebb, én inkább sportos vagyok. Á. mindig tud egy újabb nézőpontból szemlélni egy helyzetet, én legtöbbször „bentragadok”.

Mi a legviccesebb vagy legemlékezetesebb közös történetetek?

Á: Nekem ez inkább egy periódus volt az egyetemen, ahol egy fél évig úgy éreztük, miénk a világ. És a miénk is volt… rengeteg buli, együtt lógás, együtt sírás-nevetés, azt sosem fogom elfelejteni. A másik, hogy mindig jött utánam. :) Éppen ahol külföldön voltam, ő volt az egyetlen, aki mindig jött és meglátogatott.
Jaaa, és mikor egyszer nálam aludt a kihúzható kanapémon. Felébredek az éjszaka közepén arra, hogy nyitott szemmel engem néz és törökül halandzsál valamit… ott majdnem újragondoltam ezt a barátságosdit…

K: Sok olyan sztorink van, ahol belelovaltuk magunkat valami, másoknak valószínűleg abszolúte nem vicces témába. Annyira, hogy a végén már azon nevettünk 10 perce, hogy a másik hogy nevet. Biztos tudjátok, ez az ok nélküli sírva nevetés.
A másik, számomra nagyon emlékezetes, amikor külföldön tanultunk és hétvégén mondjuk egész nap bekapcsolva volt a Skype-unk (hívásban voltunk). Mindenki csinálta a saját napját, pakoltunk, mostunk, tanultunk, aludtunk. És a másik akkor is ott volt, ebben az esetben ugyan csak virtuálisan, de mintha átmentünk volna egymáshoz, több ezer kilométer távolságban is.

Mi volt a legjobb ajándék, amit tőle kaptál?

Á: Sokáig nagyon egyedül voltam a gondolataimmal, meglátásaimmal, és nem gondoltam, hogy valaki megérti majd, sőt egyetért velem. A legnagyobb ajándék, amit kaphattam, hogy vele mindig tudom, hogy szeret, hogy hányadán állunk, azt mondja, amit gondol, nincs sértődés, gondolatolvasás, érzelmi zsarolás. El lehet mondani a rosszat is, nem fog ijesztetni, mindig segít, mindig ott van, ha van baj, ha nincs. Nekem ö tényleg több mint család.

K: Korábban az összes legjobb barátnőmnek komplexusa volt velem szemben, ezért sokszor átvertek, vagy a hátam mögött ártani próbáltak nekem. Nagyon sokszor megégettem magam. Már az egyetem kezdetekor rég nem hittem a „Legjobb Barátság” mítoszában. Aztán jött Á.! Nem kérdezett, csak szerves része lett az életemnek, és megmutatta, hogy lehet feltétel nélkül szeretni, mindig ott lenni egymásnak. Szerintem az értelmező kéziszótárban róla mintázták A Legjobb Barát definícióját. Á., köszönöm, hogy jöttél az életembe! :)
Emellett kaptam tavaly előtt egy szuper szülinapi meglepetés bulit is, amit a barátommal közösen szerveztek nekem. De olyat, hogy el sem tudjátok képzelni. Akkor még kint élt külföldön, már régóta siránkoztunk, hogy na, megint egy béna, egymás nélkül töltött szülinap következik. Arról nem is beszélve, hogy abban az évben szerdára esett a szülinapom, akkor rendeztem is egy szűk baráti vacsit (amin titkon reméltem, hogy meg fog jelenni). Hát nem jelent meg. Késő este beszéltünk Skype-on, ahol majdnem elsírtam magam, hogy „…annyira reméltem, hogy itt leszel.” Itt állítása szerint majdnem megtört. Majd eljött a péntek (a barátom már hetekkel korábban befoglalta ezt a napot szülinapi program címén). Elindultunk a programra, majd megérkeztünk a szülinapi bulimra, sokkot kaptam. Szerintem vagy fél óráig nem tértem magamhoz. Lejátszották Á. szülinapomra küldött videóját, majd a videó végén megjelent mellettem, nagyon sírtam. (plusz infó rólam: SOSEM sírok.)

Van valami visszatérő programotok, „szertartás”, amit gyakran megcsináltok?

Á.: December 31-én éves összefoglalót írunk a másik azévi nagy életeseményeiről.

K.: Mindig, ha van valami izgi életesemény (hetente van), akkor elemzünk és elemzünk és elemzünk. Sokáig, részletesen, mindig megváltva a világot a végére.

Mit szeretsz a másikban a legjobban?

Á: Hogy nem fél. Hogy önmaga mer lenni, még akkor is, ha ez éppen egy helyzetben nem a legnépszerűbb. Hogy nem akar megváltozni, hogy többnek tűnjön, pontosan tudja kicsoda, és szereti és elfogadja magát. Ha több ilyen ember lenne, sokkal jobb hely lenne a világ.

K: A tükörségét. Mindig tükröt tart, és mindig igaza van. Hamarabb látja, hogy mit készülök éppen hazudni magamnak, mielőtt az megfogalmazódna bennem.

Mi az, amit a másiktól tanultál?

Á: Konfliktust és vélemény vállalni (plusz info, nekem ez annyira nem ment, hogy egy év terápia kellett, hogy rendbe tegyék :)). Azt is, hogy nem kell félni, hogy ki vagyok, mit szeretek, mit érzek, vagy mit gondolok. Ő nem fél szerintem semmitől és senkitől. És hogy hogy lehet egy bulit beindítani. :) Amíg mások ellötyögnek a tánctér szélén, amíg megérkezik a biztonságos tömeg, ahol rejtve lehet ritmus nélkül bénázni, K. meglátja az üres táncteret, odaszól, hogy „nézd már mennyi hely van”, és rohan be, hogy ketten elkezdjünk ugrálva tombolni…

K: Hogy mégis léteznek olyan emberek, akik, soha de soha nem fognak hátba támadni. Minden titkomat rábízhatom, tudom, hogy jó kezekben van. Nekem a bizalom mindig egy nehéz kérdés volt. A másik pedig, hogy ne figyeljek annyit mások véleményére, hanem vegyem be a leszarom tablettát, és menjek amerre én szeretnék. Plusz sminkelni, Á. nagyon ügyes ebben, én meg béna vagyok.

Hogyan oldjátok meg a konfliktusokat?

K.: Őszinteséggel, egyenes kommunikációval. Nincs hazugság, ferdítés, sosem.

Á.: K nem tudom, miről beszél, nekem nincsenek vele konfliktusaim. :)

Szerinted mitől működik jól a barátságotok?

Á: Szerintem előtte is jól működött, de amióta egy terapeutához jártunk, azóta szárnyalunk. :) Egy olyan életre szóló világnézeti csomagot kaptunk mindketten, amivel én máshol nem találkozom.

K: Pont, attól, hogy nagyon különbözőek vagyunk, így mindig más szögből nézünk a megoldandó feladatokra. Ez nagyon mozgásban tartja az egész szimbiózist.

Van valami nagy, közös tervetek 2015-re?

Á: Májusban közösen pasistól egy szuper római hosszú-hétvége. És több személyes találkozás.

K: 2015-ben több időt töltünk együtt, csak kettesben. Tavaly azt vettem észre, hogy minden nap beszéltünk online, gyakorlatilag egész nap, de a sok elfoglaltságunk miatt eltolódott virtuálisba a kapcsolat. Ez nem tetszett. Tudtunk minden egymásról, de mégsem ugyanolyan írásban…

A sorozat többi beszélgetését itt olvashatod el.

HA TE IS BEMUTATNÁD A BARÁTODAT, JELENTKEZZ ITT!