Németh Anna 29 éves, és HR-esként, azaz senior recruiterként dolgozik egy multinacionális vállalatnál. A munkahelyi teendőin és kihívásain kívül mesél arról is, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe az új emberek felvételénél, illetve tippeket is ad álláskeresőknek arra, hogyan készüljenek fel egy interjúra. :)
– Milyen típusú feladataid vannak?
Egy multinacionális vállalat pénzügyi csapatába történő felvételi folyamatokért vagyok felelős egy kolléganőmmel együtt. Átlagos munkanapom nincs, és én épp ezt szeretem a legjobban. Minden nap más, az egyiken sok interjúm van, a másikon állásbörzére készülünk, hol jelöltekkel tartom a kapcsolatot, hol projektekben veszek részt… Ez segít nekem abban, hogy ne tudjam megunni amit csinálok, mert egyszerűen nincs két ugyanolyan napom. A másik pozitívum, hogy többnyire én szervezem, én osztom be a napjaimat – nyilván vannak határidők, kötött meetingek, és a szakmai vezetőkhöz is alkalmazkodni kell interjúszervezés esetén, de nagyon rugalmas a cég, és ez számomra fontos. Otthonról is dolgozhatunk, ami nagy könnyebbséget jelent.
Feladatom az egész kiválasztási folyamat levezénylése, koordinálása, irányítása. Például ha megüresedik egy pozíció, ki kell tenni a hirdetést, megszűrni a jelentkezőket, a szakmai vezetőkkel egyeztetve interjúkat-teszteket szervezni, telefonos-személyes interjúkat tartani, döntésben segíteni, ajánlatot készíteni, jelölteket értesíteni (akit nem veszünk fel, őket is informálni). Nagyon szeretem, hogy sokszínű és változatos a munkám.
– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?
HR-es képzések tekintetében nagyon vegyes a paletta, én a kommunikáció-művelődészszervező szakpárom elvégzése után választottam a HR-es képzést Pécsett, ez lett a másoddiplomám. A HR-es szakmában nagyon vegyes végzettségű emberek dolgoznak, vannak köztünk közgazdászok, pszichológusok, de a tanári végzettség sem ritka.
Elengedhetetlen tulajdonságok: legyen nyitott, kedves, rugalmas, dinamikus, gyors, erős a kommunikációban, határozott, jó problémamegoldó képességű. Ami még kiemelten fontos, hogy mivel ez nem csak adminisztratív munka, hanem van asszisztenciális és sales-es jellegű része is, fontos a határozottság és a lojalitás is. Hisz ki adhat el úgy hitelesen egy terméket (jelen esetben a pozíció/cég a termék), ha nem hisz benne?
– Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?
Ez az egyik kedvenc kérdésem. :) A legnagyobb félreértés, hogy a jelöltek azt hiszik, hogy szimpátia alapján döntünk a felvételekről. Az első dolog, amit gyakornokként megtanultam, hogy “nem barátokat keresünk” – ha ezt tenném, nem lennék jó recruiter. Nekem az a feladatom, hogy a szakmai vezetőknek megfelelő tudású-tapasztalatú jelölteket prezentáljak, és aki közülük megfelelően el tudja végezni a munkát, felvegyük. Ha szimpátia alapján döntenénk, még nehezebb lenne a dolgunk, hosszabb lenne a kiválasztási folyamat.
– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?
Az eleje nehéz volt, de nem a szakma miatt, hanem mert meg kellett tanulnom a főiskola után, mi az a munka és mi az a multi. Az első hónapok után elkezdett tetszeni a sokszínűség és a változatosság, a “multi-kulti”. Ma ott tartok, hogy nem nagyon tudok elképzelni magamnak más típusú munkát. Szeretek dolgozni, pörögni, és úgy érzem a tulajdonságaimhoz passzol ez a munkakör. Az “ezt kerestem, itt a helyem” érzést pedig nagyon aktívan érzem a jelenlegi munkahelyemen, már majdnem két éve.
– Minek készültél gyerekkorodban?
Gyerekkoromban régész, színész vagy jogász szerettem volna lenni. Egyáltalán nem csinálok ezekhez hasonlót.
– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?
Az egyik nagy eredményemnek mondanám, hogy az előző munkahelyemen külföldre kellett keresnem sokat, és pl. Dubaiba kerestünk kollégákat viszonylag rövid határidővel. Kb. 650 önéletrajzot kellett átnéznem, és a legjobb jelölteket telefonon interjúztatni, majd megszervezni az interjúkat Dubaiba egy szállodába. Izgalmas időszak volt, főleg, mert államvizsgára készültem közben és szakdolgozatot írtam esténként (ill. éjszakánként).
Amire még nagyon büszke vagyok, hogy mint recruiter jó kapcsolatot ápolok a szakmai vezetőkkel akikkel nap mint nap dolgozom. Érteni kell a motivációjukat nekik is, és a szoros együttműködés elengedhetetlen. Ami nagyon pozitív, hogy adnak és figyelnek is a véleményemre.
– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon?
A vezetőim és a kollégáim. Nagyon szerencsés és hálás vagyok, mert jó szakemberektől tanulhattam minden munkahelyemen. Próbálok tőlük minél több feedbacket kérni, ezek alapján változtatni. Több szakmai kapcsolatomból barátság alakult, ez még inkább segít a szakmámban jobbnak lenni: mert bár a vélemények néha túl őszinték, de ezekből tanulok igazán.
Boldogságtól sikító álláskeresők
Szerencsére sok mókás helyzet van, az egyik kedvenc sztorim az, amikor a jelölttel arról beszélgettünk, hogy mit csinál konfliktus esetén. Azt regálta, hogy “felsőbb erőkhöz fordulok” – mire mi elkezdtünk kuncogni a vezetővel, és megkérdeztük, hogy “ezt értsük úgy, hogy imádkozol?”. Úgy értette, hogy eszkalálja a problémát, nagyon vicces volt.
Illetve a visszajelzések azok, amik nagyon tudják a szívemet melengetni. Egy hosszú keresés után a szakmai vezetők öröme, amikor megvan az ember… A felvettjeim, amikor elmondják, hogy mennyire szeretnek nálunk dolgozni…
De a legjobb pillanat mégis az, amikor kiadom az ajánlatot telefonon, és a jelölt boldogan elfogadja. Volt, aki sikított örömében. Ezért érdemes… :)
– Milyen kihívások vannak a munkádban?
Kihívás az, hogy a folyamat gördülékenyen menjen. Bármilyen jól/gyorsan dolgozunk, néha hiába: van, hogy több hónapot várunk valakire, aki végül közli, hogy elfogad egy másik ajánlatot, és mégsem a miénket. Én mindig drukkolok a jelölteknek, hogy jól szerepeljenek, megfelelően töltsék ki a tesztet. Amitől elfáradok, az pl. egy olyan keresés, ahol többször van visszamondott ajánlat, vagy nincs megfelelő jelölt.
– Mikor szoktad úgy érezni, hogy betelt a pohár?
Ami sokat segít, feljebb írtam: visszajelzések. Amikor tényleg nagyon elegem van, csak megnézem a “proud mappámat” – ide mentek minden pozitív levelet, beszélgetést, visszajelzést. Ezektől azonnal jobban leszek, és csinálom tovább.
A másik ami szintén hajt, hogy nagyon jó csapatom van. Ha bármi gondom akad, mindig van valaki (vagy többen) akinek elmondhatom, és azonnal segít – hol csak a ventillálás maga, hol megoldási javaslatot is kapok. A szoros együttműködés kulcs, a vidám csapatom nélkül nem menne így a munka. :)
– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?
Színház, kiállítás, mozi, sport, tánc – családdal, barátokkal.
– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?
Szerintem a lelkesség, motiváció itt kiemelten fontos. Mosolyogjatok, de dolgozzatok keményen, és erősítsétek magatokat (tulajdonságok és szakmai területen is), legyetek hitelesek és határozottak, de rugalmasak. Olvassatok sok szakmai cikket, tanulmányt, legyetek képben az aktuális hazai és nemzetközi “Recruitment trendekkel”. Tudjatok meg minél több infót a cégről, ahol dolgoztok (aztán a versenytársakról is informálódjatok) és ne féljetek kibújni a komfort zónából. A jó recruiter nem csak embereket vesz fel, hanem promotálja a céget állásbörzéken, egyetemi, vagy HR-es eseményeken. Legyetek nyitottak, kreatívak, és ötleteljetek sokat. :)
– Milyen kérésed lenne a jelöltekhez?
Hogy amikor jelentkeznek egy állásra, ne csak azt gondolják végig, hogy ők mit szeretnének, hanem azt is, hogy az adott cégnek miért lesz jó, ha felveszik őket. Ezzel a kis csavarral nagyon sokat lehet lendíteni az álláskeresési hozzáálláson.
Az átlátható önéletrajzokat szintén kiemelném. Egy jótanács: olvastassák végig valakivel a sajátjukat kb. (max!) 2 perc alatt, és kérjenek feedbacket róla. Egy kis info: nekem nincs két percem egy önéletrajzra… ;)
– Milyen tanácsod van az álláskeresőknek?
- A belsős tippem az, hogy a jelöltek legyenek tisztában a céggel ahova mennek (alap infók), és a saját önéletrajzukkal. Nem jön ki jól, ha nem tudják hogy hol/milyen munkakörben dolgoztak egy éve.
- Rengeteg (de tényleg rengeteg) cikk és info van fent a neten interjúkérdésekről, nyugodtan készüljenek, gyakoroljanak (szülőkkel, párral, testvérrel, baráttal). Hiteles, ha inkább egy beszélgetés lesz az interjúból, és nem egy begyakorolt szöveget hallunk.
- Legyenek tisztában az egyéniségükkel, ehhez tartozó erősségekkel-gyengeségekkel. Utóbbi nem ciki, sőt… azért kérdezzük, hogy a leendő vezető kapjon egy képet arról, hogy mi az amiben a munkavállalónak a jövőben segíthet. Sokan nem szeretik a HR-es kérdéseket, és ennek hangot is adnak… Ez nem túl szerencsés, hisz nem véletlenül kérdezünk. Meg szeretnénk tudni, hogy a szakmai tudáson kívül milyen az ember maga, akit alkalmazni fogunk.
- A megjelenés legyen elegáns, business casual vagy smart casual ajánlott. Az őszinte, természetes “én” jelenjen meg az interjún, ne egy felvett szerep, higyjétek el, az hamar kiderül. Testbeszédet is szoktunk nézni, sokat elmond, ha nincs összhangban azzal, amit a jelölt állít magáról.
Az üzleti világban az “önmarketing” fontos, fejleszteni szükséges – bármennyire szomorú vagy nem szomorú: a jelöltnek is el kell adnia magát az interjún. Sok sikert!! ;)
Csodálkozva olvasgatom a kommenteket – nekem nem okoztak problémát azok a dolgok, amik többek számára igen. Persze ahhoz semmi közöm, hogy másnak mi és miért esik rosszul, csak a saját tapasztalatomat mesélem.
Fősuli után hónapokon keresztül állást kerestem, ami úgy nézett ki, hogy minden nap átböngésztem a nagyobb állásportálok kínálatát, és ami szóba jöhetett, arra elküldtem az önéletrajzomat. Azt hiszem, bediliztem volna, ha mindenhonnan visszaírnak, hogy “Köszönjük, nem.” (vagy akár csak minden helyről, ahol interjún voltam). Én valahogy nem vettem személyes sértésnek, hogy nem jeleztek vissza, ha nincs egymással tárgyalnivalónk, akkor minek ragozzuk? Ugyanígy nem probléma szerintem, ha a hr-es “2 perc alatt” dönt arról, hogy behív-e interjúra. Nyilván nem velem személyesen akar kitolni, ha nem hív be. Ha meg én lettem volna a megtestesült tökéletes munkaerő a pozícióra, és ő felületes volt és ezt nem vette észre, az az ő baja. :D Az sem érdekel, ha megnézik a FB-profilomat – ami nyilvánosan ott van, az csupa olyan dolog, amit bárki “utca embere” láthat. Az a probléma szerintem, hogy sokan még mindig nem értik az adatvédelem csinóbiját, és azt, hogy amit saját magukról megosztanak, az az ő felelősségük. Nyilván gerinctelen dolgokkal ne éljenek a hr-esek (meg úgy általában senki :) ), pl hogy mutassam meg az idővonalamat a saját nevemben belépve, vagy hasonló, azok a posztok, amiket szűrve teszek ki, csak a barátaimnak, azok csak rájuk tartoznak. A magánlevelezésemet se akarja már megnézni a cégem, és a hálószobámba se akarjon éjjel beülni a főnököm, de azt nem tilthatom meg neki, hogy lásson az utcán, azért én tartozom felelősséggel, hogy hogyan jelenek meg és viselkedek ott.
A valódi probléma szerintem nem ez, nem ettől “nem kezelnek valakit emberként”, hanem az, amikor valakit a bőrszíne, vallása, neme, szexuális orientációja, vagy bármi miatt diszkriminálnak, tekintet nélkül a megfelelőségére, szakmai kompetenciára, személyiségére – ez nem egy frankó dolog, és jó volna eljutnunk egy olyan szintre össztársadalmilag, ahol ez már nem jelent problémát. Nem felesleges köröket kellene futni az etikett szerint, hanem valóban emberhez méltóan viselkedni egymással, legyen szó álláskeresésről, vagy bármiről.
Nem címeztem senkinek a hozzászólásomat, csak erre vezettek a gondolataim a témától, ezért írtam le. Egyébként az interjú nekem kifejezetten szimpi volt. :)
Kösz a pontosítást. De ezen a gondolatmeneten továbbindulva vannak szakmák amik eltűntek, fazékfoltozó vagy köszörűs pl. Vagy vannak szakmák amelyeknek megváltozik a presztízse. Pl pár száz évvel ezelőtt a balerinák igen rossz megítélésnek örvendtek (innen ered a balettpatkány kifejezés). Szóval HR-esek van remény:). De sajnos nézzük meg a pedagógus mai és 120 évvel ezelőtti megítélését.
Van olyan hogy akinek úgy hozza az élet, hogy rálel egy szakmára. Egy barátnőm pl könyvelő irodában volt lóti-futi, de beszippantotta a légkör és elvégezte a mérlegképes könyvelőit. Mellékállásban könyvel, a főállásban egy irodát vezet és rengeteg hasznát veszi, hogy amúgy könyvelői képesítésének (és neki ez az ideális párosítás).
Egy másik ismerősöm úgy lett HR-es, hogy egy kisvállalkozásban dolgozott asszisztensként, ahol egyre nőtt a cég és továbbképezte magát (és a cég) HR irányba.
Ja és a kivételek. Mérő Lászlót szerintem nem kell bemutatni, matematikusként tanít pszichológiát.
Én imádom a vargabetű sztorikat. :) És a végén azért mindig kiderül, hogy a korábbi utak, tudás sem megy veszendőbe, sőt, azok alkotnak egy olyan egyedi kombinációt, ami kifejezetten hasznára válik a munkavállalónak.
Mammutvadászra sincs már szükség, meg VHS-kölcsönzőre sem. Hát, ez van. Ami viszont a pedagógusokkal történik, az rémesen szomorú, és biztos, hogy lesznek hosszútávú következményei a dolognak. :(
Viszont ha már balerinák, szerintem bizonyos emberek szemében a művészet mint olyan még mindig lenézett, ha szakmaként gondolunk rá. Hogy képzeled, hogy ebből akarj megélni, menj, keress “rendes munkát”, stb. És tágabb értelemben ez nem csak a festőkre, költőkre, zenészekre, színészekre vonatkozik, hanem sokan így bánnak mindenféle kreatív szakmával is, amikor nem 9-től 5-ig, irodában ülsz, mint a “normális emberek”. Ha viszont pénzt kérsz érte, és megélsz, akkor meg szégyelld magad, ha szenvedélyből csinálod, legyen elég, hogy szereted, és nem halsz éhen; ne vágyj többre. Akit érdekel, a témában nagy szeretettel ajánlom Amanda Palmer The Art of Asking c. könyvét (hamarosan lesz magyarul is, azt hallottam).
Hello Babzsi és Via!
Egyetértek veletek. Nekem is van több kis csavar a karrieremben, és úgy érzem, hogy minden mindennel összefügg… :-)
A.
Vannak szakmák, amit hivatalosan csak akkor végezhetsz ha a megfelelő képesítésed megvan: orvos, könyvelő, tanár, pszichológus, villanyszerelő, gázszerelő stb. Vannak állások, amelyek betöltése nem igényel különösebb képesítést, pl recepciós, takarító, árufeltöltő stb. Vannak szakterületek amikre csak mostanában jelentek meg képzési lehetőségek. Pl nemrég indult a gyógypedagógiai karokon autista specifikus képzés, pedig autisták mindig is voltak. Vannak szakmák amikre ugyan van szakképzés, de semmit nem ér. Pl nemrég olvastam egy cikket, hogy a cukrász/szakács képzés mennyire elavult.
Ami a lényeg, hogy újabb és újabb szakmák jelennek meg amik inkább kompetencia alapúak . Szerintem itt az olvasók közt is rengetegen vannak akik olyan szakmát végeznek ami 10 éve nem volt. Pl.: hivatásos blogger:). Változik a világ, ezt el kell fogadni.
És mi lesz itt még tíz év múlva! Valószínűleg a mostani iskolások olyan állásokat fognak betölteni, amiket még el sem tudunk képzelni. :)
Én magam egyébként jobban szeretem a digitális vállalkozó kifejezést, mivel nem a “hagyományos”, szponzor-alapú, PR-bejegyzéseket író “problogger” üzleti modellt alkalmazom. :)) Ha valakinek azt mondod, hogy “főállású blogger”, akkor azt hiszi, hogy minden social media böffenésedet szponzorálja valaki, és pénzt kapsz azért, ha leírod, hogy borsófőzelék volt ebédre. Vannak ilyenek is, bár inkább külföldön; nekem nem ez az utam.
Személy szerint nagyon tetszett az interjú, olyan jó olvasni mások boldogulásáról és boldogságáról :) A kommentekhez nem szeretnék hozzászólni ;)
Anna, előtted le a kalappal! Szeretnék Neked további sikereket kívánni minden téren! :D
Szia sutyeszmo!
Nagyon kedves tőled, köszönöm! :)
Anna
Kedves Lívia!
Közvetlenül ugyan nem tudtam válaszolni a válaszodra, de nem feltételezem, hogy nem tartasz a viszontválaszra méltónak, és azt sem, hogy az utolsó szó jogán lekerekíted a beszélgetéseket.
Senki nem gondolja, hogy a munkájukat szeretők azért nyilatkoznak, mert elismerést vagy jóváhagyást várnak, sokkal inkább szól ez a rovat is a blogod látogatottságáról. Nincs ezzel semmi baj, de elfér itt többféle vélemény.
Ugye nem tévedek nagyot, ha a válaszaid és a példáid alapján azt feltételezem, hogy kevés dolgod volt még igazán elesett sorsú, reménytelen helyzetű, mások segítségére szoruló emberekkel.
Még csak annyit, hogy amikor a másik szövegének értelmezését túlzásokba burkolod, és úgy ismétled meg, az az általad hozott házszabályokba ütközik. Ez sem baj, hisz a te blogod, csak megmosolyogtató.
Kedves Avea!
Sajnos a témasablon nem engedi bizonyos számú kommentek alatt a beágyazást, de nem baj, így is eljut hozzám a válaszod, olvastam, láttam, köszönöm. A jövőben ez ne akadályozzon meg abban, hogy írj.
Ezt a “blogod látogatottsága” dolgot nem értem. Hogy érted, hogy erről szól a rovat?
A sokféle vélemény megfért eddig is, megfér ezután is, de a a bűntudatkeltés, a személyeskedés, a felháborodott számonkérés, az intolerancia és a gyanusítgatás nem. Ha megmosolyogtat, hogy ezt betartatom, akkor ehhez is jogod van. Sajnálom, ha a szarkazmusom bárkit is bántott, vagy élesebbnek jött át, mint szántam. Érdekes módon nem csak nekem szaladt fel a szemöldököm, de mivel én vagyok a bloggazda, ha én fejezem ki ezt, akkor rögtön rendőrállam van meg elnyomás meg diktatúra. Már megszoktam. :) Más blogon is hasonló játszódik le ilyenkor, nem izolált jelenség.
Az, hogy mit gondolsz rólam a válaszaim alapján, és hogy szerinted milyen élettapasztalatom van, igazából a te dolgod. Mondtad, hogy nem vár senki jóváhagyást. Én sem.
További szép napot,
Lívia
Szia Dorcsa!
Csak így tovább, jó a gondolatmeneted. Drukkolok, hogy sikerüljön a felvétel! ;-) Örülök, hogy tetszett a cikk! :-)
Anna
Szia! Már sikerült, felvettek (csak még nem dolgozom), lehet hogy kicsit rosszul fogalmaztam meg ezt a részt :) Azért is tetszett nagyon a bejegyzés címe, mert nekem is kedvem lett volna sikítani, amikor megkaptam az ajánlatot :D (de aztán úri hölgy voltam, és türtőztettem magam :))
Aki amiatt aggódik, hogy 2 perc alatt nem szűrik ki a CV-jéből a lényeget: emeljétek ki azt, amit fontosnak tartotok, vagy különösen büszkék vagytok rá. Most vagyok egy szakmaigyakorlat-hely keresés végén, én egyszerű vastag betűvel emeletem ki az életrajzomban az ilyen infókat, és ha végül felhívtak/behívtak interjúzni, rendszerint hamar ezekre a dolgokra terelődött a szó (nem értek a HR-hez, de gondolom elég sokat elárul egy jelöltről az, hogy ő mit tart fontosnak önmagával kapcsolatban :)). Ha pedig túl vagy az előszűrésen, akkor jobb helyeken úgyis nagyon alaposan áttanulmányozzák a CV-t, mert nyilván egy interjúra felkészülnek ők is, hogy pontosan miket akarnak megtudni egy jelöltről.
Nekem amúgy nagyon tetszett az interjú, nagyon szeretem ezt a rovatot, és most sem csalódtam :)
Esküszöm keresni fogok egy BKV-ellenőrt, aki szereti a munkáját. Nem gondoltam, hogy a HR lesz ennyire provokatív szakma. :)
Basszus Via, pont ezt akartam írni, hogy interjúztass BKV- ellenőrt vagy adó revizort.
Haha, én is pont adóellenőrt akartam írni.:) Gondolom pont ez lenne a lényeg, hogy bármilyen foglakozást lehet szeretni, attól függetlenül, hogy milyen az általános vélemény az adott szakmával kapcsolatban. Ha az a bizonyos valaki szereti csinálni. Lehet, hogy XY kórboncnok boldogabb, mint ZA óvónő,
Igen, meg ha az a bizonyos valaki (akár a tömeggel szembemenve) továbbra is becsülettel, tisztességgel végzi a dolgát, segítőkész és nem rosszindulatú. Szóval nem arról van szó, hogy legyen valaki sorozatgyilkos, és élvezze, és akkor nincs baj – a baj az előítéletek, meg a másiknál jobban tudni akarás… #tízmillióhresországa
Szia Via,
Én gondoltam… :-D
Nagyon várom a BKV-s cikket!
Pusz,
A.
Rajta vagyok az ügyön. :))
Bevallom, hogy Anna interjúja után megint elkapott a vágy, hogy egyszer úgy találjak új állást, hogy a valódi interjúztatós procedúra keretében zajlik a felvétel.
A legutóbbi munkahelyemen a főnök (fiatal, 30-as, igen jóképű) a kinézet és nem a szakmai tudás alapján válogatott a jelentkezők közül.
Egy korábbi munkahelyemre protekcióval kerültem be, egy ismerősöm által.
A jelenlegi munkahelyemen azért dolgozom, mert én voltam a leggyorsabb jelentkező, és önéletrajz mellékelése és interjúzás nélkül azonnal felvettek.
Szeretném egyszer kamatoztatni a tapasztalataimat. Ha egyszer azt látnám, hogy az önéletrajzom és a referenciáim alapján választanának ki, nem pedig azért, mert éppen kibukott a mellem a szűk ingből, vagy “ha nincs ló, jó lesz a szamár is” elven.
Az iskola mellett a vendéglátásban dolgozom – jelenleg már lassan 9 éve. Ebben a szakmában (még a nagy hotelközpontok esetében is) nincsenek HR-es szakemberek, találomra válogatnak a jelentkezők közül. Erre sokan azt mondják, azért, mert ez egy olyan szakma, ami nem követeli ezt meg. De miért? – kérdezem én.
A vendéglátás pont egy olyan terület, amelyet tévesen félreismernek – ááá, ezt a hülye is meg tudja csinálni! Na persze!
Szia Paradicsom!
Igen, sajnos vannak olyan helyek, ahol nem így működik a kiválasztás. Igazából nagyon sok helyen nagyon sok féleképpen működik.
Személyes tapasztalat: Angliában egy hotelhez felvételizvén elég komoly felvételi procedúrán estem át, volt interjúm is. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy ott mindenhol így zajlik, a kisebb helyeken sokszor előfordulnak érdekes dolgok. Abban egyetértek, hogy a szakmai kiválasztást “megérdemelné” minden hotel, és a vendéglátóipar, de szerintem nincs rá pénz/ember… Pedig jó lenne.
Szép napot,
A.
Érdekes elgondolkodtató írás, a hozzászólásokkal együtt. Köszönöm :)
Nekünk egy öt fős cégünk van, ahová mindenki ismeretség+szakmai végzettség alapján került be.
Viszont most állunk abban a helyzetben,hogy egyik dolgozó kilép tőlünk, így álláshirdetés alapján kerül majd kiválasztásra az új dolgozó ( nem ismeretség alapján). Kiválasztássásnál a szakmai végzettségen kívül számomra fontos a szimpátia is.
Mivel vele fogunk dolgozni minden nap. Nagyon remélem,hogy a megérzéseim nem csalnak meg.
Szia Maróca!
Sok sikert a kiválasztáshoz. :-) Nyilván más egy kis, családias céghez felvenni egy embert, mint egy 1000+ főt foglalkoztatóhoz. A megérzésekre lehet hallgatni, viszont ha lehet egy tanácsom, nyugodtan tegyetek fel keresztkérdéseket, és merjetek “érdekes” kérdéseket kérdezni! Nagyon sokat találsz a neten is.
Üdv,
Anna
Sziasztok!
Semmi “építő jellegűt” nem szeretnék hozzátenni az elhangzottakhoz (legépeltekhez), még csak magához az interjúhoz sem :D Anna, csak annyit szeretnék Neked írni, hogy őszintén csodálom a türelmedet és az udvariasságnak azt a szintjét, amit a kommentekre reagálva mutatsz :) Látszik, hogy emberekkel foglalkozol a mindennapokban, és hogy nagyon jól csinálod :) Kívánom, hogy élvezd továbbra is a munkádat, és légy továbbra is türelmes és megértő azokkal, akik szemében önkéntes céltáblává váltál így hirtelen :)
Szia Sedna!
Nagyon köszönöm!!! :-)
Anna
Kedves Anna!
Visszatérve az 50 egyforma CV esetére: azért nem elfogadható válasz a kiválasztás szempontjának kérdésére, hogy megnézed, kinek a habitusa, személyisége illeszkedik a csapatba, mert akik jelentkeznek egy állásra, mindent megtennének, hogy alkalmazkodjanak a csapathoz, hisz azért jelentkeznek, azért keresnek alkalmazotti munkát. Tudják, hogy másokkal kell együtt dolgozniuk. Ezért rossz kérdés az is, hogy mit szeretnének az állásbörzéken érdeklődők. Tehát pesszimistább megközelítésben te nem egy jelöltet választasz ki, hanem 49 másiktól veszed el az esélyt, holott a cégek még a próbaidőkkel is biztosítják magukat, azaz per nélkül elküldhetik, aki mégsem válik be.
Szerintem a HR-es munkakört rengeteg élettapasztalat birtokában egy jól képzett pszichológus tudná hitelesen ellátni.
Ne kenjük rá rögtön az éhező gyerekeket is a HR-esekre…? Rajzoljunk nekik szarvakat is, micsoda szemét állatok, elveszik az ember munkáját, összetörik a reményt, miattuk sötétedik korábban telente…
Teljesen normális, ha valaki csalódott, mikor nem kap meg egy állást, de amit írtál, nem pesszimista, hanem kifejezetten rosszindulatú és rosszhiszemű megközelítés. Ráadásul egy olyan embernek címzed, akit nem is ismersz, és neked egészen biztosan nem ártott semmit.
Kérek mindenkit, hogy sértettséget és személyes háttértörténeteket kicsit méltóságteljesebben vállalva szóljon hozzá! Felnőttek vagyunk. Ezt itt nem így szokás.
Nem hinném, hogy az olcsó pszichológiai klisék (biztosan személyes sértettség vagy háttértörténet mondatja ezt vele) kevésbé rosszindulatúak, mint az én elméleti megközelítésem. Csak szerettem volna jelezni, hogy a válasz, miszerint a végső szempont, hogy beilleszkedik-e a csapatba a jelölt, nem éppen a HR respektjét erősíti. Ha valakinek a személyiségét utasítják el, nem fogja zsebre tenni, senki nem fogja érteni, hogy a másik miért jobb, ha ugyanannyi szakmai tapasztalattal és ugyanolyan végzettséggel rendelkezik.
Oké, de akkor ugyanígy mondhatnánk azt is, hogy amikor feleségül veszed álmaid nőjét, akkor igazából nem őt veszed feleségül, hanem az összes többit utasítod el. Amikor a menhelyről hazaviszel egy kutyát, igazából otthagysz százötven másikat. És ilyen szempontból egy szörnyeteg vagy, hogy pont azt az egyet fogadod örökbe, és a többit, szegény szerencsétlent meg otthagyod.
Egy szakmáról beszélünk. Függetlenül attól, hogy te tartod-e valamire egy HR-es tudását, az még egy szakma. És nem azért fog neked nem munkát adni, mert pikkel rád, hanem mert egy helyre jelentkezett ötszáz ember, és fizikai képtelenség mind az ötszáznak munkát adni, ha csak egy darab üresedés van. Ha személyes sértésnek veszi valaki, hogy nem ő nyer minden szituációban, és nem fogja fel, hogy milyen gazdasági tényezők vezettek oda, hogy nem kaphatott állást (nincs annyi hely ahány jelentkező), és olyan bűnbakot sikerül hibáztatnia, akinek semmi köze ehhez (nem a HR-es dönti el, hogy hány helyre keres embert!), akkor ott igenis van probléma. Még ha szerinted ez olcsó pszichológiai klisé is.
Ha nem lenne szempont, hogy egy csapatba milyen habitusú ember a legmegfelelőbb, akkor mégis mi alapján döntsenek? Futóverseny? Magasság? Hotdogevés? Tombola? Melyik szolgálja a leginkább azt, hogy a csapat a lehető legjobban haladhasson tovább? Nyilván az, hogy hogyan tud a leghatékonyabban együtt dolgozni a többiekkel. Hogy ezt mi alapján választják ki – na, ez a HR-es szaktudása.
Mi az, hogy “nem fogja zsebre tenni”, ha a személyiségét utasítják el? Ha öt éves, akkor el is hiszem, de felnőttként hadd ne legyen már az az elvárásunk az élettel szemben, hogy mindenhova mindig automatikusan beilleszkedjünk, és tárt karokkal várjanak, mert csak.
Különbözőek vagyunk, mindenki más, és ez azt is jelenti, hogy nem jó mindenki mindenre – nem lehetünk ugyanolyan ügyesek és tehetségesek, akkor sem, ha papíron ugyanolyan végzettségünk van, ugyanúgy jártunk iskolába. A képességeink, az affinitásunk, a szemléletünk különbségei azt eredményezik, hogy másban vagyunk a legjobbak, mást tudunk remekül csinálni, mástól érezzük jól magunkat, mint a többiek. Szerintem ez nemhogy baj, hanem kifejezetten előny. Nem kell személyes sértésnek venni, ha nem mindenki gondolja úgy, hogy mi vagyunk a legcsodálatosabbak a világon. :)
Ha minden egyes alkalommal, amikor valaki úgy gondolta rólam, hogy egy dilettáns tehetségtelen barom állat vagyok, nekimentem volna a Dunának, akkor ott pancsolnék már tíz éve, megállás nélkül. :)
Ezt bizony meg kell tanulni kezelni. Ez az egy megküzdési módszer van rá. Nem az, hogy ne érjen minket kudarc soha, és mindenki mindig szeressen, és minden állást kapjunk meg, és soha ne mondjanak nekünk nemet. Olyan úgysem lesz.
A HR-es nem megkonyorul egy jelentkezon a sok kozul, es miert kene pszichologusnak lennie? Nincs a cegnek koze ahhoz, hogy honnan es milyen korulmenyek kozul jon a delikvens. A HR a ceget kepviseli, aki keres egy adott embert egy adott poziciora. Kicsit tulzok, hogy ertsed mennyire tulzas amit irsz. Korhaz szulesznot keres. A poziciora jelentkezik csomo szuleszno, meg egy csomo nem szuleszno is (mint ahogy minden poziciora jelentkeznek olyanok is, akiknek semmi kozuk az adott szakmahoz). Ha a HR az alapjan dontene, hogy kit vesz fel, hogy ki a legnyomorultabb, siman lehet hogy egy szobafesto-mazolo lenne jovo hettol a szuloszobaban, szulesvezetesi celzattal. Komolyan erre van szukseg? Azt se tudna mit csinal, es emberek elete mulna rajta. Egy multinal embereletek nem, csak milliok, meg egyebek mulhatnak azon, ha nem oda valo ember kezd el ott dolgozni.
Ne demonizald a HR-eseket.
Bocsi!
Az ötven egyforma CV esetében minden jelöltnek megvan a szülésznői végzettsége, mindegyik be akar illeszkedni a csapatba. Nem értem, hol a túlzás. Ahogy a többi kétkedő, én is a szakértelmet próbálom megragadni a döntések mögött.
Nem démonizálni akartam a HR-eseket, csak egy ésszerű magyarázatot adni a kritikus észrevételek tömkelegére. Nem egyéni példákból indultam ki, hanem a hozzászólásokban kreált elméleti példát vettem alapul.
A kiválasztás részének igen egy nehéz pontja, hogy nemet kell mondani embereknek és igen fontos szempont hogy ki illik a csapatba, ez van. Hidd el nem minden álláskereső teper ezerrel és nem mindenki illik mindenhova.
Minden cég célja, hogy elsőre megtalálja a megfelelő dolgozót és próbaidős elbocsátással élni nem szeretnek. Gondolj csak bele, egy jelölt megtalálása, munkavállaló felvétele rengeteg költség. Elárulom, egy 2 hetes álláshirdetést a legismertebb állásportálokon igen borsos áron adnak. Ehhez még hozzájön, hogy amíg nincs meg az ember az adott osztály 1 ember mínusszal működik ( akár hónapokig). Ha meg van a megfelelő ember akkor még be kell tanítani és az is hónapok mire teljesen beilleszkedik és teljes hatékonysággal dolgozik. Ez mind mind költség, nagyon sok költség.
“Tehát pesszimistább megközelítésben te nem egy jelöltet választasz ki, hanem 49 másiktól veszed el az esélyt”- akkor most vegyél fel mind az 50-et arra az egy helyre? Vagy szerinted mi lenne az igazságos szempont? Ha beválik a jelölt, akit a HR-es (… és a szakmai vezető…) választ, akkor miért kell megkérdőjelezni azt, ami alapján dönt? Ha jó szakember, akkor fogja tudni ugyanolyan jól végezni a munkáját, mint “rengeteg élettapasztalat birtokában egy jól képzett pszichológus”.
Ha a szakmai vezető dönt, akkor a HR-es munkáját puszta papírmunkává silányítjuk.
Azért pszichológus, mert azokat a teszteket, módszereket, amik ténylegesen mérnek, és szakmailag is elfogadhatók, etikai szempontból csak pszichológusok és pszichiáterek használhatják másokon. Tudom, hogy a HR-esek dolgoznak olyan tesztekkel, amelyeket a pszichológiától kölcsönöznek, ám ezek szabad használata bennem etikai aggályokat vet fel.
Sajnos az interjúból az szűrődött le, hogy szinte bárkiből lehet HR-es, és ez még inkább növelte bennem a kételyek számát. Pedig nyitottan kezdtem a cikk olvasásához, nekem is szimpatikus volt, hogy fotóval és névvel vállalja az interjút. A kulisszatitkokra most sem derült fény, továbbra is titok számomra ez a foglalkozás. Lehet, hogy egy “Írd le egy munkanapodat konkrét helyzetekkel és feladatokkal” sokat segített volna, így továbbra sem látom, milyen, amikor egy HR-es kreatív, problémákat old meg stb. Egy valami billentette kicsit pozitív irányba a mérleget: írta, hogy szokott segíteni az önéletrajzok kijavításában.
Bárkiből lehet HR-es, aki kitanulja a szakmát és jó benne. Bárkiből lehet olimpikon is, ha beleteszi a munkát az edzésekbe és ügyes a sportban. :)
A cikknek nem az volt a feladata, hogy meggyőzze azokat, akik szerint ez egy humbug. A “szeretem a munkám” rovat egyik megszólalója sem azért mesél, hogy engedélyt, jóváhagyást, igazolást vagy elismerést kapjon másoktól, és nem is kötelessége elszámolni senki felé arról, hogy miért van létjogosultsága abban, amit csinál. Kezdem azt hinni, ha bekameráznánk Anna munkahelyét, akkor is lenne olyan, aki belekötne abba, hogy miért bal oldalon tartja a kávésbögréjét az íróasztalon.
Szia avea77!
Ahogy írtam, nem csak a “beleillik-e a csapatba” dolog van, ami segíti az 50 jelölt előszűrését, hanem pl. a bérigényük is. Mert olyan a világon nincs, hogy 50 embernek ugyanannyi fizetési igénye lenne. :-)
Arról szintén tudnék mesélni, hogy az emberek “mindent megtennének-e” a munkáért. Sokszor azt vesszük észre, hogy nem, és nem is alkalmazkodnak, stb. De ez nyilván emberfüggő. Ha úgy végezném a munkámat, hogy elveszem a jelentkezők esélyét egy jobb élettől, akkor nem biztos hogy lelkes lett volna a cikk. Én próbálom onnan megközelíteni, hogy esélyt adok embereknek… :-)
A szakértelem részhez pedig:
– a vezetővel együtt hozunk döntést interjúk után, hogy ne legyen egyoldalú (vagy szimpátia alapú) a döntés
– nem adminisztratív a HR (már ahol), nekem is jogom van azt mondani valakire hogy “igen” vagy hogy “nem” az interjú után
– pszichologiai tesztek javíthatók megfelelő megoldási kulcs segítségével is ;-)
– tapasztalat
– emberismeret, empátia, EQ
– tudom hogy milyen ember kell a cégnek (milyen szakmai tudással, milyen személyiséggel)
– tudom, hogy milyen pozícióra mik az elvárások, kritériumok ami alapján először szűrjük a CV-ket, aztán interjúztatunk majd választunk
… és még sorolhatnám :-)
Ha tanul és tapasztalatot szerez, akkor igen, lehet szinte bárkiből HR-es – de mi ezzel a probléma? Ahogy írtam, nekem HR-es diplomám és tapasztalatom is van, úgy gondolom megtettem amit ehhez tennem kellett. :-) Nyilván ha valaki könyvelni szeretne elvégzi a mérlegképest. Tehát könyvelő is bárki lehet, ha innen nézzük. :-)
@Babzsi – köszi :D tök jókat írsz!!
A “bárkivel”-t úgy értettem, hogy bármilyen végzettséggel, te magad is írtad, hogy pedagógus, pszichológus, gazdaságis stb. is van ezen a pályán HR-es diploma nélkül. Igen, a könyvelő elvégzi a mérlegképest, kitanulja a szakmáját, és ez így van rendjén. :) Nem ettől lesz jó könyvelő, de ez az alap.
Elöször is elnézést kell kérnem Annától. Én nem őt akartam kritizálni, hanem a jelenséget. Annak csak örülni kellene, hogy ilyen lelkes emberek dolgoznak és szeretik a munkájukat. Persze a 2 perc cv olvasás nálam is kiverte a biztositékot. Olvastam már én is kiváló cv-t ami mögött nem volt meg az a tudás és munkaszeretet amire szükség volt és rossz cv mögött is lehetnek igazán munkaszerető tanulnivágyók voltak. Az, hogy a multik ránk kényszeritik a munkastilusukat és munkahelyet teremtenek, azzal egyetértek, de vitatkoznék is. Nem biztos, hogy ami jó az anyaországban, az jó a leáynvállalatnál is. Ehhez alkalmazkodni kell. Az alkalmazkodás nem azt jelenti, hogy mindent átalakitunk, hanem azt h figyelembe vesszük a magyar gondolkodást. Ehhez ilyen dolgozókra van szükség. Én mint egy egyszerű állampolgár a multik szolgálatait elsősorban klf. ügyfélszolgálatoknál veszem igénybe. Tapasztalatom egyrészről pozitiv, másrészről negativ. Minden kérdésemre jó választ kapok, megigérik, h ezentúl másként lesz stb. Legközelebb semmi sem változik. Megint vissza. Sajnos az illető (itt többféle beosztás szerepel) elfelejtette, másként gondolta stb. Ezt többször több helyen tapasztaltam. Különösen a telekommunikációs ügyfélszolgálatoknál tapasztaltam, hogy a kérdésre válaszolás helyett valamit elakartak adni. A kérdésre legtöbbször nem tudtak válaszolni. (ehhez mi nem értünk, menjen ide vagy oda stb.) Tapasztalatom az, hogy sokszor idősebb dolgozóktól pontos szakszerű választ kapok. Kérdés volt, hogy melyik keleteurópai országban volt más a multi hozzállás. Válasz: Lengyelország. Tapasztalatból több területen érzékeltem, hogy a lengyel viszonyok és hozzáállás igenis figyelembe volt véve. (legalábbis azon a területen, ahol a lakossággal volt dolguk)
Mégegyszer alá szeretném húzni, hogy Anna interjúja tetszett és nem az ő személye ellen volt ez a sok komment, én csak továbbra is kivánom neki, h ilyen lelkesen és hozzáértően végezze munkáját.
Szia lomaquilt!
Köszönöm a kommenteket. Semmi gond azzal, ha valamit máshogy látunk. :-) Nyilván valamennyire a multiknak is muszáj (lenne) alkalmazkodniuk a magyar kultúrához, de nekünk kell is a céghez. Így lesz sikeres az együttműködés. Nálunk több, mint 1100 ember dolgozik és nagyon sokan magyarok. Nem lehet mindent átformálni, de azért sok dologban szerencsére rugalmas a cégünk, és nyitott arra, ha valamin változtatni szeretnénk.
Kedves Anna! Kérdezhetek valamit, ami nem a 2 perc-problémához kapcsolódik?
“Szerencsére sok mókás helyzet van, az egyik kedvenc sztorim az, amikor a jelölttel arról beszélgettünk, hogy mit csinál konfliktus esetén. Azt regálta, hogy “felsőbb erőkhöz fordulok” – mire mi elkezdtünk kuncogni a vezetővel, és megkérdeztük, hogy “ezt értsük úgy, hogy imádkozol?”
Hívő emberként kérdezem, hogy mi vicces és kinevetnivaló volt/lett volna abban, ha valami imádkozik??!! Pláne, hogy te magad írod, imádod a változatos, mindenféle embert magába szippantó multikultit.
Kedves l2njpy! Elárulok két hatalmas titkot: 1. én is hívő vagyok 2. a jelölt nem az imádkozásra gondolt, hanem arra, hogy eszkalálja a problémát, csak hirtelen nem tudta kifejezni magát pontosan. Ezért jött ki nagyon viccesen, hogy mi bár értettük a szakmai vezetővel, hogy ő az eszkalációra gondol, természetesen hatott volna az is, ha azt mondja hogy imádkozik. Ő is nevetett velünk, nem nevettük ki. Állásinterjúkon ritkán kerül elő a hit kérdése, és nekem, mint a cég képviselőjének, a jelöltek hitéhez semmi közöm. Szép napot! :-)
Szakadjatok már le erről a 2 percről. Mit olvasson egy önéletrajzon amikor ő mérlegképes könyvelőt keres, de a pályázónak nincs meg a mérlegképes könyvelői képesítése, hanem gépészmérnöki diplomája. Olvashatja 1 órán át, akkor sem lesz a jelöltből könyvelő. Ha mégis könyvelő csak elfelejtette beírni, akkor meg megint felmerül a kérdés, hogy milyen precizitással vonná a mérleget, vallaná az adót stb. Természetesen aki a legfontosabb pontoknak megfelel annak több időt töltenek a cv.jevl. Egyébként elmondom, hogy az álláshirdetésekre beadott pályázatok nagyon nagy százaléka semmiben nem felel meg a kiírásnak.
A legjobb interjúkon láttam a HR-esnél lévő önéletrajzomat és motivációs levelemet, hogy tele volt jelölésekkel, jegyzetekkel, nyilván mert ő is készült belőlem.
Annának sok sikert kívánok. Nagy elhivatottságra vall, hogy így vállalta ezt az interjút. Sajnos nagyon sok tévképzet él az emberek fejében erről a szakmáról.
Nagyon köszönöm!!! :-) Jó kedvem lett ettől a kommenttől. :-) Szép estét!
De gyors voltál Via :)
Igazad van, valószínűleg a HR-es az a személy akivel kapcsolatban mindenkinek van egy-egy rossz élménye, vagy hallott már érdekes sztorikat.
Én azt vettem észre, hogy a legtöbb cégnél a HR-es ezt a munkát sosem tanulta, előtte tanított, könyvelt stb.. majd egyszer csak HR-es lesz belőle :)
Személyeskedni nem akarok, le a kalappal az előtt, aki névvel, fotóval vállal egy ilyen interjút.
Szerintem a negatívabb hozzászólások sem Annának szólnak személyesen.
Azt azért továbbra is úgy gondolom h egy ember fölvételével az adott cég és a fölvett személy is nyer- olyan is előfordulhat, h a jelentkezőnek nem tetszik a cég egy interjú után. (ez inkább persze multiknál jellemző, ott azért még magyar viszonylatban is könnyű v könnyebb munkát találni)
Mármint arra gondolsz, hogy az az ideális, hogy a felvétellel nyerjen az egyén meg a cég is? :) Én is ezt szeretem.
Az év elején mikro/családi vállalkozásunk bővült egy részmunkaidős, megbízásos asszisztenssel (nincs teljes állásban nálunk, csak projektekre), úgyhogy 50%-kal nőtt az alkalmazottak száma (2-ről – Ádám + én – háromra :D). Ő fogja majd vinni az ügyfélszolgálatot az online tanfolyamon, meg segített a forgatáson, stb. Ő például imád nálunk dolgozni, és mi is nagyon szeretjük őt, szuper ember és nagyon jó rendszerező, ami elengedhetetlen az ő munkakörében. HR-esem még nincs, nem tudom, leszünk-e akkora “médiabirodalom” vagy mi a szösz, hogy legyen. Most még nem tudom elképzelni, de nem is kell, majd elég lesz akkor elképzelnem, ha/amennyiben már ott tartunk. :) De több alkalmazottat még simán el tudok képzelni mondjuk 5-10 év múlva. Még nem tudom mire vagy mihez, de szeretek olyanokkal dolgozni, akikkel szakmailag és emberileg is kompatibilisek vagyunk. :)
Hogy milyen főnök vagyok, arról Gabit kéne megkérdezni, szerintem – nem tudom, van-e ilyen hivatalosan – “tyúkanyó”. Ettél ebédet? Iszol rendesen? Pihenj ám! :D Nem tudom, hányszor ordítottam fel két csapó között a forgatási napokon, hogy “Nem vagytok szomjasak? Szóljatok, ha valaki éhes!” :D
A kedvencem a stábfagyizás volt a nap végén. :]
Sziasztok,
Nagyon kedvelem Via írásait ez a rovat is telitalálat, de nekem ez az interjú most nem tetszett. (bocs Anna)
Én sem igazán értem ezt a nincs 2 percem egy önéletrajzra dolgot: gondolom nem HR-es pozícióra keresel embereket, hogy tudod így ránézésre megítélni, hogy ki alkalmas az adott munkára, ha magát a munkát igazából nem ismered? (gondolok itt arra ha egy-egy gazdasági pozícióra keresel embert művelődésszervezőként).
10 évig dolgoztam multinál, így tudom, h számtalan részleg létezik, teljesen különböző feladatokkal.
A másik észrevételem az általánosabb: valahogy még mindig az az érzésem, h a ceg, v akár HR-es tesz szívességet, hogy behívja egy interjúra az illetőt, pedig a munkavállaló ugyanúgy elköteleződik a cég iránt.
Szia!
Örülök, hogy hozzászóltál. :) Nem baj, hogy nem tetszik mindig minden. :)
Visszakérdezek. Egy varrónő hogy tud pár perc alatt egy szoknyába bevarrni egy zipzárt, vagy egy sebész kiszippantani egy epehólyagot vagy egy programozó négy sor kódot megírni, ami utána generál és e-mailen kiküld egy jelszót? Mert ez a szakmája és ért hozzá. Ennyi. :) Egy HR-es meg ahhoz ért, hogy kiválassza azokat az embereket, akiket várnak tőle.
Ahogy írtam fentebb is, ha egy HR-es (vagy bárki más) nem értene ahhoz, amit csinál (pl. nem jó embereket választana), elég hamar kiderülne, és a főnökei tennének róla, hogy legközelebb ne ő döntsön ilyen téren. Biztos van olyan cég is, ami nem ilyen alapelveken működik, de nem lehet egy egész szakmát számonkérni egy – egyébként becsületes és lelkes – benne dolgozón.
Az interjúsorozat olyan emberekről szól, akik boldogok és sikeresek abban, amit csinálnak, a sikert pedig ők definiálják maguknak. Valószínűleg az a baj, hogy ezzel a területtel túl sok embernek van közvetlen és negatív tapasztalata, ráadásul személyesen is érintettek, és természetes, hogy rosszul esik az elutasítás, és elhiszem, hogy ezt sok helyen nagyon bunkón képesek tálalni, vagy tapintatlanok, és ez nyilván olyan, amiben változni kéne, de ez egy rettentően összetett probléma. És nem is az a rovat címe, hogy “HR-es vagyok, ide lőjetek”, vagy “Szeresd a munkám!” :) Meg az se, hogy “Minden kollégám nevében szólottam” vagy “Mindenki ilyen, mint én”. :)
A gazdasági helyzet jelenleg úgy néz ki, hogy az ország nem bővelkedik szabad állásokban, és a HR-esek tűnhetnek úgy, mint a kapu gonosz őrei, akik kivételeznek, meg nem válaszolnak, meg nem segítenek. Egy munkakereső többet fog elutasítással találkozni, mint jó hírrel, a túljelentkezés pedig lehet, hogy nemleges vagy akár semmilyen válaszban jelenik meg. De talán a munkaerőpiaci helyzetet sem a HR-eseken, még kevésbé egy darab HR-esen kell számon kérni. Szerintem.
Köszi, hogy beszélünk erről, mert fontos, csak ne menjen át személyeskedésbe, hibáztatásba és bűnbakkeresésbe a dolog. Ez az egész inkább egy tünet, mint maga a kiváltó ok az én véleményem szerint.
Szia lujza!
Azt, hogy mi alapján ítélem meg, hogy ki mire alkalmas, megtanultam. Én pl. nem csak műv.szervező vagyok, hanem marketinget is tanultam, kommunikációt is, HR-es vézettségem is van, stb. Na de nem ez a lényeg. Hanem, hogy egy Recruiter munkája nem csak az, hogy interjúkon üljön, és CV-ket szortírozzon. Értenie kell a pozíciókat, amikkel foglalkozik. Több éve foglalkozom ezzel, nagyon sok típusú pozícióra kerestem már: pénzügy, marketing, HR, kommunikáció, asszisztencia, ügyfélszolgálat, beszerzés, IT, vezetői pozik, és még sorolhatnám… Amikor megnyitok egy pozíciót, leülünk a szakmai vezetővel, hogy mik az elvárások (csapat szinten és vezetői szinten is), mire figyeljek. Ha már régóta dolgozunk együtt, és tudom milyen a csapata és a munka amire keresünk, akkor nyilván nem ülünk le mindent megbeszélni, de folyamatos kapcsolatban vagyunk. Vele döntjük el a kiválasztási folyamat végén, hogy ki lesz a “nyertes”. :-)
Én ezt (is) tanultam, és ez lettem, és szeretem. :-) Az meg, hogy mindenki nyertes, a kiválasztott jelölt és a cég is, szerintem igaz, és ennek megfelelően dolgozom. De sajnos itt hirtelen megint a ki milyen HR-es témánál tartunk. Minden szakmában vannak jó és kevésbé jó szakemberek. Előfordul igen, hogy a felvettnek nem tetszik a cég, és megy tovább. Ilyen az élet. :-)
Köszönöm Anna a választ, ez mindig is érdekelt :) Igazából, ahol én dolgoztam (1000 fő fölötti multi az is), ott nagyon nem ez volt a jellemző és akkor finoman fogalmaztam :) Azt hiszem ritka kivétel vagy.
További sok sikert és maradj mindig ilyen lelkes!
Via, erre (is) jó a blogod, azt hiszem most már a HR kilépett a fekete zónából, remélem, hogy előbb-utóbb az Anna féle hozzáállás és hozzéértés lesz a jellemző.
Minden munkahelyen vannak fásult, kiégett, csalódott emberek. Munkaadók és munkavállalók egyaránt. Ez tényleg szomorú, de nem hiszem, hogy itt bárkinek is egyedüli feladata lenne ezt megreformálni. Anna odateszi magát a saját munkahelyén, mi meg a magunkat a magunkén, aztán ha mi is vagyunk a kisebbség, a többiekkel akkor se tudunk mit csinálni.
Ez az interjúsorozat pont azért készül, hogy megmutassam, hogy emberek vannak mindenhol, akik küzdenek, jóindulatúak, segíteni szeretnek, és hozzátenni ahhoz, amit csinálnak. Még ha nem is ők a többség egy-egy szakmán belül.
De nyilván Anna nem tud válaszolni arra, hogy “miért csinálja a többi HR-es ezt meg azt”. Nem is az ő dolga, még ha valószínűleg mindannyiunknál jobban tisztában is van a helyzettel. Mindenki csak magáért felel szerintem. Szakmát egyedüliként megváltoztatni valószínűleg egyikünk sem tud. A kérdés az, hogy hajlandóak (és képesek) vagyunk-e akkor is kiállni az igazunkért, és szeretetet, tiszteletet vinni a munkánkba, ha nem ez a “szokás”, vagy senki nem számít tőlünk ilyenre, vagy kifejezetten hülyének néznek, ha becsületesek, tisztességesek vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy van, hogy egyenesen akadályoznak ebben, vagy ellehetetlenítik, és olyankor mindenki meginog, és akkor a legnehezebb. :(
Anna névvel, arccal vállalta, hogy mesél a munkájáról, légyszi ne azt várjátok el tőle, hogy felelős legyen az összes szakmatársáért, mint ahogy a kutyasétáltatókhoz se mentek oda az utcán, hogy “miattatok tiszta szar minden!”, miközben ő épp felszedte. Az őszinte válaszoknak nem az volt a célja, hogy legyen kin számon kérni a (teljesen jogos és valid!) frusztrációkat, feszültségeket, amikről nem ő tehet.
Köszönöm.
Via!
Nekem csak a gondom, hogy pont arról nem írt, ami engem legalábbis a legjobban érdekelne. És a kommentekben sem kaptam választ rá. Ha adva van 50 jelentkező, aki minden egyes kívánalomnak teljesen megfelel (általában ez a helyzet, ha csak nem valami irtózatosan specifikus állásra várnak jelentkezőt), akkor mi alapján dönt. Ez mindig érdekelt.
Szerintem erre volt válasz a “mennyire illik a csapatba”. És az nem személyes szimpátia, hanem gondolom ismeri, hogy milyen a habitusa a csapatnak, milyen típusú emberekkel tudnak együtt dolgozni, stb. Nem magának keres jó havert, hanem egy már működő rendszerbe keres egy újabb tagot, akik utána megújult erővel dolgozhatnak azért, amin dolgoznak. Az a szakértelme, hogy a.) tudja, hogy milyen emberre van szükség, ki az, aki a legtöbbet adhatja a csapathoz, b.) hogyan ismerheti fel azt az embert, aki erre a szerepre a legmegfelelőbb. Nyilván azért bíznak benne a felettesei, mert jó döntéseket tud hozni, és építő embereket tud választani a pozíciókra. Úgyis hamar kiderül, ha nem…
Ha azon múlna a dolog, hogy ki mennyire szimpi, én is beülhetnék egy interjúra HR-esnek, és azon túl, hogy kinek mi a végzettsége (azt én is el tudom olvasni — ha az a követelmény, hogy beszél-e nyelvet, akkor látom a két szép szemmemel, hogy van-e a CV-re írva olyan nyelvvizsga, vagy nincs) csak olyanokat vennék fel, akik hobbinyúltartók és együtt rajongunk az Orphan Blackért. Aztán becsődöl a cég, mert nem ez kell. :)
Azt az érzést biztos sokan ismerik, hogy milyen az, amikor egy amúgy jó barátoddal, családtagoddal elkezdtek valami közös projekten dolgozni, vagy kollégák lesztek. Nem mindig zökkenőmentes – attól, hogy a magánéletben szimpatikus valaki, nem feltétlenül jó munkatárs. Szóval szerintem már csak ezért is félrevihet ez, és nyilván ezért is nem csinálják.
Egyébként meg kizártnak tartom, hogy találjanak 50 teljesen ugyanolyan képességű embert. Lehet, hogy papíron mind ugyanott szerzett diplomát, de az egyéni képzéseik ezerfélék lehetnek. Plusz a személyes kompetenciáik is. És az alapján már ki lehet választani, hogy az adott pozícióra, az adott csapatba melyikük illik a legjobban. És ettől a maradék 49 nem egy szemétdombra való szar, csak éppen akkor és oda nem őt találták a legjobb embernek. Máshol meg ő lesz a főnyeremény.
Anna, légyszi javíts ki, ha rosszul gondolom.
Szia constanze!
Bárcsak az lenne a gondom, hogy 50 tökéletes jelentkező van, tökéletes önéletrajzokkal, és én döntsem el, ki jöjjön interjúra. A CV-k szűrése sokszor azért olyan gyors, mert az elvárásoknak egyáltalán nem felel meg a jelentkező. Ilyenek pl: nyelvtudás, végzettség, tapasztalat.
Ahogy írtam, én (töbnyire) pénzügyes állásokra keresek, tehát idevágó elvárásoknak kell megfelelni. El se tudnátok képzelni, hogy hányan jönnek el interjúra egy pénzügyes diplomával (tapasztalattal vagy anélkül) és nem tudnak könyvelni… Vagy benne van az önéletrajzban, hogy folyékony angol nyelvtudás, és meg se tud szólalni…
De ok, tegyük fel hogy van 50 tökéletes CV. Mivel mind tökéletes, felhívom őket előszűrésre, és a fizetési igény vagy a nyelvi teszt alapján ellég sokan kiesnének. Akik átmennek, őket továbbküldeném a szakmai vezetőknek, és velük eldöntenénk kikkel megyünk tovább.
Köszi Via :-D
Végig olvastam a kommenteket és a válaszokat. A korábbi véleményemet fenn tartom. Lehet, hogy más korosztály vagyok és nem értem ezt a légkört, de ebben a légkörben élek és sokszor nagyon bosszant, hogy úgy tekintenek rám mint egy őskövületre! (amúgy mérnöki és közgazdasági végzettségű, közigazgatási vizsgával és szakvizsgával, két felsőfokú nyelvtudással és külföldi munkavégzéssel rendelkezem). Nem akarok elhelyezkedni,csak zavar a hozzáállás. Pl. egy nagyobb cégtől többször kaptam olyan levelet, amit nem értettem! Azaz minden szavát értettem sőt azt is h elutasitanak, na de ilyen formában? Miért nem lehet a multiknak a magyarországi viszonyokhoz alkalmazkodni? Más kelet-európai országokban ezt teszik. Félek, hogy az ilyen szemléleten növekvő dolgozók hamar kiégettek lesznek és ez csak folytatódik. Amúgy pedig -ahogy többen irták- az álláskeresés még erősebben a kapcsolati tőkére helyezi a hangsúlyt!
Legalább kaptál valamilyen reakciót, vagy választ. Egy csomó helyen erre sem méltatják a jelentkezőt.
Kedves lomaquilt! Ha egy multi idejön, akkor a saját vállalati kultúráját hozza magával. Nem véletlenül van ez így kialakítva, és nem fog magyarrá válni egy hatalmas szervezet csak a mi kedvünkért. Ezt lehet szeretni vagy nem szeretni, de így van. Alkalmazkodni kell hozzá – vagy nem kell, ez mindenkinek a saját döntése. :-) Milyen kelet-európai országokban teszik amúgy így? Kíváncsi lettem.
Szerintem amúgy ideje lenne örülnünk annak, hogy itt vannak, és munkahelyeket teremtenek… nekünk.
Kedves Anna,
miben tudna leginkább elképzelni egy, “kommersz” nyelveket beszélő (felső, középfok) Y generációs hölgyet (engem), aki telemarketinges másodbőrt növesztett, bekukkantott több egyetemre, de anyagi okok miatt diplomát nem szerzett; profilja eredendően reál – humán, autodidakta jellegű, óvodától kezdve proaktív, kiváló problémamegoldó, átlagfelettien kommunikál, nagyon jól lemásolja a megoldó folyamatot amint egyszer megmutatták – valamint: eredendően coach-attitűddel rendelkezik; tesztek alapján ösztönös-kinetetikus típus (ez utóbbi a mozgás szeretetét jelzi, így nem vonz az ülőmunka).
Nem tudom, hogy a bátorságom kevés pl egy sales-es pozícióhoz. Legalább 15 eltérő munkahelyen dolgoztam, ebből 50%legalább marketinges, amint említettem. Köszönöm!
Kedves Kiscica31!
Mindig meglepődök, amikor állásbörzéken odajönnek a standunkhoz a jelöltek, és azt kérdezik, hogy: “mit tudtok ajánlani?”. Szerintem az álláskeresés legfontosabb pontja az, hogy a jelölt döntse el, hogy ő mit akar, és úgy keressen állást. Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor nem olyan munkánk van, amilyet igazán szeretnénk, de ezekből a tapasztalatokból is tanulni kell. Ha nem vonz az ülőmunka, akkor ne csináld. :-) Véleményem szerint a sales-es munka ezzel a tapasztalattal és nyelvtudással remekül passzolna neked: lehetnél pl. területi képviselő, vagy egy vállalat/termék sales-ese. Próbáld ki! Tudom, hogy nem ilyen egyszerű, de ha ennyire foglalkoztat ez a munkakör, keress az ismerőseid között egy hasonló munkakörben dolgozót, és kérdezd ki jól a munkaköréről (mit szeret benne, mit nem, mire kell figyelni, stb.). Ha erős a nyelvismereted, lehetnél még tolmács, rendezvényszervező vagy idegenvezető (esetleg vendéglátásban, hotelban programszervező/animator) – ezek se “ülős munkák”. Neked is ajánlom, hogy keress fel egy tanácsadó (közvetítő) irodát, nagyon szívesen segítenek a kollégák, és még több tanácsot kaphatsz tőlük.
Ha nincs 2 perc elolvasni egy önéletrajzot, akkor ki olvassa el a motivációs leveleket? Gondolom a szoftverek.
Szia constanze! Ha egy olyan jelentkezőről van szó, aki már az első rostán kiesett akkor az ő motiv. levelét nem fogom elolvasni. Akiket interjúzunk, azokét természetesen igen. Amúgy sok helyen a motiv. level nem elvárás.
Szerintem alulbecsulitek ti ezt a 2 percet. Ket perc eleg hosszu ido, es Anna is irta, hogy elso korben filterezi a cv-ket. Maradok a spanyol peldanal, ha spanyol nyelvtudas szukseges, akkor azt kiszurni, hogy a jelentkezo nem tud spanyolul, 5 masodpercbe telik. A jo CV pontokba szedett felsorolas, nem teljes barokkos kormondatokbol epul fel, lazan el lehet egy-ket perc alatt olvasni. Aztan abbol mar ki is derul, hogy merre tovabb az illetovel.
Tudod az a szomorú, hogy volt olyan HR-s, aki meg arról panaszkodott nekem, hogy milyen szörnyű, mindegyik CV unalmasan sablonos, és milyen szörnyű neki ezeket olvasni. Mondom, jé? Hát milyen legyen egy CV? Általában unalmasan sablonos, főleg, ha előre megadott sablon szerint kell megcsinálni (mint az Europass, vagy pl. a munkahelyemen is sablon van rá). Egy pályakezdő önéletrajza nyilván rövid, és nem kell rá sok idő, de azért egy nagyobb munkatapasztalattal rendelkező emberé már lehet hosszabb, és azért azt a 2 percet rá lehet szánni. Ha már. Főleg, ha a szoftver elvégzi a legnehezebb munkát. És ugyan így nem egy nagy meló egy előre létrehozott sablont elküldeni 500 címre, hogy “köszönjük a jelentkezését, sajnos nem felelt meg”, vagy valami ilyesmi. Arról szól, hogy partnerként kezelnek, egyenrangú félként.
En ehhez azert nem mernek ilyen reszletesseggel es elvarasokkal hozzaszolni, mert nem vagyok hr-es. Milyen alapon mondom en meg egy hresnek, hogy hogyan vegezze a munkajat? Ha o 2 perc alatt kepes eldonteni egy cv-rol hogy alkalmas-e a delikvens a munkara, akkor en szulesznokent mi alapjan mondom azt, hogy szerintem nem eleg ennyi ido?
Ez az interjusorozat arrol szol, hogy bemutatja a kulonbozo teruleten dolgozo embereket, akik elvezik amit csinalnak. Nem tartom fairnek, hogy Annat ennyi tamadas eri, mikor egyikotoknek sem volt meg vele interakcioja. Ha egy orvos irna ebbe a rovatba, ot is letamadnatok azert, mert egyszer 93-ban egy ugyeletes orvos paraszt volt veletek, es akkor most o a celtabla akire lehet dobalni?
@Bogca: Köszi, jól látod a helyzetet ;-)
@constanze: Én nagyon szeretem az önéletrajzokat, főleg azokat javítani, nagyon sok álláskeresőnek segítettem már. Megint ott tartunk, hogy embere (HR-ese) válogatja, hogy ki mit un és mit szeret. Hogy lenne unalmas egy CV, ha minden ember más és más? Ahogy írtam, akiére érdemes, rászánjuk a 2 percet.
Szia Anna!
A napokban találtam rá facebook-on egy oldalra, akik design-os, színes szagos önéletrajzokat csinálnak. Érdemes eltérni a sablontól és ilyen különleges kinézetű önéletrajzokat beküldeni, vagy felesleges ilyennel foglalkozni?
Köszönöm a válaszod! :)
Szia Dorotthea!
Ha szeretnél és tetszik, akkor természetesen nyugodtan készíts ilyet, de ha nem marketing vagy valamilyen kreatív munkakört szeretnél betölteni, akkor szerintem nem szükséges. Kitűnsz a tömegből vele, az biztos, de nehogy túl sok legyen.. :-) A jó önéletrajz kulcsa az átláthatóság: legyen összeszedett, pontos, rendezett, tagolt a CV. Amire nagyon figyelj: a nyelvi helyesség.
Hát ez alapján nem nőtt meg a bizalmam a HR szakma iránt. Sőt. Nincs 2 perce (na ne már!!) ? Telefonos interjú??? Hát persze, hogy a szimpátiáról szól (most leszámítva, hogy kiszórja a nyilvánvalóan nem azzal a képzettséggel és/vagy nyelvtudással stb. jelentkezőket).
Amúgy megerősítem a többieket, az én munkahelyemen még egyetlen embert sem vettek fel ajánlás nélkül, teljesen vadidegenként. (Jó, ez nem 10 e főt foglalkoztató multi, de akkor is.) Jó régen voltam interjún, de ott elég semmit mondó, banális, néha már megalázó kérdések hangzottak el (gyerekvállalásról pl, meg, hogy miért nézek ki sokkal jobban, mint a fényképen, amúgy meg miért kell fénykép egy mérnöki pozícióra? Már ez is gyanús.)
Érdekes, hogy az interjú nem feszegette azt, hogy mi történik pl. a gyerekes nőkkel, a 35 éven felüliekkel, akiket leírnak a munkaerőpiacon.
Kedves constanze!
Sajnos tényleg nincs 2 percem minden önéletrajzra, hisz ahogy írtam, nem csak a CV-ket szűrünk, nagyon sok más dologunk is van. Egyszerre több kereséssel foglalkozunk, több 100 CV érkezik hozzánk, nem mennék haza nap végén, ha mindet végigolvasnám. Ahogy írtam, nem a szimpátiáról szól (nálunk) a kiválasztás. Nyilván az pl. kell, hogy a csapatba beilljen a jelentkező személyisége, de megint nem mennék bele a magyar-multi-kiscég-nagycég összehasonlításba, mindenhol máshogy alakulnak ezek a dolgok. Amúgy vicces, de én már kerültem be kis céghez teljesen ismeretlenül. ;-)
A fénykép oka nagyon egyszerű: az interjún elmondottakra könnyebben emlékszünk később, ha a CV-dre tekintve meglátjuk az arcod. Te döntöd el, hogy teszel-e képet rá vagy nem, külföldön a fotó egyáltalán nem elvárás. Tudom, hogy van, ahol ez elvárás, de ezt szintén cége válogatja.
Az interjú azért nem feszegette a gyermekvállási kérdéseket, mert erre vonatkozó kérdést egyszerűen nem tehetünk fel és nem is teszünk. Szintén tudom, hogy ezzel kapcsolatban máshol más a helyzet, de ez a céget/kérdezőt minősíti véleményem szerint, és nem a HR-es szakmát.
Köszi, hogy írtál. Az a helyzet, hogy ha egy HR-s nem tudja megtisztelni azzal az oda jelentkezőt, hogy 2 percet ráfordít az önéletrajzára, akkor ahhoz a céghez nem érdemes elmenni dolgozni, mert akkor ott alkalmazva is kb. ennyit fognak foglalkozni a munkavállalóval. Most nem tudtam pontosan kivenni, úgy tűnt, hogy nem kifejezetten HR-s cégnél dolgozol, hanem egy “normál” vállalat HR osztályán, szóval elvileg ez teljesen elvárható lenne. Elvileg amúgy egy kifejezetten HR-s cégtől is, de azokról kifejezetten lesújtó a tapasztalatom.
Külföldön a fotó kifejezetten tiltott, Amerikában kemény pénzeket fizethetsz, ha ilyet vársz el. A fénykép rögtön előítéleteket szül. Amúgy egy csomó más is, a HR-s is ember, azért olvastam már jópár HR portált, ahol bizony a HR-esek 90%-a bevallja, hogy szimpátia alapján dönt. Mi más alapján is dönthetne? Szakmai képességeket nem tudja megítélni, ha meg kiválasztott a beérkező 500 CV-ből 20-at interjúra, azok szakmai képességeiben nem sok különbség adódik.
Sajnos megkérdezik a gyerekeket, még akkor is, ha nem tehetik, lehet, hogy nem direktbe, csak áttételesen, pl. kire számíthatsz, ha beteg a gyerek, meg ilyenek, egy csomó olyan kérdést feltesznek, aminek köze nincsen se a pozícióhoz, csak a szakmai vagy emberi alkalmassághoz, de jungi tipológia szerint besorolnak, hogy milyen típusba tartozok ha elmondtam milyen fa lennék.
Szintén HR portálon olvastam, hogy a gyengeségek megkérdezése a legnagyobb hiba egy HR-stől, mert tipikusan az a kérdés, amire nem lehet jól válaszolni, és értelme nulla. (Valamit kamuzik, vagy hazudik az ember.)
Nekem ott volt jó tapasztalatom a kiválasztásban, ahol nem egy HR-s, hanem rögtön a szakmai vezető interjúztatott.
Szia constanze, látom ezen a 2 perces dolgon nem fogunk túllépni, de elfogadom, hogy neked ez nem tetszik. Multinál dolgozom, vállalati HR-es vagyok. A fénykép Magyarországon elfogadott és néha igényelt, ha előítéletet szül, akkor megint a szimpátia-nem szimpátia kérdésnél tartunk. Szerintem több, mint 500 embert felvettem már életem során, szerinted mindenkinek egytől egyig tetszett a CV-je, a képe, a reakciója, a stílusa, stb.? Én magam nehezíteném meg a saját helyzetem, ha csak ezek alapján döntenék. :-)
Nyilván én egyedül nem tudom eldönteni, hogy egy főkönyvelő mitől lesz jó szakember, ezért van velem a szakmai vezető. Illetve szakmai képességeket mi szakmai tesztekkel mérünk, ez nálunk bevált. Gyengeségeket azért kérdezünk, hogy később tudjunk rá figyelni. Hogy mik a jó és a rossz kérdések, azt mindenki máshogy gondolja.
Hiába kérdeznek mások, mi nem kérdezünk a gyerekekről, nem tehetjük. Nagyon sok jelölt magától megosztja a személyes dolgait, de ezekre nem reagálunk. Nekünk az a fontos, hogy munkaidőben meglegyen a munka – otthonról is lehet dolgozni, szerencsére rugalmas a cégünk.
Huh, én is megragadnám akkor már a kérdezés lehetőségét ha lehet :)
Én éppen az egyetemi tanulmányaim befejezésénél járok és hát félek az álláskereséstől, mert, hogy nincsen tapasztalatom. Az álláshirdetések meg 2-3 év szakmai tapasztalatot jelölnek meg követelmény gyanánt, vagy ha nincs tapasztalat, akkor legyél nappali tagozatos hallgató, de amikor az voltam, akkor a tanulmányaim miatt nem volt időm dolgozni. Vagyis hát 1 hónapig dolgoztam szakmában egy nyári munka gyanánt, de azt meg nevetségesen rövid időnek gondolom… Úgy érzem, hogy örökre beleragadtam a “nincs tapasztalatom” csapdájába, mert pont azért nem lesz soha tapasztalatom, mert még nincs tapasztalatom… Erre van valamilyen megoldás?
Előre is köszi a választ! :)
Nekem is ez a nagy félelmem. Már láttam néhány olyan álláshirdetést, amiben azt írták, pályakezdők jelentkezéséit is várják, majd az ilyenekre kell vadásznunk! :)
Ma az állások 70-80%-át kapcsolati hálón keresztül töltik be, szóval tessék azt használni.
Kedves Kelsey és Sophie_Helmer!
Több tanácsom is volna nektek. Az egyik, hogy sok pályakezdő – gyakornoki – frissdiplomás pozíció van a piacon, és ne féljetek pl. olyanra se jelentkezni, ami 1 év tapasztalatot igényel, vagy határozott idejű. Én is anno gyakornokként kezdtem, de előtte még sok olyan kisebb munkám volt, ami nem a tanulmányaimhoz passzolt. Nehéz? Igen. De el kell kezdeni valahol. Nyelvtudás mindenképpen kell, ezt ne feledjétek el. Plusz tipp: keressetek fel HR-es tanácsadó (közvetítő) irodákat, ők eljuttatják a pályázatotokat olyan cégekhez, ahova nektek nem jutna eszetekbe, illetve hasznos tanácsokat is adnak nektek.
Ajánlom nektek továbbá, ha már itt vagyunk ;-) Lívia könyvét, melyben szerintem nagyon jó tippek vannak – nem csak álláskereséshez, hanem az élethez is, de ne feledjétek ha “rendben vagytok magatokkal”, akkor azt mi is érezni folgjuk az interjún.
Kedves Anna!
Köszönöm a tanácsokat! A HR-es tanácsadó irodákra eddig mindig félve néztem, hogy majd ők sem vesznek komolyan a tapasztalatom hiányában, de megpróbálok nyitotabban állni hozzájuk, hátha. Végülis mindent ki kell próbálni a cél érdekében :)
Sziasztok!
Köszi a sok kommentet, megpróbálok mindenre reagálni.
1. Aurélia – Szerintem arról, hogy melyik egyetemet választod Te dönts. Nézz körül, olvass utána, beszélj ismerősökkel, kik melyik egyetemről milyen véleménnyel vannak. Én személy szerint a Pécsi Egyetem pesti kihelyezett HR-es szakára jártam. A két diploma meg úgy működik együtt, ahogy használod. Pl. tök jól passzolhat, ha egy gyárban/termelő cégnél leszel HR-es, mert sokkal könnyebben átlátod-megérted a folyamatokat! ;-)
2. Nils Holgersonné – Sajnos vannak ilyen és olyan cégek is. Hidd el, amikor az 1. diplomámat megszereztem, én is rengeteg helyre küldtem át a CV-m, motiv. levelem, és nem sok eredménye volt… Nálunk van ajánlási program, ahol a dolgozók ajánlhatják az ismerőseiket, de meghallgatunk természetesen “külsősöket” is, akiknek nincs senki ismerősük itt. A szerencse is sokszor közrejátszik, de szerintem nem szégyen, ha valaki profi segítséget kér, és “nem hagyja magát”. Az álláskeresés fárasztó, de nem szabad feladni. Ne menjetek úgy interjúra, hogy “minden mindegy”, mert akkor a cégnek is mindegy hogy ti vagy mások…
3. arachne – Nyilván egy kis cégnél máshogy működnek a dolgok (és máshogy is kell, hogy működjenek!). Nem fogok megsértődni, ha “egy bizonyos koron felül” majd kérdéseket tesznek fel nekem (igen, van olyan, amit jelöltként kifejezetten unalmasnak tartanék én is), de hát ez a jó öreg interjú lényege. Amúgy meglepő, de 2 perc alatt egész sok infót ki lehet szűrni egy CV-ből. Miután már több ezer CV átnézése a hátam mögött van, tudom mire figyeljek. Pl. egy spanyolos pozira egy másodperc kiszűrni, ha valaki nem beszél spanyolul… ;)
4. Trillarom – Ha FB profilokat lenne időm nézegetni, én nagyon boldog lennék, de nincs időm erre. Nyilván ne legyen pucér profilképetek… Egyszer egy szakmai vezető hívott fel, hogy visszavonhatunk-e ajánlatot valakinek emiatt, mert ő éppen megnézett egy profilt, és a lány a naplemente sejtelmes fényében a tengerparton pucéran feküdt. Javasoltam neki, hogy ne ez alapján ítéljük meg, mert amíg nem fekszik pucéran az iroda asztalán és végzi a munkáját rendesen, akkor minden ok. Felvettük. ;) Szerintem a FB személyes, a LinkedIn pedig szakmai oldalnak számít. De ha javasolhatom, mindkét profilotok legyen rendben, sose lehet tudni… ;)
5. Bb.Sophie – Nagyon sok hazai és külföldi oldal illetve könyv által lehet fejlődni, én nagyon szeretem őket, hajrá!
6. Lomaquilt – A hozzászóló nem azt írta, hogy 30 felett nem foglalkoznak a jelöltekkel, hanem hogy nem akar 30 felett HR-es kérdésekre válaszolgatni. :)
– Amit biztosan tudok: én magam is több munkahelyre kerültem be már segítség nélkül, és folyamatosan veszek és vettem fel olyan kollégákat, akiknek senki ismerősük nincs a cégnél.
– Nyilván vannak fásult emberek, de hol nincsenek? Olyan nincs, hogy minden mindenhol tökéletes. :) Bárcsak lenne… :)
– Szerintem nincs baj, ha nincs 2 percem egy CV-re. Ha nem látom benne azt amit keresek, akkor hiába olvasgatom nem lesz benne (pl. nyelvtudás vagy diploma, tapasztalat, stb.).
– Vállalom: sajnos nem tudunk minden jelentkezőnek visszajelezni, de igyekszünk… Ezért (is) vannak a rendszerüzenetek. Akár több száz CV-vel dolgozunk nap mint nap. Ha pl. valaki bejelentkezik (már feljebb írtam ezt a példát) egy spanyolos pozira spanyol nyelvtudás nélkül, akkor nem hívom fel, hisz már az alap követelményeknek sem felel meg.
– A HR-esek foglalkoznak az emberekkel, ez igaz, viszont én Recruiter vagyok, én felveszem őket. Több HR-es pozíció van, az egyik pl. az enyém. Hogy a szervezetben mi történik velük, azt a HR Advisor/HR Generalista/HR Business Partner (hol hogy hívják) kezeli. Igen, nagy a fluktuáció, nagy a verseny. Ez az üzleti világ. Én is vidéki vagyok, és tudom milyen a Pest-vidék különbség: néha fura, hogy otthon egy munkahelyen 10-20-30-… évet dolgoznak az emberek. Szerintem mindkettőnek van előnye és hátránya is.
– Mi nem félünk a tapasztaltabbak felvételétől, sőt! Várjuk a jelentkezésüket szeretettel.
Szép napot nektek!!
Anna
Kedves Anna, köszi a reagálást. nekem valóban az a bajom ezzel a dologgal, hogy komolytalannak tűnik kívülről. az állásaim megszerzésében mindenre volt példa (ismerős, hirdetés, ott maradtam az egyetemen, miután elvégeztem – épp csak a szereposztó dívány maradt ki:)) és persze tök jogos kiszűrni gyorsan azokat, akik alapból nem felelnek meg, de a második körben azért jó, ha két percnél több idő jut egy élet munkájára… a másik probléma, hogy szépen leutánozzuk az amerikai mintát (utalnék itt a sok általad is használt jövevényszóra), csak itthon egy kicsit más a helyzet, de ez tényleg messzire vezetne. őszintén szólva nekem a telefonban örömében sikítozó jelölt is a komolytalanságáról árulkodik, meg arról, hogy ez az egész a fiatalok ügye. mindent összevetve én hálás vagyok azért, hogy – lekopogom – már nem kell részt vennem ilyesmiben, és igyekszem majd támogatni a gyerekeimet, amikor ők lesznek soron.
Szia arachne! Nyilván aki megfelel, annak több idő jut az élete munkájára. :) Az amerikai mintáról: ha amerikai-angol-német stb. cégeknél dolgozunk akkor ez (sajnos vagy nem sajnos) így természetes. A sikítás egyáltalán nem gyakori jelenség egy ajánlatnál, de hidd el, őszinte boldogság volt a jelöltnek, hogy nem kell tovább olyan műszakban dolgoznia, ami este 10-től reggelig tart. Minden cég más: egy magyar vállalkozást és egy nagy multit hiba lenne elkezdeni összehasonlítani.
Szia, köszi a reagálást, meg hogy nem húztad fel az orrod, kicsit felelösnek érzem magam a negatív kommenthullám beindításáért, de gondolom nem most találkozol vele elöször, hogy a HR-es (bár nekem nagyon szimpatikus munka), kívülröl elég rossz megítélésü (nincs hosszú ü-m, bocs).
Nekem nem az a bajom, h ezer helyre elküldtem, és nem kaptam munkát (legalábbis nem így), hanem az egésznek ez az álságos módszere. Hogy nem írhatom a motivációs levélben azt, amit tényleg gondolok, de még a féligazságok megfogalmazásához is hozzáértö segítségre szorulok (pedig nincsenek nyelvhelyességi, vagy fogalmazásbeli nehézségeim), csak azért, mert csak. Mert ez így megy.
Mondjuk a kevésbé izgalmas helyekre néha viccböl is elküldtem olyan motivációs levelet, ahol öszinte voltam: figyu, tudom, h nincs 3-4 év tapasztalatom, de megvan a végzettségem, tanulni akarok, és legalább nem kérek sok pénzt.
Szóval engem rettenetesen lefárasztott, hogy nem lehetek önmagam, bár eddig mindenhol jól dolgoztam, és meg voltak velem elégedve, tudom, hogy mik a kvalitásaim, jó cv-m van, az egészet egy ilyen mü mázba kell csomagolni, hogy átmenjen a szürökön.
(az elsö ilyen sokk egyébként diploma után ért, mikor vittem az elsö interjúra a szakdolgozós fönököm ajánlását, amiben tételesen leírta, h jól dolgoztam, jó csapatag vagyok, stb, stb és a fickó körberöhögött, hogy ez nem ajánlás. Az opponensem meg írt egy ilyen túlragozott nyálragacsot, hogy én kapom tíz év múlva a Nobel-díjat (kutató vagyok), az érdekes, átment a rendszeren. )
Na igen. Mi a motiváció? Kell a pénz a gyerek vajas kenyerére. Most komolyan. Nagyon-nagyon kevés olyan pozíció van, amire óriási lelkesedéssel és elhivatottsággal jelentkeznek az emberek, mert annyira kiugró lehetőségeket kínál.
Külön vicc, amikor az álláshirdetés eléggé sejtelmes (vezető pozícióban lévő kereskedelmi cég keres stb.), közvetítő cégen keresztüli hirdetés, semmit nem tudsz a helyről, a pozícióról is minimálisat, erre milyen motivációs levelet lehet írni? Hát kb. ugyan ilyet.
Szia! Semmi gond, nem húzom fel az orrom, vállaltam a cikket, és érdekelnek a kommentek. :-) Ha nem akarsz motivációs levelet írni mert nincs kedved akkor ne írj mindenhova újat. Legyen egy “átlagos”, és az teljesen ok lesz (csak mindig javítsd a pozi nevét benne). Szerintem nem kell a műmáz. Nekem sok(k), ha valamin látszik, hogy mű, és pont azt nem tartom őszintének. :-) De ezt megint cége/HR-ese válogatja…
Érdekes volt olvasni az interjút és a munkaszeretetéről vallót. Engem az keserit el, h -ahogy az egyik hozzászóló irta- 30 felett már nem foglalkoznak a jelöltekkel (?) de az igazság az amit valaki irt, hogy ha nincs személyes érdekletséged, akkor nem sok mindenre számithatsz. Ha egy cv elolvasására a HR-esnek nincs két perce, akkor ott valami baj van. (ezért van a sok vissza nem jelzés!). Sokszor tapasztalom különféle szolgáltatók (telefon, gáz, villany stb.) ügyintézőitől, honlapjaitól stb. a fásultságot a hozzá nem értést. Mikor felvették őket, biztos jó volt a cv-jük és mindenben megfeleltek, csak a munkájuk nem megfelelő. Szerintem egy HR-s-nek talán a felvett dolgozókkal is kellene foglalkozni. Nem? Sok budapesti cégnél (ahová egy egyszerű ember gyakran elmegy) nagyon nagy a fluktuáció. Vidéki kisvárosokban ezt kevésbé érzem és ott gyorsabban, udvariasabban mennek a dolgok. Ami pedig az idősebbek felvételét illeti, azt csak sajnálni lehet, Vagy esetleg félnek az életben és munkában eltöltött tapasztalattól?
Nagyon érdekes volt ez az interjú számomra – az aktualitása miatt.
Kb. egy éve dolgozom egy kis cégnél, a kezdetektől fogva én foglalkozom az emberek felvételével és a HR feladatokkal – 0 tapasztalattal és 0 olyan kollégával, aki ért hozzá. Ha csak ezt kéne csinálnom itt, tuti megőrülnék… :D
Úgy néz ki a jövőben ezt a feladatkört szánják nekem a főnökeim, úgyhogy muszáj tovább fejlődnöm és tanulnom ezen a téren.
Nagyon tetszett az interjú.
Lenne egy kérdésem Annához: A jelentkezők facebook profilját megnézitek? Az egyetemen az egyik karrier tanácsadó ajánlotta, hogy érdemes kicsit átnézni a facebook oldalunkat álláskeresés idején. Picit letisztítani a kéretlen tartalmaktól.. Ez reális dolog?
én (hivatalosan) nem vagyok HR-es és nem multinál dolgozom, de foglalkozom emberek felvételével: még nem volt olyan jelentkező, akinek ne csekkolta volna a közvetlen főnököm a FB profilját. Volt, hogy már a profilkép miatt azt mondta h nem, és nem is érdekelte tovább a jelölt (egy medence partján, fürdőnadrágban csellózott a srác, ülve) :D
Szóval reális és érdemes. :)
Igen, nekem 2 munkahelyemen (egy multi, és egy állami) is megnézték az fb profilom.
Szia! :)
Én mindig megnézem a facebook profilját a jelentkezőknek és két lányt pont ezért nem hívtam be interjúra, bármennyire is tetszett az önéletrajzuk. Egészségügyisek vagyunk, fehér köpenyt hordunk, ők pedig mind a ketten úgy pózoltak, hogy kilátszott a csipkés melltartójuk a köpenyből és kaján mosoly volt az arcukon. Ne már! … leginkább azért ne már, mert huszonévesen tudhatnák, hogy úgyis lecsekkolom őket. :)
De szerencsére vannak olyanok, akiknek vállalható a FB oldala! :)
Petty
ú, én egy kicsit elkedvetlenedtem ettöl az írástól
(egyrészt tök jó interjú volt, Anna, ne vedd magadra, csak rossz emlékeket hozott fel)
tavaly elég sok cv-t meg motivációs levelet kellett írnom, szerencsére volt profi segítségem is, de öszintén, én már rosszul voltam az egész procedúrától.
Aztán kaptam egy nagyon szuper munkát, azért, mert véletlenül ismertem valakit, aki ismert valakit, és megmutatta neki az életrajzom, és a fickónak pont az volt a heppje, hogy csak olyanokkal áll szóba, akiknek van személyes (nem feltétlen szakmai) ajánlása. Ez sem fair, persze (bár kellett hozzá egy jó életrajz), de ha még egy motivációs levelet meg kellett volna írnom, én sírva rohanok ki a világból. Vagy elköltözöm egy tanyára.
teljesen egyetértek (és én sem Anna fejét akarom letépni:), 9 (!) munkahelyem volt életemben, mindenhonnan én jöttem el, nem rúgtak ki, és ki merem jelenteni h. ez a fajta kiválasztás csak multiknál/nagy cégeknél működhet, és egy bizonyos koron felül (30?) egyrészt senkinek nem hiányzik a háta közepére se, hogy azt kérdezgessék tőle, mi a kedvenc állata (megtörtént), másrészt olyan helyre elvből nem mennék dolgozni, ahol két perc se jut az önéletrajzomra… de persze ennyi idősen már megtehetem, húszévesen én is végigcsináltam ezeket.
Úúú!! De szuper lehet!! :)
Kedves Anna!
Én is gondolkodtam HR-es képzésen, műszaki menedzserként fogok végezni távoktatásos tagozaton, következő félévben, ha minden jól megy. Tudnál kérlek segíteni abban, hogy melyik egyetemet érdemes választani, és pontosan melyik képzést? Budapesti vagyok, így inkább a közelebbi egyetemeket preferálnám.. Szerinted mennyire működne jól a két diploma együtt?
Előre is nagyon köszönöm a segítségedet!!
Csilla