A mai interjú érdekessége, hogy Nóra és Szilvi egymástól függetlenül válaszoltak, így aztán mókás látni, hogy mennyi mindenről ugyanaz jut eszükbe. :) Nick Carter miatt kezdődött minden, de a zene szeretete továbbra is megvan, csak a banda cserélődött le. Túl vannak egy emlékezetes, közös londoni úton, betegségeken, és 15 év elteltével lelki társaknak mondják egymást. Most meséljenek ők! (A kép illusztráció.)

Mesélnél néhány szót magadról?
N: Nóra vagyok, 30 éves. Jeleneg egy telefonos ügyfélszolgálaton dolgozom adminként és hétvégenként (jobb dolgom nem lévén, na jó de :)) a BGF padjait koptatom, mint leendő marketinges. Ezen kivül egy 7 hónapos rettentően cuki nyuszilány mamája vagyok.
Sz: Szilvi vagyok, 30 éves Irodavezető vagyok egy fiziológiai és farmakológiai labor műszerek fejlesztésével és gyártásával foglalkozó cégnél. Magamról annyit talán, hogy egy életvidám, mosolygós zeneőrült vagyok, aki néha ezt az őrültségét futással, olvasással és filmekbe bújással csendesíti.

És most, hogy bemutatkoztál, hogy mutatnád be a barátodat? :)
N:  Ő a világ legbátrabb és legerősebb embere. Elképesztően szines személyiség. Skorpió, mint én. Kerek 2 hét különbséggel születtünk, ugyanabban a kórházban. Viccelődtünk vele, hogy talán anyukáink még egymás mellett is elmentek anno. :) Imádom benne, hogy őszinte, nyitott, mindenben támogat és neki van a legszebb kék szeme!
Sz: Pontosan két héttel utánam született, és még ugyanabban a kórházban is. Ő a másik felem, társam az őrültségben. Egy nyitott személyiség, kis boldogság golyó, a legpozitívabb ember, akivel valaha találkoztam, és ez sugárzik is róla. Jó érzéke van a szép dolgokhoz, a lakberendezéshez, és a kreatív DIY jellegű kézműveskedéshez. Egy kívül-belül gyönyörű személyiség. Bölcsen hallgat és bölcsen ad tanácsot. Az az ember, akire szó szerint az életem bíznám, és akiért (ha valamilyen szituáció azt követelné) az életem adnám.

Mikor és hol ismerkedtetek meg?
N: A középiskolában ismerkedtünk meg. Már egy összeszokott osztályba kerültem be, nem vagyok egy könnyen barátkozós, szóval ez elég nagy traumának tünt akkor. Egy közös barátnőnk mutatott be minket. Egy korán érkezős reggelen pedig a padon üldögélve találtuk magunkat, ahogy éppen félve teszem fel a kérdést: „Szereted a Backstreet Boyst?” Kb. 3 másodperces levegővétel után helyeslően bólintott, majd hevesen egymás szavába vágva veséztük ki a Larger Than Life videoját és Nick Carter tetkóját.
Sz: Még nem töltöttük be a 15-öt, mikor a 9. osztályt kezdtük, ő új lányként jött a sulinkba. Az akkor már kialakult baráti klikkünkből egy lány hozta nekünk bemutatni Nórit. Akivel az egyik szünetben a padon csücsülve találtuk magunkat, és azt találta kérdezni, hogy „te is szereted a Backstreet Boys-t?” Megtalálta a kulcsot a szívemhez. Aztán ezt követte a „Láttad Nick tetkóját az új klippben?” Szóval így indult. Majd egyszer talán írok egy köszönőlevelet Nick Carternek.

Azonnal megvolt az összhang közöttetek?
N: Abszolút szimpatikus volt, az összhang pedig adta magát abban szent pillanatban ahogy felmerült a Backstreest Boys.
Sz: Mindig szimpatikus volt. Nekem alopeciám volt (és van is), ami annyit tesz, hogy minden szőr eltűnt a testemről. Ennek ellenére ő odajött egy lányhoz, aki baseball sapkát hordott, se haja, se szemöldöke, se szempillája nem volt… Az összhanghoz pedig tényleg egy szikra elég volt, és ez azóta is töretlen. Nagyon szerencsésnek tartom magunkat, hogy nem csak barátok lettünk, de valószínű lelki társak is, hiszen egy vitánk sem volt a 15 év alatt. :)

Miben vagytok egyformák?
N: Szinte mindenben. A lényeges dolgokat tekintve főleg. Ugyan úgy vélekedünk a világról, amúgy a zenei izlésünk is nagyon nagyon hasonló. Ő mutatta meg jó sok évvel ez előtt azt a bizonyos From Yesterday c. dalt, amitől fogva szerelmes lettem a 30 Seconds to Marsba és aminek rengeteg csodás közös élményt köszönhetek
Sz: A világlátásunkban. Nagy Britanniát érintő imádatunkban, illetve a zenei ízlésünk is nagyjából fedi a másikét. Néhány kivételtől eltekintve a férfiideálok is megegyeznek.

Miben különböztök?
N: Az ő szeme kék, az enyém barna, ő egy picit magasabb. Ő imád futni én még a buszt is lekésem inkább, hogy még a futás látszatát is elkerüljem. :) J Komolyra forditva a szót csak ilyen apróságokat tudnék kiemelni, hiszen ahogy irtam a lényeges dolgokban egyezünk.
Sz:  Nóri jóval türelmesebb, mint én. Jobb szervező is. Illetve például a sport tevékenységekben, amiket magunknak választottunk. Ő rúdtáncolni kezdett, én futni és spinningelni. 

Mi a legviccesebb vagy legemlékezetesebb közös történetetek?
N: LONDON! Novemberben felvetettem, hogy lenne-e kedve velem Londonba jönni, kb estére volt már repüljegyünk és még azon a héten a szállást is lefoglaltuk és számoltuk a napokat márciusig. Imádtam minden percét. A Kensington parkban a padon ücsörgés (egy életre megtanultuk, hogy nyugágyak nem ingyenesek), hogy lejártuk a lábunkat, hogy eltévedtünk visszafelé a British Múzeumtól, a sirva nevetős estéket.
Sz: Sok van, de a kedvenc élményem az a 4 nap, amit együtt töltöttünk Londonban. Annak is az utolsó estéje lett örök emlegetni való egymás között, az egy nagyon sírva visítós nevetős estére sikeredett, szabadjára engedtük a fantáziánkat, és dőlt belőlünk a hülyeség.

Mi volt a legjobb ajándék, amit tőle kaptál?
N: Egy fekete ’I am S H E R locked’ feliratú póló.
Sz: Amit a legjobban szeretek, az egy plüss cápa, mert az a kedvenc állatom, és még a barátságunk legeslegelején kaptam tőle. De a legjobb ajándék még várat magára, az ugyanis egy keresztanyai titulus lesz…

Van valami visszatérő programotok, „szertartás”, amit gyakran megcsináltok?
N: Ha a 30 Seconds to Mars az országban koncertezik, mit ott vagyunk. Ezt a tendenciát max a zenekar szakithatja meg. :)
Sz: Szerintem a Thirty Seconds To Mars koncertekre való járást nevezhetjük annak. :D

Mit szeretsz a másikban a legjobban?
N: A humorát, a vidámságát, hogy annyira jóizűen tud nevetni, hogy minden hülyeségemet és nyűgömet türelmesen végighallgatja és támogat, tanácsot ad, mégha én is érzem, hogy a világ legnagyobb hülyeségén rágódom fölöslegesen, majd megkapom, hogy ’Bogyó, te hülye vagy’ és máris nincs világvége.
Velem volt végig a betegségem alatt (12 éve Chron beteg vagyok), végigasszisztálta az egyik rosszullétemet egy táborban és még miután kizavartam a szobából rosszullétem egyik hevesebb hullámvölgyében, adott pár percet, hogy rendbe szedjem magam majd visszajött és addig ült melletem, mig a szüleim értem nem jöttek.
Ami a legjobb, hogy hála istennek ő sem nőtt fel és nem utál, amiért a tarkóján lévő főnix-tetoválást néha lecsirkézem :D
Pont tegnap merült fel egy beszélgetés kapcsán, hogy jó együtt hallgatni. Ha csendben megyünk egymás mellett nincs az a kényszer, hogy mondani kell valamit, mert kellemetlen a csend.
Sz: A nyugodt, higgadt természetét. Azt irigylem is nagyon. Imádom, hogy lélekben nem nőttünk fel, és ahogy a kelemen kabátban dal is kéri, gyerekek (vagyis esetünkben inkább tinédzserek) maradtunk, hogy ugyanúgy őrültködünk, visítunk, pedig eltelt 15 év, és egyikünk férjhez is ment. Szeretem a segítőkészségét. Azt, ahogy képes támogatni, és lelkesedni dolgokért, amik nem is feltétlen neki fontosak, hanem másoknak. Hogy inspiráló tud lenni.

Mi az, amit a másiktól tanultál?
N: Kitartást! Azt, hogy az erő ott van bennünk és ezáltal képesek vagyunk bármire.
Sz: Hogy tegyek azért, amit el akarok érni, ne csak siránkozzak.

Mi volt a legnagyobb kihívás, nehézség, bukkanó, amin együtt átmentetek?
N: Az egyetlen nehézség, amit mondani tudok, az sem a barátságunkat tette próbára. Alopéciája van, mióta ismerem és sajnos volt pár nehéz hónapunk, de olyan bátorságról, erőről és gondolkodás nélkül ki merem mondani, hősiességről tett tanubizonyságot, hogy örök életemre csodálni fogom!
Sz: Nem a barátságunkat érintette, de az ő Crohn betegségét is átvészeltük együtt, és azt a pár hónapot is, amikor nekem kellett meghoznom azt a döntést, hogy elbúcsúzok a hajamtól.

Hogyan oldjátok meg a konfliktusokat?
N: Lehet más számára furcsán hangzik, de nincs mit megoldani. Nem szeretem a fölösleges drámákat és ő ebben is szuper társam.
Sz: Nincs mit megoldanunk. Soha egy vitánk nem volt. Már-már abnormálisan tökéletes a barátságunk. De ez így teljesen jól is van. Nem szeretem a bonyolult dolgokat. És szerintem ezzel ő is így van.

Szerinted mitől működik jól a barátságotok?
N: Attól, hogy mindent meg tudunk beszélni és mindenről tudunk beszélgetni. Ő lelki társam. Szerintem ezt az együtt tölött 15 év tökéletesen igazolja. :)
Sz: Valószínűleg attól, hogy ugyanúgy gondolkodunk és vélekedünk az élet dolgairól.

Volt olyan, hogy eltávolodtatok egymástól?
N: Sem fizikailag, sem lelkileg. Gyerekkorunkban 15 perc sétára lakott tőlem, most 4 megállóra, de szerintem ha messzebb is laknánk, annyira együtt rezgünk, hogy semmi gondot nem okozna a távolság, de igy azért mégis jobb. Imádom, hogy random fel lehet kopogtatni a másikhoz.
Sz: Soha szerencsére. Soha nem volt szünet a barátságunkban. És fizikailag sem sok távolság. Világ életünkben közel laktunk egymáshoz, és miután férjhez ment, a jó sors úgy hozta, hogy konkrétan 4 egész villamosmegálló választ ez tőlük. Idilli, tényleg. Így a random látogatások, és a „Figyelj, otthon vagy? Felugorhatok”-ok elég gyakoriak.

Van valami nagy, közös tervetek 2015-re?
N: Alakul egy Sziget nap és egy strandolás, de olyan sok van még ebből az évből és nagyon jók vagyunk random fussunk össze programokban is.
Sz: Még az elején járunk, azt hiszem egy közös Sziget napon, és egy strandoláson kívül nem terveztünk semmit.