Judit és Gyöngyi 29 évesek, a gimnázium első éve óta barátnők. Szöges ellentétei egymásnak, Judit szerint csak abban egyformák, hogy mindketten lányok… de éppen ettől működik a barátságuk. :)

Kérlek, mutatkozzatok be röviden!

J: Egy dunántúli kisvárosban élek, ott is dolgozom egy monitoring központban operátorként. Hobbim elsősorban az ékszerkészítés, de a tárgyalkotás, kézművesség úgy általában is.

Gy: Egy kisvárosban élek, úttervező mérnökként dolgozom. Hobbim a süteménysütés, a bonbonkészítés. Nagyon reál beállítottságú vagyok, mindenben a logikát keresem. Túl precíz vagyok, így kevés dologba merek belevágni, mert semmit sem szeretek félbe hagyni.

Mi a legfontosabb dolog, amit a barátodról tudni kell?

J: Határozott, egyenes, megbízható, őszinte ember, néha talán szigorúnak tűnhet az arckifejezése, de ez ne tévesszen meg senkit :) Mindenről van véleménye, de csak akkor hangoztatja, ha kérdezik, még ha nem is egyezik másokéval. Törekszik a tökéletességre, a munkájában maximalista. Földhözragadtabb nálam, a szónak a realista értelmében: én hajlamos vagyok elszállni, elkalandozni, elveszteni a célt magam előtt és egyszerre ezer dologgal foglalkozni. Ilyenkor jön Gyöngyi és leszed a fellegekből, hogy visszatereljen a helyemre: ez nagy segítség számomra. Szerintem nem is tudja, hogy ezt gyakran egy-egy mondatával eléri, anélkül, hogy tudná, mit is csinált :) Inspirál, ösztönöz, összeszedettebb leszek Tőle, céltudatosabb és kicsit kitartóbb.

Gy: Legjobb barátnőm Judit, akit már majdnem 15 éve ismerek. Egy igazi művészlélek, gyönyörű dolgok kerülnek ki a keze alól. Imádom, amiket alkot, mert szívét-lelkét beleteszi (azért ilyen gyönyörűek :)). Nagyon szeretnivaló, mindig kedves és jókedvű.

Mikor és hogyan ismerkedtetek meg?

J: Elsőéves gimisek voltunk, egy osztályba jártunk. Egy másik lánnyal barátkoztam az év elején, akivel ők általánosban osztálytársak voltak. Homályos már az egész, de úgy emlékszem, ezen a lányon keresztül ismerkedtünk össze jobban, egy udvaron töltött tesióra közben kezdtünk el beszélgetni. Aztán úgy maradtunk :)

Gy: Gimiben osztálytársak voltunk. Nekem az első tesióra ugrik be, kint voltunk az udvaron, és ott kezdtünk beszélgetni. Emlékszem, hogy aznap piros póló volt rajta, és aznap együtt mentünk a buszra suli után. Utána minden nap együtt lógtunk.

Azonnal megvolt az összhang közöttetek?

J: Szerintem megvolt az összhang. Tényleg elég zavarosak az emlékeim, de nem rémlik, hogy ne lett volna szimpatikus :)

Gy: Azért említettem, hogy piros póló volt rajta, mert utálom a pirosat. De rajta valahogy nem zavart, talán pont az volt izgalmas, hogy valaki tőlem teljesen különbözőt ismerhetek meg. Már az elején szimpatikus volt.

Miben vagytok egyformák?

J: Mindketten lányok vagyunk.

Gy: Szeretjük a művészetet (én szemlélni, ő alkotni). Együtt járunk mindenféle kiállításra. Mindketten őszinték vagyunk. Nálam ez nagyon fontos, talán ezért is vagyunk ilyen jó barátok. Ja, és nem szeretjük a masnis lábbeliket :)

Miben különböztök?

J: Minden másban :) Gyöngyi a sósat szereti, én az édeset. Ő utálja a paradicsomot, nekem az egyik kedvencem. Ő reál beállítottságú, én humán. Ő műszaki rajzokat készít, én tündéreket skiccelek. Ő határozott, én tétovább, rögtön tudja, mit akar, én jól megfontolom. Ő egyszerűsít, én bonyolítok. Ég és föld. Ő a föld: a biztos pont :)

Gy: Talán mindenben :) Ő magas, bájos és kedves én meg egy gonosz törpe vagyok  Ő nagyon kreatív, igazi művész, én meg nagyon „mérnök”. Judit mindig pozitív, én hajlamos vagyok depis lenni. A világot teljesen más szemszögből nézzük, de valahogy mégis mindig ugyanoda jutunk. Ő a tejcsokit szereti, én az étcsokit. Én imádom a sültkrumplit, ő kevésbé, így azt elcseréljük a paradicsommal, amit meg én nem csípek. Úgyhogy pont kiegészítjük egymást :)

Mi a legviccesebb vagy legemlékezetesebb közös történetetek?

J: Legviccesebb? Majd pár nap múlva eszembe jut… A legemlékezetesebb? A debreceni kirándulásunk :)

Gy: Amikor együtt utaztunk pár napra Debrecenbe. Már előre kitaláltuk, hogy elmegyünk, leszerveztük, és akkor kiderült, hogy nyertem 2 belépőt az egyik kiállításra, amire amúgy is terveztünk elmenni. Körbejártuk a várost, reggeltől estig mászkáltunk, nagyon jó volt. :) De a másik kedvencem, amikor Juditnak „jelenése” volt :)

J: A “jelenés” egy nyàri estén kapta a nevét, amikor gimis osztálytársakkal, évfolyamtársakkal iszogattunk egy kocsma teraszán. Épp belekortyoltam az italomba, amikor valaki mondott valami vicceset, amitől nevetnem kellett – volna. Lenyelni nem bìrtam a kortyot, kiköpni nem akartam, így teli szájjal, összeszorított ajkakkal nevettem, amitől a végén úgy potyogtak a könnyeim, hogy öröm volt nézni. Ekkor kiàltott fel valaki, a kövér könnycseppeket látva, hogy : “Nézzétek, a Juditnak jelenése van!” Azóta se értem egészen, miért pont ez a szó jutott eszébe, de később is következetesen ezt használta mindenki, mert, természetesen, a mai napig előfordul, hogy “jelenésem” van :)

Mi volt a legjobb ajándék, amit tőle kaptál?

J: Két csomag mazsola a névnapomra, még gimiben :) Rettentően örültem neki! Biztos volt szebb, jobb, hasznosabb ajándék, amit adott, de ez volt a legemlékezetesebb, ez az első, ami eszembe jut Gyöngyiről és az ajándékozásról.

Gy: Mindig küld karácsonyi képeslapot, amik időben érkeznek, ami azért szerencse, mert az ajándékok csak később. Valahogy mindig elcsúszik, mivel mindenkinek handmade ajándékot ad. A legjobban eddig annak örültem, hogy felkért az esküvői tanújának. Nagyon sokat jelent ez nekem. Konkrét ajándékok közül talán a kispárnát emelném ki, ami azóta is szerves részét képezi az ágyamnak :)

Van valami visszatérő programotok?

J: Amilyen gyakran csak lehet, a kedvenc kávézónkban találkozunk. Régebben ez minimum heti 1 alkalmat jelentett, mostanában inkább kéthetente 1 alkalom jön össze – az én hibám, a munka beosztásom visszatart… Télen, a hideg tiszteletére,  tea vagy forró csoki a menü és évszaktól függetlenül elég gyakran eszünk is valamit. Ráadásul amilyen rendes a kávézós bácsi, akár a közeli pékségből is hozhatjuk azt a valamit :)
Gimiben suli után szoktunk együtt várni a buszra. Ellenkező irányban lakunk, de a megállók egymás mellett vannak, így mindig leültünk a közelbe, egy padra beszélgetni. Általában ebből a járókelők csak annyit láttak, hogy két hátizsákos lány teli szájjal, eszelősen levegő után kapkodva nevet vagy 20 percen keresztül… Meg is rajzoltuk ezt a jelenetet, ráadásul egymástól függetlenül, ugyanakkor és meglepinek odaajándékoztuk a másiknak :)

Gy: Egy kávézóban szoktunk találkozni, ahol már törzsvendégnek számítunk, és elég gyakran iszunk forró csokit. Búcsúzáskor pedig királynőként integetünk egymásnak :)

Mit szeretsz a másikban a legjobban?

J: Mindig ott van. Ha felhívnám éjszaka, hogy segítsen, megtenné. Akkor is, ha egy hullát kéne elásni…

Gy: Pont azt, hogy szinte mindenben az ellentétem. Másképp közelítjük meg a dolgokat, de mégis egyformán látjuk. Szeretem, hogy őszinte. Különleges stílusa van, amit fel is mer vállalni. Nagyon nőies, természetes. Állandóan alkot, ha mást nem, akkor a haját fonja be. Annyira tud nevetni, hogy még a könnye is kicsordul.

Mi az, amit tőle tanultál?

J: Határozottságot. Egy kicsit más rálátást a dolgokra. Más nézőpontot. Kitartást. Felelősségteljességet. Igyekszem eltanulni a nem-halogatást is…

Gy: Hogy milyen jó, ha az ember felvállalja magát. Hogy egyszerű dolgokból is lehet nagyot alkotni. Hogy mindent lehet egyszerűbben.

Mi volt a legnagyobb kihívás, nehézség, amin együtt átmentetek?

J: Volt egy elég hosszú időszak, amikor rendesen bedepiztem, nagyon nem voltam jóban magammal és emiatt a családommal is sok volt a konfliktus. Nem volt munkám, nem ment a suli, csúnyán végződő kapcsolaton voltam túl, úgy éreztem, semmire se voltam jó. Gyöngyi rámutatott ugyan a hibákra, de mégis, úgy éreztem, hogy folyamatosan támogat. Nagyon hálás vagyok ezért, mert ő tartotta bennem a lelket, fogalmam sincs, hogy éltem volna túl ezt az időszakot. Ezt a jóóó hosszú időszakot… Szóval, köszönöm :)

Hogyan oldjátok meg a konfliktusokat?

J: Kegyetlenség nélküli őszinteséggel. Bár nem emlékszem konfliktusra, szerintem nem hagytuk kibontakozni…

Gy: Mindketten őszinték vagyunk, én hazudni sem tudok (jól). Mindig elmondom, amit gondolok, Judit pedig sohasem sértődik meg, képes nekem megbocsátani. Talán ezért is lehet az, hogy kettőnk között ritka a konfliktus.

Szerinted mitől működik jól a barátságotok?

J: A leghalványabb sejtésem sincs erről… A másik lehetőség a rettenetes memóriám :)

Gy: Az ellentétek vonzzák egymást :) Szerintem ettől nem lesz soha unalmas a barátságunk. Eddig még nem volt olyan, hogy egy beszélgetést be tudtunk volna fejezni. Mi csak abbahagyni tudjuk :)

Volt olyan, hogy eltávolodtatok egymástól? 

J: A fősuli (Gyöngyi estében egyetem) alatt kicsit messze voltunk egymástól, de ha csak lehetett, e-maileztünk és itthon is találkoztunk. Persze, ez közel sem volt olyan intenzív, mint korábban, kicsit aggódtunk, hogy túlságosan fellazul a kapcsolatunk – a facebook előtt jártunk még… Gyöngyi kitalálta, hogy segíthetnénk ezen: ha csak eszünkbe jut a másik, csörrentsük meg a telefonját. Felhívni minden szíre-szóra egymást elég költséges lenne, csak egy kicsengést megvárni nem az. Vicces volt, örömmel töltött el, akárhányszor megláttam a kijelzőn az egy nem fogadott hívást :) Ráadásul ilyesmit senki sem csinált, ez csak a mienk volt :)

Gy: Gimi után máshol tanultunk tovább. Az első évben valamiért nagyon keveset találkoztunk, valahogy soha nem jött össze. Meg mindkettőnk új barátokat szerzett az egyetemen, de a telefoncsörgetések, hívások, levelek újra egyenesbe hoztak minket. Amióta pedig újra egy városban élünk, semmi nem állít meg minket.

Van valami nagy, közös tervetek 2015-re? Mi az? :)

J: Az ő terve a lánybúcsúm (ami azért lesz, annak ellenére, hogy én nem is akartam felhajtást, “mert Gyöngyi azt mondta”. Idézet a húgomtól… :)) Az én tervem az esküvőm: Gyöngyi volt olyan kedves, hogy vállalta, a polgári szertartáson a tanúm lesz :)

Gy: Judit idén megy férjhez, és én kaptam a megtisztelő feladatot, hogy a tanúja legyek. Ez rettentő boldoggá tesz  :)

A sorozat többi beszélgetését itt olvashatod el.

HA TE IS BEMUTATNÁD A BARÁTODAT, JELENTKEZZ ITT!