Döntés végletesen
Hozzávalók: A ring egyik sarkában az optimista halogatós! A másikban a neurotikus tervező! Ha egymásnak ereszted őket, mindkettő kiütéssel veszít.
Mert mi is történik?
Ha bizakodsz és sodródsz az árral, kerülöd a döntési helyzeteket, nagyon kényelmes életed lesz. Nem jó, csak kényelmes. Hiszen minden tőled függetlenül történik, alakítja az életedet a sok körülmény, így aztán lehet másra ujjal mutogatni, hogy igen, miatta van. A döntést kiszervezed másoknak: a határidőnek, a felettesednek, a „véletlennek”. Olyanokat mondogatsz, hogy majdcsak lesz valahogy, úgy még nem volt, hogy valahogy nem lett volna. Csakhogy a pénztártól való távozás után nincs reklamáció, hogy mégsem úgy lett, ahogy szeretted volna…
És aztán ott a másik véglet. Mindent centire beosztasz, kiszámolod, tervezed, és borul a világrend, ha nem úgy lesz. Mert csak arra vagy felkészülve, amit eldöntöttél. Mágikus gondolkodással „megteremted”, és számodra nincs olyan opció, hogy ne úgy legyen. Márpedig nagyon kevés olyan helyzet van, amikor pontosan az történik, amit az elején elterveztél… és nem is biztos, hogy csak az lesz végül a jó, amire te ráböktél, hogy az az egyetlen elfogadható végkimenetel.
Az ideális döntési helyzet
…nem létezik. :) Illetve mindenkinek más, és több faktorból áll. A bizalom és a rugalmas tervezés nagyon fontos elemei egy jó döntésnek, és mindig az egyénen múlik, hogy mikor és mire mond igent, illetve nemet. Amikor döntési helyzetbe kerülsz (akár kicsibe, akár nagyba), jó, ha eszedbe jut az alábbi néhány fontos szempont:
1. Idő
Meddig kell véglegesre mondanod a választ? Sürgős helyzet van, és másodperceid vannak dönteni, vagy alaposan át kell rágnod?
Vigyázz, csapda! Ha túl kevés az időd jól dönteni, és sarokba vagy szorítva, lehet, hogy félelemből rosszul döntesz, vagy belevezetnek egy olyan döntésbe, amit józanul, egy kiadós alvás után már máshogy látnál. Ha tudsz, mindig kérj egy kis haladékot nyugodt gondolkodásra, hogy kitisztuljon a para-köd a fejedből, és ha lehet, egy darabig ne legyen ott veled senki, aki manipulálhatna vagy félrevihetne a saját félelmei / érdekei alapján.
2. Tudás
Mindenképpen a jelenlegi legjobb tudásod szerint fogsz dönteni. Ezt a tudást valamennyire viszont bővítheted rövidtávon is – ha vannak vakfoltok, kutass, érdeklődj, kérdezz utána, beszélgess hasonló helyzetű emberekkel, és járd körbe a témát. A tapasztalatod és a rálátásod az évek elteltével egészen biztosan bővül, és igen valószínű, hogy 5-10 év múlva máshogy döntenél a későbbi tapasztalataid alapján, de most a mostani éned dönt, és ezzel dolgozol. (A bővülő tapasztalatokról és az utólagos okosságról egy kicsit később még mindjárt mesélek.)
Vigyázz, csapda! Az „alaposan körüljárom a témát” is lehet egy döntéskerülő, halogatós technika, amit észre se veszel. Analízis paralízisnek hívják az a jelenséget, amikor egy adott témáról mindent tudni akarsz, és addig nem döntesz vele kapcsolatban. Csakhogy ez lehetetlen, és végtelenségig ki tudod tolni a döntést, hiszen mindig lesz még olyan, amit nem tudsz. Ha határidős a döntéshozatal ideje, ezzel szépen szabotálod azt, hogy végül neked kelljen állást foglalnod az ügyben — így jártál, te csak okosan akartál dönteni, de lám, lejárt a határidő, döntöttek helyetted, hát ez van. Ha nincs határidő, akkor pedig évekig is ücsöröghetsz a pocsolyádban, anélkül, hogy valódi lépést tennél. Ahogy Elizabeth Gilbert írja Big Magic c. könyvében, a maximalizmus is csak félelem, csak az haute couture verzió: puccosnak és elegánsnak álcázza magát azzal, hogy neki csak a tökéletes jó. Miközben ez ugyanúgy egy félelemből fakadó halogató mechanizmus, mint bármi más.
Soha nem fogsz mindent tudni és teljesen felkészült lenni. Hosszútávon sokkal fontosabb, hogy dönts, mint hogy „mindent” tudj, cserébe ne dönts sehogy.
3. Személyes szempontok
Csak te tudod megmondani, hogy mire van szükséged az életben, és te mitől érzed magad jól, biztonságban, szabadnak, és így tovább. Hasznos több szempontból megnézned a dolgokat, de végeredményben a te életedről van szó, annak pedig te vagy az egyedüli szakértője. Nem én, nem az anyukád, nem a lifestyle guru a magazinból, és nem is a legjobb barátod. Te fogsz élni a döntéseid következményével, ezért magadat egyáltalán ne hagyd ki a döntési szempontokból.
Vigyázz, csapda! Csak olyanra hallgass, aki már tényleg volt hasonló helyzetben, és olyan eredményre jutott, amivel te is ki tudnál békülni, el tudnád úgy képzelni az életedet.
Véleménye mindenkinek van, de attól még nem feltétlenül releváns, főleg nem a te életedre. A nap végén magaddal kell elszámolnod, és jócskán hallgass a megérzéseidre is. Nyugodtan térj le a megszokott útról, és vágj bele az ismeretlenbe, ha úgy érzed, hogy ez most neked a legjobb! Ne hagyd, hogy mások félelmei befolyásoljanak. Legtöbbször az ő reakciójuk róluk szól, és nem rólad.
4. Kockázat
Valamennyi kockázattal minden döntésnél számolnod kell, de nem csak az veszélyes, ha ejtőernyő nélkül ugrálsz repülőgépekből, hanem az is, ha olyan életed van, amiben nem érzed jól magad — bármi is legyen ennek az oka.
Vigyázz, csapda! Nem kell hidakat felégetned, radikális döntéseket hoznod és gyökerestül kitépni mindent a múltadból ahhoz, hogy elindulj egy számodra elfogadhatóbb élet felé. Sokan dobálóznak azzal, hogy csak bízz, csak ugorj, és majd megjelenik magától a védőháló — hát, ezt azért semmi sem garantálja. Amellett, hogy követed a megérzéseidet és a szívedet, nem kell megbolondulnod.
Gondoskodj magadról, a megélhetésedről, a testi és lelki épségedről, és mindemellett továbbra is élhetsz a szenvedélyednek (ha nem is főállásban egy mecénás kegyeltjeként). Az arany középút újfent nem hülyeség. :) Fokozatosan építheted az álmodat úgy, hogy közben nem kockáztatod az alapvető létfenntartási feltételeket — erről a technikáról, valamint az A és B vonatról itt olvashatsz bővebben.
5. Bizalom
Nem tudsz végtelen időt és végtelen tudást szánni tehát arra, hogy meghozd a „jó” döntést. Utólag pedig erről a jó döntésről kiderülhet, hogy mégsem annyira jó. (Vagy éppen fordítva: egy elsőre rossz kimenetelről később kiderül, hogy éppen arra volt szükséged, és új, még jobb lehetőségekhez vezetett!) Éppen ezért egy ponton túl el kell engedned a gyeplőt, megtenni a lépést, és utána bízni abban, hogy bármit is passzol vissza az élet, meg fogsz tudni vele birkózni. (Különben is, mi a legrosszabb, ami történhet?)
Bocsásd meg magadnak, ha rosszul döntöttél!
Mindig csak az aktuális tudásod szerinti legjobb döntést tudod meghozni – és később remélhetőleg tapasztaltabb és okosabb leszel, de azt ne arra használd, hogy bűntudatod van a régi döntések miatt, és lehülyézed a korábbi énedet. Nem vagy rossz ember attól, ha 20 évesen valami hülyeséget csináltál. (20 évesen mindenki csinál hülyeséget!) Utólag kiderülhet róla, ami akkor még nem látszott, hogy bizony nem a legjobb irány volt. De egy haszna mindenképp volt: tanultál belőle! És ha 30-40-50 évesen újra hasonló helyzetbe kerülsz, már tudsz jól dönteni. Méghozzá pont a „hülye” 20 éves énednek hála tudtad ezt megtanulni.
Kis és nagy döntések
A döntéseknél nem mindig lehet látni, hogy mi hova vezet, vagy hogy mi lesz a végkimenetel. Ha lehet is látni előre 3-4 verziót, simán elképzelhető, hogy egy ötödik fog megtörténni, amire nem is számítunk. De ez is csak nagyjából 1 hónapra előre látható, de hogy évtizedekkel később ez a döntés hova vezethet, senki sem fogja tudni megmondani.
A legtöbb sorsfordító döntésről nem is feltétlenül lehet tudni, hogy ez itt most kérem az volt. Hans Zimmer nem a személyes filmzenészünk, hogy mindig alánknyomjon egy „boommmmmm„-ot, hogy tudjuk, hogy most valami rettenetesen fontos dolog történik, jól gondoljuk meg! :) Egy csomó esetben visszamenőlegesen lehet csak összerakni a kirakós darabjait. (Utólag ugye mindenki rettenetesen okos lesz! :)) Ha akkor nem megyek el oda, nem találkozom vele. Ha nem ismerkedünk meg, nem fogja öt évvel később bemutatni nekem X-et, aki révén megismerem Z-t, és így tovább. De hát ki tudta ezt előre?
Ne pörögj rá!
Ez alapján viszont bármelyik apró találkozó elindíthat egy olyan lavinát, amiből később valami nagyon jó kisülhet, és akkor itt el is lehet kezdeni megőrülni, hogy semmire nem szabad nemet mondani, mert mindenből kijöhet valami hasznos, és mindig el kell menni, és mindenkivel össze kell haverkodni, mindent el kell vállalni, és jaj.
M É L Y L E V E G Ő .
A sok lehetőség kezelésére jól jön egy kis fatalizmus. Ha tényleg fontos, akkor megtörténik más úton-módon is.
Apai nagyszüleim fiatal felnőttként találkoztak és szerettek egymásba, de csak évekkel később derült ki, hogy gyerekként mindketten ugyanabban a kórusban énekeltek, amit egyszer, egy különleges alkalommal Kodály Zoltán vezényelt. A csoportról készült fotón meg is mutatták: „Nézd, ez voltam én.” „Én meg ott álltam melletted három sorral.” Találkozhattak volna, labdázhattak volna utána együtt, de egyikük sem emlékezett a másikra. Aztán mégis találkoztak egy teljesen másik városban, évekkel később.
Edinával (aki a havi bigyókat rajzolja! :)) az egyetemen lettünk barátok, együtt jártunk egy szemináriumra. Miután bemutatkoztunk egymásnak, kb. egy óra múlva leesett, hogy a nevét már láttam valahol — évekkel korábban egy honlapon, aminek nevezett a rajzversenyére, megnyerte, és a honlapgazda rám bízta az eredményhirdetést, mert addigra az ő oldala bezárt. Akkor nem kezdtünk el levelezni Edinával, nem is láttuk egymást soha. Pár év múlva találkoztunk személyesen, és utólag összeraktuk a sztorit.
Ádámmal egy nagy, közös baráti társaságban voltunk, de a chatszobában könnyen szem elől lehet téveszteni valakit, főleg, ha több tucat ember van benn egyszerre, így sosem találkoztunk. Minden szombati személyes találkozóra elment, kivéve arra az egyre, amire én is, 1999. augusztusában. Így aztán akkor sem találkoztunk. 2000. áprilisában viszont igen (a történet itt folytatódik :)).
Utólag mindent meg lehet ideologizálni, hogy annak miért kellett „így” történnie. És szerintem bizonyos mértékig fontos is. Nekem legalábbis megerősíti a bizalmamat, magamba és a megérzéseimbe vetett hitemet, hogy utólag még a rossz döntéseknek, hibáknak, bakiknak is megkeresem és megtalálom az eredményét. Ha nem borítom magamra a reggeli vizemet, és nem kell átöltöznöm, elértem volna a korábbi villamost, de akkor nem találkozom azzal a kedves turista párral, akik nem találtak el a szállodájukhoz, és nem tudom őket eligazítani. Ők egészen biztosan jól jártak a figyelmetlenségemmel. :)
Szóval dönteni jó, és fontos. Mert egy helyben állva nem történik semmi, és a komfortzóna képes lápi szörnyeteget varázsolni belőlünk. És az sem baj, ha rossz döntés születik — elkerülhetetlen, nem csak azért, mert nem vagyunk jósok, hanem mert néha tökfejek vagyunk. Igen, én is. Igen, te is. Nem baj az. :) Tanuljunk belőle, és akkor volt is értelme! :)
Te hogyan állsz a döntésekkel?
Mennyire vagy kockázatvállaló? Mit szoktál mérlegelni?
Ez a bejegyzés is érdekelhet, ha már meghoztad a döntést:
- Miért ne kürtöld világgá a céljaidat (és a bajaidat)
Gratu, jól összeszedted, hogy mire kell figyelni egy döntésnél.
Én úgy vagyok vele, hogy minden döntésem az adott pillanatban jó volt. Mert rosszat nyilván nem akarok sem magamnak, sem másnak. Amint változik valami, ez már nem biztos, hogy igaz, de attól még a döntés pillanatában igen :)
A szülői döntések tényleg nem egyszerűek, most ezzel küzdünk mi is. Azaz azzal, hogy mennyire vegyük figyelembe mások véleményét. Már most látszik, hogy nem a ‘modern’ elvek mentén neveljük a lányunkat és mindenki igyekszik minket megtéríteni.
Most megy iskolába és már elhalmoztak minket mindenféle edzés és különóra lehetőségével. Köszi, nem.
Szinte letámadott minket pár ismerős/családtag, hogy mire viszi így a gyerek, ha nem adjuk meg neki, amit csak lehet. Mondtuk, hogy mi a gondtalan gyerekkort, a játékidőt és a kötetlenséget adjuk neki.
Nem hiszem, hogy 7 évesen zsúfolt napirenddel, felnőtteket megszégyenítő mennyiségű munkaórával olyan marhára jól fogja magát érezni. Nem értik :( Merthogy nem lesz sikeres!
Kérdeztem, hogy mi a siker? Na, ezt nem tudják, csak abban biztosak, hogy az én lányomnak nem lesz olyanja. Sírni tudnék tőlük néha.
👌 Pontosan!
Nagyon köszönöm a cikket! Hasznos így pályaválasztás előtt. Én is hajlamos vagyok hallogatni a döntést, és mivel nem vagyok biztos magamban folyton mások véleményére hagyatkozom. Ezen a jövőben szeretnék változtatni.
A cikk arra is rádöbbentet, hogy túl pörgöm a dolgokat. Én tényleg az a fajta ember vagyok aki nem mer nemet mondani. Félek hogy ha valamire nemet mondok, vagy valamit kihagyok, akkor azt később bánni fogom. Sok embertől hallotam, hogy „Ha még egyszer fiatal lehetnék”, vagy „hogy ezt és ezt kellett volna megtennem, amíg volt rá lehetőség.” Éppen ezért úgy voltam vele, hogy mindent ki kell próbálni nehigy később megbánjam, hogy nem tettem. Én eddig nem gondoltam arra, hogy ez nem olyan jó dolog, de a cikk rádöbbenet, hogy azért túlzásba sem szabad esni.
Köszönöm mégegyszer! Imádom a cikkeidet, annyi mindent tanultam belőlük. :)
Nagyon örülök, hogy tetszett! :) Mindenkinek más a habitusa, mástól érzi jól magát, más az, ami szerinte definiál egy boldog, kiegyensúlyozott életet. Lehet, hogy van olyan ember, aki 30 év múlva megbánja, hogy nem ugrott ki ejtőernyővel egy repülőből, de ha te most hánysz a gondolattól is, akkor nem kell megcsinálnod. A világon minden létező kalandra, útra, bátorságpróbára tudnék példát mutatni, hogy na igen, X megbánta, hogy nem tette meg, de olyat is, hogy Y nagyon nem bánta, hogy nem tette meg, sőt. Magadból indulj ki, csak te vagy a saját életed szakértője.
Nekem például annak idején okoskodtak idősebb emberek, hogy még pasizzak meg feküdjek össze másokkal, mielőtt „elkötelezem magam”, aztán évekkel később jöttem rá, hogy rossz kapcsolatban voltak, és a saját félelmeiket vetítették ki rám. Nekik lehet, hogy elhamarkodott volt belemenni egy kapcsolatba X idősen, de az nem jelenti azt, hogy ez a világon MINDEN EMBERRE igaz. De ezt el lehet mondani a karrierválasztásra, a költözésre, gyerekvállalásra, bármire. Ha mások félelmei alapján döntesz, soha nem fogsz csinálni semmit. Foglalkozz a saját kis paráiddal, és azokkal dolgozz. Ha te lehetőséget látsz valamiben, és menni akarsz érte, hajrá. Ha csak a félelmed tart vissza, egyébként vágysz rá, akkor menj, mint egy tank. De ha semmi kedved az egészhez, akkor csak azért, mert a Jóskapista szerint kihagyhatatlan lehetőség, még nem biztos, hogy neked is az…!
Nem gondolkoztál ez azon Via, hogy a cikkeidet könyv formában is kiadasd? Ezt biztos lefűzöm a naptáramban:)
Sajnos a végletek embere vagyok, régen hamar döntöttem, át sem gondolva a következményeket, ma meg csak tötymörgök, és várok, se ez se az nem jó.
A gyerek meg ahogy nő, egyre több mindenben kell felőle dönteni,és ez óriási teher, mivel mindenki okos, de a végső döntés az én kezemben van, és nem szeretném, ha hozzám vágná húsz év múlva miért tettem ezt vele.Most ami közeledik az iskolakezdés, elengedjem 6 éves(nyáron tölti csak be), de még annyira játékos; ide menjen a falusi iskolába, vagy városiba; mikor kezdjen nyelvet tanulni; különórák stb.
Van, hogy arra ébredek rémálmaim vannak emiatt, bevallom nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz szülőnek, legalábbis felelős szülőnek lenni(mert ugye van aki messziről tesz rá mi van a gyerekével).
Köszi a cikket, legalább lesz valami segítségem, amihez felvázolhatom a helyzetet.
Nem, nekem sokkal jobb, ha itt vannak, ezek a cikkek netes formátumra készültek, és a kommentek ugyanúgy részei a beszélgetésnek.
Amikor felkérésre megírtam az Ennél zöldebbet, akkor is kikötöttem, hogy nem vagyok hajlandó plagizálni magamat. Ha már írok egy könyvet, ami tényleg könyv és országos terjesztésű lesz, akkor nem a copy-paste lesz az alkotói folyamatom. :) Sok más blogger külföldön ezt csinálta, és kirázott tőle a hideg. Ettől függetlenül az Ennél zöldebb tartalmazza mindazt az alapgondolatot és hátteret, ami szerint élek és amit a blogon is közvetítek, szóval ha feltétlenül nyomtatásban akarod olvasni, amit írok (bár szerintem nem lesz hatásosabb valami csak attól, hogy tintával van :D), akkor szerezd be bátran! :) https://bit.ly/ennelzoldebb
Mindemellett nagyon szuper a cikk és szuperül összefoglaltad Via! Nagyon jó kapaszkodót jelenthet bárkinek! :)
És persze remek gondolatindító is…
A döntéseinkről pedig sokkal- sokkal árnyaltabb a helyzet szerintem, mint elsőre tűnhet: jól vagy rosszul döntünk.
Sokszor már maga a helyzettől is függ hogyan döntünk, attól is, hogyan építettük fel önmagunk képét… Sokszor csak azért döntünk így, vagy úgy, hogy ne bántsunk meg másokat, megfeleljünk az elvárásoknak, mert kis korunkban is az a stratégia éghetett belénk, hogy ha megfelelek másoknak, csak akkor fognak elfogadni és szeretni minket.
Ez az egy dolog is nagyon mélyen gyökerezhet bennünk, kb. a gyerekkorig visszamenőleg. Nem biztos, hogy megtanulunk dönteni (és akár a személyes preferenciáink sem alakulnak ki), ha mindig megmondja más helyettünk, hogy mi a jó, mi a finom, hogy a jó kislányok mit tesznek ilyenkor, stb.
Az ilyen gyerekek később sem biztos, hogy megtanulnak dönteni arról, hogy nekik mi a jó és mi a rossz és én ide sorolnám azokat a „felnőtteket” is, akik nem tudnak nemet mondani, mert olyan szépen kérték őket. De ez már megint egy más téma, hogy miért akarja annyira a média megmondani, hogy mi a jó neked és miért hallgass rám… Valahol viszont ez is onnan eredhet, hogy azok az emberek a legbefolyásolhatóbbak, akik döntésképtelenek vagy nem tudatosak a döntéseikben. Erre szuper példa az a felnőtté érett gyerek, akinek mindent megmondtak, hogy hogyan kell csinálni és mit kell szeretni.
Annyi a különbség csupán, hogy kis korukban a szülők/családtagok/tanárok mondják meg mit tegyen- egyen- vegyen, felnőtt korában pedig a környezet/média/divathullámok.
Nehéz ilyen előélettel tudatosan dönteni a mindennapokban, úgy hogy ne a rögzült válaszaink jöjjenek elő, hanem az énünk…
A magánéleti és társasági döntéseink persze csak egy- egy szegmensei a döntéseink fajtáinak. Bocsi, ez így is hosszú lett. Túlságosan is belebonyolódtam a témába…
Igen, az önismeret része lehámozni magadról az elvárásokat, és megtalálni, aztán felvállalni azt, hogy mi az, ami valóban neked jó, és utána tenni érte. Persze ez azt is hozza magával, hogy sokan fognak lehülyézni, pláne, ha „széllel szemben pisilsz”, de igazából amíg nem ártasz vele másoknak, senkinek semmi köze hozzá. Tényleg a legtöbbször a saját félelmüket vetítik rád az emberek. A legegyszerűbb példa erre a vegaság, nagy százalékban úgy felháborodnak azok, akik meghallják, mintha minimum nekik tiltottam volna meg, hogy húst egyenek. „De hát én nem akarok lemondani a húsról! Nem bírnám ki!” Jól van, édesbogár, akkor te majd nem mondasz le. De ugyanez van egy csomó dologgal, amit csinálunk az életben: ki milyen szakmát választ, hova költözik, mikor vállal vagy nem vállal gyereket… Más nem így csinálná. Te meg igen. Problem? :)
A fatalizmusról a legjobb személyes élményem a párommal van, azaz arról, ahogy járni kezdtünk mindenféle nehézség után és ellenére…
Évekig nagyon tetszett nekem (később kiderült, hogy én is neki :D), volt, hogy összefutottunk és beszélgettünk is egy keveset (kb. 2x), de nem lett semmi komoly. Majd az egyik barátnőmmel összejöttek és fél év múlva szakítottak is. Ezután eltelt újabb fél év, ekkor már nagyon ritkán láttam…
Majd egy buliban véletlenül találkoztunk és végül- most már nincs mit veszíteni alapon- bedobtam a „nagy vallomást”, hogy: „Amúgy tetszettél nekem”. Erre Ő: „Amúgy te is.”
Következett a nagy ledöbbenés és vigyorgás, majd úgy döntöttünk, hogy akkor miért is ne próbálnánk meg együtt, hiszen még mindig szimpik vagyunk egymásnak…?
Ez a véletlen találkozás akkor este több, mint 6 éve volt. Szóval, ha a legelején, amikor megismertük egymást nem is sikerült egymásra találnunk, 2 évvel később igen. :D Ezt szoktuk mesélni ha megkérdezik, hogy hogy jöttünk össze- mert igazából szerintem nem egy átlagos történet… :)
Nagyon sokat fejlődött (azt hiszem mondhatom) mindkettőnk személyisége az utóbbi években, így tényleg lehet abban valami, hogy nekünk „dolgunk” volt/van egymással, így előbb vagy utóbb újra kapcsolatba kellett kerülnünk.
Számomra a történetünk arról is szól, hogy az ember nem mindig azt kapja az „élettől/ sorstól/ Istentől”, amit akar, hanem azt, amire akkor épp szüksége van. :)
Szerintem ez szép és igaz.
Hát ez a kérdőív elég felszínes volt egy kutatáshoz.
És mi van olyankor, hogy ha a döntésed nem csak a te életre lesz hatással, hanem más emberekére is. Nem kis mértékben, hanem óriási mértékben. Pl. rosszul döntesz és meghal a másik.
Én döntöttem egyszer, az akkori tudásomnak, lehetőségeimnek megfelelően, és nagyon rossz vége lett. Ott nincs javítási lehetőség, és igazából habár az eszemmel tudom, hogy nem tehettem róla, de mégis csak a rossz döntések sorozata vezetett oda, hogy halál lett a vége. Annak az embernek a halála, akit a legjobban szerettem.
Szerintem nem ezek a minden napi életbeli dolgok a nehezek, hiszen sokszor észre sem vesszük, hogy dönteni kell és döntöttünk. Ha a döntéseink következményeit magunk viseljük az mindig elfogadhatóbb. De ha mások viselik?
Szülőként millió egy olyan dologban kell dönteni, aminek a következményeit főképpen a gyerek viseli, és neked nagyon kevés ismereted és rálátásod van ahhoz, hogy jól döntsél. És sokszor van javítási lehetőség, de sokszor nincsen.
Nagyon sajnálom, ami történt.
Ha mások viselik a döntéseid következményeit, és súlyos a helyzet, akkor ott sok terápiára és dolgozásra van szükség, hogy utána együtt tudj élni magaddal békében. Főleg akkor, ha nem tudtál maximálisan felkészült lenni, szorított az idő, stb. Nem direkt döntöttél rosszul, erre írtam a legjobb tudás szerinti részt. Utólag könnyű okosabbnak lenni. :(
Ha direkt döntöttél rosszat, ártót, még szerintem onnan is van út a békéhez, megbocsátáshoz, de az valószínűleg már több szakember munkájának lesz köszönhető.
De amúgy a legtöbb döntésed hatással lesz valaki másra is, hacsak nem egy hegy tetején élsz tök egyedül. Erre is nagyon rá lehet pörögni, hogy ha nem vállalod el az X munkát, akkor helyetted a másik kerül oda, akinek lehet, hogy nagyobb szüksége van rá, satöbbi satöbbi. Mártírjátszma felsőfokon.
Talán azért jött ez megint így most fel bennem, mert évfordulója van…
Szóval beleegyeztem egy orvosi vizsgálatba, hogy kiderítsék beteg-e, és nem volt beteg, de a vizsgálat szövődményeibe pár hónappal később belehalt.
Próbáltam ezt feldolgozni, de nem tudom lehet-e. Talán sikerült elfogadható állapotba kerülnöm, hiszen nem pörgök ezen minden nap, mármint a döntésemen, mert a hiánya az meghatározza a mindennapjaimat. Valahogy együtt élek vele, megyek tovább.
:( De ezt tényleg nem tudhattad előre. Sok erőt kívánok így az évforduló kapcsán is meg egyébként is. ♥ Küldök egy virtuális ölelést, ha elfogadod.
Döntések, döntések…
Hát igen, naponta milliónyi döntést kell meghoznom, így sokszor estére annyira elfogynak a „válaszok”, hogy egy egyszerű kérdésre sem tudok már válaszolni. Nem tudom, hogy létezik-e a szervezetben egy napi döntési limit, amit nem tudunk túllépni, de én sokszor érzem azt, hogy nem tudok aznap már több kérdésre válaszolni, több döntést meghozni. Más is érez így? Ez normális?
Egyébként most éppen megint döntéshelyzetben vagyok/voltam (új munkakör, még több felelősség), ma beszéltem a felettesemmel és elvállaltam (pár nap gondolkodási idő után). Hogy jól döntöttem-e? Nem tudom. Majd kiderül. Az a „jó” a döntéseknél, hogy ritkán kapunk azonnali visszacsatolást, hogy helyesen döntöttünk-e. Egyenlőre jóleső várakozással nézek az új kihívások elé, és nagyon bízok benne, hogy a napi „döntési limitem” nem fogy el a nap vége előtt. :)
Egy változás (pl. munkaköri) más egyéb változást is képes elindítani, ami nem biztos, hogy rossz. Ezért azt már most eldöntöttem, hogy visszaépítem a jógát a napirendembe („stressz kezelés”).
Még egy gondolat eszembe jutott a cikk és a hozzászólások elolvasása után:
A párommal mi is évekig nem tudtunk a másik létezéséről, pedig egy egyetemre jártunk, egy büfében ettünk, sokszor ugyanabban a előadóteremben váltottuk egymást, ugyanabba az irányba ugyanazzal a vonattal mentünk haza ugyanazzal a közös ismerőssel (de sosem ugyanabban az időben). Aztán pár évvel a diploma után (a közös ismerős révén) megismertük egymást, és nemrég ünnepeltük a 15. házassági évfordulónkat. Mondatjuk, hogy a „véletlenek” játéka, hogy a „sors keze”, de az biztos, hogy ennek így kellett lennie, abban az élethelyzetben kellett találkoznunk, meg kellett érnünk erre a kapcsolatra.
Köszönöm Via ezt a cikkedet (is)! Nagyon jó volt így összeszedve mindezt elolvasni!
Igen, szerintem van „kvóta”, legalábbis olyan kényelmes, amikor nem kell mindent mikromenedzselni – szerintem ezért is pihentető az olyan fajta szállás, amikor mondjuk van félpanzió, és eléd tolják a kaját, és csak az a dolgod, hogy meg kell enni. Meg napközben eldönteni, hogy szauna vagy jacuzzi. :D
Az is fárasztó egy idő után, hogy mindenki minden kérdéssel téged talál meg. Mindent te tudj, állj rendelkezésre, válaszolj most, oszd be, stb. Ez szellemi munka, és nem lehet napi 24-ben csinálni, mert megpukkansz.
Kitöltöttem és tök jó volt végigmenni a nagy döntéseimen, pedig annak idején a java legjobb esetben is kétesnek tűnt.
Igaza van Bongyorkának, hogy a rosszabbak azért javíthatók :)
Igen, kevés dolog végleges. Például ezért sem szeretem, hogy a 17-18 éveseket azzal stresszelik, hogy a pályaválasztásnál egy életre döntenek…
Továbbviszem: ovi-alsótagozat. Ha a kisgyerek nem jár vagy különórára vagy csak „átlagos” iskolába, akkor jujuj, nem fog bekerülni X iskolába etc….
Igazuk van, mert tényleg rengeteget jelenthet, de utálom, hogy véglegesnek állítják be. Ugyanez van az érettségi eredményekkel (és tárgyakkal) is, mikor lehet menni pótérettségire vagy szintemelőre akár tárgyanként, felnőttként is…
Nagyon hasznos cikk ismét :) Nekem most olyan élményem volt, hogy szüleimmel eldöntöttük, hogy szeretnénk venni egy irodát, hogy a jelenlegi irodát átalakíthassuk nekem egy kis lakássá. Alapból elkésett ötlet volt, mert tavaly még mindenféle támogatást lehetett volna igényelni rá, idén meg már nincs ilyen, de mindegy. Elkezdtünk nézelődni, hirdetéseket böngészni. Találtunk nagyon jókat, mindről kiderült, hogy évek óta hirdetik, nem tudták eladni. Egymás után felhívtam 3 számot is, és mindegyiket egy nappal előtte adták el/egyeztek meg/jött érdeklődő, épp tárgyalnak :) Úgyhogy ez most nem jött össze, de én is azzal magyarázom, hogy ennek most nem így kellett történnie :D
Szerintem még az is nagyon fontos, hogy sokszor úgy tűnik, hogy ha ezt eldöntöttem, akkor nincs tovább, ez lesz és kész, pedig valójában nagyon kevés olyan döntés van, ami ennyire végleges. Lehet, hogy vissza már nem lehet állítani az eredeti állapotot, de ha az nem jó, akkor még mindig lehet mást.
Engem egyébként azzal lehet kikergetni a hajam alól, amikor közlik, hogy de ezt most azonnal kell eldönteni, mert ha nem, akkor érvényét veszti/más kapja meg, stb.
Nem akarok belerondítani az „így kellet történnie”-be, de elég gyanús nekem, hogy épp előtte egy nappal adták el őket! Szerintem csak csalinak hagyták kinn a hirdetéseket, legalábbis hasonlót már nagyon sokszor hallottam lakáskeresőktől. Nem kaptál utána más ajánlatot helyettük, drágábbat, stb.?
Ettől függetlenül nagyon szurkolok, hogy találjatok valami jót! ♥
Magánszemélyeket hívtunk, nem az ingatlanközvetítőket, a 3-ból 2 ráadásul ismerős is volt. Nem kaptunk utána másik ajánlatot sem. Aztán lehet, hogy igazad van, én még ilyenről nem hallottam, de simán előfordulhat.
Leginkább ügynökségekkel hallottam ilyesmit, akkor lehet, hogy ez tényleg csak a véletlenek játéka. De csak azért mondtam, hogy ha esetleg rosszabb napokon eszedbe jutna, hogy hamarabb kellett volna lépni, lehet, hogy akkor se vezetett volna eredményre, szóval nyugi. ♥