Ősszel egy tea mellett átnyálazni a nyaralás képeit — oh yeah. Ez van most, remélem, ti is szívesen nézegetitek, a képeket biztosítom én, a teáról magatoknak kell gondoskodni. :) Szóval szeptember elején Barcelonában voltunk, az út szervezéséről már itt írtam, most pedig jöjjenek azok a nagyobb látnivalók, amiket érintettünk. Nagyon sok minden kimaradt (Tibidabo, Montserrat, Montjuic, egy rakat múzeum és Gaudí ház), mivel lazára és sétálósra vettük a figurát (elvégre nyaralni voltunk, nem kiképzőtáborban!), de az nem jelenti azt, hogy nem gyűjtöttünk rengeteg élményt. Hogy ne csak Gaudít nézegessük, egy titkos labirintust is megnéztünk, ami általában nem turistáktól hemzsegő látványosság; nagyon jó volt pihenni ott. Most már ti is tudni fogjátok, hogy hol kell keresni, ha legközelebb Barcelonában jártok. :) Giga-mega bejegyzés következik, sok képpel.

Sagrada Família

Az úgy volt, hogy nagyon felkészült turista lévén még itthonról, online megvásároltam a jegyeket. Időpontra, toronybamászós kísérőjeggyel, ahogy kell. Oda is megyünk rendesen szerdán, mikoris kiderült, hogy tényleg szerdára szól a jegyünk, csak egy héttel későbbre. Amikor már nem voltunk az országban. A mai napig nem tudom, hogy tényleg ennyire süsü voltam és elnéztem valamit, vagy rendszerhiba volt, bár esélyes, hogy az utóbbi, mert mögöttünk egy másik csapatnak is hasonló problémája volt, és a pénztárnál megvolt erre a protokoll, úgy tűnik, gyakran előfordul az eset. Ha hülye voltam, ha nem, nagyon-nagyon  jól jöttünk ki a dologból.

Azt kellett ugyanis csinálni, hogy vennünk kellett még egy jegyet aznapra, aztán este e-mailt írni egy megadott címre, hogy majd visszautalják a pénzt. (Ez így is történt egyébként, nem ültek rajta hetekig!) Viszont mivel aznap reggel volt egy kis felhő, a toronyba nem lehetett felvenni, így nem is vehettünk toronylátogatós jegyet aznapra. Ha érvényes lett volna az online jegyünk, akkor buktuk volna a toronyjegyet, így azt teljes egészében visszautalták, újat meg nem vettünk. Egy pont nekünk. 

Eredetileg néhány órát szántunk a templomra, és utána mentünk volna ebédelni egy kinézett helyre a környéken, de mivel a jegyünk negyed egy helyett fél négyre szólt, felcseréltük a programot, és templom előtt ebédeltünk. Azon a helyen, ami a kedvencünk lett az egész városban, és kiderült, hogy csak négyig van nyitva minden nap, így lehet, hogy ha bejutunk a templomba az eredeti jeggyel, lekéssük az ebédet. Két pont nekünk.

Végül aztán mikor bementünk a templomba, annyira letaglózott, hogy majdnem öt órát töltöttünk ott. Mivel már túl voltunk az ebéden, nem kellett azon vacillálni, hogy együnk vagy maradjunk, és rohanás nélkül, kényelmesen végig tudtunk nézni mindent. Ha az eredeti jeggyel jutunk be, biztos, hogy előbb-utóbb beütött volna az éhség, és nem tudunk ennyi időt benn tölteni. Három pont nekünk.

Azért megnyugtató, hogy ha hülyeséget csinálok, abból is jól jövök ki. Néha. :D

És hogy milyen a templom? Monumentális, megható, részletgazdag, gyönyörű… azt hiszem, egy életre „elrontott” mindent, amit ezután fogunk látni. Vettünk audioguide-ot, ami a legjobb döntés volt, nagyon színvonalas volt a vezetés — angol nyelvűt választottunk — , és rengeteget adott az élményhez a sok háttérinfó. Azért volt jó, hogy audio, mert így mi osztottuk be, hogy melyik pontnál mennyit időzünk, nem kellett fix csoporthoz igazodni; ha az egyik csücsökben még békésen elüldögéltünk volna, akkor maradhattunk anélkül, hogy bármiből kimaradtunk volna.

Szó szerint lélegzetelállító élmény, és hihetetlen, hogy egyszerre érzed magad nagyon-nagyon kicsinek és lényegtelennek, és mégis egy nagyobb egész részének. Roppant szimpatikus volt, hogy az audioguide mennyire inkluzívan fogalmazott — az áhitatra felhívó részeknél nem csak azt mondta, hogy „itt most lehet imádkozni” (vallásra, felekezetre utalás nélkül!!), hanem hozzátette, hogy „aki nem vallásos, az is merüljön el, lélegezzen, nyugtassa el a gondolatait, és hagyja maga mögött a mindennapok zaját”. Ez a templom megjelenésében és ars poeticájában sem az enyém-tiédről szól, hanem arról, hogy minden emberé legyen, és mindenki megtalálja a békéjét, bármilyen háttérből is érkezett.

A készülő főbejáraton a világ nyelvein lesz majd kiírva bronzból, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”; megtaláltuk a magyart is — talán még a mi életünkben kész lesz. Esélyes, mert nagyon gyorsan haladnak (a jegyárakból tartják fenn magukat), és mikor öt nappal később visszamentünk, már volt egy olyan rész, amiről leszedték a fóliát és elkészültek vele! Minden részlet, szín annyira a helyén van…

Semmiképpen ne hagyjátok ki a kriptát sem, ha arra jártok – a fekete Madonnával és Gaudí sírjával. És a templom alján van egy múzeum a készülésről (már több, mint 130 éve épül!), akit érdekel az építészet, az imádni fogja. Nagyon mókásak a régi képek a mező közepén épülő templomról; mára má teljesen benőtte a város. Eredetileg kereszt alakban lett volna körülötte négy nagy park, mára abból csak kettő marad. Ezt eléggé sajnálom, mert pont a főbejárattal szemben nem lesz semmi hely, márpedig egy ilyen monstrumot be kell fogadni, nem állhatsz a tövénél felfelé nézve, hogy kitörik a nyakad — kéne a tér… de hát csak nem fognak emiatt lakóházakat lebuldózerezni.

Az ajándékbolt nagyon jól felszerelt, egy csomó album és könyv is kapható, mi is beszereztünk egyet, ami nagyon részletesen bemutat minden apróságot — van mit tanulmányozni a következő látogatásig. :)

Park Güell

A Vallcarca megállónál szálltunk le, és felmászhattunk a hegyen – közben néha voltak mozgólépcsők, amikért nagyon hálásak voltunk, mert tűzött a nap és nagyon meleg volt. :) A hegy tetején ha visszanéztünk, látszott az út, amit megtettünk, a keresztutca végén pedig, nagyon messze, ott volt a tenger.  Nem vettünk online jegyet, ezért csak pár órára előre tudtunk helyet foglalni. Érdemes azonnal odamenni és jegyet venni, utána pedig lehet még mászkálni a környéken a beengedésig — mi a kilátónál kezdtünk jegyvásárlás előtt, pedig oda mehettünk volna időpontfoglalás után is, de így sem volt rossz, sőt. :)

Az egész várost belátni, és így látszott igazán, mennyire hatalmas a Sagrada Família, és még közelsincs kész! Magasabb lesz, mint most a legmagasabb daru. (Egyébként a repülőgépről is látszott hazafelé.)

Volt még elütnivaló közel két óránk a beengedésig, addig megnéztük Gaudí házát, ami a lakóparknak indult terület minta-ingatlana volt, ilyet vehettek volna a nemesek, ha belemennek a buliba, és felköltöznek a város fölötti hegyre. Nagyon helyes volt a ház, és a vetített kisfilm is megható volt, igazából bizonyos szintig jobban is tetszett, mint maga a Güell park. Utóbbinál sok látnivaló nincs, csak érdekes terek, egy-két híres szobor (például a szalamandra, amihez parkőrtől függően egyáltalán nem lehet hozzányúlni, vagy az se baj, ha valaki lecsókolja — a turistákra változó szigorúsággal szóltak rá :D), alapvetően viszont főként ücsörgésre, pihenésre jó. A park körüli rész egyébként bármikor ingyenesen látogatható, sokan piknikeztek ott is!

Instax-ception.

A kedvenc részem a pálmafákon randalírozó papagájcsapat volt. Még sosem láttam papagájokat a szabadban, nagyon vicces volt hallgatni a pörölésüket! :) Fotót nem lehetett lőni róluk (teleobjektív kellett volna hozzá, mert messze voltak és kicsik), de csodaszép zöld színük volt.

Casa Battló

A Sagrada Família nem csak a templomokat rontotta el, hanem az audio guide-okat is. A Battlóban annyira kis bugyuta volt, hogy hihetetlen. Sokszor éreztem úgy, hogy a semmit akarták felfújni — egy okostelefont kaptunk, ami 3D grafikákat mutatott az augmented reality képernyőn. Úszkáló teknősöket meg mindenféle butaságot, ami egynek jó volt, de sajnos a legtöbb turista úgy bámulta, hogy közben magát a házat — ami gyönyörű!!! — nem is nézte. Mindent csak a képernyőn keresztül tapasztaltak meg.

„A blogger nem örül a technológiának.”

Megnéztük az összes cuki effektet, de aztán levettük a fülest, letettük az eszközt, hagytuk, hogy a többiek menjenek tovább a másik terembe nézegetni a kütyüjüket, és inkább lemaradoztunk, és igazából megnéztük a házat — a burkolatot, a gyönyörű csempéket, a kézre álló kilincseket, plafont… Igazi ergonómikus enteriőr, korát megelőzve. Egy csomó mindent meg lehet simogatni, és meg is kell, mert döbbenetes, hogy mennyire kézre áll a lépcsőkorláttól kezdve a csempékig minden. Nagyon tetszett a víz alatti hangulat is, még úgy is, hogy a 3D bigyók rájátszottak. A mélypont viszont egyértelműen a ház mini változatára rávetített animációs valami volt — nem nevezném filmnek –, amin énekelni kezdtek az erkélyek maszkjai, meg életre kelt a sárkány meg volt mindenféle elszállt értelmezés. Persze, tudom, kellett egy „szárnyal a fantázia” szemszög az egész háznak, hogy az átlag turista ne unatkozzon, de mi annyira élveztük a Sagrada Família technikai részleteit — hogy épült, milyen matematikai számítások alapján, stb. stb. –, hogy ezek után nagyon infantilis érzetünk volt. Engem nagyon érdekelt volna, hogy kik vettek ilyen lakásokat anno, mi volt a fogadtatás, hogyan éltek itt, és kevésbé kötött le, hogy igen, az a melegedő beülő tényleg olyan, mint a gomba, nézzük meg a kütyün, hogy a pöttyös gomba ott van a helyén.

Parc del Laberint d’Horta

Ez a titkos labirintus. :) A Mundet metrómegállótól pár perc séta, és szerdán valamint szombaton ingyenes. (Egyébként valami 2 euró fejenként, szóval nem egy nagy cucc.) Klasszikus-ihletésű épületek, sok zöld, csend, nyugalom, friss levegő, igazi erdőség. Ezt tudja a labirintus, de pont elég is ennyi! :) Tömegiszonyod biztos nem lesz.

Tavacskák, zöld sövény (nagy és nem túl egyszerű a labirintus, úgyhogy jó móka „megfejteni”!), tavirózsák meg ami kell. :)

Bogatell Beach

Azt a tippet kaptuk helyi ismerőstől (köszi, Anna! ♥), hogy az Icaria szakasztól felfelé érdemes strandos helyet keresni, mert a népszerű Barceloneta eléggé tele van, meg olyat is hallottunk, hogy tűket is elszórnak esténként a szórakozók. Mivel amúgy is nyugira vágytunk, a családosok által látogatott Bogatell partszakaszra mentünk strandolni — ezt két napon is sikerült abszolválni, ami ahhoz képest, hogy a legtöbb napon esett, és már szeptember volt, nekünk tökéletes, és nagyon elégedettek voltunk. :) A strand maga ingyenes, van vécé (amiben át lehet öltözni) és hidegvizes kinti zuhanyzó (amiben nem lehet szappant használni), és kábé ennyi. A büfé borzalmasan túlárazott (6 euró egy miniatűr adag sültrkumpli, a fagyasztós-ízetlen verzió), szóval érdemes szendvicset, banánt, vizet otthonról vinni.

Hatalmas szél volt mindkét alkalommal, óriásiak voltak a hullámok, a debreceni strand hullámmedencéjében töltött gyerekkori nyaraimat idézték, csak több lenyelt sós vízzel. :D Amúgy meglepő módon nem sokan úsztak ahhoz képest, hogy hányan napoztak. A víz 22-23 fok körül volt, ami azt jelenti, hogy ha úsztál, mozogtál, egyáltalán nem volt hideg. A levegő 24-25 fokos volt, a nap erős, hamar meg is száradtunk.

Kagylógyűjtésre nem volt túl alkalmas ez a rész, amúgy aprókavicsos-homokos, puha a talaj, rákok és tengeri sünök nincsenek, a víz nagyon hamar mélyül, ami gyerekeseknek nem túl jó, de aki szeret úszni, annak nem kell messzire mennie a cuccától. Mi mindenesetre felváltva mentünk be Ádámmal, a másik addig száradt / őrizte a holmit.

Volt egy pillanat, amikor egy kicsit szerelmes lettem, azt hiszem, nem is egy emberbe, hanem az egész jelenségbe. Ahogy ott ücsörögtem a strandkendőn (a házinéni adta kölcsön strandos ücsörgés céljából), tőlem fél méterre megjelent egy csodaszép helyi lány, kilépett a papucsából, kibújt a nyári ruhájából (leesett egy kupacban a homokra), alatta már ott volt a fürdőruha, felkötötte a haját kicsi kontyba és besétált a tengerbe. Nem volt nála semmi táska, vagy egy halom strandos holmi; egy kicsi törölközőt kivéve. Csak bement és úszott egy kört. Negyed óra múlva már ott se volt, se a cucca, se a lábnyoma a homokban. Valószínűleg a környéken lakik, és ez volt az esti rituáléja. Borzasztóan irigyeltem azt a szabadságot, hogy csak így, különösebb utazás és egyebek nélkül mártózhat egyet a tengerben, ha olyanja van.

Folyt. köv.!

Ez jó hosszú lett, köszi, ha végig elolvastad, és nem csak megnézegetted a képeket! :D A következő (és egyelőre utolsó) barcelonás bejegyzésben a kedvenc kajás helyeinket mutatom majd meg, mert a tengeren és az épületeken kívül a finomságok jutnak eszünkbe a legtöbbször, ha erre az utazásra gondolunk.