Nagyon köszönöm az őszinte válaszaitokat az első “Valaki mondja meg!” körkérdésre! A téma a felnőtté válás volt, pontosabban az, hogy hiába múltál el X éves, még mindig csinálsz (vagy nem csinálsz) bizonyos dolgokat. :) A “Valaki mondja meg!” rovat az idei blogszülinapi kérdőívből nőtt ki. Az eredmények kiértékelése közben megerősödött a sokévi sejtésem, hogy mennyire sokfélék az urban:eve olvasói, és ennek ellenére mégis mennyi hasonlóság van az olvasók félelmei, vágyai, motivációi között. A “Valaki mondja meg” rovatban időről időre kérdezek valamit, amire aztán az olvasóközösség bedobja a saját történeteit, élményeit, tapasztalatait. Lehet, hogy te is magadra ismersz a válaszok között!

Élvezetes volt olvasni a válaszokat — érkeztek vicces, megható, és inspiráló vallomások, remélem, ti is örömmel olvassátok majd őket! :)

Három nagy téma körül mozogtak a válaszok, de mielőtt belevágunk a három témába, jöjjön egy kis statisztika, ezekből állt össze ez a bejegyzés.

• Összesen 453-an válaszoltatok a kérdésre.
• A legfiatalabb válaszadó 16 éves volt, a legidősebb 68.
• Az átlagéletkor 29,7 év, ami stimmel, mert a kereken harminc évesek voltak a legtöbben (8%).
• A legerősebb korosztály a huszonéveseké (20-29 évesek – 51%). 33% tapossa a harmincas éveit, 10% a negyvenesek közé tartozik, 7 ötvenes és 2 hatvanas válaszolt a kérdésre. 18 év alattiak is válaszoltak a kérdésre (öten), bizonyítva, hogy saját magunk keresése nem a 18. életévvel kezdődik.

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki válaszolt, most pedig jöjjenek a válaszok, témakör szerint csoportosítva!

1. Szeretünk játszani & meséket hallgatni!

Örültem ezeknek a válaszoknak! :) Nagyon sokan írtátok azt, hogy a korotok nem akadályoz meg abban, hogy látszólag gyerekes dolgokkal kapcsolódjatok ki, vagy ápoljátok a gyermeki éneteket. Annyira jó volt olvasni a vidám vallomásaitokat, és hogy mennyi szeretettel és elfogadással álltok magatokhoz ebben a témában! :) A játékok, a mesék (különösen a Disney és Pixar történetek), a képregények, a buborékfújás, pocsolyába rohangálás, fűben hempergés visszatérő elem volt a válaszokban, és nagyon sokan írták a reggeli kakaót is. :)

Oliv (16) — Leülök a TV elé rajzfilmet nézni szombat reggel.

Cicafül (18) — A plüssállatommal alszom.

Andi (20) — Imádom a Disney meséket, képes vagyok órákig színezgetni, rajzolgatni (úgy is rajzolok, mint egy 5 éves), mezítláb szaladgálni a parkban és a földön hemperegve játszani a kutyával. Zokogni tudok a minimálisan is megható filmeken, de igazából még azokon is, amik nem meghatók, csak én találok benne valamit (nem tudok olyanról, aki hőemelkedésig zokogott a Harry Potter 3. részének befejezésén). Éljen a gyerekkor!

FunnyBunny (22) — Plüssnyuszival alszok, szeretem a buborékfújókat, színezőket, nem tudok főzni, imádom a gumicukrot főleg a savanyút. Azt gondolom hogy sokan túlértékelik ezt a felnőtté válás dolgot, mondván hogy itt az ideje “megkomolyodni”. Mit is jelent egyáltalán az, hogy megkomolyodás? Ebben a tekintetben nekem Édesapám az igazi példa, már csak azért is mert idén télen azon az egy estén, amikor tartósan sok hó maradt a lakótelepi dombon 52 éves fejére lejött velem és két tizenéves keresztgyerekével szánkózni. Gyorsan hozzáteszem, hogy mindez az Ő ötlete volt. :D

Filippa (27) — Néha úgy viselkedem, mint egy rajzfilmfigura, szeretek a kádban énekelni, pacsálni, bohóckodni, habszakállat csinálni, vizes hajból tarajat készíteni. :D

Farkasbarack (27) — Rajongok a Szent Johanna Gimiért… És katicás dolgokat gyűjtök. :D

Bogi (30) — Akarok egy pónilovat, szeretek görkorizni, imádom a rajzfilmeket és a mesekönyveket, előfizetek a Garfield magazinra.

Susannaius (30) — Szoktam az áruházakban a bevásárlókocsival rollerezni.

Zsófi (32) — Megveszem az aktuális Pókembert. Meg Marvel+-t, meg Batmant, meg a különszámokat, és lány is vagyok (a koron kívül ez is meglepi az embereket).

DDV (34) — Imádom a Star Warst, és nagyon örülök, hogy végre lehet Yodás fogkefém meg star warsos bögrém. Amikor anno rajongani kezdtem, pont nem voltak a boltban ilyenek. Igyekszem gyereklelkű maradni, rácsodálkozni a világra. Van két 1 éves lánykám, ők ilyen szempontból “fitten” tartanak.

Orsolya (38) — Sírok a Hamupipőkén, amikor a mostohatestvérei szétszaggatják a ruháját.

Rita (41) — Úgy lavírozom a járdán esőben, hogy a lehető legtöbb pocsolyán átgázoljak a gumicsizmámban.

Kriszti (49) — Imádok szappanbuborékot fújni, és aztán tátott szájjal nézni a szivárványszíneket rajtuk, meg hogy melyik megy legmagasabbra/legmesszebbre :)

Nemezbagoly (54) — Nézek rajzfilmeket, szeretem a meséket, egyáltalán nem viselkedem okos felnőtt módjára. Persze, ami kötelezettségem van, azt maradéktalanul teljesítem.

2. Keressük az utunkat & tanuljuk saját magunkat

Sem az érettségi, sem a tizennyolcadik szülinap nem ad varázsütésre válaszokat, mindent megoldó tudást és örök bölcsességet. A kérdéseket magunknak kell feltenni, a válasz pedig sokszor lassan érkezik, általában belülről. De közben rengeteg nehézség és küzdelem, kihívás vár az úton. Az alábbi történetek is bizonyítják, hogy magunkat megismerni soha nem késő, ráadásul egy életre szóló feladat. Nem vagy egyedül!

Sheiskatherine (19) — Nem tudom, hogy mi akarok lenni, mivel akarok foglalkozni.

Bei (20) — Nem történik semmi, és fogalmam sincs, hogy mit szeretnék, mi történjen. A szüleimre támaszkodom anyagilag. A cimborák sorra a helyükre kattannak; persze tudom, hogy nekik sem fenékig tejfel az élet, de látványosan élvezi egyik-másikuk az egyetemet, álmai munkáját, a szerelmét, kivirult, mert babát vár, vagy meglett a pénz az autóra. Bambának érzem magam mellettük, de ami ijesztőbb, hogy nem zavar. Nem baj. A legjobb barátom szerint sincs semmi baj. Azt mondta, még harmincévesen sem ciki, negyvenévesen is csak a társadalomnak elfogadhatatlan, ha valakinek nem sikerül megtalálnia a helyét és összeraknia magát, de húszévesen szégyelljem el magam, ha ez aggaszt. Hiszek neki. ♥

Liz (25) — Fogalmam sincs, hogy mit csináljak. Jelenleg munkát keresek – legalábbis ezt mondom mindenkinek, aki kérdezi. Egyébként nem keresek munkát, mert az állásinterjú gondolatától is frászt kapok. A “dolgozós” rész maga jó lenne, csak az interjú… Közben terápiára járok, hogy tudjam kezelni a szociális fóbiámat (mellette kevert szorongásos depresszióm is van – csak hogy ne panaszkodhassam, hogy nincs elég problémám). A munka azért lenne jó, mert egyébként tök egyedül vagyok, így nincs aki eltartson.

V.A. (26) — Nincs elég önbizalmam és nem fogadom el magam eléggé. De ez nem baj, mert egy állapot. A fejlődés egy olyan stádiuma, ami mindenkinél egyéni, és azt el tudom fogadni, hogy jelenleg még ebben a stádiumban tartok.

Hold (31) — Keresem a helyem, keresem az igazi hobbit, vagy hogy miben teljesedhetek ki. Anya vagyok. Dolgozom. Egyetemre járok. Mégsem tudom azt mondani, igen, ez az amire vágytam, ezt kerestem, megérkeztem. Fogalmam sincs, mi az amiben fel tudnék oldódni, ami igazán lekötne, amit hosszú távon is nagyon szívesen csinálnék.

távoli (35) — Nem tudom, “mi akarok lenni”. Részben ez rém ijesztő, másrészt viszont megnyugtat, hogy mennyi lehetőség áll még előttem, jó nyitva maradni ennyi idős fejjel is.

Niki (37) — Nem érzem úgy, hogy azt a szakmát csinálom, amire teremtett a sors. Dolgozom az ügyön és épp teljesen más tanulok, mint ami a szakmám. De ez a más legalább nagyon-nagyon érdekel.

Intern (40) — Még mindig találok valamit, amin aggódom. Gyerekként azt gondoltam, hogy a felnőttek megannyi tapasztalattal mindig tudják, merre az előre, és mindig jól tudnak dönteni. Hogy addigra már nem kell aggódni semmin, hiszen már rég tudják, hogy ami nem öl meg, csak megerősít. Azt hittem, a teher alatt nő a pálma nem tart örökké. Nem tudtam, hogy mire az eszem utoléri a testem, abban a pillanatban a testem is hanyatlani fog, és elindulnak együtt a lejtőn. És hogy a bölcsesség az, amikor mindezt látod, mégsem esel kétségbe, hanem derűsen örülsz minden napnak és megőrzöd az újra való nyitottságot. Mert a kor csak egy szám.

Hermelin (42) — Arra várok, milyen lesz majd, “ha nagy leszek”.

3. Nem mindenki tud vagy akar “felnőtt” dolgokat csinálni

Sokszor felmerültek olyan területek, amikhez még nem értetek, vagy nem is akartok vele foglalkozni, hiába elvárás. A felnőttséggel kapcsolatos elvárások között megjelenik egy csomó gondolat arról, hogy mit “illene”, mit “kéne tudni”, “mostanra már túl kéne lenni rajta”. Lehet szó a karrierről, a családalapításról, vagy bármi másról, ami igazából mind személyes döntés, és nem azon múlik, hogy felnőtt vagy, hogy van-e jogosítványod, vagy “nagy, komoly” irodában dolgozol-e. Többen vallották be, hogy utálnak főzni, nem is megy nekik, ezért nem erőltetik, megoldják máshogy. Másoknak még mindig nincs autójuk, vagy izgulnak a hivatalos helyzetekben, és zavarban vannak, ha magázzák őket.

Örülök, hogy beszélünk ezekről a gondolatokról is, hiszen ebből is látszik, hogy a legtöbben küszködünk hasonló aggodalmakkal, félelmekkel, és nem is vagyunk olyan fura bogarak, mint elsőre gondoljuk… :) Ehhez persze kellenek azok a bátor emberek is, akik bevallják, hogy ők bizony így élnek, így éreznek. Köszönöm az őszinteségüket ezúton is! ♥

Júlia (19) — Nem tudok úszni.

Zsófi (23) — Félek telefonálni. Gyerekkorom óta félek a telefonálástól, mert félek, hogy nem az az ember veszi fel a telefont, akivel beszélni szeretnék, és félek attól is, hogy elakad a szavam és hülyének néznek, attól is, hogy téves számot hívok, attól is, hogy nem értem mit mond a másik, és attól is, hogy rosszul köszönök és nem leszek elég hivatalos/túl hivatalos leszek.

Gyöngyi (27) — Szűz vagyok. És nem azért, mert bűn ronda vagyok, vagy nem volt soha egy normális kapcsolatom, mert éppen most is van, esküvőre készülünk. Mi így tartjuk jónak, ez lesz a nászajándékunk egymásnak :) Azért ezt választottam, mert bőszít, hogy van egy kor, ami felett ciki szűznek lenni! Mi van, ha valaki még nem találta meg az igazit, akivel szívesen…? Csak azért összehozni egy egyéjszakást, hogy ne kelljen már ezt az égő szüzességet tovább viselni… Pedig egyszerűen csak én így tartom jónak a magam életében. Ez nem azt jelenti, hogy elítélek másokat, csak azt, hogy nincs olyan életkor, ami felett ciki a szüzesség. Nem és nem :)

O. (29) — Egy napot sem dolgoztam. Államvizsga után egyből szültem, azóta itthon vagyok, most már a harmadik gyerekemmel. Eléggé félek, hogy hogy fogok tudni majd dolgozni, elég sokat felejtettem.

Pihusz (30) — Nem tudok és nem is akarok nagyon megtanulni főzni, inkább kifőzdében eszem. Még mindig félek a sötétben és a viharban.

T32 (32) — Rendetlenek belülről a szekrényeim. Amíg otthon laktam anyukám mindig megigazgatta a széttúrt ruháimat, de most már nekem kéne megcsinálni. :(

Vik (34) — Nem tudom, hogyan is kell kitölteni egy adóbevallást

Szatyor (36) — Még mindig nem fogott el a mindent elsöprő vágy, hogy gyerekem legyen. De már kezdem nem érezni rosszul magam emiatt.

Edit (39) — El tudok bizonytalanodni helyzetekben; csodálkozva nézem, kinek mondják, hogy asszonyom; szeretem, ha időnként nem nekem kell értenem mindenhez.

Orsi (45) — Nem tudok rükvercben parkolni :)

lomaquilt (65) — Zavarba jövök, mikor a metrón nem kérik a bérletet.

És végül álljon itt Zsumama (68) vallomása: Szeretek élni, beszélgetni fiatalokkal, olvasni, írni, kötni, horgolni, terelgetni 5 unokám (25 éves a legidősebb és 20 hónapos a kicsi), érdekelnek a világ dolgai, nem érzem a korom.

Köszönöm mindenkinek a válaszokat!

A hozzászólások között megírhatjátok, hogy melyik válaszban ismertetek magatokra, kinek a története szólt leginkább hozzátok.

Folyt. köv — hamarosan jön egy újabb kérdés, amire aztán jöhetnek az újabb válaszok! :) A mottó továbbra is… valaki mondja meg! És te is lehetsz az a valaki. ;)