Amikor olyan döntést hozunk, ami rosszul sül el, hajlamosak vagyunk az egészet berakni egy dobozba és soha többet nem ránézni. „Kész, ennyi volt, nem sikerült, rossz volt, felejtsük el az egészet.”
Amikor meg olyan döntést hozunk, ami jól sül el, hajlamosak vagyunk csak a jó helyzet élményére fókuszálni, aztán ha elmúlik, akkor szintén elpakoljuk, és ábrándozunk, hogy hát, majd talán egyszer megint eljön a jó érzés, úgy magától.
Mindkettő normális reakció. De ez valójában egy nagyon paradox működésünk, mert nem foglalkozik a miértekkel. Miért sült el rosszul a döntés, ami odavezetett? Amikor jól sült el, mitől sikerült?
Ugyanez igaz bármilyen helyzetre, amivel szemben találjuk magunkat az életben. Egyetlen élethelyzet sem száz százalékban jó vagy száz százalékban rossz, de hajlamosak vagyunk valamelyik mellett dönteni, és nem figyelembe venni a többit. Megy a dobozba, kap egy címkét, kész.
Ez így egy végtelen rossz ciklus, amiben
-
- összeszeded a bátorságodat, és kimerészkedsz a kis védelmező-korlátozó buborékodból,
- kipróbálsz valami újat,
- elsőre 20%-ban sikerül és 80%-ban nem,
- mire kidobod a 80%-ot (de a húszat is, ami sikerült!)
- és húzol vissza a buborék illúziójához,
- amíg újra nem lesz kényelmetlen a buborék,
- úgyhogy összeszeded a bátorságodat, és kimerészkedsz,
- de a múltkoriból mindent kidobtál, úgyhogy megint 0-ról kezded a próbálkozást,
- ezért megint csak részben sikerül, úgyhogy megint kidobod az egészet,
- megint vissza buborékba…
Hogyan szállj ki a rossz ciklusból?
Arról, hogy miért illúzió a buborék, és miért önbecsapás, ha megpróbálsz visszamenni, arról már írtam ennek a cikksorozatnak az első részében. Most arra szeretnék fókuszálni, ami a legfőbb pont, ahol elromlik a rendszer — bár a fenti listán szerintem észrevetted, hogy melyik pont az.
Az, amelyikben kidobálod a teljes utat, amit megtettél.
Ezt az egy lépést kell kicserélni arra, hogy megvizsgálod, hogy pontosan mi az, ami sikerült, és mi az, ami nem sikerült, aztán módosítasz azon, ahogy elsőre csináltad, és másodjára már nem 20, hanem 30 százalékban sikerül, aztán 40-ben, 60-ban, 85-ben. (100%-ban sosem fog semmi sikerülni pont úgy, ahogy eltervezted, olyan csak a mesében van. :) )
És ugyanezt az elvet alkalmazhatod az egész eddigi életedre. A bukkanókról szóló előző cikkben írtam, hogy az csak egy korlátozó tévhit, hogy a saját utadra lépéshez mindent ki kellene dobnod abból, amit és ahogy eddig csináltál. Épp ellenkezőleg: sokkal felkészültebben vághatsz bele az utadba, ha végignézel az eddigi életeden, és megvizsgálod, hogy korábban mi jött be, és mi nem. Ez nem csak a stratégiádat fogja segíteni, hanem ahhoz is közelebb visz, hogy a rengeteg lehetőség közül melyik lehetséges cél felé indulj el.
Ezért találtam ki Hamupipőke Kiválogatós Kérdőívét, vagy egyszerűbb néven a Hamupipőkézést. Ez egy 15 perc alatt elvégezhető gyakorlat, négy egyszerű lépésből áll:
- Letöltöd a kinyomtatod a Kiválogatós Kérdőívet (a bejegyzés alján a nagy gombra kattintva éred el)
- Választasz egy fókuszt: egy konkrét élethelyzetet, próbálkozást, élményt.
- A választott fókuszod alapján kitöltöd a Kiválogatós Kérdőív nyitott mondatait.
- A kérdőív utolsó oldalán található mondatokat használva levonod a tanulságaidat arra a helyzetre.
Miért Hamupipőke? Mert Hamupipőke az a kitartó csaj, aki hajlandó volt többször egymás után, órákig lencsét válogatni a hamuban, és akinek a motiváló energiáját szeretnénk megidézni ehhez a gyakorlathoz. (Most attól tekintsünk el, hogy a hamut a Grimm-mesében a gonosz mostoha szórja a lány elé, hogy kiszúrjon vele, aztán elhúz a bálba. Fókuszáljunk az elszánásra. :) )
A Hamupipőkézéssel pedig te is nagyjából így válogathatod ki az életszakaszaidból azokat az értékes tapasztalatokat, amikkel ki tudsz lépni a rossz ciklusból, felkészültebben venni a következő akadályokat, és tisztábban látni, hogy merre tarts. A kérdőívvel jobban meg fogod tudni fogalmazni a magad számára, hogy mitől lesz jó neked egy helyzet, ezekkel a kis puzzle-darabkákkal pedig segítesz magadnak összerakni, hogy mire van szükséged ahhoz, hogy egy olyan életet teremts magadnak, amit sokkal jobban a magadénak érzel. (A nyomtatható pdf segítő mágikus állatokat nem tartalmaz, azokat külön kell beszerezned. ;) )
Hogyan Hamupipőkézz?
A Hamupipőkézés mögötti elv, hogy ha bármilyen helyzetre objektíven rá tudsz nézni és elemeire bontani, sokkal jobban meg tudod fogalmazni magadnak, hogy pontosan milyen elemek azok, amiktől jól vagy rosszul sült el, vagy amiktől jól és/vagy rosszul érezted magad abban a helyzetben. Ez nagyban segít a célkitűzésben, hiszen már tudni fogod, hogy milyen irányba kell menned, pontosan hogyan is néz ki az, ahol jól érzed magad!
A Hamupipőkézés elvégzésével bármilyen élményt is választasz, a végén konkrétabb elképzelésed lesz arról, hogy az az élmény ez mit is jelentett a számodra. Jelenbéli és múltbéli helyzetekre is működik — kitöltője válogatja, könnyebb-e egy már elmúlt eseményre utólag, az egész eseménysor ismeretében ránézni, vagy olyan új helyzetre is, ami még csak egy ideje tart és még frissebb az élménye — új munkahely, új iskola, összeköltözés valakivel, elköltözés otthonról, bővült a család, és így tovább. Még akár egy friss utazást vagy nyaralást is feldolgozhatsz így, hogy utána átemeld a jó részeket a hétköznapokba!
Mindenesetre vannak olyan szempontok, amiket ha észben tartasz, sokkal hatékonyabban fogod tudni elvégezni a gyakorlatot:
- A rossz és a jó tapasztalat is tapasztalat, és mind a kettőből vonhatsz le olyan tanulságot, ami később segíthet jobb döntéseket hozni.
- Amikor a választott helyzetedet bogozod, akár jó, akár konfliktussal teli élmény volt, nagyon fontos, hogy ahhoz, hogy hosszú távon tudjál profitálni az élményből, a feldolgozás során magadról beszélj, ne másokról. Egy nagyon egyszerű példa az, hogy „Nehéznek találtam, hogy a főnököm egy idióta állat” helyett azt írod, hogy „Nehéznek találtam, hogy a főnököm gyakran a szavamba vág, mert úgy éreztem tőle, hogy nem ér semmit a szavam„. A különbség az, hogy mélyebbre mész, és pl. ebben az esetben eljutsz olyan értékekhez, amik fontosak neked magadban vagy egy másik emberben.
- Ha valamelyik kérdés nem illik arra a helyzetre, amit vizsgálsz, akkor nyugodtan fogalmazd át magadnak úgy, hogy működjön, vagy ha ez egyáltalán nem megy, akkor ki is hagyhatod. :)
- Amikor rossz tapasztalatokat vagy helyzeteket vizsgálsz, fontos, hogy ne önhibáztatásra használd a technikát. A nyitottsága miatt arra is alkalmas, de ha az lenne a cél, akkor a Gonosz Mostoha Jól Megmondja lenne a gyakorlat neve, annak meg nem lenne sok értelme. :) Hogyha nagyon magadra akarnád venni a mondatokat kitöltés közben, emlékeztesd magad arra, hogy szabad pofára esni. Nem vagy szar alak, ha hibázol. És nem vagy borzasztó ember, ha valamikor rosszul döntöttél. Nem baj, ha nem ment valami, de így van esélye legközelebb menni. Ha nem állsz meg ott, hogy „hát, akkor ez ennyi volt”, hanem megnézed, hogy pontosan mi nem ment, és min kell a következő próbálkozásnál változtatni, akkor máris nem az önsajnáltatásban dagonyázol, hanem kezedbe vetted a folytatást.
- Ha ennek ellenére mégis az lesz a végkövetkeztetésed, hogy nem vagy jó semmire, akkor érdemes megráznod magad, venned egy levegőt és újracsinálni a gyakorlatot. Tök jó, legalább kiírtad magadból. Most pedig próbáld újra úgy, hogy megkérdezed magadtól, „Ha ezt egy olyan ember töltené ki, aki megérdemli, hogy sikerüljön, az mit írna?” (Psszt, olyan írja, de nem baj, ha ezt most még nem hiszed el nekem. :)) Két lépést lépj hátra a helyzettől, és egyszerűen csak nézd meg, hogy melyik része tetszett / nem tetszett. Így bármilyen helyzetről fogsz tudni levonni olyan tanulságot, ami később segíthet jobb döntést hozni, tisztább célokat megfogalmazni.
Zsuzsa tapasztalata a kérdőívvel:
A kérdőív fantasztikus. Segítségével a mondatokat fogalmazásszerűen, folyamatosan írtam. Egy alkotás született belőle. Lenyűgöző, amit varázsoltál. Amit varázsoltunk. Együtt csináltuk. Elkezdted, én folytattam. Csak mosolygok és ámulok-bámulok. Kijött nekem, ami még Hamupipőkével is összecseng, hogy nekem nagyon fontos, hogy önmagammal finoman, úri módon bánjak. Átgondoltan, határozottan. És így már nem csodálkozom, miért vágyom annyira a minőségi életre. Először magammal foglalkozzak minőségi módon. Minden területen. Minden egyes életterületen. És most mindent átvizsgálok. És minőségivé teszem, mint Hamupipőke.
Most te jössz: próbáld ki!
A mai kihívásom neked a következő: töltsd le a kérdőívet, és tölts vele 15 percet, aztán írd meg a kommentek között, hogy mire jutottál. :) Kíváncsian várom!
Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy miért akadok el évek óta újra és újra egy bizonyos feladattal. Korábban nagyon jól ment, de egyszer félbehagytam, és azóta sokszor újrakezdtem, de mindig újra félbemaradt a dolog. A kérdőív segítségével rájöttem, hogy se igazán jó motivációm nem volt hozzá – illetve ami korábban volt, az időközben tárgytalanná vált, elavult – se a rendszerem nem volt elég egyszerű, fenntartható – illetve nem követte az életmódom változásait, vagyis szintén elavult. Így már kicsit sem csodálkozom, hogy újra és újra elakadtam! Felmerült bennem még az is, hogy ezen felismerések hatására felhagyok az egésszel. Továbbgondolva a helyzetet végül elhatároztam, hogy inkább megfogalmazok új, konkrét és a mai énem számára is értékes célokat, és kialakítok egy új, egyszerűbb rendszert!
Nagyon jók a felismeréseid, köszönöm, hogy megosztottad őket! Ha közben a mozdonyod már árammal működik, akkor hiába dobálod bele a szenet, nem fog működni. Muszáj fejleszteni a célokat és a motivációkat is, hogy illeszkedjenek ahhoz, aki most vagy. ♥
Én is sokat kínlódtam a diplomamunkámmal, mert rengeteget dolgoztam és este, amikor oda jutottam, hogy írom, már képtelen voltam összeszedni a gondolataimat. Nekem az segített, hogy elkezdtem feldolgozni a szakirodalmat, mert az olvasáshoz nem kell koncentrálni annyira, mint amikor ír az ember. Ha nincs könyvtár a közeledben, akkor keresgélj a neten a témával kapcsolatban, és készíts egy munkaváltozatot, amiben szabadon írd le az ötleteket, mondatokat, amelyek felmerülnek benned, szedd ki oda azokat az idézeteket a szakirodalomból, amelyeket betennél a dolgozatba. Így összeáll majd egy nagy saláta, de nekem attól, hogy megláttam, mennyi nyersanyagom van, felpörgött az agyam, és egyszerre összeállt, hogyan is akarom felépíteni a dogát. Ráadásul, ha naponta csak két mondatot tudsz írni, mert a gyereket kell ápolni, akkor is látod, hogy haladsz. Sok sikert!
Nézegettem a kérdőívet, de nálam nem érzelmi okok miatt szoktak jegelődni egyes célok. Abszolút tűrök bármiféle kudarcot, pillanatok alatt lepereg rólam az ilyesmi, megpróbáltam, nem jött össze, ez van. Inkább a lustaságom a fő mumus. Lényegesen több energia kell egy új lépéshez, mint egy megszokott és ezerszer begyakorolt régihez. Meg lassan kezd leesni, hogy van, amikor egyszerűen fejest kell ugrani az újba, agyalhatok ezer évig, nem fogom tudni kis lépésekre lebontani az utat, bármennyire is kényelmesebb lenne.
És a lustaságodnak mi az oka? Tényleg annyira kimerült, fáradt vagy, vagy egyszerűen nem érdekel? Nem érzed úgy, hogy megéri, vagy úgysem sikerül, vagy nem érdemled meg, vagy rossz a tapasztalat, félsz a csalódástól? Vagy így lázadsz valamilyen vélt vagy valós autoritás-figura ellen?
Nem hiszek abban, hogy „lusta vagyok és kész”. Ha valami nem fontos, akkor nevezzük nevén, hogy ez neked nem fontos (szabad!), ha meg fontos, akkor minden más csak kifogás, amivel viszont utána lehet mit kezdeni.
Nem kell az összes kis lépést előre látnod, ahogy írtam is az előző cikkben. Elég csak az elsőt, és igen, néha olyan érzés, mint fejest ugrani az ismeretlenbe. :) Nem lesz díszkivilágítás meg szép feliratok, hogy merre kell menni.
Igazából a konkrét lépést nem látom, amit meg tudnék tenni, hogy tutira oda jussak, ahová szeretnék, és nem egy olyan helyzetbe, amiben még annyira sem vagyok szabad az anyagi korlátok miatt, mint most. Szeretnék újra szabadúszó lenni ÉS újra Budapesten élni ÉS többet utazni, viszont a szakmámmal (nyelvtanár, meg van egy idegenvezetői papírom 0 tapasztalattal) a mostani lehetőségek mellett nem látom, hogyan tudnék szabadon ugyanennyit keresni (most cégnél fordítok), nemhogy még többet. Ráadásul a fővárosban úgy elszálltak a lakbérek, hogy még alkalmazottként is kétesélyes lenne, hogy meg tudok-e normális színvonalon élni, nemhogy szabadúszóként. Valami vállalkozásszerűségen töröm a fejem, ami nem ilyen óránként fizetős jellegű, de azért ahhoz kapcsolódik, amit tudok (nyelvek), de lövésem sincs, mi lehetne az.
Olyan nem lesz, hogy tutira eljutsz valahova, és azt előre látod is, ilyen garanciát nem tud neked adni senki.
Én ezt nem látom annyira megoldhatatlannak, csak kalandvágy kell hozzá. Nyelvet tanítani lehet külföldön is, akkor az utazás már kipipálva (rengeteg ESL oktatót keresnek egy csomó országban), abból a pénzből esélyesebben fenn tudsz tartani egy budapesti lakást is. Áldozatok, persze, meg ismeretlen, de hát garancia nincs.
Erre gondoltam már, nézegettem is a neten mindenféle állásportálokat, ahol angoltanárokat keresnek világszerte, de szinte mindenhol kikötés volt, hogy anyanyelvi legyél. Végül is miért akarna valaki egy magyartól angolt tanulni, amikor hemzsegnek a világban az unatkozó angolszászok? A fordításnál ugyanebbe futottam bele. A freelancer és hasonló oldalakon minden fordításos hirdetésnél kikötik, hogy amelyik nyelvre fordítasz, az az anyanyelved legyen. És hát magyarra fordítás nemigen van az oldalon.
Nézd, ő nem anyanyelvi, aztán mégis megoldotta. Tudom, hogy nem feltétlenül oviban akarsz tanítani. https://www.urban-eve.hu/2013/07/30/kinai-ovisoknak-tanitok-angolt-szeretem-a-munkam/
Az ovisokkal nincs semmi bajom, tündériek, és még nyelvvizsgára sem kell felkészíteni őket. Ideális célközönség. :) Viszont engem ezek a távoli országok legfeljebb egy nyaralás erejéig izgatnak, élni Európában szeretnék. Magyarországgal sincs semmi bajom, itt is nagyon jól érzem magam, az egyetlen, amire vágyom, hogy ne legyen ez a mókuskerék, hogy az embernek vagy elég pénze van a vágyott dolgokra, vagy elég ideje, hogy megcsináljon mindent, amit szeretne, de a kettő együtt nemigen jön össze. :)
Rákerestem, most ezt találtam:
https://teflexpress.co.uk/blog/im-not-a-native-english-speaker-where-can-i-teach/
Valamelyik szempontot lehet, hogy el kell engedned, mert ez így egyszerre nem biztos, hogy teljesül. Kb. mint a „jót, gyorsan, olcsón”, amiből kettőt lehet választani. Mi a fontosabb? Az utazás, a Budapesten élés, a szabadúszás? Sokszor amikor mindet akarod, akkor ez van, ami most: egyik sincs. :(
Az utazás az megvan most is, csak olyan nehéz visszajönni, és utána ott folytatni a munkát, ahol abbahagytam! Meg hát évente párszor 1-2 hétre tudok így összesen elmenni mind a pénz, mind a szabik miatt. Külföldi munkával ugyanúgy röghöz lennék kötve, mint az itthonival, csak még ráadásul a család is hiányozna. Valami olyasmit tudnék elképzelni, ahol maximum 2-3 hónapot intenzíven dolgozom, és abból utána egy hónapot szabadon utazgathatok. Az sem baj, ha maga a munka jellege is mindig más, szeretem a változatosságot. Vagy olyan munkát, amit szabadon, gépről bárhonnan végezhetek, és fizet is annyit, hogy bárhonnan tudjam csinálni, akár épp a francia riviérán vágyom, akár Budapesten vagy Andalúziában van épp kedvem leledzeni. Na látod, most már legalább sikerült odáig eljutnom, hogy konkrét célt tudtam megfogalmazni. Csak a brainstorming-nál akadok el mindig. :)
Hát erre a bárhonnanos dologra a digitális nomádság az egyértelmű válasz. :) Online nyelvoktatás! :D
Méghozzá valami online csoportos oktatást kell kitalálnom, mert one-to-one módszerrel nemigen keresek meg annyit, amennyivel országon kívül is tudnék nomádkodni, hacsak nem sikerül külföldi tanítványokat szereznem. Körülnézek, milyen platformok léteznek, meg mi kell az ilyesmihez. Legalább már irány van. Köszi szépen! :)
Freyya, szerintem a te ideális állásod a folyami hajózási idegenvezető. A Dunán mennek turista hajók, ahol mindig keresnek idegenvezetőket. Évente 6-7-szer 10-14 nap munkával jár (de akkor folyamatosan), a többi szabad. És nagyon-nagyon jól lehet vele keresni. A nyelvtudáson kívül a rátermettséget nézik az állásinterjún. Budapesten lakhatnál, nem kéne külföldre költöznöd.
Tanulságos a kérdőív! Köszi Via!
Szereztél egy tényleg érdekes és tanulságos délelőttöt.
Én 3 szituáción futtattam végig, azt, hogy bizonyos szituációkban makacs vagyok eddig is tudtam, de hogy a kitartásomat háromból 2 szer a visszacsatolás hiánya töri meg, na arra pont nem számítottam (pont a fenti szitu alapján). Elkezdek valamit, ha jó, akkor hurrá istenkirály vagyok, ha nem, de én akkor is istenkirály vagyok… vagy leszek, ha meg senki nem mond rá semmit, akkor az egésszel nem foglalkozok én sem, megy az egész a süllyesztőbe.
Ja és nálam a süllyesztő magától nyílik, ha bele tartanak a dolgok.Visszafele nem nyílik(mert sosem fogtam meg a kilincsét!). Elő sem veszem onnan a dolgokat, ezért sokszor végig sem gondolnom, hogy miért került oda. Ja és a süllyesztőbe magától megy a dolog, tulajdonképpen nem is én teszem bele csak úgy belemegy bánatában mert nem foglalkozom vele.
Köszi Via, hogy megmutattad a kilincset!:)
Azt hiszem, amíg az ágyat nyomom itthon, mert ledöntött a kórság a lábamról, előszedek egy ilyen süllyesztőbe dobott projektet (a számítógéphez szerencsére nem kell kimászni a ágyból).
Ezek nagyon fontos felismerések, írd fel magadnak őket valahova, rögzítsd, amennyire lehet, hogy később újra meg újra el tudd olvasni! Én is úgy vagyok vele, hogy há, ezt úgyse felejtem el, fantasztikus áttörés, aztán mégis mennyire jó visszaolvasni később, mert azért pont ilyen erős nem lesz soha, ha nem elevenítem fel mindig. :)
Sziasztok!
Jelentem, kipróbáltam. Más élethelyzetekre is megcsinálom majd, olyanokon, amire nagyobb befolyásom van, de a mostani problémám úgy érzem, kifogott rajtam. Úgy érzem, hogy alig van beleszólásom a dolgok menetébe.
Egész nyáron nem haladtam a szakdolgozatommal, két kisgyerekem volt itthon velem. Mióta van ovi, volt 3 nyugodt napom, írtam 7 oldalt. Hősnek éreztem magam, elküldtem a témavezetőmnek, aki annyit írt vissza, hogy erre ő még nem akar reagálni, írjak még 20 egybefüggő oldalt és akkor majd találkozunk személyesen és megbeszéljük. Engem annyira padlóra vágott, hogy lebetegedtem 4 napra, valószínűleg tüdőgyulladás. Azóta a kicsi is beteg, megint nem tudom írni. Fogalmam sincs, az a 7 oldal jó lett-e és elkeseredtem, hogy egy embert se érdekel, amit írok.
A kérdőívből annyira jöttem rá, hogy hisztis p. vagyok, és leblokkolok, ha nem értékelnek. Másoktól várom az elismerést, és biztos, hogy emiatt még ezer bajom lesz az életben. Gyengének és butának érzem magam, a szakirodalmaktól 220 kilométerre vagyok, és valami olyanon dolgozom kőkeményen már egy éve, ami senkit se érdekel. És ha akadály van, oda a kőkeménység is. Brühühü.
És neki állok és megyek tovább, mert muszáj, de félek, hogy 27 oldalra azt mondja majd, hogy sz.r, pedig jobbat nem tudok. Na megyek is, francot fogom sajnálni magam tovább, így sose lesz kész.
Fel a fejjel, ismerős a helyzet, állj neki, írd meg, ne foglalkozz egyenlőre a konzulensed véleményével, próbáld meg legjobb tudásod szerint összehozni. A végén úgy is át fogja nézni, bele fog javítani, javasol új fejezetet, fejezet kihagyást stb… hiszen a diplomamundkád mindkettőtöket minősíti, és általában neki is vannak vele céljai (jó esetben pl. plusz adatok valami kutatáshoz az ő témájában), tehát ne úgy fogd fel, hogy te vagy a szar alak, hanem úgy, hogy neki is látnia kell, mivel áll szemben.
Nekem az első diplomamunkám elkészítése több, mint 2 év volt, pedig, ha mondhatok ilyet, kikövezett úton haladtam, nagyon alapos, és együttműködő külső és belső konzulensekkel.
A második diplomamunkám cakk pakk egy év volt, egy félévig a témaválasztásomra sem kaptam választ, az első félév utolsó 20 percében aztán kaptam egy e-mailt, miszerint érdekes a téma de sem idő, sem költségvetés nincs rá, 1 órán belül válasszak új témát… aztán nyáron 2 gyerkőc mellet az új témával nem kezdtem semmit, szeptemberben emaiek, telefonok személyes megbeszélések sora lett volna, ha felvette volna, válaszolt volna, ott lett volna, na akkor tartottam ott, ahol most te…
Aztán 2 hét alatt megírtam amit én gondoltam a témáról, szerencsére a külső konzulensem legalább nyers adatokkal bőven ellátott, októberben leadtam véleményezésre, továbbra is semmi válasz, eljött a leadás határideje, lesz ami lesz kinyomtattam, lespiráloztam és elhatároztam, hogy leadom. A dékáni folyosóján kapta ki a kezemből, hogy „olvasta a véleményemet? nem kapta meg? ó akkor elfelejtettem elküldeni, bocsánat, átolvashatnám, akkor holnap délig még tud rajta javítani”
Természetesen nem engedte leadni, a véleményének egy részéből világosan látszott, hogy fogalma sincs arról, hogy mit olvasott.. a kritika nagyjából azt hiányolta, hogy egy hivatkozás sincs az ő munkájára, és tegyek bele 2 mérést (ami az ő kutatásaihoz éppen kapóra jött)
nyeltem egyet, aztán a következő félévben az észrevételeknek megfelelően javítottam, leadtam, és védésen kaptam rá egy négyest vagy ötöst..
Szóval állj neki, írd meg, aztán utána majd alakul, szakirodalomhoz ha zömében nem is magyar nyelvű, de a google science-en sok anyag hozzáférhető ;)
Nagyon sok minden, amit írsz, olyasmi, ami önmagában is kiborító és nehéz helyzet lenne (szakirodalomtól 220 km-re lenni, szakdolgozatot írni, két kisgyerekkel lenni, plusz most még beteg is vagy). Az ilyen helyzeten kiborulni nem hisztis picsaság, hanem normális reakció. Ha a témavezetőd csak annyit képes mondani valamire, hogy szar, de nem segít abban, hogy jobb legyen, akkor meg válts, nincs arra szükséged, hogy anyázzon, témaVEZETŐnek hívják, nem témaLEBASZÓnak.
Viszont azt is vegyük hozzá, hogy a témavezetőd nem lát az életedbe, ő nem tudja, hogy milyen nehezen, milyen körülmények mellett sikerült összehoznod a 7 oldalt, nem érzi, hogy ennek mekkora erőfeszítés volt az előfeltétele, mert az nem az ő dolga. Csak azt látta, hogy van 7 oldal, szeretne még húszat ahhoz, hogy átfogóbb véleményt tudjon adni, ennyi. Nem feltétlenül azért mondta, mert egy kalap szar vagy, és dögölj meg. Szóval tökre megértem, hogy rosszul esett, amit és ahogy és amennyit írt, de szerintem információhiánya van (és igazából semmi köze hozzá, hogy mi van most veled meg az egész helyzettel), és nem azért mondta, hogy beléd rúgjon, szóval ne vedd magadra ennyire. ♥
A konzulensednek valószínűleg meg sem fordult a fejében, hogy ezzel a lelkedbe gázolhat. Sokkal esélyesebb, hogy neki is van ott akár két gyerek, akár egyéb dolgok, és egyszerűen nem volt épp ideje/energiája foglalkozni a szakdolgozatoddal, ezért passzolta vissza azzal, hogy majd elolvassa, ha már hosszabb lesz.