Egy szép délutánon beülsz az autódba és elindulsz. Ahogy ráhajtasz az autópályáról a mellékútra, egyre rázósabb a menet, és még egy zivatart is kapsz a nyakadba, ami nem volt benne egyik előrejelzésben sem.
Akárhogy is, jóval lassabban haladsz, mint remélted, és lassan rádesteledik.
Aztán egyszer csak…
DURR.
Defektet kaptál.
Ahogy kiszállsz az autóból, hogy megnézd, melyik gumi a ludas, egyszer csak azt veszed észre, hogy valaki áll melletted.
– Hogyhogy nem mész? — kérdezi barátságosan.
– Azt hiszem, defektet kaptam.
– De miért nem mész tovább?
– Mert kilyukadt valamelyik gumi.
– Ugyan már, csak nyomd tovább a gázt! Vár a végtelen!
– Azért nem ártana, ha tudnám, hogy miért állt le az autóm.
– Ez igaz. Elvégre minden okkal történik… gondoltál mostanában rosszat az autódról?
– Tessék?
– Persze, hogy leáll az autód, ha negatívan gondolkodsz róla. Csak akkor fogsz tudni haladni, ha mindig csak a jó dolgokra koncentrálsz.
– Tessék, megvan! Egy nagy éles kő volt az út közepén, az volt a ludas.
– Hát akkor lehet, hogy itt az ideje, hogy visszafordulj.
– Mi? Miért?
– Gondolj bele, ha elindultál és leálltál, az egy jel, hogy el se kellett volna indulnod. Elvégre ha ez a te utad lenne, akkor végig zökkenőmentesen haladtál volna.
– Nahát, igazad van, köszönöm a jótanácsot. Akkor haza is gyaloglok.
– Nagyon szeretek segíteni az embereknek.
Elég a borzongásból. Talán már olvasás közben rájöttél, hogy ez a történet nem az autókról szól, hanem a céljaidról és a kéretlenül kapott, jószándékú, de sokszor szabotáló “segítő” mondatokról.
Ha ugyanis azt tapasztalod, hogy évről-évre ugyanazokat a köröket futod, és nem jutsz előbbre, akkor abban nem kis szerepet játszhat az, ha a rossz motiváció konkrétan visszatart attól, hogy túljuss a gondokon.
Arról már beszéltünk, hogy a nehézségekre adott egyik gyakori álmegoldás, ha magadra fordítod az egészet, és utána ez gátol meg abban, hogy változtass. De mi van akkor, ha már nekiálltál, hogy kitörj az ördögi körből, és útközben ütközöl nehézségekbe? Ilyenkor jelennek meg a hurráoptimizmus-ipar szószólói: a motiváló idézetes képek, az önsegítő könyvidézetek, és az olyan emberek, akik mindig pontosan meg tudják mondani neked, hogy mit kellene most csinálnod (ha kérted a tanácsot, ha nem).
Félreértés ne essék. Az inspiráció és a motiváció szuper hasznos dolgok – ha jól használod őket. Azt vettem viszont észre, hogy a leggyakrabban ismételt (és megosztott) “hasznos” tanácsok igazából egészen mást mondanak, mint amit az átadójuk a legjobb jóindulattal közölni szeretne velük. És még ha próbálod is jól használni őket, sokszor inkább hátráltatnak, mint segítenek.
Inspiráló mondatok, amik valójában hátráltatnak
1. “Csak csináld!”
A mondat szándéka: Ne halogass, állj fel és csináld. Mindent bele!
A valódi hatás: Ezt neked önerőből is meg kellene tudnod oldani.
Ha a “Csak csináld” felszólítás pont elég is neked, hogy menj tovább, akkor tök jó. De ha már hallottad, olvastad sokszor, és nem segített, akkor valószínűleg azért nem csináltad eddig, mert erre a helyzetedre most több kell annál, mint hogy valaki mondja, hogy csináld. Akkor viszont nem “csinálnod” kell, hanem kibogozni, hogy most miért nem megy.
Helyette próbáld ki ezt: Tanulni nem szégyen, és segítséget kérni sem szégyen. Ha valami a jelenlegi tudás- és eszközkészleteddel nem megy, akkor bővítsd a tudás- és eszközkészletedet. A tanulást és a fejlődést pedig nem lehet izomból megoldani. Ha nem megy úgy, ahogy eddig csináltad, akkor nyitottnak kell lenned arra, hogy máshogy csináld.
Úgyhogy a “Just do it!” helyett inkább tűzd ezt a mondatot inspirációs tábládra. :)
2. “Minden okkal történik.”
Szándék: Könnyebb elfogadni, hogy valami történt veled, ha tudsz belőle tanulni. Könnyebb elfogadni valamit, ha van mögötte ok-okozat. Tarts ki, mert minden rendben lesz majd egyszer.
Hatás: Az ilyen hozzáállás keresi a “minden rosszban” a “valami jót”, ami egy hasznos attitűd, de nem alkalmazható minden egyes dologra, ami történik veled. A “minden okkal történik” hozáállás olyankor is felelősségre von, amikor nincs felelősséged — téged érintő, de nem miattad történő tragédia esetén.
És még a “mindenből lehet tanulni” vonalnak is van egy negatív áthallása, amit sajnos sokan ki is használnak: te viselkedtél úgy, hogy veled ez történjen, mert téged ez tanít. Ez akkor különösen kegyetlen, ha valami tragédia vagy veszteség ér, tőled független okból. A bűntudat és a szégyenérzet pedig senkinek nem segít az előrelépésben. Önmarcangolni viszont jól lehet miatta…
Könnyű rákapcsolódni erre a magyarázatra, mert ha meg tudsz állapítani egy ok-okozat összefüggést, akkor elhitetheted magaddal, hogy máskor könnyebben elkerülhető a nehéz helyzet. (Ugyanez a logika az áldozathibáztatás mögött.) Az emberek szeretik, ha mindennek van oka. Nem véletlen, hogy az összeesküvés-elmélészek is minden mögött látnak valami nagy összefüggést! Ha a világ logikus és kiszámítható, akkor kevésbé ijesztő. De attól még, hogy ez kényelmes lenne, nincs így.
Helyette próbáld ki ezt: Shit happens. :) Nem lehet mindent elkerülni, és rossz dolgok is történnek jó emberekkel — és nem azért, mert valami rosszat csináltak.
Mivel a világ nem körülötted forog, nem vagy mindenkire hatással, és rengeteg esetben nem rajtad múlik, hogy mi történik (és amikor igen, akkor sem 100%-ban – a többi lutri). Néha még akkor is a fejére állhat minden, ha előrelátó, körültekintő, óvatos és rendes vagy. Az hasznos, ha találsz benne tanulnivalót, vagy le tudsz vonni következtetéseket, de nem mindenből lehet. Néha mások a hülyék. Abból maximum olyan következtetést tudsz levonni, hogy kerüld a hülyéket. :) Az is valami.
3. “Csak akarni kell. Minden fejben dől el.”
Szándék: Bátorít, hogy szedd össze magad, és találd meg a rejtett energiatartalékaidat.
Hatás: Nem veszi figyelembe, hogy mi a helyzeted, reálisan mire vagy most képes, és hogy egyáltalán hogyan érzed magad. Márpedig egyáltalán nem hagyható figyelmen kívül az, amikor szeretnéd, de nem tudod. Ha el van törve a bokád, hiába akarsz maratont futni, nem fog menni, és nem azért, mert nem akarod eléggé.
Helyette próbáld ki ezt: Engedd meg magadnak, hogy úgy érezd, hogy nem megy. Mert lesz ilyen, és nem az segít, ha tovább erőlteted. Aludj, mozogd ki, üvölts párnába. Utána állj fel és menj tovább, ne az érzés feldolgozása helyett.
4. “Szeresd, amit csinálsz, és többet nem kell dolgoznod.”
Szándék: Ha megtalálod az a munkát, amiben jól érzed magad, akkor az jó hatással lesz az életedre.
Hatás: Amint nehéz és nem vagy benne 100%-ig boldog, elbizonytalanodsz, hogy vajon tényleg ez a jó út-e.
Helyette próbáld ki ezt: Vannak nehézségek, és az, hogy szereted amit csinálsz, nem azt jelenti, hogy nincsenek nehézségek, hanem hogy még ezzel együtt is megéri. Az idézetben pont az az ijesztő, hogy azt sugallja, hogy nem lesznek nehézségek, tehát ha vannak, akkor rossz úton jársz.
Ha a saját utadról van szó, még akkor is rohadt nehéz tud lenni, ha tudod is, hogy mit akarsz (ha pedig még nem tudod, akkor meg eleve plusz idő megtalálni). Ez frusztráló, és fárasztó, és kimerítő, de ez nem azt jelenti, hogy nem éri meg, és főleg nem azt, hogy rossz úton haladsz.
Teljesen irreális azt várni, hogy majd ha megtalálod a Tökéletes Megoldást, akkor soha többet nem leszel fáradt, elkeseredett, szomorú vagy elégedetlen. Nincs ilyen dolog a világon. Minél inkább elfogadod, hogy ez így van, annál több energiád marad a valódi munkára — legalább azzal nem küzdesz, hogy ne így legyen.
Ha nem engeded meg magadnak, hogy nehéz legyen, akkor soha nem fogsz eljutni a könnyebb részéhez. Ha csak az a két opció van, hogy “nem csinálom” és hogy “sikerül”, akkor nem fogod csinálni, mert sosem lesz olyan, hogy alapból sikerül.
Szóval inkább ezt mentsd el Pinterestre:
Mert igazából ez a lényeg.
A motiváló idézetek jönnek-mennek, és a “segítő jótevőd” is beugrik, aztán továbbáll (ne feledd, ő nem azért oszt ingyen tanácsot, hogy neked sikerüljön, hanem hogy elmondhassa, hogy ő segített!). Ami marad, az az, hogy te hogy reagálsz ezekre a hatásokra, és te milyen döntést hozol.
Elsőre persze ellentmondásosnak hangzik, hogy már attól könnyebb, ha elfogadod, hogy nehéz. De gondolj bele — mennyi energiádba kerül az, hogy magaddal hadakozol arról, hogy hogyan érzed magad, és próbálod magad meggyőzni arról, hogy nem is úgy kellene érezned magad, ahogy érzed? Persze, hogy elfáradsz benne.
Az inspiráció jó, szuper, és hasznos. De ott kell lennie mellette az őszinte — és igen, gyakran nehéz — szembenézésnek a kérdéssel, hogy ki vagy és mit akarsz. Hogyan tudna neked segíteni az az idézet, hogy “legyél önmagad, mindenki más már foglalt”, ha nem vagy boldog attól, akiről azt hiszed, hogy vagy? És hogyan tudnál “csak önmagad” lenni, hogy ha azt se tudod, hogy az kicsoda? (És nem opció, hogy legyél csillámpóni.)
Ahhoz, hogy ezt megtudd, őszinte beszélgetésekre van szükséged magaddal. És ahhoz, hogy tényleg eljuss oda az életedben, ahova szeretnél — és hogy kitaláld, egyáltalán hová szeretnél eljutni — előbb fel kell térképezned, hogy mi tart vissza attól, hogy ezekre a kérdésekre választ találj.
Most te jössz!
Neked melyik “anti-motiváló” mondatból van eleged? És melyikre tudod azt mondani, hogy most leteszed, és nem hagyod, hogy többet hátráltasson? Írd meg kommentben!
Nekem ez a ‘mindent lehet csak akarni kell ‘ a mumusom. Van ugy, hogy megszakadsz az akarasban es akkor sem érsz el semmit, aztán meg marad a bűntudat, hogy nem is probáltad eléggè. Egyébként évekbe telt mig rájöttem , amit te is mondtàl, az emberrel minden nap rengrteg dolog történik aminek ő csak részlegesen vagy egyáltalàn nincs befolyàssal. Ezen kàr bànkodni meg leragadni, csak az a fontos hogy te hogyan reagàlsz ezekre a dolgokra, mennyire engeded , hogy elrontsàk vagy èppen feldobjàk a napodat, illetve vigyàzok rà, hogy az a pàr dolog ami viszont tènyleg tölem függ ès èn vagyok a fő okozoja az tènyleg az legyen amit szeretnèk. Nekem a ‘shit happens’a kedvencem, amit kiegeszìtek azzal, hogy ‘igen megtortènt, szòval hùzd le ès lèpj tovàbb, ahhelyet hogy keseregnèl fölötte hogy milyen büdöz’. A Coelhio fèle idèzetek ellen csinàltam magamnak egy anti-idèzetes tàblàt a pinteresten, nèha attol jól leszek ha elolvasok pàrat.
“A “mindenből lehet tanulni” vonalnak is van egy negatív áthallása, amit sajnos sokan ki is használnak: te viselkedtél úgy, hogy veled ez történjen, mert téged ez tanít.”
Mikor márciusban tragikusan fiatalon és iszonyú módon elpusztult a legdrágább nyuszim (bélleállás és ezzel járó felfúvódás), ugyan ezt mondogatta a környezetem, hogy nem én vagyok a hibás, de minden okkal történik és engem ez tanít…Nagyon fájt, a mai napig marcangol a bűntudat, mert nem ismertem fel, hogy ez nem azért történt, mert meg kellett történnie. Egy olyan dolognak kerestem az okát és a nevelő szándékát, ami valójában teljesen értelmetlen volt. / Az már csak hab a tortán, hogy egy gyerekpszichológus vágta azt a fejemhez, hogy de az én hibám és azért történt, hogy tanuljak belőle és gondoljam át mit tehettem volna másként…Én meg ezzel gyötörtem magam, holott az orvosok szerint ha másképp csinálom, ha hamarabb veszem észre a bajt, ha hamarabb kerül hozzájuk, akkor sem élte volna túl. Talán ez a felismerés segít majd abban, hogy túltegyem magam a történteken.
Nagyon sajnálom, ami a nyusziddal történt, fogadd őszinte részvétem. :(
Abszolút egyet értek, szerintem is van egy ilyen áthallása ennek a vonalnak, és sokan bunkó módon ki is használják. Persze ez is a felelősség egyfajta áttolása: “ha a hajléktalan ember magának köszönheti, hogy az utcára került, és majd ő ebből tanul, akkor én, privilegizált emberke miért is gondolkodjak azon, hogy a rendszerrel van baj, ami hagyta őt az utcára kerülni? Nem az én dolgom, de jó neki, hogy ő ebből tanulhat, nekem addig se kell vele foglalkoznom…”
Nagyon sokan így gondolkodnak sajnos. Hajléktalan lecserélhető sajnos bármi másra, a közöny ugyanúgy megvan egy csomó emberben. :(
Minden okkal történik, és néha az az ok, hogy az élet nem habostorta, vagy valaki faszkalap volt. :) Ennyi!
Hm, mennyi ilyennel találkoztam már… Nálunk az egyik mantra az “Ez van, ezt kell szeretni.” Ami mondjuk egyáltalán nem inspiráló mondat, inkább olyan vigasztaló féle, de mindenképpen teljesen lemondó. Ez van, de legalább nem kell csinálni semmit. Pedig akár csinálhatnék is, és akkor másképp lenne, de nem… Könnyebb ezzel elütni. Persze sok mindennel nem lehet mit kezdeni, mert megtörtént és nem tudod visszacsinálni. De nem ilyen dolgokra mondják nálunk, hanem különböző családtagok negatív viselkedésére, ami kihatással van mások életére is. De itt ebbe bele kell törődni, mert ő ilyen és kész, ez van. Akkor is ha tönkreteszi valaki más életét. Ez van, ezt kell szeretni. Na ettől megyek én falnak !
Ez van, de attól még szeretni nem kötelező! :D ♥
Így van! <3 :)
Nekem a “ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz” a mumusom. Nyilván azt teszek, amit akarok, de ha kérdez az ember, az ritkán a véletlen műve. Nem értettem sosem, hogy ez a válasz mire jó egyáltalán?
Ez kérlek a passzív-agresszió magasiskolája. Jelentése: “azt csinálod, amit mondok, vagy ha nem, akkor hülye vagy”. Előtte azért mindig elmondja, hogy szerinte mi lenne a helyes, nem? Aztán “rád bízza”, de azért sugallja, hogy egy seggfej vagy, ha máshogy teszel, mint ahogy szerinte jó. :D
Most, hogy mondod, valóban. Tényleg mindig volt előtte tanács is. Bár ezek szerint (remélem) nálam nem érte el a hatást, ha azt sem értettem, miért mondja? :)
Bár attól még hathatott rám, csak legfeljebb nem tudatosult bennem.
Köszönöm. Ettől függetlenül megvilágosodtam :) Legalább a Vitorlázás folyamán ezt is megvizslatom, hátha benne van azért valahol az agyamban a hátráltatók között.
“Ezt is túléljük valahogy!” Ez nálunk egy a sok családi üzenet közül amiket a vándortarisznyámba pakoltak. Gyerekkoromban naponta többször hangzott el otthon, így jól “beragadt” nálam. Az a baj vele, hogy tényleg. Túléljük. És 30+ jöttem rá, hogy nem túlélni, hanem élni akarok. Van élet a túlélésen túl, ez lett az új inspiráló üzenetem helyette.
♥ Így van, túlélni sok mindent lehet, csak nem biztos, hogy az legyen a mérce, hogy ha túlélhető, akkor már jó is.
Régebben (úgy 20 és 30 éves korom között) én is próbáltam “bölcs” gondolatokkal, tanácsokkal segíteni azokat a barátokat, ismerősöket, akik hozzám fordultak problémáikkal. Aztán időközben zajlott az élet, sokmindent megéltem, megtapasztaltam a saját bőrömön, és rájöttem, hogy csak az tud igazán a másik cipőjében járni, aki maga is volt már hasonló helyzetben-de még akkor is csak azt tudom elmondani, hogy én hogy tudok adott helyzetben megoldást találni, és az egyáltalán nem biztos, hogy a másiknak is az lesz a jó megoldás (a külsőleg megvalósítható és a belsőleg lehetséges között sokszor túl nagy a távolság, ahogy Popper Péter szokott figyelmeztetni :-)))
Szóval, jó ideje óvatosan bánok a pozitív, inspiráló bölcsességekkel. Azóta egyébként a Paulo Coelho féle idézetek is kezdenek idegesíteni, vagy megnevettetni (bár az Alkimista azért tényleg nagyon jó).
Szerintem ha valaki csak úgy szórja magából a cikkben is idézett bölcsességeket, az lehet, hogy sok helyzetet még nem élt meg, ezért nem tud valódi megértést tanúsítani, miközben esetleg tényleg csak segíteni akar.
Pedig abszolút nem lenne ciki azt mondani, hogy “ne haragudj, fogalmam sincs, én még nem csináltam ilyet, de itt vagyok és támogatlak, és ha kell valaki, aki meghallgat, szólj!”. Nem? Mit gondolsz? Könnyebb köpködni az üres frázisokat, mint azt mondani, hogy nem tudom, hogy mit tegyél, de azért szeretlek és számíthatsz rám?
“Nincs lehetetlen, csak tehetetlen!” – ennek jegyében én éveken keresztül túlvállaltam magam. Hajtottam, küzdöttem, csináltam. A környezetemben élők megszokták, sőt alapnak tekintették. Minimumkövetelménynek. Elfáradtam, elszomorodtam ettől. Észrevettem magamban, hogy alig várom, hogy a gyerekeim dolgozni kezdjenek már (és ne legyen nekik túl könnyű (!!!), hogy végre megértsenek engem. Hogy megismerjék “a magyarok istenét”. Milyen nagycsalád mellett dolgozni, háztartást vezetni, hobbival foglalkozni, barátokat megtartani, stb.stb. és úgy, hogy morgás nélkül. Na, ez elviselhetetlenebb gondolat volt, mint az, hogy ne tartsam be a fenti “parancsot”. Nem szeretném továbbhagyományozni azt, ami nekem rossz. Most tanulok máshogy élni. Ez nem könnyű, mert a családomnak irtó kényelmes volt eddig és elvárják, elvárnák továbbra is. Úgyhogy tanulom az “én-üzenetek” kulturált kommunikációját is. Hát nem könnyű!
Másik ilyen: “Az embereket szeretni kell!” Nagy frászt, már elnézést. Legalábbis nem jobban, mint saját magamat.
Ez szuperfontos felismerés. Remélem, büszke vagy magadra, hogy megtörted ezzel a kört. ♥
Érdekes, hogy kinek mi hogyan csapódik le, milyen keretezéssel kapja, vagy ki milyen tekintetben próbálja motiválni vele. Nekem a “nincs lehetetlen, csak tehetetlen” más szinezetű, de azért, mert anyu mindig olyan értelemben mondta, hogy “na, ezt is megoldjuk valahogy, erre is kitalálunk valamit”, és nem azt jelentette, hogy minden áron, foggal-körömmel önfeláldozunk.
Azokat az embereket kell szeretni, akik úgy viselkednek. Alanyi jogon nem jár. Főleg, ha valaki még vissza is él vele. (És nem, a vérrokonság sem mentség a bunkóságra.)
Ez nagyon ütős cikk! :-) Kedvenc tanácsom, amit persze segítőnek szánnak: “Arra van időd, amire csinálsz.” :-) Persze, csak amíg nem evett a gyerek vacsorát, nekem nincs szívem elmenni tornázni. Inkább légyszi etesd meg helyettem, én meg foglalkozhatok magammal. Ezt persze mindig udvariasan elutasítják. Inkább vicces egyébként.
Figyi, mindjárt több időd lesz, ha az ilyen okoskodó embereket nem hívod vissza többet. Na, csak igazuk lett! :P (Egyébként igen, ha segíteni akarnának, akkor játsszanak a gyerekkel, amíg hajat mosol. Ja, hogy az nem megy, csak a szájtépés? Bye.)
Nekem a mindenki annyi nehézséget kap, amennyit elbír bölcsesség az egyik nagy mumusom. Valahogy sosem azt hallom ki belőle, hogy meg fogok tudni birkózni a nehézségekkel. Inkább megijeszt, és a gyengeségem, bátortalanságom erősíti fel – mintha így megvédhetném magam a nagyobb “adagoktól” kihívásól, bajból etc…. :-p
Tudod, teher alatt nő a pálma… Kicsit mintha ezek a szólások afféle túlélési mechanizmusok lennének a sok nyomorúság elviselésére. Ahelyett, hogy megkérdeznénk, hogy vajon nem nőne-e az a pálma teher nélkül még jobban? Esetleg biztos, hogy a jég hátán megélés legyen az etalon?