Miért küszködünk annyian azzal, hogy nincs elég óra egy napban?

És melyik az az egy szó, ami megbuktatja az összes időbeosztási módszert?

A két kérdésre ugyanaz a megoldás.

Csak most, a blog tizedik szülinapi kérdőívében vagy hatvanszor jött szembe ugyanannak a kérdésnek valamelyik variációja:

„Neked hogyan jut mindenre időd?”

„Hogyan fér bele minden az idődbe?”

„Hogyan osszam be az időmet, hogy mindenre jusson?”

Még hosszan sorolhatnám, de már most látod, hogy melyik szó ismétlődik újra meg újra.

A minden.

Amikor kapok egy olyan levelet, amiben szerepel ez a trükkös (és valójában alattomos) szó, vissza szoktam kérdezni: oké, kezdjük ott, hogy mi az a minden, aminek bele kellene férnie?

A válaszok alapján az olvasóim átfogó elvárása maguk felé jelenleg valahogy így néz ki:

Hozzam ki a maximumot a munkából, legyek nagyon hatékony, képezzem tovább magam, közben legyen rend otthon, nézzek ki jól, egyek egészségesen, tornázzak, keljek időben, legyen mindig tele a hűtő, tudjak foglalkozni az összes hobbimmal, töltsek minőségi időt a szeretteimmel, lássak világot, tanuljak nyelveket, építsem a karrierem, keressek sokat, legyek a közösségem aktív résztvevője, jussak el koncertekre és színházba, önkénteskedjek, mentsek állatokat, adakozzak, legyen tartalmas a kapcsolatom a párommal, élvezzem az életet, találjam meg mindenben a szépet és a jót, és mindig mosolyogjak.

Ismerős?

Nem gondolom, hogy meglepetésként ér az, hogy minden nem fér bele, hiszen valószínűleg már most is tapasztalod, hogy ahogy most csinálod, úgy nem sikerül megugranod ezt a lécet.

És biztos vagyok benne, hogy az is világos számodra, hogy ebből a listából már három tétel is önmagában kitölt 24 órát.

Nézzünk amögé inkább, hogy annak ellenére, hogy nap mint nap szembesülsz azzal, hogy nem fér bele, miért várod el továbbra is magadtól, hogy igenis bele kellene, hogy férjen?

Amikor minden nap azzal a gondolattal a fejedben oltod el lámpát az ágyad mellett, hogy „ma sem sikerült„, akkor hamar azon kapod magad, hogy túl vagy hajtva, egyre kevesebbet alszol, motiválatlan vagy, a céljaidból „muszájfeladat” lett, és ha van is kedved valamihez, mire oda jutsz, energiád már nem maradt.

Csalódott vagy amiatt, hogy mintha mindenki más szuperül egyben tartaná a saját életét, folyamatosan sikert sikerre halmoz, csak neked nem megy. Holott ez torz információ, mert az ő életükbe nem látsz bele úgy, mint a sajátodba, nyilván kívülről nem fogsz 100%-os képet kapni mások valóságáról. De ha ezt tudod is, akkor is másokhoz hasonlítod magad, és elfog a bűntudat, hogy miért nem olyan az életed, mint amit másokéról elképzelsz.

Úgyhogy egy nap „ez így nem mehet tovább!” felkiáltással felgyűröd az ingujjadat, és megoldás után nézel:

• végignézed a sztárvlogok egymást ismétlő hatékonyságnövelő videóit (amiket hallottak valakitől, akinek elvileg sikerült),
• felvásárolod az összes könyvet (amiben gazdag amerikai guruk elmondják hogy hogyan lettek gazdag amerikai guruk abból, hogy bestsellereket írnak a gazdag amerikai guruságról),
• próbálod magad motiválni szép képekkel és idézetekkel (amik inspirálnak egy darabig, de gyakorlati megoldást nem adnak),
• vagy farkasszemet nézel a fiókodban porosodó három kilós paksamétával, amit egyszer egy óra alatt eldaráltak a munkahelyedre meghívott időmenedzsment trénerek, akikről se előtte, se utána nem hallottál többet.

És amikor semmi nem sikerül, és nem lesz több időd egy napban, és nem jutsz tovább, eljön az a pont, hogy azt hiszed, hogy te rontottál el valamit.

Mert az biztos, hogy tuti jó a módszer, csak veled nem stimmel valami… Biztosan te nem erőlteted eléggé, hogy menjen… Biztosan csak lusta vagy és rá kéne venned magad arra, hogy kitartó legyél… de képtelen vagy rá, úgyhogy elkönyveled az egészet a saját hiányosságodnak.

„Miért nem megy, hol rontottam el?” (Spoiler: sehol.)

Amikor hatékonyságról és jól beosztott időről van szó, általában fel sem merül, hogy eleve túl sok az a teendőmennyiség, amit be akarunk szuszakolni a napunkba.

Kéne egy ilyen táska, mi? :)

Az eleve szóba se jön, hogy nem fog minden tökéletesen menni elsőre. A fix megmondórendszerek eredménye a rugalmasság teljes hiánya. Emiatt viszont nem kapnak mozgásteret a nehezebb napok, a lassan haladó dolgok, a nyögvenyelős előrelépések, a kudarcok, a húzósabb időszakok, és a változó körülmények. Pedig van belőlük bőven!

Igen, nyilván sokkal csillámpónisabb arról beszélni, hogy az élet habostorta, legyél örökre boldog, végérvényesen számolj fel a félelmeiddel, és minden területen hozd a maximumot. (Már megint ezek a végletes szavak — legyél rájuk kihegyezve; mindig bűzlik, ha valami MINDENre tökéletes megoldás.) De ha egy megoldás nem az életünk valódi problémáival foglalkozik, akkor nem is fogja tudni megoldani azokat.

A legtöbb hatékonyság-növelő technika ehelyett visít, mint egy dackorszakos kétéves a bolt padlóján, a csokipolcok mellett rúgkapálva. MINDEN férjen bele! MINDEN legyen tökéletes! MINDEN menjen elsőre! MOST!!!! 

És ami a legnagyobb baj, hogy ott van mögötte a kitétel: mert ha nem…

Mert ha nem megy elsőre jól, akkor elrontottad.

Mert ha nem maradsz folyton optimista, akkor nem lehet boldog életed.

Mert ha nem sikerül folyamatosan a maximumot teljesítened, akkor mehetsz a sóhivatalba a csődtömeg igazolványodért.

A válasz az, hogy a kérdés a rossz.

Azért nem találsz választ és megoldást erre a kérdésre, mert ez egy megoldhatatlan helyzet.

A jó időbeosztás célja nem az, hogy minden beleférjen. Ha arra vársz varázsszert, hogy minden beleférjen, akkor egy lehetetlen feladatot adtál magadnak, amiből soha nem fogsz tudni kimászni, és amivel csak azt fogod tudni elérni, hogy mindig bűntudatod lesz, mert mindig lesz újabb feladat. Sosem érsz a végére. Ez pedig eteti a maximalizmusodat, eteti a szégyenérzetedet, és azt fogod érezni, hogy te rontottad el valahol, mert nem megy. Hogy veled van baj, te vagy ehhez kevés.

Holott nem te vagy kevés, hanem a tennivaló túl sok.

A saját mentális és fizikai épséged visszaállításának első lépése ezért az, ha elfogadod ezt az egyetlenegy mondatot:

Nem fog minden beleférni.

Bármit teszel, bármilyen módszert próbálsz ki, nem fog minden beleférni.

És nem azért, mert te nem tudod, hogy hogyan kéne mindennek beleférnie. Nem arról van szó, hogy van egy titkos módszer, amivel minden beleférhet, és rajtad kívül mindenki ismeri, csak te vagy lemaradva, mert még nem találtad meg.

Azért nem találod a titkos módszert, mert nincs ilyen módszer. Nem tudsz párhuzamosan ötezer élethelyzetben a legjobb lenni. Nem tudsz mindig, mindent pontosan megtervezni ÉS biztosítani, hogy úgy is történjen, ahogy akarod, és ne jöjjön közbe semmi, ne változzanak a körülmények. Nem tudod garantálni, hogy amit elterveztél, az jó lesz neked egy hónap, fél év vagy öt év múlva is.

Nem 24 órád van egy nap — mert muszáj, hogy aludj.

A rossz kérdésre adott rossz megoldások közül a legalattomosabb ez: „Hát, semmitől sem lett több időm, úgyhogy csinálok úgy, hogy kevesebbet alszom! Nem kell nekem 6 óra se, elég lesz a 4 is.„

Erre muszáj kitérnem, mert annyian írják az alvásmegvonást, mint magától értetődő idővarázsló technikát.

Ezzel a „megoldással” viszont egyetlen baromi nagy gond van.

Az alvás nem elvesztegetett idő, hanem létszükséglet. A pihenésed nem „felesleges holtidő”, amit telepakolhatnál mással, ha eléggé akarnád. Elfáradni normális, és nem gyengeség, főleg nem lustaság. És abban is el tudsz fáradni, amit egyébként szeretsz csinálni. Sőt, a szeretteid is lehetnek fárasztóak. Ez nem azt jelenti, hogy nem szereted őket, vagy azt, amit szeretsz csinálni.

Ugyanúgy, ahogy megéhezni is normális, és az éhségre evéssel reagálsz, a pihenést sem lehet elbliccelni. Az étkezésedre soha nem mondanád, hogy „négy napja nem ettem, olyan éhes vagyok, nem is értem, miért!” Az alvásról miért gondolnád, hogy ha 8 helyett rendszeresen 3-4 órát alszol, amellett is 100%-on kellene tudnod teljesíteni, amikor ébren vagy? Az alváshiánynak is olyan szintű mentális és fizikai hatásai vannak, mintha éheztetnéd vagy szomjaztatnád magadat.

Ha a telefonod 10 százalékon van, és pirosan villog az akksi, rohansz vele, hogy időben bedugd tölteni, mielőtt teljesen lemerülne. Te is ugyanúgy tudsz „pirosan villogni” – ez lehet, hogy ingerültségben, szédülésben, érzelmi hullámvasútban, emlékezési vagy gondolkodási nehézségekben jelentkezik. Ha a telefonod nem egy utolsó szemétláda, aki gyenge, mert nem képes folyamatosan töltődés nélkül 100%-on dolgozni, akkor magadról miért gondolkodnál így? Tényleg több türelmet és megértést érdemel az a tenyérnyi elektronika, mint te magad?

Nem elvi alapon kell odafigyelned az alvásra, hanem mert egyszerűen nem tudsz nélküle túlélni. Szó szerint.

Hagyjuk is most a hatékonyságot, meg hogy milyen ügyesen tudsz majd feladatokat végezni, ha kipihented magad. Mert nem ez a lényeg. Ugyanis nem vagy te konzervgyári robot, aminek a hatékonyság meg a „termelés-optimalizáció” a legfontosabb működési szempontja. Emberi lény vagy, aki jól szeretné érezni magát az életében. És az időbeosztási döntéseidnek is ezt a szempontot kell elsődlegesen szolgálnia.

A nap végén nem az fog neked jó érzést okozni, ha mindent kipipáltál a listádon, vagy hogy 1000%-on pörögtél, minden békát lenyeltél, mindenhol megfeleltél és jól megveregették a válladat. Hanem ha olyan feladatokat végzel, olyan célokért dolgozol és olyan értékrendet képviselsz, ami segít téged abban, hogy egy olyan életed legyen, amiben jól érzed magad. Bárhogyan is definiálod magadnak azt a jó életet.

„De ha nem az alvásból veszek vissza, akkor miből?”

Foglaljuk össze, hogy hol tartunk.

1. Több időd nem lesz.
2. Kevesebbet nem alhatsz.

Akkor mi marad?

Csak az, hogy válogatsz a tennivalóid között.

A lehetetlen küldetésből, hogy minden beleférjen a napodba, úgy tudsz lehetséges küldetést csinálni, ha nem egy végtelen (és folyamatosan bővülő!) tennivaló-listát kísérelsz meg elvégezni, hanem eleve egy emberi léptékkel megoldható listának állsz neki. És ez az ember lépték ráadásul nem is akárkié, hanem tiéd: figyelembe veszi a jelenlegi képességeidet, erőnlétedet, körülményeidet is.

Ezt pedig úgy tudod elérni, hogy ha a hatékonyság és a „produktivitás” öncélú fejlesztése helyett azelőtt, hogy belevetnéd magad a sűrűjébe, meghozod azokat a döntéseket, amikkel nem vállalod túl magad és nem égsz ki.

Ez lesz az útja annak, hogy el is végezd azokat a feladatokat és eléred azokat a célokat, amiket kitűztél magad elé.