2016-ban költöztünk ki Brightonba — ennek örömére pedig különleges Lecsó epizódot hallgathattok meg, méghozzá nem csak tőlem, mert Ádám is beült mellém a mikrofon mellé. :) Ebben az epizódban olvasói kérdéseket válaszolunk meg a beilleszkedésről, a költözés lelki oldalairól, és arról, hogy két év után hogy érezzük magunkat.
Aki rövidnek tartotta az előző epizódokat, az örülni fog, mert ez a rengeteg beérkezett kérdés miatt egy hosszabb kiadás lett – több, mint egy órás. :) Tökéletes borsópucoláshoz, vasaláshoz, kertben ücsörgéshez, maratoni mosogatáshoz vagy befőzéshez. Töltsd le, vidd magaddal, hallgasd a telefonodon, használd ki a podcast előnyeit!
Az epizódban ezekre a kérdéseitekre válaszoltunk:
- Hogyan jutottunk el a költözés gondolatától a döntésig, és a tervtől a megérkezésig?
- Miért pont Brighton? Mit szeretünk benne a legjobban?
- Milyen Angliával kapcsolatos sztereotípiák teljesen alaptalanok?
- Milyen gyorsan válik otthonná egy új ország?
- Mi volt lelkileg a legnehezebb a költözésben, és hogyan lendültünk túl rajta?
- Milyen buktatói vannak egy külföldi költözésnek, és mi hogyan kerültük el őket?
- Vannak-e már barátaink, és egyáltalán, hogyan lehet külföldön barátokat szerezni?
- Hogyan halad az angliai vállalkozásunk?
- Mi hiányzik legjobban Magyarországról?
- Mennyi ideig maradunk?
Hogyan hallgathatod?
- Itt és most: Számítógépen és telefonon nyomj a fenti lejátszógombra a böngésződben és már hallgathatod is!
- Vidd magaddal: Ide kattintva a gépedre mentheted az MP3 fájlt, amit magaddal vihetsz az MP3-lejátszódon, rátöltheted a telefonodra (hogy ne fogyasszon adatot), USB-n a kocsiba, kihangosíthatod főzés-takarítás-vasalás közben.
- Androidon: használd az ingyenes Podcast Addict appot (írd a keresőbe, hogy “Lecsó” :), és fenn van Spotifyon is.
- iPhone-on: megtalálsz az iTunes podcast-tárában
És ha tetszett ez az epizód, és még érdekelnének hasznos, praktikus, riogatásmentes tapasztalatok és tanácsok a külföldre költözéshez, van egy jó hírünk: hogy ne a Lecsót lepje el a kiköltözős téma, Ádámmal közösen a mai nappal elindítottuk a Kiköltöztünk.hu oldalt és a hozzá tartozó podcastot, aminek az első két epizódját már meg is hallgathatod. :)
A projekt célja, hogy segítsünk a tudatos költözés megtervezésében és lebonyolításában, és megosztunk minden olyan tippet és buktatót is, amit annak idején nem tudtunk, de nagyon örültünk volna neki. Lesz szó a lelki hullámvasútról, arról, hogy miket kell átgondolni ahhoz, hogy ne zsákbamacska legyen a költözés, kitárgyaljuk a Brexitet is, jön a Költözés-háromszög és a Kockázat-ló, és szokás szerint pukkasztjuk a sztereotípiákat, mert van belőlük bőven. :) Hallgasd itt!
Ha érdekel a külföldre költözés témája, esetleg te magad is tervezed, és szeretnél értesülni az új Kiköltöztünk epizódokról az alábbi gombra kattintva tudsz értesítést kérni. :)
Kérek értesítést az új Kiköltöztünk epizódokról!
(Ha szeretnél még a témában hallgatni, mindenképpen itt iratkozz fel, ez az urban:eve-től teljesen külön hírlevél!)
Kapcsolódó cikkek
Ezekről beszéltünk még a részben:
- Brighton útikalauz – titkos helyek, kávézók, és minden hasznos tudnivaló
- Két nap volt átfurgonozni Európán, ennek krónikáját itt olvashatod.
- Utána dobozkupacokból éltünk jó darabig. :)
- Természetesen Gomez is jött velünk!
- Az említett jelenet a műsorból, ami kifigurázza a London-vidék sztereotípiákat (másfél perc, és feliratos, nézd meg! :)
- Még több kiköltözős podcast epizód a Kiköltöztünk.hu-n!
Neked mi volt a legérdekesebb az epizódból? Írd meg kommentben!
Köszönjük, hogy velünk tartottál, én hamarosan jövök a következő Lecsó epizóddal, egy teljesen más témában. :)
Már nem először hallgattam meg ezt az epizódot, pedig nem is volt tervben a költözés. Most viszont már túl vagyunk egy költözésen, teljesen más volt így hallgatni titeket. :) Nekem a hogyan lettek barátaink rész volt a kedvencem, mert bár 10 hónapja itt lakunk, még mindig nincs egy barátom sem. Nehezítő tényező, hogy márciusban költöztünk ide, amikor a vírus miatt mindent bezártak. Pénteken még vettünk pár bútort, hétfőtől meg már iskola sem volt. Másik nehezítés, hogy tanyára költöztünk, nincs szomszédunk sem, a városba meg csak vásárolni járunk, hiszen minden más zárva. Nem tudom, hogy lesz így ebből barátkozás. Egyelőre elvagyok, mert a régi barátok megvannak, de szeretnék itteni barátokat is, akik közel vannak.
Ez a téma most nekem nagyon betalált, ám nem abban az értelemben, ahogyan gondoltam volna.
Egy ideje meg vagyok győződve róla, hogy az elköltözés lesz a megoldás a gondjaimra, amik nem anyagi, hanem személyes természetűek. Meg is hallgattam a kiköltöztünk.hu-n a részeket és vártam a többit. Csak ezután került sor erre a részre.
Ám most Ádám ráébresztett valamire, amikor a változásokról és azok elfogadásáról beszélt, meg hogy tagadott ő is – nem is a költözést, hanem a változást.
Először még ki is kapcsoltam, mondván, hogy ez mégsem az, amire számítottam. Méghogy a változásra az a reakció, hogy szaladjak külföldre! (Pedig pont ezen mesterkedtem ám!) Aztán rájöttem, hogy nem szúrta ki eddig a szemem: változik az életem, nem is kicsit. 38 vagyok lassan és elfogytak a kapcsolataim, ki ezért, ki azért maradt el, változott az élethelyzetem az utóbbi időben sokszor és sokféleképpen. De nem vettem észre, hogy a kulcs mindig a változtatási kényszerem. Nem volt már jó semmi, ami eddig volt. Ekkor visszakapcsoltam és még néhányszor meghallgattam ezt a részt, mert rájöttem, hogy igen, én éppen azt akartam csinálni, hogy változás címén kiköltözök valahova “nemmagyarországra”.
Ám mivel a problémám nem helyrajzi kérdés, azaz nem az a “gond”, ahol lakom, így végül rájöttem, hogy ez egy kicsit sem lenne jó megoldás. Újra kell gondolnom, hogy mit szeretnék most, hogyan élni. Milyen emberekkel szeretném körülvenni magam és milyen elfoglaltságokat szeretnék találni magamnak. Nyitni szeretnék, emberek közé járni, tartalmas beszélgetéseket folytatni, nevetni és jól érezni magamat. Az utóbbi években ezek mind hiányoztak, de kizárólag magam vagyok az oka, nem más. Nem vettem észre, hogy én változom, nem a világ!
Nagyon köszönöm mindkettőtöknek ezeket a tartalmas gondolatokat, ami nekem egyáltalán nem a külföldi életről, hanem a bárhol életről szólt és talán elindított bennem egy megoldási folyamatot, aminek a végén majd megtalálom azt, amit ti is: hogy most éppen hogyan lenne jó!
♥ Menekülni sosem jó, de ha céltudatosan mész, és tervezel, az már nem menekülés. :) Bárhova is érkezel. És lehet, hogy csak belső utazás volt.
Tudod, a költözéssel az a “baj”, hogy magadat mindenhova viszed magaddal, és ha belül nincsenek rendben a dolgok, akkor ezen nem fog segíteni egy irányítószámváltás. Ez sem varázslat. :)
Egy csomóan amúgy ezért nem találják a helyüket sehol, mert azt hiszik, hogy mindent felborítanak, és akkor majd nem lesz annyira pocsolya az életük, de ha közben ugyanolyan megkeseredettek, rosszindulatúak, gyanakvóak, kicsinyesek, satöbbi satöbbi, akkor nincsen az a külső változás, ami megoldja azt, hogy ezzel ne kelljen foglalkozni. Az ilyen emberek persze nem reflektáltak, szeretik ezt is másokra kenni, és akkor ilyenkor jönnek elő a “hülyék az angolok, itt nem lehet élni”, meg “a portugálok mind idióták, nem lehet velük barátkozni”… Kicsit az a vicc jut eszembe, amikor elmegy a pasi az orvoshoz, és mutogatja magán, hogy “ha itt megnyomom, fáj, ha ott megnyomom fáj”, és aztán közli vele az orvos, hogy el van törve az ujja. :D Törött ujjal hiába nyomogatsz, mindenhol fájni fog.
Hát, így néhány év távlatában de, sajnos a megtervezett, céltudatos út is lehet menekülés.
Most találtam meg ezt a hozzászólásomat és jól rácsodálkoztam. Itt még tudtam, hogy ez menekülés. Aztán két évvel később ugyanígy belföldön “új életet kezdek” címen meg már nem.
Végül nem valósult meg, kénytelen voltam szembenézni önmagammal, és ehhez sajnos a kórház szolgáltatta a kereteket. Így végül maradtam, még lakást sem váltottam, és rendbe teszem az életemet. Aztán majd költözök, ha még akkor is szeretném :)
Sziasztok! Elkezdtem a podcastot, úgy, hogy nekem a terveimben nem szerepel jelenleg a külföldre költözés. Szórakoztató, gondolatébresztő, intelligens tartalom. Várom a folytatást. Annyira jó hallgatni benneteket, akár mást témában is csinálhatnátok adást.
Köszönjük! Egyelőre nem akarjuk magunkat elaprózni, de ha nyughatatlan vágyunk lenne másról is adást készteni, nem fogjuk vissza magunkat! :)
Szia Via! :)
5.5 evet eltem Brightonban es en is alairom, hogy mennyire jo hely, nagyon elheto varos es a mai napig magamenak erzem a brightoni eleterzest/kedvesseget/nyitottsagot… szivesen mondanam, hogy segitek nektek barmiben, de ugy tunik nagyon jol feltalaltatok magatokat. Kar, hogy mar nem lakom ott – ugy orultem volna, ha vendegul lathattalak volna az alberletemben (amit megtalalni raadasul egy csoda volt, tengerre nezo ablakokkal!) Nagyon szerettem ott elni – orulok, hogy nektek is bejott! :)
Szia!
Köszi, nagyon aranyos vagy. :) Azért így ennyi év alatt kitapasztaltunk sok mindent, és van helyi közösségünk is, szóval abszolút nem vagyunk magukra hagyatott kis egérkék. :) Nagyon sok típusú közösségnek van Facebook csoportja is – bizonyos helyen élőknek (akár utcára vagy városrészre lebontva), lakóközösségeknek, adott területen vállalkozóknak -, és szuperül működik, hogy akár online is tudunk egymásnak segíteni. Nem tudom, hogy amikor te itt éltél, akkor mennyire volt már ilyesmi, vagy hogy az mikor volt. Ha esetleg visszaköltözöl, mindenképp érdemes lesz majd megkeresni a saját csoportjaidat, sokat tudnak segíteni. Az meg alap, hogy sütivel és lekvárral mindenkit le lehet kenyerezni, teljesen odavannak, hogy “te csináltad?”, és sokszor meg is lepődnek, hogy a segítségért adok valamit cserébe. :) ♥
Mennyire volt zajos a tengerre néző albérleted? A forgalom meg a szél meg a sirályok miatt azt elég hamar kizártuk, hogy közvetlenül a vízre nézzen a lakás.
Szia!
Annak ellenére, hogy a téma nem foglalkoztat engem személyesen, nem volt kérdés, hogy meghallgatom a podcast-ot. Alapvetően minden érdekes volt amit mondtatok. Ami különösen jó volt, hogy habár a külföldre költözés
témaköre nem foglalkoztat, a személyes életemben az elmúlt egy évben történt változásokhoz, illetve a jelenleg is folyó “projektjeim”-hez is nagyon hasznos volt. Annyit tudtam, hogy rosszul érzem magam, nem akarom ezt az érzést, csak toporgok és közelében sem vagyok az álmaimhoz. Egy szó mint száz nekem baromi hasznos volt, én is tettem fel magamnak kérdéseket, és kaptam egy kis megerősítést, hogy igenis ÉN vagyok a fontos, az ÉN életem és nem igazán kellene másnak beleugatnia. hogy ÉN mit is “szeressek” csinálni. : ) Szuper, hogy egy költözéssel kapcsolatos podcast-ban is megtaláltam, amit tudok hasznosítani, mivel még zajlik a folyamat. Eleinte borzasztó félelmetes volt a változás(és még mindig az!), de mivel most már nagy %-ban ott vagyok, ahol akartam, megéri nem feladni. :)
u.i. Ez a 2. kommentem, pedig a blog indulás óta itt vagyok. :D
Szia! :) Nagyon örülök, hogy tetszett! :) Én is így látom, hogy bár erre az egészre a Külföld című mumus miatt rá van húzva egy csomó réteg, alapjaiban arról van szó, hogy emberek a saját boldogságuk érdekében legjobb tudásuk szerint döntenek magukról. És most tök mindegy, hogy rackajuhokat akarok tenyészteni a Kisalföldön, vagy felhőkarcolón akarok ablakmosó lenni New Yorkban. :) Ha van kedved, a kikoltoztunk.hu -n is hallgasd meg az epizódokat, tervezési szempontból azok is érdekesek lehetnek! :)
Sziasztok!
Köszönjük a műsort. Én kérdeztem, hogy hogy megy az angliai vállalkozás. Nem fogalmaztam pontosan. Az érdekel, mennyire sikerült angol ügyfeleket is megszólítani, nekik angolul szolgáltatásokat nyújtani. Egyébként nagyon bírom a blogot, a podcastot is, szeretem a józan, gyakorlatias, mégis örömteli hangvételt, amit itt találok. Sok sikert nektek Brightonban!
A helyi piacunk (nem is angliai, hanem konkrétan, földrajzilag helyi) a többi vállalkozóval való együttműködés, egymás segítése most. :) Lakossági termékeket nem lehet copy-paste módszerrel bevezetni, de szerencsére nem is szükséges ez, hiszen nem arról van szó, hogy gumikacsákat gyártunk, és kötelező lenne az itteni piac feltérképezése gumikacsa-ügyben. Kitalálhatjuk, hogy mit szeretnénk, akár úgy is, hogy kicsit vagy teljesen más, mint amit a magyar piacra készítünk.
Annyi gondolat kavarog a fejemben ( miért nem írja le az ember azonnal ? ???? és akkor nagyobb esélye van arra, hogy értelmes visszajelzést küld). No belecsapok a lecsóba ( pun intended) :) Amit átéltetek most Brightonba 12 éve én is átéltem, au- pair voltam Londonban 1 évig. Igaz nem ugyanarról a Londonról beszélünk mert megváltozott 12 év alatt és nem feltétlenűl előnyére ( ennek ellenére szeretem de valószínű , hogy a nosztalgia miatt látom így ).
Végre egy hely ahol nem ítélkeznek, mindegy honnan jöttél és mit viselsz. 1 év után hazamentem, nagyon furcsa volt , minden más volt , úgy éreztem minden tekintet csak méreget és megítél.
Nagyváradi vagyok, nem szeretem az erdélyi vagy partiumi kifejezést, nem azért mert szégyleném egyszerűen én nagyváradinak érzem magam :) minek az a sok bélyeg :) most Magyaországon élek és a tekintetek itt sem elfogadóbbak nem beszélve a szavakról. De ahogy mondtátok a haza az ahol otthon érzed magad ezért sokszor én a kis mikrovilágomba vonulok. Nem szeretem a címkéket, miért ne lehetne az ember boldog bárhol vagy akár magyar bárhol :)
A podcast nagyon jó , a hangotokat jó hallgatni ( ez fontos szempont ????) és minden podcast-od olyan amit vártam tudatalatt valahonnan , megerősítés , hogy a belső hang jól gondolja csak hallgassak rá. Most te voltál a belső hangom kihangosítása. Köszönöm :) Dóri _@/“
Szia Dó!
Köszi a kommentet! ♥ Én is pont így érzem, nem vagyok kevésbé magyar turistaként sem más városban, vagy brightoniként itt élve. Azért az a 31 év elég meghatározó volt az életemben, akárhogy is nézzük. :D Egy Men In Blackes vakuzás kéne ahhoz, hogy megszűnjön hatással lenni rám.
London elképesztő sokat változott. Én 2001 és 2013 között nem voltam, közben húzták fel a Canary Wharfot meg a többi felhőkarcolót a semmiből, hát, egészen sokkoló volt újra látni akkor. De most is, akárhányszor megyünk, mindig van vagy harmincöt daru és egy full új épület vagy vasútállomás. Elkezdenek építeni valamit, mire legközelebb megyek pár hónap múlva, már készen van, és épül valami új. :D
Én már annyira ufó vagyok, hogy sikerült Londonban is nézéseket kiváltanom, amikor a Totorós hoodie-mban végigmentem a Cityn. (FÜLE van a kapucninak, ÚRISTEN.) A Waterloo & City metróban egyedüli “civil” voltam a többi öltönyös között. :D De amúgy nagyon jó játék Gatwicken a vonatra várva megtippelni, hogy ki indul London felé, és ki Brightonba. Ha színes haja van, sok tetoválása, nagyon élénk/vintage ruhái, extra kiegészítője vagy konkrétan valami állatnak van öltözve, tuti hozzánk jön. :) Mindig mondjuk is, hogy na, ott a népünk, menjünk haza. ♥
Nagyon tetszik, hogy én vagyok a kihangosított belső hang. Vállalom. :)
Ha még hallgatnál minket, akkor +2 óra jósággal várunk a kikoltoztunk.hu-n is! Meg is unsz minket… :P
Legyen szép napod!
Sziasztok!
Nagyon tetszik a Lecsó podcast és örülök az új blognak is. Néha olyan, mintha belehallgatnál az életünkbe :-) pont jókor a pont megfelelő bejegyzés, podcast, ami segít, tanácsot ad, megnyit valamit. Örülök, hogy évekkel ezelőtt rátaláltam a blogodra, Via! Mindig merítek belőle!
Köszönöm szépen, hogy ezt megírtad! ♥ Örülök, hogy itt vagy.
Vicces volt, hogy magam totál kívülállónak gondolva töltöttem le és kezdtem el hallgatni, mivel én nem költöztem és nem is tervezek külföldre költözni… jóval a felén túl döbbentem rá, hogy de amúgy ja, már lassan másfél éve élek külföldön. :D Csak nekem a ‘külföld’ Magyarország, így néha nem is érzem legitimnek, hogy ‘külföldként’ gondoljak rá… pedig amúgy az, még ha nem is akkora változás meg kulturális sokk, mint a Külföld, nagy k-val. Ráadásul öt éven át készültem rá – ennyi év távkapcsolat után költöztem ide, végül egy évre rá szakítottunk, én meg maradtam. Fura, hogy nekem soha nem voltak túlzottan hazafias érzéseim és mindig úgy is gondoltam, hogy Magyarország csak egy átmeneti időszak lesz, és innen majd tovább nyugatabbra… Időközben annyira megszerettem Budapestet, hogy azt érzem, bár anyagi szempontból jobban megérné már az is, ha hazamennék, más országokról nem is beszélve – de minden más szempontból azt hiszem, nekem itt a legjobb. És igen, most azt is érzem, hogy a munkámmal is a magyar embereknek szeretnék segíteni. És nagy szabadság, hogy ki tudom ezt mondani – anyagilag nem (annyira) éri meg, de nekem akkor is itt és most jó, úgyhogy itt maradok, mert nem ez a fő szempontom. (Jó, a dolog kevésbé szivárványos fele, hogy amúgy is még évekre ide vagyok kötve munka miatt, ha tetszik, ha nem, de kiskapuk nyilván létezhetnének.) Talán majd változik ez is – egyelőre jó itt, külföldön, kis k-val. :)
Nagyon vicces, hogy ezt írod, mert néha nekem is vannak ilyen pillanataim, amikor élem a mindennapokat, és akkor hirtelen rádöbbenek, hogy de hiszen ez Anglia. Most már annyira itthon, hogy nincsen neonfeliratozva mindenhol, hogy Külföld, és tök hétköznapinak élem meg, hogy itt vagyok, és ez tök jó. De ez Budapesttel ugyanígy megvolt annak idején. A sárga villamossal, a metróval meg a Dunával. Amint elmúlt az “úristenbudapestenélek” érzés, teljesen normális és átlagos lett. Nem szerettem kevésbé, de a mindennapjaim része lett, oda tartozónak éreztem magam. Tudod, mint amikor a turisták fotózzák a Vásárcsarnokot, te meg ott veszed a paradicsomot. :)) Mert azért megvan a különbség, hogy mit csinálsz akkor, amikor átutazóban vagy, meg akkor, amikor ott élsz. :) Máshogy éled meg a várost és az ottani dolgokat, meg bele is tanulsz mindenbe, tudod, hanyas busz hova megy, melyik megállónál kell leszállni, nem bújod a térképet, meg ilyesmik. Majd erről is lesz egy epizód a Kiköltöztünkön, meg a kultúrsokkról is, az egyik kedvenc témám. Köszi, hogy meghallgattad! :)
Nekem is gyomorgörcsöm van ettől a témától, bár nekem épp azért, mert én sose akartam külföldre költözni, bár a szüleimnek hála gyerekkoromban sokszor eljutottam… de az embverek úgy dobálóznak ezzel, mintha azt mondanák, hogy “szarok a farmra, ma metró helyett villamossal fogok menni…” És nem értettem, mi a baj velem, hogy én nem mondok ilyeneket. Féltem, hogy majd ti is toljátok ezt az “itt nem lehet megélni,mindenki menjen külföldre, különben egy utolsó senkiházi, aki hagyja, hogy belefojtsák ebbe a lelki és fizikai nyomorba!!” szekeret, és nagyon kellemes meglepetés volt, hogy mennyire objektíven és körültekintően álltok a témnához. Jól esett hallgatni és kicsit megtaláltam a saját válaszaimat is arra, hogy én miért nem érzem ennek a szükségét… Ugyanakkor én is épp egy életszakasz váltás kellős közepén vagyok, úgyhogy a feltett kérdéseiteknek itthon maradva is nagy hasznát veszem majd. Köszönöm <3
Szia Bori!
Köszi, hogy írtál!
Szerintem mindenki elég felnőtt ahhoz, hogy meg tudja hozni a számára legjobb döntést a saját életéről. :) Én csak annyit szeretnék, hogy nekünk is megadja mindenki ezt az előzékenységet, és elfogadják, hogy amikor mi magunkról döntünk, az nem értékítélet mások másféle döntései felett. Szerintem nem csak akkor valid egy döntés, ha ezzel párhuzamosan mindenki másba is beletaposunk, és mindenki azt igazolja vissza, egyetértően tapsikolva, hogy jól döntöttünk. Ilyen soha nem lesz. Én csak magunkkal akarok elszámolni egy hosszú nap végén. :)
A projekttel elsősorban azoknak segítünk, akik már maguknak eldöntötték azt, hogy költöznek, vagy már költöztek, és szeretnének hasonló folyamatokon átmenő emberekkel beszélgetni a témáról. De sem győzködni, sem téríteni nem akarunk, és hogy ki hogyan és miként és milyen dolgokat mérlegelve jut el a költözésig, az kábé senkire sem tartozik, és senkinek nem kell magyarázkodni. (Arról sem, hogy ha nem akar, akkor miért NEM akar költözni!!) Az ilyen fajsúlyú döntések egyébként is annyira személyesek, hogy ha tételesen fel is sorolnék X dolgot, amiért jól érzem magam itt, lehet, hogy egy csomóan azt mondanák, hogy az nekik nem is fontos, ők ezért nem fognak cuccolni. De ugye nem is ők cuccoltak, hanem én… :) Szerintem ezt az egész köröcskézést ki lehet hagyni, mert tök felesleges, nem lehet is nem is kell egymást meggyőzni. Senkinek nincs igaza ÉS mindenkinek igaza van. Mindenki magáról dönt, és minket az érdekel, hogy a költözés melletti döntés után tudjunk hasznos dolgokat mondani annak, aki ezt igényli. Az pedig egy pozitív hozadék, hogy az is kíváncsi, aki nem gondolkodik a külföldi életben, mert a hozzáállásunk lehet, hogy más nagy célokhoz, tervekhez is hasznos, mint ahogy neked is az volt! :) ♥
Szia Via!
Nagyon tetszett ez a podcast, remélem, hogy még sok ilyen interjút csináltok együtt, érdekes volt férfiszemmel is látni a változásokat az életetekben.
Én 2012-ben költöztem ki egyedül Németországba, de ennyire tudatosan szerintem nem terveztem meg a dolgokat mint ti. Mélyen hittem benne, hogy minden a tervek szerint alakul és szerencsére így is lett.
Most 6 év után munkahely váltásra készülök, ami szintén egy nagy projekt, amin lépésről lépésre dolgozom, apró sikerek már vannak és bízom magamban, hogy ez a tervem is sikerrel zárul majd.
sok puszi,
Gina
Szia Gina! Igen, tervezzük még, hogy lesz sok ilyen epizód a kiköltöztünk.hu-n. Már fenn is van két további epizód, ha van kedved, hallgasd azt is! :)
Mi nagyon konkrét tervekkel és elvárásokkal vágtunk bele ebbe az egészbe, és nem akartuk a véletlenre bízni, hogy sikerül-e. :) Ez viszont időbe telt, mert nem csettintésre történtek meg a dolgok. Akkor nagyon hosszúnak tűnt, amíg dolgoztunk rajta, sokszor éreztem úgy, hogy sosem végzünk, sosem érjük el, amit akarunk. De most már több idő eltelt az itteni életből, mint amennyit a szervezéssel töltöttünk. :) És abszolút megérte ez a befektetés. De szinte minden hosszútávú cél így működik. A fő kérdés mindig az, hogy rászánsz-e 1-2-3-4 évet arra, hogy az utána levő 5-10-20 olyan legyen, amilyet szeretnél.
Sok sikert a munkahelyváltáshoz!
A legérdekesebb először Ádám hangja volt, szerintem most hallottam először, és valahogy talán mélyebbre számítottam. :)
De ezen hamar átlendültem, és nagyon tetszett ez a rész, az is, hogy ilyen hosszú volt!
Nekem Brighton-ról a tapasztalaitok alapján a volt gimim jutott eszembe. Ált. suli és a kiskamaszkori áskálódások után kész felüdülés volt egy olyan hely, ahol a tanárok nem szekálnak a narancssárga körmöm miatt, ahol mindenki megfér egymás mellett. A miniszoknya, a trapéznadrág, az acélbetétes bakancs, a vékony, a molett, az alacsony, a magas (én, és végre nem szólt be érte senki!).. szuper évek voltak, és én is élnék ilyen helyen :D
De arra is rájöttem, hogy jelenleg nem akarok Külföldre költözni. De még másik megyébe se. Sőt. És ez is jó, hogy lenyugodjak, nem kell akarnom elmenni innen. Sok rossz dolog van az országban, de itt a mikrokörnyezetünk annyira klassz, hogy nem akarom itt hagyni. Nekünk kevés ember költözött ki, ők sem közeliek, így nagy húzóerő, hogy 60 km-es körben van egy kivétellel minden barátunk és családtagunk.
De meghoztátok amúgy Brighton-hoz a kedvem. Mi lennénk a néha kicsit hangos, minden kőnél megálló kiscsalád :)
És abban is segít a blog hozzáállása, hogy azt se érezzem cikinek, hogy én egy jó helyre “csak” nyaralni szeretnék menni, nem akarok ki is költözni azonnal.
Szia Dorka!
Hát nem lehet mindenki Raymond Holt. :D ♥
Igen, fontos, hogy nem kell akarnod költözni, és nem kell ezért bűntudatot érezned. Szerintem nagyon sokan elrontják azt, hogy végletesen címkézik a dolgokat: vagy “tilos és bűnös dolog költözni és hazaáruló vagy”, vagy “mindenki hülye, aki marad és nem húz el”. Ne már. Felnőtt emberek döntenek a saját életükről legjobb belátásuk szerint. Ennyi. Nem kötelező semmi.
Szerintem elképesztően félrevihet, ha olyan helyre akarsz menni lakni, ahol nyaralni jó volt. Vannak nyaralásra alkalmas városok, de ezek nem feltétlenül jók helyiként. Illetve azért azt is tegyük hozzá, hogy amikor nyaralsz valahol, akkor nincs más dolgod, mint élvezni, költekezni, plusz jó az idő, pihensz, kirándulsz, nézelődsz… azt nem nehéz szeretni. :) De ha ott laksz, nem minden nap nyaralás akkor sem, ha egyébként az a város mellékesen a tengerparton van. Mi direkt ezért jöttünk Brightonba többször télen is, hogy úgy is bejön-e. Könnyű akkor szeretni, amikor süt a nap és lógatod a lábad a bícsen, de a hétköznapok nem ilyenek. Nem rosszak, csak mások, és ezt nem szabad összemosni.
Nagyon aranyos szerintem, hogy ilyen szepen megterveztetek az egesz utatokat es koltozeseteket :) Oszinten imadnivalonak tartom, hogy ilyen atgondoltan tervezgettetek. Elkepzellek titeket a nyullal, ahogy nagy gonddal harman pakolasztok.
En ennel impulzivabb ember vagyok, bar nem szelsosegesen, de persze nekem nem is volt semmi vesziteni valom egy koltozessel. 23 evesen volt egy diplomam, ami kb kutyagumit sem ert otthon sajnos (2D animacios rendezo). Szoval egy baratom ajanlotta a sulit, ahova o jart es igy kotottem ki Bournemouthban. Elmondas alapjan hasonlit Brigthonra. Szinten deli, tengerparti, labbal korbejarhato varos, csak hat leginkabb nyugdijasok elnek ott, szoval kicsit oreges a hangulat :D
Munka miatt Londonba koltoztem, de akkor mar megvolt a baratom, aki Nottinghambe jott melo miatt. Amilyen tre felev volt, annyira jo is volt. Nagyon baratsagos cegben dolgoztam, szuper emberekkel es par baratot sikerult is felszednem, szoval van kinel aludni, ha megyek. London viszont sajnos nekem is elhetetlennek tunt. Nincs zold ter, hihetetlenul draga es egyszeruen tul nagy. Szoval most igy Nottinghamben vagyok, ami nyar kozepen mar egesz elviselheto bar en az egesz eletemet biztosan nem itt kepzelem el (ennyi esoben meg foleg nem), de az emberek merfoldekkel baratsagosabbak es nyitottabbak, egyszeruen udvariasak.
Sok mindent gondoltam az angolokrol is korabban, amik reszben igazak, reszben nem. Midnenesetre en nehezen baratkozom veluk, mert szamomra tul udvariasak es sosem tudom mit gondolnak. Cserebe viszont nagyon jo veluk dolgozni, mert igazi csapatjatekosok, tisztelik es ertekelik az igyekezetet, plusz nagyon jo munkakornyezetet tudnak teremteni.
Tehat szamomra az elet hozta a koltozeseket. Egy eve ilyenkor diploma elott alltam es Svedorszagba akartam koltozni apukamhoz es portfoliozni, de a parkapcsolat es a fel- felbukkano munkalehetosegek megvaltoztattak a terveim. Amit en ebbol megtanultam az az, hogy szamomra egy otthon az egy tarssal kezdodik, legyen az rokon, barat vagy szerelem. Valakivel, akivel legyurod es vegigcsinalod az egeszet. En legalabbis akkor vagyok otthon az eletben, ha van kivel gondoskodnunk egymasrol. Felolem onnantol kezdve egy satorban is elhetunk a Berberek kozott :) (talan legkozelebb onnan fogom hallgatni a podcastet)
Remelem nem gond, hogy megosztottam a sajat sztorimat Angliaval. Ki tudja meg hany varosban fogok elni a szigeten belul ha igy folytatom….de ha igy alakul, akkor tuti Brightonba megyek.
Nem gond, örülök, hogy meséltél! :)
Impulzívabb lettem volna én is, ha garanciáim vannak arra, hogy minden oké lesz, vagy megtolnak annyi pénzzel, hogy ne kelljen így kicentizni mindent! :D De amíg nem ez a helyzet, marad az Excel tábla meg az aprólékos, kitartó munka. :) Ez persze mind a cégünk miatt van, és hogy hoztuk a vállalkozást. Sokkal gyorsabban lehet dönteni, ha állásba mész, és konkrét ajánlattal várnak a túloldalon, és a fizetésed pont elég lesz arra az életre, amit akarsz magadnak. :) Szerintem ezt csak akkor lehet rosszul csinálni, ha nem méred fel a helyzetet, és információ nélkül a vak sorsban bízva megjelensz két bőrönddel úgy, hogy esetleg még a nyelvet se beszéled. Nem mondom, hogy ebből nem lehet jól kijönni, csak kockázatos… de ugye ki mit vállal be. :)
Köszönöm az értékes információkat! További sikereket a közös életetekben!
Köszönjük! :)