Introvertáltak egyesüljetek! Mindenki egyenként, szépen csendben a saját otthonában.
Közérdekű közlemény: az introvertált nem azt jelenti, hogy valaki a nap 24 órájában visszahúzódó és csendes, csak azt, hogy általában lemerül a szociális eseményektől, és szüksége van arra, hogy csendben feltöltődjenek az elemei. Az extravertált embert fetöltik a tömegek és abból nyer energiát, hogy tobzódik. Ja, nem írtam ám el, extravertált helyesen, és nem extrovertált. :)
Szóval ne hidd el, hogy attól, hogy valakinek van mondanivalója, és el is mondja, vagy jól funkcionál színpadon, tévén, rádióban, katedrán, nem lehet introvertált. De lehet ám! :) És az extravertáltak sem felületes buta emberkék, akikkel nem lehet könyvekről meg filmekről beszélgetni. ♥
Na de aki introvertált, annak a csendespihenő a legjobb barátja. Úgyhogy ne aggódj.
Ha introvertált vagy, teljesen normális, ha…
✨ Hol készen állsz arra, hogy szerepelj, beszélj, előadj, bátor legyél, hol meg nem, attól függően, hogy épp mennyire aludtad ki magad, volt-e egyedül töltött időd előző este, vagy olyan a holdállás. Az, hogy most nem megy, nem jelenti azt, hogy legközelebb sem fog. Az, hogy most remekeltél, nem jelenti azt, hogy most már soha nem lesz nehéz, vagy egy életre meg van oldva a probléma. Ha kifundálod, hogy mitől tudsz feltöltődni, igény szerint használhatod őket.
✨ Még akkor is teljesen kifáradsz, ha csupa jófej emberrel töltötted együtt a napot, és nagyon jól érezted magad.
✨ A legrosszabb dolog, ami történhet veled egy péntek este, egy hangos buli csupa idegennel, ahol mindenki részeg (csak te nem). Fesztivál? Kösz, nem, itthon nem kell sorban állnom a vécéért, tele a hűtő a kedvenc kajáimmal, és úgy táncolhatok a legjobb zenékre, hogy közben nem ütközik nekem egyetlen részeg, test-tudat hiányos idióta sem. Egyébként is, ha egy program este kilenc után kezdődik, esélytelen, hogy ott leszel…
✨ A “te mindig csak otthon ülsz” kamaszkorodban valami szitokszóként hangzott rokonoktól és fura osztálytársaktól. Hogyne, mert otthon vannak a könyveim, a füzeteim, meg az internet. És az interneten meg azok a barátaim, akikből később személyes kapcsolatok (sőtmitöbb, házasság) lettek. A net elterjedése előtt is sokat ültek otthon az emberek, a könyveket nem most találták fel… ;) Nem mindenki van oda a bálokért, ugye, Elizabeth Bennett.
✨ A legjobb dolog, amikor a befordulós időszakodra esik (haha) egy esős nap. Jöhet a pokróc, tea, könyv, akkor is, ha amúgy épp július van. :D
✨ A legnagyobb bók, amit mondhatsz valakinek, az az, ha ő nem is számít másik embernek, mert annyira kényelmesen vagy mellette és annyira önmagad lehetsz vele, hogy fel se tűnik, hogy ott van, és nagyon ritka, hogy szünetet kell mellette is tartanod.
✨ Ha néha pedig mégis, azt nem azt jelenti, hogy nem szereted, csak extra töltődésre van szükséged.
✨ Nem csak introvertált barátaid vannak, de mindenki ismeri a másik határait, és nem veszi személyes sértésnek, ha mégsem jön össze egy program. Jól kiegészítitek egymást, mint a Duracell nyuszi meg a lajhár a Zootopiából.
Honnan deríthetnéd ki, hogy introvertált vagy, vagy extravertált (esetleg ambivertált)?
A cikk első megjelenése után nem csak a kommentekben, de levelekben is jelezték számomra többen, hogy ebből a cikkből tudták meg, hogy introvertáltak, vagy éppen ellenkezőleg, vagy egyik sem. Úgy tűnik, ez a téma még mindig szinte teljesen radar alatt van. :)
Volt, aki azt kérdezte, hogyan bizonyosodhatna meg arról, hogy akkor ő most mi. Előrebocsátva, hogy tényleges, személyre szabott, komplex elemzést terapeuta szakember adhat csak, elég sok olyan introverzióra és extraverzióra vonatkozó tulajdonságot ismerünk, amivel nagyjából be lehet lőni, hogy konkrétan te nagyjából hol helyezkedsz el a skálán.
Az ilyen tulajdonságokból állított össze a Psychology Today amerikai szaklap még 2013-ban egy online elérhető introverzió-extraverzió tesztet. Hátránya, hogy angolul van, előnye, hogy ez a lakosságilag elérhető általam ismert legjobb teszt arra, hogy kapj egy képet arról, nagyjából hol vagy a teljes introverzió és a teljes extraverzió végpontjai között (ugye ezek végletek, és mindenki valahol a kettő között van). A teljes elemzésért már pénzt kérnek, de az alap “besorolás” ingyen van. :)
Ha van kedved kitölteni ezt a tesztet, akkor azt ide kattintva egy új ablakban megteheted (aztán ha megerősítő vagy épp meglepő dolog jött ki, megoszthatod kommentben, ha szeretnéd!)
Te mivel töltődsz?
Kommentben meg a kedvenc introvertált elemtöltő szokásodat, ami segít abban, hogy lecsendesedjenek körülötted a dolgok! Hátha másnak is jó ötletet adsz vele. (Igen, lehet, hogy valaki furának gondol miatta, hogy csak “bambulsz ki a fejedből”, de ez van, mi itt nem ítélkezünk meg hülyézünk le érte. ♥)
Most újra idetaláltam ehhez az íráshoz és elgondolkodtam. Lehet, hogy ez idővel megváltozik? Extravertáltként gondoltam magamra mindig is. Azonban az utóbbi időben “lecsendesedtem”. Néhány éve szívesebben vagyok nyugis, a nyüzsgő embereket is leépítettem magam körül, egyre nagyobb igényem van az egyedüllétre és a töltődésre. Emellett az is igaz rám, hogy vannak emberek, akiknek szívesen vagyok a társaságában és olyankor remekül érzem magam. De fáraszt.
Ezek szerint ez változhat?
Én is az abszolút introvertált emberek táborát erősítem, viszont a gyerekem társaságát nagyon szeretem. Ő az egyetlen kivétel, akinek a társaságában mindig jól érzem magam. :)
Annyira jó ilyeneket olvasni! :) Én is inkább a skála intro-vége felé mozgok. Nem azt mondom, szeretek időnként bulizni, koncertre járni meg kifejezetten imádok, de nagyon is igénylem az egyedüllétet. Sokáig azt hittem, velem van a baj, hogy antiszociális vagyok, meg ilyesmik, amiért nem feltétlenül akarok mindig mindenkivel bandázni, amiért jól elvagyok egymagamban is, és amiért például a munkahelyen is szívesebben ebédelek saját magam társaságában, mint másokkal.
Ha sokat vagyok együtt emberekkel – főleg, ha azok az emberek nem is a közeli barátaim, családom-, elfáradok. Kell az egyedüllét, hogy feltöltődjek.
Kamaszként azt hittem, ciki ilyennek lenni, és az a menő, aki a társaság középpontja. Mindig irigyeltem a nagyhangú, középpontban lévő lányokat – aztán szépen lassan rájöttem, hogy nekem erre igazából semmi igényem nincs. Tök fölösleges erőltetnem, mert nem tesz boldogabbá.
Most 29 vagyok, és imádok reggelente egyedül, csendben készülődni, reggelizni, szeretek egymagamban kibambulni a fejemből, szeretek egyedül sétálni. Szeretek saját magam társaságában lenni :) Nem rendelkezem hatalmas haveri társasággal, de azok a barátságaim, amik vannak, minőségi kapcsolatok, olyanok, amikben töltődni tudok, és nem lefáradni.
Sziasztok!
Mikor fiatalabb voltammalapvetően extroverált típus voltam. Azonban mostanaban arra jöttem rá hogy a budapesti élet nagyon megváltoztatott. Most 29 éves vagyokÚgy érzem sürgősen vidékre kellene költöznöm ahhoz hogy épelméjű maradjak. Zavar a kosz a taj az emberek. Ez ellen mostanaban ugy vedekezem hogy egyedül kirándulok ami oltári klassz. Egyedül teljesen más élmény és ott és úgy nézel meg es figyelsz meg dolgokat ameddig jól esik. Valójában most bajban is vagyok mert ha meg elvonulok vidékre félek kiesek a vérkeringésből. Lehet egy két év után meg a nyüzsges hiányozna. Ti hogy oldottátok ezt meg?
Van esetleg valami átmenet a teljes vadregényes semmi közepe meg a nyüzsgő nagyváros között? Mondjuk egy kisváros, természetközelben? :)
Engem az érdekelne, hogy az introvertált emberekkel mi történik, ha anyukák lesznek, és 0-24-ben egy kis totyogó lóg rajtuk. Én ugyanis szeretnék gyereket, de introvertáltként nagyon félek ettől, hogy soha többé nem leszek egyedül.
Remélem, lesz, aki megnyugtató választ tud neked erre adni! ♥ Statisztikailag az anyukák fele introvertált, gondolom, csak nem mindnek van herótja a gyerekétől… :)
A férjem introvertált, és nagyon jól viseli a lányunkat. Tény, hogy a kis pörgő energiabomba lányom gyakran lemeríti, ilyenkor vagy én szóltam kisebb korában (vagy úgy irányítottam), hogy hagyja kicsit nyugton. Vagy mióta nagyobb, szokott neki szólni, hogy kicsit most nyugi kell, fogalja el magát nem apával.
Kialakult az is, hogy pl. amikor a kicsit reggel vitte oviba korán, apa még alvó üzemmódban volt, magányban, a gyerek meg folyamatosan pörgött és beszélt neki. Nem zavarták egymást :) Simán bezárkózott, minimális kontakttal. A gyerek meg simán vette.
Szerintem ha az apa tudja ezt rólad, hogy neked időnként sok, akkor átveszi a helyzetet és kész. Megszokja nagyon gyorsan egy gyerek, hogy melyik szülőjéhez hogyan, milyen módon tud közelíteni. Ahogy minden más tevékenységet is “szétválogat”.
Én még friss anyuka vagyok, szerdán született a pici lányunk, ma engedtek haza a kórházból :) én is aggódtam emiatt de egyelőre nincs ilyen gondom h nem lehetek egyedül s nem vonulhatok el csak úgy létezni, amikor alszik, bármit tudok csinálni, és elég sokat alszik. Jó, nyilván nagyon az elején vagyok, de ez a pár nap engem személy szerint meggyőzött arról, hogy sokkal rosszabbnak képzeltem el a gyerekkel való életet mint amilyennek most tapasztalom, mert a pici mellett is bőven jut alkalmam pihenni, magammal ellenni. Nekem ez elég volt ahhoz, hogy pozitívan álljak hozzá a következő időszakhoz is :) biztosan fogok tudni időt szakítani magamra, hogy feltöltődhessek.
Helló. Introvertált anya vagyok, egy 3 evéssel meg egy 7 hóssal és a nagy is itthon van, nem ovis. Hát, nem egyszerű, de ez van. Egyrészt szereted őket, másrészt ebben a kicsi korban nekik lételemük a fizikai közelség, harmadrészt egyedül vagy alvásidőben. És extro anyukáknak nehezebb, mert nekik a nyüzsi hiányzik. Nekem kb fél se tűnik, ha hetekig nem megyek sehova.
Háááát…. Anyának lenni így is úgy is szuper dolog akár intro vagy, akár extra. Csodás dolog a babaillat, a cuppogás, a totyogás, az első szavak, stb, majd az első ötös, az első szerelem, az első (és a második) unoka. Anyának lenni nagyon jó, de vannak nehéz napok, nehéz időszakok, és szerintem nem mond igazat, aki azt állítja, sose érezte úgy, hogy most aztán igazán elege van. Én például rajongásig szeretem a legkisebbemet (15), de azért van, hogy mikor már 3/4 órája beszél, és fogalmam sincs miről, akkor megkérem, hogy fogja már be egy pár percre a száját, sőt, menjen ki…. Tudja, hogy nincs baj, csak kéne végre egy kis én-idő. Az én számomra a családunk legnagyobb baja volt a segítség: elváltam, egyedülálló anyaként nevelem/tem a gyerekeimet, akik kéthetente egy hétvégére mentek az apukájukhoz, meg a téli- és tavaszi szünet második felében, őszi szünetben és nyáron egy hónapra. Kövezzetek meg, de nekem ezek voltak a fellélegzés, feltöltődés, “hurrá-nyaralunk!!!” időszakok. Ilyenkor töltődtem fel és utána ment minden rendben tovább. De persze senkinek nem javaslok ezért válást. Néha igénybe kell venni a nagyszülőket, barátokat, nagynéniket, nagybácsikat, vagy apával kirándulni küldeni a gyerkőcö(ke)t. De hidd el, az nem fog zavarni, hogy az egész életedben anyuka leszel, nem is fogod érteni, hogyan éltél addig. És leszel egyedül – eleinte neked kell kreatívnak lenni ehhez, később a gyerek lesz kreatív, hogy eltűnhessen otthonról :-)
Kövezés? Extravertálthoz jóval közelebb állok, de igenis jól esik, ha a lányom nélkül lehetek. Nyüzsis, jobban mint én és igenis fárasztó. Hasonlít a te legkisebbedhez és volt már olyan, hogy megkértem apát, hogy vigye el valahová, mert megőrülök, ha még egyszer kimondja, hogy “anya figyelj!” :) De hát így szép, ezzel együtt szép és ez is hozzátartozik.
Szia. Nekem eszembe se jutott gyerek elott az hogy ő sok lesz nekem, habár introvertalt vagyok. De addig annyira természetes volt hogy volt maganidőm, csak egyedül. A férjemmel 13 eve vagyunk együtt szóval mind a ketten tisztában vagyunk egymással és magunkkal is, ő is introvertalt. Igen, volt hogy túl feszültem, hogy nincs időm egyedül. (volt hogy nehezen vagy, egyáltalán nem aludt napközben a gyerek hiába x hónapos/eves volt és ez ment pár napig/hetig. ) Na akkor jól jött hogy a férjem esténként elvitte sétálni és én nyugodtan lehettem. Egyébként ahogy írják a többiek is alakul ez úgy hogy látod hogy a másik épp hogy van és átveszi a másik addig. Vannak időszakok amit úgy neveznek hogy szeparacios szorongás, senkinel nincs el a gyerek, csak anyánál ilyenkor apa sem jó, se altatasra se kb semmire. Na az ilyen időszakok kimerítőek, es nem az első és nem a második ilyen időszak lesz kimerítő hanem később ugyanis sok van😅 és nem lehet tudni meddig tart. Először én is azt gondoltam oh hát nem is értem hogy, nem bírják az ejszakazast, meg ez nem is rossz meg cuki. És ez igy is van, csak egy idő után telítődik az ember és kezdődik az onvad hogy dehát én akartam akkor meg mi bajom van, minek nekem enido. Ilyenkor jó ha tényleg lelki társad a párod és szépen helyre rak és biztosit időt hogy tudjál toltodni és/vagy kitakaritja a házat. Nekem azon túl hogy egyedüllét is kell, találkozom a barátaimmal is, illetve szeretek sütni/fozni és kreativkodni. Néha muszáj alkotnom vmit kézzel. És szerencsére ezt biztosítja a férjem hogy legyen erre időm. Azt nem tudom mi lesz ketteske után🙈 Amúgy az én fiam is érzékeny, nagyon kell neki az itthoni nyugi amikor nincs semmi és senki és békén van hagyva de szereti a programokat, jelzi mikor elég (hiszti) és akkor megyunk haza. Ugyh így jó mert ő sem igényli az állandó programoztatast mert én se bírnam. 😅 Szóval szerintem ne aggódj ezen, meg fogjátok oldani🎈
Jujj, ez nagyon én vagyok! Nem bulika, hanem könyvecske! Komoly, hogy nem csak én szoktam nyáron, mikor tombol a vihar,esik az eső teával és könyvvel pokróc alá vonulni (akár kinn a teraszon is, hogy közben csodálhassam a vihart)?? De jóó! Úgy tűnik, mégis normális vagyok! 🤣
Tökéletesen igaz rám minden az utolsó részletig.
Egyik kedvenc relaxációm mikor buszon ülök az iskolába menet és a fülhallgatómmal a fülemben kizárom az egész vilagot. Olyankor mindig az jár a fejemben, hogy bárcsak sose érkezne meg a busz a suli elé…
Valamiért az emberek nagy része ezt nem képes megérteni, saját rokonaim se. Évekig hibásnak éreztem magam és mindén áron sok barátot akartam, meg buliba járni, de ez nem nekem való, borzalmas emlék volt az osszes ilyen buli ahova elvittek. Nagyszüleim egyik karacsonyra azt kérdezték mit szeretnék. Felsoroltam nekik 3 könyvet, mire ők “mondj valami mást, mindig könyvet veszünk neked” végül müller utalványt kaptam sminkre és parfümre. Mivel nem tudtam mit kezdeni vele egyik barátnőmnek adtam aki levásárolta az egészet és odaadta az árat. Még aznap megvettem a könyveket, és nagyon büszke voltam a találékonyságomra.
Mintha csak egy könyv létezne, és folyton ugyanazt vásároltatnád újra… 🤦
Szép lassan kezdek elérni odáig, hogy nem magyarázkodok fejben, amikor már megint “furán” csinálok valamit (imádok egyedül koncertre/fesztiválra menni, vagy a városban sétálni/nézelődni/fotózni/beülni egy kávéra), hanem próbálom tudatosítani, hogy nálam ez így működik… És bár nem csak introvertált barátaim vannak, de az introvertáltakkal olyan jó érzés közös hullámhosszon lenni bizonyos témákban, amikről mindenki másnak más a véleménye (pl. hogy a több napos, ottalvós csapatépítő mennyire fárasztó).
Mi úgy szoktuk mondani az introvertált barátokkal, hogy “öregek vagyunk mi már ehhez”, aztán rájövünk, hogy 20 évesen sem vágytunk ilyesmikre. :D
Én nagyon erősen extravertált vagyok, ezt kicsi korom óta érzem és tudom, de nagyon szeretek ilyeneket olvasni (meg amúgy bármit olvasni:), mert csomó csomó introvertált barátom van, és életcélom, hogy mindig minden ember jól és kényelmesen érezze magát, ha körülöttem van, ezért muszáj megismerjem, hogy kinek mi esik jól, hol a komfortzónája:)!! Szerintem olyan szép ez, ahogy a sokféle ember (pl.intro-/extravertált) kiegészíti egymást!! Rajongok az introvertált barátaim szokásaiért is, mert annyi csendet és nyugalmat tanulok tőlük, és ez mindig nagy élmény, mikor tudunk egymásnak adni, tudjuk egymást tisztelni, csodálni.
De klassz barát vagy. ♥
Ez szuper hozzáállás, annyira jó ilyet is látni, és nem csak a “miért vagy már megint csendben”-t megkapni másoktól reakcióként… Én pont az extravertált szokásoknak akarok kicsit jobban utánanézni, mert az introvertált információforrásokat már megtaláltam, megfigyelem magamon is, viszont extravertált fejjel nehezen tudok gondolkodni, és vannak körülöttem olyanok, akiknek szeretném jobban megérteni ezt az oldalát (is).
Sziasztok! Talán fura, de nem kell teljesen egyedül lennem ahhoz, hogy kikapcsoljam a körülöttem lévő embereket (abban az esetben, ha idegenekről van szó).
Nekem az utóbbi években a céltalan városi séta jelenti a kikapcsolódást, vagy egy régi villamoson ülve bámulni ki az ablakon és elfelejteni egy kicsit, hogy tartok valahova. Vagy ücsörögni egy padon vagy álldogálni egy hídon a folyót nézve. De a legjobb mindenek felett kifeküdni a szabad ég alá (akkor is, ha csak egy zsúfolt közpark van erre).
Valamiért engem a nyitott tér szabadít fel legjobban. Az embereket pedig megtanultam egy fülhallgatóval kizárni. :D
Talán az is fontos pont ezekben, hogy elég mozgás történik körülöttem, hogy lekösse a figyelmemet, de nem kell interakcióba lépni semmivel. Lehet, csak úgy lenni és bámészkodni.
De a zenehallgatással amúgy is mindig hatékonyan el tudok vonulni az emberek elől (pl. múzeumban vagy vonaton).
Igen, ha nem akarnak hozzám szólni vagy nem érnek hozzám, akkor könnyű kizárni a többieket. Tömegközlekedéses ablakon bámulás + zene a legjobb. ♥
Annyira vicces, tegnap valamivrl 8 után kaptam meg ezt az e-mailt, épp akkor szálltam ki a kádból :D
Igen, fellőtték a pizsit.
Amúgy mind igaz. Még annyi, hogy nagyszüleimnek az szúrta a szemét, hogy nem tudok spórolni, mert a pénzt, amit év végén a jó tanulmányaimért kaptam, mind könyvre költöttem. És volt, hogy nem tartott ki a készlet nyár végéig :(
Elő kellett volna adni a nagymamának, hogy hú, köszi, nagyi, ez pont elég lesz 2 gramm heroinra! Aztán amikor felmostátok a padlóról, megmondhatod, hogy igazából könyvre lesz, ugye, hogy elkölthetnéd rosszabbra is? :))
Szerintem én is kevert személyiség vagyok. A munkám arról szól, hogy folyamatosan kommunikálok különböző emberekkel, meetingelek, gyűjtöm be az információkat. Viszont amint összegyűlik a megfelelő mennyiségű információ, szépen el kell vonulnom valami csendes helyre (vagy berakom a fülest), hogy elemezni és rendszerezni tudjam az adatokat. Ez a kettősség a munkámban már eleve nagyon jól passzol a személyiségemhez. Néha, amikor csendre van szükségem, otthonról szoktam dolgozni, ahol senki sem szól hozzám, ugyanakkor más napokon igénylem a társaságot, azt hogy egy légtérben legyek a kollegáimmal.
A munkán kívül is nagyon változatos módokon töltődök föl, például elmegyek futni vagy súlyzózni egyedül (füles bent, hogy senki se szóljon hozzám), vagy ha épp társaságra van szükségem, akkor a csoportos edzést választom, ahol megvan a csapatszellem és együtt izzaunk (szenvedünk haha).
Imádom a történelmet is, és ha éppen olyan kedvem van, akkor elmegyek egy kiállításra vagy valami történelmileg fontos helyre. Londonban élek és legutóbb az HMS Belfast nevű hadihajót néztük meg. Fantasztikus, hatalmas hajó, 2-3 órát simán el lehet ptt töltneni. De bármennyire is rajongok a történelemért, a 3 óra mászkálás és a sok ember miatt teljesen lemerültem és alig vártam, hogy menjünk haza a kis kuckónkba. Ha pedig nincs kedvem elmenni otthonról, akkor előveszek egy jó könyvet, készítek egy turmeric latte-t és olvasok. Amúgy én imádok tv-zni is, mert szerintem a UK-ban van egy csomó érdekes, értelmes és igényesen megcsinált műsor és nem szégyenlem bevallani, hogy néha tátott szájjal nézem a BBC-t :D
Baromi jó dolgok vannak a BBC-n. Sorozatok is, dokumentumfilmek is. Nem kell a Love Islandet nézni, van értelmes műsor. :)) A felnevelt kismedvés dokfilmet láttad?
Nem, a kismedvéset sajnos nem láttam. Mi a címe? :) Amúgy én néha a trash-t is szeretem, nem a BBC-n szokták adni ugyan, de van egy másik adón egy Gogglebox nevű sorozat, amit gyakran nézek. Ez erról szól, hogy különböző családok vagy barátok nézik a tv-t és kritizálják vagy kommentelik, amit látnak és hallanak. Kicsit trash, de én nagyon jókat szoktam röhögni rajta. https://www.channel4.com/programmes/gogglebox
A Gogglebox nagyon jópofa, nem nézzük rendszeresen, de ha elcsípjük, ott maradunk. 3 éve a Brexites különkiadás ütött nagyot.
Ezek a mackók: https://www.bbc.co.uk/programmes/b0bw5g29
Ami iPlayeren nagyon klassz, az a Famalam, most megy a Gentleman Jack, meg mi minden héten nézzük a Mock The Weeket is, amikor van. :) Meg Mash Reportot, ha épp az van.
Az olvasás nagyon feltölt. Meg az, ha egyedül lehetek itthon (ami ritka 4 gyerek mellett :)) Meg este, amikor elcsendesül a ház jó egyedül ücsörögni és az esti arcápolás-fogmosás is lelassít és feltölt :)
Na meg néha napján – amikor megengedem magamnak – festek. <3
Nekem nem kell gondolkodnom melyik lehetek. Sziasztok! Timi vagyok és introvertált! :) Mindig egy legjobb baráttal voltam, nem nagy társaságban. Középiskolában én voltam a csendes lány. Olvasás, filmezés, majd a számítógép világa vonzott. MMORPG-s játékokban a chat ablakon keresztül bárkivel bármennyit elcsevegtem, humorizáltam, témát dobtam fel. Most 31 éves vagyok, már nem játszom, de még mindig inkább e-mailt írok csak ne kelljen telefonálni. Ha nincs más lehetőség előtte gondolkodom, mit is mondjak pontosan és mi lesz majd a válasz. Vita vagy konfliktus??! Nem az én terepem. Ugyanúgy leblokkolok, mint mikor idegen szólít le. Utólag meg rágódom a párbeszédén/vitán, hogy mit is kellett volna mondanom. Családi rendezvények, ahol jópofizni kell…az lerántja az energiámat percek alatt. Szóval introvertált vagyok ez tuti.
Jaj, ez nagyon ismerős.. :) Nekem sem mennek a protokoll-beszélgetések, néhány barátom van csak, de azok nagyon igaziak :) És kellett kacagjam, amit a telefonhívásról, meg az e-mailről írtál :D Úgyszintén… Meg még egy nagyon érdekes dolog :)) : amikor nehezebb, kimerítőbb, frusztrálóbb nap van a munkahelyen, hazamegyek, és sokszor megkérem a férjemet, hogy legyen szíves, üljön le velem a kanapéra, és hagyja, hogy odabújjak, mert muszáj töltődjek… És a közelségétől úgy 10-15 perc után megnyugszom… De ha napokig, valami miatt úgy alakul, hogy nincs meg a “hozzábújós időm”, és nehezebb napjaim vannak, rendesen elvonási tüneteim lesznek… Nem, nem vagyok társfüggő :)
Ember vagy, aki igényli az emberi érintést. ♥ Egy csomóan nem is tudnak egyedül elaludni, kell hallaniuk, hogy ott szuszog mellettük valaki. Nem csoda, hogy a kisbabák is tiltakoznak, kupacban aludni jó! :) Emberfalka. ♥
Szia! De jó, hogy írsz erről! Én sokáig hittem magam “furabogárnak”, amiért nem szeretek társaságba járni. A könyvek viszont mindig feltöltenek, olvasás közben tudok teljesen kikapcsolni. A korai fekvés viszont nem jellemző, éjjeli bagoly vagyok, csak nem bulizok, hanem olvasok hajnalig.
Nekem meg szerintem kéne egy új kategória, mert ha éjfél után alszom el, akkor mosott rongy vagyok (ha bármi okból kettőig-háromig fenn vagyunk, akkor utána “másnapos” vagyok két napig a kimerültségtől), de este tíz előtt meg nem tudok elaludni. Az milyen madár, aki tizkor szeret ágyban lenni, de utána még simán éjfélig olvas / hallgat dolgokat? :D Pingvin?
Szia!
Szerintem nem madár, hanem emlős, és ennyiből azt mondonám, hogy delfin, de persze ez sok mindentől függ. Ajánlom Michael Breus: The Power of When című könyvét a kronotípusokról, nálam az idei év felfedezettje a témában.
Én is nagyon introvertált vagyok, engem az olvasás, a tervezés, a sétàlás és még elég sok hasonló dolog feltölt. Mostanában a fürdés és a kirakózás az, amire legjobban vágyom. Szerencsére mostanra teljesen megbékéltem ezzel a tulajdonságommal, és az sem zavar, és a barátaimat sem, ha úgy döntök, egy ideig elvonuluk a társaságtól, és csak csendben ülök, vagy elmegyek hamarabb aludni, Engem a legjobban a tömegközlekedés merít le és az állandó alapzaj.
A legjobb az, amikor valamilyen nagyon hajszás dolog után(pl vizsga) feltöltöm magam a kedvenc dolgaimmal. Ez igazán szertartásos: előkészítem a laptopot, kikészítem a tányért, evőeszközt, poharat, innivalót és még szalvétát is, majd elmegyek kínai kaját venni :D Amikor visszaérek vele átöltözöm kényelmesbe, bekapcsolok egy jó filmet (a Grincset legutóbb) és élvezem a fincsi kaját meg a műsort :D Néha már napokkal előtte várom, haha :D Olyan jó ilyenkor egyedül, nem lát senki, nyugodtan leehetem magam és feltöltődhetek :D
A jó kis komfortkaják! :))
Azta! Ez tök jó ötlet! Hogy előre megterítesz meg minden! Ezt kipróbálom én is.
Egyértelműen introvertált vagyok. Nagyon nehezen oldódom társaságban, hát még ha csupa idegenek vesznek körül. Ritkán járok társaságba, és általában mindig ugyanoda, ugyanazokkal az emberekkel, és nem bulizni (munka, kórus, táncpróba). És ott jól is érzem magam. De a kedvenc időtöltésem a filmezés, olvasás vagy a kézműveskedés. A szocializálódás még esetleg a vásárlás lehet :) De fizikailag lefáraszt ha pl több napot kell nem túl közeli ismerősök között lennem. Régen azt hittem hogy antiszociális vagyok. Ma már tudom, hogy csak introvertált.
Az lenne az antiszociális, ha nem élnék túl a többiek a közös nyaralást, és egyedül jönnél haza. :D
Én zenét szoktam hallgatni vagy írok egy fejezetet a könyvemhez és van amikor csak kényelmesen elhelyezkedek és olvasok meg nézek ki a fejemből, miközben megannyi gondolat suhan át az agyamon.
De jó! Miről szól a könyved, ha publikus? :)
A munkaköröm olyan, ahol extravertáltnak kell lennem, ami ott, abban a közegben egyáltalán nem magamra erőltetett szerep, mert teljesen jól érzem magam akkor is, ha “szerepelnem” kell. Viszont igényel annyi energiát, hogy itthon már jobban esik befelé fordulni (amennyire ez lehetséges egy férj, három kamasz fiú gyerek, két francia bulldog és két Nagysándor papagáj mellett), jobban esik, ha nem kell kimozdulni sehova. A telefonomon szoktam játszani (van színezős játékom, meg egy kertépítős, meg egy lakberendezős) amikor gyors agykikapcsolásra van szükségem, és minden este olvasok a fürdőkádban. Ami még tökéletes kikapcsolódás nekem, bár cseppet sem introvertált tevékenység…amikor focimeccsre megyünk. Minden meccsnapon kiszurkolok magamból minden feszültséget. Azt hiszem, én inkább ilyen kevert személyiségű vagyok.
Jaj de jó, végre egy szakértő. Áruld már el, hogy nem ejted a kádba a könyvet? Hogy marad száraz a kezed? :D
Nem tragedia, ha beleesik a könyv, amennyiben gyorsan kikapod a vizböl. ;)
A szaraz kezhez törölközöt kell tartani a közelben.
Vannak kadra szerelhetö kis talcak, amin a könyv kellett meg egy bögre tea is elfer ( vagy az en kedvenc italom: a meleg sos borsos citromos olivaolajos paradicsomle)
Egy baratom vajas mezes kenyeret szokott enni fürdes közben.
Szép hullámosak lehetnek akkor a könyveid! :D A paradicsomlé klasszul hangzik.
Én még sosem ejtettem bele a könyvet a vízbe, pedig én is kádban olvasós vagyok. Én a vízben, kezek kint, kicsi fürdőszoba előnye, hogy a mosógép funkcionál törölközőtartónak és pohártartónak. E-book olvasóval is működik :)
Én mostanában színezéssel, felnőtteknek való pontösszekötővel, vagy diafilmek olvasásával tudok a legjobban feltöltődni, kikapcsolódni.
A pontösszekötő nagyon jól hangzik! Én rejtvényt fejtek, a Codebreaker a kedvencem.
Sziasztok!
Azt hiszem, én inkább introvertált vagyok, vagy esetleg ambivertált (én sem tudtam eddig erről a lehetőségről… mostantól már létezem :) ).
Az első pont talán az, ami nem teljesen igaz rám. Tanár vagyok, és az egyik mentorom szerint (akiért nem rajongtam, de ebben igaza van) minden tanárban van egy kis exhibicionizmus, különben nem lenne hajlandó a katedrára állni. :) Persze nem tudok bárhol bármikor előadni, de ha van időm készülni szakmailag és lélekben, akkor még élvezem is, ha (kis)előadást tarthatok. :)
Igen, tényleg kifáradok akkor is egy tömegeseménytől, ha amúgy az emberek és a program is ínyemre valók voltak. Pl. egy családi összejövetel után mindig jólesik a pihenés, bár olykor elővesz egy kis ürességérzet.
A harmadik pont is igen. Volt már olyan buli, ahol az órát néztem, és fontolgattam, hogy meddig illendő maradni, és milyen kifogás az, amit elfogadnak a többiek távozási oknak. Akkor is, ha az embereket, akik ott voltak, szerettem, de maga az esemény – vagy annak egy része – volt olyan, ami idegen volt tőlem. Na meg ez a késői kezdés! Én tényleg akkor érzem teljesnek a napomat, ha 9-kor már ágyban fekszem – minden aznapra tervezett dolgot elvégezve. Akkor még olvasok egy kicsit, de fél 10-kor már leragadnak a szemeim. Másnap reggel öt és hat között jókedvűen, kipihenten, tettre készen ébredek. :)
Ú, hányszor hallottam az otthonülős megjegyzést! Volt, hogy apum küldött szórakozni szombat este… De egyik öcsém is megjegyezte már, hogy szerinte én sosem voltam olyan fiatal, hogy élvezzem az éjszakai bulizást (ez persze nem igaz, mert volt, amit élveztem, viszont évente kettő, esetleg három ilyen bőven elég volt). :)
16-17 éves voltam, mikor fiatal lelkésznő került a gyülekezetünk élére, ő elindította az ifjúsági életet. :) Minden hétvégén volt valami: ifjúsági foglalkozás (általában valami fontos, életbe vágó témáról beszélgettünk keresztény szemszögből, pl. eutanázia, abortusz), filkmlub (a tévében nem merték levetíteni a “Krisztus utolsó megkísértése” c. filmet, mi megnéztük, és megbeszéltük), illetve kéthetente sport (általában az egyik iskola tornatermében kosaraztunk négyen-öten, szóval nem volt egy tömegsport). Ezeket élveztem, továbbá szüleim is megnyugodhattak, hogy nem vagyok otthonülő. :)
Az ötödik pont hatalmas IGEN! :) Bekuckózva olvasni! :) Most nincs erre kényelmes lehetőségem, de a készülő otthonomat úgy rendezem be, hogy legyen. :)
A hatodik pontot kicsit finomabban fogalmaznám: a legnagyobb bók, ha valakinek a társaságában hallgatni is tudok, és nem érzem kínosnak, hanem inkább természetesnek. Amúgy nagyon jó a beszélőkém, órákig tudok mindenféléről megnyilvánulni, de nagyon pihentető lenne, ha valakinek csak a vállára dőlök, és ő is olvas valamit meg én is. Aztán a magvasabb gondolatokat megosztjuk egymással.
Hetedik: igen – elfogadja, hogy olykor egyedül is szeretnék lenni (pl. két órát ázni a fürdőkádban anélkül, hogy valaki is rám kopogna). Persze ez kölcsönös lenne, én sem zargatnám, ha nyugalomra van szüksége. :)
Nyolcadik: valóban vannak olyan barátaim, akikkel nem találkozunk túl gyakran, de amikor mégis, akkor nem azt hánytorgatjuk a másik szemére, hogy miért mondta le a legutóbb tervezett találkozót, hanem ott folytatjuk, ahol a legutóbb létrejött találkozót abbahagytuk (esetleg aktualizálva a közben váltott levelekkel telefonokkal). :)
Az elemtöltőm: amikor egy napig megengedem magamnak, hogy semmi házon kívülit ne csináljak, és ha olyanom van, akkor házon belülit sem. Néha szoktam ilyen napokat tartani. :)
Figyi, forradalmi teória: mi van, ha létezik exhibicionista introvertált? :D Élvezi, kiáll, elmondja, sütkérezik, aztán hazafut a kussba. :))
Szia, Via! Szerintem is létezhet “exhibicionista introvertált”, mert szerintem én is ilyen vagyok! Pontosan úgy, ahogy mondod: kiállok, elmondom, élvezem és hazaszaladok…
Mindenkivel egyet értek, akiket eddig olvastam. És még tanár is vagyok…
Egy éve halt meg anyósom, aki a lakásunk alsó szintjén lakott. Az egyik szobában már eddig is a mi bútoraink voltak – ezt egy kicsit megkuckósítottam, és esténként itt “lazulok”. A több helységben itt lent rend van, tisztaság, béke és nyugalom (ellentétben a felső szinttel, ami a három fős családunk közös lakótere, és ahol mindig van némi rendetlenség…). Magamra csukom vacsora után az alsó szint ajtaját, itt nem szól a tévé, ha akarom, még dolgozok egy kicsit a számítógépen, vagy nézem a kedvenc vloggereim játékát – a lényeg az, hogy úgy érzem, végre EGYEDÜL VAGYOK. Aztán persze aludni felmegyek az emeletre, a közös ágyba – de az a napi két-két és fél óra magány nagyon kell az életben maradáshoz…
De jó ez a kis én-kuckód! :) Én is szerintem ilyen vagyok (mármint exhibicionista introverált), mert nem kínszenvedés, hanem, élvezem, amikor podcastolunk vagy élőzök a tanfolyamosoknak, de aztán utána 8 órára mindenki felejtsen el. :))
Van ilyen.. Főleg az a jó, ha a “közönség” nem szólhat bele. De akkor is nagyon fárasztó, és ahogy “öregszem”, egyre fárasztóbb. Jobb lenne valami itthoni munka, ahol nincsenek emberek. Néha ha reggel van két órám, egész nap nem tudok itthon csinálni semmit, annyira kifáradok. És igen, rosszul vagyok, ha nem fekhetek le fél 10-kor.
Engem is az olvasás tölt fel, de néha annyira lemerülök, hogy már olvasni sem tudok, csak nézek ki a fejemből, vagy el is alszom. Lefekszem a teraszon a hintaágyra és nézem a madarakat, a virágokat és a szőlőt. Az a legjobb.
Hangoskönyvet vagy rádiójátékokat próbáltad? Nekem az segít, amikor még úgy elmerülnék egy sztoriban, de már nem látom a betűket. Jól bele lehet aludni. :)
Sziasztok! A leírás alapján úgy érzem én is növelem ezt a tábort. :)
Lételemem, hogy legyen körülöttem megfelelő mennyiségű magány, de időnként legalább ennyire szükségesnek érzem a “kiállok, elmondom” fázist, és igen, élvezem is. De szerintem a kettő valahol generálja egymást: mikor visszahúzódtam, van idő elgondolkozni, elmélyülni egy gondolatkörben, témában, akkor formálódhat ki az a gondolat, amiért kiállok, amit elmondok. És ha kiálltam elmondtam, mindig van rá a környezetből valamilyen reakció. Teljesen függetlenül attól, hogy ez a válasz számomra pozitív vagy negatív volt, azt aztán saját magamban – már a hazaszaladást követően – helyre kell tennem, és ez nálam általában olyankor megy, amikor egyedül vagyok.
Én elsőre azt gondolnám, hogy mivel az emberek sokszor azért nem mernek kiállni, mert a negatív reakcióktól tartanak, ezért a poitív rakciókat könnyebb feldolgozni, de alapvetően introvertáltként nekem ez legalább ennyire nehéz, fárasztó tud lenni.
Ti is tapasztaltatok már ilyet?
Hát én nem tudom, melyik vagyok, mert kamaszkoromban heteket elvoltam azzal is, ha olvastam, és kiskamaszként nem szerettem idegenek előtt megszólalni ( telefont felvenni, hangosan köszönni se), de például indultam szavalóversenyen, verset mondtam minden iskolai ünnepségen. Mondjuk a töritanár kitalálta, hogy feleljek minden órán, és akkor egyre bátrabb leszek. Most olyan foglalkozásom van, hogy sok idegennel kell beszélnem, nem félek felvenni a telefont és imádom a tömeget. De olvasni is nagyon szeretek még mindig. Ambivertált lennék?
Lehet, de azért az olvasás nem kizárólag az introvertáltak területe. Olvasni jó! :) Azt hiszem, az introvertált az, aki inkább egy könyves estét választ a partizás helyett. :D De attól még a partiarcok is olvashatnak. :D
A kiskamaszos szégyellősség szerintem simán lehet default kamasz dolog. Én is utáltam akkor felnőttekkel beszélni.
Köszi! Most már ki fogom nyomozni, izgat a kérdés..
Frissítettem a posztot egy linkkel, ami pontszámozva ad egy irányt, hogy melyik lehetsz, nézd meg!
Köszi, meg fogom nézni!