Egy csomó embertől hallottam mostanában, hogy azért nem haladnak a dolgaikkal, mert az a baj, hogy nem motiváltak.

Hiába van kész a teendőlista, hiába tök világos minden, hogy tudod, hogy mit kéne megcsinálnod, mi a következő lépés, mik a prioritások, mi a sürgős meg a fontos, egyszerűen nincs erőd elkezdeni.

Ha van is fix rutin a napban, akkor is olyan, mintha nyomna az idő vagy fásult lennél. Nyögvenyelősen halad minden, sokkal nagyobb erőfeszítésbe kerül intézni a dolgokat, sőt nekiállni bárminek a legnehezebb. A pihenés, ha egyáltalán jut rá idő, elégtelen — nem tudsz teljesen ellazulni.

Ebből lesz az ördögi kör. Torlódnak a feladatok, a koncentrációd egyre pocsékabb, ettől egyre nehezebb magad bármire is rávenni, egyre kevesebb dolog lelkesít, és amikor jól is érzed magad, nagyon nehéz megtartani a jó érzést.

Hogy kikerüljünk ebből az ördögi körből, ebben az epizódban elmondom:

• hogy miért nem segít, ha izomból mész neki a motiválatlan állapotnak,
• hogy miért felesleges teperni,
• és utána azt is elmondom, hogy erőltetés helyett hogyan süthetsz magadnak motivációtortát.

 

Olvasd vagy hallgasd a legújabb részt a nagy lejátszás-gombra kattintva!
Ha nem tudod hallgatni, akkor tekerj lejjebb, és elolvashatod az epizód leiratát! :)

(Hogyan hallgathatod? Itt és most a fenti lejátszógombra kattintva, az MP3-fájlt letöltve, vagy Spotifyon, vagy az Apple Podcastson, vagy a kedvenc podcast-lejátszódon!)

 

Miért nem jó, ha erőlteted a motivációt?

Nagyon sokan, amikor felismerik, hogy bekerültek ebbe a BLEH állapotba, rövid úton arra a következtetésre jutnak, hogy az a bajuk, hogy nem elég motiváltak.

Jön is a magazinokból meg a motivációs idézetes oldalakról, hogy azért nem megy, mert nem akarod eléggé.

És ilyenkor könnyű elhinni, hogy tényleg csak meg kellene találni azt a varázsgombot, ami fölött szótagonként villantja fel a nagy villogó reklámneon, hogy MO-TI-VÁ-CI-Ó, és ha megnyomod a gombot, akkor majd minden megint könnyű lesz, és megjön a hiányzó energia, amitől végre megint tudod élni az életedet.

De mivel gomb nincs, ilyenkor szokás életbe léptetni a kézenfekvő megoldási kísérletet. Nincs motiváció? Nem baj, akkor erőltessük. Nem akarod csinálni a dolgodat? Nem baj, told meg csakazértis. Már ugrál a szemed a kimerültségtől? Nem baj, menjen az a harmadik-ötödik-tizedik kávé.

Kipihentebb nem vagy, a pulzusod az egekben, közben a tested azt hiszi a koffeines spannolástól, hogy valami baj van, úgyhogy a szorongásod is feljebb megy, és teljesen kész a káosz. Minél kevésbé voltál “hasznos” egy nap, annál későbbre tolod ki az alvásidőt, hogy még legalább lefekvés előtt csinálj valami értelmeset. Másnap ennek megfelelően még jobban ki vagy facsarva, és továbbra sem megy semmi úgy, ahogy kéne.

Az eredmény: nem megy.

De azért nem megy, mert valójában nem az erőlködés pótolja a hiányzó motivációt.

És azért nem tudod pótolni a hiányzó motivációt, mert a motiválatlanság az egy tünet.

Az erőltetés ezt a tünetet próbálja kezelni, tehát a helyzet nem változik.

 

Ezért felesleges teperni

Minél nagyobb projektbe vágtál bele, minél messzebb van a célod, minél kiszámíthatatlanabb az az időszak, amiben vagy, annál inkább igaz, hogy nem egy rövid sprintet futsz, hanem maratont.

A sprint egyszerűségét sem az adja egyébként, hogy könnyű. Sok olyan projekt létezik, ami rövid időn belül megvalósítható, mégis nehéz vagy nagy bátorság kell belevágni. A sprintben az a könnyű, hogy ha teperni is kell, belátható időn belül csak vége van.

A maraton típusú projektekben és időszakokban általában az a közös, hogy hosszúak, de tervezettek. Úgy indulsz el, hogy tudod, hogy mire vállalkozol, hogy hol a várható végpontja, és hogy átlagosan mennyi idő elérni a végéig. Általában nagyobb tervezés és rákészülés kell, és nem lehet egyik napról a másikra, a döntés után közvetlenül belevágni. Az ingfeltűrős durrbele-bummbele hozzállás nem visz el a célig – gyakran még a közelébe se. Jobban be kell osztani az erőt, nem jó hozzá az a stratégia, mint a sprinthez.

A helyzetet bonyolítja, hogy vannak olyan maraton-időszakok is az életben, amikre úgy neveztek be, hogy nem tudtál róla, nem is volt a terveid között, sőt eszedbe se jutott, hogy futsz egy maratont. Helyette egyik nap arra ébredsz, hogy:

• ott állsz a rajtvonalnál, 
• már el is dördült a startpisztoly, 
• senkit nem érdekel, hogy mennyire vagy felkészült,
• és senki sem tudja megmondani, hogy ez most 5k, 10k, félmaraton, maraton, ultramaraton, vagy tripla-dupla-ultra. Csak fuss.

Úgyhogy amikor nem te nevezel be a maratonra, hanem maratonban találod magad, akkor az első lépés nem az, hogy akkor szaladjunk, ahogy bírunk, hanem tudatosítani kell, hogy oké, ez most egy maraton. Miközben elkezdem a futást, ki kell találnom, hogy hogyan érek a végére.

Ilyenkor nem lehet arra várni, hogy majd elmúlik, és akkor majd hirtelen jobban érzed magad — mágikusan.

Mert nem tudjuk, hogy mikor van a “majd”. Nem tudjuk, hogy ami most van, az meddig tart.

Nem tudjuk, hogy hogyan és mire kell beosztani az erőnket, éppen ezért nem mondhatjuk azt sem, hogy jaj, csak eddig meg addig kell kibírni, addig teperjük, amíg bírunk, aztán majd megpihenhetünk.

Persze van, amikor ez opció. Vannak olyan kihívások az életben, amikor tényleg így van, hogy van egy jól látható végpont, amíg nagyon rá kell erősíteni, de tudjuk, hogy utána meg lehet pihenni, elégedetten hátra lehet dőlni, lehet szusszanni egy kicsit.

De amikor ez a végpont messze van, vagy nem is látszik, hogy hol van, akkor nem elég azt mondani, hogy addig futok, amíg oda nem érek, aztán majd csak lesz valahogy.

Ez az év, amikor ezt veszem fel, különösen olyan, mint annak az érzésnek a végtelenített változata, mint amikor már egy órája várakoztat a telefon, szól az idegesítő zene, a hívásunk nagyon fontos, de nem tudjuk, hányadikak vagyunk a sorban, és mikor tehetjük végre le azt a rohadt telefont. 

De nem csak hosszú távon kell élni, meg hosszú távon kibírni, hanem napról napra is élnünk kell. És muszáj, hogy erre is fókuszáljunk, hogy rövid távon hogyan lehet jobb.

 

A téves örömkeresés 3 fajtája

Ha te épp most ismerted fel, hogy te is az akaratlan maratont futók közösségébe tartozol, akkor szia, üdv a klubban, nézd – itt integetnek a többiek. :)

Beszéljünk az akaratlan maratonnevezések első számú akadályáról:

Hogyan töltekezz, és miből meríts erőt?

Sok olvasómtól hallom és én is ezzel szembesültem az elmúlt hónapokban, hogy a szokásos dolgokkal nem lehet úgy töltekezni, mint korábban.

Nem működik, nem úgy működik.

Vagy több kell, vagy más kell, vagy máshogy kell hozzáállnunk a feltöltődéshez.

 

1. fajta hiba: a teljes feltöltődésre várni

Hogy csak azt fogadom el pihenésnek, ha teljesen kipihentem magam. Hogy csak akkor állok neki dolgoknak, amikor maximálisan készen állok mindenre, amikor reggel a kismadarak fonták be a hajamat, amikor a kávém előre integet és kirázom a kisujjamból a feladataimat.

Tök jó, amikor így van (mármint nem a madaras rész, az sosincs így, bár a sirályok biztosan csinálnának valamit a hajammal, ha elég sültkrumplit dugok a fülem mögé). De nem várhatunk mindig arra, hogy majd akkor elkezdjük, ha minden stimmel. Lehet, hogy most nem fog egy darabig. Lehet, hogy jó darabig nem lesz olyan, hogy átaludtad az éjszakát és kipihenten ébredsz. Addig is kell csinálni valamit, akkor is, ha az nem tökéletes.

 

2. fajta hiba: kitolni a pihenést és az örömöt

A második fajta hiba kitolni egy meghatározatlan jövőbeni időpontra azt, hogy majd mikor engedheted meg magadnak, hogy jól érezd magad. Hogy majd akkor örülök, ha MINDEN stimmel, és addig egy percet se, pihenni se szabad, örülni se szabad, csak csönd van és munka.

Nem várhatsz arra, hogy majd örülsz, ha minden rendben lesz, mert lehet, hogy pont azért vagy demotivált, mert baromi sok dolog lóg a levegőben.

Minél inkább tőled kívülálló okok miatt vagy bizonytalan, azaz nem a te hatókörödben vannak azok a dolgok, amik miatt most nem találod a bekapcsológombot magadon, annál nehezebb bármit is ígérned magadnak azzal kapcsolatban, hogy mikor lesz majd “jó”.

 

3. fajta hiba: eredményhez kötni a pihenést és a kikapcsolódást

Amúgy is szoktam mondogatni, hogy az alapvető szükségleteidet ne munkaeredményekhez kösd (ebből jönnek a “majd eszem, ha kész vagyok” típusú mondatok).

De amikor nehezebb időszak van, amikor a körülmények miatt kevesebb dolgot tudsz megcsinálni egy nap, egy héten, egy hónapban, akkor különösen fontos, hogy ne a régi mércék szerint ossz magadnak pihenés- és örömlehetőséget, mert akkor még kevesebb lesz, mint eddig — amitől még kevésbé leszel kipihent, amitől utána még kevesebbet tudsz megcsinálni, amitől még kevesebbet engedsz meg magadnak, és így tovább le a lefele spirálon. Senkinek nem jó ez, de legfőképpen neked.

Összefoglalva

1. A rossz örömkeresés túl nagyra lő, nem fogadja el a kicsit, és csak a teljessel éri be.
2. Várja, hogy mikor lesz ideális időpont arra, hogy örülj és pihenj.
3. És nem foglalkozik azzal, hogy mi történik veled, ha nem jön el ilyen időpont jó sokáig. 

Ha régóta olvasol, tudod, hogy ez visszatérő barátunk, a maximalizmus. Egy csomó anyagom van már a témában, beszéltem róla az “Azt hiszed, hogy másnak minden megy?” című 13.-as Lecsó-epizódban, és a blogposztjaimban és a tréningjeimben is rendszeresen előkerül. Ha szeretnél jobban elmélyülni a maximalizmus-témában, akkor ha végeztél ezzel a bejegyzéssel, a fenti linkkel kezdve követheted, hova vezet a nyúl ürege. :)

 

A megoldás: Keresd a kicsit!

Szóval nekem pihenéshez kifejezetten az a tanácsom, hogy keresd a kicsit.

Amikor csak a kicsik vannak előttünk, és nincs időnk arra, hogy megvárjuk a nagyobbat-  mert az ki tudja mikor jön – akkor jó a kicsi is, sőt szuper, hogy van.

És amikor azt mondom, hogy kicsi, akkor tényleg azt értem, hogy kicsi. Én matricázok. Színezek. Rajzolgatok. Felcsatolom a görkorcsolyát és gurulok fél órát. Berakok vidám zenét és táncikálok a nappaliban. Nem TikTokra, nem profin, nem a lájkokért, hanem magamért.

Ha a káosz közepén találsz egyetlen pillanatot, aminek éppen tudsz örülni, akkor ilyenkor fontosabb, mint valaha, hogy ezt a pillanatot most jól megtartsd. Hogy tudj örülni annak hogy éppen örülsz, miközben lehet hogy a nap másik 99%-a reménytelen és stresszes.

Ne zárja ki az egyik a másikat. Ha van lehetőséged rá, hogy erőt meríts valamiből, vagy csak hogy röhögj valamin (akkor is ha felületes hülyeségnek tűnik), akkor most igenis meg kell becsülni, és amennyire csak lehet, megtalálni ezeket a pillanatokat. És nem kell bűntudatot érezned amiatt, amitől töltődsz. Te most így töltődsz, és senkinek semmi beleszólása nincs ebbe.

(Kivéve, ha az tölt fel, hogy hajnali háromkor gyakorolsz a dobkészleteden a heavy metal-fesztiválra. Azt tényleg inkább máskor.)

 

Mi kell valójában a motivációtortádba?

Ezt az egészet, amit eddig elmondtam, úgy lehetne összefoglalni, hogy béka segge alatt nem motiválunk, hanem tankolunk.

Amikor ki vagy purcanva, nem az segít, hogy ráerőltetsz. Ha nincs erőd csinálni, akkor nem attól lesz erőd, hogy csinálod. 

Motiválni magad, amikor rohadtul nem vagy motivált, kábé olyan hamvában holt feladat, mint úgy tortát sütni, hogy beteszed a sütőbe a lisztet, aztán várod, hogy mikor lesz már torta.

Az a liszt nincs kész. Kell bele még nagyon sok minden, hogy egyáltalán eljusson odáig, hogy majd amikor megsütöd, tortaként létezhessen. 

Úgyhogy légy szíves, ne süsd a lisztet, és ne haragudj rá, hogy folyadék, zsiradék, dagasztás, pihentetés, csoki meg gyümölcsök meg minden egyéb finomság nélkül hogy a francba nem lett torta csak úgy magától. 

Magadba is ugyanígy bele kell még keverned a pihenést, a feltöltődést, vagy bármilyen olyan dolgot, amiről tudod, hogy neked segít. Egyél, aludj, tornázz, szexelj, fess, fuss, napozz, bőgj, táncolj, olvass. Ha nincs láthatáron nagy pihenés, akkor iktass be több kicsit.

De ez nem csak azért fontos, hogy pihenj. Hanem ez az alapja annak, hogy a motivációtortádnak megérkezzen a többi hozzávalója: az öröm, a remény, akár még a béke is.

Különösen a remény pedig nagyon fontos hozzávaló. Ugyanis azt a legtöbb motivációs guru, még az a kevés is, aki beszél arról, hogy pihenni is szabad, szóval még ők is kihagyják, hogy a motivációhoz nem elég kipihentnek lenni.

Elképesztően fontos az, hogy látszódjon, sőt, hogy érezd, hogy van értelme csinálni a dolgokat. Hogy lehetsz jobban, és tudsz olyan dolgokat csinálni, amitől jobban leszel.

 

Mi az, ami a te hatókörödben van?

Amikor pedig úgy érzed, hogy van értelme csinálni a dolgokat, akkor a remény mellé megérkezik még valami: a kontrollérzet. Hogy van lehetőséged dönteni, és tudsz választani olyat, amitől jobb lesz. Hogy van, ami segít. Hogy van ráhatásod a dolgokra. 

Ugyanis az akaratlan maratonokban a frusztráció egyik fő forrása a kontrollvesztettség érzése. Önmagában attól is lehetsz teljesen demotivált, hogy hiába pihentél rengeteget, akkor is úgy érzed, hogy nincs értelme vagy hatása annak, amit csinálsz.

És mielőtt visszasunnyog a maximalizmus, már mondom is gyorsan hozzá, hogy ez nem azt jelenti, hogy akkor kezdheted majd jól érezni magad, amikor az életed minden területe felett visszanyerted a kontrollt. A teljes kontroll csak az olyan embereknek jár, mint a király A kis hercegben, aki teljesen meg van róla győződve, hogy ő mondja meg a napnak, hogy keljen fel és menjen le.

Szóval nem az a cél, hogy elérd az állapotot, amikor te irányítod az univerzumot. Az akaratlan maratonok jellemzője, hogy egy csomó külső körülményről biztos, hogy nem fogsz tudni dönteni, amíg a maraton tart, vagy amíg nincs egy pont, amíg lecsatlakozhatsz a maratonról, és mehetsz tovább a saját utadon a saját tempódban.

Amikor az életed bizonyos részeiben kontrollvesztett vagy, olyankor kell olyan dolgot találni, ami a te hatókörödben van. És most nem csak a feltöltődés területére gondolok, hanem bármire, amin most tevőlegesen tudsz változtatni.

A kontroll megélésében tök fontos, hogy olyan dolgokban próbáld megélni a kontrollt, amiben tényleg meg tudod élni. Különben frusztrálni fog, hogy nem tudsz változtatni.

Nem állhat abból a kontrollkeresés, hogy “legyen így, mert azt mondtam”, hanem felméred a helyzetet, hogy egyáltalán mi lehetséges, és nem spannolod magad azon, hogy miért nem úgy van, ahogy van. Nem szaladunk neki a hegynek, hogy ugorjon el, és nem mondjuk meg a napnak, hogy ne most menjen le, hanem majd amikor szólunk.

Találj valamit, amire van hatásod. Amit tudsz befolyásolni. Ahol van döntéspontod, és tudsz hozni egy olyan döntést, ami közelebb visz ahhoz, ahol lenni szeretnél.

Lehet, hogy ez nagyon picike lesz az elején, de most nem az egész hólavinát kell elindítani, csak azt a kicsike kis hógolyót. Azzal, hogy segítesz valakinek. Azzal, hogy önkénteskedsz. Azzal, hogy utalsz egy alapítványnak. Azzal, hogy apró lépéseket teszel a saját utad barkácsolgatásában, akkor is, ha csak napi öt perced van rá. Bármi ide tartozik, amitől úgy érzed, hogy van ráhatásod a dolgokra, hogy aktív szereplője tudsz lenni egy világnak, amiben jó neked.

Ha a motiváció előszobája a remény, akkor a remény lépcsőháza a kontroll. Sokkal nagyobb eséllyel fogsz tudni reménykedni, ha látod, hogy van ráhatásod a dolgokra; ha számít az, ha valahogy döntesz; ha bármilyen pici módon is, de része tudsz lenni a folyamatnak.

 

Szóval ezek a motivációtorta hozzávalói: pihenés, kontroll, remény

De, és megint ide kell visszakanyarodnunk a végén, nem fogod tudni felpakolni a torta későbbi rétegeit anélkül, hogy előbb lefektetnéd az alapokat a pihenés neked most segítő formáival.

Úgyhogy ha most azt érzed, nálad a pihenésre van a legnagyobb szükség elsősorban, akkor itt az engedély: töltődj fel, fókuszálj a saját örömödre, keresd meg azt, amitől te személyesen jobban tudsz lenni, és utána csináld azt. Majd utána jöhetnek a projektek.

Vedd észre, ha vágysz arra, hogy egyél, hogy igyál, hogy pihenj, hogy aludj, hogy nézz valamit, hogy olvass, hogy játssz, hogy bámuld a plafont.

Ne csapj rá a kezedre. Engedd meg, hogy vágyjál ezekre.

És ha nem tudod magadnak rögtön megadni, akkor is keresd a lehetőségét, hogy mikor tudod beilleszteni a napodba. Ha ezzel megvagy, utána pedig keress olyan dolgokat, amiket tudsz irányítani, aminek van számodra értelme, amiben meg tudod élni a reményt. 

Ezért is szoktam azt mondani, hogy nem önzőség jól lenni, mert ha te jól vagy, akkor tudsz segíteni azon, hogy más is jól legyen.

Úgyhogy ha most punnyadásra vágysz, akkor punnyadj. Áldásom rád. Pihend ki magad, aztán indulj el reményt keresni a világban.

Aztán ha úgy érzed, és van kedved inspirálni vele másokat, akkor írd meg a kommentek között, hogy neked most mi segít töltődni, és mi ad reményt.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést. Vigyázz magadra!