Van az a régi mondás, hogy vannak évek, amik kérdeznek, más évek pedig válaszolnak.

Én ezt arra frissíteném, hogy vannak évek, amik kicsit jobban békén hagynak, más évek meg két lábbal rúgják be az ajtót, azt üvöltve hogy “ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÓÓÓÓÓÓÓ!”

Az évtizedek előrehaladtával azt veszem észre, hogy mindenkinek leng az inga az inkább tervezhető és az inkább tervezhetetlen évek között. Nem ismerek senkit, akinek ne lett volna akár zsinórban több éve, amiben az előre kitűzött tervek megvalósítását kiváltotta a folyamatos alkalmazkodás, vagy egész egyszerűen a túlélés.

Bárki bármit mond, a Párkákon kívül senki sem tudja előre, hogy a te következő éved hol lesz a skálán a “könnyed séta a lankás emelkedőn” és a “sziszifuszi sziklagörgetés 30 fokos hegyoldalon, miközben dobálják rád a versenyzongorákat” között. Teljesen egyéni, hogy a te életedben mi csökkenti vagy növeli a hatókörödet, milyen lehetőségek merülnek fel vagy ugrálnak arrébb, na meg hogy te magad hogyan változol, döntesz, rendezed át az életed prioritásait.

Ezért is jó, ha van terv. A tervezhetetlen években a terv a mankó, amihez képest már csak alakítani kell. Ha van terv, van min változtatni. Ha nincs terv, csak a folyamatos tűzoltás marad. (És ha el is oltod, te attól még kiégtél.)

Éppen ezért lep meg, hogy évről évre egyre többször jön szembe velem közösségi oldalakon különböző emberektől az a kijelentés, hogy a legfeleslegesebb tárgyuk az elmúlt két évben a határidőnaplójuk volt.

Lelkes tervező-naplózó emberként mindig úgy lesek ilyenkor, mint ez a makimajom:

Aztán eszembe jut, hogy sokaknál a “tervezés” az úgy történik, hogy “leírtam, és akkor úgy kell lennie, és ha borul az év, akkor hülyeség volt tervezni”.

És igen, ha így állnék hozzá a tervezéshez, akkor tényleg felesleges lenne évértékelnem, meghatároznom irányokat az életemben és terveket írni a következő időszakra, hiszen eddig még soha, semmi nem történt pont úgy, ahogy valamikor legelőször leírtam.

De nem csak ez a hozzáállás létezik, és szerencsére kis változtatás is elég ahhoz, hogy ne kelljen sutba dobni az egész tervezés nevű tevékenységet.

A tervezés valódi definíciója

Pár éve összeállítottam egy marhaságtalanító kislexikont, mert zavart, hogy a különböző önsegítő könyvekben, weboldalakon, tréningeken meg motiváló naplementés képeken olyan extra definíciókat vettek fel egészen alap kifejezések, amik stresszesebbé és bűntudatkeltőbbé teszik őket.

Ennek kapcsán írtam akkor azt, hogy az elterjedt marhaságdefiníció szerint a terv egy olyan dolog, amit eldöntöttél, tehát pont úgy, és pont akkor kell megtörténnie, ahogy kitaláltad – és ha nem, akkor elrontottad.

Ebben a gondolkodásban egyenesen tragédia:

• a ki nem pipált teendőlista,
• az átnyilazott teendők,
• a befejezetlen gondolatok,
• a meg nem valósított tervek.

Pedig ez nem tragédia – hanem a valóság.

Hiszen nem vagyunk mindenhatók, és a tervezőnk sem varázsfüzet, amibe ha beleírunk valamit, akkor az mágikusan úgy is lesz.

(Kivéve néha az enyém, amibe ha véletlenül ceruzával írok be egy eseményt, azt utána rendre lemondják, úgyhogy már csak babonából is tollal írok minden olyasmit, amiről nagyon akarom, hogy megtörténjen. Persze amikor az univerzum arcon akar röhögni valamit, akkor továbbra sem akadályozza semmi abban, hogy keresztülhúzza a számításaimat.)

Definiáljuk újra a tervezést!

A fenti limitált, empátiahiányos, megszégyenítő tervezés-definíció helyett mondom én azt, hogy a terv azoknak a feladatoknak és részeredményeknek az összessége, amik közelebb visznek egy olyan élethez, amiben jól érzed magad.

A jó tervet mindig az aktuálisan legjobb tudásod és a rendelkezésre álló lehetőségek szerint írod, de újabb tapasztalatok, ötletek, lehetőségek vagy korlátozások mérlegelése után szabad és kell is változtatnod rajtuk.

Legyünk praktikusak.

Mi történik akkor, ha leírtam a kis füzetembe, hogy “újévi fogadalmaim: munkahelyváltás, esküvő, 3 hét utazás, vállalkozás lealapozása”.

Majd jön az élet, és azt mondja, hogy háhá, ahogy azt Móricka elképzelte, és rohadtul nem fog tudni megtörténni, amit frankón leírtam a füzetembe.

Ha eközben a fejemben az a szabály, hogy csak akkor ér a tervem, ha pontosan az történik, amit leírtam, mert én azt mondtam, akkor ilyenkor beülhetek a sarokba sírni, hogy “Hát így jártam, nem lesz belőlem semmi, megint csak elment az idő. Majd talán egyszer rámmosolyog a szerencse és az lesz amit én akarok. De addig beletörődöm a sorsomba, néha szomorkodok meg irigykedek, hogy másnak könnyebb. Nem csinálok semmit, mert úgyis minek.”

Egészen más viszont a helyzet, ha én nem azért írtam fel a tervemet, mert ezt kell csinálni jövőre, és ezeket az eredményeket kell elérni, különben irgumburgum. Hanem azért írtam oda, mert van egy konkrét elképzelésem arról, hogy azok a célok miért és milyen módon visznek engem előrébb. Például mert örömet szereznek, sikerélményt okoznak, vagy közelebb juttatnak egy fontos mérföldkőhöz az úton, amit kitaláltam magamnak. 

Ebben az esetben ugyanis amikor borul az, amit konkrétan lefirkantottam a füzetembe, akkor azt tudom mondani, hogy jól van, hát a tervemnek ez a verziója úgy tűnik, hogy kuka. De hát nem itt van vége a történetnek, hiszen az még mindig megvan, hogy:

• én hogyan szeretném magam érezni,
• nekem mit jelent a siker,
• azt a sikert én hogyan élem meg,
• mire van szükségem, hogy azt mondhassam, hogy elégedett vagyok.

Mindezek alapján meg tudom nézni, hogy ha nem ez és nem pont így, akkor most mi a helyzet, és hogyan tovább innen. Van-e bármilyen olyan mód, hogy a jelenlegi limitált hatókörömmel és a limitált lehetőségekkel valamit azért csak haladjak efelé?

Ez jusson az eszedbe, amikor legközelebb ránézel a teendőlistádra, vagy az éves terveidre, és azt látod, hogy borult az egész.

Miért párosítsd a tervezést az önismerettel?

Ha a tervezés mellett dolgozol azon, hogy te ki vagy és mit akarsz, és tudatos döntéseket hozol arról, hogy merrefelé szeretnéd alakítani az életedet, akkor ezt a belső iránytűt a legzűrzavarosabb év se tudja ledózerolni.

Bezavarni be tudja. De azt a lehetőséget, hogy te a külső körülményekkel való hadakozás helyett azzal foglalkozol, ami belül van, azt nem veheti el tőled senki.

Azon mindig dolgozhatsz, hogy jobban megismerd magad. Bármikor foglalkozhatsz azzal:

• hogy hogyan érezhetnéd magad jobban az életedben,
• hogy mi tölt fel és szerez örömöt a különböző életterületeiden,
• hogy te hogyan pihensz,
• hogy mire van szükséged egy krízishelyzetben,
• hogy kikkel érzed magad jól,
• hogy mitől érzed magad otthon.

Ezek mind olyan kérdések, amin hosszan is el lehet elmélkedni, persze, de elsősorban nem erre fordítható szabadidő, hanem egyszerű fókuszváltás szükséges – hogy ezen a szemüvegen keresztül vizsgáld a téged érő és a körülötted történő eseményeket.

• “Így pihentem, ez most feltöltött-e?”
• “Ezt csinálom most a munkámban, ez milyen igényeimet pipálja ki és milyeneket nem?”
• “Most ezekkel az emberekkel töltöm az időt, többet vagy kevesebbet szeretnék ebből?”

Ez a fajta szemlélődés is és az önismereti mélybúvárkodás is külön-külön mindig pozitívan tudja alakítani a céljaidat és a terveidet, hiszen a közvetlen tapasztalataid vizsgálatából tudsz következtetéseket levonni a közel- és távoli jövődre nézve egyaránt.

Ha pedig tudatosan dolgozol az ilyen kérdésekkel, akkor az segíteni fog egy olyan időszakban is, amikor a tervezés helyett inkább az újratervezés dominál.

Ezért nem felesleges tervezni. Ha van egy kiindulópontod, hogy “én ezt akartam”, akkor van mitől eltérni, amikor változás van. És ez a kapaszkodó nagyon sokat tud segíteni, főleg műsorváltozásnál.

Mit tanulhatsz a meg nem valósult tervekből?

Ha visszanézem az elmúlt évek évtervezőit, a jegyzeteimet, a gondolataimat, amiket minden évben készítek magamnak, mindig van benne egy olyan rész, ami a jövőről szól, és soha nem volt még olyan, hogy az betűről betűre olyan lett volna.

Akár azért, mert én változtam, akár azért, mert valami közbejött és hirtelen más lett a fontos, de ezek a tervek nem ezért készülnek, hogy legyen min sopánkodni, hogy már megint nem sikerült, már megint nem pont az van, amit én akartam, amit én terveztem.

Ma visszanézve a régi tervezőimnek a jövőre vonatkozó oldalait, egy csomó minden látszik, hogy miből mi minden nőtte ki magát, és tök jó, hogy annak idején leírtam ezeket, mert így nyoma van a dolgoknak. Egy olyan dolog, ami most már egy full projekt, lehet, évekkel ezelőtt csak egy pici gondolatfoszlány volt, egy széljegyzet, de akkor volt ott először a kis csírája – aztán évekkel később kinőtte magát, mert egyre fontosabb lett. 

És örülök neki, hogy akkor leírtam. Hiszen sosem fognak teljes, kidolgozásra váró tervek kipattanni a fejemből, tökéletesen beidőzítve. A tervezés is egy folyamat, és ezt sem szabad a végletes gondolkodással meg a maximalizmussal megölni.

A tervek között nem csak kis csírák voltak, amikből kinőtte magát valami, hanem olyan nagyobb dolgok is, amikből semmi sem lett. Van olyan dolog, ami fel volt írva, hogy na a következő év az erről fog szólni, aztán mire odajutottunk, már rohadtul nem az volt a fontos – és azóta meg már eljárt felette az idő. Attól az még nem volt egy rossz terv, mert akkor, amikor leírtam, úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb.

Ez egy szuper tulajdonsága a tervezésnek: felismeréseket hoz. Az is hatással van a terveimre, ami sikerült, de az is, ami nem sikerült, vagy nem úgy sikerült, ahogy annak idején akartam, hogy sikerülnie kéne.

Ezek a felismerések mind tanítottak nekem valamit, és mind visszahat arra, hogy a jövőben milyen dolgokat tervezek.

“Hogyan tervezzek, ha nincs mire építenem?”

Teljesen érthető, ha tervezhetetlen évek sorozata után valakit a tervezés puszta gondolata is taszítja. Ha megérkezel valamikor erre a pontra és így érezni magad – semmi gond! Fontos jele annak, hogy elhasználtad a mentális energiaraktáraidat — tedd félre egy pillanatra a küzdést, pihenj, töltődj, dekompresszálj, tekerd maximumra az öngondoskodást.

Csak arra figyelj oda, hogy ne maradj ott és pörögj benne, ne keresd megerősítésnek a “minek tervezni”, “fenébe a tervezéssel” típusú posztokat. Ott nyílik meg ugyanis az út a lefelé tendáló spirálhoz, amiben a “minek tervezni” állapottól néhány lépésre ott van a “semmit nem tudok csinálni, tehetetlen vagyok, úgyhogy nem csinálok semmit” és barátai. Nem jó társaság.

Amikor minden felborul, van, amikor meg kell nyomni a normál életünkre a Pause gombot, és kimondani, hogy most kardfogú tigris elől menekülünk, tehát az az egyetlen feladat, hogy elmeneküljünk előle, és majd ha elmenekültünk előle, akkor megint gyűjtögethetjük a bogyókat.

Ugyanez a hozzáállás viszont nem működik akkor, amikor nem kardfogú tigris elöl menekülünk, hanem hosszú távon tart egy nehezebb időszak.

Igazából lényegtelen, hogy miért nem az történt, amit szerettünk volna. Mint ahogy az alacsony motivációról szóló bejegyzésemben is mondtam: nem várhatjuk meg, amíg vége lesz egy nehéz időszaknak. Egy ponton túl érdemes elkezdeni keresni azokat a lehetőségeket, és azokat a módokat, amik még mindig kapcsolatban tudunk lenni a szerelemprojektekkel, a vágyainkkal, azzal az életideállal, amit kitalálunk magunknak.

Van egy fontos következménye annak, ha úgy megyünk neki a következő évnek, hogy minek bármit is csinálni, mert ahogy a Füles is megmondta, “minek sietni, úgyis rossz irányba megyünk”. Ha “úgyis minden rossz lesz”, akkor meg se látjuk a lehetőségét, nem is keressük a lehetőségét hogy ne legyen úgyismindenrossz.

Fókuszváltás önismerethez, önismeret fókuszváltáshoz

A megoldás kulcsát az önismeret területén találjuk. Nyugi, nem kell felköltöznöd a Himalájára és keresni magadnak egy nyugis sziklaszirti meditációs kunyhót hét évre. Inkább csak induljunk felfedezni azt az életet, amiben nem rossz. Ehhez tedd fel magadnak a következő két kérdést:

• Hogyan néz ki nekem az, amikor jó?
• Milyen egy olyan élet, amiben én jól érzem magam?

Nem végleges választ keresünk, és nem a hét éves himalájáról lejöveti bölcsességet. Egyszerűen engedd meg magadnak, hogy előjöjjenek a nyers, zsigeri válaszaid ezekre a kérdésekre.

Lehet, hogy egy vagy több is előugrik. Lehet, hogy van köztük egyszerű, könnyen kivitelezhető, és lehet olyan dolog is, amitől aztán fú de jól tudnád magad érezni, de rajtad kívül álló okokból most nem olyanok a körülmények, hogy megtehesd, vagy messze tartasz még attól, hogy megvalósíthasd.

Semmi baj! Ugyanis pusztán az, hogy meg tudod magamnak fogalmazni, hogy 

• te oda szeretnél eljutni,
• te egy olyan ember vagy, akinek szüksége van egy olyasmire az életében,
• és ez az olyasmi az lehet egy érzés, egy állapot, egy élethelyzet, egy körülmény,

akkor máris sokkal közelebb kerültél azokhoz az abszolút alapkérdésekhez, hogy ki vagy te, és mit szeretnél elérni ebben az életben.

Ha ezeket a keresgéléseket folyamatosan elöl tartod magadban, és a magadnak adott válaszaidon keresztül ismerkedsz magaddal, akkor egyre jobban meg tudod fogalmazni, és arról is egyre több fogalmad lesz, hogy hogyan tudsz eljutni az olyasmihez.

Ha nem tudod, hogy balra mész, hiába lesz egy balkanyar, akkor nem fogod bevenni, mert el se döntötted, hogy arra kéne menned. De ha már tudod, hogy keresed, egyre könnyebben észre fogod tudni venni azokat a dolgokat, hogy “jé, ez pont egy olyasmi”. És lépésről lépésre egyre közelebb kerülsz hozzá.

Amit mindig tudsz irányítani

Bármi is van a világban körülötted, te most arra tudsz odafigyelni, és azt tudod magadnak megfogalmazni, hogy ebben a pillanatban hogy érzed magad.

Ha nincs is üveggömböd, amiben megnézheted a jövőt, akkor is érdemes gondolkodnod és dolgoznod azon, hogy ez a Te, aki itt és most van, mit szeretne.

Mit szeretnél a következő hónapban?

Mit szeretnél a következő fél évben?

Mit szeretnél a következő egy évben?

Tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket, és nézd meg, hogy most mi jön fel erre.

És ha a “mit szeretnél” önmagában még túl tág, kérdezd meg magadtól ezeket: hogyan szeretnéd magad érezni? Mire van szükséged? Mire vágysz?

Ne stresszeld magad öt éves tervekkel, főleg, amikor olyan időszak van, hogy az orrodig se látsz. Most mire van szükséged? Mit gondolsz az életedről, miben szeretnél változtatni?

Ha ez megvan, utána tudod ezt rávetíteni a körülményekre, hogy: “Ezt akarom, ezek a körülmények, ilyen lehetőségeim vannak, ezek a limitációim. Na akkor most mit tudok csinálni? Mit tudok ebből kihozni? A vágyaim és a lehetőségek hatással vannak egymásra, és függnek egymástól, és fontos, hogy összekapcsolódnak. Tehát csak azért nem csinálok valamit, mert lehetséges, amennyiben az nem egy olyasmi, amit be tudok csatornázni ebbe az egész rendszerbe, és tudom magamról, hogy én oda akarok menni.”

De hogy egyáltalán hova akarsz menni, azt csak akkor tudod megfogalmazni, ha megbeszéled magaddal, hogy te ki vagy és mit szeretnél. Hogy milyen neked egy jó élet. Ez pedig már kőkemény önismeret, és ezzel akkor is tudsz haladni, amikor minden csupa kérdőjel, és át van firkálva a teendőlistád.

Ilyen értelemben maga a tervezés lenyomat a mostani vágyaidról, a mostani legjobb tudásod és a most rendelkezésre álló lehetőségek fényében. Annak a magaddal folytatott meetingnek a jegyzőkönyve, aminek a témája a te életed. 

És mivel te vagy az az ember, aki garantáltan végigkísér egész életedben, egyáltalán nem felesleges ez a beszélgetés. :)

Ha kedved kaptál ehhez a beszélgetéshez, figyelmedbe ajánlom az Inspirációs Naplót, ami egy rugalmas tervező és évértékelő munkafüzet, önismereti fókusszal. Ezt az ingyenes tervezőt minden évben frissítem, és először a hírleveleseim kapják meg (ez az én karácsonyi ajándékom). Úgyhogy ha még nem vagy rajta a listámon, akkor iratkozz fel most a lenti gombbal, és máris küldöm a legújabb verziót! Vagy kattints ide, hogy többet megtudj az Inspirációs Napló tartalmáról. Az ideit alaposan átdolgoztam és kibővítettem olyan oldalakkal, amik segítik a tervezést akár tervezhetőnek, akár tervezhetetlennek tűnik a következő időszak.

Kattints ide a naplóért!