Még mindig nem sütöttél kovászos kenyeret?
Nem makraméztál ötven virágtartót a növényeidnek?
Továbbra sem tanultál meg észtül?
Nem tudod, hogyan tudnád kihasználni, mi több, élvezni az életed legkaotikusabb, legnehezebb időszakait is?
Megmondom. Sehogy.
És ez nem apátia meg nihilizmus, hanem empatikus hozzáállás magadhoz. Felszabadítóbb, mint gondolod. Megmutatom, miért érdemes eljátszani ezzel a gondolattal.
“De hát Shakespeare is járvány idején írta meg élete főművét!”
Igen, de nem vagy Shakespeare.
Lehet, hogy ez most megdöbbentő új információ volt a számodra, úgyhogy adok egy percet, hogy feldolgozd.
Nem tudod függetleníteni magad a világtól. Nem tudsz úgy csinálni, mintha minden oké lenne, mintha mi sem történne. A világ dolgai hatással vannak ránk — egyrészt mert nem vagyunk pszichopata robotok, akik érzelemmentesen reagálnak mindenre, másrészt meg mert nem a világ végén élünk internet nélkül.
Annyi helyen láttam motivációs sztorinak szánva, hogy Shakespeare megírta a Lear királyt a fekete pestis idején, miért nem írunk mi is Lear királyt!
Megmondom, miért.
Mert Shakespeare-nek nem kellett aggódnia azon, hogy mit eszik, nem magára főzött-mosott-takarított, nem egyedül nevelte otthon a gyerekeit, akik otthonról tanultak, és nem kellett home office-olnia, hogy megéljen.
Ráadásul mindeközben nem kapta naponta hatvanszor a híreket a fekete pestisről Twitteren (“Az öt legfertőzőbb patkány, akit kerülnöd kell!“).
Nem konteózott neki az anyósa Facebookon (“Edd meg ezt az ecetes hagymát, és elkerül a pestis!“).
És közben nem kellett minden este Zoomolnia Marlowe-val (“Will, ma még csak két drámát írtam, úgy érzem, nem elég optimalizált a versformám!”).
Shakespeare karanténélménye meg a miénk között körülbelül annyi közös van, mint a 18. szonett meg a gyorséttermek reklámszlogenjei között.
Amúgy meg miért is William Shakespeare az elérendő célunk egy világjárvány idején, ha amúgy az élet többi területén soha, senki nem várja el tőlünk, hogy egyszeri és megismételhetetlen drámai géniuszok legyünk? (Aki igen, azt leütöm egy biztonságosan távolságtartó másfél méteres péklapáttal. Küldd hozzám.)
“De nem csinálok semmit, mégis állandóan hulla vagyok!”
Ácsi, ácsi. Nem igaz, hogy nem csinálsz semmit.
Ne felejtsük el, hogy mekkora erőfeszítésbe is kerül az, hogy tartod magad a mostani helyzetben.
Hogy valójában mennyire fárasztó is az, hogy az egyébként is létező mindennapi feladataidon kívül még próbálod követni, hogy mik a szabályok, tájékozott próbálsz maradni anélkül, hogy becsavarodnál, lavírozol az információk között, menedzseled a pánikodat, reagálsz a folyamatosan változó helyzetre, mindeközben próbálod a lehetőségeidhez mérten védeni a józan eszedet, biztonságos teret kialakítani magadnak, tartani a lelket másokban is, miközben benned lehet, hogy nem tartja senki.
Sokszor mekkora erőfeszítés pusztán az, hogy kapaszkodókat keresel, hogy túlélsz, mész tovább egyik napról a másikra.
Ez mind energia. Mentális, és fizikai is.
Olyan, mintha a telefonodon láthatatlanul futna egy program, egy vírusírtó, egy tűzfal, egy fájlrendszerező, ami lehet, hogy nincs állandóan szem előtt, de attól még eszi az akksit.
És ha a nap végén a pihenésed közben is kattog az agyad, esetleg bűntudatod is van emiatt, mert hasznosnak kéne lenned, a pihenésed sem tölt fel, hiszen az nem valódi pihenés, hogy közben még mindig fut a program a fejedben.
Nem csoda, hogy le vagy merülve. Nem csoda, hogy nehéz, és nem tudsz mindent úgy csinálni, mint régen. Most nem régen van.
“De hát másoknak minden olyan jól megy!”
Tudom, mindezt csak rontja, hogy nagyon sokan tolják: attól lesz nem elpazarolt a bezárt időszakod, hogy kihasználod és megváltod magad.
“10 trükk, hogy optimálisabbak legyenek a napjaid!”
“15 dolog, amit ha minden reggel megcsinálsz, produktívabb leszel!!”
“A milliárdosok 5 szokása, amitől sikeresek!!!”
Amikor ilyen cikkcímeket látok, mindig nagyon hatékony leszek, például előveszem a hegesztőszemüvegemet és a lángszórómat és porig égetem az összes ilyen erőltető bejegyzést.
(Nyilván csak fejben. :D )
Miért is legyenek optimálisabbak a napjaid? Gyár vagy, akinek kötelező termelnie és 100%-on teljesítenie állandóan? Nem.
Miért kell minden nap ultra-produktívnak lenned? Miért az a mértékegysége az értékednek, hogy mennyit gürizel és mi mindent csinálsz? Nem az. Ember vagy. Nem konstans a teljesítőképességed, alapállapotban sem, de egy ilyen stresszhelyzetben meg pláne nem.
Elmondjam, hogy mi a milliárdosok öt szokása, amitől sikeresek? Örököltek egy rakás pénzt, sok esetben nem fizetik meg az alkalmazottaikat és van mit befektetniük. Tessék, utánozd őket. Kelj fel te is reggel ötkor, idd meg a zöldturmixot és Pelotonozz két órát, majd attól te is örökölsz.
Ja, nem.
Még ha másoknak megy is az összes ilyen listáról mindegyik feladat, egyrészt nem biztos, hogy nekik annyira frankó minden, mint állítják, másrészt meg nem ugyanolyan az életed, a körülményeid, a mentális állapotod (!!), mint nekik. Nem lehet mások életét leutánozni.
Legyél hatékonyabb úgy, hogy kevesebbet csinálsz
Nekem baromi sokat segített, hogy elfogadtam, hogy nem lesz minden napom 100%, nem leszek mindig motivált, mindig produktív, nem lesz minden szokásom, rutinom és a teljes életem hülyére optimalizált.
Vannak időszakok, amik arra elegek, amire, és ha a napi legjobb, amit ki tudok hozni magamból, az kevés, akkor kevés.
És nem csak elfogadom ezt, hanem megengedem magamnak, hogy ne legyen szuperhatékony karanténom.
Most nagyon alacsony a léc. Annyira alacsony, hogy nem is léc, hanem küszöb. Szabad, hogy ne teljesítsek szupercsodálatosan, aztán ha mégis sikerül, akkor örülök neki, ha meg nem, akkor nem bántom magam rajta. Megteszem, amit tudok, hogy jobban legyek, de ha nem elég, akkor nem elég.
Sokkal többet segítek magamnak azzal, hogy elfogadó és türelmes vagyok magammal, mintha valami vélt vagy valós lécet kéne megütnöm ahhoz, hogy értékes legyek, urambocsá “kiérdemeljem” a pihenést.
Ha nem is vagyok állandóan tökéletes, szupermotivált és baromira hatékony, és nem pipálom ki minden nap az összes tételt az összes teendőlistámon, itt vagyok és létezek. Lehet, hogy nem instakompatibilisen, lehet, hogy nem tudok róla produktivitás-hack cikkeket írni, de számomra sokkal élhetőbb. Ugyanis leveszi a terhet és a görcsöt arról, hogy mi mindent KELL kihoznom egy napból. Így pedig még van is esélye jónak lenni, és nekem is van esélyem jól érezni magam.
Ez a hozzáállás pedig abban is segít, hogy amikor sikerül dolgokat csinálnom, akkor azokat nem szabotálja el a maximalista “még ez sem elég!” hozzáállás, hanem meg tudom élni vele kapcsolatban az örömöt, sikerélményt.
Engedem magam élvezni a helyzetet, tudok elégedett lenni azzal, ami van, ami sikerül, ahelyett, hogy még azt is elrontsam a “miért nem több?” hozzáállással.
Így aztán hatékonynak érzem magam akkor is, ha már voltak papíron hatékonyabb időszakok is. Hiszen haladtam, ahogy tudtam. Örülök annak, ami sikerült. Hagyom magam élni. És ez a legnagyobb dolog, amit magamért manapság meg tudok tenni.
Szóval kérlek, ne legyél hatékony. Ne optimalizáld önmagad. Ne a produktivitás legyen az egyetlen mércéje annak, hogy jó vagy értékes-e az életed. Magaddal türelmesnek lenni most nem valami bullshit luxus tanács, hanem a legfontosabb dolog, amit tehetsz. ♥
Azzal nagyon egyetértek, hogy senkinek ne legyen lelkiismeret-furdalása, mert nem pattintotta ki magát egy online edzéssorozaton vagy nem tanult meg nulláról indulva társalgási szinten egy (két…) idegen nyelvet és nem végzett el még hat másik online tanfolyamot. Ez a helyzet mindenki életére hatással van, kire így kire úgy hat, de az biztos, hogy senki nem tudja ignorálni.
Amivel viszont nagyon nem értek egyet, az az , hogy csak úgy lehetsz milliárdos ha örökölsz, alulfizeted az alkalmazottaidat és van befektetnivalód. Ez egyszerűen nem igaz, sőt, pont fordítva: akinek az ölébe hullik egy halom pénz, pillanatok alatt elherdálja mert nem ismeri az értékét (lásd sok lottónyertes: sokan szegényebbek utána, mint előtte voltak). Az meg hogy nem fizetik meg az alkalmazottakat… egy alkalmazott ritkán keres többet egy vállalkozónál, de a felelőssége se akkora és a pénzét se kell beforgatnia a cégbe. És ha már itt tartunk, a bérköltseg elég tetemes, szinte kétszer annyi, mint amit nettóban kifizet és ezt minden hónapban elő kell teremteni.
Elég sok milliomos/milliárdos van M.o-n is, aki se nem örökölt, se sok pénze nem volt befektetni, mégis az lett.
Ezek az X pontos listák se arról szólnak szerintem, hogy ha nem teszed meg, akkor véged van, hanem csak ötletek. Ha jól láttam, neked is szoktak lenni ilyen cikkeid Via, amikben felsorolsz ötleteket (legutóbb talán karácsonynál láttam) és nálad se az a lényeg, hogy mindet be kell tartani, mert csak akkor lesz karácsonyi feeling, hanem csak ötletek.
Itt az arcom, jöhet a virtuális péklapát :)
Szia Virág!
Bocs, nem kapsz péklapátot. :) Magam is kisvállalkozó vagyok, nem kell bemutatni a bérköltséget, áfát, adóterheket, iparűzési adót, anyagköltséget, önfejlesztés költségét, szerverköltséget… Igen, a bevétel meg a profit nem ugyanaz, az árak nem a fizetések, és így tovább. Persze, hogy lehet tisztességes munkával is felelős vállalkozónak lenni, jó életet építeni magunknak. Már csak azért is hiszek ebben, mert saját magamnak is ilyen életet szánok.
Viszont a forintmilliárdok csak dollármilliók. (Egy milliárd forint (!!) 3,4 millió dollár, abból New Yorkban kapsz egy 4 szobás lakást és pont. Nyilván vidéken tovább ér a pénzed ott is.) Dollármilliárdos nem tudsz etikusan lenni, én úgy gondolom. Számold át Jeff Bezos vagyonát forintba, nézd meg, hányszorosa a teljes magyar éves költségvetésnek. Ha még nem tetted, nézz utána az etikai tevékenységének, hogy milyen eljárások indulnak ellene, milyen áron profitos, hogyan bánik az oldalán megjelenő kisvállalkozókkal, mit enged és nem enged az alkalmazottainak, stb. stb. Aztán mégis vele példálózik mindenki, hogy hűdehű. Erre gondoltam én, amikor azt mondtam, hogy ezt kóserül nem lehet csinálni, mert akkor eleve nem halmoznál fel ekkora vagyont, ha mindenki után fizeted a mindent, és kiengeded őket pisilni, fizetsz nekik egészségügyet, stb. A dollármilliárdos meg a forintmilliárdos szerintem két külön kategória. Dollármilliárdosnak nem lenne szabadna léteznie, mert az már nem egy személy, hanem egy országnyi pénz.
Szerintem nem ugyanazokat az X pontos listákat olvassuk, vagy neked – nagyon helyesen! – ott van a szemeden az “ez csak javaslat” szemüveg. Én rengeteg olyat látok, amikor tényleg elő van írva, hogy ezt meg ezt csináld, millionaire mindset (megintcsak: dollármilliók, nem forintmilliók – nagyon más nagyságrend), nagyon sokszor szerepel benne valamiért a green juice, a hajnali kelés meg a jóga, amikkel amúgy semmi baj nincs, csak csinálja az, akinek működik. De nem, emberek egy az egyben lemásolják mások emberek életét, rutinjait, aztán várják, hogy boldogok legyenek. És nem csak az ő fejükben van ez így, hanem ezt is várják el tőlük ezek a programok, kurzusok. Ez az én szememben nem önismeret-alapú rutinkiépítés, hanem csak egymás majmolása.
Nekem nagyon sokat adott most ez a bejegyzés! :))
Az utóbbi hetekben-hónapokban valahogy kijött rajtam, hogy “sajnáljam” magam mert egy nagyvárosban élek (Budapest). Annak is egy olyan részén, ahonnan többet kell sétálni vagy tömegközlekedéssel utazni, hogy valami olyan zöldfelületet találjak, ahol igazán ki tudok kapcsolni. A városban, a betonrengetegben én nem tudom meglátni a szépet – még akkor sem ha megvan az az óriási luxusom, hogy este 8.00ig azt csinálok és oda megyek ahová akarok.
Úgyis hétvégée van – sétára fel!!! :)
szóval más is fáradt a kevesebbtől, azt hittem öregszem, és egyre selejtesebb vagyok
köszi a cikket :-)
Nem vagy selejtes, és akkor se lennél az, ha “csak úgy” fáradnál. ♥ Nem a termelékenységünk az egyetlen értékelhető tulajdonságunk.
Én most úgy érzem magam, mint Zámbó Jimmy, mikor énekelte, hogy…
” Nem vagyok más, csak egy süllyedő hajó.
Még nem veszíthetek, még nem,
Én élni akarok. ”
Totál feleslegesnek érzem magam, és mivel hajlamos vagyok a depresszióra, depis is vagyok.
Annyi mindent kellene csinálnom, de nem megy.
Ehhez hozzá tartozik, hogy 2020 januárban csináltam meg a cégem.
Weblapot kellene csinálnom, szeretnék én is blogot indítani, a cégesen kívül, de úgy látszik hiába tanultam, mert semmi hasznát nem veszem. Konkrétan élni sincs kedvem.
Párom mindennap dolgozni jár, én itthon vagyok a kutyikkal, (még csak nem is egyedül) és úgy érzem, hogy semmivel sem haladok.
Totál feleslegesnek érzem magam.
Pedig nem kell hasznosnak lenned ahhoz, hogy értelme legyen az életednek. ♥ Remélem, ahogy egyre többet süt a nap, kicsit visszajön a kedved is. Ez a téli depresszió + járvány + minden most marhára nem jó kombó.
Hol tartasz a privát bloggal, mi a következő lépés?
Hát ez tökéletesen összefoglalja, ahogy érzek! Azt, hogy most nem régen van, és nem vagyok gyár, olyan jól megaszondtad! 😁
Tavasz óta home office van, így “végre hasznosan tölthetem azt a napi 2×40 percet, amit különben tömegközlekednem kéne” – gondoltam. Aztán rájöttem, hogy nekem szükséges, ez az egyedül töltött, ablakon kinézős idő (még ha ez az egész egyáltalán nem is idilli a reggeli csúcsban), de ilyenkor szoktam rendezni a gondolataimat, és felkészülni/letenni a munkát (azaz csak úgy bambulok ki a fejemből). Szóval látszatra tök felesleges, és jól ki is maradt az elején, aztán nem értettem, miért vagyok fáradtabb, miközben több lett az időm.
Ugyanígy nincsenek meg a céges közös ebédelések, vagy munka utána baráti találkozók. Tehát még több hasznos tevékenység fér a napba, például hírolvasgatás. (Még így is maradtam már le arról, hogy másnaptól valami megváltozott :D)
Tavasszal még próbálkoztunk online baráti beszélgetésekkel, de nem nagyon működtek. Feszengős is, meg hát a semmiről nem lehet beszélni. Néhány havonta megy egy-egy chatüzenet, hogy kivel mi a helyzet, de általában az a válasz, hogy semmi. És az a vicc, hogy addig jó, amíg ez a válasz.
A szociális hiányérzetemet egyetlen hasznos tevékenység sem tudja betölteni, de a haszontalan könyvek és sorozatok eggyel jobban állnak ezen a fronton. Ezen kívül napirendi pont lett a sétálásból is. Ha pedig valamivel haladni szeretnék, akkor előző nap készítek egy maximum három elemű listát, aminek konkrétan időt kell keresnem másnap. Mert hiába az illúzió: hasznosan tölthető időm nem lett több.
Megértem, hogy nem pótolja semmi a szociális dolgokat. A Zoom nem ugyanolyan. Nem olyan, mint amikor együtt röhögtök vagy társasoztok vagy főztök vagy bármi. És nyilván van, akivel nem csak közös programot akarsz, hanem mondjuk meg is ölelnéd. Azt aztán pláne nem pótolja, hogy látod egy képernyőn, hiszen ennyi erővel az összes sorozatszereplővel aktív szociális kapcsolatod van, hiszen őket is látod a képernyőn… :D
Ez egy tök érdekes cikk arról, hogy miért fárasztóbb Zoomolni mint telefonálni: https://www.bbc.com/worklife/article/20200421-why-zoom-video-chats-are-so-exhausting
Szia Via!
Nagyon szeretném azt az “Elég jó az elég jó” képet háttérképnek, fali képnek, motivációs kártyának és bármi másnak, ami szem elôtt lehet. Próbálom észben tartani, de amikor elborít a munka cunami, akkor nagyon könnyen elillan.
Ez a cikked emlékeztetett egy elöadásra Paul McGee-vel, amikor ö is valami hasonlót mondott: nagyon boldog, ha valaki meg tudott tanulni egy új idegen nyelvet a karantén alatt, de ez nem jelenti azt, hogy mindeninek ezt kell csinálnia. Hagyjunk magunknak idöt és figyeljünk arra, hogy nekünk mire van szükségünk.
Köszönöm, hogy újra és újra emlékeztetsz, hogy a világ és az élet nem arról szól, hogy folyamatosan összehasonlítgassuk az életünket másokéval.
Ha lemented a telefonodra a böngészőben megnyitva, be tudod állítani telefonos háttérnek? Lock Screen-re a legjobb, mert akkor mindig látod, amikor kioldod a telefont.
De én is szeretem ezt, úgyhogy még feldolgozom máshogy is, gondolkodni fogok rajta! :)
Tudod Via van veled egy ÓÓóóriási probléma!
Hogy ezeket nem harminc évvel ezelőtt írtad le! Na ez a nagy baj!
Ezt a cikket (is) receptre kellene felírni szerintem.
Örülök, hogy olvashatlak, sokat segít! Mindig.
Köszönöm :)
Erika, ebben teljesen egyetértünk! 😉
Ó, pedig biztos nagyon hasznos életvezető tanácsaim lettek volna 5 évesen!
Úgy is, mint:
– a matrica a legjobb dolog a világon
– Ariel a legjobb Disney Hercegnő
– Donatello a legjobb Tini Nindzsa Teknős
– szeretnék egy olyan beszélő autót, mint Michael Knight
– ha rántott gombát kéne ennem életem végéig, nem panaszkodnék.
Igazából még mindig áll az összes. :D
♥♥♥
Imádom ezt az írásod… meg a többit is. :) Ez most annyira jókor jött és annyira találó Via. Köszönöm!
Nagyon nagyon örülök, ha segít, tényleg! ♥ Köszi, hogy olvassátok.
Annyira, de annyira imádom olvasni ezeket a cikkeket, mert egyérszt megerősít benne, hogy vannak még rajtam kívül józanul gondolkodni képes emberek, tehát nem vagyok egyedül, másrészről annyira jókat nevetek egy-egy megjegyzésen, hogy máris szebben látom a napomat. A képzeletbeli péklapát pedig általában nálam is be van készítve, sose lehet tudni :) Viccet félretéve, tényleg KÖSZÖNÖM / KÖSZÖNJÜK!!!
Minden háztartásba saját péklapátot! ♥♥
Köszönöm, köszönöm és köszönöm!
Betalált.
Nagyon szívesen! ♥
Néha úgy érzem, én nem is ugyanabban a világban élek, mint mások. Mások, akiknek most aztán mindenre IS jut idejük, akik “kihasználják a felszabadult időt” és 200%-on pörögnek. Nekem nem szabadult fel időm, dolgozom, nevelem a gyerekeim, viszem a háztartást, tanulok, stb. A munkahely-iskola tengelyen mozgunk, nincsenek programok, semmi március óta, és pontosan azt érzem, amit leírtál: fáradt vagyok, nehezebben töltődöm, semmi sem megy úgy, mint régen, vagy csak néhány dolog.
Mostanra jutottam el oda – és ebben nagyon soat segítettek az írásaid, a podcast-ok-, hogy már nem bosszant, ha másoknak minden belefér egy napba, amire nekem három is kevés lenne, kezdem elfogadni, hogy most ez van, és már nem ragaszkodom görcsösen ahhoz, hogy a legjobbat hozzam ki mindenből. Néha az a jó, ha éppen csak sikerül, és nem a “legjobb”.
Bettus, a mások világát sok esetben úgy hívják, hogy PRIVILÉGIUM. Azért szabadult fel idejük, mert nem kell aggódniuk a megélhetésen. Mert nem felelősek az alkalmazottaikért, az 1-2-3 gyerekért, mert nem kell aggódniuk a beteg szüleiken, ésatöbbi ésatöbbi.
Tőlünk is volt, hogy megkérdezte egy ismerős, hogy nagyon unatkozunk-e egész nap otthon.
Persze, 2 bevándorló kisvállalkozó a járvány közepén Brexit után egész nap unatkozik. :D
Neki nem kell dolgoznia, mert van annyi pénze, hogy elvan, sajátja a lakása, nincs bérleti díja, és így tovább. Frankón el van, az a legnagyobb problémája, hogy nem tudott nyaralni, de amúgy tényleg csak otthon ül. Ezzel semmi baj nincs amúgy, jó neki. Csak szeretnék az ilyen embereknek egy kicsit receptre empátiát felírni, vagy egy interaktív, egy napos szafarit mások életében.
Én szigszalaggal tartom egyben a motivációm és a józan eszem, szűröm a híreket, hogy ne boruljak be, hogy tudjak dolgozni, hogy legyen pénz kajára, rezsire, és így tovább. F@szom a kovászos kenyérbe, komolyan. :))) (Elnézést mindenkitől, aki kovászol és imádja. Én is szeretek sütni, de csak akkor, ha én akarom, és nem akkor, ha elvárás, meg egy léc, amit már megint meg kell ütni.)
Ezek a társadalmi különbségek amúgy eddig is léteztek, csak most ordítóan egyértelműek lettek attól, hogy mindannyian egy hajóban evezünk, csak az a hajó a Titanic, és van, aki a tetőn meditálgat és élvezi a lelassult életet, miközben az alsóknál már térdig ér a jeges víz.
Nem a te hiányosságod, ha hirtelen nem lettél időmilliomos, ez volt röviden a lényeg. Vigyázz magadra! ♥
Ha van egy kis időd és energiád, én örülnék egy Lecsó résznek arról, hogy mi a helyzet nálatok.
Ugyanaz, amit itt leírtam a poszt elején: https://www.urban-eve.hu/2021/02/10/karantenseta-otletek/
Nem változott. :) És mi maradunk így, amíg be nem leszünk oltva, bármi is lesz a szabályozás.
Kedves Via! Nagyon tetszenek a hasonlataid, amik nagyon találóak.
Nekem is sokat segítenek a klassz írásaid. Köszönöm.
Szia Emke! Köszönöm, hogy olvasod! ♥
Imádom, hogy az ELÉG JÓ ❤️! szemléletet tolod! Ömlik ránk folyamatosan a maximalizmus iránti igény, de a nagy rohanásban, a nagy “túlcsinálásban” elfelejtünk élni… Köszönöm, hogy vagy! Állatira fontos a küldetésed! Hallasd a hangod! Minden jóból ELEGET 😉 kívánok Neked!
Köszönöm! ♥
Olyanokat írok, amiket én is szívesen mondok magamnak, és segít. Hátha másnak is… Jó látni, hogy igen. :)
Kedves Via!
Sosem voltam az a maximalista fajta, de néhány hónapja mégis azt érzem, nagyon alul teljesítek. A pandémiás kimerültség engem is elért, és bár egész jól tartom magam, időnként mégis az érzelmi hullámvasút aljára kerülök. Azt vettem észre magamon, hogy ez leginkább lustaságban nyilvánul meg. Hála Istennek a járvány alatt végig tudtam járni dolgozni, de amint hazaérek, jön a semmittevés. Egyszerűen nincs kedvem nekiállni összepakolni, takarítani, főzni, stb. Arról ne is beszéljünk, ha el kell menni vásárolni… Ezelőtt volt egy rendszer az életemben, beosztottam az időmet. A sok tevékenység között könnyebben sikerült ellátni ezeket a feladatokat, mint most.
Ma reggel olvastam a cikked, és nagyon tetszett. Mindannyian küzdünk, és ránk fér egy figyelmeztetés, hogy NEM KELL rosszul éreznünk magunkat.
“Olyan, mintha a telefonodon láthatatlanul futna egy program, egy vírusírtó, egy tűzfal, egy fájlrendszerező, ami lehet, hogy nincs állandóan szem előtt, de attól még eszi az akksit … Nem csoda, hogy le vagy merülve. Nem csoda, hogy nehéz, és nem tudsz mindent úgy csinálni, mint régen. Most nem régen van.” – Annyira találó! Kicsit más perspektívába helyezi a kimerültséget.
Ha arra van szükségem, nyugodtan fogok továbbra is sorozatot nézni, játszani valamit, vagy csinálni azt, amihez éppen kedvem van. Hiányzik a családom, a barátaim, a régi életem, ami akkoriban feltöltött… és ezt valahogy túl kell élnem.
Persze mindenre nem szeretném ezt a “kifogást” felhozni. Tudom, hogy nem szabad sokat várnom magamtól egy ilyen nehéz időszakban, viszont az alapvető otthoni teendőket nem szeretném halogatni állandóan. Hogyan tudnám rávenni magam?
Köszönöm a cikket, és előre is azt, ha esetleg el tudsz látni néhány tippel. :)
Üdv,
Noémi
Szia Noémi!
Én nem hiszek a lustaságban. Szerintem a lustaság az egy teljesen haszontalan címke, amivel elfedünk sokkal mélyebb problémákat – kimerültség, motiválatlanság, kiégettség, stb. Azokat lehet kezelni, de nem azzal, hogy megszégyenítjük magunkat, hogy miért vagyunk lusta disznók. Ezt sokkal bővebben itt is kifejtettem: https://www.urban-eve.hu/lustasag/
Amikor azon kapod magad, hogy “lustulsz”, ne azt kérdezd, hogy miért nem tudsz többet dolgozni, hanem azt, hogy mitől vagy ennyire kimerülve, és mire lenne igazán szükséged. ♥
Amint arról beszélünk, hogy kimerült vagy és pihensz, az máris nem egy kifogás, hanem egy valódi, emberi igényed kielégítése. Mint amikor pisilned kell és elmész pisilni. Azt se tartod vissza indokolatlanul, csak mert “gyengeség” elmenni a WC-re. Ha többet iszol, többet pisilsz. Ha megterhelőbb az életed (és most az), akkor többet kell pihenni. Ennyi. Ez nem jellemhiba. ♥
Köszönöm ! Köszönöm! Köszönöm!
Most épp erre volt szükségem!
Oly sokszor”segítettél” már ,de ez most totál betalált 🥰🙏🥰
Hálás vagyok 🙏
Köszönöm, hogy kommenteltél! ♥
Köszönöm Via! :)
Nagyon sokat jelent nekem is, amit írtál és hogy vagy nekünk. <3
Nagyon örülök, ha segített! ♥ Köszi, hogy olvassátok.
Nagyon köszi, élmény volt olvasni. :)
Nagyon örülök! :)
Szia Via!
El sem hiszed, hogy beletaláltál. Jelenleg próbálok a maximalizmus ellen küzdeni minden erőmmel, mert az utóbbi időben nagyon tönkre tett lelkileg és testileg egyaránt. Próbálom megértetni magammal, hogy az is teljesítmény, hogy felkeltem és az online oktatás ellenére is részt vettem az előadásokon. Próbálom nem az aznapi produktivitás alapján mérni az értékességem.
Köszönjük a cikket :)
Vigyázz magadra!
Szia!
Mi lenne, ha nem minden erőddel küzdenél a maximalizmus ellen? Mert a “minden erővel teperni” az ő módszere. Tényleg csak egy átkeretezési ötlet. Mi lenne, ha egyszer csak azt mondanád a maximalizmusodnak, hogy figyelj, jó vagy így. Elég volt ennyi. Semmi baj, így is szeretem magam. Ez attól még egy jó nap volt. Gyere, ülj le mellém, holnap újra próbáljuk.
Lehet, hogy lefegyverezve érezné magát, mert ahhoz van szokva, hogy ordítás van meg megszégyenítés.
Nem tudom, ennek most volt-e értelme, de ez jutott eszembe arról, amit írtál. ♥
Igen volt értelme (én értettelek). Már eszembe jutott az is, hogy megpróbálok megbarátkozni velem, hiszen haszna is van, nem csak hátránya. Előbb utóbb úgy érzem sikerülni fog.
Mégegyszer köszönök mindent :)
Csatlakozom az előttem szólóhoz. Épp valami brutál hullám alján csücsülök, nagyon kellett ez a cikk. Alig hittem el, mikor megláttam a címet. Köszönöm!!!!! <3
Nagyon szívesen! Olyan tartalmat írok, amit marhára szeretnék olvasni. Még mindig. :D Hócipőm tele a produktivitás baromságokkal meg a “mintha mi se történne” erőltetett vigyorral. Dolgozom már a mérgező pozitivitás cikken is, mert azzal tele a másik hócipőm!
várom :-)
nagyon kell a megerősítés
Köszi Via! 19:41 van. Ülök a konyhában, pörit főzök. 😁 Olvastam a cikked, hangosan röhögtem, szuper jó!!!! Igyekszem így élni, egyre jobban megy. Próbálok fényt és melegséget csempészni oda, ahol éppen vagyokNéha mocskosul nehéz. Folytasd, én várom és köszönöm!
♥♥♥
Baromi nehéz, de görcsből sosem lesz napfény.
Eszembe jutott az a mese, hogy a szél meg a nap versenyeznek, hogy melyikük erősebb, ki tudja hamarabb levenni a lent sétáló emberről a kabátot. A szél nekiáll vihart kavarni, fúj, ordít, erőszakos, az ember meg csak jobban összehúzza a kabátját. A nap meg csak előbújik a felhő mögül, emberünknek rögtön melege lesz, le is veszi a kabátot. Kicsit úgy érzem, most nekünk is meg kell tanulni kevésbé fújni és jobban engedni, hogy történjenek a dolgok, mert paradox módon attól lesz olyan, amit eleve szeretnénk. Csak kicsit finomabban, odafigyelősebben.
Szeretlek!
A MESÉÉRT! Hogy ismered, és példaként hoztad…minden mellettem fenövőnek elmeséltem/elmesélem (soknak!)
Jesszus, Via, ez a cikk most úgy kellett, mint egy falat kenyér az éhezőnek! Köszönöm!!! <3 <3 <3
Egészségedre! ♥