Szeretek úgy gondolni magamra, hogy alapvetően pozitív ember vagyok.

Általában jellemző rám, hogy találok valami kiutat a nyavalyáimból, vagy idővel meg tudok velük birkózni. 

Nekem az, hogy optimista vagyok, nem azt jelenti, hogy soha nem vagyok szomorú, vagy soha nem keseredek el, vagy soha nem vagyok magam alatt.

Sőt, szerintem egyenesen azért tudok optimista lenni, mert ismerem és tiszteletben tartom a saját határaimat, így amikor arról van szó, hogy valami rajtam múlik, akkor tudom, hogy valahogy meg is fogom oldani. (Viszont ami nem rajtam múlik, annak sem írom elő, hogy történjen az akaratom szerint, és nem veszem személyes sértésnek, ha végül máshogy történik.)

De ehhez tényleg az kell, hogy megengedjem magamnak azt, hogy ne legyen minden mindig tökéletes. És a mindenbe beletartozom én magam is.

Talán ez a részletes magyarázat is mutatja, hogy az én pozitivitás-definícióm nem merül ki annyiban, hogy mindig, mindenben meglátom a jót.

Amikor ezeket a sorokat írom, 13 és fél éve publikálok az urban:eve blogon, és ezért az egyik kérdés, amire ebben az időtávban visszanézve tényleg el tudom mondani, hogy “sokan kérdeztétek”, az az, hogy hogyan vagyok mindig pozitív, illetve hogy hogyan tudok mindig boldog lenni.

És ez ugyanolyan kérdés, mint a “hogyan van nálad mindig rend”, vagy a “hogyan vagy mindig hatékony”. Mert a rövid válasz az, hogy sehogy.

Nem vagyok mindig pozitív, nem vagyok mindig boldog, nincs nálam állandóan rend és nem vagyok állandóan hatékony.

Hallod a közös nevezőt az előző kérdésekben? A mindig az. Hogy valami csak akkor ér, ha MINDIG olyan, és ha egy kicsit is valami más dolog van benne, ami nem a legjobb, a tökéletes, akkor beleköpött a levesbe, és önthetjük ki az ablakon valamelyik arra járó nyakába, hadd örüljön. 

Ez tehát a rövid válasz. Sehogy.

A hosszabb válaszban viszont ott a kulcs. Nem vagyok mindig pozitív, nem vagyok mindig boldog, nincs nálam állandóan rend és nem vagyok állandóan hatékony, ÉS (és ez egy nagyon fontos és!) ennek ellenére elégedett vagyok az életemmel, és hálás vagyok az életem jó részeiért, a nehezekkel meg képességeim szerint megbírkózom.

Ugyanis szerintem itt a félreértés. Hogy ha valaki látszólag rendben van magával, vagy halad a dolgaival, vagy szereti, amit csinál, az csak azért lehet, mert neki biztos soha semmi baja, nem kell küzdenie, nincsenek mélypontjai. Ha az az elvárás, hogy egy élet csak akkor lehet sikeres vagy boldog, ha nincs porszem a gépezetben, akkor azzal örök elégedetlenségre ítéljük magunkat. Ez az elvárás viszont nagyon könnyen átcsaphat erőltetéssé, a pozitívumok görcsös keresésévé, amikor nem hagyjuk az életnek, hogy mindenféle legyen, csak azért, hogy hátha akkor tökéletes lesz, és akkor megtaláljuk benne a helyünket.

Azért vagyok optimista, mert nem vagyok mindig pozitív. És ha ez így most önellentmondásosnak hangzik, akkor tarts velem ebben az epizódban, amiben a görcsös, erőltetett optimizmus, a mérgező vagy toxikus pozitivitás mögé nézünk, és megkeressük, hogyan lehet egy élet tökéletlen és jó egyszerre.

Én Farkas Lívia vagyok, ez itt a Lecsó, csapjunk is bele!

Olvasd vagy hallgasd a legújabb részt a nagy lejátszás-gombra kattintva!
Vagy tekerj lejjebb, és elolvashatod az epizód leiratát! :)

(Hogyan hallgathatod? Itt és most a fenti lejátszógombra kattintva, az MP3-fájlt letöltve, vagy Spotifyon, vagy az Apple Podcastson, vagy a kedvenc podcast-lejátszódon!)

Ha pedig meghallgatni most nem tudod, vagy olvasni szeretnéd inkább, akkor itt a szöveg teljes leirata! :)

A „mindig pozitív” és a mérgező pozitivitás

Az emberi agy szereti az egyszerűsítést. Se idő, se kapacitás nincs a világból beszűrődő elképesztő mennyiségű információ folyamatos és teljeskörű értelmezésére.

Úgyhogy az agy válogat. Besorol. Megfeleltet. 

Bonyolult és érzelmileg ambivalens helyzetekben pedig még a szokásosnál is jobban keressük az egyértelmű dolgokat.

Ez is egy érthető és alapvetően emberi dolog. A fekete-fehér ugyanis kiszámítható. Ha valami csak jó vagy csak rossz, akkor az kiismerhető — tudjuk, hányadán állunk vele. Nem kell gondolkodni rajta, rögtön kéznél a minta, hogy mit kell vagy mit nem kell vele csinálni. 

Ezért van az is, hogy sokkal jobban el lehet adni mindent azzal az ígérettel, hogy nem kell változtatnod semmit, majd egycsapásra minden jó lesz. A kényelem jó ígéret. Emberek súlyos pénzeket fizetnek azért, hogy kapjanak egy jó nagy buksisimit, és a bíztató szavakat, hogy minden rendben lesz magától — megdolgozni nem kell érte, csak akarni kell. A nüansz nem szexi. 

Ugyanez a nüansz hiányzik az úgynevezett mérgező pozitivitásból. Ez az optimizmusnak az a különösen könyörtelen válfaja, ami minden áron kizárólag a dolgok jó oldalát keresi és fogadja el. Befogja a fülét, ha egy helyzetben nehézségek és vegyes érzelmek vannak jelen, és azt mondja, hogy lalalalala, nincs itt semmi látnivaló.

Az angolszász nyelvekben a mérgező pozitivitás alapgondolatát az ezotériából a köznyelvbe átszivárgott “Good Vibes Only” divatmondat foglalja össze a legjobban: csak pozitívan rezegjünk; negatív érzelmeknek, gondolatoknak helye nincs! De a magyar nyelvben is van erre már bevett kifejezés, a hurráoptimizmus.

Ezek a kifejezések mind-mind ugyanazt jelentik, csak a magyar változatban nem elég a belépőszinthez, hogy elég jó frekvencián rezegj, még tapsikolni is kötelező hozzá.

Nem minden pozitivitás mérgező!

Hogy tisztázzuk, a pozitív gondolkodás mikor csap át a mérgező területre, fontos hozzátenni, hogy a mérgező pozitivitás nem összekeverendő:

1. A túlzott optimizmussal. A túlzott optimizmus szintén emberi dolog, könnyű felülbecsülni a terveink várható sikerét, és alulbecsülni a nehézségeket, kockázatokat. Ezzel semmi baj, ha a tervezésnél és a folyamat közben nem nyomjuk el, hogy mik a kihívások, buktatók, lehetséges negatív kimenetek, 
2. Ugyanígy nem mérgező az, hogy tudatosan nem mész bele egy érzelmi dagonyába. Egy hullámzó lelkiállapotú helyzetben fontos észrevenni az olyan elhúzódó negatív állapotokat, amikben ha tovább maradsz, akkor csak még jobban belesüppedni tudsz, és a gyógyulást, feldolgozást nem segíti. Ilyenkor szabad úgy dönteni, hogy inkább olyan, öngondoskodó tevékenységeket végzel, amiktől jobban érzed magad, vagy legalábbis segítenek elterelni a figyelmedet. Nehéz időszakokban sokszor egyenesen szükséges, hogy pihenőket iktassunk be, amikor tudunk. Ezzel tehát semmi baj, amíg nem tagadod meg a folyamat negatív részeinek a létezését.
3. Végül nem összekeverendő a mérgező pozitivitás a reménnyel, mert a remény az nem olyan áron létezik, hogy letagadja a nehézségeket. Lehetsz tudatában a nehézségeknek, és reménykedhetsz az összes nehézség ellenére. És ez egy baromi fontos különbség.  

A pozitivitás tehát igazából csak akkor lép át a mérgező területre, amikor optimizmusnak álcázva görcsösen csak a jóhoz és a kellemeshez ragaszkodunk.

Ezzel a görccsel aztán vagy saját magunknak tagadjuk meg egy élmény teljes érzelmi skáláját, vagy más tagadja meg a mi érzelmi élményünket. Ez akár segítő szándékkal is történhet, amikor valaki igyekszik elterelni a figyelmünket arról, ami egy élményben szenvedést okoz vagy kellemetlen. De az öntudatlan cél ugyanaz: hogy az, aki ezt a fajta erőltetett pozitivitást előírja, megkímélje magát a helyzet negatív részeitől, és így az összetettségétől is.

Ebből talán látszik is, hogy hívjuk ezt akár hurráoptimizmusnak vagy mérgező pozitivitásnak, valójában semmi köze a valódi optimizmushoz, mert semmi egészséges nincs benne. Ez a gondolkodásmód ahelyett, hogy a dolgok jó oldalát keresve tudatosítaná és segítené elfogadni a nehéz helyzetekkel járó átmeneti zűrzavart, inkább erőltet, elfojt és tagad.

Ezzel a fő baj az, hogy a mindenáron pozitív így végeredményben nem pozitív, hanem hazudik.

A mérgező pozitivitás és a gázlámpa

És itt kell egy kis kitérőt tennem, és a következő percekben bemutatnom egy új kifejezést, ami az angol nyelvben hetven év után került vissza a köztudatba, és meglepő módokon kapcsolódik a témánkhoz: ez a szó a gaslighting.

A kifejezés a Gaslight, azaz Gázláng című színdarabból jön, amit Ingrid Bergman főszereplésével vittek filmre 1944-ben. A sztoriban a férj elmegyógyintézetbe akarja záratni a feleségét, és ezt úgy próbálja elérni, hogy konzekvensen megkérdőjelezi a feleség egyre különösebb, de valós tapasztalatait, hogy aztán a nő maga higgye azt, hogy megőrült. A manipuláció központi eleme, hogy a lakásban időközönként elhalványuló gázvilágításra a férj újra meg újra elmagyarázza, hogy “Dehát drágám, ez a lámpa pont ugyanannyira világít, mint eddig, csak képzeled!” Miközben a gázláng azért pislákol, mert maga a férj tekergeti.

A film végére szerencsére Ingrid Bergman megmenekül, megkerülnek az eltűnt családi ékszerek és a férjet is elviszi a Scotland Yard, szóval minden megoldódik a klasszikus hollywoodi módon.

Gázlángozás vagy gázlámpázás?

A lényeg az, hogy a történet címadó gázlámpa-alapú befolyásolása pár évvel ezelőtt újra előkerült és rövid idő alatt átment a köznyelvbe. Ebből lett a gaslighting kifejezés, ami a magyarul a témában megjelent kevés anyagban egyelőre a gázlángozás tükörfordítással fut.

Megmondom őszintén, ez a fordítás piszkálja a csőrömet, mert igazából nem a lángon van a hangsúly, hanem a lámpa manipulálásán. Úgyhogy hiába a gázlángozás van elterjedőben, ebben az epizódban inkább szeretném bevezetni az alternatív gázlámpázás kifejezést, mert abban benne van az is, hogy a gázlámpát bizergálja valaki. 

Szóval ez a gázlámpázás a mai tágabb értelemben az érzelmi manipuláció egyik típusa, amikor az egyik fél a másik valóságát megpróbálja elkenni, érvényteleníteni vagy egyenesen megszüntetni. Aki a metaforikus gázlámpát tekergeti, az megtagadja a te valóságodat abból a célból, hogy manipuláljon téged.

A gázlámpázás tipikus visszatérő mondatai a

• “csak beképzeled”, 
• “már megint túlreagálod”, 
• “fogalmam sincs, hogy miről beszélsz”,
• “nem is így történt” (mikor nyilvánvalóan de).

Ha valaki folyamatosan megkérdőjelezi a valóságodat, egy idő után már te magad is egyre kevésbé tudod megkülönböztetni, hogy mi igaz és mi hamis, és magadnak se hiszed el, amit tapasztalsz, átélsz. Ez a manipuláció szó szerint az önbizalmadat ássa alá.

A mérgező pozitivitás, mint manipuláció

Most kanyarodhatunk vissza a mérgező pozitivitásra, és talán már látod, hogy hogyan függ össze a gázlámpával.

A mérgező pozitivitás ugyanis pontosan ilyen manipulatív módon elfedheti, megtagadhatja a valódi érzéseidet. Nagyon közel mozognak a gázlámpa-területhez az olyan szövegek, hogy “Nem is akkora a baj, csak te reagálod túl, gondolj a pozitívra, ne érezd magad rosszul, mert majd attól lesz minden rosszabb, hogy bevonzod.”

Elég sokan a bőrünkön éreztük, amikor a 2020-as évek elején hirtelen beállt átmeneti időszakra adott számos válasz a “minden jó” erőltetése volt. Így lett közösségi média-licit az olyan posztokból, mint a “most akkor megtanulok eszperantóul, macaront sütni, kovászolni, befejezem a nyolc éve halogatott nagydoktorimat és mire lefutom az ultramaratont, már fogytam is legalább 14 kilót!”

Úgyhogy szeretnék visszajelezni az akkori önmagadnak, hogy teljesen jogos volt, ha annak idején rossz érzéssel töltött el, hogy egy összetett, bizonytalan helyzetben mintha mindenhonnan azt sulykolnák, hogy véletlenül se gondolj arra, hogy bármi nehézség van, és az még fel is kavarhat. Hát persze, hogy megterhelt, és felkavart!

Ez egy szomorú, de jó példa arra, hogy nehéz helyzetekben önkéntelenül is létrejöhet közösségekben ilyen egymást erősítő gázlámpázás.

Ha eleget hallod, már magadnak is tekergetheted

A gázlámpa-mondatokat nem is feltétlenül kell, hogy valaki más mondja neked. Te is lehetsz a saját magad gázlámpa-tekergetője, ha megpróbálod magadat rábeszélni, hogy túlreagálsz egy rossz érzést, egy feldolgozandó időszakot, egy negatív tapasztalatot.

De rögtön fel is mentenélek, hiszen nem tehetsz róla, ha van benned egy ilyen reflex. Évtizedek óta sulykolják ezt a módszert különböző egyszerűsítő önsegítő mozgalmakban. Népszerű, mert jól hangzik: „csak gondolj a jóra, és a rossz mintha ott se lenne”.

Csak akkor mérgező, ha elnyomásra használod

Semmi baj, ha jutottak eszedbe ilyen mondatok nehéz időszakokban, és az sem baj, ha konkrétan cselekvésbe fordítottad valamelyik pozitív gondolatodat és például megtanultál valamit, elkezdtél egy új hobbit, vagy elmélyítetted egy kapcsolatodat. Baj kizárólag akkor van, amikor az ilyen pozitívumokat a negatívumok elnyomására és elfojtására használjuk.

Az, hogy lehetnek nehéz élethelyzeteknek pozitív aspektusai is, és, miután idővel már nem nyakig vagy a fájdalomban és sokkban, akár még tanulságokat is tudsz levonni, nem azt jelenti, hogy nem volt nehéz, és nincs mit feldolgozni. 

A feldolgozást nem segíti az, ha megtagadjuk, hogy van mit feldolgozni. A nehéz időszakok feldolgozása pedig alapvetően szükséges nem csak a mentális egészséged megőrzéséhez, hanem ahhoz is, hogy könnyebben birkózz meg jövőbeli nehéz időszakokkal.

A magaddal való empátia része az, hogy az érzéseid teljes skáláját komolyan veszed, és nem gázlámpázod magad az elvárt állandó pozitivitással, hanem megnézed azt, hogy hogy vagy valójában, pozitív és negatív érzéseket beleértve. Így ugyanis, ha elfogadod a teljes jelenlegi valóságodat, már sokkal könnyebben juthatsz el oda, hogy megállapítsd, mire van valójában szükséged.

Hogyan lássam meg mindennek a jó oldalát?

Egyébként azért sem kell mindennek állandóan meglátni a pozitív oldalát, mert nem mindennek van pozitív oldala.

És amikor valaki éppen teljesen ki van borulva, annak nem segít, ha azt hallja, hogy

• “Ne érezd magad rosszul, mert minden jó lesz.”
• vagy hogy “Ne legyél szomorú, mert majd egyszer minden jó lesz.”

Ez egy paradoxon, ami arra a hamis elvárásra épül, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha sose rossz semmi — sőt, ami még szemetebb, hogy ne legyél most szomorú, mert azzal elrontod a későbbi örömödet.

Az egy erősen maximalista gondolat, hogy csak a teljesen jó dolgok a jó dolgok. És az a helyzet, hogy ha ezt várjuk el boldog élet címén, akkor sosem leszünk boldogok.

Ehelyett én azt mondom: ha szomorú vagy, akkor legyél szomorú, és majd egyszer jobb lesz. Ezek így, egymás mellett igazak, és nem zárják ki egymást. 

A valódi válasz a „Hogyan legyek mindig pozitív” kérdésre

Mindezek alapján a “Hogyan legyek mindig pozitív?” kérdésre meg is van a válasz. Úgy, hogy megengeded magadnak, hogy nem vagy mindig pozitív; nem erőlteted magadra, hogy rózsaszín szemüvegen át nézd az életet; ÉS elfogadod, hogy a rózsaszín szemüveg nélkül is lehet az egy jó élet.

Sőt, ha tisztában vagy vele, hogy nem minden állandóan tökéletes, akkor még jobban meg tudod becsülni, amikor valóban jó dolgok történnek veled, még hálásabb tudsz értük lenni. Hiszen tudod, hogy milyen különlegesek.

Az életet a maga teljességében kell megélni, mert nem válogathatjuk ki, hogy köszi, nekem csak az kell, ami mindig szép és jó és cukrostaknyos csillámpóni. A nehézségek, a fárasztó, kimerítő időszakok jönni fognak akkor is, ha a hátunk közepére sem kívánjuk őket.

A feldolgozásukban pedig pont az segít, ha amellett, hogy megengedjük nekik a létezést, magunknak is megengedjük, hogy ne vegyük könnyen ezeket a nehézségeket, hogy pihenhessünk, hogy erőt gyűjthessünk, hogy segítséget kérhessünk, és ne kelljen állandóan egygigawattos mosollyal meredni a salátára, mint a diétázó nők a reklámfotókon.

Hogyan kerüld el az ön-gázlámpázást

Végül röviden nézzük meg, hogy praktikusan mit tehetsz, hogy ne csússz bele a saját magad gázlámpázásába.

Ha legközelebb észreveszed magadon, hogy nem jól érzed magad, és elkezdenéd magadnak mondani a tipikus gázlámpás mondatokat, akkor állj meg egy pillanatra, és tudatosítsd ezt magadban. 

Vegyél egy nagy levegőt, és tölts el csak egy-két percet azzal, hogy megfigyeled, hogyan érzed magad a testedben, hogy miket érzel és hogy hol érzed azokat.

Próbálj magadnak őszintén válaszolni.

Ez a tudatosítás-gyakorlatoknak a lehető legegyszerűbb, de annál hatásosabb fajtája. Ha csak ennyit megteszel, amikor eszedbe jut, hogy egy perc alatt tartasz egy bejelentkezést az érzéseiddel, máris őszinte voltál magaddal, és tisztább képed lesz az érzelmeid skálájáról, ami segíteni fog a valós szükségleteid megnevezésében is.

Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy már nem lesz szükséged arra, hogy a mérgező pozitivitás eszközével próbáld meg kezelni a helyzetedet.

Ahogy egyre inkább gyakorlod, hogy az érzelmeidnek szélesebb spektrumát éled meg, úgy fogsz tudni egyre jobban kezdeni valamit azzal, amikor nem minden szipiszupi. A mérgező pozitivitás már nem fogja tudni kiverni ezeket az eszközöket a kezedből, és nem fogja tudni megtagadni a rossz vagy semleges érzéseidet. 

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést, és remélem, hogy segíteni fog ez a gyakorlat.

A tudatosítás különböző technikáival, lépcsőfokokkal, és az átmeneti időszakok ambivalenciával foglalkozik a legújabb tréningem, amiről csak a hírleveleseimnek küldök értesítést. Úgyhogy ha érdekelnek olyan technikák, amik segítenek a nehéz és átmeneti időkben a bizonytalanság csökkentésében és az egyensúlyérzeted visszanyerésében, akkor hoppanj fel a hírlevelemre, és küldöm a részleteket, amikor indul a tréning.

Vigyázz magadra, és találkozunk legközelebb!

Ezek a bejegyzések is érdekelhetnek a témában:

• Hogyan vészelj át átmeneti időszakokat
• Így hátráltatnak az „inspiráló idézetek”
• Betelt a pohár? Ellenőrző kérdéssor magadnak, ha nem vagy jól 
• Így motiváld magad, hogy az tényleg segítsen
• Elfogadás – mit jelent és miért fontos?
• Hogyan élvezzem az életem, ha minden pocsék
• Motiváció a béka segge alatt
• 5 dolog, amivel segíthetsz magadnak, ha 💩 napod van