„Minden rendben lesz!”
“Csak bírd ki és utána majd jó lesz!!”
“Ne aggódj, meg tudod csinálni!!!”
Nem te vagy az ufó, ha azt veszed észre magadon, hogy mostanában nemhogy nem motiválnak, de egyenesen idegesítenek az erőltető, elkent motivációs alapmondatok.
A motiváció a közhiedelemmel ellentétben ugyanis nem egy gomb, amit ha elfelejtesz reggel megnyomni, akkor csak emlékeztetni kell rá, és máris újra van erőd megváltani a világot. Egyáltalán nem személyes döntés kérdése, hogy valaki motivált-e valamire (és bármire), vagy sem.
Nem csoda, ha felfordult időkben hamisan csengenek az ilyen mondatok. A “minden rendben lesz” típusú kijelentések egyszerűen lepattannak rólunk, ha épp az ellenkezőjét érezzük. És kevés embert ismerek, aki ha egyébként padlón van, kizárólag attól hirtelen erőre kapott volna, hogy valaki azt mondta neki: meg tudja csinálni.
Én nem fogok neked most ilyeneket mondani. Egy kiszámíthatatlan időszakon nem az segít átmenni, ha megtagadjuk a kiszámíthatatlanságát, és szemünket-fülünket befogva próbálunk túljutni rajta – ez általában csak falnak ütközéssel jár. Sokkal hatékonyabb hozzáállás, ha elfogadjuk, hogy éppen egy kiszámíthatatlan időszakban vagyunk, és megnézzük, hogyan és mivel tudunk segíteni magunkon addig, amíg tart.
Úgyhogy ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem 5 szempontot, ami segíthet megtalálni a kapaszkodókat akkor, amikor úgy érzed, kevés dologra van ráhatásod, és stresszesnek vagy egyenesen kilátástalannak tűnnek a mindennapok.
1. A kicsi töltekezés is számít – sőt, elengedhetetlen
Kiszámíthatatlan időszakokban nem hogy szabad, de muszáj is kapaszkodókat, fényt, reményt keresni. Az apró örömök adják meg azt a lendületet – és értelmet –, amitől tovább tudsz és tovább érdemes menned.
Ráadásul a kiszámíthatatlan időszakok jellemzője, hogy nem tudjuk, meddig tartanak, ezért is kulcsfontosságú, hogy rendszeresen töltekezzünk ahelyett, hogy “majd pihenünk, ha minden megoldódott”.
Emellett nagyon hasznos figyelemelterelő hatása is van, ha találsz bármit, ami egy pillanatra kikapcsol. Nem lehet tartósan bírni, hogy állandóan aggódsz, pörgeted a híreket, és fojtogat a tehetetlenség. Szükség van arra, hogy vigyázz magadra, és ne csapd szét magad a naprakész szörnyű információkkal, méghozzá azért, hogy amikor tudsz haladni a dolgaiddal vagy segíteni valakinek, akkor képes is legyél rá. Hosszú távon van szükség a mentális épségedre – a magad és mások számára is, úgyhogy vigyázz rá.
Az aggodalommal teli gondolatokra sajnos nem működik az a gyakori jótanács, hogy “hát akkor ne gondolj rosszat” vagy “gondolj másra”. Ha működne, akkor már attól, hogy ezt elolvastad, jobban lennél.
Úgyhogy nyugodtan örülj annak, aminek éppen lehet, mert ilyenkor mindent támogatni kell, ami hozzájárul a mentális épség karbantartásához. Ha pedig vannak egészséges megküzdési módszereid, terelő elfoglaltságaid, amikről tudod, hogy segítenek, akkor csináld őket bátran.
Ha ez a téma bővebben érdekel, ezeket az anyagaimat ajánlom:
- Motiváció a béka s*gge alatt – mi történik a motivációval, ha semmi sem megy?
- “Hogyan legyek mindig pozitív?” Az erőltetett jó gondolatok és a csakazértis pozitivitás többet árt, mint használ.
- 18 komfortsorozat stresszes időkre – igen, szabad elmenekülnöd egy jó történetbe erőt gyűjteni. A művészet emlékeztet arra, miért is jó élni. ♥
- 13 könyv, ami segít kiszakadni a mindennapokból
2. Azon változtass, amin tudsz
Krízisben, kimerültségben én is csak ideges leszek attól, ha valaki azt mondja, hogy “úgyis minden rendben lesz”. Hát honnan tudja?
Nekem sokkal inkább az segít, ha a valahogy-magától-varázslatosan-pozitív-végkifejlet vetítés helyett inkább úgy fogalmazom át, hogy:
- “Mit tudok tenni most azért, hogy jobban legyek?”
- “Mi az, ami az én hatókörömben van?”
- “Mit tudok tenni azért, hogy sikerüljön az, amin éppen aggódom?” (Ez utóbbi értelemszerűen olyan helyzetekre vonatkozik, amikre van ráhatásunk. Nagy világeseményeket valószínűleg nem a te hatásköröd megoldani.)
Az örömkeresés mellet a kontrollkeresés is segíthet átvészelni egy kiszámíthatatlan szituációt, és segíthet abban, hogy jobban úgy érezd, tudsz tervezni a tervezhetetlen időszakban is.
Bármilyen pici is az a kontroll, megkeresheted, hogy mi az, amit most meg tudsz tenni magadért vagy valaki másért. Nem az a cél, hogy mindent megoldj, az egész életed tökéletes legyen és mentsd meg a világot, ráadásul mindezt egyszerre.
Indulj ki abból, hogy mi az, amire most van hatásod, amit tudsz irányítani, amit tudsz befolyásolni a döntéseiddel? Mitől lehet egy kicsit jobb lenni a környezeted? Mitől lesz egy kicsit jobb a közérzeted?
És ezekre a kérdésekre elfogadható válasz az is, hogy attól, ha beágyazol, vagy eszel valamit, vagy a nap további részére elteszed a telefonodat egy fiókba, vagy pihensz és erőt gyűjtesz. És lehet az is, hogy úgy döntesz, kezet nyújtasz egyetlen embernek, és nem bántod magad amiatt, hogy nem vagy ezerkarú polip, aki mindenkinek kezet tud nyújtani. Pont elég az, amit most erőd van megtenni.
3. Magadról gondoskodni sosem önzés
Ha beüt egy krízis – bárhol, bármivel kapcsolatban – könnyen bekapcsol az a zsigeri reflexünk, hogy most azonnal csinálni kell valamit. Kikapcsolunk minden mást, és csak az előttünk levő probléma létezik.
Ez ősember felmenőinknek kiemelten hasznos dolog volt – ha előugrik a bokorból a mammut, akkor az agyunknak nem az adóbevallásunkon vagy az esti Netflixezésen gondolkodni a legoptimálisabb időtöltés. A reflexszerű cselekvés sokszor még ma is életet menthet, a szó szoros értelmében.
Amikor viszont elhúzódik az életünkben egy stresszes időszak, akkor nem teszünk magunkkal jót, ha határozatlan ideig teljesen félreteszünk minden, a fizikai és mentális egészségünket segítő szempontot. Nem egészséges lélegzetvisszafojtva várni, hogy valaminek vége legyen, ha nem tudjuk, hogy hetek, hónapok vagy évek múlva engedhetjük ki legközelebb a levegőt.
Ezért nem önzőség a lehetőségeidhez mérten az öngondoskodásra is időt fordítanod krízis idején. Amikor hosszú távon, vagy beláthatatlan ideig kell valamit kibírnod, nem égetheted ki magad már az elején (meg a közepén meg a végén sem).
Az öngondoskodásba pedig beletartozik az is, hogyan bánsz magaddal a gondolataid, a hozzáállásod szintjén. Ugyanis az, ahogy saját magadhoz beszélsz, meghatározza azt, mennyire fogsz tudni pihenni, hogyan fogsz tudni erőt gyűjteni. Ez sokkal fontosabb, mint mantrázni magadnak, hogy mi mindent kell még kibírnod.
Ha ebben a témában segítségre van szükséged, ezeket a cikkeimet ajánlom:
- Hogyan legyek kedves magammal? Mit jelent a valódi öngondoskodás, és mi különbözteti meg az önzőségtől?
- Milyen az, aki kedves magával? Az öngondoskodás nagyon sokféleképpen nézhet ki a nem-mondástól kezdve a segítségkérésen át a pihenésig. Itt találsz ötleteket arra, hogy mit tehetsz meg magadért még ma.
4. Ne legyél hatékony!
24 órába sok minden beleférhet – de minden nem fog. Főleg nem akkor, amikor megváltoztak a körülmények, és te sem ugyanolyan teherbírással rendelkezel, mint amikor minden pöpec.
Ha pedig a körülmények változtak, az elvárásoknak is muszáj változniuk. Nem lehet azt mondani, hogy minden mindig készüljön el az eredeti terv szerint, miközben a megváltozott helyzet fényében nyilvánvalóan nem tud. Ha ég a fejed felett a háztető, akkor tüzet oltani kell menni, és az ünneplőingek kivasalása lejjebb kerül a teendőlistán – vagy le is esik róla.
Krízis időszakban nem vagy annyira terhelhető, mint normálisan, és nem fogsz tudni úgy haladni a dolgaiddal, mintha minden oké lenne. Hiszen nem oké minden.
Amint ezt elfogadod, onnantól kezdve az egyébként önostorozásra szánt energiát átfordíthatod abba, hogy amennyi cselekvési tered maradt, annyit cselekszel, és a többit elengeded.
Ehhez az egyetlen, amit tenned kell, hogy újra kell osztani a fókuszt, és ki kell jelölni az abszolút prioritásokat. Találd meg, hogy mi az, ami most a legfontosabb és ami most belefér, a többit pedig szépen felejtsd el. Ugyanis a legnagyobb öngondoskodás még mindig az, hogy egyszerűen hagyod magad élni.
Ha ebben a témában még olvasnál tovább, akkor van ide is egy vonatkozó cikkem:
- “Hogyan legyek hatékony?” Tudod mit? Ne legyél!
5. Biztos pont a bizonytalanságban
Bizonytalan időszakokban máshogy működnek az időbeosztás és a hatékonyság szabályai, hiszen a körülmények is változtak, és a te mentális és/vagy fizikai kapacitásod sem olyan, mint normális időkben. Ha a praktikus oldalon már újrarendezted a prioritásokat és levitted a lécet, akkor az érzelmi oldalon legalább ennyire fontos észrevenni és lejjebb tekerni a maximalizmust, illetve sokkal nagyobb türelemmel, empátiával fordulni magad felé.
Mert ha másra nem is, legalább magadra számíthatsz, és ha más nem, te biztos pont lehetsz saját magadnak a legborultabb helyzetben is.
Erről is van még cikkem:
Most te jössz!
Mivel tudsz most terelni? Mi a megküzdési mechanizmusod? Írd meg kommentben, hátha más is kipróbálná. Segítsük egymást!
Fú Via… ezer éve nem jártam itt, de azt hiszem ma ide kellett keverednem. Épp az emaileket törölgettem, és beleütköztem a 2015-ös 30 napos kihívásba, aztán gondoltam „szétnézek nálad” :) Nagyon szép és hasznos írás, köszi szépen!
Üdv újra! :)
Meghúzom a határt, és azzal segítek, amivel anélkül is tudok, hogy beleszakadnék: nem rohanok a határra, de ingyen lefordítom a a civil segítőknek írt kommunikációs útmutatót. Eddig nem adományoztam pénzt, de a gyerekeim iskolájában gyűjtenek, oda bevásároltunk egy-egy szatyornyit.
És nem nézem a híreket, úgyis minden megtalál.
Továbbá a heti munkahelyi értekezletek előtt gondolkodás nélkül beveszem a lesz@romtablettát :)
Az első 5-6 napban padlót fogtam. Igaz, a teljes képhez hozzátartozik, hogy akkor halt meg egy kedves barátunk is fiatalon, szóval dupla pofon érkezett. Az információk csak zúdultak, bár fel sem fogtam azt sem, hogy ez valós és létezhet, nehéz volt egyáltalán létezni, dolgozni, aludni sem tudtam rendesen. Illetve azt hittem ez egy rossz álom, és fel fogok ébredni.
Aztán elkezdtem aktivizálódni, megválogatni a hírforrásokat és „beosztani” hogyan honnan és mennyit fogadok be. Megkerestem olyan segélyszervezetet ahol helyben voltak menekültek és megkérdeztem nekik konkrétan most mi hasznos, fontos volt számomra hogy azonnal olyasmit adjak ami ott és akkor valakinek hasznos. Nagyon jól esett adni, azóta is követem ezt a helyi szervezetet és ha valami olyan felhívás van amiben segitséget kérnek, amit tudok megteszek.
Aztán a munkában változtattam, pontokra bontva, priorizálva, muszáj dolgokat kiemelve és bár eddig is csináltam ezeket most ezekbe a rendszerekbe kapaszkodtam bele és tudtam végre haladni.
Végül vissza tudtam ülni alkotni is, ami küldetés hiszen több helyen DT csapat tag vagyok. Ezért csak nekem csak magamnak kisimulni pár percre elkezdtem, hogy minden nap rajzolok egy szivárványt. Már 4 napja. Csak úgy. Mert jól esik, színes csíkok, mikor milyen, kicsit részletezem is ha jól esik, ha nem nem.
Nincs „menekülő” csomagom, még mindig van sok szorongásom. De egyelőre a „one day at a time” vonalon lélegzem.
Köszi a cikked, megerősített kicsit. ❤️
One day at a time, így van, és örülni annak, ami ma történik, nem hagyni elrontani azzal, ami egy hónap múlva vagy húsz év múlva lesz… Néha muszáj rövid távon élni, kapaszkodni, aztán majd megint lesznek hosszabb tervezős időszakok.
Általában az én megküzdési mechanizmusom csupán annyiból áll, hogy mindig az aktuális következő tennivalóra próbálok összpontosítani.
Többször voltam már kemény helyzetben, most is abban vagyok, nincs munkám. Nekem az vált be, hogy egyrészt egyszerre csak egy problémával foglalkozom, másrészt figyelek arra, hogy magamat is jutalmazzam valami aprósággal ( pl, kedvenc könyv olvasása, egy kis csoki, séta stb).
Megteszem, amit meg tudok, így pl. adományvonalat hívtam többet is, a Férjem a munkahelyi gyűjtésbe szállt be nagyobb összeggel, Facebook-on osztom az információkat, meg egy e-mailben is összefoglaltam egy baráti társaságnak a lehetőségeket, hogyan tudnak segíteni, mert eléggé figyelem több helyen is.
Nekem segített az is, hogy összeírtam, mi az, amit én vinnék, ha bármi miatt menni kellene (ez a forgatókönyv egyelőre Mo. szívében nem valószínű, de az egész annyira szürreális, hogy a franc tudja, mit hoz a jövő). Ezek közül pár dolgot még jobban kéz közelbe kell tegyek, vagy be kell szerezzek.
A háború mellett a klímaválság a másik, ami nyomaszt, ebben legalább úgy érzem, nagyobb lépéseket tudok megtenni, pl. január óta kb. nulla húst ettem, a gyerekekkel újra elkezdtünk buszozni, és a napelemrendszerünket is bővítettük.
Visszajött kedvenc sorozatom, az Outlander, hetente egy rész, nekem ez nagyon segít kiszakadni a világból, hiába ott is köteledik a háború, mégis másik század, másik kontinens .. nagyon szeretem.
Igyekszem sokkal többet kint lenni, hogy itta jobb idő, tovább van világos, ebben segítenek a gyerekek is, a Legkisebb is követeli már a napi szintű motorozást :)
Apró öröm pedig pont ennek a Legkisebbnek a nevetése, amikor csiklandozom, puszilgatom :) a Nagylány, ahogy jön ki a suliból, immár még egy fog nélkül, büszkén (elsős, potyognak a fogak), Középső, ahogy összerak fejben dolgokat, egészen más intelligenciája van, mint nekem, mindig meglep :) vagy a mai melengető tárkonyos-paradicsomos lencseleves Dragomán György receptje alapján.
Ez a cuccösszeírás+beszerzés kiváló ötlet, köszi, hogy megosztottad! Szerintem én is meg fogom csinálni, ill. asszem valamennyi minimális holmit össze is fogok pakolni.
Nem, mintha azt szeretném, hogy szükség legyen arra a táskára, csak azt hiszem, meg tudja adni azt az érzést, hogy valamit azért lehet tenni. Ill. talán segíthet valóságként elfogadni azt, ami most van. Tényleg köszi.
Sokszor nem is az a lényeg, hogy kelljen valaha az, ami össze van pakolva, csak a tudat, hogy ha kéne, akkor össze van. Ez is kontroll a kontrollálhatatlanban. Ismerek olyat, aki vett kis áramgenerátort magának, meg egy kanna benzint hozzá. Ha nem lenne rá szükség, akkor is ettől megnyugodott, és ha most ez segít, akkor ez segít, kész.
Én azt tapasztaltam, hogy bizonytalan időszakokban segítenek a megszokott cselekvések, a rutinok. Rendet teremtek magam körül, és ha a szűkebb környezetemben nem a káosz uralkodik, akkor nyugodtabban és józanabbul tudom átgondolni a dolgokat. Nem könnyű az aggodalmaskodást és a szorongást leküzdeni, nekem segít például ha kimegyek „kapirgálni” a kertbe, gereblyézek, virágot ültetek, bokrot metszek. De olyan is előfordult, hogy hirtelen felindulásomban fölsikáltam a konyhát. Vagyis a fizikai tevékenység segített az idegeim megnyugtatásában. Ez a fizikai tevékenység lehet bármi más is, sport, tánc, kutyasétáltatás, stb.
Ezen kívül nem lógok órákat a neten hírek után kutatva, megelégszem egy-két hitelesnek tűnő hírforrással.
Én ebben a jelenlegi, őrült helyzetben egyszerűen segítek másokon.
Az elég motiváló, amit most látni, amikor rájön az ember, hogy a legnagyobb gondja is kisebb a menekülni, mindenüket hátrahagyni kényszerülő emberekénél. . És úgy érzem, ha megtehetem, kutya kötelességem segíteni. Tulajdonképpen most emiatt borulnak a mindennapjaink, elmaradt minden itthoni dolog, helyette szállítottunk a határról, osztogattunk a pályaudvaron, találtunk szállást és vittünk adományokat. Aztán rájöttem, hogy már alig alszom, fáradt vagyok, és ha nincs miből, akkor nem tudok (energiát) adni, ezért muszáj mérlegelni. Így „örökbe fogadtunk” 33 embert, akik egy táborban kaptak helyet, és most őket pátyolgatjuk, szerzünk, amit tudunk. El kellett fogadnunk, hogy ez is elég kell, hogy legyen, mindenkit nem tudunk mi „megmenteni”. Mindeközben nem gondolunk a „mi lesz ha”-ra, pontosabban, igyekszünk nem azonosulunk a félelmekkel több katonaköteles családtag miatt.
Az az igazság, hogy véletlenül kerültem ennyire bele, persze, akartam segíteni, de nem is hittem volna, hogy ilyen spirálba kerülök. A sors egyszeűen hozta a feladatokat és a lehetőséget is. És meg kell állapítanom, hogy még mindig nem tudok nemet mondani, talán ez most nem is az a helyzet. Rengeteget kap cserébe” az ember. Törekszem ugyan az egyensúlyra, de a siker még kicsit messze van. Szerintem most sokan vannak ezzel így.
Szia Via!
Két hónap múlva lesz az érettségim. Vagyis kevés, hogy ne tanuljak, sok, hogy minden percben tanuljak. Körülöttem mindenki oltja a tüzet, még nézni is fárasztó. Én mit csinálok? Összeségében úgy érzem fejlődők, és nem csak a régen tanultakban, hanem stresszkezelésben is. Tudok aludni, kifejezetten figyelek rá, hogy időben feküdjek. Egy ideje igyekszem az étkezésemre is figyelni, ahogy az elegendő folyadékra és a vitaminokra is. Mi segített és segít most is? A rendszeres mozgás, a családom és az imádkozás.
Ahogy a te írásaid is. Jó végre gondolkodni. Köszönöm.
Nekem segít, hogy nem nézek TV-t, és este nem olvasok – hallgatok feljavaró híreket. Egy jó zene, akár koncert akár mantra/chanting jó előkészület nyugodt pihenésre. A lelki épség és a nyugalom megőrzése számomra most prio 1, csak utána jön a segítés ami kicsit talán csökkenti a tehetetlenség érzését.
Nekem leginkább az vált be, hogy arra a megoldanivalóra koncentrálok, ami az orrom előtt van, és amit meg is tudok oldani, és egyáltalán nem foglalkozom olyasmivel, ami majd valamikor talán lesz. Vagy nem is. Ha meg odáig jutunk, és mégis lesz, majd megoldom akkor. Addigra ismerni fogom a konkrét helyzetet, látni fogom, milyen lehetőségeim vannak, nem hipotéziseken fogok feleslegesen agyalni. Az tényleg csak arra jó, hogy az ember kiüsse saját magát, és ahhoz se maradjon energiája, amit amúgy dalolva meg tudna csinálni.