Mit tud egy papírtervező, hogy még a digitális eszközök által dominált világban is van létjogosultsága? Ha valóban annyira praktikus és valóban segítő a sokféle telefonos naptár és teendőszervező, mint a készítőik állítják, akkor hogyan rúghat labdába egy kézbe vehető határidőnapló? Miért foglalkozna épeszű ember tollakkal és kézzel írt jegyzetekkel a felhők, szinkronizálás és beépített emlékeztetők világában? Vagyis: minek 2025-ben papíron tervezni?
Ebben a bejegyzésben összeszedtem:
- Miért felesleges szigorú “vagy-vagy” alapon határt húzni a kettő közé
- Mik a papírnaptárak abszolút előnyei
- Miért érdemes körülnézned a papírtervezők adta lehetőségek között akkor is, ha szereted a digitális megoldásaidat
Papír és digitális: egymás ellen vagy egymás mellett?
Emlékszem, amikor először kaptam egy kiszuperált CASIO menedzserkalkulátort a kilencvenes évek közepén, úgy éreztem, hogy ettől most aztán nagyon összeszedett leszek. Pedig aztán nem volt az több, mint egy kicsicsázott számológép – a naptárfunkciója pedig nem sokat tudott azon kívül, hogy pár karakternyi emlékeztetőt be lehetett írni egy dátum mellé.
Kütyünek akkor menő volt, de a funkciói igen sok kívánnivalót hagytak maguk után. Ezért hamar letettem arról, hogy bármi eltántorítson a jó kis papírtervezőmtől, hiszen az:
- mindig kéznél volt,
- könnyen visszakereshettem az adatokat,
- sosem merült le,
- és remekül lehetett archiválni is.
Persze ez az összehasonlítás ma már nem áll meg. Egy modern mobiltelefon fedélzeti számítógépe konkrétan ezerszer okosabb, mint a NASA teljes hetvenes évekbeli apparátusa. És ma már valóban praktikus, hasznos és átgondolt tervező alkalmazásokkal és időbeosztó appokkal segíthetjük a munkánkat. Zörög az emlékeztető, kipipálható az ismétlődő feladat, megosztható másokkal a bevásárlólista. Vitathatatlanok az előnyei, és az én életembe is beépültek ezek a szoftverek.
De a dolgoknak nem kell egymást kizárniuk. Én sosem értettem a papír versus digitális világ elvi szembeállítását. Túl praktikusan nézem a dolgokat ahhoz, hogy elvont filozófiai merengést építsek fel magamnak a “rohanó világról” meg “az emberi kapcsolatok leépüléséről”, meg miket szoktak mondani azok, akik szerint addig volt igazán jó, amíg csak kapáltunk, és nagyjából a gőzgépig kellene visszatekerni a technológiai színvonalat. (Persze ha már ott tartunk, a kapa tisztességesebb szerszám mint a traktor, és a folyóparton mosni a ruhát is erkölcsi fölény a mosógép rohanó világában.)
Amellett tehát, hogy tucatnyi digitális alkalmazás segíti minden nap az életemet és a kisvállalkozásom menedzselését, továbbra is életem központja és megmentője a papírtervezőm.
Minden kora ősszel külön szertartás eldöntenem, hogy
- mit tanultam az előző évi naptáramból,
- milyen megoldásokat tartok meg,
- min szeretnék változtatni a beosztásban
- és milyen naptár felel meg most a legjobban az igényeimnek.
Decemberben pedig már töltöm is ki a következő év januári oldalait, és mindig örömmel lapozom vissza a régieket.
Mire jó egy papírtervező 2025-ben?
De még mindig él a kérdés: milyen előnyöket tud felmutatni egy papírtervező egy olyan modern világban, amiben a mindennapi életet és a munka világát egyaránt áthatják a digitális megoldások?
Nekem ez a toplistám:
1. Jobban megjegyzed, ha felírod
Kézzel jegyzetelni egy picit olyan, mint puskát írni. Már azzal “tanulsz”, hogy leírod, hiszen jobban odafigyelsz, a kézmozdulat is rögzíti a dolgot. Diákként nem csalás, hanem az információ tömör összefoglalása és jobb megjegyzése miatt írtam magamnak puskát a dolgozatok előtti napon – amit aztán nem használtam soha.
Gyakran a papírtervezőmmel is megélek hasonló élményt: amíg nem írom fel az adott eseményt vagy teendőt, nehéz felidéznem, onnantól kezdve viszont, hogy kézzel leírtam, már anélkül eszembe jut a feladat, hogy meg kellene néznem, hogy mit is írtam fel. Ha viszont nem jut eszembe, akkor sincs baj, mert tudom, hogy hol kell utána néznem. :)
2. A papírtervezővel töltött idő offline.
Emellett a kézzel jegyzetelés nem csak abban segít, hogy jobban megjegyezd, amit felírtál.
A papírterveződ kialakít egy olyan teret, ahol azzal foglalkozol, amivel épp foglalkozol, figyelemelterelő pittyogások nélkül. Amikor kinyitod a papírterveződet, hogy átnézd a tennivalókat, felírd, ami éppen a fejedben pörög, dönts a következő napjaid fókuszáról, esetleg összefoglald az elmúlt nap tanulságait, eseményeit, élményeit, az olyan minirituálé tud lenni a napban, amire mindig számíthatsz.
Tisztábban látod tőle a feladatokat, ki tudod jelölni a fontos dolgokat, egy pillantra megállsz, közben érzed a papírt az ujjaid alatt, kellemesen serceg a toll, ahogy jegyzetelsz, húzol egy színes csíkot egy neked éppen tetsző színben, felragasztasz egy kedves matricát valamelyik sarokba.
Ezek mind-mind olyan mozzanatok, amik segítenek a jelenben maradni, és kézzelfoghatóbbá teszik a gondolataidat és a létezésedet is, mint amikor felpötyögsz valamit a telefonodba.
3. Egyszerre hasznos tevékenység és kreatív hobbi
Akár pusztán esztétikai céllal, akár praktikusan dekorálsz (vagy akár a kettőt egyszerre), a papírterveződ lehetőséget teremt arra, hogy szép színű tollakat, matricákat, dekortapaszokat használj és láss a mindennapjaidban. A papírterveződ révén igény szerint kiélheted a kreativitásodat, az alkotószenvedélyedet, az írószermániádat.
És a közhiedelemmel ellentétben a tervező hobbijellegű használata nem vesz el a tervezővel töltött idő értékéből, sőt. A kiegészítők, írószerek, dekorációk használatával megerősítheted a saját agyad logikájához leginkább illő rendszeredet: biztosíthatod a visszakereshetőséget, az emlékőrzést és megint csak az adatok jobb megjegyzését.
Ráadásul ilyen módon úgy tudod ezt a tevékenységet hobbivá emelni, hogy nem kell rá órákat szánnod. A terveződdel töltött időt, legyen az bármilyen kevés is a napodban, a nyugalom pici szigetévé tudod tenni, ahol van lehetőség az érzéseiddel, gondolataiddal, kreativitásoddal foglalkozni. Úgy tud a hasznos kiegészítő mellett hobbi lenni, hogy nem kell rá órákat szánnod.
4. Nem csak teendő-tároló.
Egy kézzel vezetett füzet, határidőnapló vagy tervező nem csak arra jó, hogy lásd, mi mindent kell megcsinálnod és mennyi dolgod van. A papírtervező a tennivalóid mellett tartalmazhatja a jegyzeteidet, gondolataidat, emlékeidet, történeteidet is. Kiegészítheted fotókkal, rajzokkal, kézzel fogható nyomot hagysz magad után. Lenyomatot készíthetsz a mostani életedről saját magadnak (és ha szeretnéd, az utánad következőknek is).
A Google Naptáradat senki sem fogja nosztalgikusan, párás szemmel pörgetni ötven év múlva. Bezzeg egy kézzel felfirkantott recept vagy margó szélére írt beszólás, gyerekszáj igazi kincs lesz.
Hogyan fér össze a papírtervező a digitális kiegészítőkkel?
Láthatod: ahhoz, hogy papírtervező legyen az életedben, nem kell “leszokni” a digitális megoldásokról, sőt!
Nagyon szépen működik egymás mellett a kettő, amennyiben mindennek le van tisztázva a szerepe, világos rendszere van annak, hogy milyen típusú információ hova kerül, és nem csak céltalanul másolgatsz információkat, véletlenszerűen írsz fel dolgokat hol ide, hol oda, és esélyed nincs, amikor visszakeresnél bármilyen ötletet vagy időpontot.
De a digitális és papíralapú naptárainkat, tervezőinket nem egyértelmű összehangolni, kiiktatni az átfedéseket, csökkenteni a keresgéléssel és másolgatással töltött extra időt és stresszt.
Ezért hoztam létre a Naptárszelektáló PDF munkafüzetet, ami egy egyszerű és praktikus gyakorlattal segít megtalálni, hogy neked mi a legjobb megoldás.
A Naptárszelektáló munkafüzetről több információt pedig itt kaphatsz.
Viki mondta
Gyönyörű az összes terveződ 2019. óta, mind :) Én hosszú évek óta a DM (Drogéria Markt) Life Book-jait veszem és dekorálom. Szeretem visszaolvasgatni őket, kedves emlékeket “rejtenek”.
Lilla mondta
Te jó ég, azok a menedzserkalkulátorok! Már a szó olvasásakor rám tört egy teljes korszak emléke, hát még a kép láttán! :D Már teljesen elfeledkeztem róluk, köszönöm, Via, hogy nem hagytad! :)
Via mondta
Elképesztő fontosnak éreztem magammal egy ilyennel a zsebemben. :) Most pedig ugynez az érzés a kimatricázott, teleírt füzetemmel. :D
Leah mondta
Nekem casio fordító gépem van. Nagyon retro kis gép. Azt hittem hirtelen azt látom :))
Én is inkább papír és ceruzás vagyok. Más az érzés/ fillengje.