Újabb kérdések, ezúttal Lili és J. jóvoltából! :) A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, továbbra is várom a kérdéseiteket mindenfélével kapcsolatban: via.farkas@gmail.com.
Lili a barátság és a pénz kapcsolatáról kérdezett: Olyan kérdésem lenne, vagy inkább problémám,ami szerintem baráti-párkapcsolatokban az egyik legmacerásabb területet érinti. A pénzügyeket. Főleg hárman szoktunk lányok bulizni járni a nagy pesti éjszakában, a legjobb barátnőm, és a lakótársa. A lakótárs lány és én dolgozunk, mellette iskolába járunk, a barátnőm elég szerencsés anyagi háttérrel rendelkezik nyilván a családja okán, ezért ő “csak” suliba jár. Vagyunk tehát hárman, hármunk közül két embernek nagyon is ismerős a “hóvége” kifejezés, a spórolás és így tovább. Ebből pedig időről időre kimondatlan feszültség származik, mert az egyik szeretne xy helyre menni, a másik nem engedheti meg magának, de nem mondja,csak a szájhúzogatás van, hogy most akkor miért is nem mentünk ide vagy oda. Nyilván ezt jó lenne tisztázni és megbeszélni egymással, de úgy, hogy ne legyen belőle sértődés. Hogy véletlenül se az legyen a kicsengése a dolognak, hogy én most vádollak téged azért, mert a szüleid tudnak pénzzel támogatni, vagy hogy irigykedem. Csak kéne némi belátás, ha van két ember, akiknek ebből a szempontból valamivel nehezebb a helyzete. Én tudom, hogy a pénzkérdés nagyon kényes téma, de csak kéne legyen valami megoldás, nem?
Azt hiszem, a pénz az egyik olyan élménye az életnek, amit rettentő különbözőképpen él meg mindenki. Iszonyú sok eltérés van abban, hogy hogyan gondolkodunk a pénzről: a megszerzéséről, a megtartásáról, az elköltéséről. Mi érdemes arra, hogy pénzt kapjak érte? Miért érdemes odaadnom a pénzemet? Mivel ez ennyire személyes élmény mindenkinek, ezen a területen van a legtöbb “hozzáköltés” is: a valóság egy egészen pici részét ismerjük csak, és fejben a saját tapasztalataink, a saját élményeink alapján hozzáköltünk, kiszínezzük mások pénzügyi történetét. Mondok egy példát, hogy mire gondolok: Meghallod, hogy valaki külföldre ment három hétre. És anélkül, hogy tudnád, hogy miből, hova, miért, hogyan, már el is kezdhetsz kombinálni. A fene a jó dolgát! Bezzeg itthon még taxira se futja neki, inkább hazagyalogol! Volt képe sajnáltatni magát… És így tovább. Közben pedig lehet, hogy ösztöndíjból ment ki, vagy végigdolgozta az egész időszakot, vagy a fejedben élő ötcsillagos hotelek helyett stoppolt, kis vacak motelekben lakott, és otthonról vitte a konzervkaját.
Mindenkinek más a fontos. Van, aki a hobbijára költ, előfizet a kedvenc magazinjára, azt szereti, ha beülhet egy kávéra, vagy meglepi magát egy finom csokival, fehérneművel, más inkább összespórolja a kis pénzét, és egy év után vesz egy okostelefont. Attól nem lett ő sem hirtelen “gazdag”, csak mások a prioritásai, hiszen ami az egyiknek “luxus” (vagyis az alapvető igényeken túli kiadás), az a másiknak “létszükséglet” (vagyis olyan dolog, ami fontos neki, ezért hoz érte áldozatokat, legyen az akár spórolás, plusz munka, más dolgokról való lemondás, régi cuccok eladása, stb.) Elég csak megnézni az üzletekben az előttunk-utánunk levő emberek kosarát, hatalmas eltérések vannak akkor is, ha kb. ugyanolyan összegben költünk. Aki szereti a finom sört, az nem fogja érteni, hogy én miért 75%-os csokit veszek, neki az felesleges, ő tejcsokit vásárol. Én meg nem szeretem a sört, helyette teázom, a “megmarad” pénzt pedig csokiba “fektetem”. Ez most elég buta példa volt, de talán érthető, hogy hogyan működnek ezek a dolgok. Egyik sem jobb a másiknál, mindenki mást tart fontosnak, és nem hiszem, hogy az én csokim rohadtul értékesebb lenne az ő sörénél. A nap végén mindketten elégedettek vagyunk a döntésünkkel? Akkor jó döntés volt és kész.
Bizonyos, pénzzel összefüggő kifejezések, jelenségek teljesen más képeket hívnak életre a fejünkben. Én azt mondom: étteremben ebédelek egy ismerősömmel. Ha valaki ezt meghallja, neki mondjuk azt jelenti az étteremben evés: háromezer forintot ott hagyok italokkal együtt. Ami történik: ő elkönyvel mindenféle burzsujnak, én a 600 Ft-os ebédmenüt választom. Mint a vicc a nyuszikával, a sünivel, akitől kölcsön kéne kérni a biciklit, de mire odaér a nyuszika, már felhergelte magát, és csak leszúrni tudja a sünit. Nagyon könnyű ezekbe a mártír-játszmákba belemenni és dühöngeni, irigykedni.
Hogy hova akarok ezzel kilyukadni? Oda, hogy őszinteség nélkül nem megy. Nem szabad feltételezni, hogy a másik néhány szóból megérti majd, hogy mit szeretnél. Teljesen más a realizmusotok — nem jobb vagy rosszabb, csak más. Talán pont a pénz szubjektivitása miatt szokták mondani, hogy az üzlet az üzlet, nem viszünk bele érzelmeket, mert tényleg csak bekavar a dolgoknak. A számok, tények magukért beszélnek, az érzelmek relatívak. Szóval nyugodtan meg lehet mondani, hogy Nektek fejenként – csak mondok egy számot – havonta 5000 Ft-otok van szórakozásra, és nem több, mert ennyire telik a büdzséből. Hogy azt az aktuális hónapban éppen színházra vagy bulira vagy mire költitek, az közös megállapodás tárgya. Ha túllépitek a havi keretet, akkor abban a hónapban már nem mentek “költős” helyre. Ebben szerintem nincs értékítélet a barátnőtök anyagi helyzetéről, meg nincs önsajnáltatás sem, ebbe nem lehet belekötni. Így van, és kész, senki sem tehet róla. Nem önnyugtatatásért mondom, de a legkreatívabb ötleteket pont a pénzhiány hozza — legyen szó akár egy innovatív vállalkozásról, akár egy kispénzű, ingyen programokkal gazdagon teletűzdelt, élménydús estéről. :) Szerintem ha a szobatársatok is nyitott erre, nagyon jó játék, kihívás lehet belőle, hogy hogyan tudtok “kis pénzből” tartalmasan szórakozni! Tudom, nem ideális, de ha most ez van, legalább hozzátok ki belőle a legtöbbet. :)
J. kérdése a főiskolai programok egyeztetésével kapcsolatos: Most szeptemberben kezdtem a főiskolát, ugyanebben a hónapban költöztem össze a barátommal is. Ugye mindenki azzal kezdte (még a tanárok is) a fősulin, hogy “ó, a középiskola után itt akkora szabadság van” bulik, haverok, stb. Egyáltalán nem vagyok bulizós, inkább itthon töltöm az időmet, olvasok, vagy szeretek esetleg varrni, DIY dolgokat kreálni, sütni, főzni. De a fősuli egyáltalán nem olyan (legalábbis számomra), mint azt beharangozták. És még csak 2 ZH-n vagyok túl… Egyszerűen nem találom önmagamat. Több nap is délután 4-ig bent vagyok (néha ugye több órás szünetekkel), majd hazaérek és nem tudok semmit sem csinálni, mert úgy lefáraszt az egész suli. Szeptember óta semmit nem csináltam, mint “hobby”. Moziban sem voltam, nem is sütöttem, semmi. Teljesen el is vagyok havazva, többnyire annyira fáradt vagyok este, hogy rögtön elalszom, ahogy lefekszem, időm sincsen magamra sem, és még a párkapcsolatomra sem igazán (szerencsére nincsen semmi gondunk, de elég rosszul érzem magam, hogy nem tudok vele több időt -hasznosan- eltölteni :/) Abban szeretném a tanácsodat kérni, hogy hogyan lehetnék összeszedettebb, és hogyan élhetném túl az egész fősulit… Tudom, hogy velem van a gond, mert másnak ugye már gyereke is van, családanya, és mégis össze tudja egyeztetni ezeket a dolgokat. Nekem valahogy nem megy, bele lettem dobva a mély vízbe :/ Habár mindenki azt mondja, hogy a legszívesebben a főiskolás/egyetemi éveire emlékszik vissza, én ezt a jelenlegi perspektívából el nem tudom képzelni.
Ne becsüld le a problémádat csak azért, mert másnak nehezebb körülményekkel is sikerült hasonló helyzetből kilábalnia. Nyugodtan megélheted a saját gondjaidat súlyosnak, nem lehet folyton ahhoz hasonlítgatni mindent, hogy “Afrikában bezzeg éheznek”! Ideiglenesen adhat perspektívát, de hosszú távon káros, ha magadat valami nyámnyila, mulya, teszetosza embernek állítod be, aki képtelen “összeszedni magát”. Ez most egy probléma, egy feladat, és meg kell oldani, semmi baj nincs azzal, hogy gondot okoz. Ne bántsd magad amiatt, hogy nem megy, senki sem úgy született, hogy minden elsőre megy neki!
Na de nézzük is a problémát. Hány hónapja is vagy ebben az új helyzetben? Két és fél? Mondjam ijesztőbben: tíz hete? Miért gondolod, hogy egyszerre kéne mindent kifundálnod? Én azt mondom, hogy nyugodj meg, nem fog ez rögtön menni, járni sem rögtön tanultál meg, ott is megvoltak a fokozatok. Most még ismerkedsz az új helyzettel, az új körülményekkel. Igen, mély az a víz, de most nem az a cél, hogy egy perc alatt lenyomd a száz métert, hanem először próbálj meg fennmaradni és levegőt kapni, aztán jöhetnek az úszásnemek. :) Egyelőre vedd fel a tempót a tanulással, edződj meg abban, mert az a legkeményebb dió. Haladj feladatról feladatra, majd szép lassan kialakul a rutinod, és vissza tudod építeni bele a régi hobbikat. Súlyozd, hogy mi a legfontosabb (pl. a párkapcsolatod fontosabb, mint hogy újra süss, de össze is kötheted a kettőt egy otthoni sütis randi keretében), és arra szánj időt, ami a listád elején van. A többi is idővel sorra kerül majd, most újra kell tanulnod az életedet. Bele fogsz rázódni, hidd el!
Kedves J, nagyon ismerősek a problémáid, még emlékszem arra az időre, amikor én kezdtem az egyetemet. Írod, hogy időnként több óra szüneted van az előadások/gyakorlatok között. Mai eszemmel azt tanácsolom (ha a mai eszemmel lennék 20 éves, így tenném): keress egy könyvtárat, vagy vagy egy nyugis helyet, ahol át tudod nézni az aktuális anyagot. Akár az előadások témáját, akár készülni is tudsz a gyakorlatokra. Így zh-ra és vizsgára is könnyebben fogsz majd készülni, a tananyagot is könnyebben fogod tudni követni a későbbiekben, és esténként nem fog nyomasztani a lelkiismeret, nyugodtan foglalkozhatsz a pároddal és a hobbiddal. Nézd csak át az órarendedet, és gondold át, hogyan tudnád a lyukas órákat jól kihasználni!
A fáradtság pedig nem fog örökké tartani, ha már belerázódtál, akkor valószínűleg kevésbé fog kimeríteni a fősuli, és több időt tudsz szentelni annak, akinek/aminek akarsz.
Pénz-téma:
Ez így lesz később is, a “felnőtt életben”: az emberek máshogy keresenek, mást engedhetnek meg maguknak, az egyiknek már rég háza, autói, nyaralásai vannak, a másik meg az első garzonját veszi 30 év hitelre. Ez van, nem lehet rajta változtatni, egyenlővé varázsolni az embereket. Néha rosssz vagy igazságtalan, de nem változik. Egyébként én azt tapasztalaom, hogy előtt utóbb inkább olyan barátok maradnak együtt vagy válnak egy társasággá, akiknek hasonló a pénztárcájuk.
Főiskola-téma:
Csatlakozom Dorkához. Én annó olyan egyetemre, szakra jártam, ahol még sok gyakorlaton is mini zhkat írtunk, és azok is olyan kemények voltak, hogy volt, aki emiatt bukott ki negyedéven. A vizsgáink 99%-a szóbeli volt, általában a “reggel írásbeli, akinek sikerül, mehet a gyors kérdésekhez, akinek sikerül, húzhat tételt” – kombinációval. És kötelező volt órákra járni. Szóval a tanulás volt kemény, és nem is jutott idő nagyon másra. Mert az az 5 év főleg a tanulásról szólt. Ez a célja, ezért van. Nagy csoda és kegy, ha az ember tanulhat (elég picit szétnézni a nagyvilágban), nem érdemes ezt hagyni szétforgácsolódni. Nem azt mondom, hogy nincs szórakozás és egyebek, én sem tanultam minden nap, csak zh- és vizsgaidőszakban, de ne az legyen a fő gond, hogy ahogyan egyeztethető össze a sok egyéb a kemény tanulással. Mert sehogy. Illetve úgy, hogy a suli az első, a többi meg a maradák időbe belefér. Ha nem, az se baj, gondolj arra, hogy miért is vagy ott, az a fő cél, az a legfontosabb.
Államvizsgaidőszak 10 hete alatt összesen 8 alkalommal léptünk ki a lakásból, mert máshogy egyszerűen képtelenség volt megtanulni azt a néhány ezer oldalt. És vizsgákra tanulás közben én/mi speciel nem találkozgattunk a barátommal sem (és másoknál is ez dívott), mert nem volt se idő, se szabad vegyérték hozzá.
De mondom, ez az én véleményem, én így csináltam, és sokan mások velem együtt, körülöttem ugyanezen a szakon, egyetemen. Nyilván nem ez az egyedüli üdvös út, de nekünk csak így sikerült, koncentráltan. Voltak persze állandóan-bulizós társaink is, de nem is nagyon sikerült eljutniuk az államvizsgáig, vagy csak dupla annyi idő (és pénz) árán.
Lili: a két legjobb barátnőm közül az egyik érezhetően kevesebbet keres, mint én, a másiknak gyakorlatilag nincs anyagi gondja. Nálunk nem ciki azt mondani, hogy “bocs, ne a Starbucksba menjünk már, hanem teázni”. Meg az is igaz, hogy a legjobban olyankor éreztük magunkat, mikor pl. egyetemista korunkban a koli konyhájában főztünk nem éppen Culinarisból származó alapanyagokkal. Vagy mikor turistáskodtunk itt Pesten, de rendesen térképpel, útikönyvvel, csomagolt szendviccsel, lefotózkodva minden nevezetesség előtt. Úgyis a társaság a lényeg!
J.: én is csak azt tudom mondani, mint a többiek. Az egyetem az első évben nekem is egy merő sokk volt, nagyon nehezen alkalmazkodtam ehhez az új helyzethez. Másodévre kezdtem élvezni, addigra lettek barátaim, jobban kiismertem az egyetemi embereket, rájöttem, hogy van, amire nem érdemes bejárni, más tárgyakra meg életbevágó. Hogy mi az, amiből nagyon fontos a ZH, van viszont olyan tanszék, ahol úgyis csak a vizsga számít. Volt, aki két hét alatt belerázódott, nekem egy év kellett, de sebaj!
Gyakorlati tanácsként annyit tudok mondani, hogy a rendszerezés, időbeosztás a barátaid, és ez a legjobb hely ezeket megtanulni. :-) Nekem pl. a hétfő délután a “háziasszonykodós nap”. Munka után bevásárolok, kitakarítom a lakást, megfőzöm a hétre az ebédeimet. Így a hét többi napján semmi háztartási dolgom, tudok programokat szervezni. Ha pl. sok a lyuk az óráid között, azt simán felhasználhatod tanulásra, és máris nem otthon veszi el az időt, stb.
A lényeg, hogy hagyj magadnak időt, el fog múlni ez az elveszettség érzés, belerázódsz majd a dolgokba. Addig se ostorozd magad minden el nem mosogatott bögre és kóbor porcica miatt, most nem az a prioritás!
Lili: nálunk is ez volt, amikor bulizni jártam a barátnővel, akit a férje tartott el, és nem értette, hogy mi a bajom az olyan helyekkel, ahova 2-3 óráig öltözködnek a nők, hogy eljöjjenek. (na persze azóta voltam ilyen helyen, direkt szakadt farmerban, csak azért is, és tényleg nem a ruha teszi az embert). Szóval őszinteség, és magatokban azt rendezni, hogy semmivel sem vagytok kevesebbek azért, mert nem a szülők támogatnak titeket. Hidd el, a nagybetűs Életben Ti már előnnyel, tapasztalattal indultok, és ha megtanuljátok a bulira, szórakozásra is beosztós létet, akkor később is vidáman éltek majd.
J.-nek: minden sulin az első félév a legnehezebb, mert meg kell szokni, hogyan kell tanulni, órára bejárni, jegyzetelni, zh-ni, stb. A következő fél év könnyebb lesz a mostani tapasztalatod miatt, majd meglátod. Ha kikapcsol a hobbid, a párkapcsolatod, akkor semmiképpen ne hanyagold, engem pl. a sport kapcsolt ki, és töltött fel, és ezért volt több energiám, mint a többi évfolyamtársamnak. (és szedj vitaminokat is!)
Kivételesen mindkét témában én is elég érintett voltam a múltban :)
A baráti körömnek mindig is nagyon eltérőek volt az anyagi maximumaik. Van barátnőm, aki az árakat se nézi úgy rendel, olyan is akinek havi 10-20 ezres a szórakozás limite és olyan is akinek csak 2-3 ezer. Én azt tapasztaltam, hogy ezeket kellő érzékenységgel simán meg lehet oldani. Nálunk például eléggé dívik a jöjjünk össze valakinél és mindenki hoz a közösbe piát, rágcsit, salátát. Fejenként egy ezresbe benne tud lenni bőven aki akar (pl pogit süt, salátát dob össze) aki nem az meg akkor olyan dolgot hoz amit szeret (martini, pezsgő, vagy vett dolgok). És amiket összehordunk azok eddig egyszer sem fogytak el! Szóval mindenki azt és annyit rak be amennyit tud. Valaki inkább időt, mint pénzt szán rá, van aki fordítva. Szerintem az ilyesmit ha őszintén kezeli az ember (mert hülyeség szégyellni, hogy annyi van amennyi) akkor semmiképp nem ronthatja el a barátságot a pénz.
Az egyetemmel kapcsolatban pedig ne izgulj! Én amikor bekerültem azt se tudtam hova kapjam a fejem! Agglomerációból járok be Pestre, ami napi 2,5 óra utazgatást jelent plusz suli. Nem volt időm se barátokra (nekik se nagyon rám), párkapcsolatra is kevesebb, magamra kb semmi. Aztán nekünk volt egy kommunikáció tréning napunk, ahol felmerült a kérdés, hogy ki érzi így magát 30-ból 30-an voltunk ott, akik ugyanezzel küzdöttünk! Nem tudtuk hogy osszuk be az időnket, hogy mindenre jusson és ha meg is oldottuk rettenetes volt a közérzetünk. De elmúlt, és el fog múlni! Nekem olyan második fél év magaslatában kezdett olyan lenni az egyetem, ahogy mesélték! Olyan marha jó élmény és nem stressz. Élvezem amit tanulok, akkor is ha sok, és már nem stresszelek. Nekem kellett fél év átszokni és felelősséget vállalni meg megtanulni néha vállatvonni és azt mondani, hogy ez vagy az most fontosabb nekem :) Szóval kitartást, lesz ez még sokkal jobb!
Kedves J.!
A főiskola tapasztalataim szerint azoknak bulis, akik vagy nagyon könnyű szakot választottak, vagy nem járnak be órákra és a vizsgaidőszakban energiaitalokon, kávékon élnek és valahogy átbukdácsolnak, vagy hiper-szivacs agyuk van, vagy nincs sem párkapcsolatuk sem háztartásuk, amit vezetni kéne és legtöbbször nem is igen alszanak rendesen. Én elhatároztam, hogy nekem nem kell az az élet, hogy én ne aludjak rendesen a kurzusok, vizsgák, zh-k miatt. Egyszer vagy kétszer tanultam az eddigi 2 év alatt hajnalig, egyszer teljesen feleslegesen, egyszer bejött, de akkor is “csak” 1-ig voltam fent. Alvás nélkül sosem mentem be vizsgázni se zh-zni. Az első 1-2 félévben általában vannak buktató tárgyak is, amikre nagyon fel kell készülni.
Sajnos a gimihez képest az egyetem, ha lelkiismeretesen csinálod, akkor elsőre nagyon nehéz, teljesen más időbeosztású… én még mindig nem tudtam megszeretni, csak megszoktam. Később nagy valószínűséggel könnyebb lesz. Nekem egy év kellett. Az első év (pszichológián) egyszerűen unalmas volt, zavaró, nem értettem, mit keresek ott. Sajnos ilyen a rendszer, sokszor nem figyelnek arra, hogy az első év is izgi legyen és megtartsák a hallgatókat, inkább kiszórni próbálják őket.
Örülj, hogy a párkapcsolatod rendben van így is! :) És igyekezz valamilyen időbeosztást kialakítani. Pl. este 6 után nincs tanulás, csak közös program a barátoddal vagy épp mindkettőtök a saját hobbiját végzi. És mozduljatok ki, menjetek ki a friss levegőre, hogy felfrissülj a tanulás után! Hétvégén pedig legalább egy napra igyekezz kikapcsolni és nem tanulni és együtt lenni a Kedveseddel.
Minden nap kelj fel időben, akkor is, ha nincs első órád, ha lyukas órád van, vigyél Magaddal valamilyen másik tanulnivalót, ilyenek. Legyen meg az, hogy a napodban mettől-meddig foglalkozol tanulással. Nyilván ezt nem mindig tudod majd tartani, de próbálkozz! Nem egy tanulógép vagy! A maximalizmust felejtsd el (ha jellemző Rád), sokkal boldogabb leszel!
Sajnos nekem is túl kellett azon esnem az első félévben, hogy egy kettesért könyörögtem… aztán belejöttem.
Az a baj, hogy ezt a pénz dolgot mindenki olyan tabutémának fogja fel.
Én úgy gondolom, hogy lehet egymáshoz alkalmazkodni. Én az anyagi helyzetemet sosem tekintettem tabutémának. A barátnőim tudják mennyi pénzből élünk/éltünk. Ennek megfelelően volt amikor irigykedtek, mostanában meg nem. :)
Volt idő (még a gyerekek előtt), mikor tényleg jól éltünk, nem volt gondunk semmire és szívesen vettem pl a barátnőimnek egy picit drágább ajándékot. És nem azért mert ezt viszontvártam volna tőlük, hanem, mert tényleg nem számított 1-2ezer forint. Többet jelentett, hogy örülnek.
Aztán volt olyan időszak is, mikor inkább tandíjra költöttem a pénzem. Ezt is tudták. Ilyenkor inkább házibulit csináltunk,. vagy számoltam azzal, hogy kevesebbet költök. Engem mondjuk ez nem zavart sosem.
Szóval ezt meg lehet beszélni. Attól, hogy egyikőtök kicsit jobb anyagi helyzettel bír, nem hiszem, hogy ne értené meg, ha más meg nem. Nem kell ezt túlbonyolítani. Mindenki pénzből él, valaki többől, valaki kevesebből. Ráadásul mindenki másra költi. Az egyik barátnőm pl lakberendezésre. Gyönyörű a lakása. Az enyém az övéhez képest már nem annyira van egyben. Én inkább sörözésre és összejövetelekre költöttem. Neki mindig kevesebb pénze volt szórakozni, de ez sosem volt probléma.
Azért is felesleges ezen problémázni, mert pár év múlva megint mindenki más anyagi helyzetben lesz. Meg kell beszélni, és megtalálni a megfelelő programokat, ahol mindenki jól érzi magát. Csak lazán és őszintén.
Kedves J.!
Én lassan másfél éve költöztem össze a barátommal, úgy, hogy negyedéves egyetemista voltam, és még így is nagyon nehéz volt megszokni a helyzetet. Neked most egyszerre két dolgot is meg kell lépned, az egyik egy teljesen más ritmusú iskola, amit eddig megszoktál, a másik pedig az, hogy vezess egy háztartást. Mindkettő nagy falat. Én másfél éve teljes letargiába estem, hogy “na, engem most bedobtak a mélyvízbe, hogy legyek egyszerre minden??” De aztán rájöttem, hogy pl. tanulás közben tök jó néha kicsit felállni, elindítani egy mosást/elmosogatni/felsöpörni…stb. és így egész jól be lehet osztani a napot. Egyébként azt veszem észre, hogy az a kulcsa mindennek, hogyan tudod beosztani az idődet. A főiskolán is próbálj rangsorolni, hogy mi az, ami tényleg érdekel, amivel esetleg később is foglalkoznál, és mi az, ami kötelező alaptárgy, és csak arra kell, hogy széles látókörrel rendelkezz az adott témában. Én hatodik éve járok egyetemre, és nem megyek be minden órámra, pedig eléggé lelkiismeretesnek tartom magam. Nekem az segített sokat, és neked is ezt mondanám tanácsképpen, hogy nem kell azonnal elsőrangú háziasszonnyá avanzsálnod. :) Próbáljátok meg együtt beosztani, hogy ki mit csináljon otthon, ami szintén nem könnyű, de szükséges, mivel főiskolára jársz muszáj elosztanotok a feladatokat! Gondolok rád, és szurkolok neked! :)
J. levelére. nagyon megértem amit írsz. én is így voltam vele és valószínűleg még nagyon sokan csak nem mondják. annak idején kicsit úgy éreztem hogy egy másik galaxisba kerültem semmit nem értettem. minden gyakorlati órán más arcokkal találkoztam ha előadásunk volt akkor kb 400 ember volt egy órán, az első zh-kat úgy írtam hogy feslem fogtam hogy mi történik. hogy meddig tartott? nálam sokáig. ez miatt a második félévre már majdnem nem iratkoztam be. az egész szünetben ezen őrlődtem, majd olyan kábán mit ahogy az első félév telt elmentem a fősuliba és beiratkoztam. jól tettem. nagyon megértelek, a legrosszabb az volt hogy mindenki és én is eredményeket vártam amik szépen elmaradtak annyira szét voltam esve. ezek ellenére ezek az évek voltak életem legszebb időszaka. a tanácsom keres barátokat vannak mások is akik nem akarnak folyton bulizni. most már nem lehet de a következő órarendedet úgy rakd össze hogy ezekkel a barátaiddal együtt menjetek órákra. amire még szükséged lehet egy naptár-órarend az enyém akkora volt mint az ágyam. benne volt a 15 hét szorgalmi időszak és a 4-5 hét vizsga időszak. nagy kockái voltak hogy bele lehessen írni. az időbeosztással többet nem jöttem zavarba. és mond el a barátodnak, ha ő már túl van az első féléven biztos tud segíteni.
Kedves J!
ne parázz, bele fogsz rázódni! emlékszem az első félév nekem is ilyen volt, 8-tól minimum 4-ig suli, temérdek magolnivaló és ráadásul olyanokkal laktam együtt akik csak buliztak. semmit nem csináltam, alig buliztam, folyton bőgtem mert honvágyam volt, abba akartam hagyni. aztán ahogy teltek a hetek egyre több haverom lett, a sikeres vizsgákat megünnepeltük, tavasz lett időközben és észrevétlenül egyre többet és többet bírtam. mindig arra gondoltam hogy tehet alatt nő a pálma és tényleg így van :D
szóval a lényeg. KITARTÁS!!!
Lili!
mi is hasonló helyzetben vagyunk a barátnőimmel. nálunk a poén sokat segít. nem vagyok egy nagyon vidám alaphangulatú ember, de szerencsére vannak “mókamesterek” a csapatban. kifigurázzuk a szitut és sokat nevetünk.
J! Ne aggódj! Én most munka+háztartás+párkapcsolat+blog+egyéb temérdek apróság mellett csinálom a fősulit, de voltam nappali tagozatos, “főállású” egyetemista is, amikor nem volt más, csak a suli és egyéb temérdek apróság, de nem tudom azt mondani, hogy az könnyebb lett volna, főleg nem klasszisokkal könnyebb. Ha akkor azt mondták volna, hogy simán beleférne még a suli mellé az életembe az, hogy háztartást vezessek, írjak, párkapcsolatom és kutyám legyen, stb, hát minimum bokán rugdostam volna az illetőt… :) Úgyhogy megerősítem Viát: ne tekintsd magad gyengének, és ne hagyd, hogy mások annak állítsanak be! Teljesen természetes az, hogy most így érzel, és a nyakamat merném rátenni, hogy azok nagy része, akik visszavágynak a főiskolás korukba, átélte ugyanezt. A kettő nem zárja ki egymást. :) Azon kívül, az első félévet túl kell élni. Ahogy megy majd az idő, jobban ráérzel a dolgokra: megismered a tanszékeket, a tanárokat, (minden maximalista csukja be a szemét, káromkodni fogok), megtanulod, hova nem kell feltétlen minden órára bejárni, hova nem kell 100%-os dolgozatot beadni, stb. Nem kell mindenhol megszakadni a jó jegyért, de ha nem akarod megkockáztatni, hogy lazaságból végigbukdácsold az első félévet, akkor ezt bizony a magad kárán kell megtanulni. Azon kívül, az első félév még csupa új tárgy, az elkövetkezőkben valószínűleg lesz legalább egy-két olyan vizsgád, amihez csak elő kell venni egy korábbi jegyzetet, és picit hozzátanulni. Meg persze az a megfoghatatlan dolog, hogy belerázódsz, ráérzel a dolog ritmusára. Hidd el, menni fog! Az első félévet túl kell élni, és idővel könnyebb lesz!
Lili, itt is csak csatlakozni tudok Viához: beszéljetek róla. Gondolj bele a másik oldalba: van egy probléma, amiről nem tud (és nem azért nem érti, mert gonosz és nemtörődöm, hanem mert egyszerűen nincs gyakorlata benne), és egyszer csak azon veszi észre magát, hogy haragszotok rá valami miatt, amiről senki sem szólt neki. Azon kívül vedd figyelembe azt is, hogy azért nem hozzátok fel a témát, mert nektek kellemetlen. Őt talán nem is érdekli. Ha zavarná, hogy nem egyforma anyagi háttérrel rendelkeztek, már rég nem lógna veletek – őt ez valószínűleg nem is érdekli, nem fáj neki, nem esne neki rosszul, csak nem tud róla. Nekem van egy régi-régi barátnőm, az évek alatt felváltva voltunk jobb és rosszabb anyagi helyzetben – no, sosem dőzsöltünk, de hol az egyikünk volt úgy, hogy nem tudott kifizetni egy sütit a cukrászdában, hol a másik. És tapasztalatból mondom, hogy mindig annak van gombóc a gyomrában, aki épp nem tudja, mert a másiknak a legnagyobb természetesség az, hogy “hát gyere, meghívlak, múltkor úgyis te hívtál meg”, vagy “oké, hát akkor menjünk galambokat nézni a szökőkúthoz”, de akinek fel kell hoznia a témát, az már rágja magát, nem is amiatt az egy süti miatt, hanem mert ott forog benne, hogy vajon ki tudja-e gazdálkodni a pénzt a holnapi tízóraira, meg mi lesz így az életével, ha nincs megtakarítása, és édes istenem, csak a téli csizmám ki ne lyukadjon!… Ne büntessétek szegény lányt valami miatt, amiről nem tehet, ami valószínűleg neki nem gond, és ami leginkább nem is a fő gond… Csak mondjátok meg őszintén, mi a helyzet, ne vetítsétek ki rá az aggodalmaitokat, meg mondjuk azt a haragot, amit a munkahelyetek iránt éreztek, hogy nem fizetnek meg eléggé, stb, és ha tényleg barátok vagytok ő pedig egy normális ember, akkor hidd el, hogy ebből semmi de semmi gond nem lesz!
Sziasztok!
Jómagam is hasonló helyzettel küzdök már hónapok óta, mint J. És azt kell, hogy mondjam a kezdeti traumák után, szépen lassan felveszi az ember a tempót. Viának igaza van, ahogy az előttem szólónak is. Belejössz a dolgokba.
Köszönöm, nagyon érdekes volt ez a cikk. =)
Én J. levelére és a válaszra szeretnék reagálni, hogy mennyire, de mennyire igaza van Viának! A kisfiam most féléves, csak másfél hétig voltam itthon a születése előtt, mert korábban érkezett (autoimmun betegség miatt). A trauma után kb. három hónapig szinte semmit nem csináltam itthon, mintha kicsúszott volna a lábam alól a talaj (mind érzelmileg, mind magammal szemben, mind az új helyzet miatt). Aztán szép lassan belejöttem, most! (fél év után!!!) kezdem érezni, hogy de jó is ez a babázás! És pont a családanyaságot hoztad fel: azért érzed Te is, van hasonlóság!
Szóval igen, ahogy Via írta: nyugi, belejössz!!! :)