A sorozat következő interjúalanya a 27 éves Alma, aki kézilabda edző a Postás SE-nél, utánpótlás (junior, serdülő) korosztályokban. Nagy örömmel olvastam a válaszait, a lelkesedését és az elkötelezettségét. Alma fotót is küldött a csapatáról, a bejegyzés végén megnézhetitek! :)
Továbbra is lehet jelentkezni, ha szeretnétek válaszolni a kérdéseimre! Részletek a felhívásban.
– Milyen egy napod, milyen feladataid vannak?
Délelőtt viszonylag szabad vagyok, más munkát végzek. Délután, edzések előtt, összeállítom pontosan az aznapi edzés tervét. Elindulok, megtartom az edzést. Értékelem az elvégzett munkát, hazamegyek. És még sokáig agyalok rajta, mit lehetne jobban csinálni. Ezenkívül, ha a játékosaimnak bármiben segítség kell, állok rendelkezésükre. Néha pótanya, néha barátnő, néha pszichológus is vagyok egyben. És persze a hosszútávó tervezés is az én feladatom: szezon, kupák, tornák. Háttérmunka. Kapcsolattartás más csapatokkal. Játékos keresés.
– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? Milyen tulajdonságok elengedhetetlenek a munkádhoz?
A Testnevelési Főiskolán végeztem 2 éves edzői tanfolyamot. Nem hiszem, hogy a papír a legfontosabb ahhoz, hogy jól tudjam végezni a munkám. Jó alapot ad, sokat segítenek a továbbképzések, de a legfontosabb az önálló tanulás, kutatás, fejlődés. Fontos, hogy a váratlan helyzetekre is tudjam a megoldást. És szerintem fontos, hogy mindent alá tudjak rendelni a munkámak, ha szükséges.
– Mi a legnagyobb tévedés/félreértés a munkáddal kapcsolatban?
Érdekes kérdés. Még nem találkoztam sztereotípiákkal. Talán néha azt hiszik, hogy én mindig csak dirigálok.
– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?
10 éves korom óta kézilabdázok. Közben is sokszor eszembe jutott, hogy majd egyszer edző leszek. Aztán csak sodródtam. Ezt az állást is szinte csak úgy elém sodorta az élet a 21. születésnapomon. Elkezdtem dolgozni az akkor 12 éves lányokkal, akik nagy része ma is velem dolgozik még. És egy fél év elteltével az egyik meccsen végre előjött az amit addig gyakoroltunk. Azt csinálták, amit tanítottam és működött. Hihetetlen érzés volt.
– Minek készültél gyerekkorodban?
Kiskoromban mindig tanítónéniset játszottam. Aztán képbe került a kézilabda. Akkor már motoszkált a fejemben az edzői pálya. Nem áll olyan távol egymástól a kettő!
Jó tanács mindenkinek
A futás hasznos, mindenre jó :)
– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?
A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a csapat jól tud együtt működni. Együtt van. Ez egy csapatsportnál nagyon fontos. Talán a legnehezebb része az edzői pályának. És az idei évünk eddig a legsikeresebb. És az egyesület más korosztályai a legnagyobb csapatokkal (Fradi, Debrecen) is felveszik a versenyt. A másik nagy eredmény, hogy a Postás kézilabda szakágát szinte a semmiből építettük fel az edzőtársammal együtt.
– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon?
Az egyesület vezetőségétől mindig megkaptuk a támogatást. Így könnyű dolgozni, nem mindenkinek adatik ez meg. Az edző kollégám is nagyon sokat segített, amióta idekerült. A papírmunkát levette a vállamról :) És persze a szüleim, családom is mindig a meccsekhez időzítik a vasárnapi ebédet.
– Mi a legkimerítőbb, amitől a legjobban elfáradsz?
Amikor van egy hullámvölgy, akkor abban a gödörben 20 ember van. És nekem kell őket kihúzni. Ez nagyon nehéz.
Alma csapata.
– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”?
Ritkán van mélypont, ha mégis, az se tart sokáig. Ilyenkor az eddig elért sikerekre gondolok, a társaságra és ár mosolygok is. Ha szakmailag nem tudom merre tovább, a szakmabeli barátaim, párom segít.
– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?
Kikapcsolódásképpen is a kézilabda pályák környékén vagyok megtalálható. Csak akkor fiú meccset nézek, nem nőit. Szeretek moziba járni, utazgatni.
– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?
Csak az legyen edző, aki fel tudja rá tenni az életét. Különben nincs értelme. De abszolút megéri, főleg utánpótlásban. Látni a fejlődést, amit te hozol létre, te generálsz.
– Milyen kérésed lenne a sportolókhoz?
Ha elkezdesz sportolni, járj rendszeresen edzeni. Főleg, ha csapatsportról van szó! A társaiddal nem teheted meg, hogy nem vagy ott, számítanak rád.
Köszönöm szépen a válaszokat!
Lehet egy edzői kérdésem?
Rendszeresen járunk szurkolni városunk női kosárcsapatának meccseire, és engem szurkolói szemmel iszonyatosan felháborít, ahogy az edző “beszél” a lányokkal: ordenáré módon káromkodva, üvöltve, veszekedve szidja őket, tényleg ocsmány még hallgatni is, ahogy vörös fejjel ordibál. Miért jó ez? Nem jobb bíztatni? Ügyesebb lesz bárki, ha lehordják a sárga földig? Volt, aki már el is sírta magát az időkérés alatt.
Én sem kedvelem ,ha egy edző úgy beszél. Főleg utánpótlás korosztályban nem találom et eredményre vezetőnek. Én sem beszélek így. Néha kell a kiabálás, de nem káromkodva, stb.
*javítás: élményről. Elnézést! :)
:) pár történetet szívesen olvastam volna egy-egy edzőtábori élményekről, edzői szemmel! ;)
Sikerekben gazdag eredményeket kívánok!
Nagyon jó volt ez is :)
Én is sokáig sportoltam, bár inkább egyéniben, de az edzőimet nagyon szerettem, néha egész olyan volt, mintha a szüleim lettek volna. Jó olvasni, hogy ennyire szereted a munkád!
Ha jókor leszek jó helyen, akkor elmegyek szurkolni. :)
Sokszor nehéz a meccs igen. Van, hogy még napokkal utána is rágódom rajta. Az edzői idegeskedés inkább egy eszköze a pályán levők felpörgetésének. Bár azért néha a szívbaj kerülget engem is :)
Gyertek ki szurkolni nekünk egyszer! :)
De jo volt ez is. :-) Nalunk inkabb kosarlabda van, mint kezi, de imadtam meccsekre jarni es szurkolni! Azert egy-ket meccs eleg nagy idegi terhelest is jelenthet az edzonek. Neha csodaltam, hogy elve lemegy a kispadrol. Vagy ez csak kivulrol tunik ilyennek?
“Elkezdtem dolgozni az akkor 12 éves lányokkal, akik agy része ma is velem dolgozik még.”
Gondolom, az az agy inkább nagy:-)
Jó interjú, gratula. Jóll értem, hogy emellett még más munkája is van Almának? (“Délelőtt viszonylag szabad vagyok, más munkát végzek.”) Azt hogy tudja összeegyeztetni?
Igen, nagy és van benne egy ár is a már helyett :) A többire privátban szívesen válaszolok. :) e-mail-em mindenhol fent van a neten (t.alexandraalma@gmail.com)