2013 20. hetének kihívása: Frissítsd fel az iskolai leckéket!
Az érettségi apropóján jutott eszembe ez a feladat, aki most érettségizik, az pihenjen egyet nyugodtan. :) Amellett, hogy már sok mindenre nem emlékszem a suliból — főleg a reál tárgyakra, mert azokat használom a legkevésbé a mindennapokban –, van egy csomó dolog, ami csak később állt össze a fejemben. Irodalomból például a szerzők élete volt felnőtt fejjel sokkal érdekesebb, és a történelem fejezetei is több értelmet nyertek évekkel később. Kontextusba kerültek, legyen szó akár a francia forradalomról, akár a reneszánszról, magyar- vagy világtörténelemről egyaránt. Néha hagyom magam elveszni a Wikipediában, és kikötök olyan témáknál, amik most már csak derengenek: lemeztektonikai mozgások, kőzettípusok, matematikai tételek és függvények, kémiai vegyületek, kétszikű növények, hidegháború… Felfrissülés az agyamnak, olyan, mintha eddig csak karra edzettem volna, és most hirtelen sok év kihagyás után guggolni kéne. :) Ráadásul mivel nincs rajtam a számonkérés nyomása, abszolút érdekes, sőt, élvezetes elfoglaltságról van szó! Válassz egy olyan témát, ami rémlik, de nem sokat tudsz róla, és olvass utána!
+ FELADAT: Tegyél még egy kétszázast a perselybe. Az állás most 800 Ft.
Kedves Zöldsaláta! Karácsonyra kaptam egy remek könyvet, ha a latinnal foglakoznál. Én is emlékeimet felfrissítendő fogtam hozzá. Wilfried Stroh: Meghalt a latin, éljen a latin! Egy nagy nyelv rövid története… A Typotex adta ki. A nyugdíjas klasszika-filológus könyve Németországban bestseller lett. Kellemes, élvezetes esténként elszemezgetni belőle.
A Timi által említett etika, stilisztika, családtervezés, párkapcsolat, kommunikáció, pszichológia oktatást nálam az irodalom oldotta meg :) _Mindig_ van egy (nem tudományos) könyv, amiben ott van a megoldás a problémádra, csak meg kell keresni :)
A töriről, irodalomtörténetről pedig pont azt gondolom, amit leírtál: milyen jól taníthatók a diákokhoz közel hozva, és mennyit lehetne tanulni belőlük. Ez a terület meg a szívügyem (végzettségem alapján történész volnék vagy mi), és mindig elszomorodom, amikor egy tanárnak annyi jön le a történelemtanításról, hogy bemagoltat kétszáz évszámot, és kikérdezi a tankönyvet anélkül, hogy bármiféle összefüggést elmagyarázna. Még szerencse, hogy egyre több a jó töritanár és a szórakoztató könyv, mint pl. az általad is emlegetett Nyáry Krisztiáné.
Valaha, az egyetem első két évében tanultam latint, nagyon utáltam (tapasztalat: meg lehet tanulni két nap alatt egy vizsgányi időre latinul. Persze ugyanennyi idő alatt el is párolog a tudás, de egy vizsgára jó.) Mostanában viszont szeretném egy kicsit feleleveníteni, úgyhogy elő is fogom szedni. Azt viszont nem fogom elfelejteni, milyen felszabadító érzés volt, amikor érettségi után először villant be, hogy most már soha többé nem kell matekot és fizikát tanulnom. Akármennyire is használom az alapokat a mindennapi életben, és akármennyire is ötös voltam belőle, brrrr.
Egyébként pont az írásod alapján jutott eszembe, hogy a sok hülye képlet és egyenlet helyett tényleg inkább azt kellene tanítani, hogy mit jelent az árfolyamváltozás, ha devizahiteled van, meg miért ne öntögesd össze a tisztítószereket, stb. Így lehet, hogy még szeretnék is a kölkök. Csak sajnos az iskolában az elméleti, látszólag (ismétlem, látszólag!) semmi praktikus haszonnal nem járó tudásanyag bemagoltatásán van a hangsúly, azt már senki nem teszi hozzá, hogy “édes gyerekem, ezt azért tanuld, mert ha ki tudod számolni ezt meg azt, akkor esetleg nem árverezik el később a lakásodat, meg nem szippantasz klórgázt, stb”.
Ja, és tök jó a kihívás, köszi érte! :)
Ez nagyon szuper kihívás!
Hihetetlen, mennyire változik az ember a kor előrehaladtával. Valahogy, ami kötelező, az kínszenvedés, szorongós tanulás, de évek múlva, saját érdeklődésből olyan üdítő feleleveníteni a tudást. Kifejezetten jól esik olyan után olvasni, amit nem használunk a mindennapokban. Matek szakos voltam gimiben, aztán magyar szakra mentem egyetemre, most megint reál irányba mozogtam el, de mellette irdatlan mennyiségű könyvet olvasok. Úgy látszik, nálam létszükséglet mindenfélét egyszerre vagy egymás után beépíteni az életembe. Aztán vannak olyan területek, ahol úgy érzem magam néha, mint egy óvodás: pláne a földrajz meg kémia tudásomat tekintve, és nagyon jól esik utánanézni. És tényleg: eurovízió kapcsán családos térképnézegetés volt. :))
Húú, köszönöm a válaszaitokat, öröm volt olvasni őket! :)
Írtatok rengeteg dolgot a tudomány kamatoztatásának gyakorlatias oldalára, és elgondolkodtatott, valószínűleg sokkal többen viszonyulnának nyitottabban mindenféle tárgyhoz, ha erre tényleg nagyobb hangsúlyt fektetnének az oktatásban.
Érdekes, életem legjobb töri óráját egy helyettesítő tanár tartotta, aki nem csak egyszerűen elmondta, mi történt, hanem felvázolta, milyen lélektani folyamatok, gondolatok vezethettek oda, hogy bekövetkezzen az adott esemény, így belevitt egy csipet pszichológiát is, ami piszkosul jót tett az egésznek. Timi is írta, milyen tantárgyakból van hiány, amik „az életre nevelnek”, ha nem is kapnak helyet az órarendben, de a fenti példámhoz hasonlóan ily módon életet vihetnének bele. Nyilván, ha több az aha-élmény, amikor érzed, igen, most összeállt, végre megértettem, ez milyen csodálatos, akkor szinte bármire fogékony vagy. Ezt kéne elcsípni minél többeknél, mert szerintem ezért érdemes tanulni. Nem tudom, mások ezzel hogy vannak, de én mindenben az ok-okozati összefüggést keresem, és ha megtalálom valamiben, az már önmagában gyönyörködtet, legyen az bármi. :)
Az ok-okozatot lehetne úgy is erősíteni, hogy mondjuk összeegyeztetjük a különböző tantárgyakat: egyszerre van Radnóti és a II. Világháború, mert akkor sokkal több értelme van, árnyaltabb lesz a kép. Igazából van, amit nehéz elkülönítve leválasztani egymástól, annyira összefonódnak. Csáthhoz simán be lehet hozni erősebben a pszichológiát, művészettörténethez az irodalmat (főleg, ha irodalmi művek illusztrációjaként készültek a képek, szobrok)… átfogóbb, összehangoltabb oktatással sokkal több oldalról meg lehetne ismerni a történetet.
És igen, a töriben nem az a lényeg, hogy benyaljuk az évszámokat, hanem hogy megértsük, mi volt mögötte, kinek a neurózisa vezetett oda, ahova. Ilyen szempontból mondjuk a Trónok Harca is marha jó, azt bizonyára elég sok idősebb kamasz olvassa, na az tele van politikával (mármint stratégiai politikával, adok-kapok, házasság, területek szerzése), illetve egy csomó áthallás is van a mi történelmünkkel (Joffrey – Caligula). Meg van egy csomó jó film, ami segít a történelem megértésében (Schindler listája, Marie Antoinette, Elizabeth, A király beszéde) — ad egy kis vizuális elemet, és utána meg lehet beszélni, hogy mi volt pont úgy, mi nem volt úgy. Vagy például művészettörténethez Van Goghról mindenkivel megnézetném a Doctor Who vonatkozó részét, önállóan is érthető.
Szerintem ezért is olyan népszerű (méltán!!) Nyáry Krisztián könyve és írásai, mert megmutatják a történelmi, irodalmi szereplők emberi oldalát. Végre lehet hozzájuk kötődni, mert nem csak egy “született itt, élt ettől eddig” adathalmaz, hanem ráébredünk, hogy hús-vér emberek, mint mi. Például annyira durva, a napokban gondoltam bele, hogy Petőfi fiatalabb volt (2 évvel!!), mint Ádám most, amikor meghalt. Amint van kapcsolódási pont a saját életünkhöz, sokkal inkább megértjük a dolgokat, és érdekesebbek is lesznek.
Ó ne, írtam egy gyönyörű hosszú kommentet, de elnyelte az éter… :(
A lényeg az akart lenni Lora kérdéséhez, hogy szerintem humán és reál területen is van egy bizonyos alapszintű hétköznapi szükséglet (például kamatot számítani és helyesen írni ugyanúgy), és az is igaz, hogy mindkét téren lenne még mit oktatni az iskolákban a magas műveltség helyett (a Via által írt természettudományi dolgok mellett a kommunikációt, etikát, stilisztikát, családtervezést, párkapcsolati ismereteket, pszichológiát – ezek mind-mind olyan humán területek, amik a sikeresebb életvitelhez nagyon jól jönnének, ha a megfelelő szinten oktatnák). Ugyanakkor ha a hétköznapinál magasabb szintű dolgokról van szó, az már – a való életben, nem pedig az iskolapadban – a szórakozást, kikapcsolódást, a feltöltődést szolgálja, ezt pedig az emberek inkább humán dolgokkal célozzák és célozták meg mindig (irodalom, festészet, zene, filmművészet, tánc, stb.), nem pedig hobbiból végzett tudományos kísérletekkel (zömében persze). Szerintem ezért várják el az emberek maguktól és másoktól, hogy a hétköznapinál magasabb szinten humán területeken legyenek inkább otthon.
Lora: nagyon érdekes a kérdés, amit felvetettél reál vs. humán témában.
Én is egyformán fontosnak érzem mindkét területet, hiszen a Világ meismerésének különböző oldalai, de nem kizárólagosak, nem állnak egymással szemben. :-) A gond szerintem az, hogy manapság maga a tudás értéktelenedett el függetlenül attól, hogy milyen területről van szó. :-(
A tanulás, a széleskörű tudás megszerzése nemcsak azért hasznos, mert az ember leérettségizik, diplomázik, hanem pl. azért, hogy “felvértezze” magát a világban keringő számos baromság ellen (pl. ne legyen ufo-hívő, ne gondolja, hogy fénnyel is életben lehet maradni, hogy repülőgépekről mérgezik az embereket és, hogy egy hét alatt le lehet fogyni stb.), illetve – túl a gyakorlati hasznon – egyfajta értékrendszert, látásmódot is ki tudjon alakítani (pl. megértés, tolerancia, önismeret, tudásvágy stb.).
Huhh, ez most nagyon komoly lett, de igazából arról van szó, hogy irtó izgalmas a világ dolgait felfedezni, utánajárni és nemcsak “késztermékként” fogyasztani.
Szóval, Tudásra fel! :-)
Igen, valamennyire a “józan paraszti észhez” is szükség van tudásra, különben könnyű préda az üres fej mindenféle összeesküvés-elméletnek, átverésnek.
A tanulás kaland, nem csak iskolapadban történik, és nem csak az iskoláskor végéig tart! :)
Márait wikipédiáztam ki nemrég. Szerintem nem is tudtam az életéről annyit, mint amit ott olvastam.
Ne haragudj, ez nem ide tartozik, csak ennek kapcsán eszembe jutott, hogy az iskolán kívüli életben valahogy mégis a reálosabb gondolkodás a jellemzőbb (számolás, tervezés, kivitelezés), de a tapasztalataim szerint többen vannak, akik mások humános tudásbéli hiányosságára jobban felmordulnak, mint a reálosra.
Olybá tűnik, mintha kevésbé lenne ciki nem tudni pl. a fotoszintézisről, mint Leonardo leghíresebb festményeiről.
Mit gondolnak erről a “humánosok”? :) (Bocsánat, nem akarok címkézni, mindössze így könnyebb megfogalmaznom.)
Én úgy látom, hogy a reálos tantárgyakhoz kapcsolódó alap tudás iszonyú fontos lenne az iskolán túl is, csak még gyakorlatiasabban. Például nem fogok soha többé kémiai egyenleteket számolni, de a takarításhoz nem árt tudnom, hogy melyik vegyület oldja mondjuk a vízkövet, ne öntsem össze a hipót a klórral, milyen sérüléseket hogyan kezeljek (ne borogassam hanem előbb töröljem le). Biológiából ugyanígy: a betegségek tüneteit, jeleit sokszor figyeljük magunkon, semlegesítenünk kell gyomorégést, hasmenést, ahhoz pedig ismerni kell, hogy mi merre van. Ettől még nem biztos, hogy a genetikát le tudom vezetni, vagy be tudom azonosítani pontosan, hogy mely rend melyik osztályába tartoznak pontosan az egyes állatok, de azért a fajt/fajtát elég sokról meg kéne mondani. (Állatkertben néha lehet orbitális hülyeségeket hallani a gyerekük által faggatott szülőkről, akár olyan szinten is, hogy mi emlős, és mi hogyan szaporodik.) Fizikát pl. nem tudatosan, de akkor is használsz, ha kiég a karácsonyi égősorból az egyik égő, és próbálgathatod végig az összeset: emlékezhetsz rá, hogy a sorkapcsolás szívás. :)
A matek ugyanilyen “nem veszem észre, hogy matek, de közben mégis”: ha van céged, rendszeresen számolsz áfát, adót, ha van hiteled, akkor árfolyamot. Ha építkezel vagy barkácsolsz, területet mérsz, ha főzöl, akkor térfogatot és súlyt. És persze a havi büdzsé elosztása sem kevés matek, bár alapszintű. Én speciel a függvényeket és a logaritmust nem használtam érettségi óta, de ez nem jelenti azt, hogy a matekot _egyáltalán_ nem használja az, aki alapvetően humán gondolkodású. Szerintem olyan nem létezik, hogy soha ne matekozzon valaki, vagy legalább a matekhoz szükséges elemző, rendszerező gondolkodást ne használná valamilyen területen.
Ez igaz a többire is: nem iskolai mélységekben, de praktikusan lefordítva használjuk őket, vagyis kéne. Földrajzot tudni illik, legalább azt, hogy melyik ország melyik kontinensen vagy kb. melyik égtájon van. (Az Eurovízió jó apropó feltenni ilyen kérdéseket magunknak. Merre van Azerbajdzsán? Miért nem utaztak el oda tavaly az Örmények?) És persze ha jön egy tsunami vagy szökőár valahol jó messze (szerencsére), utánajársz, hogy akkor az mégis hogyan és mint van, és legközelebb ha nyaralásnál visszahúzódik a tenger, akkor nem közelebb mész, hogy lefotózd, hanem elhúzól jó messze, de gyorsan.
Szerintem is egyformán fontos mindkettő (mármint a “humán” meg a “reál”), és ha nem ismerem a Vitruvius Embert, hát akkor legfeljebb hülyének néznek, de a többi akár balesetet is okozhat (mérges gázt lélegzek be, megüt az áram, elönt a tsunami). Az meg egy külön hosszú beszélgetés témája, hogy milyen káros, ha a történelemmel nem vagyunk tisztában. Esélyünk sincs tanulni a hibákból. It’s all just a little bit of history repeating…
Pont a múlt héten tornyoztam fel a szobámban az Ady, József Attila és Kosztolányi Összes-t, hogy átrágjam magam rajtuk szép lassan. :) Iskolás éveim alatt ők voltak a kedvenceim. Kellemes változatosság a száraz német belpolitika mellé (<– szakdolgozat).
Uhh, Via, vizsgaidőszakban szenvedők is felmentést kaphatnak a feladat alól? :D
De ha ez nem lenne elég ok, felmentem magam azzal, hogy a héten vizsgáztam le ötösre művelődéstörténetből a szabadságharc utáni Magyarország értelmiségének történetéből, pedig a történelem mindig a mumusom volt. Előtte pedig, szintén ezen a héten zeneirodalomból elevenítettem fel a komolyzene történetét a középkortól napjainkig, ami jócskán visszahozta a zenei általános iskolában szerzett évek emlékét. Úgyhogy én ezt a feladatot megelőlegeztem magamnak. :)
*ott töltött évek