Gabi egyik kollégája 3 éve hibázik, hol kisebbet, hol nagyon nagyot, és ez már túl van a kezdeti belerázódáson. Abban kért segítséget, hogy hogyan tudná megoldani ezt a helyzetet, és értésére adni, hogy ez így nem mehet tovább. Írtam neki egy ötlépéses stratégiát, de ti is segíthettek, ha volt már tapasztalatotok hasonló úgyben. Ha nektek kellett a beosztottal kommunikálni, hogyan oldottátok meg? Esetleg ha ti voltatok a “problémás kolléga”, nektek hogyan szóltak? Mi segített, mit kellett volna másképp csinálni?
A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, továbbra is várom a kérdéseiteket mindenfélével kapcsolatban — akár tanácsot kérnétek, akár kíváncsiak vagytok valamire: via.farkas@gmail.com.
Tudományos munkát végzek egy állami intézményben, egy kis csoport működését koordinálom szakmailag. Összesen három ember tartozik a csoportunkba, nem vagyok a hivatalos főnökük, de a gyakorlatban én egyeztetek a vezetőséggel, én osztom szét a feladatokat a csoportunkban, s a kollégáim is hozzám fordulnak a kérdéseikkel. A csoportunk részben kutatást végez, részben pedig adatot szolgáltatunk az eredményeink alapján külső megrendelőknek.
Az egyik kollégával a kezdetektől gondjaim vannak, ő körülbelül 3 éve a csoportunk tagja. A probléma vele az, hogy nagyon sokszor téveszt a munkájában, amit emiatt persze újra el kell végeznie. Előfordult, hogy egy több hónapig tartó kísérletet kellett megismételni, de olyan is volt már, hogy egy külső megrendelőtől kellett elnézést kérni és újra elküldeni a kért adatokat, mert hibát fedezett fel a korábbi munkájában. Legutóbb pedig gyakorlatilag egy egyéves munkáról állapíthattuk meg, hogy újra el kell végezni.
A 3 év nálunk már túl van a pályakezdő szakaszon, az első évben szerintem még elnézhetők az ilyen hibák, de utána már illene ebben fejlődni. A munkamegosztás alapján nincs annyira megterhelve, hogy az indokolná a szétszórtságát. A munkaidején kívül az elmúlt évben beiratkozott egy egyetemi esti képzésre, saját bevallása szerint azért, hogy jobban tudja végezni a munkáját. Sajnos én ennek a hatását nem látom, ez a probléma a kezdetektől a mai napig fennáll, ráadásul szerintem ezzel legfeljebb a tárgyi tudását bővíti, a szétszórtságán nem fog javítani.
Sajnos a munkája olyan, hogy jó részét nem tudom a csoport többi tagja között felosztani, mert speciális tudás kell hozzá. Én tudnám ellenőrizni, de mivel nekem nagyon sok adminisztratív teendőm van, ezért nincs erre időm – és szerintem az nem is lenne célravezető. Az is gond, hogy folyamatos létszámstop mellett dolgozunk, a csoportunk gyakorlatilag éppen működik ezzel a három emberrel, és nincs lehetőségem úgy kibővíteni még csak ideiglenesen sem a csoportot, hogy valaki átveszi a munkáját, majd a problémás kollégával elköszönünk egymástól. (Bár ezt már a legvégső megoldásnak tartanám.)
Amit eddig tettem, hogy egyfelől többször érdeklődtem, hogy mi az oka az állandó tévedéseknek (nem kaptam értékelhető választ, nem hivatkozott leterheltségre, motivációhiányra, magánügyekre, stb.). Minden alkalommal kifejeztem nemtetszésemet, és fokozatosan elvettem tőle a külső megrendelésekkel kapcsolatos feladatokat (átadtam másnak a csoportban), hogy legalább “kifelé” rendben legyen minden. Ez természetesen nem tetszik neki, egyrészt, mert úgy érzi, nem bízom benne (jogosan), másrészt mert így cserébe olyan feladatokat kapott, amiket amúgy is ellenőriznem kell és amiket nem szeret (programozási feladat helyett pl. szakértői tanulmány írása).
A kérdésem tehát, hogy van-e esetleg ötleted, hogyan lehet ezt kezelni. Tehát mit tehetnék én annak érdekében, hogy javuljon a helyzet? Rá lehet-e egyáltalán valakit szoktatni arra, hogy “veleszületett” vagy tanult szétszórtságát levetkőzze?
Anélkül, hogy ő ezt akarná, vagy egyáltalán belátná, hogy gond van, nem lehet. Együttműködésre van szükség. A következő lenne a stratégiám a helyedben.
1. Higgadj le!
Még mielőtt bármit tennél, próbáld meg racionálisan megközelíteni a dolgot, és ne érzelemből, dühből, sértettségből beszélj, mert akkor abból anyázás lesz. Válassz egy olyan napot, amikor épp nem csinált semmi galibát, nehogy leüvöltsd a fejét. :) A saját hitelességedet is aláásod azzal, ha lüktető halántékkal mondod el a mondókádat. A tények szintjén kezeld a helyzetet: mi történt és annak mi lett a következménye. Ha érzelmekről beszélsz, akkor magadról beszélj, és ne őt minősítsd (kerüld a “te mindig, te soha, a múltkor is” frázisokat). Beszélhetsz arról, hogy igazságtalannak érzed, és hogy kiszúrás mindenkivel, és nem érted az okát, hogy miért van ez, de szeretnél segíteni.
2. Emlékeztesd arra, hogy miért kezdte el!
Teremts biztonságos, nyugodt környezetet a beszélgetésetekhez. Ne legyen ott senki rajtatok kívül, ne legyen kínos vagy megalázó a helyzet. Feltétlenül megkérdezném, hogy szeret-e itt dolgozni, mik a céljai, hol látja magát tíz év múlva, melyik a kedvenc munkafázisa, vagy hogy mégis mit keres itt — ha magától nem is mondott leterheltséget vagy motivációhiányt, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nincs is neki ilyenje, de ha kimondod helyette, talán megered a nyelve. Nyilván neki sem jó ez így, főleg, hogy írod is, hogy ideges a “piti” feladatoktól. Talán ha sikerül visszatéríteni arra az útra, amin elindult, és emlékezhet az eredeti céljaira, újra lelkes lesz — vagy rájön, hogy marhára nem szereti már ezt a szakmát, és önszántából elmegy. Lehet egyébként, hogy nem tudja meghozni ezt a döntést, és nem elég elszánt ahhoz, hogy felmondjon, ezért inkább kiprovokálja, hogy kirúgjátok…?
3. Közös megegyezéssel változtassatok!
Amennyiben azt mondja, hogy nagyon szeret itt dolgozni, az jó alap a folytatáshoz. Ezután kérdezz rá konkrétan, hogy mi történt, amikor a hibákat elkövette, és megintcsak fontos, hogy mondj ki helyette opciókat: Fáradt volt? Túlterhelt? Meghaladta a képességeit a feladat? Megbénította a teljesítménykényszer? El kéne jutnotok odáig, hogy megértse, hogy ez nagyon nem volt jó húzás a részéről, és közös érdeketek, hogy a jövőben ne legyen ilyen többet. Ezt így konkrétan ki is mondanám, hogy egyértelmű legyen: “Mit tehetnénk azért, hogy ne forduljon elő ez többet? Miben tudok segíteni ahhoz, hogy jobban tudjunk együtt dolgozni? Mi változzon?” Ha ugyanis megérti, hogy változtatásra van szüksége, és biztosítod arról, hogy segítesz, nem érzi annyira elvárásnak, fenyegetésnek (remélhetőleg — ha túlérzékeny, akkor minden megtörténhet…), inkább közös megoldandó projekt lesz, amiben nincs egyedül. Például állapodjatok meg abban, hogy inkább többször fogsz szólni, emlékeztetni azért, hogy ne csússzon el a munkával, cserébe ő ezt nem veszi nyaggatásnak és nem rág be rád. Kidolgozhattok egy új időbeosztást, vagy több, kisebb határidőre bonthatjátok a projekteket, hogy ne érezze akkora nagy falatnak. De ehhez abszolút az kell, hogy beismerje, hogy ez így nem jó, és nyitott legyen arra, hogy máshogy legyen.
4. Mutasd meg neki, mi lesz, ha így folytatja!
Ha nem mutat készséget az együttműködésre, emelném a téteket a vele való beszélgetések során. Még ha tényleg a végső megoldás is az, hogy el kell válnotok tőle, meg kéne lebegtetni ezt a lehetőséget, mert benne van a pakliban, hogy fel sem fogja a helyzet súlyosságát. Időt, pénzt veszít nektek, de mivel nem nagyon van retorzió, nem látja, hogy hol a határ. Én nagyon kedvesen, de határozottan megmondanám neki, hogy “Figyelj ide, Cili, Pista (vagy akárhogy hívják), ha így folytatod, annak komoly következményei lesznek”. Nem kell kiszínezni a helyzetet, de legyél őszinte.
És ha ez sem jön be…
5. Kérj segítséget!
Úgy kell megoldani a helyzetet, hogy ez ne váljon munkahelyi játszmák terepévé, mert akkor többen is sérülhetnek — te is. Fel kell mérned azt, hogy a szervezeti rendszerben ez az ügy és a benne levő személyek hol helyezkednek el, és lehet-e később gond akár abból, hogy felmerül a probléma, akár abból, hogy elhallgatjátok. A vezetőség és a többi kolléga mennyire tud az esetről? Elhiszem, hogy nem akarod megalázni a kollégát, de ezen a ponton már nem arról van szó, hogy pikkelsz rá, hanem mindannyiótokkal kitol a trehányságával, sőt, rossz színben tűntet fel az ügyfelek előtt… Ez pedig már egy olyan szempont, ami abszolút a vezetőségre is tartozik. Az egy éves munka elúszása szerintem nagyon kemény dolog. :( Ha a nagyon komoly beszélgetés sem segít, és ha az sem téríti észhez, hogy kertelés nélkül kimondod: az állásával játszik, mindenképpen kikérném a felettesed véleményét, amennyiben olyan a viszonyotok, hogy ezt meg tudjátok beszélni félreértések nélkül. A vezetőséggel való beszélgetést is tárgyilagosan és racionálisan közelítsd meg, a tényekről számolj be, és ne személyes, hanem szakmai kifogásokat tegyél.
Összefoglalva: nyugodtan állj a kérdéshez, válaszd ki a megfelelő időpontot a beszélgetésre, mérd fel a hozzáállását, tárgyaljatok megoldási lehetőségekről, és ez alapján dönts vagy döntsetek a folytatásról. Szurkolok, hogy mihamarabb sikerüljön tisztázni a helyzetet!
Sziasztok!
Én vagyok a kérdező, és elnézést, hogy ilyen fáziskéséssel kapcsolódom be, néhány napot kikapcsolódtam a héten.
Köszönöm szépen Viának a jól felépített stratégiát, néhány elemét már meg is valósítottam most! Az az igazság, hogy a kollégával beszélgettünk már korábban a problémáról, de nem jutottunk eredményre. Szemben és szóban semmi indokot nem említett, és csupa ígéret volt, hogy majd jobban figyel. Ennek másfél éve, azóta tulajdonképpen csak figyeltem, mi történik.
Most első lépésként levelet írtam neki, amiben feladatul kapja, hogy gondolja át az elmúlt időszakot és azt, hogy mi az oka annak, hogy itt tartunk – néhány konkrétumot én is kínáltam, hogy ha akar, választhasson. Azt is meglebegtettem, hogy ez így nem mehet tovább (kevés az munkaerő, sok a feladat és nem lehet valakit azért megkímélni a fontos feladatoktól, mert szórakozott), ezen változtatni szeretnék most már, amihez persze tudnom kell, mi van a háttérben.
A levélírás kevésbé személyes, de magamról is tudom, hogy sokszor írásban könnyebben leírja az ember a gondolatait, mint ha ki kellene azokat mondania, másrészt talán az írott szöveg súlyát jobban át lehet érezni.
Labda hozzászólását is köszönöm, elgondolkoztam rajta. Lehet abban is valami, hogy túl korán lett a mélyvízbe dobva. Bár az igazsához hozzátartozik, hogy ilyen pálya a mienk: meteorológusok vagyunk, ahol például a veszélyjelzőknek nagy a felelősségük, néhány hónap tanulóidőszak után a fiataloknak is állniuk kell a sarat (igaz, nincsenek teljesen magukra hagyva, de a felelősség súlyát hamar át kell érezniük). A kutatás és a szolgáltatás persze nem ilyen stresszes, kisebb a tét.
Sajnos az állami szférában a kutatás nagyon gúzsba van kötve, nálunk tényleg mindenre egy ember van, és ha valakit felvesznek, az legtöbbször azért történik, mert kiesik egy másik kolléga. Ezért nehéz ma már megvalósítani, hogy sokáig pátyolgassuk a fiatalokat – mindenesetre megfontolom, amit írtál, és jobban figyelek majd erre.
Szia Via – és mindenki más! Ez az első kommentem, de ez a téma most – hogy is mondjam – vegyes érzéseket vált ki belőlem. Éppen pályamódosítást fontolgatok, de erre talán nem jutok még a pályakezdésem után alig néhány évvel, ha csak egy ilyen munkahelyet találtam volna, ahol a ‘főnök’ 5másodpercnél tovább gondolkodna, hogy utára tegyen valakit, aki nem hibázott-zik, csak valamiért nem szimpatikus…
Nagyon egyetértek labdával. Tudom, hogy 3 év után már nem teljesen pályakezdő az ember, de ha 3 évvel ezelőtt rögtön önállóan megoldandó feladatokat kapott, akkor nem biztos, hogy egyedül igazán bele tudott tanulni. Ez nem mindenkinek sikerül, még akkor sem, ha egyébként jók a képességei. Az, hogy beiratkozott esti egyetemre, szerintem azt mutatja, hogy ő maga sincs megelégedve a munkájával, érzi, hogy nem megy eléggé. Ez jó kiindulási alap lehet a változáshoz. Én is valami közösen megoldandó projektet próbálnék adni neki, ahol az egyes lépéseket is közösen kell elvégezni, vagy legalábbis nagyon sűrűn kell megbeszélni az éppen elért részeredményeket. Így nagyon közelről lehet követni, és ha valamit hibázott, az hamar kiderül, mint ahogy az is, ha esetleg valamit még nem tud, és meg kell neki tanítani (ezt nem tartom bajnak). Ha pedig neked nincs erre időd, esetleg nem lehet a csoport egy másik tagjával közösen ráállítani így egy projektre?
Esetleg nem lehet, hogy nincsenek meg a megfelelő alapjai? Úgy értem, hogy lehet sosem volt olyan, közösen vitt volna valakivel végig egy projektet, hanem rögtön neki volt önálló feladata.
Én egy kisebb projektet közösen vele vinnék végig, az alapoktól, lássa és ellenőrizhesse miben más eddig, amit ő csinált. Esetleg közben kérdezném is, hogy oldanád meg? A válaszából meg kiderülhet eddig hol rontotta el.
Időigényes és sok energia kell Neked, de hosszabb távon remélhetőleg behozná magát. Neki is könnyebb lenne, hiszen lelkileg is ott lenne a védőháló -te ellenőrzésed, közös munkátok-, ellenőrizhetné magát, és még ha be sem vallja magának is rádöbben hol rontott eddig.
Nekem volt olyan, hogy konkrétan elvettek munkát tőlem, mert nem sikerült megoldanom illetve sokat hibáztam, egy részről nem örültem neki, de inkább magam miatt, hogy valamiben kudarcot vallottam, más részt meg jól esett, mert végig “paráztam”, hogy rontok és akkor valami kárt teszek. Folyamatosan kértem a körülöttem ülők segítségét, amivel hátráltattam őket. Szerencsére, akkor még ifjonc voltam nagyon -diákmunka- így elnézőbbek voltak, de szerencsére sikerült találniuk nekem egy olyan munkát, ami jól ment és végül a kollégák, a főnök is meg volt elégedve, és nekem is megvolt a “sikerélményem” -nem mintha ez általában rajtam kívül másnak fontos lenne-. (A kettő között meg olyan munkát kaptam, amit először degradálónak gondoltam, és rosszul esett, de úgy fogtam fel, hogyha most úgy csinálok mintha ezt is szívesen csinálom és megpróbálom meglátni a jó oldalát, akkor észreveszik az elszántságom és belém fektetnek majd energiát, megmutatnak pár dolgot és kapok majd egy másik feladatot, komolyabbat. Be is jött. ;) )
Valahogy nekem nem az jött le, amikor a főnököm szólt, hogy most levesz arról a feladatról, hogy személyes problémája lenne velem, vagy hülyének nézne, csak szimplán meghaladta az a feladat a képességeim . Ezt nekem is be kellett látnom, és el kellett fogadnom. Ha szerencséd van, akkor ő is érzi magán, hogy valami nem stimmel, csak eddig nem volt mersze szólni.
Sok szerencsét!
Bocsánat a sok helyesírási hibáért!
Állami intézményben mit tehetsz, pláne úgy, hogy már beszéltél vele, stb. és nincs változás? Tapasztalatból mondom: semmit. Max. áthelyezik egy másik osztályra (ha jók a kapcsolataid és el tudok intézni), és cserébe te is kapsz valahonnan valakit. De mivel általában mindenki a “legutolsó” emberéről szokott lemondani, azzal sem leszel sokkal előrébb.