Gomez november 6-án megünnepelte az első szülinapját — bár nem tudom, neki mennyire volt ünnep. Mindenesetre aznap reggel extra, 25 perces masszázst és plusz adag kaprot kapott. Határozottan látszik az ivartalanító műtét hatása: kiegyensúlyozott, többet pihen, nem olyan hebrencs, és még kedvesebb (pedig már előtte se volt valami agresszív kismalac! :)). Aki kíváncsi a kezdetekre, az megnézheti, milyen volt Gomez pár centis gumicukorként, amikor megszületett. :)

A nagy kihívás az volt, amikor a londoni út alatt anyáéknál lakott közel 3 hétig. Mivel nem tudtuk megoldani az utaztatást pontosan a mi utunkhoz igazítva, ezért két hetet úgy voltunk itthon, hogy a nyúl nem volt itt — és az borzalmas. Mert más, amikor mi sem vagyunk itthon, és egy új közegben nincs ott ő, de az itthoni megszokott helyekről nagyon feltűnően hiányzott. Apu becsületesen küldte a fotókat: Gomez a klaviatúrán, Gomez az íróasztalon, Gomez a nyomtató tetején. Láthatóan jól volt. Az új hely felpörgette, tele volt minden sarok felfedeznivalóval, látnivalóval. Gyorsan beilleszkedett, otthon érezte magát, anyuékat szereti, rájuk mászott. Ezzel nem volt gond — nem az a depressziós fajta. Viszont egy olyan szobában lakott, ami rendszeresen a vendégnyulak szálláshelye, így volt felülírandó szagminta bőven. Műtét ide vagy oda, az ösztöne azért megvolt. Az első napokban felül is írta, ahol csak lehetett, aztán meg ment a golyózápor, szegény anyu takarított, én meg magamban fohászkodtam, hogy ugye nem hozza haza ezt a jó szokását, mert most egy jó darabig nem akarok pisit takarítani a kanapéból és törzsdöntve, lapáttal közlekedni a nyúl után, hogy felseperjem a kakikat. A szobatisztaságra szoktatás hálás, de fárasztó feladat. :) Emiatt anyuéknál nem lehetett kinn hagyni felügyelet nélkül, öt percre sem, amikor meg kinn volt, akkor is figyelni kellett, hogy mit csinál, nem kalandozik-e oda, ahova nem kéne. :D

Kitaláltuk, hogy milyen jó lesz, úgyis utazom le a szombathelyi olvasótalálkozóm miatt, hazafelé akkor meg hozzuk vonaton, nem kell külön utazgatni miatta. Nagyon érdekes volt a gyerekkorom helyszínén látni a felnőttkori nyuszimat. :) A viszontlátás nagyon édesen sikerült, először csak azt hitte, “sima” emberek vagyunk, és felvette az “Adj enni!” pózt, aztán mikor elkezdtük simogatni, leesett neki, hogy kik vagyunk, és behelyezkedett a szokásos módon a kezünk alá. A jelenlétünk le is nyugtatta picit: abbahagyta a jelölgetést (talán jobban otthon, biztonságban érezte magát, és nem érezte kényszernek, hogy kijelölje: ez az ő területe?), többet fetrengett, nem volt annyira turbó üzemmódban.

Mivel állatot nem lehet IC-n szállítani (még pótjegy ellenében sem), a több, mint 4 órás gyorsvonattal jöttünk vissza Budapestre. Szerencsére jó volt a kocsi, egész kényelmesen elfértünk, az út felében még saját ülése is volt Gomeznek. :) Nézelődött, evett füvet, amikor pedig kellett a hely, az ölembe vettem a ketrecet, és nem tudom, hogy érezte-e a közelségemet, de onnantól teljesen eldobta magát a hordozóban, és végigaludta a hátralevő időt. ♥  

Itthon rögtön felmérte a terepet, tudta, hogy hol van, evett-ivott, aztán tovább aludt valamelyik sarokban. Ez volt egy hónapja, azóta még teljesebb az összhang. Egyetlen egyszer kellett azóta kanapét sikálnom, közvetlenül a hazaérkezésünk után, mikor hazament egy baráti társaság — akkor úgy érezte, vissza kell vennie a kanapé felett a hatalmat, ne legyen már “idegenszagú”, de ezt betudtam a visszailleszkedési folyamatnak. Egyébként tudja, hogy nem szabad, utána mindig sunnyog le, de szép lassan átszoktunk arra, hogy most már nem terelem le a kanapéról, ha nem csinál rosszat. Egy ideig amikor felment, már elég volt ránéznem, és ugrott le, de mostanra eljutottunk oda, hogy felmegy, mondom neki, hogy figyelem, és nem terelem le, ha nem szükséges. Igyekszünk felépíteni a bizalmat, jelezni neki, hogy kap privilégiumokat, ha nem él vissza velük. Nem tudom, mennyire fogja fel, de Áfonyával működött, és Gomeznél is beválni látszik. :) Van, hogy mellé ülünk és vakargatjuk a fülét, ha mi a kanapén vagyunk, rendszeresen mellénk jön, és simogattatja magát, amíg beszélgetünk, olvasunk, reggelizünk, vagy filmet nézünk. Abszolút családi program lesz ilyenkor, nem is tudok elképzelni mostanában jobbat, mint hármasban kanapézni és kupacban bújni. A legcukibb, hogy a kanapét már önállóan is használja, nem kell, hogy mi ott legyünk: felmegy, és a párnák mellett alszik. Szóval most már tudja, hogy nem fogjuk lezavarni, ha nincs miért. :) Büszke vagyok rá, hogy ezt megértette.

Még Szombathelyen elkezdett vedleni, de nagyon durván. Mostanáig sem fejezte be, szép nagy pamacsokat hagy maga után mindenhol. Ipari mennyiségben használom el a matricás szösztelenítőket, kétszer annyit kell porszívózni is, de nem bánom, nagyon szép, selymes lesz a friss szőre (az átmeneti időben pedig olyan kócos, mint egy felmosórongy :D). Egy pár napig sikerült félholdat vedlenie a homlokára, el is neveztük ideiglenesen Lunának. Sajnos nem maradt meg sokáig, pedig nagyon cuki volt vele. (Én — nagy bánatomra — még mindig nem lettem Holdtündér.)

Az óraátállítást nem igazán tartja tiszteletben, eddig a hét órás vacsiért hatkor kezdett kuncsorogni, ez most előre tolódott, már ötkor nekiáll pattogni, hogy ő kaját akar. Az lett a megoldás, hogy kap egy fél vacsit fél hatkor, meg a másik felét fél hét és hét között.

Ölbe venni limitáltan lehet, megölelgetni leginkább akkor, ha még nyomott a fáradtságtól. Az a trükk, hogy hirtelen kell felvenni, és gyorsan biztonságosan átkarolni, mert ha bizonytalanul lóg a levegőben, attól megrémül. Valószínűleg a gyerekkori orraesése miatt nem szereti. De a bújást, pusziözönt hagyja, végig lehet csókolni fekvés közben is, dugja a fejét, a nadrágunkat ő is végigpuszilja (nyúlnyáltócsákat hagyva maga után). Szóval köszönjük, jól vagyunk, és bizton állíthatom, kölcsönösen jól érezzük magunkat egymással. :) Éljenek a nyúlbarátok és a barátnyulak! ♥