A blogírás kétségkívül legjobb része, amikor az olvasókkal találkozom. Az elmúlt évben, elsősorban a könyvnek köszönhetően, egyre több ilyen találkozóra van lehetőség, és boldogan teszek eleget a felkéréseknek. Hiszen ti “ismertek” engem, de én is szeretném tudni, hogy ki az, aki a “monitor másik végén” van. :) Mindig rendkívül feltöltenek ezek a találkozók, jó látni, hogy mennyi lelkes, értelmes, érzékeny, belevaló ember van, és megtisztelő a figyelmetek. A találkozók helyszíne és formája is változatos: beszélgetünk kisebb és nagyobb létszámban, kávézunk, vacsorázunk, de voltam már olvasóval színházban is. A közös főzés — eddig — kimaradt.

Múlt pénteken volt az a főzőest, amire három olvasómat vihettem magammal; őket egy játék keretében sorsoltam. A véletlen dobta ki a jelentkezők közül, hogy ki lesz a csapatunk tagja, ennek ellenére kapásból összeszokott lánybandaként indítottunk Andival, Beával és Renivel. A főzőestnek az Electrolux GastroArt konyhája adott otthont, a vendéglista még öt blog gazdáiból és az ő olvasóikból állt. A vendéglátó blogok: Inspirációk.hu — Csorba Anita; Kicsi Ház — Szentgyörgyi Kata; HNA Design – Hujber-Nagy Aletta; Travellina – Kisgyörgy Éva, Egy nap a városban – Magyarósi Csaba.

Az est házigazdája, Mautner Zsófi nagy szakértelemmel terelgette a csoportot és válaszolt a kérdéseinkre. Megmutatta, hogy kell gránátalmát szakszerűen püfölni, bár a magkiszedés miatt mindenképp úgy fog kinézni a díszlet, mint egy mészárszék, szóval óvatosnak kell lenni. Édesköménykrémlevessel indítottunk, utána volt sült kacsamell lencsesalátával, ami viccesre sikeredett, mivel két húszdekás kacsamell jutott a két húsevőre (Bea kvázi-vega, én meg teljesen), úgyhogy Andi és Reni kacsáztak, és még útravalónak is maradt. :) A konyha profin felszerelt volt, néha túl profinak is bizonyult — az érintőképernyős főzőlap okozott pár nehéz pillanatot, de négyen azért csak megoldottuk. Kemények vagyunk, mint a kádszéle.

Olyan volt, mint valami felnőtt osztálykirándulás, kezdve azzal, hogy a mi csapatunk trécselt a legtöbbet (ránk is lett szólva — gimis flashback!), rengeteget röhögtünk, beszélgettünk, fotózkodtunk (egymással, Zsófival, a kajával). Volt, amikor a főzés rovására ment a dolog, és nem haladtunk rohamtempóban, de így legalább elkészülhetett az a kép, hogy négyen facsarjuk a citromot a mangókrémbe. :) A lencsesaláta volt nálam az abszolút kedvenc: darabolt mandula, gránátalma, menta, koriander, lilahagyma és gersli volt benne, ázsiai szósszal leöntve (szójaszósz volt benne, és hoisin, amit átneveztünk Ho Chi Minh-nek, mert annak van értelme). A desszert volt a legkönnyebb, folyós csokiláva, amihez készült a mangós-lime-os-citromos öntet. Hogy a gimis élmény fokozódjon, a megcsúszott főzés miatt már nem tudtunk volna egy asztalhoz ülni, de mi meg olyat nem szerettünk volna, ezért inkább a főzősuli másik végére cuccoltunk, négyesben. Lúzerasztal. ♥ (Nem is, irtó menők vagyunk.) Remek volt úgy főzni, hogy a legtöbb minden elő volt készítve, beszéltük a lányokkal, hogy ezt itthon is el bírnánk viselni: csak dobálni kell a hozzávalókat a lábasba, és hopp, “főztem!”. Amíg vacsoráztunk, a takarítást, mosogatást is elintézték helyettünk. Arany élet.

A duma miatt az étkezés is lassabban haladt, végül már csak mi maradtunk, meg a puccba vágott konyha; este tíz óra után búcsúztunk el egymástól. Köszönjük az Electrolux csapatának a lehetőséget és a türelmet! :D