Nyáron volt 9 éve, hogy Budapestre költöztem, és bár agyban már régóta pesti lánynak tartom magam (vazsi gyökerekkel), most aztán már teljesen hivatalosan az lettem, hiszen Ughy Szabina és Bach Máté “felkentek” pesti nőnek. :)) Húsz éve nem gondoltam volna, hogy a regénybéli Füvészkertben fogok egy levágott sást hordó jármű hátulján ücsörögni és merengeni a jövőn. (Gomeznek nem hoztam a szajréból, a fotót biztos nyálcsorgatva nézné, ha tudná értelmezni. :)) Tiszta Váratlan Utazás fílingem volt. És ha már így összeérnek az idősávok, elárulom, hogy a ballonkabátom bizonyos “Május 1 Ruhagyár” márkájú, és az anyukámtól örököltem (ez volt rajta, amikor megismerkedtek apuval).
Kedvenc részem az interjúból:
Szerinted milyen az ideális városi nő?
Nincs ideál. Mindenkinek az a lelki egyveleg, amiben a legjobban érzi magát. Van bennem egy ösztönlény, aki szeret főzni és kirándulni, de ugyanígy vagyok gyakorlatias városi ember is. Szerintem az volna az ideális, ha ez az arány mindenki számára eldönthető volna. Hogy az se legyen megvetendő, ha valaki teljes szívével a várost szereti, és az se, ha tanyára költözik, mert abban a közegben érzi magát a világon a legjobban. Az az ideális, ha meghagynak a döntés szabadságában.
A teljes szöveget itt olvashatjátok el.
—
Apropó, Nők… :) A Kiskegyedben megjelent egy összefoglaló cikk a Glamour Women of the Year díj kapcsán a blogger kategória jelöltjeiről, köztük rólam is. (Le-Líviztek, amiért fújok, de egyszer kibírom, csak ne terjedjen el. :)) Még március 11-ig szavazhattok, egy nap többször is lehet, nagyon örülnék, ha kattintanátok rám párszor! ♥
Kiskegyed, 2014. február 25. (23. évfolyam, 9. szám)
Bárcsak minden pesti nő fele ilyen vidám és elégedett lenne, Budapest lenne a világ legboldogabb városa! :)
Rajta vagyok az ügyön. :))
Pontosan ugyan ilyen táskám és sálam van :)
A pesti nő cikkről ez a dal jutott eszembe:
https://www.youtube.com/watch?v=k5tDEUjLFmw
A fotó meg nagyon menő, az meg pláne, hogy anyud ballonkabátját hordod (nekem csak Május 1 ruhagyáras vállfa jutott).
Hű Via, de jó ballonkabát (látom, mindenkinek nagyon tetszik, én is régóta keresek már egy szépet és olyan tartósat, mint amilyen az Anyukádé…:))))
Hogy az interjúhoz is hozzászóljak, ez a rész:
“Sokan irigykednek rám, és az elért siker kéne nekik, de azt nem látják, hogy emögött mennyi munka van. Az emberek többségének a siker most azonnal kéne. Fontos, hogy rájöjjünk, hogy nincsenek határidők, hogy sosem vagyunk elkésve..” nagyon megfogott, sajnos elég sokszor tapasztalom, hogy így van – de őszintén, annyira jó kemény munka után sikert elérni, nem?
Nem tőlem kérdezted, de IGEN! :) Ez az általad kiemelt rész is nagyon jó, sajnálatosan igaz, engem jól ki tudnak akasztani rendszeresen az irigykedők, mert csak az eredményt hajlandók észrevenni és sárgulnak, rosszmájúskodnak, de a belefektetett munkát nem vennék észre. Pedig!!!
Ez egy általános kérdés volt, szóval nyugodtan válaszolj rá:)
Ami pedig az irigykedőket illeti, csak mosolyogj rájuk, mert azon kívül, hogy megmondod, akinek érdemes, hogy TE rendesen megdolgoztál ezért, úgysem tudsz mást tenni…és nem szabad velük foglalkozni!
Erről most beugrott, hogy én a fotózással vagyok nagyon így – nálam ez afféle “komoly hobbi” :) Amikor az ismerőseim látnak egy elkészült darabot, általában szeretik. Amikor meg látják, hogyan készítem el (kényelmetlen pózba gömbölyödve térdelek egy virágyágyásban, mert egy szinten akarok lenni a nárciszokkal; álvánnyal és távirányítóval bohockodok, miközben dolgokat hajigálok a levegőbe, hogy úgy nézzenek ki, mintha repülnének…), akkor meg néznek rám, hogy “te jó ég, mit csinálsz?!”. Amire tényleg az lenne a legjobb válasz, hogy valami olyat, ami a legtöbb embernek tetszik, de meg sem fordul a fejében, hogy én ezért bohócot csináltam érte magamból :D
(Mondjuk ez még kevésbé zavar, mert ez inkább vicces. A “de kalssz kép, biztos nagyon jó géped van” már inkább sértő, mert kicsit azt feltételezi, hogy csak a beleölt pénz számít, az pár évnyi munka amit beleöltem, igazából értéktelen…)
Igen, a tudás meg az utómunka nem számít, csak a jó gép. Én is a sütőm miatt tudok finom sütiket készíteni. :))
A kemény meló utáni eredmény részegítő, és jó érte újra meg újra megküzdeni! :)
Nagyon telibe talált ez a mondat, libabőrösen jól esik: “Hogy az se legyen megvetendő, ha valaki teljes szívével a várost szereti, és az se, ha tanyára költözik, mert abban a közegben érzi magát a világon a legjobban.”
♥
Hű, Via, Neked de jól áll a ballonkabát! :)) Rajtam borzalmasan fest, és röhögőgörcsöt kapok, ha csak eszembe jut, hogy nézek ki benne. :D
Tetszik az interjú, mert példát adsz, hogy igenis lehet “kerülőutasnak” lenni, és menni a saját utunkon, nem pedig a mások elvárásai szerint vergődni egy nemszeretem helyzetben.
Utolsó két mondat ♥ annyira nagyon egyetértek!!! :))) (Aztán itt csodálkoznak és lesajnálnak, mert … pedig ha tudnák, nekem így jobb, és nem úgy hogy évi 51 hét szenvedés 1 jó hétért).
Köszi! :)
Két rémségesen utált magyar közmondásom a “járt utat járatlanért” meg a “jobb ma egy veréb”. Kérem a járatlan utamat a túzokkal!
Ugye? :D Szerintem a hatásodra egyre többen merik “kérni a járatlan utat a túzokkal”. Merjünk csak bevállalósnak lenni. :)
Legyen a túzok a totemállatunk. :))
Este fess a pesti nő… :D Meg máskor is,jó a kép! :D
Azt hittem, rámszólsz, hogy fessek valamit. Amúgy pont akartam. Kihívás elfogadva! :))
Az interjúban nekem az a rész tetszett, hogy merjük választani azt az utat, amit szeretnénk bejárni. Nekem az jutott eszembe, hogy Nő, ráadásul Boldog Nő lehet az ember lánya bárhol, bármilyen idősen, nem csak az adott körülményeink határozzák ezt meg, hanem a saját döntéseink sorozata.
Ja, és szerintem a Kiskegyed nem “le-Lívizett”, hanem csak nyomdahibaként lemaradt a neved végéről az “a” betű… :)
Lehet. :)) Csak ne terjedjen el! :)
“…a divatbloggerek mindezekben segítségünkre vannak…”
A Kiskegyed nem csak le-Lívizett, de még a blogodat is rosszul sorolta be, vagy hát szerintem ez nem divatblog, hanem mindenféle más is. :) (Írhattak volna annyit is, hogy bloggerek, és kész, bár lehet, hogy csak nekem van ma ilyen szőrszálhasogatós napom. :$)
A kabát meg tényleg nagyon csinos, az meg, hogy története is van, fantasztikus szerintem! :)
Hát a jelöltek négyötöde tényleg divatbloggerebb, mint én, gondolom könnyebb volt így megfogalmazni. Én meg kilógok, de már megszoktam. :) A törzsszövegben azért szerintem tisztázzák, hogy miről is szól a blog.
De hát van itten divat is, látod, traktor meg ballonkabát, yeah! :D
Ez lenne az a legendás szénakazalos kép? :DD
Aha. :)))
Amúgy végig olvastam az intejút is, és hogy valami értelmeset is kommenteljek, nekem nagyon tetszik, amiket mondtál :) A sikerről szóló rész például nagyon megfogott; mert főiskolásként én is azt látom, hogy az emberek a biztos sikerre hajtanak – amivel nincs is semmi baj, de ugyanakkor tök jó látni azt, amikor valaki a saját lábára áll, és kihoz belőle valami fantasztikusat :) A netes kapcsolatokról szóló rész is nagyon tetszett; én két nagyon jó barátnőmet “szedtem össze” az interneten, akikkel évente párszor találkozunk csak, és mégis mindig olyan, mintha mindennap együtt lennénk. Szóval igen is születnek értékes kapcsolatok a neten, csak a megfelelő közösséget kell megtalálni hozzá :)
Merem azt hinni, hogy a miénk itt is ilyen közösség! :)
Szerintem amúgy nincs biztos siker. Mindegyikért meg kell dolgozni, és követel áldozatokat akkor is, ha a pénzért csinálod, ha a boldogságodért, vagy ha a kettőért egyszerre. Egyik sem jön könnyen.
A blog-buli alapján tuti, hogy ilyen az itteni közösség is; nagyon sok szimpatikus emberrel ismerkedem meg a múlthéten ;)
Egyébként tény, hogy nincs biztos siker, csak vannak, dolgok, amikkel talán könnyebb számolni (nálunk a fősuli néha jönnek előadni különböző nagyvállaltok, akik bemutatják, hogy néz ki náluk a “ranglétra” és hogy milyen ütemben lehet rajta átlagban haladni – ez sem szentírás, de talán eg kicsit könnyebb vele tervezni, mint azzal, ha elindítod a saját vállalkozásodat, ami szerintem a kockázatosabb út.)
Abban teljesen igazad van, hogy minden mögé sok munka kell. Pár hónapja pont néztem vissza itt a blogodon a régebbi bejegyzéseket (elindultam időrendben hátulról :D) és tök jó látni, hogy mimindent felépítettél, mennyit újítottál az idők során :) Inspiráló volt látni, meg belegondolni más állatlam követett kisebb vállalkozások kibontakozásába – amikor valami úgy néz ki, hogy már “készen van” és “így jó”, akkor mindig jöhet egy újabb kreatív ötlet, ami az egészet mégjobbá teszi :))
Igen, az, hogy jó vagy így, hogy vagy, nem jelenti azt, hogy nincs hely a fejlődésre. :)) Ez mindenre igaz szerintem. :)
Nagyon jó a kabát:) Anyukám régi holmijai között (már ami megmaradt) nem nagyon találtam jó cuccokat, kivéve persze a királykék cipzáras retro-s melegítőfölsőmet, ami 17 évesen a hippis korszakomban kedvenc ruhadarabommá vált :) Viszont a nagymamámtól lenyúltam pár cipőt! :P
Gratulálok a cikkhez!:)
Köszönöm! ♥