Réka 29 éves, fiatal kutatóként dolgozik egy kicsi, de hosszú múlttal rendelkező egyetemi karon. Főként gabonafélék stressz-toleranciájával foglalkozik.

Ha olyan munkád ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban.

– Mi a kutatás célja, miket vizsgáltok a növényeken, milyen eredményeket vártok, hogyan zajlik egy kísérlet? Keresztezitek őket, vagy hatóanyagokat teszteltek rajtuk?
Mi nem végzünk keresztezéseket, általában más kutatóhelyekkel dolgozunk együtt, közös pályázatok keretein belül. Ők biztosítják a növényanyagot, mi a kíséreteket megtervezzük és kivitelezzük. Én nem foglalkozom hatóanyag teszteléssel. Nőként nem akarom bevállalni a kockázatot, amit a növényvédőszerekkel végzett munka jelent. A kísérleteket üvegházban (különböző méretű tenyészedényekben) és szabadföldön végezzük. A növényanyag mennyisége korlátozhatja a lehetőségeinket, olyan is előfordul, hogy csak 10-10 növényt tudunk elültetni. Ez főleg a nemesítési folyamat elején fordul elő. Ilyenkor csak azt tudjuk megnézni, milyen tulajdonságokban tér el a szülőktől (virágzás ideje, termékenyülés). Később már parcellákat is elvethetünk. A kutatásaink főbb célja, hogy megnézzük egy-egy új növényanyag mennyire érzékeny betegségre, vagy különböző környezeti eredetű stresszhatásokra (szárazság, magas hőmérséklet), amelyek végső soron a termés csökkenését okozzák. A betegségekre való érzékenységet úgy teszteljük, hogy igyekszünk megteremteni az adott kórokozónak az ideális környezetet (páratartalom, hőmérséklet stb.) és mesterségesen megfertőzzük a növényeket. A vízhiányos környezet szimulálása üvegházban a legegyszerűbb: kevesebb öntözővizet kapnak a növények, de már szabadföldi kísérletekre is sokféle megoldás létezik. 

– Miből áll a munkád?
Az a dolgom, hogy kérdéseket tegyek fel és megtaláljam a módját azok megválaszolásának. Ez nagyon egyszerűnek tűnik, de bizony sok munkát és kitartást igényelnek. Télen különböző laboratóriumi munkákat végzek, azonban maga a labormunka egy kutatás legvégső fázisa csupán. Előtte nagyon sokat kell olvasni arról, amit csinálni szeretnék. Így is előfordul, hogy olvas az ember egy lehetséges kísérletről, és aztán kiderül, hogy nálunk valamiért nem működik. Így azt ilyenkor át kell alakítani, újabb és újabb irodalmakat átolvasni, majd izgulunk, hogy 3-4 nap munkája sikeres lesz-e. Ha nem folytatjuk tovább: keresünk, olvasunk, agyalunk.
A téli időszak a cikkek megírásának az ideje is. Magyarul és angolul (főleg angolul) publikálunk. Mikor beküldök egy kéziratot, minden nap izgalommal nyitom meg a postafiókomat, hogy elfogadták-e már azt a bizonyos cikket. Ha végre (akár egy év is lehet) elfogadnak egyet, napokig madarat lehet velem fogatni. Ez azt jelenti, az elmúlt pár hónapban vagy akár években jól dolgoztam, jó célokat fogalmaztunk meg az elején, és a kutatás érdekes mások számára is.
A tavasszal végre kiszabadulhatok majd az üvegházba és bemutatókertbe, és így láthatom hogyan nőnek a kicsi majd később már nem is olyan kicsi növénykéim. Minden nap ki kell menni hozzájuk, gondozni őket és elvégezni a megtervezett vizsgálatokat. Így egy kicsit kertész is vagyok, én ezt a részét élvezem a legjobban a munkának. Mi nem vagyunk egy nagy egyetem, ezért a munkák zömét egyedül végzem: az ültetést, a mintavételeket és a különböző méréseket. Ezek bizony sokszor nagyon aprólékos munkák, amihez sok-sok türelem kell. Nem lehet elhalasztani őket, mindig adott időben kell elvégezni, különben a növények „elnőnek” és nem lehet már elvégezni a vizsgálatot. Csak az eső lehet megfelelő indok a késlekedésre. Általában július elejéig nevelem a növényeket, de ezzel nem ér véget a vizsgálat. Betakarítás után a termést is fel kell dolgozni, sokszor egyesével, növényenként, ami ez az egész nyarat kiteszi.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass?
Ahhoz, hogy valaki kutató lehessen, doktori fokozat szükséges. A doktori fokozat megszerzése még minimum 3 év az MSc, illetve a régi egyetemi képzést követően, ha valaki állami ösztöndíjas formában végzi el. Ez összesen minimum 8 év tanulást jelent. Amikor én felvételiztem a PhD képzésre, a mi doktori iskolánkba háromszoros túljelentkezés volt.
Úgy gondolom, aki kutatóként szeretne dolgozni, rendkívül kitartónak és sokrétűnek kell lennie. Nagyon szeretnie kell a területet, amivel foglalkozik. Aki kutatóként dolgozik nem csak munkát, hanem hobbit is választ magának. Mindig van még egy kérdés, ami ott motoszkál a fejedben és akár éjszakákat lehet gondolkodni, vajon hogyan lehetne megválaszolni. Mindig van egy vizsgálat, aminek az eredményét még gyorsan megnézed lefekvés előtt: végül tényleg olyan lett-e, amit vártál. És mindig van még egy fénykép, amit megszerkeszthetsz, mert az olyan jól mutatja azt a tulajdonságot, amit szeretnél mindenkinek megmutatni a kísérletből.

– Mi a legnagyobb félreértés a munkáddal kapcsolatban?
Gyakori félreértés, hogy genetikailag módosított növényekkel foglalkozunk, állítunk elő. Ez nem így van! Alapvetően bizonyos folyamatok okát szeretnénk megismerni és megérteni. A molekuláris genetikai módszereket ehhez hívjuk segítségül.
Másik gyakori félreértés, hogy a kutatók „elvarázsol lények”, akik lehet nem is erről a bolygóról származnak. A legtöbbünket nem őrült zseniként kell elképzelni. Mi is olyanok vagyunk, mint bárki más.

– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?
Még harmadéves egyetemista voltam mikor az első kísérleteimet végeztem. Ősszel, mikor elvetettem a magokat még nem tudtam pontosan mit is fogok kapni. Majd tavasszal a nagyon sűrű órarendem mellett naponta jártam ki a bemutatókertbe. Csodáltam, ahogyan fejlődnek a növények és izgultam jól csináltam-e mindent, lesz-e eredmény. Pici „részeredményeket” kaptam, ahogyan fejlődött az állomány, és ez mindig erőt adott a további munkához. Azonban igazából, csak nyár végén derült ki, hogy jól sikerült a kísérlet. Az első kísérletben a témavezetőm által javasolt vizsgálatokat végeztem, de az újabb kísérlet kezdetekor már saját ötleteim is voltak.

– Minek készültél gyerekkorodban?
Gyerekkoromban nagyon sokáig orvos szerettem volna lenni. Mára átpártoltam a növényekhez.

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?
Az elmúlt három és fél év munkája egy az egyben nagy eredmény számomra. Nagyon szeretném folytatni a megkezdett kutatási témámat, mert még számos kérdés megválaszolatlan.

– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon?
Sok ember van a környezetemben, akinek nagyon sokat köszönhetek. Ilyen a témavezetőm, aki elindított azon a kutatási területen, amit most csinálok. Sokat köszönhetek a kollegáimnak is. Kölcsönösen segítünk egymásnak azokban a vizsgálatokban, amelyeket nem tudnánk egyedül megcsinálni. Kérdezünk egymástól, ha valamiben elbizonytalanodunk, ötletbörzéket tartunk. Nagyon sokat köszönhetek a páromnak is. Ő az, aki rám szól, hogy most már tessék végre pihenni is…

– Milyen kihívások vannak a munkádban?
A munkám tele van kihívásokkal. Folyton újabb és újabb technológiákat kell kidolgozni egy lehetséges kísérlethez, és általában először nem működik, úgy ahogyan megterveztük. Ilyenkor sokszor az egészet újra kell tervezni. A növények nem mindig viselkednek úgy, ahogyan várjuk. Előfordul, hogy egy kísérlet felénél változtatni kell a terveken.
Egyszerre mindig több projekten dolgozom párhuzamosan. Mindegyik sok utánaolvasást kíván. Végezni kell a laboratóriumi munkákat, foglalkozni kell a növényekkel, meg kell tanulni az új módszereket, a kísérleti eredményeket gépre kell vinni, és ki kell értékelni, meg kell írni a cikkeket. A források előteremtéséhez pályázatokat kell írni, amelyek azután rengeteg adminisztrációs munkával járnak. Mindezek mellett időnként megkérnek egy-egy óra, vagy tudományos előadás megtartására, amire fel is kell készülni. Nagy kihívás ezeket mind megszervezni és összeegyeztetni a magánéletemmel, hogy beleférjen a napomba minden.

– Mikor szoktad úgy érezni, hogy „ezt nem fogom már kibírni”?
Az, az igazság, hogy vannak olyan pillanatok, amikor úgy érzem: most abbahagyom, nem csinálom tovább. Ilyenkor egyszerűen pihenésre van szükségem és már az sokat segít, ha kialszom magam.

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?
Nagyon kevés igazi szabadidőm van, ezért igyekszem nem szakmai dolgokkal tölteni. Például főzni, vagy sütni valami finomat. Kirándulni a párommal. Barátokkal beszélgetni egy kávé mellett. Olvasni egy jó könyvet.

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?
Aki ilyen munkára adja a fejét, fel kell készülnie, hogy itt tényleg az élete végéig tanulni fog az ember. Állandóan figyelemmel kell kísérni az új tudományos eredményeket. Bizonyos területeken, napi szinten annyi új eredményt publikálnak, amit akkor sem lehetne elolvasni, ha azt csinálná az ember egész nap. Kitartónak és elkötelezettnek kell lenni. Az sem árt, ha van egy terv, mikor mit szeretnél elérni.

– Mit ajánlasz az érdeklődőknek? 
Ajánlom mindenkinek, hogy ha tehetik, menjenek el a Kutatók éjszakájára. Ezeken a rendezvényeken egyszerű, sokszor vicces, vagy érdekes formában bárki bepillanthat az adott kutatóhely/egyetem munkájába. Kérdéseket is lehet feltenni, amelyekre szívesen válaszolnak.