Járt utat járatlanért el ne hagyj! Soha ne mondd, hogy soha! Soha ne add fel! Élj a mának! Nagyon érdekesek azok a zsigeri mantrák, amelyek előjönnek belőlünk egy-egy helyzetben.
Ezek a fajta önkéntelen mondatok érdekes hiedelmekre tudnak rávilágítani. De valóban motiváló mondások ezek a gyakran ismételt mondatok? Vagy, ha jobban megpiszkáljuk őket, lehet, hogy kiderül, hogy valójában korlátozó hiedelmek?
Most megmutatom azt a 9 szólást, amelyeket az elmúlt hónapokban gyűjtöttem össze, és vagy nem eredeti értelmükben, vagy teljesen kifacsart indoklással hallottam őket elhangzani. A legszomorúbb, hogy valószínűleg a közlőnek már fel sem tűnik, hogy mit mondott, és annak milyen többletjelentése van. Nézzük is meg őket közelebbről!
1. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.
Igaz, ha a túlélésre játszol. De nem lehet végcél az egyik napról másikra való élet. Nagyon sokan ezzel tologatják maguk előtt azt, hogy hosszú távra tervezzenek, és semmilyen áldozatot, vagy többletmunkát nem hajlandóak befektetni azért, hogy holnap tényleg eljöjjön az a “túzok”. A “veréb” pedig nem a túlélés szimbóluma, hanem a beletörődésé, megalkuvásé. Ide tartozik például az életmódváltás vagy a megtakarítás mellett a tudatos vásárlás is: valaki inkább megvesz ma 500 Ft-ért egy cipőt, ami tíz hordás után lerohad róla (ára hordásonként 50 Ft), minthogy rááldozzon 5 000-et, amit minimum kétszázszor fel tud venni (ára hordásonként 25 Ft). És így lesz az 500 Ft-os cipő kétszer drágább, mint az 5 000-es. Mágia.
Az életünk számtalan területén megfigyelhető az a hozzáállás, hogy inkább most legyen közepesen jó, akkor is, ha esetleg egy pici nemjóért cserébe később nagyon-nagyon jó lesz. Nem érünk mi arra rá. Biztos…?
2. Járt utat járatlanért el ne hagyj!
Ezt már gyerekkoromban sem értettem, ezért különösen örültem, amikor Pocahontas a zavaros folyóágon kezdett felkenuzni, és nem a számára kijelölt, nyugalmas úton. Amellett, hogy érdemes nálunk tapasztaltabb emberek élményeit meghallgatni, néha nagyon is hasznos elkalandozni a kitaposott útról, ahol már csak a megszokás vagy a félelem tart. Megnézhetjük, hogy a többi mit tartogat, vagy ránk milyen kalandok várnak ott. Mindenkire más hatással van a járatlan út, és azt, hogy belőled mit hoz ki, nem tudhatja meg senki helyetted. :)
Ha nem kell bozótvágó az utadhoz,
az nem a te utad.— Joseph Campbell
3. Jobb félni, mint megijedni.
Megijedni rövid ideig tart, és nem is biztos, hogy bekövetkezik. Tervezni, előre gondolkodni, esélyeket latolgatni fontos, de folyamatos rettegésben élni nemhogy nem hasznos, de még árt is — mentálisan és fizikailag is, hiszen a stresszhelyzet nem egy olyan állapot, amit huzamosabb időre terveztek. Ha tudsz rajta változtatni, változtass. Ha nem, akkor meg hagyd a parát, mert attól még nem lett jobb — és tervet szőni sem tudsz egy olyan tudatállapotban, ami a legrosszabb eshetőségekre van kihegyezve.
Sok aggódni valóm volt az életben,
nagy részük meg sem történt.— Mark Twain
4. Magunkat sem kímélve dolgoztunk rajta.
Ezt egy interjúban hallottam dicsekvésként, és azonnal kiesett a kezemből a fakanál. (Főzés közben szoktam rádiózni. :)) Bármibe belebetegedni nem hasznos — senki előnyét nem szolgálja, ha beledöglünk a munkába. Tegyél erőfeszítéseket, nyilván, de azért ne az legyen a nagyon előnyös tulajdonságod, hogy képes vagy bárki céljáért háttérbe helyezni az egészségedet, a mentális, pszichés és fizikai jóllétedet! Annál egy munka sem lehet fontosabb, még a saját célod sem. Tudd, hogy mikor kell küzdeni, és mikor kell aludni.
Rokon mondások a “Jól megérdemelt pihenés”, mintha a pihenéshez egy előfeltételes rendszernek kéne megfelelni, illetve angol unokatestvére az I’ll sleep when I’m dead (“Majd alszom, ha meghaltam”). Egyik “jobb”, mint a másik… Ha szeretnél bűntudat nélkül lazítani, feltöltődni, akkor olvasd el ezt a cikkemet!
5. Soha nem szabad feladni!
A bullshit-mondások ősanyja. Hogy a fenébe ne szabadna! Nagyon is add fel, ha olyan dologhoz ragaszkodsz, ami már nem épít, ami már csak fájdalmat okoz, amit halott súlyként hurcolsz magaddal az életben. Add fel nyugodtan, nem vagy tőle gyáva és gyenge. Hagyd hátra, ami már lehúz, és sokszori próbálkozásra sem tudtad újra feltámasztani a lelkesedést. Nemet mondani szabad! Nem kell mindent befejezni, amit elkezdtél, és nem kell addig erőltetni, amíg már belepusztulsz. Zárd le szépen, aztán csoportosítsd át az energiádat valami olyanra, ami újra előrevisz és lendületet ad.
6. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra.
Csalóka mondás, mert első nézésre jó kis halogatás elleni tippnek álcázza magát, de azt tapasztalom, hogy nagyon sokan inkább önmaguk túlhajszolására használják. Még ezt… meg ezt is… meg még ezt is… még ezt is kéne… bele kéne férnie… meg kéne tudnom csinálni… A maximalizmus mottója! Ha határidős, és létszükség, esetleg suvaszd be mára. Ha nem, vagy már nem bírod, akkor nyugodtan tegyél pontot a nap végére, amikor úgy érzed, hogy kifogytál az erőből.
7. Élj a mának!
A carpe diem eredetileg azt jelenti, hogy használd ki az adott napban rejlő lehetőségeket, és nem azt, hogy másokra és magadra tekintet nélkül, a holnappal egyáltalán nem törődő vadbaromként teperj a világban, feléld az erőforrásaidat, és ne foglalkozz a hosszú távval. A carpe diem modern kisöccse, YOLO (You Only Live Once – csak egyszer élsz) még durvább takarózás, hiszen sokan idióta, balesetveszélyes, sőt, törvényszegő döntéseiket igazolják vele. Ja, egyszer élsz, de nem mindegy, hogy a.) hogyan, és b.) meddig. :)
Térjünk vissz az eredeti értelemhez! Becsüld meg azt, amit a ma adni tud, használd ki, de ne félj azon dolgozni, hogy a holnap még jobb legyen. :)
8. Soha ne mondd, hogy soha.
Az ötöske ikertestvére, és egészen fenyegetően hangzik. “Jössz te még az én utcámba! Majd megtudod te is, ha ott tartasz, ahol én!”. Mások felett ítélkezni tényleg csúnya dolog, de attól még vannak dolgok, amelyekre mondhatod, hogy soha, ha például erős etikai és morális elveid vannak. Nem árt, ha azokhoz tartod magad. :)
9. A kivétel erősíti a szabályt.
Ó, a kedvencem. Szegény úgy félre van fordítva, hogy ihaj. Eredetileg ugyanis úgy szól a mondás: exceptio probat regulam, azaz a kivétel arra készteti a szabály megalkotóját, hogy erősebb szabályt írjon, amibe már a kivétel is beletartozik. Például az a szabály, hogy “Nincsenek kukacos almák”. Ha találok egyet, ami mégis kukacos, akkor arra nem az a megoldás, hogy azt mondom, hogy ez nem létezik, hiszen nyilvánvalóan létezik, ezért módosítanom kell a szabályt: “Néhány alma kukacos”. Kész, ez a szabály máris erősebb, mert igazabb, és magában foglalja a kivételt is.
Ehhez képest mire használja ezt a mondást az emberek többsége? Lesöprik az élményedet az asztalról. Azt mondják, hogy képtelenség ezt vagy azt csinálni, és ha mégsem, az a kivétel, tehát IGAZOLJA a szabályt, amit át sem kell írni. Grr, de utálom, mikor ezt így használják. :) Tessék új szabályokat írni!
Miért számít, hogy hogyan beszélsz magaddal?
A fenti kilencen kívül sokan hordozunk magunkban olyan szólásokat, amik lehetnek általánosak, de lehetnek akár több generáció óta ismételgetett “családi mantrák” is. Talán kérdés nélkül is eszedbe jutnak ilyenek, de ha nem, akkor segít ezeket előcsalogatni, ha megkérdezem, hogyan fejezed be ösztönösen azt a mondatot például, hogy “Minden gazdag ember…“? Vagy “Akkor jár a pihenés, ha…“? Esetleg “Sosem szabad…“, vagy “Egy rendes ember mindig…“, “Soha ne bízz a…“?
Még akár te is meglepődhetsz azon, amivel ösztönösen befejezed ezeket a mondatokat. Sokszor ezeket a hiedelmeket családtagoktól, rokonoktól tanultuk el (ld. még “kinyitom a számat, és kiesik rajta anyám” c. tipikus esete :)), és mára annyira beépültek a mindennapjainkba, hogy fel se tűnnek, hogy használjuk őket.
Ha te is használod valamelyiket, vagy előbukott most a cikk hatására látszólag a semmiből, akkor ez remek alkalom, hogy elgondolkodj rajta, mit is jelentenek számodra valójában az ilyen a mondatok — és főleg, hogy szeretnéd-e, hogy ezt jelentse!
Most te jössz!
Volt már olyan az életedben, hogy olyan “alapigazságot” mondtál ki, amiről nem is tudtad, honnan jött? Írd meg a kommentek között!
Ha pedig mélyebbre ásnál a fenti témák valamelyikében, ezek a kapcsolódó cikkek is érdekelhetnek:
- Mit csinálsz, amikor valami nem sikerül?
- Carpe diem? Miért ne a mának élj – Lecsó Podcast #002
- “A pénz nem boldogít” és egyéb baromságok – Lecsó Podcast #009
- Miért jó, ha befektetsz magadba? Így segít a befektetés-alapú szemlélet a mindennapokban
- Mondj nemet, húzz határokat és teremts egyensúlyt!
- Azt hiszed, hogy másnak minden megy? Így oldd a maximalizmust! – Lecsó Podcast #013
- Szürke kisegér-szindrómában szenvedsz? Próbáld ki a 7 napos önbizalom-kihívást!
Jól megérdemelt pihenés…
Montessori pedagógus oldalán olvastam, hogy mit jelent a semmi. Ülni csendben. És néha kell. Kapcsolódó nevelésen olvastam, hogy mit jelent az idő. Vagyis rászánom a 10 percet, hogy a gyerekemnek ideje legyen nem foglalkozni a szabályokkal.
De mégis nehéz levetkőzni a társadalmi elvárásokat, hogy egy nő akkor igazi nő, ha feláldozza magát valami oltárán, ami eddig sem működött. Hiába megyek szembe a széllel, és tudom, hogy jó amit teszek, ha közben magam előtt magyarázkodok. Van munka dögivel. De elfogadónak kell lennem magammal szemben, mert lányom van. És az ő életét nem tehetem tönkre. Bármit feladhatok, de ezt a célt nem. Mert azt igértem, hogy ebben a családban én leszek az utolsó. És eddig jól csináltam. De amit a terapeutám mondott: ami elhozott idáig, az nem biztos, hogy tovább visz.
Érdekes ez a cikk, van benne néhány szólás, amire nem néztem még ilyen szemmel. Köszi, Via!
Az én személyes kedvencem a “mindenkinek arra van ideje, amire akarja” és ennek változatai, amit jellemzően arra használnak a bölcselkedők, hogy rávegyenek valamire, ami azért nem fér bele az időmbe, mert én nem akarom, csak ők.
Az mondjuk igaz, hogy jó, ha az ember tudatosít magában egy fontossági sorrendet és arra szán időt, amit valóban értékesnek tart, de ebben az értelemben nem igazán puffogtatják felém ezt a mondatot.
Na, a “mindenkinek arra van ideje, amire akarja” engem is úgy felhúzott, hogy arról külön cikket is írtam. :D https://www.urban-eve.hu/2018/03/09/idobeosztas-miert-nem-megy/
A prioritások fontosak, de nem mindig a mi hatókörünkben van az életünk minden órája. És egyáltalán nem ugyanannyi szabad órája van Beyoncénak meg nekem. Rá pl. főznek. :D Pedig az ő napja is 24 órából áll, meg az enyém is… :P
Ezek jószemnyitogatók! Arany középút felé igazgatnak. Ezek a kijelentések főleg akkor tűnnek okafogyottnak, ha az ember nincs tisztában a határaival. Tehát a végletek kijeletései mindenkinél máshol csenget végletet. Továbbá elfordulhatnak olyan folyamatok, amikor mondjuk túl sokáig hozta ki az ember a maximumot, és akkor annak a következtében a már sose lesz képes elérni azt a szintet. Ehhez egyáltalán nem kell sok, lehet, hogy csak egy kis baleset, vagy egy tartalmas párbeszéd és azok a határok már nem is tűnnek olyan távolinak, mint mondjuk fiatalabb korban. Tehát a véglet határai még változni is szoktak. Jobbik esetben bővül. A keleti bölcsességek mind a mértékletes egyensúlyra tanítanak. Miközben ők a gyakorlati folyamataikat simán elhanyagolják. Nyugaton meg szó sincs a szellemről, csak anyag. (Tisztelet a kivételnek!) A dolgok általában egyszerűek, minket neveltek bonyolultra. Na, ezeket a határokat érdemes feszegetni. Ok és okozat. Látni a mi van, és hagyni. Vagy megtenni amit kell.
Sziasztok,
Látom, elég régi bejegyzés, a Facebookon akadtam rá, remélem nem baj, ha hozzászólok.
Szerintem ezek a mondások nem mind szabotálók: az “amit ma megtehetsz…” egy kifejezetten ösztönző mondás. Ha mindig holnapra halasztjuk, azzal nem nyerünk időt, csak elodázzuk a teendőket. Erre a saját bőrömön jöttem rá: el kellett volna intéznem valamit, de sűrű nap volt, fáradt voltam, stb, “majd holnap, akkor úgyis ráérek” Holnap se értem rá, holnapután se, egy hét múlva se. Eltelt majdem két hét(!!!), mire nekiduráltam magam és végig ott motoszkált bennem, hogy “megkénecsinálni”. Tanulságos volt. Azóta aznap elintézek mindent, amit lehet. Holnap is vannak teendők és ha holnapra halasztom, annyival több lesz… Ez nem maximalizmus, az nagyon távol áll tőlem, ez egyszerű feladatmegoldás.
A “magamat nem kímélve dolgozom” sem ördögtől való, máshogy nem is érdemes. Ha nem adnék bele mindent akkor miért csinálnám? Írták fentebb a balerinát példának, nagyon találó, ugyanez a helyzet az élsportolókkal is: ha csak akkor és annyit edzenének, amikor és amennyit akarnak, soha nem lennének se világbajnokok se olimpikonok. Nem mindenki született nagy tettekre persze, de aki többet akar mint amilye van, értelemszerűen többet kell tennie is.
A “jól megérdemelt pihenés” is olyan, hogy nekem pl akkor igazán pihentető a pihenés ha van mit kipihenni. Persze mindenkinek jár, de ha valaki nem fáradt se testileg se lelkileg, nem kimerült, nem érte trauma, nem beteg, akkor mi a pihenés célja? Ez is tud alattomos lenni, észrevétlenül beszippantja az embert ugyanúgy mint a munka. Minél többet pihen valaki, annál többet pihenne és így nagyon gyorsan elfolyik az idő, elvész a motiváció, eltunyulhat a test és lélek is. Igaz, én elég aktív vagyok, a semmittevés nem nekem való. (Bocsánat a szóismétlésért). És hát akinek gyereke van, az nem akkor pihen, amikor szüksége van rá (akkor az egész első évet végigpihenthetné) hanem amikor lehetősége, még akkor is, ha egy hadseregnyi segítsége van. És gyerek mellett nemigen lehet holnapra halogatni a dolgokat, meg kell csinálni akkor is, ha két napja nem aludt a szülő, akkor is, ha a fáradtságtól kettőt lát és akkor is, ha más dolgai is vannak.
A “soha ne mondd, hogy soha” is tanulságos. A “soha” számomra olyan mint a “mindig” és az “örökké”. Ezekkel a szavakkal nem árt óvatosan bánni: saját magamon és a környezetemen is azt látom, hogy a sohából elég sokszor lesz igen, a mindigből néha vagy ritkán és az örökké is végetérhet. Lehet erre azt mondani pl, hogy soha nem ölnék embert, hát, a gondatlan gázolók, akik halálra gázoltak az éjszaka közepén egy kivilágitatlan bicikilst, tutira ugyanezt mondták ezelőtt, hogy ők soha nem lennének képesek embert ölni. De hogy ne ilyen sokkolót mondjak, sokan mondták az ismerőseim közül, hogy ők soha nem tudnának home office-ban dolgozni, inkább felmondanak, ehhez képest a járványhelyzet miatt kénytelenek voltak belejönni a home office-ba és nemhogy fel nem mondanak, két kézzel kapaszkodnak a munkájukba. És sajnos ott a rengeteg válás, ami véget vet a “soha nem hagylak el/örökké együtt leszünk”-nek. :(
Jó hosszú komment lett, bocsánat, köszönöm, aki végigolvasta.
Nem mondás, de hasonló, mikor valaki önéletrajzban/interjún azzal büszkélkedik, hogy maximalista. (Sajnos saját tapasztalat) a maximalizmus az önsorsrontás netovábbja.
U. i.: új “projekt” előtt állok. Négy évig fog tartani, nem tudom pontosan, milyen lesz a folyamat, csak azt tudom, mik a kimeneti követelmények. A legtöbb dolog megvalósulása rajtam múlik, de kell segítség is. Hogy lehet négy éven át fenntartani a motivációt, és mit lehet kezdeni azzal az érzéssel, hogy “kár volt belevágni, úgysem fogom elérni, hisz négy év, azt sem tudom, mi ez az egész stb.” – mindenről van már itt minimum egy cikk, valami hasonlót hogyan találok, Via? :)
A “Jobb félni, mint megijedni” szólás számomra nagyon hasznos, mert nekem azt jelenti: “Mindig legyen B terved.” Elég stresszes a munkám, ahol sok váratlan helyzet merülhet fel, valamennyire azonban ezekre is fel lehet készülni, és így elkerülhető a pánik, ami nyilván nagy hibalehetőségeket is hordoz magában.
Egy B (C, D, E) terven elgondolkodni mindig sokkal kevesebb idő, mint amit a pánik elvesz az embertől, ráadásul utálom a pánik érzését…
A “magunkat sem kímélve dolgoztunk rajta” mondásról azt gondolom, hogy nyilván az embernek pihennie is kell, de sajnos pontosan látom a minőségbeli különbséget aközött a teljesítmény között, amikor “magamat sem kíméltem”, és aközött, amikor igen, és nem a pihenős verzió javára… A kiválósághoz szerintem kíméletlenség is kell, ez persze nem azt jelenti, hogy mindig ennek szellemében tudok cselekedni…
Szerintem azért van egy arany középút a semmittevés és az agyonhajtás között. :) Nem jó folyton a végletek között csapódni. Ha csak erőszakkal és erőltetéssel megy a “minőségi” munka, akkor ott valami gond van. (Nincs eléggé megbecsülve az illető, a munkakörülményei nem motiválják, stb.)
Nem úgy értettem, hogy erőszakkal. Hanem úgy, hogy pl. egy balett-táncos soha nem lesz prima balerina, ha néha nem hajtja magát az edzéseken addig, amíg már nem vérzik a lába, és úgy érzi, hogy meg sem bír mozdulni…
Én azt gondolom, hogy ha valamiben igazán jó akarsz lenni, akkor néha igenis szigorúnak kell lenned magadhoz, és ki kell facsarnod magadból a maximumot.
Tavaly volt egy nagyon komoly munkahelyi “bevetésem”, és nagyon büszke vagyok magamra, hogy ezalatt az iszonyú kemény 20 nap alatt végig tudtam magam tartani ahhoz a fogadalmamhoz, hogy semmit nem halasztok másnapra, amit még aznap meg lehet csinálni. Volt, hogy hajnali négyig dolgoztam, volt, hogy már csak felváltva bírtam nyitva tartani a szemem… De hiába aludtam csak napi négy-öt órát, mindig “az igazak álmát” aludtam, mert tudtam, hogy mindent elvégeztem, és másnap készen álltam az új kalandokra :)
Életem talán legnagyobb élménye volt az a húsz nap. Nem kíméltem magam közben. De valami jót csináltam, ami talán másokat is inspirál(hatot)t.
Nem tudom, hogy jól magyaráztam-e, mert nem biztos, hogy ugyanazt értjük “nem kímélésen”.
Szerintem fontos a keretezés, amiket írsz, abban az látszik, hogy marhára motivált voltál a munkahelyeden, és tepertél, de, ha szabad ilyet mondan, élvezted, volt benne flow-élmény, sikerélmény. És, ahogy írtad “készen álltál az új kalandokra”, szóval a lelked nem meghalni járt be minden nap. A kemény munka tényleg fontos, csak legyen helyén az, hogy miért is dolgozol, illetve hogy önszántadból csinálod-e, van-e fény az alagút végén, eredmény, siker, ami miatt neked megéri. Ez tipikusan a Liz Gilbert-féle shit sandwich. Van, akinek válóok, ha egy szarszendvicset meg kell enni valamilyen célért, más meg kétpofára tömi, mert neki még úgy is megéri a dolog.
Nekem a “nem kímélés” kifejezetten akkor negatív, ha semmiféle örömforrás nincs a kemény munka végén, hanem önfeláldozás, megfelelési kényszer, vagy valami külső elvárás hajtja, öncélúan. Szerintem amiket te említettél, azokban nem volt ilyen, sőt, pont a nehézségben megtalált öröm volt az, ami segített végigcsinálni.
Remélem, én is jól ki tudtam fejezni, hogy mi kóvályog a fejemben. :)
Nagyon jók! Köszönöm! :) Egy kérés: ha alkalom adódik, felhasználhatom magyaróráimon? Nem iskolában tanítok, és kevés irodalom-/nyelvtanórát tartok, de hátha lesz olyan tanulóm, akivel szóba kerülhet…
Hát igen… a járt utat… Anyum még most is szorgalmazza néha, hogy legyen egy “rendes állásom”, hiába magyarázzuk neki tesóimmal, hogy manapság már az alkalmazotti lét sem biztosabb, mint a vállalkozói, ráadásul, ha egy megbízóm itt hagy (és marad még tíz), az kevésbé érvágás, mintha elbocsát a főnököm… Persze vannak nehéz időszakok, magántanárként nyáron jócskán megcsappan az óraszámom, és ezzel a bevétel is, de dolgozom rajta, és van rá mód, hogy ez a jövőben ne okozzon gondot.
A “Soha ne mondd, hogy soha” nekem azt jelenti, hogy ne jelentsem ki valamire kategorikusan, mert alakulhat úgy az életem, hogy mégis megteszem. Azt szoktam mondani, hogy per pillanat biztosan nem, vagy kiegészítem, hogy “nagy valószínűséggel soha”, vagy “most nem tudom elképzelni ezt magamról”. Részemről egy kicsit ebben az is benne van, hogy nem ítélkezem mások tettei felett, mert ki tudja, nem alakul-e úgy az életem, hogy pont ugyanazt megteszem (meg kell tennem), amiért egy embertársamat elmarasztalom most.
Igen, az ítélkezős definíció szimpatikus, bár sajnos nem sokan ezzel az empátiával használják. :)
A tanulóidat is szeretettel látom a blogon, terjeszd nyugodtan az “igét”! :)
Köszönöm, Via! :) Akkor terjesztem az igét. :) Ha egyszer elég szorgalmas leszek, megcsinálom a német változatát is, és akkor még szélesebb körben terjeszthetem. :)
Mindig beleborzongok, amikor ezt a mondást hallom kollégák szájából, arra vonatkozólag, ha valaki felmond és más munkát keres, vagy éppen valamely okból felmondtak neki (és nem feltétlenül azért, mert nem végezte jól a munkáját!): ” Had hulljon a férgese!”
Mintha az, aki marad, jobb ember lenne annál, aki elmegy.
Ismered a “viccet” a pokolról meg a magyarokról, akik egymást húzzák vissza a forró üstbe… persze, általánosít, de vannak közösségek, ahol sajnos igaz. :(
Ezek nagyon jók! Tényleg van hogy teljesen berögzülten használom ezeket, és még csak nem is veszem észre. (Rám főleg a 3as igaz, valamiért a családunk nőtagjai mind ilyenek és sajnos én is az vagyok, aki inkább fél mint megijed, pedig semmi de semmi értelme, csak ellopja a pillanat örömét. De biztos meg lehet törni ezt a berögzülést is (remélem:)).
Na még egyet. “Ez van, ezt kell szeretni.” Nem kell… semmit sem kell… Akkor már inkább: “ebből főzünk”, vagy “ebből kell kihozni a legjobbat”. De szeretni? Az nem parancsszóra megy.
Még egy eszembe jutott!
Figyeljetek, jó lesz.
HALLGATÁS BELEEGYEZÉS.
Grrr.
Engem a “Lesz ez még így se” vagy “Az ennél rosszabb ne legyen” tesznek a sírba. :)
Gyerekkori kedvencek:
– Mindet meg kell enni, mert akkor lesz jó idő.
– Aki először végez (az evéssel) az az angyalka.
– Egyet a mama kedvéért, stb.
Komoly meló volt levetkőzni őket, és még most is tart.
+1, az ultimate:
Amit szabad jupiternek, nem szabad a kisökörnek. – a mai napig habzik tőle a szám.
Aztán van még az “örök, mint a szegénység” (helló, önbeteljesítő jóslat), a “nem sikerülhet minden” (ha nekem most épp nem is sikerült, azért szeretem azt hinni, hogy az elvi lehetőség megvan rá – ez így olyan, mintha valaminek mindenképpen el kellene romlania), és a legundorítóbb, amit valaha hallottam, rassziszta kontextusban (arra volt “érv”, hogy a holokausztnak mennyi olyan áldozata volt, akiknek semmi közük sem volt semmihez, amit vádként felhoztak ellenük kollektíve):
Ahol fát vágnak, ott hullik a forgács… … … …
Az utolsó nagyon-nagyon durva…… Biztos ő egy “forgácsnak” sem volt az unokája, barátja, gyereke, anyja, szomszédja… jézusom, ekkora empátiahiányt…
Ebben a kontextusban tényleg gáz, de amúgy sztem semmi gond ezzel a mondással.
Az empátia hiánya meg… oké, ez nagyon durva, de nem lehet tekintettel lenni mindenkire. Nem adekvát a hasonlat, de érthető lesz talán: ha temetőben jársz, nem viszel minden egyes sírra virágot, nem állsz meg mindegyiknél. Pedig ők is valakiknek a (nagy)szüle(i), gyereke(i), barát(j)a(i), stb. voltak.
Ez a forgácsos mondás azért gáz, mert leír személyeket (mivel átalábn emberekre értik) második gondolat nélkül. Ezzel a kis szösszenettel köszöni szépen, tojik rá, amire én nem tudok erkölcsileg elfogadható magyarázatot találni. Őszintébb verziója a megszívtad(ták), de nem érdekel.
Én pl. sosem használom ezt a mondást emberekre.
Az lehet, h tojik rá, leírja őket, de -és most általánosságot mondok- különbözőek vagyunk. Kinek-kinek más az empátiaszintje. Őszintén: vadidegen emberekért én sem ejtek könnycseppet, igaz, nem is illetem őket semmilyen jelzővel. Ha emiatt érzéketlen vagyok, vállalom. Akinek viszont van annyi ideje-energiája, h bárkit-akárkit-mindenkit megkönnyezzen, tegye.
Hasznosak voltam számomra a magyarázatok. Ezek a szólások, mondások, közhelyek beivódtak a mindennapjainkba. És azt gondoljuk, hogy ezek nagyon-nagyon nagy bölcsességek, amelyek irányt mutatnak és ezek szerint kell élnünk. Soha ne mondd, hogy soha – ezt különösen utálom, nem tudom, miért, de valahogy a hatodik érzékem berzenkedik ellene.
Járt utat járatlanért – ez a nagymamám kedvenc mondása volt. Holott le kell térni néha a járt útról….
Élj a mának – ez az abszolút könnyelmű emberek jelszava
Soha ne add fel – én már adtam fel, nem kell körömszakadtáig ragaszkodni valamihel, el kell engedni a dolgokat, nehézségeket, nem kell szenvedni
Van egy mondás, ami sokaknak segíthet: “Legyen erőd lent hagyni, amit nincs erőd fölemelni.” Ezt a “Soha ne add fel!”-re írom, mert ha valami nem épít, nem ad hozzánk, hanem csak elvesz, akkor azt hagyni kell, el kell engedni, fel kell adni.
Ha úgy tekintenek, akkor valószínűleg nem a nekem való helyen vagyok.
Vagy az egy senkinek sem való hely, csak átmeneti túlélésre jó. :( Legyen egy B-terved!
A “kedvencem”: senki sem pótolhatatlan.
És komolyan is gondolják!
Hát, ha úgy tekintenek rád, mint egy kis fogaskerékre a gépezetben, akkor igaz. :(((
Anyukánk sokszor mondta, hogy ” olyan még soha nem volt, hogy ne lett volna valahogy”. Akármilyen mondás is, én ettől mindg mindig megnyugszom akár ő mondja, akár magamnak mondogatom.
Már nyugdíjas kollegám pedig azt :” az nem is ügy, ami meg nem oldja magát. ” Nos ez azt jelenti, hogy úgy is rá fogok jönni.
Nekem vannak jók..
Nekem a nagymamám mondogatta, ez ilyen instant nyugtató mantra nekem :D Én nem úgy értelmezem, hogy majd magától elrendeződik, hanem mint te is írtad, megtalálom rá a megoldást. Vagy ha az adott problémára nem is, a helyzetre, amit a gond generált :)
Az “olyan még nem volt…” nekem is kedvencem, és én is mantrázgatom, ha idegeskedek valami miatt. A másik, amit még középsuliban fejlesztettem ki, mikor elcsúsztam a tanulással, leckével, akármivel és már szorított az idő: “X óra/nap (hátralévő idő behelyettesítendő) alatt még a világot meg lehet váltani”. Azóta is használom néha, mert ilyen helyzetben megnyugtat, de igyekszem már inkább arra gyúrni, hogy ne öt perc alatt kelljen megváltanom, hanem inkább beosszam a rendelkezésre álló időt. :)
Őszintén szólva én az “okos enged, szamár szenved” mondást időnként használom, főleg ha a két kisebb fiam (8 és 6 évesek) esnének egymásnak. Leginkább arra jó, hogy kizökkentse őket abból a kattant tudatállapotból, amibe 1-1 ilyen összeveszés során kerülnek. És nem feltétlenül egyoldalú engedmény lesz a végkifejlet, hanem gyakran valami kölcsönösen elfogadható megoldásra jutnak ketten, ami sokszor sokkal kreatívabb, mint amit én hirtelen ki tudtam volna találni.
A “mindent lehet, csak akarni kell” és a “nincs lehetetlen csak tehetetlen” mondások nálam mindent visznek. Úgy értem negatív értelemben, kb. a világból ki lehet űzni engem ezekkel.
A “mindent lehet, csak akarni kell” és a “nincs lehetetlen, csak tehetetlen” nekem pedig nagy kedvenceim. Természetesen nem abban az értelemben, hogy minden gondot-bút-bajt pusztán akarattal meg lehet oldani.
Ám nincs olyan probléma, amit azzal tudsz megoldani, hogy azt mantrázod: nem lehet, nem lehet, nincs megoldás, lehetetlenség. Ez ellen a hozzáállás ellen szoktam bedobni őket, társítva még a “nem akarásnak nyögés a vége” címűt is. Inkább ez utóbbi fejezi ki pontosan, hogy mit jelentenek számomra az előzőek is. Ha valamit nem akarsz, és nem csinálsz, akkor az biztosan nem fog történni, lenni, megvalósulni, megoldódni. Ha valamiről előre elkönyveled (próba nélkül), hogy nem fog menni, akkor az nyilván úgy is lesz. De ezeknek nem az a mozgatója, hogy akartad, dolgoztál vele/érte, csak nem tudtad végül elérni, amit szerettél volna, hanem hogy nem is tettél érte/vele/ellene semmit sem!
A többséggel egyetértek, de nálam pl. A soha se mondd hogy soha nagyon bejött. MINDEN ALKALOMMAL. Ráadásul olyan témákban is, ami erős etikai meggyőződésem volt. Na én ilyet sose tennék… Fúj… Mindet megtettem később. MINDET. Tanulságos volt…. Mert az ember esendő, a helyzet változik és senki sem szent. Megtanultam a leckét, nem kell pálcát törni senki felett – biza megeshet az még veled is. Ha nem ma, holnap, jövőre, 5 év múlva. Némelyik erős soha véleményemre utólag a barátaim hívták fel a figyelmemet, én már el is felejtettem az egészet, szerencsére ők nem. Sokat tanultam ezen a mondáson keresztül magamról és az élteről. A poklos mondást én gyakran használom, szerintem igen találó. Sokan akarnak másoknak kéretlenül, a saját elképzelésük szerint segíteni, és még ők vannak megsértve, ha a másik nem kér belőle. Nézzetek körül, mennyi “pedig én a lelkemet teszem ki érte de ő nem is értékeli” ember van a világon. Nem kell megsértődni, ha más nem kér abból a fajta segítségből, amit kedvünk van nyújtani. Vagy segítsünk úgy, ahogy a másik kéri, vagy engedjük meg hogy visszautasítsa a “segítséget” és menjen a saját feje szerint. Mert valamiért neki azt kell megtapasztalnia, még ha számunkra felfoghatatlan is. ;)
Ugye? Én is ugyanígy gondolom :)
A poklos is ugyanilyen: lehet, h valaki tényleg jószándékkal akar segíteni, de mégis rosszul sül el. Példa: én nem tudok, nem szeretek főzni. Ha a barátaim, családom befizetne egy főzőtanfolyamra, nagyon rosszat tennének velem, pedig biztosan jót akarnának.
Abban is nagyon egyetértek veled, h nem kell segíteni valakinek, ha nem akarja. Hadd menjen a saját feje után, mindenkinek a maga harcát kell megvívnia, amitől nem óvhatjuk meg.
Nekem a mostani kedvencem amitől elvörösödik a fejem “majd csak megoldódik ez is”, illetve: “ugye, hogy megoldódik minden magától”. ..hat persze ha teszünk érte, hogy megoldódjon egy egy helyzet valóban előbb utóbb meg is oldódik, ha nem teszünk semmit csak varjuk a jó szerencsét akkor valószínűleg romlani fog, de biztosan nem lesz béleszolásunk…
Sajnos azoktól szoktam ezt inkább hallani akik a kisujjukat sem mozdították és szívesen “leértékelik” mások erőfeszítéseit – hogy leplezzék saját tehetetlenségük vagy érdektelenségük.
A nagyjával én is egyetértek. A “Soha ne mondd, h soha” sztem helytálló, mert tényleg nem tudhatjuk mindig, mi fog következni és főleg azt nem, hogyan reagálunk majd. Saját tapasztalat: volt, amiről azt mondtam, h én-ezt-tutira-nem, aztán dehogynem. A legutóbbi kommentedet viszont nem értem, Via, amit l2njpy-nek írtál: Ő hisz ezekben, Te nem, mi ezzel a probléma? :) Ha semmi, akkor mire jó ez az enyhén gúnyos felhang (Majd a te korodban nyilatkozom a fejleményekről, stb.)? Pont az tetszett meg ebben a blogban, hogy helyet kapnak az eltérő vélemények és egymás tolerálása is. Erre tessék: ha nem egyezik a vélemény (jelen helyzetben éppen Ő, l2njpy lóg ki a sorból ;) ), az orra alá van dörgölve, cseppnyi gúnnyal. Miért?
Igaz, hogy én egy (büszkén és örömmel) konformista nő vagyok, tehát lehet, hogy nem számít ilyen szempontból a véleményem, de a legtöbb citált mondás, szólás szerintem igaz. Én sok mindenre valóban rájöttem, “mire annyi idős lettem” és igaza is lett annak, aki mondta, és igen, sokszor jobb ma egy uncsi-de-biztos állás, mint holnap egy bizonytalan-izgi, mert felelős vagyok vagyok a létfenntartásunkért, és hiszek abban, hogy soha nem mondd, hogy soha, és jobb úgy lefeküdni, hogy nem halasztottam holnapra, hanem megtettem ma, stb. De ez csak én vagyok.
És olyan nincs is, hogy biztos és kalandos, szerethető, örömet adó? :) Az, hogy nem állsz be a sorba, nem jelenti azt, hogy felelőtlenül és vakmerően élsz. De ez meg csak én vagyok. Majd a te korodban nyilatkozom a fejleményekről, bár nem tudom, pontosan az mikor is lesz. Majd szólj. :) Bár arra vagyunk kárhoztatva, hogy örökké én leszek a fiatalabb, úgyhogy a végtelenségig rám lehet sütni, hogy naív tacskó, majd megtudom én is előbb-utóbb, hogy mi a magyarok úristene, szóval ebből nem jövünk ki jól. :)
Tudat alatt néhányat én is mondogatok, bár erről a cikkedről nekem valamiért a vicces hasonlatok jutnak eszembe. Olyanok, mint az “elvan mint a befőtt a nagymama konyhájában”, meg a “kevés vagy mint..” kezdető szösszenetek. :) Nálunk egyébként egy sokat emlegetett mondás, hogy “Nem zörög a haraszt, ha…” persze mindig más befejezésekkel. :D
Kevés, kevés, mint sünben a dauer! Bemosom a hajam, kimosom a hasam. Ééééés már indulok is.
Az “A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve” szólást én is szoktam mondogatni. Nem tudom, hogy mások milyen értelemben használják, leírom, hogy én mikor és mire értve szoktam használni.
Velem korábban nagyon sokszor eljátszották (mostanában már talán kevésbé) azt a fajta bűntudatkeltő-megszégyenítő játszmát, aminek a lényege, hogy a másikat jól lehülyézik, erőszakosan kioktatják, bántják úgy, hogy mindezt “segítésnek”, “szeretetnek”, “tanításnak” álcázzák. De annyira ügyesen elhitetik, hogy ez most “szeretet”, hogy maga az elkövető is totál meg van győződve arról, hogy ő most mennyire jófej barátnő/családtag. És amikor kikéred magadnak, hogy ez elég rosszul esett, akkor még neki áll feljebb, hogy de hát ő csak ” jó szándékkal segít”, és te szégyelld el magad még azért is, mert megsértődsz az ő “segítségén”. Na, én ezekre az esetekre szoktam én azt mondani, hogy a pokolba vezető út is az efféle “jó szándékokkal” van kikövezve, és, hogy én az ilyen “szeretetből” köszönöm nem kérek.
Az “Okos enged, szamár szenved”-et is szerintem többnyire rosszul használják. Én eddig még szinte mindig csak akkor hallottam, ha családon belül, általában testvérek, unokatestvérek közötti konfliktust akarnak elsikálni a felnőttek, csak hogy végre nyugi legyen. Ez általában azzal jár, hogy az idősebbik gyerekre nyomást gyakorolnak a szülők, hogy ugyan, legyen már ő az okosabb. Bár azt nem értem, hogy az okosságnak miért kéne feltétlenül engedékenységgel is járnia, ha az nem indokolt. De lényeg az, hogy mikor nekem mondták ezt, akkor valahogy sosem éreztem azt, hogy a “kis hülye” most mennyire hú, de nagyon szenvedne attól, hogy én voltam az okos és engedékeny. (Vagyis jobban mondva inkább csak benyeltem a sérelmet.)
Szerintem ezt az “okos enged” szólást baromira nem így, vitás helyzetben kéne használni. Hanem akkor, ha valaki olyan élethelyzetben van, amiben már csak szenved, de valamiért mégis fél változtatni, engedni a változásoknak. Nekem ez a szólás így lenne logikus.
A poklosat én olyan emberektől hallottam, akik a világ iránti totális bizalmatlanságukat fejtették ki ezzel. Hogy aki kedves, az gyanús, aki jószándékú, annak biztos van valami hátsó szándéka, és úgyis mindenki átver és elhagy. De teljesen értem, hogy Te hogyan használod, és úgy sokkal több értelme is van szerintem. :)
És micsoda kelepcébe tudják zárni ezek a mondatok az ember lelkét!
Köszönöm az írásod, ez nálam most talált! Nekem most pont erre volt szükségem!
Elmentem magamnak!
Szió!
Kicsit kellett gondolkodni, és jöttek is a jó kis bölcs szólások/tanácsok.
Az elején olyanok jutottak eszembe, hogy “Minek összeházasodni, ha úgyis válás a vége?” Valóban. Végülis minek eszünk, ha újra éhesek leszünk, nem? :) Aztán meg a leggyakoribb, hogy: “Mit fognak szólni a szomszédok?” A családom jellemzően folyamatosan azzal van/volt elfoglalva, hogy a többi ember véleményétől tette függővé, hogy mi illik, és mi nem. Persze ez is csak egy fantazmagória, mert szerintem baromira nem foglalkoznak annyiszor, meg olyan szinten velünk, ahogy azt képzeljük. Ha meg igen, akkor mindig visszakérdezek, hogy ennyire szürke volna az élete, hogy az enyémmel kell törődnie? Itt persze nem eszement, mást károsító tevékenységekről van szó, csak hogy mennyi ideig kell (?) gyászruhát ölteni, vagy ha vendégség van, és 1 fél napom van felkészülni 20ember fogadására, akkor kell-e lemosni az összes ablakot, stb…
Az “okos enged, szamár szenved”, a “ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna” és a “hallgatni arany” abban az esetben nem túl helytállóak, ha a saját érdekünkben nem merünk kiállni az ügyünkért. Itt sem a fecsegésre, pletykálásra gondolok, hanem belénk nevelték, hogy a gyereknek (később felnőttnek, alkalmazottnak, stb.) csöndben kell maradni, a véleménye nem számít. Ha valaki beosztott gyakran előfordulhat, hogy a főnök szava, véleménye szent, megmásíthatatlan (ehhez kell egy ilyen személyiség is), és neked inkább jobb hallgatni. Persze ilyenkor nem történik előrelépés, és mik leszünk, akik engedünk, és akik szenvedünk is.
Ami még idegesítő, hogy ha valami jó történik velem, akkor egyből megjelenik a “minden csoda három napig tart”, és ha valami rossz: a “baj nem jár egyedül”. Miért ne lehetne tartósan elégedett valaki az életével, és miért kell egyből a “…másszor lent”-et várni? Ráadásul kamatosan.
Én úgy hallottam valahol, hogy az “Okos enged, szamár szenved”-nek az eredetije úgy hangzik, hogy “Okos enged HA MÁR szenved”.
Ezt én is sokszor megkaptam, főleg mikor a testvéremmel vitatkoztunk valamin. És persze mint nagyobbnak mindig nekem kellett engedni, ez nagyon rosszul esett olykor (főleg ha úgy éreztem nekem van igazam).
Nekem is az a mondás a “halálom” amikor megkapom, hogy: De mit fognak szólni? Nagyon sok időbe telt leszoknom arról, hogy a magam véleményével törődjek a másoké helyett. Még mindig nem tökéletes, de már megyeget. :)
Na, ezt még nem hallottam a szamárra. Mik ki nem derülnek! De azért így is elég ijesztő…
Hú, de jókat írtál, és basztikuli, mennyi ilyenünk van!!
A hallgatás kapcsán: nemrég olvastam, lehet épp Viánál valahol, már nem emlékszem, hogy a gyerekeknek gyakran mondogatott “hagyjad, ne foglalkozz vele, majd megunja és abbahagyja” (ti. a szekálódást, piszkálást a másik) mennyire káros, és mennyire könnyen vezet a tipikus áldozati viselkedéshez egy zaklatás során. :(
Filippino, amit írtál, arról egyből az jutott eszembe, hogy talán meg lehetne cserélni: Minden baj három napig tart, és Csoda nem jár egyedül. :) Hátha egy idő után így rögzülne :D
Hú, ezek nagyon tetszenek! Honosítsuk meg!! :))
Basszus Via (és Stefi) megint elevenbe találtál, a “majd jó lesz valamire” sajnos a páromban is van, anyukájától hozta, én is teszek el dolgokat, a kreatívkodáshoz néha egy kis izébigyó hiányzik, de szépen dobozolva, ami fér, aztán selejtezni. Anyósomnál viszont nem lehet bemenni! a spajzba csak belépve nyújtózkodni, a 76. üres fagyisdobozt is elrakják, mondtam h nálam ilyen nem lesz (és mivel az én lakásom:P kénytelen betartani).
A másik “kedvencem” ami a falusi rokonsághoz kapcsolódik, az a “mit szólnak majd… ehhez meg ahhoz” a szomszédok, meg a Piros néni… könyörgöm, ki nem szrja le? Anyuék életét mamiék sokszor keserítették ezzel, hála, hogy az anyukám már ezt nem hozta tovább.
Úúúúútálok dobozokat kerülgetni. És amikor kinyitod a szekrényt, és a fejedre borulnak! Ááááá.
Dédmamámnál fél pár lyukas harisnyák voltak eltéve ilyen alapon. Anyu meg a nagyim hajították ki a francba a több cipősdobozni lyukas vackot… De a szaloncukorpapírokat is megőrizte, mert évtizedeken át (!!) tervezte, hogy egyszer majd házilag főz, és akkor legyen mibe csomagolni. Soha nem főzött.
Voltam már így én is, hogy mondtam valami nagyon frappánsnak szánt ilyesfajta berögződést, aztán utána gondolkodtam el rajta, hogy valójában ez mit akar jelenteni. Például a “halottról jót vagy semmit”. Sohasem értettem, miért kell jót mondani valakiről, aki nem él, amikor tényleg tett valami rosszat életében. Miért kéne szépíteni? Aztán felvilágosítottak, hogy ez is egy félrefordítás (ahogyan a 8-as is, innen jutott eszembe). De mortuis nil nisi bene, azaz halottról jól vagy semmit, tehát ne állítsunk róla valótlant, mert már nem tudja megvédeni az igazát.
Amúgy új vagyok a blogon, 2 hete követem nagyon szuper, köszi Via! :)
Ez is egy nagyon érdekes kiegészítés, köszönöm szépen! :) És üdv itt!
Ú, ez a mondás nekem is eszembe jutott. :)
Nekem az ötössel voltak gondjaim. Tavaly megbíztak egy feladattal, ami elsőre úgy tűnt, egyszerű lesz, de ahogy egyre jobban ástam bele magam, kiderült,hogy egy embernek ez túl nagy falat. Szerencsére már az elején észnél voltam, és úgy vállaltam el,hogy ha nem megy, visszaadom. Röhögtek, mert tudták, hogy bulldog vagyok, ha belekezdek, megcsinálom. Visszaadtam…. Nem volt egyszerű, megjártam magamban nagy mélységeket, mire elhatározásra jutottam. De azóta tudok nemet mondani dolgokra, és nem viszem a világ gondját a hátamon. Ez nem jelenti azt,hogy azóta mindent feladok,ha nehézségbe ütközöm, csak már jobban tudom a saját érdekemben súlyozni a dolgokat.
Én kedvelem még a “majd ha annyi idős leszel, mint én, megtudod” kezdetű gyöngyszemeket. A legszebb bennük, hogy ahogy idősebb leszek, mindig rájövök, hogy elértem annak az életkorát, aki egyszer belém törölte a lábát ezzel a felkiáltással, de még mindig bőven marad olyan, akinek a szemében csak egy tacskó leszek, aki semmit nem tud a világ dolgairól. Azt hiszem, majd százévesen leszek csak elég idős ahhoz, hogy mindent tudjak, de akkor is csak azért, mert már nem lesznek százhúsz évesek, hogy letrollkodjanak. :P
Életkorhoz kötődő még a “majd ha nyugdíjas leszek”. Annál is fájdalmasabb, mert fejből tudom édesanyám összes nyugdíjaskori tervét, aki 54 évesen meghalt. A hamis carpe diem értelmezés a másik véglet persze, de szerintem igenis be kell tervezni az estékbe és a hétvégékbe mindazokat a dolgokat, amiket a nyugdíjas korunkra tartogatnánk, mert azok valójában nem is a nyugdíjaskori terveink, hanem azok a tervek, amiket most szeretnénk, csak azt hisszük, most még nem lehet/nem szabad.
Valamint szintén ebben a topikban a “Higgyen nekem, soha ne akarjon megöregedni!” című vicceskedő felkiáltás, amivel joviális öregurak szoktak szórakoztatni, és amire a félmosolygós-félkomoly válaszom az, hogy “pedig pontosan ezt terveztem”.
Igen. Majd ha annyi idős leszek, mint ő, nem biztos, hogy olyan besavanyodott és megkeseredett ember leszek, aki szerint az emberek gonoszak (ld. még “a pokolba vezető út” satöbbi), a világ egy szörnyű hely (“minden jótett” satöbbi), ahol nem érdemes jónak lenni, bízni, tenni, változtatni… De nem kell nekem ezt most elhinni, aki akar, megvárhatja, hogy 50 év múlva is ezt mondom-e. Én addig is jól fogom érezni magam. :D
“Az időskor olyan privilégium, ami nagyon keveseknek adatik meg.” Szeretnék nagyon ráncos lenni, és nagyon ősz hajú, és nagyon pedánsan fogom mosni a protézisemet, de igyekszem energikusan futkosni a dédunokák meg az aktuális nyulak után. :)
“Higgyen nekem, soha ne akarjon megöregedni!”
Elnézést kérek, hogy nem szeretnék fiatalon meghalni, ha nem muszáj. :-)
Egyébként mindegyik szólásnak van értelme a maga helyén, csak azzal van baj, ha ott és úgy használjuk őket, ahol és ahogyan nem kellene – erre remek példákat hozott Via és a hozzászólók.
A “kinyitom a számat, és kiesik rajta anyám” meg nagyon találó! :-)))
Ezt nekem is mondták már néhányszor, és én is teljesen ki voltam rajta akadva!
A válaszom pedig ugyanaz volt, mint a tiéd: Nem szeretnék fiatalon meghalni, tehát igenis meg szeretnék öregedni!
Ez az élet normális rendje. :)
A vicc, hogy akkor 25 évvel voltam fiatalabb… és valahogy egyfolytában azt hallom, “ha én olyan fiatal lennék még, mint Te”.
Pedig már a hatodik X-hez közelebb vagyok.
Kedvenc gyöngyszemem:
Nincs lehetetlen, cask tehetetlen.
Ezek ilyen pozitívgondolkodós maradékok, csak amikor bűntudatkeltésre használják őket, akkor az nem jó…
Hát nem tom. Nekem kicsit agresszív:)
Amivel még sértegettek: Akinek nem inge, nem veszi magára. Kiv’l=an alakalmas burkolt letevésekre.
Abszolút agresszív, motivációnak álcázza magát, de közben meg lecsesz, hogy igazán képes lehetnél rá…
Ingeshez hasonló, amit nemrég olvastam: Schrödinger’s Asshole. Egy olyan idióta, aki mond valami sértő dolgot (szexista, rasszista), és attól függően nevet rajta, hogy a többiek mennyire akadtak ki. Ha nagyon, akkor nevet, és haha, vicc volt. Ha nem, akkor meg komolyan gondolta. :D
Ez speciel egy jó mondás,és 99%-ban igaz is szerintem. Engem motivál.
Na de ha valaki a körülményei miatt nem képes valamire (tehetetlen), akkor számára megvalósíthatatlan (lehetetlen) lesz az a valami. És ezen ha megfeszül, akkor sem tud változtatni. Vagy mit jelent ez a mondás? Mindent lehet, csak akarni kell? Mert azért az is elég nagy állítás. Mindent nem lehet, és csak akarni sem elég, sőt, egy csomó esetben marhára nem lehet még akkor sem, ha nagyon akarod. :)
Ugyanúgy használjuk? Mert én a tehetetlen alatt személyt értek, aki nem képes megcsinálni. Közben meg eszembe jutott, hogy Te lehet hogy a cselekvésre gondolsz. Pl. minden lehetséges, csak fizikai korlátai vannak.
Nekem a kedvencem a “Ne panaszkodj/szomorkodj, mert Afrikában éheznek! ” Nem sikerült rájönnöm, hogy mi az ok okozati összefüggés. Ha nem mondom el a nyűgöm, hanem magamban tartom, akkor megszűnik az éhezés, vagy meritsek erőt mások nyomorából? Szóval nekem ez a mondás sosem segített előrelépni, amikor egy egy nehéz helyzetben a “panaszkodá s” segítség kérés volt. A másik kedvencem az hasonlít ehhez: “gondolj bele.mennyire hálás lenne egy hisztis gyerekért, akinek nem lehez/súlyos beteg a gyereke, úgyhogy ne legyél soha türelmetlen! “Na ez az igazi érzelmi zsarolás és vád alá helyezés. Én imádom a kislanyom, de vannak nehéz napjaim, amikor nem vagyok a türelem mintapéldánya. És akkor kapok egy ilyen beleszólást, mintha rossz anya lennék és akinek nem lehet babája, az jobban megérdemelné az anyaságot,mert biztosan soha nem lenne türelmetlen a gyerekével.
Az éhezőset én is előszeretettel emlegetem. Oviban ennek az a verziója futott, hogy “hogy örülne ennek a tál levesnek egy afrikai éhező gyerek, te meg itt hagyod!” Addig kell enni, amíg jól esik, és nem addig, amíg van a tányéron – egyenes út az étkezési zavarokhoz…
A legdurvább gyerekes hasonlítgatós (azt hiszem, az empátiás őzike-medve-róka videóban is bene volt, de sajnos személyesen is hallottam, mikor mondták valakinek), hogy “elvetéltél? nem baj, legalább tudod, hogy egyáltalán képes vagy teherbe esni!” Na elmegy ám a……
Ohó, ezt én is szeretem! Egy ilyentől megkérdeztem egyszer, be szokta-e csomagolni a maradékát és elpostázni Afrikába, esetleg amit megspórol a vásárláson, azt jótékony célra ajánlja-e fel… Nem lettünk nagy barátok.
A gyerekkel meg folyamatosan gyötörnek, mióta férjhez mentem. Hogy más bezzeg nem tud teherbe esni, én meg nem akarok. Szintén megkérdeztem, hogy szeretné-e, hogy szüljek egy gyereket és árvaházba adjam, hogy valaki, aki jobban szeretné nálam, örökbe fogadhassa? Mert egyébként nem segítünk senkin azzal, ha megszülök egy gyereket, akit egyelőre nem akarok…
A reprodukciós szerveid épsége nem kötelez arra, hogy használd őket. Jézusom. :/ A gyereknek nem arra van szüksége, hogy világra jöjjön, hanem hogy ahova érkezik, ott úgy várják, ahogy neki arra szüksége van… És fontosabb, hogy tényleg akard, mint hogy X évvel fiatalabb legyél, mint amennyi leszel, amikor úgy döntesz. Ha meg nem úgy döntesz, akkor is, senkinek semmi köze hozzá. Matematikai alapon nálunk is elférne még három macska, aztán mégsem fogadom be őket. :D
A “jó lesz ez még valamire” mondásról Popper Péter egyik könyvében olvastam, egy bölcs rabbiról ír, aki sokszor mondta ezt (pontosabban azt, hogy “ez is jó lesz valamire”). Nem tárgyakra, dolgok felhalmozására vonatkozik, nem arra buzdít, hogy tegyük félre a nem használt régi cuccokat, mert hátha még kelleni fognak. Azokra az eseményekre értette, amik történnek velünk, amiket úgy hoz a sors az utunkba, hogy nem vártuk, nem örülünk neki. Ezekre mondta, hogy ne omoljunk össze, mert minden okkal történt, és egyszer majd felismerjük, miért volt jó, hogy így történt. Vagyis ha valami rossz történik, nyugodjunk meg, hogy abból is profitálni fogunk.
Re:”“jó lesz ez még valamire””
egyébként valóban jó lehet valamire…. Próbáld ki, amikor nagyon rossz passzban vagy, csinálj egy nagy szanálást, és minél több, és látszólag fontos dolgot kidobsz, annál nagyobb megkönnyebbülést tapasztalsz meg. Ha ezeket eljótékonykodod, akkor meg főleg.
A lájtosabb módja, ha csak egy dobozba belepakolod, leragasztod, ráírod a dátumot, és ha 3 hónapig nem kellett felbontani, akkor felbontás nélkül kidobod, vagy jótékony célra ajánlod
A lomtalanítás nkedvelt szokás az olvasók között, én is folyamatosan írok róla! :) A jótékonykodási aspektus pont a legutóbbi cikk témája volt. https://www.urban-eve.hu/category/otthonunk/lomtalanitas/
Na ez így máris egy nagyon szimpatikus használat. Nekem erre a “szerencse vagy szerencsétlenség? ki tudja megmondani?” a bevált mantra, de persze a jóra nem használom, csak a rosszra. :) Eddig még mindig lett valami jó oldala annak, hogy lekéstem egy buszt, stb. stb. Bosszankodás helyett megpróbálom megnézni, hogy milyen párhuzamos univerzumba jutok azáltal, hogy későbbi buszt értem el, ott kivel találkozom, akivel egyébként nem találkoztam volna, vagy mit látok… Néha csak annyit, hogy egy cuki gyereket az utcán, vagy egy szép naplementét. :)
A “Jobb félni, mint megijedni!” kapcsán egyszer egy pap azt mondta, aki fél, nem is él igazán, mert félve nem lehet. Bízni kell, nem félni.
Köszönöm!
Nekünk gimiben azt mondta az irodalom-nyelvtan tanárunk, hogy a “kivétel erősíti a szabályt” mondás helyesen úgy lenne, hogy a “kitétel erősíti a szabályt”, ami lényegében ugyan az, amit Via, Te is írtál. Legalábbis az én értelmezésem szerint :)
Igen, ez is egy jó megoldás. Vagy “a szabály próbája a kivétel”, mint a pudingé az evés. :) Végülis mindegy, csak ne arra használjuk, hogy a hülye világrendünket felborító érveket figyelmen kívül hagyjuk. :D
Jaj, Via, annyira köszi! Ez most olyan jól jött!
Szívesen! Melyikkel rezonáltál leginkább?
A kivétel erősíti a szabályt magyarázatát meg hálásan köszönöm, mert ezt a mondást soha nem értettem, bár használtam. Persze rossz értelemben…
(Úgy beindított ez a téma, de ezennel a monologizálást befejeztem:)
Nem baj, hogy beindított, és nem baj, ha még van mondanivalód. :) Örülök, hogy tetszett! :)
Ugyan latinul exceptio, mit except, exception. A másik szó nem létezik ;-)
Köszi, tényleg elpötyögtem, bezavart a patrónusidéző bűbájom. :))
Egy ilyen “gyöngyszemet” anyukámnak is köszönhetek, kellett pár év, mire megtanultam túllépni rajta. Ez a “szombat van, minden restnek dolga van” rigmus. Anyum viszonylag vallásos családban nőtt fel, ráadásul vidéken. A mondás a szombaton nagy lendülettel takarításon-mosás-főzés-mosogatáson kívül a vasárnap-mindezeket-nem-szabad csinálni elvvel is összefonódott. Ha megszegted, a szájára vett a falu. Nem OK ez sem, de könyveljük el egy hülye íratlan szabálynak.
De hogy nekem miért kell pont szombaton szorgoskodnom és vasárnap meg nem, na, ezt már nem indokolja. A párommal hosszú ideig minden hétvégén vita volt ebből, mert ő egy hét munka után szombaton csak pihenni akart, én meg szajkóztam, hogy szombaton kell takarítani. És ha nekem se kívánta a szorgoskodást semmi porcikám, akkor meg még bűntudatom is volt. Aztán belenyugodtam, hogy mi egy vasárnap takarítós pár vagyunk. És ez nekünk így jó :)
Hú, igen, az “egy nap alatt tegyünk rendet” takarítás… és a “nagytakarítás”… ezek azok, aminek tényleg semmi értelme, de én is hoztam. :-)
Önálló életem kezdeté
A rend nem egy nap alatt keletkezett, nem is fog egy nap alatt elmenni. Ahogy a plusz kilók és a rossz szokások sem. :) Ezek a mondások mintha eleve a kudarcot célozták volna be, hogy aztán kapjunk a fejünkre valami új baromságot! “Ha eléggé akartad volna, sikerült volna.” “Ez most nem így volt megírva…”
A jobb félni, mint megijednire a válaszom az szokott lenni, amit Mike Horn hegymászó mondott: “Ha aggódsz, meghalsz. Ha nem aggódsz, akkor is meghalsz. Akkor meg minek aggódni?” Ez nem jelenti azt, hogy minden mindegy. De az, hogy valamiért már előre “fosol”, ami vagy bekövetkezik vagy nem, és nem is rajtad áll. Na, az biztos mindegy. Vagy még csak nem is mindegy, hiszen az energiáidat pazaroltad, a közérzetedet elrontottad. Kell ez nekem? Nem!
Nagyon jó lett ez a cikk, ezt tanítani kellene!
Én is a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy nem kell mindennek bedőlni, amit valamikor egy bullshit generátor kidobott. Vagy egy sebeit nyaldosó, bűntudatkeltő, komfortzónából kimozdulni nem merő, de azért erre egy frappáns magyarázkodást (nem magyararázatot) kitaláló kishitű valaki készpénznek eladott. F.ck off!
A járt utat a járatlanért elvet megcáfoltam, egyik napról a másikra felmondtam, azért mert betelt a képzeletbeli poharam, és már én untam magam sajnálni. Elköltöztem, találtam más munkát, amit sokkal inkább élvezek, jobban meg is fizetik. Jó döntés volt, pedig aznap fogalmam sem volt, mihez fogok kezdeni. A kezdeti tervek sem 100asra jöttek be, de az egész folyamatban jobban megismertem saját magam, és erőt adott az is, hogy kiálltam magamért, az elveimért.
Rajta vagyok a tanításon, osszátok, terjesszétek! :))
Eredetileg az volt a címe a cikknek, hogy “9 bullshit szólás stb.”, de aztán végül a törzsszövegbe került át a bullshit. :))
Tudod mitől ráz még a hideg? “Minden jótett elnyeri méltó büntetését.” Na ez milyen szép világnézetet tud felépíteni!
Jájj, brrrrrrr… Kontrázok: “A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve.”
Jó kis bizalomépítő…
Eszembe jutott még egy. Ez nem igazán félreértelmezett mondás, inkább átkeretezés, de Marie Forleo értelmezését szeretem arra, hogy “eladtad a lelked”. Ő azt mondja, hogy nem is érdemes olyat eladni, amiben nincs benne a szíved-lelked, hiszen csak az lesz a hiteles, a valódi, az értékes, amibe beleadsz apait-anyait! :) Nagyon szimpatikus ez nekem, szeretek én is így gondolni rá.
Kapcsolódó, bár mondást nem tudok hozzá: ha szeretsz valamit, azzal nem kereshetsz pénzt (mintha elég jutalomnak kéne lennie annak, hogy nem undorodsz a munkádtól), illetve automatikusan nullázza a lelkesedésedet, ha pénzért csinálod. Ez inkább csak afféle tévhit vagy hozzáállás. Bár lehet, hogy van rá valami szólás is, kinézem magunkból, leleményes nyelvünk van. :D
Ez az “eladtad a lelked” nagyon jó :) A lélek tehát egy megújuló energiaforrás, ha az összeset eladod, akkor is marad még elég neked és másnak is:))
A másik tévhithez kapcsolódik a hétfőt utálni kell elv is. A hétfő nem lehet más, csakis minden jónak az elrontója. Bezzeg a péntek! Olyan, mint egy szekta. Vagy egy lavina, ami ezen a két napon elárasztja a közösségi médiát meg a napi adag small talk-ot.
Re: lélek – Kivéve, ha horcrux. De olyat nem akarok csinálni. XD De amúgy igen. Szeretet – szeretet = szeretet x 2
Re: hétfő – misszióm a szuperhétfőzés, de azt tudod. :) A péntekre meg csak Seth Godint tudom küldeni újfent: https://www.urban-eve.hu/2014/08/25/ne-varj-a-kovetkezo-vakaciora-motivalo-hatterkep/
Az első vevőd már meg is van :)
Yaaay! Na, így működik az “eladod a lelked” :)))
Ez a szeretetegyenlet van olyan jó, mint a relativitáselmélet képlete :)
Lekopirájtolom és csinálok belőle pólót. :)))
Komfortzónából kilépni nem merők engem is etettek hülyeségekkel, és nem jöttem rá, hogy nekem itt kérem hazudnak. Mert nem hazudnak. Ők ezt hiszik, az egész létük azon áll, hogy elhiszik-e. Mivel azonban valahol azért tudják, hogy bullshit, még hangosabban, meggyőzőbben mondják.
Nem érdekük, hogy te haladj, fejlődj, mert akkor szembesülni kell, hogy nekik is mehetett volna-mehetne = minden eszközzel megpróbálnak visszahúzni és eltántorítani. Hamis félelmeket ültetnek beléd, még véletlenül sem támogatnak (névleg persze igen), és ha ki tudsz lépni ebből és megcáfolod az egész életüket akkor nagyon rossz néven veszik…
Persze, borul a kártyavár, és nyilván az nem a kártyavár hibája, hogy labilis alapokra épült, hanem a tiéd, hogy mered borítani… :)
Úgy fogalmaztam meg, hogy én árral szemben tanultam meg úszni:) Most profitálok belőle, de voltak időszakok, mikor nagyon megviselt. Kis hülyeségnek tűnik de nagyon káros és rém nehéz levetkőzni.
Gondolatokat vizsgálni, hogy “anyám esett -e ki”, és igen, és megint, és megint…:)
mötyisor, erőt ad a hozzászólásod! Én ott tartok, hogy frissen mondtam fel…eléggé parázom, de lám, másnak (Neked) is sikerült!
Lehet, hogy a középkorban ezek a közmondások útmutatást adtak, de manapség az élet túl bonyolult ehhez.
Főleg a “Járt utat a járatlanért el ne hagyd”. Ennek semmi értelme. Akkor hogyan feljődnénk bárhova is?
Ne tudd meg, hány nem középkori ember szájából hallottam… (Na jó, középkori ember szájából nem is hallhattam volna, csak ha médium vagy időutazó vagyok. :D)
Miért ne hallhattad volna? Max nem emlékezel rá! ;)
nekem egyébként a “kedvencem”, az addig nyújtózkodj… és az egyelőre jó lesz így, majd…
A kedvencem: “Jó lesz ez még valamire!” Még rágondolni is iszonyat, nem hogy így cselekedni.
Óóóó, igeeeen!
Vahahaha… ettől lett tele anyósomék nyolcvan négyzetméteres alagsora húsz év alatt….
Iiigen..ez apum kedvenc mondása..igaz, hogy már bemenni se nagyon lehetett a garázsunkba, csak ösvényeken keresztül…váááááááá -.-” Azóta én ettől hidegrázást kapok..