A Glamour Online-ra is kitettek párszor — én magamat a királynő kategóriába sorolom, kizárásos alapon, ugyanis se nem tombolok, se nem vagyok modell. :D
Miután megmutattam nektek a ruhámat, rohantam is a JOICO szalonba, ahol elkészült a sminkem és a frizurám. Fél-fél óra volt mindkettőre, de persze nem az én hajamhoz számolták azt a fél órát. Kozma Norbi jól megküzdött a tincsekkel, mert a besütés felénél se tartottunk, amikor elvileg már rég a sminkben kellett volna ülnöm Kamillánál… :) De egy kis variálással megoldottuk a helyzetet. Amikor végre kész lettem, full sminkben és hajban hazarohantam átöltözni, aztán Ádámmal együtt visszamentünk a szalonba, ott volt ugyanis a jelöltek & vendégeik gyülekezője, és onnan vittek minket át kocsikkal a Club Playbe. Ott egy hepehupás pinkszőnyeg és rózsaszín fény vártak minket, aki túljutott az akadálypályán (amelyet fotósok és kamerák is nehezítettek), bemehetett a klubba. Benn már szólt a zene, a kivetítőkön folyamatosan ment a kisfilm montázs (itt nézhetitek meg), és mindenki várta, hogy hivatalosan is kezdődjön az este.
Számomra az egész estnek az volt a legjobb része, hogy lehetett beszélgetni egy csomó olyan emberrel, akiket rég nem láttam — általában rohanunk egymás mellett, vagy rendezvényeken futunk össze, amikor nincs idő nevetgélni, bolondozni, úgyhogy nagyon szükség volt már erre. Bajcsai Vikivel (ő tervezte a ruhámat) vazsi lányokként összetartottunk, és egy helyről izgultuk végig a díjátadót.
A pink borítékban nem az én nevem volt, de nem jelent semmit. :) Köszönöm mindenkinek a szavazatokat. ♥ Szerintem mi már abszolút nyertünk azzal, hogy megtaláltuk egymást (én titeket, meg ti engem), és folytatjuk azt, amit elkezdtük — ahogy Facebookon is írtam, egy ilyen díj legfeljebb a torta tetején levő hab tetején egy pici dekorcukor, nem maga a torta. Nincs semmi veszve, sőt. Úgyhogy remélem, nem keseredtetek el, engem becsszó nem kell vígasztalni, a munka eredménye nem azon látszik, hogy ki kap díjat vagy ki nem. Bizonyára közületek is ugyanúgy kikerülhetne teljesen megérdemelten több ezer év nője, és az, hogy nem jelöltek titeket senkik sehova, nem jelenti azt, hogy nem vagytok az év női. Nekem legalábbis azok vagytok. ♥
Vikivel ♥ (Ő is saját tervezésben volt.)
Rettenetesen előnytelen volt ez a pink fény, de legalább egységesen Miss Piggy árnyalataiban tündököltünk. Ő is királynő. :)
Na, fekete-fehérben máris jobb. :)
Itt látszik oldalról is a hajam. Két kiló vasat szedtem ki utána belőle este. :)
Kedves cégtársaimmal, Mr. Squinch-csel és Ifj. Diane Lockharttal. ♥
Mannheim Patríciával minimum úgy pózolunk, mintha most alapítottuk volna meg a Plus Size Pártot. (Egyébként miért ne? :D)
Egész este ment a kivetítőn a kisfilm-montázs, és szólt a Jazz+Az. :)
Csillárok és diszkógömbök csillogtak mindenhol.
Kolleginákkal. ♥ Larinne & Plus Size Life
A videointerjúkat levetítették a kategória előtt — jó volt látni a többieket, mindenki annyira helyes volt!
Amikor mentünk el, akkor láttuk, hogy a ruhatár feletti három képernyőn beragadt a kisfilm, pont az én kockámnál, alig akartam elhinni. :))) Én az ilyen “bakikat” jelnek szoktam venni, úgyhogy most is így tettem. Hogy mit jelent, azt még nem tudom, majd kiderül. :D De valamit biztosan.
Köszönöm még egyszer, hogy velem izgultatok! Tudjátok, a végtelenbe és tovább…!
Csipike mondta
Ugyan kicsi az egész alakos kép, meg éppen lépsz/csámpázol :) is rajta, de ez a ruhaszabás nagyon előnyös neked. A hajad meg baromi jó lett (gondolom a tonna vas mellett, egy másik tonna lakk is volt). Jól néztetek ki, na. A többi meg csak rizsa ;)
(A plus size life nekem nagyon nem jön be, nem hiányolom, ha nem lesz vendégposzt itt a blogon.)
Via mondta
Köszi! ♥ A ruha csodajó, nagyon kényelmes, nem kell azon izgulni, hogy ittam egy korty vizet és terhesnek nézek ki. :)) Le lehet benne ülni, nem vág be – egy álom! Nagyon jó vétel volt, biztosan sokszor hordom még. Az egészalakos fotóra volt kb. 3 mp pózolni, és azt se tudtam, melyik kamerába nézzek, nagyon futószalagos volt a hangulat, úgyhogy igen, félig léptem, befordultam, igyekeztem nem bemozdulni, aztán kövi. :) A hajamban volt fél flakon, nagyon makacs, kirúgja magát, oda kell tenni a lakkot meg a vasat is, hogy úgy maradjon, ahogy szeretnénk. Eléggé megviseli ez ilyenkor, úgyhogy ritkán teszem ki a tortúrának, hagyom, hogy menjen a saját feje után. (Rokonlélek. :D)
Vendégposzt nem volt és nem is lesz a blogon, ez itt az én homokozóm! :D Nem lesznek rovatvezetők meg szerkesztők meg gyakornokok sem. Urbán Évike én vagyok. :) Vagy én írok, vagy nem ír senki. (Ez érvényes a kommentekre, e-mailekre, meg a többire is.) Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy bárki másnak átadjam a kormánykereket. Inkább haladjak lassabban vagy ne legyen poszt, ha káosz lesz az élet. A minőség úgyis fontosabb, mint a mennyiség. Remélem, egyet értetek. :)
Csipike mondta
Igen, így messziről is úgy tűnik, hogy kiemeli a kiemelendőket és rejti, amit kell. Ideális, magyarul jól áll :)
A vendégposztot nem komolyan értettem, khmm finom célzásba burkoltam csak a véleményemet. Jól nevelt olvasódként visszafogom a kritikai megjegyzéseket (ahogy te is a dolgok előnyös oldalát emeled ki, a többiről meg inkább nem szólsz).
rigabjo mondta
“Nem az az ember az értékkör része, aki látszani akar, hanem aki van…!” (Csermely Péter)
Te VAGY Via, és ez nagyon jó nekünk :-))))(persze azért látszol is, hahaha)
Via mondta
Lenni és emiatt látszani a legjobb. A látszásért látszani – az nem fenntartható. :)
zeugma mondta
Gratula!
(Miért van az, hogy egyes posztokhoz nem mindenki tud hozzászólni? Az olvasótalálkozósnál például nem enged a kommentablakba belekattintani, itt meg igen.)
Timi mondta
Nagyon dívás voltál! ♥ Klasszak a képek!
És köszi, hogy így bíztatsz és felemelsz minket mindig. ^^
Via mondta
Köszönöm! ♥
BAASAAT mondta
Gratulálok én is!.Annyira jól néztél ki!Lélekben ott voltunk Veled…Olyan ez mit az Oscar,nem?A jelölés is ér annyit mit a díj? :).
A végtelenbe….
Via mondta
Á, egy csomó jó színészt még csak nem is jelöltek Oscarra. Nem ezen múlik. :)
ShootingStar mondta
Fantasztikusan néztél ki! :) Én is csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz GRATULÁLOK! Valóban az számít amit le tesz az ember az asztalra és mellékesen tényleg egy klassz közösség kerekedett a blogból! Én nagyon szeretek nap mint nap feljönni kikapcsol és hasznos! Csak így tovább a végtelenbe …
Via mondta
Köszönöm. ♥ A közösség szerintem is a legnagyobb elismerés. Nem vesztegetett meg senki, hogy itt legyetek. Szerintem ez az igazi mérő! :)
ananda mondta
Nagyon szép voltál! :) Az a fekete-fehér kép meg hát… csúcs, na. :) Így (ti. díj nélkül) is nagy gratula!
Via mondta
Köszönöm! ♥