A FOMO (fear of missing out – félelem attól, hogy kimaradsz valamiből, vagy FOMI – fear of missing information) nagyon könnyen eluralkodhat rajtad, ha beszippant az internet. A folyamatos felugró ablakok (jött 30 olvasatlan Facebook bejegyzés a hírfolyamodra, 100+ új néznivaló van tumblr-ön, 25 új twitet nem olvastál még el, és érkezett öt új leveled is, kihagyhatatlan akciókkal) gyakorlatilag azonnal megjelennek, amint úgy érzed, hogy na most értél a végére. És akkor kezdődik elölről az egész. És ha nincs szép (piros!) számmal jelezve, hogy mi új történt, akkor is rá tudsz kattanni a frissítés gombra, hátha, hátha most jön valami új, amivel lehet halogatni…
Ha ismerős az érzés, ez a kihívás neked szól. Mutasd meg magadnak, hogy semmi létfontosságúról nem maradsz le, és még mindig forog a Föld, ha egy kicsit leszakadsz az F5-ről!
2014 14. hetének kihívása: Ne érdekeljen az olvasatlan!
1. lépés: Állíts be szűrőket a gmailedben (tippek itt & itt), hogy tényleg csak a fontos levelek kerüljenek az inboxodba (amit valódi emberek küldenek — család, munkatársak, barátok). Kapcsold ki a Facebookon, hogy külön értesítőt kapj, ha valamelyik csoportodba ír valaki (csak ott maradjon meg, ahol tényleg fontos, hogy minden bejegyzésről azonnal tudj). Kikapcsolhatod a bejegyzéskövetést is, hogy ne kapj minden utánad írt kommentről emlékeztetőt. A sok szám stresszel, és kipipálandó feladatnak tűnhet — nem véletlenül jó érzés, amikor végre nullán áll. Csakhogy nagyon kevés ideig marad nullán. Ezért inkább szűrd, hogy mitől megy fel az a szám.
Szorgalmi feladat: Szorítsd vissza a kommentvitákat. Már megint hülye volt valaki az interneten? Hadd legyen. Biztos megéri neked rászánnod fél órát arra, hogy úgyse tudd meggyőzni? Mielőtt megírod neki, hogy miért nem úgy van, ahogy gondolja, vegyél öt mély lélegzetet, és zárd le az ablakot. Idővel meg is szüntetheted, hogy tűzfészek oldalakra jársz, ahol a kommentfolyamban csak a hajtépés meg az anyázás megy. Kell ez neked? (Inkább gyere ide, itt rendesek és okosak és kedvesek vagyunk mind! ;))
2. lépés: Nem az a baj, hogy ezek az oldalak léteznek, hanem az, ha nem te vagy a főnök azt illetően, hogy mikor használod őket. Diktáld te, hogy mikor nézed a közösségi oldalakat! Legyen elkülönített időd arra, hogy mikor böngészel Facebookon, Pinteresten, tumblr-ön. Állítsd be az időzítődet, hogy nehogy órákra ott ragadj, a “jaj, megint van 30 új dolog, amit még nem olvastam”-szindróma mellékhatásaként. Ne akkor foglalkozz ezekkel az oldalakkal, amikor van valami újdonság (hiszen újdonság az MINDIG van), hanem amikor te döntesz úgy. Így kevésbé leszel kiszolgáltatott, könnyebben tudsz fókuszáltan dolgozni.
Haladóknak: Huszárvágás! Nyomd meg a “Mark all as read“-et az RSS olvasódban. Végleg töröld a felhalmozott, több hónapos, olvasatlan hírleveleket az e-mailfiókodból. Para? Az hát. De legyél ideiglenesen sorshívő: “ha látnom kell, úgyis látni fogom”. Mondogasd ezt, amikor egész egyszerűen olvasatlanul hagysz százötven Facebook posztot. Ha rettenetesen fontos, úgyse maradsz le róla, hogy ki ment férjhez és kinek született gyereke. Becsszó. ;) Ha azon veszed észre magad, hogy mindig a mobilodon ragadsz ott, szintén egy drasztikus, huszárvágó megoldással törölheted a mobilos appot, hogy ne szóljon állandóan. Ez az elalvás előtti netezést is szépen le tudja csökkenteni, ami javítja az alvásod minőségét is.
Jutalom: Az elején lehet, hogy nehéz lesz, és biztosan nem fog egyik napról a másikra menni, de következetességgel és türelemmel tudsz változtatni a szokásaidon. Motiváljon az hogy több időd marad mindarra, amire mindig azt mondod, hogy nem fér bele.
Kihívás teljesítve!
Kommentben írd meg, hogy milyen időrabló oldal állandó frissítgetéséről fogsz leszokni, és hogy mit szeretnél csinálni a felszabaduló időddel! :)
Hozzám most jutott el ez a cikk. Éppen a Feedly-met takarítottam a felesleges hírlevelektől. Az Urban:Eve marad A Feedly-t tavaly kezdtem el használni, éppen a Te javaslatodra. Tájékozódni szerettem volna a világ dolgairól, mert úgy éreztem, nagyon lemaradtam szinte minden téren az utóbbi években (a mindennapi életet érintő jogi változások, oktatási, munkaügyi hírek stb…). Minden kategóriában felvettem egy-egy portált, meg pár kreatív blogot. Az eredmény? Egyhetes elmaradás=300 olvasatlan levél. Megpróbáltam egyszerre kiválogatni és elolvasni, ami érint és érdekel, de utána zsongott a fejem egy napig… Erre kitaláltam, hogy tematikusan tájékozódok: a hétfő például az oktatási infóké, és így tovább. Egy ideig jól ment, de utóbb feltettem magamnak a kérdést: tényleg át akarom rágni magam ezeken a szalagcímeken hetente? 30 levélből vagy kettőt olvasok el végül. Az is „jó, ha tudsz róla” kategória, de nem életbevágó. Csak az időt vette el a fontos feladatoktól, amikor „pihenésképpen” ott ragadtam a hírek előtt. Én is azt hittem, lemaradok, ha kihagyom a színes-szagos, napi ingeradagot biztosító infókat. Közben a figyelmemet nem tudtam megfelelően összpontosítani a saját céljaimra. Éppen tegnap éjszaka határoztam el, hogy leiratkozok a felesleges hírlevelekről a Feedly-n és az email-emen. Előtte írok egy listát róluk, hogy tudjam, miről honnan érdemes tájékozódni, ha konkrét infó kell, és akkor felkeresem a honlapot.
Közösségi oldalak: csak a FB-on vagyok fenn, de latolgatom, hogy van-e értelme? Ezen a téren is azért szerettem volna tájékozott lenni, mert amikor ritkábban néztem rá, mindig annyi változás volt, hogy nehéz volt egyszerre feldolgozni. Megnősült? Elvált? Gyereke született? Már a második? Kinevezték? Meghízott/lefogyott? Hírek mindig vannak, és mindig lesznek. De a 120 ismerősöm többsége régi iskolatárs, munkatárs, akikkel személyes üzenetváltás szintjén sem tartom a kapcsolatot, nemhogy személyesen. Folyamatosan látom, mi zajlik az életükben, de ezek nem élő kapcsolatok… Egyelőre olvasás nélkül olvasottá teszem ezeket a csoportokat.
Nekem hátborzongató, amikor azt olvasom, hogy másoknak éjszaka is jelez a telefonja, ha új történés van a FB-on, vagy email érkezett a mailboxukba… Tudom, ma gyorsabb tempót diktál az élet, mint 10-20 éve, és bizonyos helyzetekben nem engedhetjük meg, hogy ne legyünk tájékozottak. Néha igaz, hogy „aki lemarad, az kimarad”. A többivel kapcsolatban pedig élhetünk a döntés jogával.
Azt hiszem ez a kihívás most a legjobbkor érkezett hozzám! A facebook az abszolut listavezető nálam. Képes vagyok akár több órán keresztül is nyitva hagyni, (hátha történik valami eget rengető) ami így belegondolva kicsit szánalmasan hangzik! :) Észrevettem azt is, hogy egyre frusztráltabb és stresszesebb vagyok, ami gondolom ennek a rengeteg felesleges információnak köszönhetően még inkább jelen van az életemben. Hiszek a jelekben, és ezt most egy igencsak nagy jelnek veszem! :) Facebook out! :)
A facebookkal én is pontosan így csinálom, és le akarok szokni róla (van hogy sikerül nem úgyhagynom) :)
Mostanábanaz unfriend gomb nagy barátja lettem, főleg most, a választások előtt, rengeteg embert töröltm a Facebook-listából, aki folyamatosan politikai szarokat osztogatott meg. Azokat, akik éjjel-nappal játékfelkéréseket küldözgetnek, meg hogy szavazzak a másodunokatesójuk babájára, szintén kukázom. Így is pl egyre több szeméttől óvom meg magam a hírfolyamban. Viszont, alapvetően imádok örülni mások boldogságának, inspirálnak a szép fotók és az érdekes cikkmegosztások, úgyhogy sok érdekeset is találok rendszeresen:)
Néhány hete épp így döntöttem, hogy kicsit kevesebbet próbálok Facebookozni. Kezdtem azzal, hogy kevesebb tartalmat osztottam meg, bár mivel nálam is különböző listákba vannak rendezve az ismerőseim, volt, akinek fel sem tűnt. :D Ha valakit felköszöntök, most már csak privát üzenetben küldöm, és így én is sokkal kedvesebb válaszokat kapok. Letöröltem a játékokat, el se hittem, hogy ennyi időt vettek el az életemből… És csak szépen lassan tovább ezen az úton! :)
Off… hát a mai nap, az egy jó kis kihívás volt. Egyből eszembe jutott az összes Urban-eve-es kihívás.. :)) A kedvesem szerint ha kudarc ér bennünket, és semmi nem úgy sikerül ahogy terveztük, akkor leszegett fejjel, és az orrunkat lógatva kell haza menni.
Ez én verzióm meg az volt, hogy ha nem sikerül valami, akkor találjunk ki valami mást, hogy jobb kedvünk legyen. Hát még a velünk tartó barátoknak is sikerült lebeszélni őt arról, hogy fagyizzunk… ó ha többen vannak, rögtön lebeszélik egymást mindenről egy rakat kifogással. Még csak egy jót sem fagyizhattam.
Aztán mikor már kettesben voltunk, feltettem a keresztkérdést a páromnak, hogy akkor most egy rossz napon fog múlni a kapcsolatunk? …hát..hát..nem – hápogta. Láthatólag kezdett megnyugodni, ekkor nagy felháborodva rákérdeztem, hogy akkor mi a manóért nem fagyizunk egy jót? Csak kibillentettem a holt pontról, úgyhogy végül is a fagyi terv sikerült. Mire hazaértünk, elmúlt a rosszkedve, és boldogan bújt hozzám.
Aztán azt mondta, hogy ha nem sikerül valami, akkor ő nem szokott improvizálni, hanem csak úgy haza megy és kész.
-Dehát valami jót csak kell csinálni, hogy meg legyen estére a békesség – mondtam neki. Na ezen aztán elmosolyodott.
Hát nem lett volna jó, ha lógó orral megy haza tőlem…az nagyon rossz lett volna.
Via írj valami rossz kedv űző improvizálós kihívást… ez a kihívás…. :D
…On…
Párnacsata, habfürdő, videojáték, kínai kaja. A kudarc lehetőség a tanulásra. Tanulás nélkül meg nincs fejlődés. Ha mindig minden elsőre sikerül, abból nem tudsz tanulni. Halál az önmarcangolásra & éljen a fagyi!
“A kudarc lehetőség a tanulásra. Tanulás nélkül meg nincs fejlődés. Ha mindig minden elsőre sikerül, abból nem tudsz tanulni.” ez most nagyon jókor jött, köszönöm!
Szívesen. :)
Én alapvetően azt nem értem, miért kell egyáltalán állandóan jelen lenni egymás (barát, rokon, tökmindegy) életében? Miért kellene nekem azonnal tudnom, ha történt valakivel valami bármi??
Szerintem alapvetően ezeket aki megosztja, egy vagy két konkrét embernek címzi (tesójának, szüleinek, közeli barátainak, akikkel amúgy is megosztana egy fotót, csak így gyorsabb, mint e-mailezni, aztán majd felhívja telefonon, és megbeszélik :D). Csak nem mindenki tud szűrni, és így látja a szomszéd Mici néni is.
Van ennek létjogosultsága, csak megfelelő helyen kell kezelni. Nem baj az sem, ha valaki csinálja, meg az sem, ha nem. A lehetőség legyen meg, és mi válasszuk a lehetőséget és annak mértékét. Ne kényszer legyen, hogy “ha nem vagy Facebookon, akkor lúzer vagy”, vagy “ha Facebookozol, akkor hülye vagy”. :)
Igazad van maximálisan, de én az egész rendszer alapját kérdőjeleztem meg. Hogy miért kell, hogy tudjanak akár az ismerőseim, tesóm, barátom, anyukám, stb. a mindennapi semmikről?
Arról kell tudniuk, amit el akarsz nekik mondani. Egy barátságban is változó mértékben osztjuk meg a gondolatainkat, érzéseinket. Ezt is ugyanúgy lehet használni. A “mindennapi semmi” is relatív. :) Ha valakit szeretek, fontos nekem, akkor én például kíváncsi vagyok, milyen jó filmet nézett meg, vagy könyvet olvasott, mert adok az ízlésére, és kedvet kapok, hogy én is megnézzem. Érdekel, hogy mit evett, mert új helyeket ismerek meg, vagy elkérhezem a receptjét, és megfőzhetem én is. Kíváncsi vagyok, milyen érdekes cikkeket olvasott – vannak emberek, akiket kifejezetten ezért követek, mert nagyon jól szűrik az információt, és tök érdekes kutatásokról, tanulmányokról, elemzésekről hallok általuk. Olyan emberekről beszélünk, akikre egyébként nem lenne ilyen szinten időm, hogy személyesen rendszeresen találkozzunk és ezeket (is) megvitassuk.
A Facebook (és eleve, az internetes barátkozás mint olyan) nem a személyes találkozók HELYETT van – ha nem lenne, lehet, hogy hónapokig össze se tudnánk hozni egy személyes beszélgetést, vagy eleve, meg se ismertük volna egymást. Amikor tudunk, találkozunk, de nem mindig tudunk. Akkor meg ne legyen az, hogy egyáltalán semennyit sem kommunikálunk. És igen, van olyan ember is, akinek még a gyereke röhögcsélése is érdekel, mert fontos nekem, és vele akarok örülni, hogy felállt/beszél/pakol. :) Különféle típusú barátságok vannak, az a jó, hogy mindenki megélheti úgy a sajátját, ahogy akarja.
Szerintem ez a rendszer alapja.
Nem kell hogy tudjanak, pl én sem írok ki mindenfélét, osztok meg mindenfélét, csak amit annyira jónak találok, hogy tényleg ajánlom mindenkinek, akit érdekel hogy ránézzen. És nem is olvasom mindenkiét, úgy csináltam meg régebben (asszem ezt már nem is lehet), hogy a számomra fontos embereket összepakoltam egy külön listába, és a többieket meg elrejtem az unfollow opcióval (ami a leghasznosabb gomb az egész facebookon). Hasznosnak én azért tartom, mert gyorsabb mint az email és olcsóbb mint a telefon. Plusz, ha írok valakinek valamit, azt akkor olvassa el, mikor a szabadidejében fellép, nem zavarom meg a telefonnal/sms küldéssel. És az egyetetmi kommunikáció is emitt zajlik 99%-ban facebookon nálunk, a külön erre létrehozott csoportban, mert ha felteszek egy kérdést, rögtön válaszol rá valaki az évfolyamról, akit esetleg nem is ismerek. És ez jobb, mint egy-két embert hívogatni minden. egyes. kérdéssel. :)
Tudsz létrehozni listákat, és akkor őket egybegyűjti. Nekem is van egy, amibe a nagyonnagyon fontos embereket raktam, hogy bármit is posztolnak, azt mindenképp lássam, mert érdekel, hogy mit osztanak meg. :) (Család, közeli barátok.)
Kivi most is lehet ilyen filtereket csinálni szerencsére, nagyon hasznos. :) Meg az unfollow is. :D
Nekem azért “kell” tudnom, mert érdekel. :D Téged nem érdekel, hogy mi van a barátaiddal, oké, engem meg igen. Anyut is néha felhívom csak azért, mert hallani akarom a hangját vagy hogy csacsogjunk a semmiről. Ilyenkor adott esetben még azt is elmondom, hogy milyen wc-papírt vettem, ami semmilyen módon nem tekinthető fontos információnak, mégis megbeszéljük, mert róla van szó. :)
A múltkor egy 2000 km-re lakó barátom írta ki facebookra, hogy defektet kapott egy kátyútól. Ez egy olyan infó, ami miatt sose írna nekem e-mailt vagy hívna fel telefonon, de így tudom, meg fogom tudni legközelebb kérdezni hogy végül mi lett, és neki meg jól esik. A másik pedig, hogy mivel kiírta, ezért olyan emberekhez is eljutott akik relevánsan tudtak segíteni, ebben az esetben például, hogy fényképezze le a gumit és küldje el a városvezetésnek, mert mivel kátyú okozta a gondot ezért ők állják a sarat (nem Magyarországról beszélek természetesen).
Ha nem osztja meg a szerinted lényegtelen infót, kb 100 fontjába fájt volna a történet. Így meg megoldódott ingyen.
Egyébként én nagyon online vagyok, instagramon is, twitteren is, és tipikusan a “ha nem tetszik ne nézd” elvet képviselem. Nyilván nem lenne 200 követőm twitteren és még több instagramon, ha senkit nem érdekelnének a random hülyeségek amiket írok, fotózok. Ez van, mások vagyunk. Engem is érdekelnek más életének részletei, másokat is. Akit meg nem, az meg úgysem nézi, úgysem érdekli.
Jaj, ne érts félre, én nem azt mondtam, hogy nem érdekel, mi van a barátaimmal. De azt vállalom, hogy nem érdekel napi szinten, mit ettek-ittak-láttak-hallottak. Amikor találkozunk, beszélünk, telefonálunk, az igazán lényeges élményeket úgyis megdumáljuk.
De nyilván ez az én életem, az én véleményem.
Még régebben volt, de egyszer eljött az az idő, hogy meguntam, hogy az, hogy csak felnézek facebookra, másfél órámat vette el. Pedig tényleg csak átpörgettem, annyi volt az egy napi friss, hogy ennyi ideig tartott.
Akkor kiszelektáltam az összes olyan oldalt, amit csak belájkoltam, de a tartalma már nem érdekelt – az összes I ♥ …. ment a kukába -, meg az ismeretlen ismerősök jó része is. Azóta pár percben letudom a napi közzétett dolgokat, és nem maradok le róla, hogy kit jegyeztek el / házasodott meg / született gyereke, stb.
Két hónappal ezelőtt tettem egy nagy lépést ilyen ügyben. Külföldre költöztem egy jó fél évre, ahol ugyan itt az otthoni okostelefonom, de csak akkor tudom használni (fogalmaz hatunk úgy is, hogy nem akarok csillagászati összeget fizetni) ha van wifi. Előtte twitteren és viberen függtem egész nap (szerencsére a facebook nem tart a markában) és itt hirtelen gyakorlatilag lehetetlenné vált a használatuk. Most sokkal nyugodtabb az élet, hogy nincs az állandó csipogás a telefonon: “valami üzenet/email/értesítés érkezett”.
Ennek örömére nekiálltam blogkövetőt – feedly-t és bloglovin’-t – használni. (Főleg nyelvtanulási és gyakorlási szándékkal, többnyire angol blogokat raktam a listára, plusz néhány magyart) Az eredmény az, hogy egy hónap után ott figyel a több mint 200-as lista az olvasatlan bejegyzésekről. Pont a napokban gondolkoztam azon, mennyire stresszes, mennyire zavaró az a szám ott, mert “kényszerít”, hogy redukáld. Aztán rájöttem, hogy ha lesz időm, akkor kiszelektálom, ami nem érdekel (vagy épp csak a képek érdekesek) és máris redukáltam a számot. Erre egyelőre nem volt időm, de a közeljövőben megteszem. Én ezzel adózom a heti kihívásnak :)
Én sem vagyok a facebookon és társain. Viszont az emaileket tekintve eddig állandóan online voltam, és ez nagyon hátráltatott az elmúlt hónapban, amikor a szabadságomon a doktori dolgozatomat akartam írni, de folyamatosan jöttek az emailek, s a telefon folyamatosan csipogott. Valahogy a csipogásnak nem bírtam ellenállni és folyamatosan követtem az emaileket, a nap végén konstatálva, hogy aznapra is feleslegesen vettem ki szabadságot, mert a munkahelyi levelezéstől nem tudtam a dolgomra koncentrálni. Miután a határidőm vészesen közeledik, ezt leállítottam, a telefon most már csak némán felvillan, ha email jön, és gyakran a hátam mögé teszem, hogy ne is lássam. Sokkal kevésbé frusztráló, ráadásul éjszaka sem ébredek fel az emailekre. És érdekes módon a mások halaszthatatlanul fontos dolgai gyakran meg is oldódnak, mire legközelebb megnézem a levelezést.
Igen, ez a “már meg is oldódott” egy nagyon jó mellékhatása a ritka e-mailnézésnek. :))
Mondjuk az könnyítés, hogy nekem meg nincsen olyan telefonom ami jelezne emailt (egy ősrégi nokiám van)… Igazából teljesen megértem azokat, akik nincsenek fent online felületen, nekem is van nem egy ilyen ismerősöm, és velük is tök jó kapcsolatot tartok :))
Akkor most elmesélem, hogy én is egy ilyen ember voltam – azért kezdtem el kommentelni itt (előtte pedig egy-két angol nyelvű blogon), hogy tudjam, milyen érzés. Az idősebbek (nagy általánosságban persze) eleve nem is használnak közösségi oldalakat, azért róluk sem mondunk le, ugye? :)
Nem vagyok fent a facebookon, és jelentem, még élek! Egyszerűen nekem erre nincs semmi szükségem. Egyáltalán nem érdekel, hogy az uncsitesóm láttott egy szép virágot, a szomszéd lány egy jó filmet és az sem izgat, hogy a kollégáim mit csinálnak a hétvégén. Mi szükség van ezekre az infókra, de most őszintén?
Ezekre? Semmi. :)
Ismerős ismerősének az ismerősét nem is kell követni. Én pl. csak azt látom a hírfolyamomban, aki tényleg, valóban érdekel. (A többiek mentek az unfollow-ra.) Ők meg nem posztolnak annyit, hogy azt ne lehessen követni, és ne legyen elég ritkán ránézni. :)
Minden kiskutyaszépségverseny-játék-fröcsögés azonnal megy a kukába.
Mások vagyunk, engem érdekel ha egy ismerősömnek tetszett a film, mert lehet akkor nekem is tetszeni fog. A szép képeket szeretem, főleg ha ismerem azt, aki fotózta.
A facebook egyébként leginkább arra jó, hogy tudjad tartani olyan emberekkel a kapcsolatot, akikkel nem feltétlenül tudnád. Én a facebook népszerűsége előtt érettségiztem, és emlékszem jött hozzánk egy “házaló ügynök” a suliba, hogy reklámozza a honlapját, amit direkt érettségizőknek találtak ki, itt tudja mindenki tartani a kapcsolatot, és elérik egymást a volt diákok osztálytalálkozó előtt. Akkor már iwiwen nyomoltunk, ezért mondtuk, hogy köszi nem, de egyébként baromi jó dolog.
És lehet van aki szerint más életében turkálás, de engem érdekel ha egy ismerősömnek esküvője van, babája születik, szeretem nézni a képeket. Arról nem beszélve, hogy 2000 km-re lakó barátaim is vannak, akikről jó nem csak néha hallani, hanem látni napi szinten esetleg a feltöltött képeiket.
Azt mondjuk hozzátenném, hogy én nagyon szelektálom a barátaimat, csak olyan az ismerősöm, akire tényleg kíváncsi vagyok, és akinél tényleg nem zavar, ha ő is látja a megosztásaimat.
A Facebookról tavaly júliusban teljesen leálltam különféle okokból. Az elején rettenetesen hiányzott, alig bírtam ki, de mostanra bátran állítható, hogy eszembe se jut sokszor és nem sok mindenről maradtam le. Páran mondták, hogy írtak fb-n, de mivel nem válaszoltam és az ügy fontos, ezért írtak e-mailt vagy felhívtak, szóval elértek. Az olyan hírek is eljutnak előbb – utóbb, hogy XY kiköltözött Mexikóba vagy férjhez megy/ment. Egyedül arról maradok le, hogy felköszöntsek szülinapján sok olyan embert, akit a Fb előtti időkben sem köszöntöttem fel, mert fogalmam sincs, mikor született. Viszont azóta ott vannak a névnapok… Ja, és a Fb-ről leszokásnak köszönhető, hogy megtaláltam az urban-eve-et!!!;) Bocs, ez hosszú lett.
Hát, én az egész nettel szakítok a hétvégére- túl sok volt az Excel-táblázat hét közben, nagyon fáj a szemem-, úgyhogy kevesebb képernyő, több séta a szabadban, és hétfőre remélhetőleg rendbejön (és nem gyűlik össze több ezer olvasatlanom bloglovin-ban… :)
De, összegyűlik, és megnyomod a “mark all as read”-et! :))
Én egyre kevesebbszer nézem meg az emailemet, a spameket egyből kitörlöm (el se olvasom) és leépítettem azokat a játékokat, amiket nem élvezek. A facebookot pedig csak naponta 2x, 3x nézem meg.
“Már megint hülye volt valaki az interneten? Hadd legyen. Biztos megéri neked rászánnod fél órát arra, hogy úgyse tudd meggyőzni?” Ez nagyon jó :))) Beleestem ebbe a hibába, bevallom, de rájöttem, h tök fölösleges. Csak a drága időmet, energiámat pocsékolom, annyit meg nem ér az egész. :)
Szeretettel küldöm: https://xkcd.com/386/
Ugyanez jutott eszembe , már épp nekiálltam megkeresni, de te gyorsabb voltál :-)
Nekem is a Facebook a “mumus”, szorosan mögötte meg ott az Instagram – sajnos vannak barátaim akik leginkább úgy ismernek, hogy “a lány aki naponta 6x csekkolja a Facebook-ját”. Na erröl kellene leszoknom… :(
Próbáltam már, de nem ment 1-2 napnál tovább.
Most úgyis állást kell keresnem, el kéne vigyem a bringámat a szerelőhöz és a napi hasazást is arra fogom hogy nincs időm rá. Majd most lesz. :)
A Facebook-ról mondok le, bár ez nehezített, mert az egyetemmel kapcsolatos összes információ itt áramlik. ÉS a híroldalakról, blogokról, Pinterestről, óránkénti email nézegetésről, receptoldalakról.
Hogy mit csinálok az időmben? TANULOK, megtanulom azt a sz…. tantárgyat is, amit nem csípek. Öt hét és vizsgaidőszak.
És ha marad egy kis időm a tanulás mellett, akkor kitalálok valami klassz dolgot.
Köszi Via, ez kellett, hogy itt is nyoma legyen, és megcsináljam.
Én is hasonlóképp vagyok, Facebook a mumus, de nálunk is minden,az egyetemmel kapcsolatos infó ott jelenik meg, szóval sokszor muszáj… De ritkítani KELL az ott töltött időt, egyrészt mert valótlan, másrészt pedig mert itt is közelednek a félelmetes szigorlatok…
Az egyetemes dolgoknak csináljatok egy listát, és csak annak a hírfolyama legyen megnyitva, ne a főoldal a kiskutyákkal meg a 9Gaggel. :))
Egy nap hányszor MUSZÁJ ránézni? Elég mondjuk 4-szer? (pl. 8-kor, 14-kor, 18-kor és 22-kor, vagy amit kitaláltok) Akkor 5-5-5-5 perc alatt meg lehet nézni az egyetemi hírfolyamot, annyinak elégnek kell lennie. Nagyon gyakran történnek hirtelen, világmegváltó tudnivalók, amelyek nem várhatnak mondjuk a következő csekkolásig?
Huhh, régi már ez a bejegyzés, meg a kommentem. :D De két hete, vizsgaidőszak közepén teljesen lejöttem faceről, (a többin meg fent se voltam). Jelentem, így is hozzájutottam minden anyagomhoz :D
(És azóta az archívumot bambulom tanulás mellett/helyett..psszt… :D)
Juj, azért ez is megvár ám, nem zárom be és nem törlöm, oszd be szépen! :))