A menstruációval kapcsolatos cikkem sokatok nagy kedvence lett — rengeteg visszajelzést kaptam, hogy örültek egy őszinte írásnak ebben a témában. Pár hónappal ezelőtt kaptam egy bizalmas levelet Magditól (a nevét megváltoztattam), amelyet a cikkem hatására írt nekem. Magdi tavaly nemi erőszak áldozata volt, és mivel látta, hogy a menstruációs cikk sok nőnek adott támaszt, szeretne ebben a témában egy szélesebb közönséghez szólni, az ő sorstársaihoz. Mivel nálam is régóta tervben volt, hogy írok erről a témáról is, nem volt mire várni: összedolgoztunk, és így született meg ez a bejegyzés. Én az adatokat és a szocio-kulturális hátteret hozom, Magdi pedig a saját történetét, a személyes tapasztalatait és tanácsait (az ő írását dőlt betűs szöveggel jeleztem a bejegyzés második felében).
Ez nem egy vidám cikk, de mivel a statisztikák alapján minden ötödik nőt megerőszakoltak az élete során és további 20%-ot megpróbálták, csak az én olvasóközönségemben húszezernél is több olyan nő lehet, akit érint. Ez borzalmas szám. Ezúton is köszönöm Magdinak az együttműködést és az őszinteségét.
FIGYELEM! A bejegyzés durva részleteket tartalmaz, kérlek, ha tudod magadról, hogy kiborít vagy rossz emlékeket idézhet benned a téma, ne olvass tovább! A bejegyzés végén lehetőség van beszélgetésre a hozzászólások között. Tudom (és köszönöm!), hogy itt ezt általában nem kell mondani, de azért most külön felhívom a figyelmet, hogy egymás tiszteletben tartása alapvető pillére az urban:eve házirendjének.
Több száz év alatt kialakult egy olyan társadalmi rendszer, ami egyes élethelyzetekből rámutató magatartást vél kiolvasni, a legapróbb dolgot is flörtnek véli, bizonyos jeleket pedig felhatalmazásnak érez arra, hogy az illető nemhogy jóváhagyja, de kifejezetten várja a szexuális közeledést. Az ilyenek lehetnek olyan alapdolgok, mint a mosolygás vagy egy kedvesnek szánt gesztus, de ugyanígy a mások által kihívónak gondolt ruha (például hogy harmincöt fokban nem vagy nyakig beöltözve), az egyedül elfogyasztott ital (nem pisilt körbe egyetlen hímpéldány sem, tehát szabad préda vagy), vagy pusztán az, hogy nincs senkid, tehát akkor bóknak kéne venned minden közeledést, hiszen “milyen jól jársz”.
Ha nem is lesz a dologból erőszak, akkor is teremthet kínos helyzeteket az, hogy a szokások alapján különböző dolgok és elvárások járnak a felek fejében. Réz Anna filozófus egy beszélgetésünk során hozta azt a remek analógiát. Ha valaki meghív a születésnapjára, általában szokás neki ajándékot vinni. Ha te ennek ellenére nem viszel, lehet, hogy az ünnepelt felháborodik, de akkor sincs joga elvenni tőled a táskádat és kivenni a tárcádból a szerinte jogos ajándék értékének megfelelő pénzt.
Kinek jár szex?
A tested csak és kizárólag a te tulajdonod, nem rendelkezhet felette senki más. Soha nem tartozol szexszel, nem vagy köteles akaratod ellenére elfogadni semmilyen szexuális közeledést, és nincs joga senkinek szexuális aktusra kényszeríteni téged. Nincs olyan pont, amikortól már “elvárható lenne”, hogy akaratod ellenére szexuális kapcsolatba kerülj valakivel.
A szex nem valuta: amennyiben nem adod önszántadból, nem “jár” senkinek és semmiért cserébe. Nem jár a virágért cserébe, nem jár a vacsoráért cserébe, még ha jachtot vesz neked, akkor sem jár cserébe szex. De nem jár azért sem automatikusan, ha valaki a barátod, ha sok időt tölt veled, vagy ha kinyitotta neked az ajtót. A szex nem a hála jele, hanem közös megegyezés a partnerek között, mindannyiuk örömére.
És soha nem késő nemet mondani.
Nincs olyan pont, ami után már “kell” hagyni. Nincs olyan pont, ami után már “illik” hagyni.
Senkinek, semmikor.
Mondhatsz nemet az ötödik randin.
Mondhatsz nemet az ötödik évforduló után. (Nem “házastársi kötelezettség”…)
Mondhatsz nemet csókolózás közben.
Mondhatsz nemet előjáték közben.
Mondhatsz nemet behatolás után (!!).
És nem is kell “értelmes” indok a visszautasításhoz! Nem kell “jó kifogást” kitalálnod, hogy érvényes legyen a “nem”-ed – nem kell azt hazudnod, hogy fáradt vagy, sem azt, hogy fáj a fejed. Ha nem akarod, akkor nem akarod, és kész.
Létezik-e kiérdemelt erőszak?
Erőszakról akkortól beszélünk, amint a közeledés túllép egy határon, ami neked már nem kellemes, nem kényelmes — a határt pedig te húzod meg, minden egyes alkalommal. Semmilyen előzmény vagy körülmény nem jogosít fel arra valakit, hogy akaratod ellenére szexuális kapcsolatba lépjen veled. Sem az, hogy sminkeled magad, sem az, hogy szoknyát hordasz, sem az, hogy egyedül vagy férfi kísérete nélkül sétálsz az utcán. Milyen érdekes, hogy gyakran a zaklatók csak azt tartják elfogadható védekezésnek, hogy “van barátom” vagy “férjnél vagyok”, tehát egy másik férfi tulajdonjoga elsőbbséget élvez az áldozat saját akaratánál… (Ennek a jelenségnek a lehetséges hátteréről, a “férfiak tere” és a “nők tere” különbségéről itt olvashatsz egy elmélkedést.)
Az sem teszi jogossá a kéretlen közeledést, hogy ismerősök, munkatársak, barátok, szeretők vagy házastársak vagytok. Sem az, hogy korábban már szexeltetek. Sem az, hogy már elkezdtétek az előjátékot, és “benne vagytok”. Ha nem, akkor nem.
No means no.
Ez az én testem, nem a tiéd.
Ha kiöltözöl, az nem “kelletés”, nem “teszed magad”, nem “provokálsz”. A puszta létezésed nem felhívás keringőre, nem jogosít fel senkit beszólásra és zaklatásra. Ha mosolyogsz, kedves vagy, vagy egyenesen flörtölsz, nem jelent beleegyezést semmibe, amit te nem akarsz. A szexuális zaklatás nem “bók”, nem “örülhetnél neki”, és nem megtiszteltetés (“máshogy úgysem kellesz senkinek”).
Nem igazolja és nem teszi jogossá az erőszakot az, hogy hány partnered volt korábban, és milyen az “előéleted” — képtelenség jó helyen lenni egy olyan önkényes skálán, amely szerint ha nem szexelsz, akkor prűd vagy, ha meg szexelsz, akkor kurva. (A rendszer önkényességét mutatja, hogy nemtől függően a fordítottja is igaz lehet, és más előjelet is kaphat: ha férfiként sokat szexelsz, menő vagy, ha nem, akkor nyomi vagy lúzer.) Miközben a szexuális partnereid száma valójában nem mond el semmit arról, hogy mennyire vagy őszinte, okos, vagy becsületes.
A nem akkor is nem, ha a biológiai jelek mást mutatnak. Amikor férfiakat erőszakolnak meg, könnyű kifogásolni, hogy “de hiszen erekciója volt”, de az nem számít igennek. Ugyanígy a hüvely nedvessége sem jelent igent. A “szád nemet mond, de a szemed igent” kifejezés megint az áldozat hülyének nézése — hadd döntse el ő, hogy mit akar és mit nem. De nyilván aki a nemet nem fogja fel, az mindenben az önigazolást keresi majd, hogy miért is volt “jogos”, és miért is az ő “jussa” a szex.
Nem kell azonban fizikai erőszaknak történnie ahhoz, hogy szexuális erőszakról beszéljünk — lehet lelki terror vagy érzelmi zsarolás is a háttérben. Nem jelent hozzájárulást a kizsigerelt “na, jó”, “essünk túl rajta”, “nem is tudom”, vagy más olyan válasz, amit az egyik fél kicsikart a másikból, és nem egyértelmű, valódi, lelkes, őszinte IGEN.
Van még egy fajta eset, amikor nem tud megtörténni a hozzájárulás: ha az áldozat részeg, bódult állapotban van (tehát nem tud felelős döntést hozni), alszik, nincs eszméleténél (!), vagy kiskorú. Amerikában erre külön jogi kifejezés is létezik: ez a statutory rape, azaz ilyen esetekben mindenképpen erőszak a szexuális viszony, mert koránál vagy beszámíthatóságánál fogva jogilag nem tud hozzájárulni valamelyik fél az aktushoz.
A szexuális zaklatás “kultúrája”
A “rape culture” kifejezés arra utal, hogy a nemi erőszakkal kapcsolatban olyan kifejezéseket, eljárásokat, attitűdöket használunk, amelyek eltűrik, megengedik, elfogadhatónak, sőt, normálisnak tartják a nemi erőszakot.
A rape culture alapvető része többek között az áldozat hibáztatása, az erőszaktevő felmentése és/vagy infantilizálása (“nem tehet róla”). Tetten érhető mindennapi beszélgetésekben, teljesen átlagos emberek megnyilvánulásaiban is, még ha nem is tudatosan — és ez a legveszélyesebb, hiszen így öröklődik generációról generációra ez a torz hozzáállás. Például ha egy nő rövidebb szoknyában, vagy dekoltált felsőben zavarban érzi magát, mert füttyögnek utána, akkor elhangozhat: “aki kiállítást nyit, fogadja a látogatókat”.
Pedig az, hogy te mit csinálsz a testeddel, az nem másról és másnak szól. Az, hogy létezel és kifejezed magad valamilyen formában, nem jogosítja fel a másikat a kommentálásra, minősítésre, tulajdonba vételre. Nem azért öltözöl és sminkelsz valahogy, hogy az mások számára növelje az értékedet, vagy eladhatóbbá tegyen. Csak gondolj bele, mennyire része a mindennapi beszédnek ez a gondolkodás: a népmesékben a lányok “eladó sorba” kerülnek, társaságban a lányokat pontozzák (“ez a csaj tizes skálán nyolcas!”). De az interneten elterjedt “sunáznám” is ugyanez a kategória: olyan dobozba helyezi a nőt, ami előre eldönti, hogy mit lehet vele csinálni, és semmi beleszólása nincs abba, hogy vele mi történik.
Tágabban nézve a dolgot, az a kulturális beidegződés, amiben a nő egyetlen értékelhető szempontja a testi adottságai, legegyszerűbben akkor érhető tetten, amikor egy nő jelenléte nem szakmabeli kérdéseket von maga után: egy riporternél annak, hogy hogy néz ki, nincs köze ahhoz, hogy milyen riporter; a díjátadón csak a férfiakat kérdezik a szerepre való készülésükről, a nőket arról kérdezik, kinek a ruháját viselik és milyen sminkben. Egy tudós (vagy tudományos pályán tanuló) nő is hamarabb kap megjegyzéseket a kinézetére, mint a munkájára.
“A pasikkal is ezt csinálod?”
Az ilyen eseteket a mindennapokban már észre sem vesszük — részben talán azért is, mert olyan gyakran fordulnak elő, hogy megszoktuk őket. Mégis, a fenti példák mind ugyanannak a nőkkel szembeni hozzáállásnak a különböző szintű és típusú megnyilvánulásai.
A szexuális zaklatás nem a te döntésed, hanem a zaklatóé. És nem a te hibád, ha megtörténik.
A szexuális vágy még ha fel is ébred valakiben (egészségére), az már mindenképpen tudatos döntés, hogy az illető rátámad a másikra. Nincs olyan, hogy “véletlenül ez történt”.
A férfiakra nézve is elég derogáló ez a retorika: mintha onnantól, hogy valakinek erekciója lesz, megszűnik értelmes embernek lenni, és képtelen gondolkodni vagy irányítani a cselekvéseit. Ez egyszerűen nem igaz. Ha a kutyák meg tudják tanulni a “Nem! Ne nyúlj hozzá!” jelentését, ne gondoljuk azt, hogy a homo sapiensnek ez kihívást okoz. Minden más csak ócska kifogás.
Az a gondolkodás, hogy “a férfiakkal történik a szex, és nem csinálják”, még tágabb értelemben káros. Nem csak mentesíti a nemi erőszak férfi elkövetőit, hanem a másik oldalon is visszaüt, amikor a férfiak ellen elkövetett nemi erőszakot bagatellizálják el. Ha ugyanis az a közmegegyezés, hogy a férfiak “úgyis mindig a szexet akarják”, akkor “mit panaszkodnak”, ha megkapják, “inkább örülnének neki”.
A legtöbb kifejezés hárítja a felelősséget, mintegy megfosztva az erőszaktevőt az irányítás tényétől: “hajtott az ösztönöm”, “felbőszítettél”, “eljárt a kezem”, “felforrt tőled a vérem”, “nem tudtam fékezni magam”. A másik pedig oldalon szinte mindig az áldozatot hibáztatják — “kereste a bajt”, “kérette magát”, “miért öltözött kihívóan”, “miért járt ilyen későn az utcán”.
Már eleve problémás az, hogy a nőt vagyontárgyként értelmezzük, értékének pedig a testét és szexuális tisztaságát tekintjük. Erre aztán még egy csavart dob az, hogy a nő szégyene, ha sérül ez a “tisztaság”, akkor is, ha az az ő akarata ellenére történt. Ez olyan, mintha lenne egy turmixgépem, majd betont próbálnék keverni vele, és bár egyértelmű, hogy az én döntésem miatt lett baja, elkezdeném azt kiabálni, hogy “Dögölj meg, turmixgép! Nem szégyelled magad?”. Egy turmixgéppel így bánni baromságnak tűnik, de emberekkel nem…?
Pedig pontosan ezt csináljuk, amikor egy nő szexuális erőszak áldozata lesz. Emiatt jelentik be kevesen az ilyen eseteket vagy egyáltalán nem is beszélnek róla (még baráti körben sem), hiszen attól félnek, és sajnos jogosan, hogy ők lesznek meghurcolva, vagy lekurvázva. Valaki biztos, hogy őket fogja hibáztatni a történtekért — a többiek pedig hallgatnak. Hogy ez mennyire így van, mutatja, hogy a Magyarországon megerőszakolt felnőtt nők közül tavaly mindössze 126 tett feljelentést. (Az Országos Kriminológiai Intézet egy kutatása szerint átlagosan minden száz esetből maximum négy kerül a rendőrségre.)
Az erőszaktevők, különösen, ha fiatalokról van szó, gyakran úgy jelennek meg a híradásokban, mint szegény szerencsétlenek, akiknek kettétörik az életpályája a börtön miatt, és akiket sajnálnunk kell — ez volt a rendszeresen visszatérő érvelésmód a tavaly Amerikában nagy botrányt kavart Steubenville-i nemi erőszak-per híradásaiban, ahol a jogerős ítélet után is leginkább az elkövetők felmentésével foglalkoztak, az áldozat gyakran teljes figyelmen kívül hagyásával. Érdekes, hogy, ez az érvelés minden más esetben idiotikusnak hat, a nemi erőszak esetében viszont meg sem kérdőjelezzük:
– Jó estét, egy lopást szeretnék bejelenteni.
– Lopást, mi? Hol történt?
– A főutcán sétáltam, amikor egy férfi fegyvert rántott, és közölte, hogy “Add ide az összes pénzed!”
– És, odaadta?
– Igen, együttműködtem.
– Tehát önként, ellenkezés nélkül odaadta neki a pénzét, nem kért segítséget, és nem is próbált menekülni?
– Hát, igen, mert halálra voltam rémülve. Azt hittem, meg fog ölni!
– Ühüm. De együttműködött vele. És úgy hallom, maga az az adakozó típus.
– Igen, gyakran adok pénzt jótékony célra.
– Tehát szívesen válik meg a pénzétől. Magánál szokás pénzt adni másoknak.
– Mi köze ennek ehhez az egészhez?
– Uram, ön szándékosan a főutcán sétált, az elegáns öltönyében, amikor mindenki tudja magáról, hogy szeret pénzt adni másoknak. És nem is védekezett. Nekem úgy tűnik, hogy megint pénz adott valakinek, de utólagosan megbánta a dolgot, és most szeretné visszakapni. Mondja, komolyan gondolja, hogy a maga kis adakozás utáni bűntudata miatt valakinek börtönbe kéne kerülnie?
– Ez teljes őrültség!
– Nem, ez egy nemi erőszak-hasonlat. Minden egyes nap ilyen vádakkal néznek szembe azok a nők, akik nemi erőszak áldozatai.
Ki erőszakol?
Az erőszaktevőt nem úgy kell elképzelni, hogy egy borult idióta, aki bokrokban ücsörögve várja, hogy valaki miniszoknyában, dekoltált ruhában arra sétáljon, hogy (szerinte indokoltan és kiérdemelten) ráugorhasson. Ilyen is van, de ez a ritkább.
Egy amerikai kutatás azt találta, hogy a 12 év alattiak körében a szexuális zaklatások 46%-át családtag követte el. A kiskorúak (18 év alattiak) ellen elkövetett szexuális erőszak 34,2%-át családtag, 58,7%-át pedig olyan valaki követte el, aki a család ismerőse. Ez az arány a 18 évnél idősebbek körében sem javul, sőt.
A nők ellen elkövetett nemi erőszakkal kapcsolatban hadd linkeljem be a vs.hu infografikáját, nagyon szemléletes és jól összefoglalja a helyzetet. (A NaNe adataiból dolgoztak.)
Ezen kívül gyakoriak a tömegközlekedési eszközön történő zaklatások (neked nyomódik, “véletlenül” hozzádér, hogy csak az enyhébbeket említsem), illetve az utcai beszólogatások — szerintem szinte nincs nő, aki ilyet legalább egyszer életében ne tapasztalt volna.
Az elkövetők legnagyobb fegyvere a csend. Ha bajban vagy, nyugodtan ordíts, harapj, és rúgkapálj, ne érdekeljen, hogy ki veszi észre, mert nem rád nézve ciki a dolog. A gyomron és az ágyékon kívül érzékeny még az áll, az orr, a hónalj is. Nagyon sok jó önvédelmi videó található a YouTube-on, ha beírod, hogy self defence training. Különösen ajánlom Gary Fernandez női önvédelmi oktatóvideó-sorozatát, melynek az első része kifejezetten a nemi erőszaktevők elleni hatékony fizikai fellépésről szól.
Nehéz szembesülni vele, hogy mennyire természetesnek vesszük a szexuális zaklatás hétköznapi eseteit, amelyek felett könnyedén elsiklunk, máshova nézünk, nem szólunk. Az ilyen hazai esetekre akarja felhívni a figyelmet a Mindennapi Szexizmus oldal – nem könnyű olvasmány, és felzaklató lehet. Ugyanakkor fontos felismernünk, hogy ez a társadalmi kultúra — ami könnyedén elmegy az ilyen súlytalannak tűnő esetek mellett, vagy épp a fenti, sztereotip hárításokat alkalmazza rá — az előszobája annak a káros berendezkedésnek, ami már a nemi erőszakra is ugyanígy legyint.
Magdi története
Az alábbiakban Magdi történetét olvashatjátok, aki külföldön, egy zárt körű társaságban szenvedett el nemi erőszakot — az elkövető olyan fiú volt, akit ismert korábban. Magdi azért szerette volna elmesélni a történetét, mert neki annak idején segített volna a bűntudata kezelésében, ha olvas erről a témáról és hall sorstársakról is.
A történet után Magdi hasznos jogi, egészségügyi és lelki tanácsokkal szolgál azok számára, akik szintén nemi erőszak áldozatai. A bejegyzés végén pedig további, a tájékozódást segítő linkeket és a NaNe segélyvonalának számát találod.
FIGYELEM! Erőszakos tartalom következik. A közepén egy bekezdést fehér betűvel írtam, ott a legdurvább a történet, és még véletlenül sem szeretném, hogy olyan olvassa, akiben szörnyű emlékeket idéz. Ezért az olvasáshoz jelöld ki a kurzorral.
Az én erőszaktevőm többször próbálkozott, ami imponált ugyan, de mindig elutasítottam és elküldtem – megpróbált megcsókolni, de összezárt szájjal ellenálltam. Itt kellett volna, hogy észrevegyem, bármire képes, de én mindig jóhiszemű vagyok, és barátkozni akartam. Fesztivál volt a faluban, ahol voltunk. 3 napos buli ez, folyik a sör, szól a mulatós, az összes szomszéd falu összegyűlik együtt. A csapat egyöntetűen összegyűlt a főtéren, minden más kiürült. A fiú barátaival voltam, akik megkínáltak itallal. Elfogadtam, nem feltételeztem rosszat, mert előszűrés volt a szakmai tábornál, amiben voltunk, komoly felvételi interjúk meg minden. Utólag annyit tudtam, hogy vodka, whisky meg ananászlé volt, vagy lehet több is. Engem és a többi lányt kínálták.
Innentől sok a homályos folt. Táncoltunk, tán beszélgettünk, nem tudom. Egyszercsak a fiúval egymás mellé keveredtünk. Felajánlottam, hogy beszélgessünk, nem tudom, mit akartam mondani, erre sajnos nem emlékszem. Kivezetett egy mellékutcára, felkapott, és megcsókolt. Erős volt a szorítása. Nem voltam magamnál, hagytam magam. Megfogta a kezem, és elindult a tábor felé. Végig nevettem, nem fogtam fel mi történik.
A patakpartra vitt, egy eldugott részre. Úgy éreztem, forog velem a világ, kívülről láttam magamat. Azt hittem, kettészakadok a fájdalomtól. Aztán egyszer csak abbamaradt. Nem éreztem semmit, se szégyenlőséget, semmit. Ő felöltözött és elindult vissza. Utánaszaladtam és kérdeztem: mi lesz most? Azt mondta, ez olyan mint a pia meg a buli. “It’s just for fun”. Beleégett az agyamba ez a mondat, azóta se felejtettem el.
Lerogytam az út szélére és sírni kezdtem. Ő kiabált, hogy vagy visszamegyek vele vagy itthagy, és nem érdekli mi lesz velem. Összeszedtem magam és visszamentem vele. A téren elváltunk, én a mosdóba mentem, mert émelyegtem. Bevérzett a hüvelyem az erőszaktól, amitől kétségbe estem. Próbáltam segítséget kérni, de meg voltam zavarodva és nem tudtam kifejezni magam. Felhívtam a szerelmemet, de még ekkor is zavaros voltam. Azt hitte, direkt csaltam meg. Együtt sirtunk a telefonba, azt hittem elveszítem őt. Nagyon sokáig ott volt ez a tüske kettőnk között, mostanában szűnt csak meg.
Miután másnap is véreztem és émelyegtem, a magyar lányok elkísértek a táborvezetőkhöz és szinkrontolmácsolásban mindent elmondtam – a sírástól és a sokktól nem tudtam angolul megszólalni. Bevittek a legközelebbi keresztény kórházba, ahol a dokinő nem tudott angolul, igy három emberrel vizsgáltak ki, hogy legyen tolmács. Szerencsére csak külsőleg sérültem, semmi más nem történt. Másnap magánrendelésen esemény utáni tablettát vettünk – a keresztény kórházban receptre se adtak, sőt, a rendőrség nélkül megvizsgálni se akartak, egy nemi erőszak elleni nőklub segített. Náluk is voltam, nagyon kedvesek voltak, sokat segítettek.
Védekezett, de mivel erőszakos volt, féltünk hogy elszakadhatott a gumi, tutira mentünk. A biztosító semmit se fizetett ki, pedig drága volt. Nagyon undorítóan beszéltek velem. Szerintük az ivás miatt ez nem nemi erőszak volt. A nemi erőszak az nem baleset, azért nem fizetnek, pedig csak kb. 30 euró volt az orvosi költség. Ráhagytam, nem akartam erről vitatkozni velük. Ahogy kiderült az eset, a fiút szinte azonnal elküldték a táborból. Nagyvonalakban elmesélték a történetet mindenkinek, hogy ne legyen pletyka, de lett. A többiek utáltak emiatt. A fiúnak háromféle meséje volt. Lekurvázott, majd a végén azt mondta, hogy ő nem látta, hogy ez nekem rossz. A legtöbb férfi se nagyon hitt nekem, két lány viszont mindenben támogatott, most is sokat kérdeznek utánam. A németek alaposak, de ha baj van, a racionalitásra hallgatnak. Megtiltották, hogy beszéljek erről a többieknek, és nem mehettem haza — pedig akartam, aztán amikor mégis beszéltem 1-2 embernek, ők akartak volna hazaküldeni.
A családomból csak egy ember tudja, mi történt. A szüleimnek nem mertem elmondani, mert mindig nagyon féltettek fesztiválozás közben, pont az ilyenektől. Én nem féltem, bár sok hasonló történetről hallottam, mindig azt hittem, ha velem lesz ilyen, megszólalok. 14 évesen egy nagycsaládos napon egy pedofil apuka taperolt, szinte azonnal szóltam a szüleimnek. De most szinte megnémultam, még annak is alig mertem beszélni, aki segített volna. Szégyellem magam azért, mert nem mondtam nemet, és mert az elején még az a gondolat is felmerült bennem hogy talán élvezhetném is, semmi se lenne… Ugyan a terapeuták is elmondták, hogy alkohol befolyásoltsága alatt pillanatok alatt tudtak az erőszaktevők irányítani, szeretném, ha nem gondoltam volna ezt. Nagyon szeretem a páromat, és fel sem merült volna ez az egész, ha nem iszom — hiszen egyszer már elküldtem a srácot józanon. A legjobbat az egyik terapeuta mondta: “Minden ember addig engedi közel a másikat, amíg jól esik. Amint megálljt parancsolsz és a másik akár egy centit is előrelép, az már a te személyes tered megsértése, és erőszaknak minősül.”
Mit tegyek, ha megtörtént?
Az első és legfontosabb: azonnal irány a legközelebbi sürgősségi nőgyógyász! Itt fontos, hogy ne zuhanyozz le a vizsgálat előtt, mert úgy az esetleges bizonyítékokat – testnedvek, bőrdarabkák, spermiumok -, is lemosod magadról, amik pedig döntő bizonyítékok lehetnek a rendőrségi vizsgálat során. Mindenképpen érdemes egy alapos és mélyreható vizsgálatnak alávetni magad, akkor is, ha látható külsérelmi nyomok nincsenek. Ha védekeztetek, ha nem, akkor is ajánlott még ezek után egy esemény utáni tablettát is beszerezned – jobb félni, mint megijedni alapon.
Feljelentés. Valaki akarja, valaki nem. Fel kell készülnöd rá, hogy előfordulhat, hogy csak rendőrségi feljelentés ellenében vizsgálnak ki – elvileg fontos lenne, hogy azonnal ellássanak, de sok orvos félelemből és tudatlanságból ilyenkor várja a biztosurak segítségét is. Ha kivizsgálnak enélkül, akkor később te magad dönthetsz arról, hogy teszel-e feljelentést vagy sem. Minden országban van egy elévülési ideje az esetnek – például Németországban ez 20 év, de Magyarországon csak 8 -, emiatt ha most még nem vagy biztos magadban, akkor is fontos, hogy diktafonra feldiktáld vagy lejegyezd ezeket az eseményeket. A történtektől függően amikor feljelentést teszel, akkor minden egyes részletet ismertetned kell, és ez több év távlatából nem biztos, hogy könnyen fog menni, ezért is jobb előre lejegyezni, akkor is, ha ez akkor fájdalmasnak tűnik.
Ha végül a feljelentés mellett döntesz előtte érdemes jogi tanácsadást kérni egy megbízható jogásztól – ez akkor még fontosabb, ha az eset külföldön történt, mert ott teljesen más törvénykezés vonatkozhat az esetre. Jó, ha tisztában vagy vele, hogy ha az illető bűnössége bebizonyosodik, a legtöbb EU-s országban 1-4 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat érte.
Biztosítás. Ez elsősorban a külföldi eseteknél fontos, de itthoni életbiztosítások esetén is jól jöhet. Ezt sajnos a saját bőrömön tapasztaltam, hogy hiába a nagyon drága biztosítás, a legtöbb biztosító a nemi erőszakot egyszerűen kihagyja, vagy nem tekinti balesetnek – ha még alkoholt is fogyasztottál előtte, akkor lemondhatsz a pénzedről. Ha a biztosítóval beszélsz, készülj fel rá, hogy nem akarják majd odaadni a pénzed és esetenként durvák is lehetnek – ha van egy barátod az segíthet, ha ő beszél velük, sajnos az érzéketlenségük ebben az állapotban nem tud nyugtatóan hatni. Általában a bejelentés után 2-3 napra küldenek egy kárbejelentő lapot a postai címedre, amit ki kell töltened és az összes papírral – gyógyszer, orvosi papírok, rendőrségi feljelentés, stb. – visszaküldened a címükre. Sokszor az eredeti papírokat kérik – azokat semmiképp se küldd el, inkább hitelesített másolatot készíts róluk. Az orvosi papír egy hivatalos irat, amit nőgyógyásznál később is kérhetnek, éppen ezért nincs joguk azt őrizgetni. Készülj fel rá, hogy sokat fogsz velük telefonálni és egyezkedni – és a külföldi telefonszámlákat mind te fizeted.
Találj valakit, akivel megbeszélheted! Sokszor ismerősnek elmondani a legrosszabb ilyenkor – az ember jobban kibukik, ha a szeretteit látja megijedni -, de egy kedves ismeretlen, netalántán egy segítő csoport jól jöhet. Rengeteg zöld szám él itthon is a bántalmazott nőkért, emellett vannak nősegítő klubok, ahol zárt szobában, sok-sok papírzsepivel, diszkréten elmondhatod, mi történt és ők még segíteni is tudnak neked. Fontos, hogy ne maradj egyedül ezzel a problémával, mert az elfojtás később rengeteg problémát szülhet.
Kommunikáció. Ha párkapcsolatban élsz fontos, hogy őszintén megbeszéljétek ezt az egészet a pároddal. Meg kell értenie, hogy ez nem amiatt van, mert te meg akartad csalni – ez egy mindkettőtökön kívülálló okból történt. A szexben is fontos, hogy most ne ő kezdeményezzen, hagyja, hogy te lépj először – sokszor ilyenkor gátlások alakulhatnak ki, amit utána szexuálpszichológus vagy csak sok-sok türelem árán lehet feloldani. Szeressétek, kényeztessétek egymást úgy, mint a tinédzserek – aztán ha elönt a vágy és mindketten őszintén szeretnétek együtt lenni, akkor azt tegyétek úgy, hogy mindkettőtöknek jól essen.
Ne foglalkozz az elkövetővel, legfőképpen, ha ismerősről van szó! Tiltsd le, töröld le minden internetes közösségi oldalon, ahol regisztrálva vagy, hogy ne is lásd – sajnos ilyenkor minden egyes szó és kép felidézheti a kellemetlen emlékeket és ezzel felszakítja a sebeket, amik nehezebben gyógyulnak majd be.
Mindenki máshogy dolgozza fel az ilyen jellegű történéseket. Vannak, akik féktelen bulizásba kezdenek, bár előtte visszahúzódóak voltak, másokkal pont az ellenkezője történik – tudd, hogy bármilyen érzést érzel is utána, minden reakció normálisnak számít. Az a fontos, hogy tudd, ez nem miattad történt, emiatt nem kell szégyellned vagy megvetned magad – sajnos próbálják ezt velünk, bántalmazott nőkkel elhitetni, pedig nem igaz! Ugyanolyan csodálatos nő vagy, mint a többi csodálatos nő és egy ilyen alak nem vehet el tőled semmit, csak amit hagysz neki.
Találj valami elfoglaltságot, ami leköt! Ilyenkor az ember sajnos hajlamos túlgondolkodni a dolgokat, amivel csak árt magának. A múlton úgysem tudunk változtatni, de attól a jövőnk még szép lehet! Tanulj, olvass, főzz, kezdj el valami kreatív hobbit – az ilyenek nagyon jól letudják kötni az ember figyelmét, fel sem fogod és már el is röppent pár óra. Az is jó, ha kiírod magadból a dolgokat – sok ember azzal, hogy a saját szavaival megfogalmazza a történteket, képes lesz szembeszállni velük és feldolgozni azokat.
Még egyszer köszönöm Magdinak az őszinteségét és a tanácsait, és Réz Annának a meglátásait. Köszönöm, ha idáig elolvastad a cikket. Tudom, hogy nem egy könnyű téma, de muszáj róla beszélni és segíteni egymást. Ez a cikk lehetett volna még tízszer, százszor ilyen hosszú, rengeteg témával csak érintőlegesen foglalkoztam, de a hozzászólások között nyugodtan beszélgethetünk tovább, és a jövőben lehet, hogy további cikkek is születnek majd ezen a vonalon.
További linkek
- Így vertek ti – infografikák a nők elleni erőszakról
- Project Unbreakable – egy lány kezdte el Amerika-szerte fotózni a megerőszakolt embereket, kezükben a szöveggel, amit a megerőszakolójuk mondott. Mára világszintűvé nőtte ki magát a dolog. Magdi kiegészítése: “Ironikus, hogy az eset előtt nem sokkal lettem a követőjük; szeretném, ha nemsokára én is teljesen szembenézhetnék az egésszel és az én képem is kikerülhetne a többiek közé.”
- Elliot Rodger története – a nőgyűlölet “állatorvosi lova”, tanulságos olvasmány mindenkinek
- “Az elnyomott többség” – Francia kisfilm egy elképzelt fordított helyzetről és annak abszurditásáról. Felteszik a költői kérdést: az miért nem abszurd, ahogy most van?
- I don’t own my child’s body — A határok és a “nem”-mondás megtanítása gyerekeknek. Ne erőltessük a testi közeledést (“adj puszit a néninek”), ne csiklandozzuk, miután azt kérte, hogy hagyjuk abba.
- Szex-pozitív nevelés — felvilágosítás elriasztás és blokkok kialakítása nélkül
- Preventing Abuse: An Age-By-Age Guide — Hogyan lehet egy gyereknek őszintén beszélni a szexualitásról és az esetleges veszélyekről szorongás okozása nélkül?
Elmesélem én is a történetemet. Nagyjából 19 éves lehettem, péntek este a barátaimmal összegyűltünk a barátnőm édesapjának a bárjában iszogatni, beszélgetni. Nagyjából hajnali 4 fele indultam haza, jól be is voltam csípve. Mivel nagyjából 30 percre lakom a bártól, gyalog indultam haza. Gondoltam, útközben kicsit kijózanodom. Egyedül voltam az utcán. Nemsoká lépteket hallottam a hátam mögött. Két férfi volt, középkorúak lehettek. Elkezdtek utánam szólogatni, a szokásos ízléstelen, segédmunkásdumákat, gondolom ezekből nektek is volt nem kevés tapasztalatotok. “Rázd a segged, cica”, “de beleharapnék a dinnyéidbe”, stb. Nem foglalkoztam velük, gondoltam, majd megunják. Utolértek. Sose felejtem el az első felismerést, amikor rádöbbentem, mi a céljuk – legalábbis sejthető volt. A táskámat a jobb vállamon viseltem. Elkezdte az egyik a bal vállamat rángatni. Akkor rájöttem, hogy nem lopni akarnak. Sokkot kaptam, majd amikor magamhoz tértem, hátralendítettem a könyököm. Orrba találtam egyiküket. Rohanni kezdtem, vissza a bárba. Szerencsém volt, az egyikük elindult utánam, de amikor kiértem a kivilágított utcára, eltűnt. Azóta ha 3 percet is kell csak mennem, inkább taxizok, vagy felhívok valakit, hogy jöjjön értem.
– Pántnélküli koktélruha volt rajtam, kis dekoltázzsal, rövid szoknyával.
– Tűsarkú szandált viseltem, mert szeretem a magassarkút.
– Ki voltam festve egy hétvégi bulizáshoz mérten.
– Vékony testalkatom van.
– Ittam és kicsit be is voltam csípve.
– Ha szépen felöltöztem és kisminkeltem magam igen, elég jól néztem ki.
Nem láttam az arcukat megfelelően, nem tettem jogi lépéseket, de megtanultam a leckét. Szerencsém volt.
Most akkor ez az én hibám? Szerintem nem.
Nem sok embernek meséltem erről, de megoszlóak voltak a vélemények. Miért nem voltam hosszú nadrágban? Mert nyár volt. 40 fok. Nem szeretem ha izzadok, ahogy senki sem.
Miért vettem tűsarkút? Mert amikor bementem a boltba, az tetszett. Azért. Vagyis csak. Mert felnőtt nő vagyok. Jogom van eldönteni, mit viselek. Akkor is, ha ez valakinek nem tetszik.
Miért sminkelted ki magad? Mert így érzem jól magam. Mert szeretek sminkelni. Mert így döntöttem. Azért.
Semmi sem jogosít fel erre senkit. A világon semmi.
Örülök, hogy nem lett nagyobb baj. Utána mennyire rázott meg a dolog?
Gyakorlatilag én a negatív dolgokat szinte automatikusan elásom magamban, ezért elég könnyen túl voltam rajta, ami azt illeti. Egyszerűen ha eszembe jutott eltereltem a figyelmemet és annyi :) Persze ez nem célravezető, talán jobb lenne feldolgozni, megemészteni a dolgokat, nálam ez a “menekülő” komplexus lép fel ilyenkor.
Persze azért amikor hasonló helyzetbe kerültem – egyedül a sötét utcán -, akkor azért eszembe jutottak a történtek, de igyekszem mindig úgy szervezni a programomat, hogy ilyen helyzet ne forduljon elő. Szégyenszemre előfordult nem egyszer, hogy 22 éves létemre felhívtam az apukámat, hogy mégis jöjjön már értem ide, vagy oda. Egyébként azóta szinte alig fogyasztok alkoholt, és szinte mindig autóval megyek mindenhová. Ha későn is érek haza, képes vagyok arra a 10 méterre totál beparázni, amíg a kocsitól elsétálok az ajtóhoz. Paranoiás lettem.
Köszönöm, hogy meghallgattatok!
Szerintem ez egyáltalán nem szégyen. Sem segítséget kérni, sem az, hogy az apukádtól. Tök jó, hogy ilyen a kapcsolatotok! :)
A paranoiára viszont előbb-utóbb érdemes lenne szakember segítségét kérni, mert lehet, hogy egy idő után nem lesz fenntartható ez az állapot, és megnehezíti az életedet a félelem. Ha eljön az ideje, jusson eszedbe ez a lehetőség!
Eszembe jutott még egy eset amit szívesen megosztok veletek. Ugyan ez nem érintett meg lelkileg annyira, inkább felbosszantott, feldühített, de azt hiszem megér egy misét. Egy előző hozzászólásban olvastam már munkahelyi atrocitásokról, ez nemrégiben velem is megesett.
Nem is olyan régen egy pár hónapot dolgoztam egy hotelben, mint bárpultos. Az étteremvezető – 30-as, fiatal, jóképű srác mutatta meg a pult mikéntjét és hogyanját. Első nap nagyon összebarátkozunk. Szimpatikusnak találtam, annak ellenére, hogy tipikus majomkodó, beképzelt ficsúr volt (nyilván ő is tisztában volt a fizikai adottságaival, azzal, hogy igen jóképű, jó kiállású). A hotel mellett egy személyzeti otthonban szállásoltak el minket, a srác velem egy szinten lakott, mellettem kb. 3 szobával. Az első munkanapomon nagyon elfáradtam, hamar be is dőltem az ágyba. Nagyjából másnap reggel 10-kor telefonált az étteremvezető. Mondta a telefonban, hogy ha van kedvem, menjek ki az erkélyre (egybefüggő függőfolyósós erkély volt), és beszélgessünk egy kicsit. Én gondoltam óvatlanul, miért ne, hiszen nem baj, ha az új emberekkel (főleg az étteremvezetővel, aki a közvetlen főnököm) jó kapcsolatot alakítok ki. Beszélgettünk egy 10 percet, de nagyon lehűlt a levegő, így beinvitált a szobájába. Nem gondoltam semmi rosszra. Leültem, beszélgettünk pár percet, majd egyszer csak minden előzetes nélkül vetkőzni kezdett, odajött hozzám, majd gondolom a döbbent arcomat meglátva közölte, hogy ne aggódjak, nem kell lefeküdnünk, elég, ha csak eljátszadozunk egymással. Köpni-nyelni nem tudtam. Végül – már nem tudom, hogyan, gyakorlatilag sokkot kaptam -, visszamentem a szobámba. A munkaidőben ugyanúgy viselkedtünk, mint az eset meg sem történt volna. Rá két napra kopogtatott a szobám ajtaján. Kinyitottam, ő bejött, majd újra megpróbálkozott, de már erőszakosan, alig bírtam kizárni a szobából. Onnétól kezdve a munkában úgy kezelt, mint egy darab rongyot. Folyton kritizált, beszólogatott, többször leribancozott és különféle nyomdafestéket nem tűrő módon illetett, végül pár hónap után felmondtam. Kiderült, nem én voltam az első “áldozata”, csak a többiek általában beadták a derekukat.
Iszonyatosan dühös lettem, hiszen így képtelenség bárkivel is együtt dolgozni, rettegtem, ha kettesben maradtunk. Többször próbáltam vele beszélni, de hiába. Végül a munkám elvesztése lett a történet vége.
És még ő sértődött meg, hogy nem voltál vevő az ő hihetetlen varázserejére… :/ Tipikus óvodás hiszti, hogy beszólogat, miután nem hagytad magad.
Remélem, azóta lett ellene eljárás vagy valami. Vagy még mindig ott erőszakoskodik az új lányokkal?
Ő az étteremvezető, 8 éve dolgozik a hotelben és világi barátok a főnökkel! Bármit megtehet, hatalmas szava van, és a főnök egyszerűen rá se hederít a viselt dolgaira. Továbbra is zaklatja a népet és sajnos senki nem tesz ellene semmit – nem tud.
:( Annyira sz*r így. :(
Hát igen…kemény dolgok ezek… és tényleg SENKI nem segít… és mindenki téged hibáztat… ő meg kirakja a facebookjára, hogy ő szegény, szerencsétlen, ártatlanul meghurcolt… és a látszat mellette van: mert bizonyítani azt, ami a négy fal között történt, nem tudod… évekig jártam a rendőrségre, bíróságra miatta… évekig hisztis hülye picsának néztek a rendőrségen, akinek nincs más dolga, hát bejön egy kicsit pasizni a rendőrségre… évekig… közben meg elvárták, hogy legyek tökéletes anya, lehetőleg ne ismerkedjek más férfival, mert olyankor azonnal rámszabadította a gyámhivatalt, hogy nem foglalkozom a gyerekkel… neki se volt semmi bizonyítéka, de valahogy mindig neki hittek… a legdurvább az volt, amikor hívtam a 107-et, mert tudtam, hogy perceken belül betöri az ajtót, a vonal másik végén meg a rendőr közölte, hogy asszonyom, nem hallok semmit, hallgattassa el a gyereket aztán hívjon vissza… hát igen, a gyerek ott üvöltött a kezemben… félt… még most sem alszik el külön ágyban, külön szobában… pedig már lassan 3 éve vége van… és igen, nekem is ott volt a gázspray az ágyam mellett, évekig… most már talán elmúlik… és a legeslegeslegdurvább az, hogy nem én voltam a legszarabb helyzetben: sokan, sőt, rengetegen élnek családon belüli erőszakban, sokkal durvább erőszakban… én ki tudtam szabadulni… én vagyok a szerencsés 1%…:)
És most nekem is eszembe jutott egy személyes tapasztalatom. Nagyvárad térnél a barátaimhoz mentem egy kocsmába este(én teljesen józan voltam), de nem voltam ismerős a környéken, rossz utcán fordultam be, zenét hallgattam és egyszer csak azt vettem észre hogy a falra vetődött árnyékom mögött pontosan ott egy másik is, nekiiramodtam, mire a másik kicsit lelassított aztán újra mögém ért, na akkor megfordultam, a férfi jobban meglepődött mint én: ugrott egyet ijedtében és makogta hogy mi van?! én meg annyira meglepődtem hogy még ő ijedt meg hogy nevetve csak annyit mondtam semmi, és elindultam vissza fele. Azóta mindig körülnézek, és soha nem hallgatok zenét este egyedül sétálgatva.
Mindig megráznak az erőszakos dolgok, és hogy milyen tehetetlennek érzem ilyenkor magam, hogy nem tudok segíteni(anyukám gyermekjóléti szolgálatban dolgozik, én terapeutának készülök). Egyre több helyen látom hogy kezdenek nyitottabban beszélni ezekről a dolgokról, csak valahogy a hozzá állás még mindig nagyon primitív: ijesztő számomra hogy ennyire elítélik az áldozatot. Ijesztő hogy nem merem azt a félóra buszozást megtenni szoknyában/csinosabb, kihívóbb öltözetben, mikor a barátomhoz indulok és tetszeni szeretnék neki(vagy éppen magamnak), hogy azon görcsölök hogy valaki belép a személyes terembe és tesz valami gusztustalan megjegyzést, vagy már eleve csak a nézésvel megijeszt, és visszafojtott lélegzettel várom hogy végre találkozzak egy baráttal, hogy biztonságban érezzem magam. Ez főleg igaz a hétvégékre, mert olyankor a férfiak isznak is, “falkában” mozognak és sokkal merészebben viselkednek.
https://www.youtube.com/watch?v=qrhb_KXWXXo&feature=youtu.be
szomorú,hogy egy rendőrség által készíttetett kisfilm is azt sugallja,hogy az áldozat a hibás.
Aki egy 14 éves, elsős gimnazistára rámozdul az szinte biztosan nem pedofil, hacsak nem rendkívül alulfejlett az illető. Pedofiloknak sok esetben a 12 évesek is túl idősek már…
Olvasnivaló a témában:
https://dezsa.tumblr.com/post/25108498239/rape-culture-101-nemi-eroszak-kultura-1-0
Az angol szöveg alatt van a magyar fordítás. Elég hosszú, de érdemes végigolvasni.
Via, azt írod, h “Ha üzennek a ruháink, akkor beszéljünk róla, hogy mi és mit üzen, mert akkor ezek szerint ezt marhára kéne tudni.”—> miután egy értelmes, okos, tájékozott nő vagy (ezt teljesen őszintén mondom, nem cinikusan), sztem Te is tudod, h az öltözékünkkel üzenünk a környezetünknek. Az esküvődön rajtad sem szakadt melegítőgatya volt pecsétes trikóval. ;) Ugyanígy nem passzol egy bírósági tárgyaláshoz egy mikiegeres póló, bármennyire a kedvenc darab. Temetésre sem állítunk be kikericssárga ruhában, és reggelig folytathatnám.
Ha körülnéztek akármelyik pályaudvaron, aluljáróban, ahol a prostik megfordulnak, láthatjátok, hogyan öltöznek. Ha vki úgy öltözködik, nem gondolhatják róla, h ő is az? Dehogynem. Ha vki népviseletbe öltözik, nem gondolhatják róla, h fontosak neki a hagyományok, esetleg arról a vidékről származik? Dehogynem. Ezek után ugye nem kérdés, h jelentősége van az öltözéknek.
“A megjelenésemhez pedig majd csillagozok apróbetűt, hogy”—-> fölösleges gúnyolódni.
Ami a sminket illeti: a vörös rúzsnak is jelzésértéke van: a szexszimbólumokat vajh miért ezzel sminkelik? Mert a bujaságot jelképezi, egyes felfogások szerint egyenesen a női nemi szervet szimbolizálja. EZ SEM JOGOSÍT ERŐSZAKRA, MIELŐTT VKI EBBE KÖTNE BELE. A sminknek is van jelzésértéke, és ezt sztem ugyanúgy tudjátok. ;)
Szexuális kontextusban kérdeztem. Nagyon sokat látom az aluljáróban, utcákon a prostituáltakat, sokszor a stricijükkel együtt. Egy csomón melegítőnadrág van, spagettipántos felső és flip-flop. Akkor ezek szerint én amikor itthon takarítok, akkor is prostinak vagyok öltözve. Jó tudni.
Kapcsolódó cikk: https://en.rocketnews24.com/2014/09/02/women-who-attract-chikan-and-women-who-dont-the-illustrated-guide-thats-provoking-debate/
Értelmes, intelligens nő vagyok, és mégsem gondolom úgy, hogy bárkinek szexuális zöldutat jogosítana bármelyik ruhadarabom. Brigi tök jól összefoglalta, hogy a kölcsönösség mennyire fontos a kommunikációban. A hiba nem az én készülékemben van, ha valaki hülyén dekódolja az adást.
Az álláspontom marad az, ami, nem fogom többször leírni, aki szeretné, olvassa vissza, amit eddig írtam. :) Aki korlátoltnak és butának néz emiatt, vagy sajnál, csalódott, stb., áldásom rá. Aki érti, hogy mit próbálok képviselni, annak meg köszi.
“Akkor ezek szerint én amikor itthon takarítok, akkor is prostinak vagyok öltözve. Jó tudni.”—> a világon senki nem állított ilyet, Te is tudod.
Olyat se mondott senki, h szexuális zöldutat adnának a ruháid.
Mindenki érti, mit próbálsz képviselni, ezzel semmi fennakadás nincs. Abból volt némi félreértés, h ki hogyan, merről közelíti meg ezt a témát. Senki nem hibáztatott senkit, főleg nem az áldozatot, csak az okokat próbálták felfejteni néhányan. Ennyi.
Csak arra akartam rávilágítani, hogy nincsen egy egységes “hogyan öltöznek a prostik” dresscode sem.
Az okok fejtegetése észérvekkel sajnos felesleges, mert nincsen rá racionális ok, hogy miért történik az erőszak. :(
Az, hogy valaki kihívóan öltözködik, nem lehet ok, a fentebb megtárgyalt tényezők miatt, de akkor összefoglalom:
1. mindenkinek tök mást jelent a kihívó, nincsen rá egy egységes kép. De mindegy is, mert
2. az áldozatok esetében nem számított, hogy hogyan öltözködnek (statisztikák és saját bevallások szerint sem) – főleg, hogy leggyakrabban családon belül, baráti társaságon belül történik, ott nem az fog dönteni, hogy hirtelen miniszoknyát vesz fel valaki, ő már ki volt pécézve rég.
3. az ERŐSZAKTEVŐK azt mondják, hogy nem számít, sőt, az utcai támadások, molesztálások esetén kifejezetten a visszahúzódó, görnyedő, visszafogottan öltöző, csendes emberekre hajtanak, mert ők nem fognak sikítozni, és reményeik szerint nem hívják a rendőrséget. Csak egy konkrét ellenpélda arra, hogy mennyire nem számít: a túl csábosnak emlegetett “szexi, kibontott haj”-hoz képest az erőszaktevők kifejezetten kedvelik a copfot, mert azt könnyebb megfogni.
Az “öltözz úgy, hogy ne köthessenek beléd” gondolatmenet az áldozathibáztató hozzáállásból csöpögött le jótanácsként, és többségben valóban jó szándékkal mondja az, aki mondja (így van, ahogy mondod: okot keresel valami borzalomra, mert az felfoghatatlan, hogy ne legyen! a tehetetlenség pedig borzasztó, ezt is értem!), de vajmi kevés köze van a realitáshoz. Még a jó szándék mellett is vannak áldozathibáztató áthallásai az ilyen okfejtésnek, ezért ekkora hangsúllyal beszélni róla nem viszi előrébb a helyzetet.
Ha már öltözködés, akkor inkább mondjunk olyasmit, hogy ha magassarkúban megy valaki bulizni, vigyen magával lapos, kényelmes váltócipőt, és vegye át a hazaútra, hogy stabilabban álljon, és könnyebben tudjon futni, ha szükséges. Legyen nála hajlakk, mindig tudjanak róla a bizalmas barátai, hogy hol jár és kivel van (főleg, ha friss ismeretséggel megy el). Figyeljen, hogy milyen italt kap a bárban. Húzza ki magát és legyen jó a testtudata, amire sporttal is ráerősíthet. És így tovább, már leírtam őket párszor. Ezek bizonyítottan hasznosabb dolgok, mint azt fejtegetni, hogy ki öltözik kurvásan és ki nem.
Egyetértek, hogy a legtöbb támadó, akit ‘csak’ a szexuális motiváció hajt, a lenggyengébbnek tűnő áldozatot fogja keresni, tehát pont nem a kurvás, hanem a visszafogott,szelíd,kislányos megjelenést fogja preferálni. A hatalommániás erőszakoló viszont lehet, hogy a minél elegánsabb, minél úrinőbb megjelenésre hajt, mert ott jobban ki tudja élni a dominancia-perverzióját.
Az afrikai törzseknél arra gondoltam, hogy tilos a másik fél szemébe nézni. Egyébként én is “kicsípve” járok dolgozni, de egyáltalán nem tesz boldoggá, hogy kb. öten szólítanak le, amire beérek a 2 megállóra levő munkahelyemre, mert a hivatali dress code miatt túl kell lőnöm az utcai viseleten, pedig a fent említett jellemzők közül csak egy-kettő érvényes az öltözködésemre (pl. magas cipő sarok, smink).
Részemről megvárom, amíg ti kiharcoljátok ezen a téren a változást, és akkor mehet nálam is miniszoknya, meg ami a csövön kifér, de addig kösz, nem kérek a kellemetlen mellékhatásokból.
Nem arról van szó, hogy körmünkszakadtáig ragaszkodunk a miniszoknyához való jogunkhoz, mert az nekünk jár (amúgy jár, de most nem ez a lényeg). Én személy szerint sosem hordok nemcsak, hogy miniszoknyát, de semmilyen más szoknyát sem, mert nem szeretem. Kivágott, dekoltált felsőket szintén nem veszek fel, mert nem állnak jól rajtam. Egyáltalán nem venném zokon, ha ezek a ruhadarabok eltűnnének a boltok polcairól, hiszen eddig sem hordtam őket.
Viával arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a tévhittel ellentétben nem a ruha “kihívósága” alapján választ egy erőszaktevő célpontot magának. Ezt jelenti az, hogy nem számít az öltözködés. Ha visszaolvasol a kommentek között is többen írták, hogy úgy lettek zaklatás áldozatai, hogy “visszafogott” ruhában voltak. Sőt, egyik lányt kifejezetten azért kritizált a főnöke, mert nem elég “bevállalós” a munkahelyi öltözete, és elkezdte kigombolni neki a blúzát és szétkapcsolni a melltartóját.
Senki nem kér a kellemetlen mellékhatásokból. De amíg azt hiszed, hogy “visszafogott” öltözködéssel elháríthatod a zaklatást, addig úgy leselkedhet Rád veszély, hogy sejtelmed sincs róla, és tévesen biztonságban érzed magad.
Az erőszaktevőt nem a kivillanó testrészek láttán érzett fékezhetetlen szexuális vágy vezérli, hanem a hatalomvágy.
Most biztosan ki fogom verni a biztosítékot, de minden olyan dolog azt üzenetet közvetíti, hogy “szabad préda vagy”, amit egy iszlám ország vagy egy afrikai törzs is annak titulálna. Csak éppen mi a világ szerencsésebb felén lakunk, és nem egyenes következménye a kihívó öltözködésnek a nemi erőszak, de a nagy számok törvénye alapján olyanokat is bevonzol, akiket nem kéne. Amiről itt ábrándoztok az még messze nem valóság, és >>a magam részéről inkább alkalmazkodom a rendszerhez<<. Néhány példa: magassarkú cipő, szabadon hagyott váll, kilátszó melltartó, erős körömlakk, erős rúzs, miniszoknya, kiengedett hosszú haj, egy eleresztett mosoly, mindezt partner nélkül. Most magyarázzam, hogy mivel lehet levenni a fiúkat a lábukról? És igen, ezen túlmenően is előfordulhat, hogy télikabátban támadnak meg.
Én is teljesen kiakadtam, amikor a tanárom felsorolta ezeket, de hosszútávon igen is jobban jársz, ha az eszeddel, humoroddal hódítod meg életed párját, és nem a külsőddel (én 14 éve vagyok együtt a párommal).
Tiszta gáz, de visszagondolva döbbentem rá, hogy középiskolában végig azt a taktikát követtem, hogy nem mosolyogtam rá a fiúkra. Sajnos nekem kellett alkalmazkodnom, mivel 6-7 fiú volt egy időben belémzúgva, és nagyon megijedtem, amikor 2-3-an rendszeresen követtek a parkon keresztül. A mai napig vigyáznom kell rá, hogy kinek a szemébe nevetek bele.
“minden olyan dolog azt üzenetet közvetíti, hogy “szabad préda vagy”, amit egy iszlám ország vagy egy afrikai törzs is annak titulálna.”
Azokról az afrikai törzsekről beszélünk, ahol nemcsak a váll van szabadon, hanem a mell sem szexualizált testrész? Akkor ezek szerint full biztosítás a csador. Ja, mégsem.
“Most magyarázzam, hogy mivel lehet levenni a fiúkat a lábukról?”
Ne, mert nincsenek olyanok, hogy “a fiúk”. :) Nem mindenki szereti az erős körömlakkot vagy a magassarkú cipőt, ez nem általános férfiideál ám. Pont ezért nincsen egy tök jól betartható recept. Ezt próbálom ragozni már egy ideje, de abbahagyom, mert felesleges, részemről mindent leírtam, újra lehet olvasni, aki érti, érti, aki nem, az százszor elmondva sem fogja felfogni, hogy miről beszélek, attól tartok.
“hosszútávon igen is jobban jársz, ha az eszeddel, humoroddal hódítod meg életed párját, és nem a külsőddel”
Jézusmária, ez meg hogy jön ide.
Az iszlám országokban sincs egyezés arra nézve, hogy hogyan kell öltözködnie egy “tisztességes” nőnek. Vannak olyan országok, ahol még az elővillanó csukló is provokáció, és kesztyűben kell lenniük, teljesen lefátyolozva, csak a szemük látszódhat ki a nőknek, és vannak olyan országok, ahol kell a fejkendő is, de kilátszódhat az egész arc, akár még a haj is. Az afrikai törzsekről nem is beszélve! Afrikában vannak olyan törzsek, ahol az az általános, mindennapos, hogy a nők fedetlen keblekkel vannak mindig. Mert a melleket nem a szexualitáshoz kapcsolják, hanem a gyermekneveléshez. Sőt, igazából a melleknek kezdetben nem is volt szexuális jelentéstartalmuk, csak az emberré válásunk folyamán kaptak egy ilyen többletjelentést akkor, amikor a Homo erectus elkezdett felegyenesedve járni. Így láthatóbbá váltak a mellek. Addig, míg négykézláb közlekedtünk a szexuális üzeneteket csak a fenék hordozta: ha vörös színű, akkor az az egyed “termékenyíthető” (huhh, de csúnya szó) állapotban van pár napig.
A “kihívónak” titulált öltözködés sem azt jelenti, hogy “szabad préda vagyok”. Hanem azt, hogy “Szexuálisan aktív felnőtt nő vagyok. Szeretem szépnek és vonzónak érezni magamat, mert ettől magabiztos vagyok. Szívesen ismerkednék számomra szimpatikus, vonzó férfivel, akivel, ha tényleg tetszünk egymásnak kölcsönösen(!), és ha tényleg akarjuk, akkor flörtölhetnénk, vagy akár tovább is mehetnénk, addig a pontig, amíg az mindkettőnk számára(!) kellemes és élvezetes.” Hogy kinél mikor hol van az a pont, ami még kellemes, az egyéntől és helyzettől változó, van, aki csak a beszélgetésig, flörtölésig megy el, van, aki a csókig, és van, akinek az egyéjszakás kaland is belefér. A lényeg a kölcsönösség, közös megegyezés.
Olyat senki nem üzen az öltözetével, viselkedésével, hogy “Azt tehetsz velem, amit csak akarsz, nem kell a beleegyezésemet kérned.”
A “kihívó” öltözködéshez kiegészítés lehetséges definíciónak: “Szexuálisan aktív felnőtt nő vagyok. Szeretem szépnek és vonzónak érezni magamat, mert ettől magabiztos vagyok. Akkor is szívesen öltözködöm így, ha szeretetteljes, monogám párkapcsolatban élek, és épp így tartja kedvem. A kinézetem nem más, lehetséges partnereknek szól, hanem például magamnak és a meglévő partnernek, és nem kérek a közeledésekből.”
Az afrikai törzseknél baromi gyakori, hogy egy szál ágyékkötőben/szoknyában vannak a nők is. Nem csak hogy a válluk lóg ki, a mellük is! Nem a melltartópánt, hanem A MELLÜK. Az ég szerelmére, hogy jön ezt most az iszlámhoz? :DD
Bocsánat, de most elképesztően kiakasztottál. :D Hosszú kiengedett haj? Kilógó váll? Basszus, 2014 van!!! Nyáron MINDEN NŐNEK KILÓG A VÁLLA. Mert 40 fok van. És nem akar senki hőgutát kapni. A körömlakkra meg a rúzsra már ki sem térek, mert a konzervatív 86 nagyanyám nem így gondolkozik, pedig minden vasárnap ott csücsül a templomban.
Azt meg végképp kikérem magamnak minden sminkelő és csinosan öltöző nő nevében, hogy mi a párunkat csak a külsőnkkel fogtuk meg. 10 éve vagyok együtt a férjemmel. Imádja a humoromat, azt hogy okos vagyok, hogy lehet velem beszélgetni. De mellé tetszem neki, szereti a hajam, ha sminkelek, ha kiöltözök. Rohadt nagy önámítás azt hinni, hogy külső vonzalom nélkül is lehet szerelem. Te nem vonzódsz a férjedhez? Nem tartod helyesnek? Azt gondolod ronda, és ő is annak tart? A megjelenés igenis fontos! És azt fogja először észrevenni, nem a humorodat.
Nem azt mondom hogy magassarkúban vörös rúzzsal kell reggel tejet venni, de ha valaki csak meglát és nem tetszel neki, lehet neked zseniális humorod és 150-es IQ-d, nem fog odamenni hozzád. Mert nem jössz be neki.
Ugye ennek a gondolkodásmódodnak nem egyenes következménye, hogy azokat akik így öltöznek már lenézed és kurvának tartod? Mert az a legkárosabb, mikor valaki ide eljut. És majd ezt az attitűdöt átadja a kislányának is, aki amikor megtetszik neki egy körömlakk szarul érzi magát, és azt fogja hinni hogy ő ettől kurva lesz anya szerint. :(
Azoknak válaszul, akik azt kérdezik, hogy miért nem jó itt a megelőzésről beszélni, le szeretném írni a véleményemet. Alapvetően szerintem nem az a baj, hogy leírtátok, milyen óvintézkedéseket lehet és kell megtenni. Sőt, mint a nálam sokkal fiatalabb húgom nővérét és lányos anyukát is foglalkoztat a téma. Mikor lehet elengedni bulizni? Mikor kell felvilágosítani? Hogyan illik felöltözni az iskolába? Hol a határ a körömfestés még oké, de a rövid szoknya nem? stb. Mindezek azonban szerintem ezen a fórumon zárójeles kérdések, erre egy másik helyet kellene találni, mert azzal, hogy ehhez cikkhez van társítva pont Via egyik legfontosabb mondanivalóját relativizáljuk. Gondolok itt arra, hogy én is csináltam olyat, amit megelőzés szempontjából bajosnak tartanának (így utólag én is annak tartom). Például felment első randin a pasi lakására, túl sokat ittam (nem mentségül, de ittasan szerintem nehéz megítélni, hogy hol a határ, mennyi fér még bele, főleg ha egyébként nem szoktál inni.), csókolóztam ittasan vadidegennel és szerencsém volt, mert nem erőszakoltak meg egyszer sem ezen alkalmakkor, de ha megerőszakoltak volna, akkor nem hiszem, hogy leírnám ide, mert a kommentekből kiolvashattam, hogy én vagyok a hülye, én nem tettem meg mindent a megelőzésért, szóval én hibáztam, pedig pont az az egyik lényegi mondanivalója (szerintem) a cikknek, hogy az erőszakért nem az áldozat a hibás! Ez azért baj, mert így az nem biztos, hogy le fogja írni az ő történetét, az akit “megelőzhető módon” erőszakoltak meg. Így pedig félremegy Via eredeti szándéka, hogy itt minden áldozatnak (igen a forrónadrágosnak, a köldökig dekoltáltnak, a flörtölgetőnek, aki meggondolta magát is) együttérzést és menedéket adjon.
Köszönöm. ♥
No, én ugyan nem lettem név szerint szólítva, de Bogca utalt a hszemre: van aki szerint ha már egyszer megvolt a behatolás onnan nem szabad kiszállni, mert a nő már belement. —->ilyet egy szóval sem mondtam :) Arra értettem, ahogyan írtam is, h ha felizgatunk-feltüzelünk valakit, utána azt mondani, h “Bocs, mégse”, az nem feltételül korrekt dolog. Ez minden, Szó nincs arról, h ha vki sír a fájdalomtól aktus közben vagy úgy érzi, mintha borotvapenge mozogna benne, tegyen úgy, mintha élvezné és ne szóljon. Nem írtam ilyet, nem céloztam erre, ezt visszautasítom.
Más: a francia királyi udvarban, ha egy lány menstruálni kezdett, onnantól fogva dolgozhatott ágyasként. Hány éves lehetett? 16-17?
Ha még korábbra lapozunk a történelemben, mondjuk a középkori Itáliáig, még fiatalabb lányokat használtak erre, ld. “Legyetek jók, ha tudtok!” c. filmben a bíboros és Leonetta esetét. Hány éves volt a lány? 13-14?
Ha nézitek a Szulejmánt, ott is gyereklányok vannak a háremben.
Ha olvastátok-láttátok a Gésa emlékiratait, tudjátok, h gyerekként adták el a lányokat gésának, 14-15 évesek voltak, amikor licitáltak rájuk, ki fekhet le velük elsőként.
Az a közös ezekben a lányokban, hogy egyikőjük sem szabad akaratából tette azt, amit. A helyzet faramucisága, h ágyasnak lenni kiváltság volt, gésának lenni ma is az.
Lényeg: évszázadok alatt kialakult egy olyan társadalmi attitűd, ami ezt elfogadhatónak tartotta. Ezen nagyon nehéz változtatni és ez nem megy keddről szerdára.
De pont ez a lényeg, hogy ez nem a korrektségről szól. Nem azért mondod azt, hogy “bocs, mégse”, mert egy inkorrekt alak vagy, és manipulálod a másikat, hanem már tényleg nem akarod. Nem kell ahhoz zokogni a fájdalomtól, hogy “érjen”, hogy nem akarod. Bármi kellemetlenség vagy változás miatt meggondolhatod magad, bármelyik ponton, mert a vágy az nem valami olyasmi, amiről eldöntöd, hogy lesz, és akkor van.
Via, én értelek, Téged is , meg mindenkit, de ha mindenkinek mindenhez joga van, akkor a partnernek is joga van ahhoz, h ezt furcsállja/zokon vegye/stb. AZ ERŐSZAKHOZ EKKOR SINCS JOGA, NEM EZT AKAROM MONDANI, MIELŐTT VALAKI EZT OLVASNÁ KI.
Vajon a nők is ugyanilyen megértőek a pasikkal, ha azoknak nincs kedvük vagy épp alábbhagy a merevedésük? Vajon nem jönnek a “Már-nem-is-szeretsz-nem-is-kívánsz-biztosan-van-valakid” kezdetű nótával? Óóó, dehogynem… akkor mi a helyzet? Mert ha egy nőnek joga van nemet mondani, akkor a pasinak is, nem? De. És a pasinak is joga van ahhoz, h ezt tiszteletben tartsa a nő, nem? De.
Bocs az off-ért, nem akarom ebbe az irány vinni a beszélgetést, csak ezzel kapcsolatban eszembe jutott.
Dehogynincs joga a pasinak is. A cikk nem a nők testéhez való jogáról szólt, hanem mindenkinek a testéhez való jogáról. Behatolni sem csak nőbe lehet. A cikkben a férfiak ellen elkövetett erőszakra is kitértem, és arra is, hogy a “férfiak csak szexet akarnak”-fajta retorika nekik is miért árt.
Sőt, a fizikai közeledés nem csak szexuális lehet, és nem csak egy behatolást utasíthasz el, hanem akár egy érintést is. Simán lehet olyan napod, amikor nem esik jól, hogy hozzád érjen, megöleljen valaki, akkor is, ha amúgy szereted, mert mondjuk feszülésig pattan minden idegszálad. Vagy elutasíthatod, hogy valaki megfogja a kezedet, puszit adjon köszönéskor, stb. (Ld. még a cikk végi gyerekes cikk.)
Egyszerűen arról van szó, hogy a te tested a tiéd, és te mondhatod meg, hogy mikor mi történjen vele – akár szexuálisan, akár nem szexuálisan. Akár férfi vagy, akár nő, akár cisgender, akár transgender, a Kinsey-skála bármelyik pontján is helyezkedj el. És ugyanúgy jogod van ahhoz, hogy ne legyen kedved a szexhez, vagy lelankadj menet közben, ha férfi vagy. Sehol nem írtam, hogy nincs.
Aki tanult protokollt, gondolom eszébe sem jutna azt állítani, hogy nem számít az öltözködés. Ez egy nagyon kártékony kollektÍv hazugság, és ha kollektív hazugságot látok, az nagyon kiakaszt. Mikor arról is regényeket lehet írni, hogy milyen üzenetet hordoz a virág, amit kapsz, miért pont az öltözködés ne rejtene magában metaüzeneteket? Igen is üzenet értéke van a hajviseletnek, ruhaszínnek, szabásnak, stb. (ld. népviselet).
“Úgy kell neki, minek öltözködött olyan kihívóan.” Ez egy undorító mondat. DE Ha ez a mondat napjainkban elhangozhat egy f@szfej szájából, hogyan is tudtok érvelni amellett, hogy nem számít az öltözködés?! Ha férfiak szerint számít, sajnos jelenleg nem tartunk ott, hogy elég legyen az, hogy a nők szerint nem.
Németországban már az is elég, ha közeledsz a zebrához, megállnak az autók. Csehországban pedig még a rendőr is szaladva megy át a zebrán. Gondolom a rendőr is szívesebben venné a német rendszert, de addig is szeretné túlélni a napot valahogy. Nem mindegyikünk teheti meg, hogy kizárólag olyanokkal érintkezzen, akik megfelelő érzelmi intelligánciával, neveltetéssel rendelkeznek, és tudnak maguknak megálljt parancsolni (ld. barát, családtag által elkövetett atrocitások), ezért egyenlőre nem árt, ha mi is rugalmasak vagyunk.
Ez a mondat gyakran azoknak a szájából hangzik el, akik nem voltak ott a helyszínen. Próbálnak indokot találni a borzalomra, ami történt – megértem, kell valami védekező mechanizmus, mert az felfoghatatlan, hogy nincs rá ok, egyszerűen vannak barom emberek, akik erőszakolnak. Ha esik, ha fúj, ha van dekoltázs, ha nincs. Akkor is elhangzik, amikor az áldozat NEM öltözködött kihívóan – rendszerint az első visszakérdezések között van: Na és mit viselt? És nem csak férfiak mondják. És nem csak f@szfejek, hanem tök normálisnak tűnő, egyébként értelmes emberek… ettől olyan veszélyes. Az eseteket tekintve leginkább egy kollektív félreértésről van szó, hogy csak azokat érhet erőszak, akik kihívóan öltöznek, illetve a kihívó öltözködés automatikusan jobban erőszak céltáblájává tesz. Szerintem az van, amit Brigi is írt: sok embernek így könnyebb arra gondolni, hogy vele ez nem történhet meg, hiszen ő “jó kislány”, nem “keresi a bajt”.
Az üzenet dekódolásánál fontos lenne figyelembe venni a közlő szándékát is, illetve az is fontos, hogy azonos jelrendszer legyen a kommunikációban a közlő és a befogadó részéről. Én például totál nem értek a virágszimbolikához, úgyhogy nekem nyugodtan vehettek sárga vagy mittudoménmilyen virágot, nem fogok megsértődni. :D A megjelenésemhez pedig majd csillagozok apróbetűt, hogy “a frufrum nem azt jelenti, hogy X, a cipőm kopogása nem jogosít fel arra, hogy Y”. Vagy ez hogy néz ki a gyakorlatban? Nem gunyorosan kérdezem, hanem tényleg komolyan. Mit tegyünk, ha az a metaüzenet nem egyezik azzal a befogadó szerint, amit szándékaim szerint én közlök? Például a piros rúzs részemről annyi, hogy “hú, de szeretem a piros rúzst”, akkor mit csináljak, ha azt valaki felhatalmazásnak veszi valamire, amit én nem is akarok? Ne használjam többet a piros rúzst, hátha van még egy olyan valaki, aki úgy gondolja, mint ő? Mi a megoldás? Halál komolyan kérdezem. Melyek azok az általános elemek, amelyek veszélyesek, és önvédelmi okból ki kéne hagynunk az öltözködésünkből? Hány ember “ellenvéleménye” kell? Nyilván ha valaki speciális dologra bukik (pl. lógó fülbevalő), akkor azt nem tudom kivédeni, de létezik olyan általános lista azokkal az öltözködési elemekkel, amelyek félreértésekre adhatnak okot egy számottevő embertömegnél, tehát érdemes lenne abszolút kerülni? (Ők amúgy ezt honnan tanulják? Ez a kérdés kivételesen költői. Vagy nem, válaszoljatok nyugodtan.) Esetleg nincs ilyen lista, de van egy kvóta? 2 “kihívó” elemnél több már ne legyen, mert az már kibillenti a ribancométert? Egy piros rúzs belefér, ha mellé “szolidan” öltözködöm, de ha már veszek hozzá rövid szoknyát és füstös a szemem is, az már sok?
Ha üzennek a ruháink, akkor beszéljünk róla, hogy mi és mit üzen, mert akkor ezek szerint ezt marhára kéne tudni.
Amikor azt mondják, hogy “nem kellett volna úgy öltözni”, akkor beszéljünk arról, hogy mi az az “úgy”. Mert körülbelül két perc múlva ki fog derülni, hogy nincsen általános érvényű szabály – ezért is tettem fel ezeket a kérdéseket. Minden egyes embernek más, minden egyes kultúrának más, minden egyes országnak más, minden egyes neveltetésnek más az, hogy mi az az “úgy”.
Bocs, de ez nekem kipukkasztja az egész lufit.
Szia Jankanyu!
A mindennapi élethelyzetekben számít az öltözködés. Fontos, hogy milyen üzenetet közvetítek a ruházatommal, ha például banki ügyintézésre, múzeumba, állatkertbe, kirándulásra vagy iskolába megyek. Ezekben az élethelyzetekben mind-mind máshogyan öltözködöm, mert más az alkalom, mások a körülmények és más benyomást szeretnék kelteni a velem kapcsolatba lépő emberekkel. Személyiségtől, munkakörtől, stb. függően is másképp öltözik pl. egy művész és egy bankigazgató. Ha üzleti partnerekkel megy valaki megbeszélésre, és a kölcsönös együttműködésben bízik, hogy a meeting után valamilyen közös projekten dolgozhassanak, akkor fontos, hogy ne zsíros hajjal, Mickey egeres pólóban jelenjen meg az ember, mert akkor nem a komolyságot és a megbízhatóságot fogja üzenni a partnerek felé a megjelenése.
Viszont! Van egy nagyon fontos tényezője ezeknek a fent felsorolt mindennapi élethelyzeteknek, ahol igenis számít a megjelenés. Mégpedig a kölcsönösség! Az, hogy két vagy több ember között úgy dől el valami, hogy a döntésbe mindegyik résztvevőt belevonják. Banki ügyintézéskor a bank is és én is szerződést írunk alá, a bank visszautasíthatja az én hiteligénylésemet és én is megválaszthatom, hogy milyen szolgáltatást kívánok, vagy nem kívánok igénybe venni. Iskolában eldönthetem, hogy odafigyelek a tanárra, hozzá is szólok esetleg az előadáshoz, vagy végigalszom az órát. Kiránduláskor közösen döntünk a kirándulótársakkal, hogy melyik útvonalon szeretnénk menni, stb.
DE! Nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk meg arról, hogy az ERŐSZAK nem a kölcsönösség jegyében zajlik! Ez nem kétfeles játszma, nem a közös döntésről szól, hanem egy olyan bűncselekmény, ahol az áldozatnak nem volt beleszólása abba, hogy mi történjen vele. Maximum védekezésre van némi esélye. Senki sem üzeni azt a viselkedésével, öltözködésével, hogy “Gyere, erőszakolj meg!”, mert az erőszak pontosan azt jelenti, hogy valakinek az akarata ellenére történik valami.
Nagyon fontosnak érzem, hogy a mindennapi élethelyzeteket ne keverjük össze az erőszakkal, bűncselekményekkel, mert a kettő nagyon nem ugyanaz a kategória.
Lehet hogy a hozzászólások a biztonsági szintekről is szólnak. Bogca a saját szintjén nem éli meg veszélyesnek pl. meginni egy italt a haverokkal. Én igen.
Szerintem sok hozzászóló, aki a fiatal lányok öltözködését kritizálta nem okolt soha senkit, simán csak felesleges kockázatot látott.
Igen, egészen biztos, hogy valamennyire mindenki magából indul ki, és a saját tapasztalatai, ismerete, benyomásai színezik a véleményét, de nem látunk egymás fejébe, aztán jönnek a félreértések. Ezért is kérdezgetek annyit, hogy ki mi alatt mit ért, hogy jobban értsük egymást (és magunkat).
Az itókázás a haverokkal szerintem sokban függ attól, hogy milyen haverok, milyen helyszín, milyen a viszony. Ha friss ismeretség, idegenekkel teli zajos buli, nulla bizalmi kapcsolat, az teljesen más, mint hogy elmentek és isztok egy sört vagy rozéfröccsöt a belsőkörös társasággal. De ha van erőszakoló a belső körben, annak meg nem kell pia, hogy lépjen. :(
Ha már név szerint említve vagyok akkor reagálok. Van olyan, akinek olyanok a barátai, akik mellett nem érzi magát biztonságban? :O Mármint NANÁ, hogy meg merek inni egy pohár bort a barátaim körében, basszus, minek barátkoznék egyáltalán olyannal, aki mellett ez nem is férne bele? Az akkor józanon is nekem megy, nem egy pohár italon múlik.
Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember kizárólag olyan ismerősökkel vegye magát körbe, akikben lehet bízni. És amennyire lehetősége van, kerülje azt aki nem tűnik ilyennek. Értem ezt úgy, hogy lehet, hogy van a munkahelyeden egy creeper, akit emiatt napközben nem tudsz teljesen ignorálni, de ne csinálj vele közös programot a szabadidődben, mert az viszont már a te választásod.
Na ugye, a Te választásod, a Te hibád…. Ugye milyen könnyű?
A “te hibád” nem volt ott. :)
Abban kiegyezhetünk, hogy kéz a kézben jár a körültekintés (ami nem feltétlenül 100% megelőzés), az áldozatok tiszteletben tartása, a bűnösök felelősségre vonása, és a hosszútávú társadalmi paradigmaváltás? :)
Ki:)))
Az alábbi aktuális cikk is jól mutatja, hogy mi az általános vélekedés a témáról. Tényleg szörnyű :(
https://www.nlcafe.hu/ezvan/20140901/szexualis-eroszak-media-bulvar-golyatabor-elte/
Ugyanők egy szerencsétlen pasaból, akit combi artérián harapott egy hód és elvérzett az út szélén rádiójátékot csináltak.
Hogy hogyan lehetnek ezek után még a médiában, sőt mi több népszerűek az elég sokat elárul.
Az ügy utóélete:
https://keretkoalicio.blogspot.hu/2012/12/randieroszak-vagy-szerelmeskedes.html?m=1
A rádió válasza nálam alaposan kiverte a biztosítékot.
Ez annyira szomorú. Más országokban ilyenért már eltávolították őket. Mi meg semmire sem megyünk, csak mert hallgatottak. Ez akkor igazol mindent? Hogy az emberek szeretik?
Engem az bánt nagyon hogy aki más véleményen van, arra egyből jön a gúnyos válasz, a vádaskodás meg, h te hülyeségeket írsz.
Megmondom őszintén, szerintem emberjogi kérdésben alapvetően különböző, amikor “más véleményen van” valaki, hiszen nem azon megy a diskurzus, hogy ki szereti a tökfőzeléket, és a tökfőzelék vajon szar-e, és szar-e az, aki szereti a tökfőzeléket. Nincs rá tudományos bizonyíték, hogy jó-e a tökfőzelék, hiszen nem lehet ilyen; nem végeztek róla kutatásokat, hogy a tökfőzelék hogyan éli meg, hogy ő nem mindenki kedvence, mert a tökfőzelék nem egy érző lény. Szociális kérdésekben is lehetnek vélemények, de azok a vélemények amellett, hogy léteznek, lehetnek még szexisták, rasszisták, homofóbok is. És onnantól kezdve már szerintem nem olyan egyszerű a helyzet, mint a tökfőzeléknél, hogy “ugyan, fogadd el őt, hadd egye a tökfőzelékét, ha egyszer szereti”, mert nem ízlésbeli kérdésről van szó, hanem sokkal komolyabbról. Ezeket pedig árnyalja még egy csomó dolog, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Nincs könnyű dolga senkinek.
Én általánosságban azt látom (nem feltétlenül itt), hogy akinek nincs tapasztalata a dologban, az sokkal könnyelműbben oszt jótanácsokat meg tippeket, hogy mit kéne máshogy, mert az majd hogy segít. Ez nem csoda, ha heves érzelmeket vált ki olyanokból, akik érintettek, vagy ismernek közelről olyanokat, akik azok, hiszen nekik sajnos van gyakorlati tapasztalatuk a valóságról, nem csak távoli elbeszélésekből ismerik a helyzetet.
Ennyi erővel akkor Te ne írj a depresszióról meg a nemi erőszakról, mert te nem vagy depressziós és nem is erőszakoltak meg? Te is tanácsokat adsz (hozzáteszem, hasznosakat) úgy, hogy nincs konkrét gyakorlati tapasztalatod.
Szerintem minden problémának vannak árnyalatai, és kell, hogy legyen egy átmenet aközött, hogy “nem 100%-ig értek egyet” meg aközött, hogy szexista meg rasszista meg homofób lennék. És itt ebben a beszélgetésben kb. úgy jött ki, hogy aki azt meri mondani, hogy a lehetőségekhez képest vigyázz magadra, hátha 100000000000000-ből 1 esetet ezzel el lehet kerülni, az már az ördögtől való.
Úgy is hozzá lehet állni, hogy nyugodtan idd magad s*ggrészegre, mert attól még elítélendő, ha kirabolnak, miközben egy virágágyásban négykézláb rókázol, hiszen az bűncselekmény, és semmilyen körülmények között nem jogosít ez fel senkit arra, hogy kiraboljon. És tényleg nem, és büntessék is meg, de azért lássuk be, attól még a pénzed, telód, értékeid nem lesznek meg. És hiába védekezel, kirabolhatnak úgy is tök simán, hogy józanul mész az utcán fényes nappal. Hát igen, ez természetesen igaz. De nem statisztikában kell gondolkodni, hogy 99% úgy történik, hogy…! Mert az az 1 % is ember és ő ugyanolyan érték, mint a 99%. Megpróbálni érdemes, ha mást úgyse tehetsz. Mert az tuti, hogy a mi életünkben nem fog bekövetkezni az a nagy változás.
Ezt írtam: “akik érintettek, vagy ismernek közelről olyanokat, akik azok”
Ha végigcsinálsz egy közeli hozzátartozóddal vagy barátoddal egy ilyen esetet, az sem marad meg rajtad nyom nélkül. Több rálátásod van a dologra, mint annak, aki csak könyvekben, filmekben lát efféléket (egészen eltorzítva a valóságot).
Plusz még ez sem szükségszerűen előfeltétel, mert empatikusnak is lehet lenni, és észreveheted magadon a betanult társadalmi mintákat, és tanulhatsz, változhatsz, változtathatsz. De ez is piszok nehéz. Még ha nyitott és toleráns vagy, sokszor akkor is van még hova fejlődni, mert annyira belénk vannak vésve az alapszabályok, hogy reflexszerűen képesek felütni a fejüket a legváratlanabb pillanatokban. Ezt is saját tapasztalatból tudom. Ezért is kell gondolatmenetet, világnézeteket bogozni, amit meg is teszek magammal is, és ezekre kérdezek rá, amikor kérdezek.
És ezt is írtam: “Ezeket pedig árnyalja még egy csomó dolog, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Nincs könnyű dolga senkinek.” Szerintem sem full szexizmus, ha nem 100%-ban értesz egyet. Ezt jelentette az idézett szakasz. De a véleményeket pusztán azért, mert vélemények, nem minden esetben kell tolerálni – például ha mondjuk valaki azt gondolja, hogy téged vagonokban el kéne szállíttatni messze, az is egy vélemény… Ezért írtam, hogy emberi jogoknál a vélemény mint kötelezően elfogadandó jelenség nem olyan nyilvánvaló, ellentétben a tökfőzelékkel, és ez soktényezős, és nagyon nehéz helyzet, hogy kinek mi fér bele, és tényleg nagyon, nagyon árnyalt.
Szóval helló, de szerintem ugyanarról beszélünk!
Bocsánatot kérek, ha sikerült megbántanom bárkit is. Nem volt szándékos, de tudom magamról, hogy fontos nekem ez a terület; képes vagyok szenvedélyes lenni ezzel kapcsolatban; nem mindig jön át a szánt hanglejtésem/hangvételem írásban (ami tök könnyen félreérthető); és ez egy nagyon érzelmileg felfűtött téma.
Köszi, hogy beszélgetünk róla.
Azt senki nem mondta, hogy nem kell vigyázni magunkra, meg elővigyázatosnak lenni! Én is odafigyelek ha este egyedül sétálok, ha nem érzem biztonságban magam, még egy kulcsot is az ujjaim közé teszek, hogy ha védekeznem kell akkor legyen “fegyverem”. Az nem lett soha lehurrogva, aki csak azt írta, hogy igen, figyelni kell. Az lett lehurrogva, aki azt mondta, hogy megfelelő öltözettel csökkenthető az esély. Mert erre nincs tanulmány, és a tapasztalat is mást mutat.
Engem azt is megdöbbent (ez már másik gondolatmenet, nem neked szól), hogy van aki szerint ha már egyszer megvolt a behatolás onnan nem szabad kiszállni, mert a nő már belement. Elképesztő, hogy így gondolkoznak nők, basszus elkezdhet fájni valami, lehet bármi olyan ok, ami miatt az mondom hogy nem, mégse, ne haragudj. Velem is előfordult már, és a férjem megértette. Ilyenkor komolyan nyelni kell a könnyeket és “végigcsinálni ha már belekezdtem”? Ne legyen már ennyire semmennyi elvására magával szemben egy embernek! Folytatod a sportolást, ha lesérülsz? Nem, mert fáj, mert még több kárt okozol. Ez ugyanaz.
Én úgy éreztem, hogy ez a “miniszoknya” téma ki lett egy kicsit sarkítva, és a végén az lett belőle, hogy Lanát, Anise-t és engem is megvádoltak azzal, hogy mi az áldozatot okoljuk.
Jó lenne erről személyesen is,mert csak a betűk tényleg félreérthetők.
Nem is tudom, akkor valahogy úgy lehetne mondani, hogy “nyomokban áldozathibáztatást tartalmazhat”, de tényleg szerintem is túl van pörögve már a miniszoknya. Ha nem lenne egyértelmű, se Téged, se Lanát, se Anise-t nem tartom elvetemült slutshamer őrültnek, dehogy… És tényleg, őszintén köszi, hogy beszélünk róla.
No, pont most akartam emailt írni, már fogalmaztam:)))
Via: nekem is kényes kérdés ugyanakkor értem, amit Bongyorka szeretne (azt hiszem).
Mindenféle emberjogi nézeteimmel együtt ami alkohol és drogabúzus megy az nem normális. Böki a csőrömet mert én is minden ágyásban rókázó lány láttára azt gondolom, hogy b.meg hogy lehetsz ilyen buta?
Jogod van, nem okollak de szívem szerint bevinném az öszeset valamilyen NaNe gyűlésre, hogy vazzeg ilyen világban éltek, NEM MEGENGEDHETŐ. Kövezzetek meg, de én nem érzem annyira rózsásnak a közállapotokat, hogy akár egy pillanatra is kimerjem engedni a kontrollt puplikusan.
Felszedem őket, nem hagyom egyedül, de a “nem vagyok hajlandó félelemben élni” hozzáállás nem jó. Az is bánt még, hogy mikor tudom, hogy valaki az életét veszélyeztető ostobaságot csinál, akkor ne szóljak, mert az Ő jogai. Mert az elkövetők -mint ahogy írtátok- a hatalomra és a sérülékenységre utaznak, de ahogy leiszod magad rohadt sérülékeny leszel. Ha meg azt írom, hogy félni kell, mert igenis kell szerintem, akkor eltúlzom, mert nem félni kell, hanem világot építeni….Építem én, de addig rohadtul megölnek, megvernek, megerőszakolnak abban a világban, amit mások építettek nekem, és csak mert nem az én hibám még ugyanúgy fogok sérülni.
Ez az egész nekem inkább a tudatosan élésről szól, és abban benne van a másokra gyakorolt benyomásom monitorozása is (igyekszem határozott lenni), meg a potenciális veszélyekre figyelés. És akkor ezzel lefedtem kb. 2%ot és nem, nem alszom jobban tőle.
Szerintem ezek kézenfogva járnak, mármint a jelenlegi helyzetben való túlélés és az azokra vonatkozó stratégiák (kulcs a kézben hazafelé, önvédelmi tanfolyam, nem fogadsz el idegentől italt, stb.), illetve a hosszú távban gondolkodás, hogy tényleg egyszer majd ne kelljen félelemben élni, és azért mit tehetünk. Csak az egyikben meg csak a másikban gondolkodni sem jó, de szerintem ebben mind egyet értünk.
De azt is vegyük hozzá, hogy ha valaki bokorban rókázik, nem biztos, hogy ő volt a buta, és az ital tartalmának teljes tudatában fogyasztotta el a piát. Vagy nem is biztos, hogy attól rókázik, mert részeg, vagy túl sokat ivott. Én egy konyakosmeggytől is kidobom a taccsot. :) De elég, ha ebéd után közvetlenül ülök autóba, és máris könyörgöm, hogy álljunk meg a legközelebbi bokornál. Szóval ha engem láttok valahol hányni fényes nappal, nem részeg vagyok, csak nincs epehólyagom. :D
Az is lehet, hogy olyan társaságban volt, ahol erősködtek, hogy ugyan, igyon még, és külső nyomásra cselekedett (és nem buta meg hülye, csak mondjuk kétségbeesetten be akar illeszkedni, és nincs olyan szinten az önbizalma, hogy azt tudja mondani, hogy “francba veletek”, és hazamegy). Vagy tudtán kívül raktak töményt az italába, “jól megvicceljük” alapon. Ez sem annyira fekete-fehér, hogy aki lány és bokorban rókázik, az egyértelműen a “gondolkodj már, ne legyél hülye” kategória, és tudatosan engedte el a kontrollt. :(
Pl. Magdi. Értem én. Csak az arányok…. Értem, hogy többfajtája van ennek is, de akkor nem lehet mondani, hogy ne idd magad öntudatranra, mert könnyebben leszel áldozat? Akkor már egyből úgy értitek, hogy minden részeg lányt elítélek?
Amíg kultúrája van az iszom-hányok-belefekszemnek addig azok vannak többségben, akik ezt szándékosan csinálják, hogy (miért az a lehetséges következményeket tekintve teljesen mindegy), addig ;n nem a kivételekkel kezdek hanem a többséggel.
Oké, akkor mondjuk ezt: felelősséggel fogyassz alkoholt, és vigyázz, hogy nehogy más leitasson akaratod ellenére. Nem csak a szexuális erőszak miatt, hanem egyébként is fontos, hogy ne csúsztasson senki semmit tudtodon kívül az ételedbe, italodba. (Banális dolog, de allergia miatt is fontos lehet ez, hogy tudd, mit eszel/iszol, nem kell hozzá rosszindulat. Jó pár olyan sztorit hallottam, hogy az egészségügyi gluténmentes diétát úri hóbortnak gondolván “úgysem tudja meg, legalább felszed egy kis súlyt” felszólalással a házigazda figyelmen kívül hagyta a hozzávalóknál, és a vendég rosszul lett.)
Szép lett:)
Norcika, nagyon egy rugóra jár az agyunk. :)
A lényeg egyébként szerintem az lenne, hogy valóban beszéljünk erről a témakörről, mert amíg tabu, addig nem várható javulás (sőt), csak ne szemellenzősen tegyük ezt, mert az inkább árt, mint használ. Igen, nagyon sok olyan eset történik, ami nemhogy nem megelőzhető, de még csak nem is látható előre. Nagyon sok a gyerekbántalmazás, ami a lehető legrosszabb és a lehető legkeményebben fel kell lépni ellene. És vannak olyan esetek, amik lehet(!!!), hogy megelőzhetőek lennének némi óvatossággal. 100%-ig nem tudhatjuk biztosan, mint ahogy semmi mást sem az életben, de nyilván rosszat nem fog tenni az extra óvatosság senkinek sem.
Most le lehet ezt egyszerűsíteni úgy, hogy ” ne mondjátok, hogy mindenkit azért erőszakolnak meg, mert miniszoknyát vesz fel, és ha majd nem vesz fel miniszoknyát, akkor nem fogják, mert nem számít, úgyis megerőszakolják”, engem nem zavar, csak ezzel nem sok lépést tettünk annak irányába, hogy változzon a helyzet erőszak fronton, ami ennek a cikknek a célja lett volna, ha jól értettem.
Leírtam ezer módszert, amivel tehetünk a változás érdekében. :) Slut shaming (szexuálisan aktív nők demonizálása) abbahagyása, internalizált nőgyűlölet felismerése és felszámolása, rivalizálás helyett szolidaritás, társainkra rászólás szexista és rasszista poénok vagy kiakadások esetén. Ebben benne van az óvatosság is: ha pöcsfej pasi száll rá a barátnődre, ne engedd el vele, mentsd ki. Ha egy kolléganőd zaklat egy beosztottat, állj ki mellette, ha tanuskodni kell a felettese ellen. Ha nincs magánál a barátnőd, ajtóig kísérd haza, ne hagyd egyedül az éjszakában abban reménykedve, hogy majd úgyis rendben lesz minden. Ha vakrandira megy egy ismerősöd, állapodjatok meg abban, hogy a randi kezdete után 15 perccel felhívod, és ha jól megy a randi, akkor csak pár szót váltotok (“Igen, anyu, holnap találkozunk, puszillak.”), de ha le akar lépni, akkor megvan a telefonhívás miatt a lehetősége (“Jaj anyu, leestél a lépcsőn? Jézusom, máris megyek.”) Sportolj, hogy jobb legyen a testtudatod. Járj önvédelmi tanfolyamra. Legyen nálad hajlakk, ha már gázspray nincs.
Ez szerintem sokkal konstruktívabb és megvalósíthatóbb, mint a “mit ne vegyél fel, mert préda leszel”, meg az “úgy kell neked, ha nyilvánosan smárolsz-pettingelsz pasikkal, legközelebb ne lepődj meg, ha elkapnak”.
Beszélhetünk inkább ezekről a lépésekről? A miniszoknya szerintem is már túl van ragozva.
Mivel az egyetlen gondolat, ami átjött a hozzászólásaimból, az rendületlenül és kizárólag az öltözködés “lám, lám, csak azt erőszakolják meg, aki rövid ruhát vesz fel, hát ne tegyétek” jellegű megközelítése volt, én azt hiszem, témát ugrok, de majd valaki biztosan szívesen beszélget azokról a dolgokról, amikről írtál.
Értem a szándékodat, és tényleg köszönöm, hogy megírtad. Csak próbálom kibogozni a gondolatmenetet.
Így van, bármikor történhet olyan, aktus közben is,hogy valami miatt már nem akarod folytatni és jogod van azt mondani,hogy “Állj!”. Az egyik barátnőm mesélte el, sok évvel az eset után, hogy amikor elveszítette a szüzességét az akkori barátjával, borzasztóan fájt neki és hiába mondta a srácnak,hogy hagyja abba, már a könnyei is folytak, a pasi mégsem állt le. Szóval közös megegyezéssel kezdték el a dolgokat,de a vége már nagyon nem úgy zajlott. Szóval ez erőszak vagy mégsem? Szerintem az. Ennek köszönhetően, sok évbe telt mire valóban élvezni tudta az együttléteket másokkal és már nem volt benne a fájdalomtól való félelem.
Én is azok táborát erősítem, aki szerint, nem az öltözködésen múlik (bár azért éjjel nem flangálnék egyedül miniszoknyában és köldökig érő dekoltázzsal a 8. kerületben, igaz sehogy máshogy sem :)) De amiket írtál Via, azok sokkal használhatóbb tanácsok.
Én egy időben interneten ismerkedtem, a jelenlegi páromat is egy társkereső oldalon ismertem meg. Mondhatni sok netes első, második randin voltam. De volt pár alapszabály amit mindig betartottam. Pl mindig nyilvános helyen találkoztam az illetővel, ahol lehetett ismerkedni,beszélgetni, de sokan voltak körülöttünk. Soha nem engedtem,hogy az első néhány randi alakalmával hazakísérjen (ezáltal megtudva,hogy hol lakom), de ami szerintem a legfontosabb, MINDIG volt legalább egy vagy két személy, aki pontosan tudta,hogy hol találkozom és kivel (általában elküldtem az adott pasi fényképét egy barátnőmnek) és meg volt beszélve,hogy ha x időpontban nem jelentkezek akkor ők keresnek,hogy minden rendben van-e. Ezek szerintem olyan alapvető dolgok, amelyek tényleg segíthetnek megelőzni a problémát. Hozzáteszem,hogy bár sok idiótával hozott össze a sors az interneten, akiken ma már csak nevetek, de igazi problémám soha nem volt ebből a fajta ismerkedésből, ellentétben a budapesti éjszakában való bulizás alatti ismerkedéssel.
Sziasztok.
Én egyetértek Lanával, sőt Borzassal is.
Eddig azt hittem, ez azon nagyon ritka blogok egyike, ahol békében elférnek a különböző vélemények egymás mellett, de… Más megközelítésben írt erről Lana, máris gunyoros megjegyzést és abszurd választ kapott cserébe. Miért? Kulturáltan elmondta a véleményét, nem szitkozódott, nem hibáztatott senkit.
Én is leírom, mit gondolok, vállalva a megkövezést, az egyet nem értést és minden mást.
Én sem hibáztatok senkit, aki áldozatul esik, gyereket főleg nem, ez nem is kérdés.
De: nagyon sok nő kiált farkast úgy, h valójában nem történt semmi…miért? Mert azt a legostobább is tudja, h ha bemegy egy kapitányságra, és azt mondja, h őt megerőszakolták, hét ország rendőrségét uszítják a srácra és a föld alól is előkerítik. Nem mondom, h általános, de megesik.
A másik: bármikor visszaléphetsz az aktustól, akár közben (??) is. Hááát….azért ha valakit feltüzelünk, felcsigázunk, felizgatunk, és utolsó utáni pillanatban “Bocs, mégse”, akkor az nagyon nem szép dolog ám… Mert végülis játszadozunk a másikkal ilyen módon. És ha már felnőttek vagyunk, tudjuk már eldönteni, h akarjuk vagy nem akarjuk.
A viktimológia foglalkozik egyébként az áldozattípusokkal, akit érdekel esetleg.
Vannak akik farkast kiáltanak igen, én írtam is erről egy kommentben korábban.
Azért vannak itt egyébként “letámadva” Borzasék, mert ez nem vélemény kérdése. Ezek tények. Tény, hogy az öltözködés NEM befolyásolja az erőszakot. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy te nem hiszel a gravitációban meg a klímaváltozásban, szerinted ez nem létezik. Attól még rohadtul létezik, és ne lepődj meg ha hülyének néznek a véleményed miatt, mert ez nem véleményfüggő.
Ez itt a baj ezekkel a kommentekkel, hogy kutatási eredmény nélkül, minden más kutatással szembemenve állítják, hogy múlik a kinézeten az erőszak. Ezért a letámadó, és cinikus kommentek. Mert nincs igazuk, és RENDKíVÜL káros hogy ezt terjesztik, főleg egy olyan felületen, ahol sokan maguk is áldozatok. Nincs erre senkinek sem szüksége.
“Nem hibáztatott senkit”: dehogynem. Azáltal, hogy kimondja valaki, hogy megfelelő öltözettel meg lehet előzni az erőszakot azt is kimondja, hogy akit megerőszakoltak, az nem volt megfelelően felöltözve, és az ő hibája. Ez ok-okozati összefüggés. Olyan ez, mint a “nincs bajom a buzikkal, de…” kezdetű mondatok. De van bajod velük, mert ha nem lenne, akkor nem lenne de a mondatod második felében. Lehet hogy nem írták le borzasék azt, hogy az áldozatok hibája volt, de azt leírták, hogy meg lehetne előzni, ez pedig azt jelenti, hogy akkor ők úgy gondolják, hogy tehetnek erről.
Örülök, hogy sikerült megfogni a mondandóm lényegét (igen, ez ironikus volt).
“Nem kimondottan centikről és árnyalatokról szólt a hozzászólásom, inkább magáról az attitűdről.
Én sem hiszem, hogy létezik öltözködési stílus, ami megment. Egészséges veszélyérzet létezik, ami sajnos mindentől nem, de adott esetben megmenthet egyes dolgoktól. (… ) mindig legyen mindenkiben egy egészséges óvatosság, ami azt látom, hogy nagyon sok lányban nincs meg. Lényegtelennek tartom azt, hogy füstös szemeket, bordó rúzst, akármilyen medált vagy vörös körömlakkot visel-e valaki ezzel az egészséges óvatossággal összehasonlítva.”
Szerencsére azért van, aki értette, mire próbálok kilyukadni, úgyhogy nagy baj nincs, :)
Tovább szerintem felesleges ezt ragozni, nem tudok ennél egyszerűbben fogalmazni: nem minden erőszakos bűncselekményt lehet megelőzni sajnos, de van, ahol csökkenthető a kockázat. Persze, garancia semmire sincs, de én már jobban érzem magam, ha legalább valamit tettem annak érdekében, hogy nagyobb biztonságban legyek. De még egyszer leírom, hogy ez csak az én véleményem, mindenki nyugodtan azt gondol és csinál, amit csak szeretne, legalábbis tőlem.
De hiszen épp azt írta Lana, h nem lehet megelőzni az erőszakot öltözködéssel sem. Nézd csak: Lana írta:
2014. augusztus 29., péntek 20:30 Vannak tényezők, amiket ha kiiktatunk, nagy mértékben csökkenthető a kockázata annak, hogy erőszak áldozatává váljunk ( csökken, nem megszűnik!); —-> ki is hangsúlyozza, h nem szűnik meg. Annyi esze itt sztem mindenkinek van, h tudja ezt. :)
Csak érdekességképpen kérdezem: ha valaki linkelne Nektek egy statisztikát/felmérést/tanulmányt arról, h van összefüggés az öltözködés és a támadás között, elhinnétek? Másképp gondolkoznátok erről? Nem tudok ilyenről, csak kérdezem.
Most nem volt időm jobban rákeresni szakirodalomra, de egy ilyet találtam, ami említ kutatásokat, igaz nem konkrétan idézve. https://mona-alapitvany.hu/wp-content/uploads/2012/08/teny-tevhit.pdf
Anno az egyetemen mikor erről volt szó mi is azt tanultuk, hogy könnyen támadható áldozatot keresnek az elkövetők. Nem olyat, akinek kilóg valamije.
“Mert azt a legostobább is tudja, h ha bemegy egy kapitányságra, és azt mondja, h őt megerőszakolták, hét ország rendőrségét uszítják a srácra és a föld alól is előkerítik.”
Bárcsak, bárcsak így lenne!
“tudjuk már eldönteni, h akarjuk vagy nem akarjuk.”
Bármelyik pillanatban történhet olyan változás, ami kizökkenthet. Nem előre megfontolt szándékkal mész bele úgy az aktusba, hogy tudod, hogy utána nem fogod akarni és direkt kiszállsz előbb. Nem erről van szó. Simán lehet, hogy közben változik valami, ami miatt már nem akarod, pedig előtte akartad. Ez nem játszadozás. Nagyon egyszerű és gyakori példa az, hogy mondjuk olyan fájdalom ér közben (akár mert kiszáradsz, akár mert valami akaratlanul erősebb mozdulat történik, pl. egy erősebb lökés éri a méhszájadat), ami kellemetlen, kizökkent, és már nem kívánod a szeretkezést – lehet, hogy magát a szexet igen, és máshogy befejezitek, de konkrétan a behatolásnak szeretnéd, ha vége lenne, mert már nem esik jól. Ekkor igenis szólhatsz, nem kell eltűrni, hogy “úgyis mindjárt vége, azt meg csak elviselem valahogy”. Az is lehet, hogy mond/tesz olyat a partner, amitől mentálisan zökkensz ki, és már nem szeretnéd többet folytatni.
Én megértem, hogy nem voltál még ilyen helyzetben, de ez például az a kategória, ami simán egy stabil párkapcsolatban is előfordulhat, és kommunikációt igényel. Mert ha rendszerint valakinek úgy végződnek a szeretkezései, hogy az utolsó perceket már “tűri” valami fura indokkal (“ennyi igazán telik tőlem, végülis most már illik hagyni neki, szegény, mi lesz vele, ha nem tudja befejezni, már úgysincs sok hátra…”), akkor az hosszú távon nem tesz jót sem az egyénnek, sem a kapcsolatnak.
Hmmm…. ebben a témában regényt tudnék írni….de …. 17-18 évesen bezártam magam mögött egy kaput, és soha nem szeretném kinyitni …előttem már sokan sok mindent leírtak ….. nekem ,,megvolt,, ezek közül a nevelőapa, munkáltató, szemellenzős szerelem ….lezárt múlt, de ránézésre megállapítom bárkiről , ha szexuálisan zaklatják.
Nagyon szívesen. :) Ez a jó a fórumban. :)
Nézd, ez csak az én véleményem, nem általános érvényű igazság. Az, hogy “okolom az áldozatokat” kissé túlzás. Nem okolom őket. Ha azt kérdezed, hogy őket tartom-e hibásnak: nem. Ha azt, hogy szerintem tehetünk-e mi is valamit a saját védelmünk érdekében: igen.
Szia Brigi!
Igen, sajnos tényleg szeretjük azt hinni, hogy a rossz dolgok csak másokkal történhetnek. Erre mindenki hajlamos szerintem, én is, de nyilván bárkivel bármi megtörténhet. Csak az nem mindegy, hogy mit teszünk meg azért, hogy ne történjen meg. Garancia nyilván nincsen semmire, könnyen lehet, hogy betörnek a lakásomba, de ha legalább bezárom az ajtót minden alkalommal, amikor elmegyek otthonról, már tettem valamit magamért, azért, hogy megpróbáljam elkerülni a bajt.
Az a baj, hogy szerintem az emancipáció óta eltelt egy évszázad kevés volt egyelőre ahhoz, hogy alapjaiban megváltoztassa azt az évezredes társadalmi berendezkedést, hogy a férfinak joga van a nőhöz, akit megkíván, illetve, hogy a nők bizonyos mértékben alsóbbrendűek. Ennek a hozzáállásnak a következménye a nemi erőszak és a szexuális zaklatás. Sajnos amíg ez nem kopik ki teljesen a köztudatból, addig én úgy érzem, hogy mindig lesznek, akik úgy gondolják, hogy ez a megfelelő módja, hogy megkapják, amit akarnak. :(
Innentől egyetértünk, tenni mindenképpen kell, beszélni is kell, segíteni is, főleg azoknak, akik nem tudnak magukon (lásd bántalmazott gyerekek). Én e mellett még azt is gondolom, hogy amíg nem lesz olyan a minket körülvevő világ, amilyennek lennie kellene, addig a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint kell játszani, és megvédeni magunkat, amikor lehet. Nem jó, hogy 10-ből 9 autó nem engedi át a gyalogost a zebrán, de ettől még körül kell nézni, mielőtt átmegyünk, és ha autó jön, nem lelépni elé, akkor sem, ha épp nekünk lenne elsőbbségünk.
A sztori pedig: átlag szórakozóhely Budapesten, átlagos tizenévesekkel tele. tökrészeg kis csaj egy ideig közelről ismerkedik egy sráccal, majd egyszer csak gondolnak egyet, és lezavarnak egy kb. 5 perces menetet a falnak támaszkodva, amit a körülöttük lévő szerencsés közönség végignézhet, utána a csaj gyorsan odahány egyet maga mellé, és mennek vissza bulizni.
Nagyjából ezt nem kellene szerintem csinálni. Igaz, ez nem volt erőszak, de ki tudja, legközelebb kivel akad össze.
Nem igazán értem a példát, hogy hogy jön ez most ide. Igen, nem biztos, hogy szeretnénk nézni mások nemi életét. De most ez mit jelent a lányra nézve szerinted a szexuális erőszak témakörében? Mindenki látta, hogy ő milyen “könnyű préda”, és legközelebb ezen felbuzdulva esetleg akarata ellenére “elkaphatják”? Csinálták volna a négy fal között? Vagy ott se? Eltekintve attól, hogy ez most egy nyilvános helyszínen történt, ami súrolhatja esetleg a közszeméremsértés határát, abszolút semmi közünk ahhoz, hogy ő szabad akaratából egy másik emberrel annak beleegyezése mellett hány perc ismeretség után szexel. Még ha mi nem is döntenénk úgy a helyében. :)
“Mindenki látta, hogy ő milyen “könnyű préda”, és legközelebb ezen felbuzdulva esetleg akarata ellenére “elkaphatják”? ” Igen, nagyjából ezt jelenti a lányra nézve szexuális erőszak témakörében.
Nekem teljesen mindegy, hogy ő hány perc után kivel és hogyan, ez arra a fajta viselkedésre akart példa lenni, amit írtam a legelső hozzászólásomban, így jött ide.
Őszintén szólva nem akarok meggyőzni senkit semmiről, ez volt az én véleményem, ami valahogy a cikked hatására megfogalmazódott bennem, leírtam, ettől függetlenül mindenki úgy gondolkozik, ahogy neki jólesik.
Hát, nem tudom, nekem ez olyan skarlát betűs, és rímel a bejegyzésben is idézett “de hiszen maga köztudottan szeret adakozni, akkor miért szomorú, hogy most elvették a pénzét”-érvelésre. De köszönöm, hogy megosztottad, érdekes volt.
Szia Via!
Egy ideje már rendszeresen olvasom a blogod, nagyon szeretem az írásaid, és úgy látszik, eljött az idő a regisztráláshoz is. :) Először is fogadd elismerésem ezért a cikkért, az alapos munkáért,a kutatásért, amit végeztél, nagyon összeszedett, tartalmas iromány lett. Azonban bármennyire is szeretem olvasni, amiket írsz, most szeretném leírni a véleményem én is, mi szerint nem teljesen értek egyet veled, még ha ezzel nem is leszek feltétlen népszerű (azért remélem, hogy nem így lesz, és -amilyennek megálmodtad ezt a közösséget- tudunk kulturáltan vitatkozni).
Szerintem nagyon egyoldalúan lett megközelítve a téma. Előrebocsátom, hogy semmilyen erőszaktevő pártját nem fogom, és nem gondolom, hogy nem érdemelnek kemény büntetést, DE igenis előfordulhat, hogy bizonyos mértékben a sértett is hibás. Nyilván nem a gyerekmolesztálásokra gondolok itt, vagy a kihalt utcán megtámadott nőkre, hanem azokra az esetekre-amiket már pedzegettek itt előttem néhányan-amikor jellemzően tizenéves, felnőttet játszó kislányok túl messzire mennek. Vannak tényezők, amiket ha kiiktatunk, nagy mértékben csökkenthető a kockázata annak, hogy erőszak áldozatává váljunk ( csökken, nem megszűnik!); a túlzott alkoholos/drogos befolyásoltság, bizonyos öltözködési stílus ( a csador és a forrónadrág+melltartó kombináció között elég színes a paletta ahhoz, hogy ne kelljen feltétlenül az utóbbiban járni az éjszakát), egyfajta kommunikációs stílus, amiből a férfiak nem kimondottan arra következtetnek, hogy a személyiségüket szeretnénk megismerni (most nagyon finoman fogalmaztam, nyilván mindenki tudja, mire gondolok). És ne mondjuk azt, hogy egy tizenéves még nem tudja, hogy mekkora súlya van annak, akit tesz, és, hogy csak népszerű akar lenni, mert én is voltam 14 éves kislány, te/ti is, és mégsem csináltam/-tunk ilyesmit, mert jobb esetben egyszerűen fel lehet érni józan ésszel, hogy mi az, amit lehet, és mi az, amit nem, mert veszélyes. (Az már más kérdés, hogy engem sosem engedtek volna el ennyi idősen éjszakázni a szüleim.) Ez persze nem kizárólag erre a korosztályra vonatkozik, de jellemzően ők azok, akik a leírt módon viselkednek.
Nem azt mondom, hogy minden esetben hibás a sértett fél, hanem azt, hogy lehet olyan eset, amikor igen. Nem azt mondom, hogy ez felmenti az erőszaktevőt a felelősség alól, hanem azt, hogy ha lehet csökkenteni a kockázatot, akkor érdemes ( tehát nem kell rettegve élni és folyton a hátunk mögé nézve járni apácaruhában, csak megtenni azokat a legegyszerűbb lépéseket a saját biztonságunk érdekében, amiket meg tudunk). Nyilván tisztában vagyok vele, hogy nem minden támadás/erőszak/zaklatás ilyen körülmények között történik, de ilyen körülmények között IS történik. Itt pedig szerintem egyértelmű a lányok/nők felelőssége is. Azt hiszem, volt már egy férfi kommentelő, aki valami ilyesmire próbált rávilágítani, ha nem is ezekkel a szavakkal.
Kicsit hosszú lett, lényeg a lényeg: szerintem is nagyon fontos, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, mert a tudatlanság és a homokba dugott fej sosem vezet jóra, de beszéljünk a “mi” (értsd nők) felelősségéről is, arról, hogy mit jelent óvatosnak lenni( nem rettegni, hanem óvatosnak lenni), mert soha semmi sem fekete vagy fehér.
Szia!
Köszi a hozzászólást. A “nagy mértékben csökkenthető”-re kérlek, linkelj egy kutatást, mert a beszámolók alapján rohadtul nem számít, hogy józan vagy és nem “lóg ki semmid”. Megmondom őszintén, nem hiszem, hogy az a helyzet, hogy “lehet csökkenteni a kockázatot, tehát érdemes”. Pont ez az őrült nagy baj, hogy a smink és az öltözködés nem számít. Minden ilyen dolog csak tüneti kezelés, de ha még alapja sincs, akkor puszta bűntudatkeltés.
De jó, akkor legyünk gyakorlatiasak, fogadjuk el, hogy igen, rajtunk is múlik, és megéri erre fokozottan odafigyelni, hogy védjük magunkat. Mesélj, milyen az a bizonyos öltözködési stílus, amivel “lehet csökkenteni a kockázatot”, mert kevésbé leszünk támadó felület? Tényleg kíváncsi vagyok. Mondd meg, hogy hogyan öltözzünk, hogy “ne legyen baj”. Meddig érjen a szoknya? Hány centi a térd felett? Esetleg alatt? Adatokat kérek. Komolyan. Milyen legyen a dekoltázs? A csador túlzás, értem, akkor mondjuk a garbó? Negyven fokban, nyáron? Ujjatlan, spagetti pántos top? Az már tilos? Rövidnadrág? Csak bő, csak térd alattig érő, bermuda fazon? V-nyakú póló? Pamutból? A színe fontos? Lehet rajta felirat? Valami vidám? Azt se? Hegyes körömforma megengedett? Legyen hosszú, de ne vörös, ha vörös, akkor legyen rövid? A lábkörmöket ki szabad festeni, vagy azt csak a ribancok szokták? Nyaklánc kóser? Keresztmedál, hm? Az segíthet esetleg, lelkiismeretet ébreszt a támadóban? Kerek, karika fülbevaló? Az már nem, az is téves üzenetet küldhet? Szempillaspirál még oké, műszempilla nem? Füstös szemek – a barna határeset, a fekete tiltólista? Rúzsból mályva, halványrózsaszín, szolid szájfény rendben, a bordó kuka?
És sötétben sose menjünk egyedül az utcán? Télen négy óra után sem?
Ugye érzed, hogy abszurditásból kérdezem ezt a sokat? Nem hiszem, hogy létezik egy konkrét öltözködési stílus, ami megmentene bármitől is.
Szia!
Ugye érzem, hogy abszurditásból kérdezed, de szeretek beszélgetni, úgyhogy válaszolok részletesen. :)
Nem kimondottan centikről és árnyalatokról szólt a hozzászólásom, inkább magáról az attitűdről. Nem tudom, mennyit jársz szórakozni és hova, lehet, hogy nem szembesültél még igazán azzal a jelenséggel, amiről beszélek. (Nem írom most le szemléltetésképp a legutóbbi konkrét esetet, amit láttam, mert nem vagyok benne biztos, hogy szalonképes lenne ezen a blogon. Esetleg privátban.)
Én sem hiszem, hogy létezik öltözködési stílus, ami megment. Egészséges veszélyérzet létezik, ami sajnos mindentől nem, de adott esetben megmenthet egyes dolgoktól. Ennek egy kis része az, hogy ha olyan környezetbe megyek, ahol lehet számítani szexuális jellegű közeledésre ( tehát nem a munkahelyem, hanem egy buli/szórakozóhely-persze, itt is jó lenne, ha nem kellene számítani rá, én is tudom, de c’est la vie, ilyen a világ, ezzel per pillanat nincs mit tenni), akkor megpróbálom bizonyos szexuális vágyat fokozottan gerjesztő testrészeimet eltakarni. De ebben messze nem ez a lényeg, hanem az, hogy mindig legyen mindenkiben egy egészséges óvatosság, ami azt látom, hogy nagyon sok lányban nincs meg. Lényegtelennek tartom azt, hogy füstös szemeket, bordó rúzst, akármilyen medált vagy vörös körömlakkot visel-e valaki ezzel az egészséges óvatossággal összehasonlítva.
Ez persze egy kis szelete a szexuális erőszakkal kapcsolatos bűncselekményeknek, én erről a szeletről beszéltem, tisztában vagyok vele, hogy sok egyéb esetre nem érvényes az, amit írtam. Sajnos a gyerekek még nem tudják megvédeni magukat, mert nem igazán vannak tisztában azzal, egyáltalán mi ellen kellene védekezniük (épp ettől lesz még szörnyűbb az ellenük elkövetett erőszak). Egy teljesen váratlanul érkező támadás (pl. kihalt utcán kapualjból előugró elmebeteg) vagy atrocitás (felettes, kolléga bepróbálkozik) ellen szintén nehéz fellépni, mert nem vagyunk rá felkészülve, túlságosan váratlanul ér. Legalább az ellen érdemes tenni, amire bizonyos mértékig fel lehet készülni.
Azt mondod, nem hiszel abban, hogy ha lehet csökkenteni a kockázatot, akkor érdemes. Miért nem érdemes?
Nem azt mondtam, hogy ha lehet csökkenteni, akkor nem érdemes, hanem hogy szerintem nem az a helyzet áll fenn, hogy öltözködéssel, “elővigyázatossággal” lehet csökkenteni. :) Olvasd újra, bocs, ha nem volt egyértelmű.
Ha akarod, megírhatod privátban a sztorit, de szerintem másokat is érdekelhet, már csak a beszélgetést fenntartandó is. A szalonképesség nem hiszem, hogy ezen a szinten már bárkinek is kifogásolható lenne, de cenzúrázz belátásod szerint. :)
Szerintem a szexuális vágyat fokozó testrészeket nem lehet mindig eltakarni, mert nem tudod, hogy ki mire gerjed. Lehet, hogy a lila blúzra. Lehet, hogy a zipzáros csizmára, ami térdig ér (tehát takar, ó egek!). Lehet, hogy arra, hogy szemüveges vagy, és a sarokban olvasol, és kihívásnak tekint. Hiába nem tetted “közszemlére” a dolgaidat, nem érdekes (ami ugye megint milyen egy hülye kifejezés, nem a köznek szól pl. a rövidnadrág, hanem annak, hogy rohadt meleg vagy és nem akarsz megsülni). Aki úgy dönt, hogy erőszakol, az úgy dönt akkor is, ha “rendes lány” vagy. Minden más pedig slut shaming.
Mivel a szórakozóhelyeken spagettipántosruhás-erőszakolós sztori a kisebb szelet, én általánosabb megoldásként inkább helyezném az azonnali kezelés hangsúlyát arra, hogy tanítsuk meg az embereket (férfiakat, nőket, gyermekeket egyaránt!) arra, hogy ez nem az ő hibájuk, és merjenek ordítani, rúgkapálni, segítséget kérni, hogy ne ők szégyelljék, hogy most éppen valaki hihetetlen aljas dolgot követ el ellenük… (Akkor se, ha történetesen fogyasztottak alkoholt és buliztak és miniszoknya volt rajtuk.) És figyeljünk egymásra, védjük meg egymást, hosszú távon pedig az hozhat változást, ha nem asszisztálunk szótlanul ehhez a jelenséghez. Szóljunk rá valakire, ha látjuk, hogy hozzájárulás nélkül nyomul egy bulihelyen. Segítsünk (ne csak a barátainknak!) lerázni a kellemetlen “udvarlókat”. Szóljunk rá a haverokra, ha úgy beszélnek a nőkről, mintha tárgyak lennének, vagy megsértődnek azon, hogy nem mindenki akar az ágyukba bújni. Szóljunk, ha szexista vicceket mondanak, hogy ez rohadtul nem vicces (mire nem képes egy nő, “mars vissza a konyhába”, “te ehhez hülye vagy”, “úgysem élveznéd az akciófilmet, mert lány vagy”…) Vegyük észre magunkon is, ha méregetjük, bíráljuk a nőket – “kis luvnya, biztos lefeküdt a munkáért”, blablabla. Ezek olyan dolgok, amelyeket már ma elkezdhetünk, és nem kerülnek semmibe, de nagyon sokat változtathatunk már középtávon is.
Szia Lana!
Igen, a tinédzserkor jellemzője az, hogy a fiatalok feszegetik a határokat, lázadnak, hogy kitapasztalják meddig lehet elmenni. Ez az életkor pontosan erre való, mert a határfeszegetés során alakul ki a későbbi felnőtt személyiség. Éppen ezért van az, hogy felnőttnek csak 18 (bizonyos országokban 21) éves kor után számít az ember, mert ez alatt még formálódik, nem teljesen beszámítható még a személy. És ezzel egy felnőtt embernek tisztában KELL lennie, ugyanis maga is átesett anno valami hasonló folyamaton. A felnőtt embernek már ismernie kell az egészséges határokat, és be is kell tudnia tartani azokat. A felnőtt ember az, akinek vállalnia kell a felelősséget a cselekedeteiért. A felnőtt az, aki visszaél a hatalmával, több tapasztalatából származó tudásával, és a tini naivitásával, ha átlépi ezeket a határokat. Az erőszak mindig csak és kizárólag az elkövető felelőssége! Az erőszak kiváltó okai pedig csak egyvalahol találhatók: az elkövető személyiségében/lelkében.
Az, hogy visszafogott öltözködéssel csökkenthető az erőszak esélye szintén tévhit. Valóban jól esik azt gondolni, hogy ha mindent jól csinálok, akkor nem érhet baj, mert akkor úgy érezhetem, hogy védve vagyok, velem nem történhet ilyesmi. De sajnos ez nem igaz. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy: “Á, az én lakásomat nem rabolhatják ki. Direkt olyat vettem, ahova tuti nem fognak betörni! Nem a Nyolckerben lakom és nem is a Rózsadombon. Csak egy átlagos kis panellakás. Nincs benne semmi extra, ugyanolyan dolgok találhatóak meg benne, mint az összes többi lakásban. Nincs benne semmi különleges, sem jó, sem rossz értelemben. Az ajtóra is biztonságos zárakat szereltettem, és még lakásbiztosítást is kötöttem. Ezek után az én lakásomat egész biztos nem rabolhatja ki senki!” Vajon tényleg soha nem törnek be egy “teljesen átlagos, semmi extra” lakásba?
Szeretjük azt hinni, hogy a rossz dolgok mindig valaki mással történnek. És szeretjük elhitetni magunkkal, hogy biztos azért történt azzal az illetővel a rossz dolog, mert ő “rossz” volt, nem volt elég elővigyázatos, nem adj isten akár még “meg is érdemelte”. Ha ezeket elhitetjük magunkkal, akkor hamis(!) biztonságérzetünk lehet, és azt hihetjük, mi védve vagyunk, velünk ilyesmi nem eshet meg. Csakhogy elfeledkezünk arról, hogy valaki más számára viszont mi vagyunk azok a bizonyos “valaki mások, akikkel rossz dolgok történnek”.
Nettó hülyeség amit mondasz, mert gondolhatsz egy dolgot, és a valóság a teljes ellentetjét mutatja.
Főleg, hogy a támadók sokszor a visszahúzódó, félénkebb emberekre utaznak, mert ők a könnyebben letámadhatóak. Lehet pont a garbóddal fogod ezt az érzést kelteni.
Továbbá nem tudhatod, hogy kinek mi a szexuálisan vonzó, mert bőven van más is egy nőn a mellén, a fenekén és az ágyékán kívül, ami egy férfinak tetszhet. Szem, orr, fül, kéz, akármi. ami kilóg ám a garbóból is…
Szomorú, hogy nőként is így gondolkozol, és okolod az áldozatokat, mikor bőven van mit feldolgozniuk, nem kell még kelteni bennük azt az érzést, hogy ők tehetnek erről.
Ha valakinek feltörik a lakását, hibáztatod érte? Ha fényes nappal a Blahán késsel fenyegetve valakitől elveszik a mobilját és a tárcáját hibáztatod érte? Ha valakinek feltörik az autóját (amiben semmi táska nem volt!) hibáztatod érte? Miért pont a nőket kezded el okolni? Áldozatok! Egy ember tehet az egészről. Az erőszakoló. SENKI MÁS NEM.
Én a kétezres évek elején voltam kamasz, akkor jártunk – az akkori – klasszikus értelemben véve bulizni. Nem tudom, mit csinálnak ma a kamaszok, nekünk volt egy nem túl stabil baráti társaságunk, néhány stabil barátnőm, kisvárosban éltünk, volt egy diszkó, volt pia, drog nem volt. Nekem is elmondták a szüleim, nagyon sokszor, gyerekkoromtól fogva, hogy vigyázni kell, idegentől nem fogadunk el semmit, idegen autóba nem szállunk be, később azt, hogy este ne egyedül mászkáljak, ne ismerkedjek akárkivel, stb, stb, stb. Tehát elméletben tudtam mindent, amire “figyelnem kell”. Mégis, kamasz voltam, és ahogy mások is írják, a kamasz próbálgatja a határokat, másrészt a kamasz tapasztalni akar, harmadrészt a kamasz kíváncsi és nyitott a világra, negyedrészt sokszor bátor, akár vakmerő. Szerintem ez az esetek nagy részében így van, és huszon-harminc-negyvenévesen hiába tudjuk már (tapasztalataink, kortársaink tapasztalata, további információk következtében), hogy mi veszélyes, mit teszek meg, mit nem teszek meg, mi mivel járhat, és persze el is mondjuk (majd) a gyerekeinknek, ahogy a mi szüleink is tették, ettől még a kamaszok ugyanúgy kamaszok lesznek, ahogy mi is voltunk annak idején. És – nem tudom, mondja meg egy pszichológus, de – szerintem ez, amíg nem fordul át szélsőséges, önpusztító dolgokba, addig teljesen normális. Mostani tudásommal és tapasztalataimmal visszagondolva a középiskolás bulizásainkra, azt mondom, hogy óriási szerencsénk volt, hogy nem akadtunk össze soha olyan emberrel, aki erőszakos volt.
Lana, egyetértek azzal, hogy azt mondod, ez egy ilyen világ és ebben kell boldogulni. Értem azt is, amit a kamaszlányokról, és a viselkedésükről mondasz, annyi csak, hogy az szerintem nem egy orvosolandó probléma. Ha tényleg veszélyes szélsőségekbe csap át, akkor az egy tünet. Bár ezt sem tudom semmivel alátámasztani, de azt gondolom, nem attól válik valaki nagyobb eséllyel áldozattá, hogy hogyan sminkel, öltözködik, mennyire kihívóan táncol, vagy hogy fogyasztott-e alkoholt. Ha van valami, ami növeli a kockázatot, akkor az az, hogy belül mi van: mennyire vágyik a szeretetre, egy jó szóra, arra, hogy valaki észrevegye? mennyire van jóban önmagával? mennyire tartja magát értékesnek? gondolja-e azt, hogy csak az az értékes, akinek van pasija? aki el tud csábítani valakit? aki követi a csoportnormát? az a menő, aki iszik? aki beszed valamit? aki hamar elveszti a szüzességét? akinek vannak egyéjszakás kalandjai? Ennek egy jó része attól függ, hogy milyen társaságban van, ez pedig szerintem nagyon összefügg azzal, hogy milyen családi környezetből jön, milyen benyomások érték gyerekkorától, mit tanult meg otthon. Aki kiegyensúlyozott, rendben van az önértékelése, van olyan háttere (barátok, család), akire feltétel nélkül számíthat és ahonnan feltétel nélküli szeretetet kap, az szerintem egy neccesebb társaságba keveredve is tudja azt mondani, hogy “na nee gyerekek, hát hülyék vagytok ti?”. Másrészt az növeli a kockázatot, ha potenciális elkövetővel találkozik. És ezek a fiúk/férfiak (nem a pedofilok) is csak látták/tanulták valahol, amit tesznek, vagy ha nem is ezt, akkor azt a hozzáállást, gondolkozásmódot, mintát, ami ide vezet. Tehát, amivel erősíthetjük magunkat, a gyerekeinket, annak szerintem minimum a jó része “belül” van.
Egyébként így huszonévesen is járok időnként bulizni (nem diszkóba, hanem olyan helyre, aminek eleve más a célközönsége, és korban is inkább a 20-40 kategória, és azt mondják, a “normálisabbak”, tehát elsősorban a zene miatt járnak elvileg az emberek, másodsorban ismerkedni). És rettenetesen ki vagyok akadva attól, ami megy. Ti. nem testőrséggel, vagy ilyen “oltalmat nyújtó és tulajdonjogot gyakorló” fiúbaráttal/pasival szoktam menni, hanem barátnővel, és egyébként sem az a típus vagyok, aki egyet jobbra-egyet balra, és közben csacsog a csajokkal. Mivel imádom a zenét, és azért megyek, hogy ezt élvezzem és táncoljak rá, ezért valahol megállapodok, szem becsuk és extázis. :) Nem hiszem, hogy különösebben feltűnő jelenség vagyok, de általában percek kérdése, hogy elkezdjenek rajozni körülöttem a különböző önjelölt bonvivánok és elkeseredett részeg lúzerek (bocsánat a minősítésért, de ez fedi le a legszemléletesebben a kategóriákat). Először azt gondoltam, ha nem akarok táncolni valakivel, akkor simán odébb megyek, és ez egy egyértelmű jelzés. De nem. Jön utánam. Megint arrébb megyek. Nekem dörgölőzik hátulról. A másik elölről. Kisiklom közülük, szembefordulok és egyértelműen megrázom a fejem. Megint jön. A fülébe ordítom, hogy köszi, egyedül akarok táncolni. Jobb esetben – esetleg valami megjegyzés kíséretében – végre békén hagy. Opcionálisan még később néhányszor bepróbálkozik. Rosszabb esetben, vagy ha nagyon részeg, továbbra sem fogja fel. Volt már olyan, hogy úgy táncoltam, hogy az egyik kezemet hajlított könyökkel kitartottam magam mellé, hogy annál ne tudjon közelebb jönni. És ez nem egyedi eset, két kezemen nem tudnám összeszámolni, hogy különböző kombinációkban hányszor történt meg. És igen, találkoztam egyszer egyetlen pasival, aki látva, hogy nem jutok sorra a pultnál, ő pedig előttem állt, kedvesen megkérdezte, hogy mit szeretnék, odaadtam neki a pénzt, kikérte a sörömet, odaadta és még beszéltünk pár szót, hogy milyen a buli. Lehet, hogy közeledett volna, ha mutattam volna érdeklődést, de nem akartam ismerkedni, és ez – csodák csodájára – neki is egyértelmű volt. Mikor hazafele menet találkoztunk a ruhatárnál, kedvesen elköszönt. Miért nem ez az általános?
Sajnálom, hogy így alakultak a dolgaid és hogy ilyen megpróbáltatásokon kellett végigmenned, miután szóltál másoknak is a dologról, de a véleményem az, hogy jól tetted. Azt én is úgy látom, hogy még a barátoknál, ismerősöknél, még egy menhelyen is lehet, hogy jobb, mint folytatni azt az életnek nevezett szenvedést, amiben addig éltél (és bocsánat, gondolom egy szóval nem leírható az, amit átéltél- szenvedés- és én még a tizedét sem tudom elképzelni sem). Nem is vesztegetnék szót arra az, idézlek: “állatra”. Nem érdemli meg.
A családod fele, aki elfordult tőled, meg vessen magára, amiért fontosabb volt neki a képmutatás, mint az emberségesség. Egy nagyon bátor, kitartó és csodálatost lányt veszítettek el- ez is az ő döntésük volt, ne feledd!
Mindenkinek önmaga védelme és túlélése a legfontosabb- és szerintem ez így is van jól! Ez az életösztön? Talán. Bocsánat nem akartam ítélkezni felettük, de ha az én családom tenné ezt, szemrebbenés nélkül róluk is ezt gondolnám.
A nyilvánosság meg tényleg sokszor segítség olyan esetekben, amikor a hatóságok nem lépnek- bár ezt még mindig nem tudom ép ésszel felfogni, hogy akkor miért ők a hatóságok, ha nem végzik a dolgukat?? Nekik az a dolguk nem, hogy felvegyék a feljelentést, ha téged bántanak és tök mindegy, hogy ők mit gondolnak az igazságalapjáról, ha neked bajod van! Úgy ahogy a zöldséges néninek a piacon meg az, hogy kiszolgáljon 3 répával, ha arra van szükséged, még ha azt gondolja, hogy jobban ízlene neked a brokkoli és a répa amúgy sem olyan friss… Ennyi. Ilyen egyszerű lenne. Ha mindenki azt csinálná, ami a feladata, mindenkinek jobb lenne és nagyobb lenne a közmegelégedés…
Egyszerű ezt így elmondani, de hányan vannak akik nem végzik lelkiismeretesen, a legjobb tudásuk szerint a munkájukat!?
A feldolgozáshoz a sport nagyon szuper megoldás, hiszen fejleszt, kreatív, egészséges és még a stresszt is oldja. Örülök, hogy megtaláltad a modern táncban az életmentő megoldásodat- ez is azt példázza (és hogy ilyen nyíltan tudsz róla beszélni), hogy milyen nagy erő lakozik benned és hogy nem ragadtál meg a rossz emlékekben, hanem feldolgoztad, lezártad, lapoztál és élsz! :)
Sokan meríthetnek erőt a példádból! Le minden kalappal! :)
Végigolvasva a hozzászólásokat, még az jutott eszembe, amit megosztanék veletek, hogy szerintem sokan azért nem szólnak az erőszak miatt másoknak és/vagy nem tesznek feljelentést hivatalos szervekhez, mert sok az olyan erőszakoló, aki épp azzal a “helyzetével” él vissza, hogy valamilyen ismeretségi, vagy rokoni kapcsolatban van az áldozattal.
Egyúttal a bizalmi helyzetével él vissza és azzal, hogy sokunkba (szerintem valamennyire mindegyikőnkbe) belenevelték az autoritás tiszteletét (azaz az Idősebbek, Szülők, Tanárok, Vezetők) és sérthetetlenségét.
– Ezzel együtt sajnos sokunknál kihagyták azt is megtanítani, hogy bárkivel szemben megvédhetjük magunkat, legyen az bármilyen nagy tiszteletnek örvendő ember, mert neki (azzal, hogy az Szülőd, Nagyszülőd, Tanárod, vagy bárkid) egy fikarcnyi joga sincs a te érzéseidet és/vagy testedet bántani a te akaratod ellenére, csak azért meg ő a valakid!-
Azt látom, hogy emiatt nem merik feljelenteni az illetőt. Nem merik őt megvádolni és nem mernek ellene tenni… mert mit mondanak majd a rendőrségen (vagy a rokonok, vagy az ismerősök), milyen ember vagyok én, ha mondjuk feljelentem és beperelem a saját apámat? Hát nem egy jó dolog, de az sem egy szép dolog, ha valaki megerőszakolja a saját gyerekét! A feljelentés pedig csak a reakciód az ő akciójára, ezért nehogymár te kérjél bocsánatot és legyen lelkiismeret furdalásod, mert ő volt f*sz?!
Velem ilyen nem történt meg, és azon vagyok, hogy ne is adja rá felületet se az ismerősök- rokonok se az idegenekkel szemben.
Akivel megtörtént az meg szerintem minden joggal intézkedhet, mivel ahogy írtam, ez már csak a reakció. Jobb később, mint soha (akár szólni is, kibeszélni, vagy intézkedni az ügyben)- így vagyok vele ebben a témában is.
Mindenkinek, aki átesett hasonló atrocitáson sok erőt és kitartást kívánok a történtek feldolgozásához!
Remélem értékes észrevételemet tudtam tenni a témával kapcsolatban… :)
Csak ismételni tudom az előttem szólókat: Köszönjük Via, tényleg nagyon jó cikk és elgondolkodtató olvasmány férfiaknak és nőknek egyaránt! :)
Én megtettem annak idején…mindhiába… ivócimbora azt mondta, hogy ő azt nem hiszi el…. erősködtem hogy igen is feljelentem, azt mondták bizonyítsam… azt értem el, hogy hangoskodtam és az egész város erről beszélt, hogy hallottátok hogy xy megerőszakolja a saját lányát évekig és hiába megy feljelenteni, nem veszik fel a jelentését? Innentől kezdve csak azt tudtam elérni, hogy minden olyan helyen bemártottam, ahol ő fontosnak hitte magát, oda mentem segítségért, közbenjárásért stb. Ha törvény nem segít, akkor az elitélő közvélemény igen…. mondanom sem kell, hogy rendesen befűtöttem neki- ezek után jött a nővéremékhez patáliázni, de a sógorom kidobta és egyik unokáját sem engedik közel hozzá és nem kívánt személy a családban mindenkinél. Érdekes módon, a család egy fele elfordult tőlem, hogy hogy képzelem, hogy ilyet állítok. Mert a rohadék próbálta híresztelni, hogy rosszéletű vagyok, narkózom, csavargok- persze hasztalan. Pár évvel ezelőtt felhívott nem tudtam kié a szám, máig nem tudom honnan szerezte meg… hát akkor amit kapott nem tette zsebre: Képes vagy azután még felhívni, hogy éveken keresztül megerőszakoltál? Te képzeled magad apának egy aljas rohadék vagy takarodj az életemből!- ez a munkahelyemen volt, ebédszünetben. Utána elég kényelmetlenül éreztem magam, mert mint mondtam, nem “hivalkodom” a dologgal.
Sokszor hiába fordulunk a hatóságokhoz… ekkor kell a nyílvánosság segítsége, még ha a föld alá is bújnánk szégyenünkbe… kaptam én is olyat, hogy miért nem kussoltam, mert hogy ott a sok pénz…, meg hogy miből lesz kajám, iskolám. Nem tudom mit szólt volna, ha a saját gyerekét bántják minden áldott éjszaka, vagy amikor kedve tartja egy állatnak. Ha anyagi ellehetetlenítéssel fenyegetnek, akkor csak az lebegjen bárki szeme előtt, hogy akár egy barátnőnél, menhelyen, vagy testvérnél is meg lehet húzni magát az embernek. Az az élet is jobb, mint erőszakban élni.
Olvastam, hogy Via írta a sportot. Nekem a modern tánc volt a terápiám-sokáig titokban, szívességből, kosztpénzből lecsípve a díjat jártam- , állítom, hogy ez is mentette meg az életem.
Kedves Katalin, gratulálok a bátorságodhoz, és őszinte részvétem. Feldmár András írta valahol, hogy akit bármelyik szülője megerőszakol, árva lesz. Mert nincs apja-anyja többé. Egyetértek ezzel a gondolatmenettel. Rengeteg erőt kívánok neked és minden jót!
Én is gratulálok Neked, és csodállak, amiért képes voltál ezt meglépni!
Egy New York-i művész street art projektet indított az utcai zaklatás ellen. Itt lehet megnézni a portréit: https://stoptellingwomentosmile.com/
Ez egy nagyon-nagyon fontos, okos cikk szerintem, köszi, Via! :)
(Amúgy is olvaslak évek óta, de most emiatt regisztráltam.)
Borzasnak és azoknak, akik még mindig nem értik: ha valaki a kezében kajával mászkál az utcán és én éhes vagyok, akkor jogom van leütni és elvenni tőle az ételt? Ha nagyon étvágygerjesztő, akkor meg pláne? Ugye hogy nem? És hogy fel lennél háborodva, ha veled történik? Pedig hol van ez attól, hogy egy idegen erőszakkal behatol a testedbe? Gondolkozzunk már, emberek!
Az apám molesztált kisgyerek koromban, erre a témára ugrom. Ilyet tenni senkinek, soha, semmilyen körülmények között nincs joga.
Egy hasznos oldal, rövid, tömör, lényegre törő: muszajmunkacsoport.hu
Már régóta olvasgatom a cikkeket, de eddig még én sem kommenteltem. Most viszont úgy éreztem, hogy muszáj hozzászólnom. Via, ismét egy aktuális és égető problémára tapintottál rá, és ismét a rád jellemző őszinte, egyenes, átfogó módon mutatod meg, hogy hol van a gond.
Szerintem is olyan téma ez, amit tudatosítani kell, egyénileg és társadalmi szinten is.
Bennem a szexuális zaklatással kapcsolatos emlékeket, élményeket egy Nyitott Szív elnevezésű program hozta fel. Eredetileg azért vettem részt ezen, mert szükségem volt arra, hogy ki tudjam beszélni azokat a lelki sebeket, amiket az általános iskolás koromban átélt mobbing, az osztálytársaim részéről történt verbális aggresszió és kiközösítés okozott. A csoportban viszont több olyan nőtársam is volt, akik gyerekkori szexuális visszaélés áldozatai. Volt köztük olyan, akik életében először velünk osztotta meg a történetét. Ez nagyon megtisztelő volt számomra. Annál is inkább, mert úgy gondolom és tapasztalom, hogy a kibeszélés, a dolgok néven nevezése az első lépés a gyógyulás útján.
De hogy ne csak a női szemszöget említsem: az egyik legjobb (fiú) barátomat gyerekkorában szexuálisan zaklatta a saját nagyanyja(!). Az ő életében ez a mai napig tartó sebeket okozott. Amikor elmesélte, nem találtam szavakat a vigasztalására. Csak sírni tudtam.
Elsősorban az egésznek az igazságtalansága háborít fel. Az, hogy vannak emberek, akik szemlátomást azt hiszik, hogy JOGUK van azt tenni, vagy olyasmit mondani egy másik emberi lénynek, amit csak akarnak, akkor, amikor csak akarják – függetlenül attól, hogy a másik családtag vagy idegen, idős ember vagy kisgyerek.
Hála Istennek, nekem nem kellett fizikai erőszakot megtapasztalnom. Más esetek viszont voltak. Olyan esetek, amelyekről azt gondoltam, hogy “szóra sem érdemes”, “mindennapos eset” vagy “biztosan az én hibám”. Ezekkel kapcsolatban nyitotta fel a szememet a Nyitott Szív program. Hogy ezek igenis jogtalanul történtek meg velem! És nem én vagyok a hibás! És ha a testemet nem is érte sérelem, a lelkem igenis sebet kapott, és az életemre, a viselkedésemre, a méltóságérzetemre igenis kihatott a kapott bántás!
Néhány eset ezek közül:
– Férfi biológiatanárom a lányokat kinézetük szerint osztályozta. Az ő órájára mindig pulóverben, nyakig felhúzott cipzárral mentem be, hogy ne a dekoltázsomat bámulja feleltetés közben.
– Egyik munkahelyemen, ahol diákmunkában eladóként dolgoztam, a férfi főnök reggel sorba állította a lány eladókat (a fiúkat nem), és megszagolta a hajunkat, hogy elég tiszta-e. Lehet, hogy ez csak engem érintett kínosan, de mindenesetre úgy éreztem, hogy ez igenis jogtalan behatolás az intim zónámba.
– Fényes nappal, népes utcán mentem a koleszba a buszmegállótól, amikor észrevettem, hogy két fiú jön szembe velem vigyorogva, egyikük oldalra nyújtott kézzel. Egyszerűen tudtam, hogy mit akar, mert korábban már történt velem olyan eset, amikor a villamosmegállóban a hátam mögött elhaladó férfi se szó, se beszéd megfogta a fenekemet. Most előnyben voltam, mert szembe jött velem, és fel tudtam készülni rá. Így amikor egy vonalba értünk, és lendítette a kezét – én is lendítettem az öklömet, és eltaláltam a karját, majd a tempón nem változtatva haladtam tovább. Nem támadt rám, szerintem meglepődött, hogy védekeztem. Viszont a két srác mögött egy méterre haladó férfi elismerően megjegyezte: “Szép volt!” Nem szóltam semmit, de nagy kedvem lett volna azt mondani: “Kisapám, neked kellett volna…”
– Az utcán hallott obszcén beszólásokat már nem is sorolom fel. Érdekes módon mindig olyan esetben történnek meg velem, amikor hosszú nadrágban vagyok, és nincs rajtam smink…
Bocs, ez most hosszú lett, de ide kívánkozik még egy gondolat. Mi a csuda történt a lovagiassággal? Teljesen kiveszett?
Mert feminizmus ide vagy oda, nekem jólesik, ha egy férfi kinyitja előttem az ajtót, vagy felsegíti rám a kabátot. És az is jólesik, ha adott esetben megvéd, és felemeli a szavát az érdekemben, még ha ismeretlenül is. Szerintem a lovagiasság az, ami menő és férfias. A beszólogatás, a trágár kézmozdulatok és a szexuális zaklatás pedig nem az!
(jesszus, de sokat írtam….)
Még ami fontos, a NANE-n kívül, jogi kérdésekben hívjátok a PATENT-et! https://patent.org.hu/
Jogsegélyszolgálat
szerda 16-18 óra
06-70-252-5254
csütörtök 10-12 óra
06-70-277-6522
A PATENT szervezett idén bíróságmonitorozó programot is, hogy a tárgyalásokon ne minden a bíró önkénye szerint történjen. Az ott lévő embereknek hatásuk van a bírói viselkedésre. A tárgyalások alapból nyilvánosak, menjetek rá Ti is bátran! Tanulságosak!
Szükség lenne a bírók képzésére, nagyon.
Ha pedig épp tárgyalásotok lesz, ahová jól esne, ha menne támogató közeg, akkor is vegyétek fel a kapcsolatot a PATENT-tel! Bár az első turnus lezárult, tervezik a folytatást.
Nem baj, hogy hosszút írtál, és köszi a linket! ♥
Kedves Via!
Ahogy valaki megfogalmazta, úgy szeretem, hogy írsz a “másképp/máshogy fontos” témákról! Jót teszel vele. Ez már cselekvés. A beszéd cselekvés – valamelyik kurzuson tanultuk, és milyen igaz. Nagyon fontos valamiről beszélni. Igaz, hogy attól, hogy leírod a fentieket, az erőszaktevők nem lesznek hirtelen kezes bárányok, de legalább egyre több áldozat (nő vagy férfi) meri elhinni, hogy nem hibás. Mer nemet mondani. És ez nem kevés!
Én mindig azt hittem, hogy engem ilyenek nem értek. Mert egészséges családban nőttem fel, biztonságos környezetben, és egészséges vagyok mentálisan és mindenhogyan. Aztán olvasok és olvasok és feljönnek bennem az emlékek. Dehogynem értek. Csak a háttér miatt képes voltam ezeket valahogy jól kezelni. Meg őrült nagy mázlim volt, hogy igazán erőszakos emberekkel nem hozott össze a sors.
Az én történeteim:
Olyan 14 éves lehettem, vagy 13, sétáltam haza, fényes nappal, hosszú (igaz, feszülős) nadrágban, egy 30-40 körüli pasas húzott el mellettem motorral, lehajolt és belemarkolt a fenekembe, aztán elhúzott és visszavigyorgott. Annyit tudtam tenni, hogy bemutattam neki. Kis előnyben volt. B*ssza meg.
Aztán az első fiúm. 14 évesek voltunk, tomboltak a hormonok, csókolózás, fogdosás. Egy darabig mind a kettőnknek oké volt, de ő “szintet akart lépni” (orális szex). Én még nem akartam… Az ő szövege erre, hogy neki kell a változás, különben megunja előbb-utóbb a lányokat. Szerintem fel sem fogta, hogy mit mondott, én sem fogtam fel, hogy ezt a szexuális dolgok miatt mondja, csak az jött le, hogy megunhat esetleg… és sírva fakadtam. Nem lett szintlépés, mert szakított, meg nem is erőltette a dolgot tovább. Összejött egy idősebb lánnyal. Utólag raktam össze a dolgokat. Amúgy egy rendes, átlagos srác, később tartottuk a kapcsolatot (miután túl tettem magam azon, hogy megcsalt), még egyszer össze is gabalyodtunk évekkel később egy estére.
A második fiúmmal volt meg a szintlépés, 15 évesen. A srác 4 évvel idősebb volt, de még ő is tapasztalatlan volt. Szintén ez a szintlépés és erőltetés ment… finoman persze, csak azért még is pusholta a dolgot. Együtt voltunk még utána, meg túltettem magam a dolgon. Meg úgy voltam vele, hogy ez normális… hogy igényei vannak, meg hogy ezt már kell csinálnunk… és milyen hülyeség már, hogy jobban érzem magam vele kint a parkban séta közben, mint bent az ágyban… Egek. Mert akkor olyan nagynak éreztem magam, meg hosszúnak éreztem azt az időt, amit együtt töltöttünk. Amúgy volt egy olyan beszélgetésünk egyszer, a pusholások után, ahol a második fiúm is elmondta, hogy ő is jobban élvezte a sétákat, én kezdtem el szerintem magyarázni erre neki, hogy de már máshol kellene tartanunk, hiszen kapcsolatban vagyunk! Szóval normális a pusholása. A kapcsolatban kell, hogy történjenek ilyenek, főleg, ha már ennyi ideje együtt vagyunk! Istenem, de idióta voltam.
Az első kapcsolat bő 2 hónapig tartott (néhány találkozóval, mert messze lakott), a másik 4 hónapig (ott már többet találkoztunk, mert közelebb lakott).
És itt nem is a fiúk az érdekesek. Nem voltak rosszak, nem akartak rosszat, átlagosak voltak, mind a kettővel tartottam később a kapcsolatot és sok szép emlékünk van. Szerintem ők sem tudták, hogy kéne ezt… Szóval a saját oldalam az érdekesebb nekem. Hogy mennyire meg akartam felelni… mennyire nem mertem arra hallgatni, amit érzek. És mennyire új volt nekem a 3. fiúm, akivel 3 évig voltunk együtt (szintén távkapcsolat), de csak bő 1 év után feküdtünk le, és minden csak az én kezdeményezésemmel történt. Az első csókon kívül szinte mindent én kezdeményeztem. :) Emlékszem egy délutánra, nálunk voltunk, feküdtünk egymás mellett az ágyon (ruhában), csukott szemmel, és ő simogatta a hátamat, és csak a hátamat. Annyira új volt, hogy nem fogja meg azonnal a fenekemet. Bármennyire is csúnyán lett vége a kapcsolatunknak, ezekért nagyon hálás vagyok neki.
Azért is hálás vagyok, hogy a netes ismerkedésekből semmi bajom nem származott. Pedig olyan naiv voltam. És biztos írtam félreérthető, meg nagyszájú dolgokat. Sok kamasz lány csinál ilyet, nem egyedi jelenség. Mégis okosnak kell lenni a túloldalon is, és ha aztán a “nagyszájú” visszatáncol, tiszteletben tartani. Ahogy írtad is, lehet hőbörögni, de elvenni a pénztárcáját és kivenni a pénzt nem. Egyszer volt csak olyan, szintén ilyen 14 éves lehettem, egy 17 éves srác akart velem találkozni, bele is mentem, aztán még a cseten kibökte, hogy igazából 34. Mondtam neki, hogy akkor sztornó. Hazudott, így nem találkozom vele. Azt mondta, majd bombáz bocsánatkérő e-mailekkel, meg tényleg ne haragudjak, stb. és gondoljam meg magam. Nem gondoltam meg magam és szerencsére nem bombázott e-mailekkel sem.
A ruhákról még egy pár gondolat. Egyrészt, a nemi erőszaknál tényleg nem igazán számít, max. talán a beszólásoknál. Másrészt, ha már a p*csanadrágokról, meg egyéb öltözetekről beszélünk – ha valaki olyan ruhában van, ami utcára nem való, és netán ezzel már vét a közerkölcs ellen, hát tessék neki szólni emiatt, vagy feljelenteni, ehhez van jogunk, de megerőszakolni nem! Szóval ha én pucéron megyek végig az utcán, akkor lehet rám rendőrt hívni, de a megerőszakolás akkor is bűncselekmény marad, azt nem lehet, még így sem!
És bár kvázi normális, hogy a házastársak élnek szexuális életet, az mindig a páron múlik, ezt milyen gyakran és hogyan csinálják, és mindig közös megegyezés. Aztán, ha ez valamelyiküknek így nem tetszik, nem boldog az élete, lehet megoldást keresni, vagy elválni. Szexet ráerőszakolni a másikra nem.
Végigolvastam a cikket és a hozzászólásokat is, megrendítő volt. Hatalmas tiszteletem mindenki felé, aki átél egy ilyet és fel tud állni belőle, tovább tud lépni és nem magát hibáztatja.
Sajnos szerintem talán nincs is olyan nő, akit ne ért volna valamilyen atrocitás csupán a neme miatt.
A mai napig emlékszem rá, amikor apám 3-4 éves koromban elmagyarázta, hogy a nők kevesebbek, mint a férfiak, mert nekik 3 lyuk kell míg a férfiaknak csak 2, és hogy csúnya a nők nagy melle, meg, hogy szőrösek (Ilyen szempontból számítottam én jobbnak, mert lapos voltam és csupasz. Egy ideig nem is akartam felnőni, mert belém ivódott, hogy az csúnya.) 5 éves koromban indult eljárás ellene, ami több évig elhúzódott a gyermekelhelyezési perrel együtt (előtte már elváltak a szüleim). Fogalmam sincs mit tett velem, nem emlékszem semmire, pedig én meséltem el anyunak. A vizsgálatok szerint (ahol nem sikerült lefizetni az orvost) sérülések voltak a hüvelyemen. Apámnak dr. van a neve előtt, a család többi férfitagja ismert, híres ember, így nem volt könnyű dolgunk. Talán 12 pszichológusnál, gyermeknőgyógyásznál jártam, mert akit tudtak lefizettek, akit meg nem, annál fellebbeztek. Anyu körömszakadtáig küzdött értem, ennek köszönhetem, hogy nem kerültem végül hozzá, valamint a NANE és a Habeas Corpus segített rengeteget. De a győzelemért sok mindent tettünk. Elköltöztünk a fővárosból, minél távolabb tőle, az általános első másfél évében magániskolába jártam, ahol zárva volt a kapu és tudták személy szerint, hogy kiért ki mehet be, utána anyu munkanélküli lett, és azóta szinte egyhuzamban az, kb 12 éve. Az anyai nagyszüleim homokba dugták a fejüket, azt mondták csak kitaláltam, nem kell hinni nekem. Anyu a saját bevallása szerint azért nem őrült bele, mert szükségem volt rá.
Van egy bátyám apám részéről (kb 3 évvel idősebb nálam), ő nem járt ilyen jól. Az ő anyja bezárta ahányszor el akarta mondani mi történt vele. Nem tartom vele a kapcsolatot, nem tudom mi lett vele azóta sajnos, ezt is anyu mesélte nekem.
Senkinek nem mondtam még így el, de úgy éreztem ez egy megfelelő hely erre.
Persze a buszon a vállamhoz dőlő öregember 10 éves korom körül, a beszólogatások az utcán nekem is megvoltak, pedig én sem rakok ki mindent. 40 fokban igenis rövidnadrágot és könnyű felsőt veszek, mert ahogy az előttem szólók mondták, tökmindegy mi van az emberen, aki olyan az úgyis beszól, úgyis fütyül, hogy mást ne mondjak..
Mindezekkel együtt egészséges felnőtt nőnek érzem magam, nem gondolom, hogy hibás lennék bármiért is vagy, hogy kevesebb lennék mert több “lyukam” van, mint a férfiaknak. Eddig egy kapcsolatom volt, ami több, mint 3 évig tartott, és minden akkor történt, amikor én is benne voltam, és amikor nekem is jó volt.
Köszönöm, hogy elmesélted. ♥ Anyukád előtt le a kalappal.
Ami a kedvességet illeti: Tíz éves voltam, naponta gyalogoltam haza a zeneiskolából. (Ruha pulóver és farmer, nulla mell.) Egyszer megállított egy tizenpár éves srác, h akarok-e baszni vele. (Százerezszer hallottam életemben ezt a szót, de nem tudtam, mit jelent). Barátságosan azt mondtam, igen, persze. Még néhányszor találkoztunk a boltban, dolgokat akart vetetni velem, elutasítottam, mert mit szólna anyu, h a pénzt másra költöm, mint amit felírt. Ezután békén hagyott. Egyik öcsémnek meséltem el, ma is csúfol vele. Átlagos család vagyunk, csak mondom.
Hali!
Végigolvastam a cikket mert tudom magamról, hogy eszméletlen paranoiás tudok lenni (pl. a félig üres buszon is úgy csimpaszkodom a táskámba mintha az életem múlna rajta és képes vagyok visszarohanni a buszmegállóból lecsekkolni hogy igen tényleg bezártam az ajtókat itthon :D ) és az első reakcióm az volt, hogy nem árt így az egyetem miatti Pestre költözés előtt szembesülni azzal, hogy ilyen veszélyek tényleg fennállnak. Hiába gondoljuk, hogy úgyis csak másokkal történik meg…ha jobban belegondolunk annak a nőnek aki véletlenül nekünk jött az utcán mi is “másvalakik” vagyunk.
Aztán a kommenteket olvasva többsoron láttam előjönni a “sminkelünk a magabiztosságért” gondolatot…amihez úgy érzem hozzá kell tennem azt a meglátásomat, hogy a sminkkel “magunkra mázolt” magabiztosság még segítség is lehet. Mármint…ha elképzelek egy önbizalomhiánytól frusztrált, fejét leszegve toporgó nőt, sokkal hamarabb látok benne potenciális támadásjelöltet, mivel ugye ordít róla hogy alapból sem meri felhívni magára a figyelmet, nyilván akkor se fog patáliázni ha berántják egy kapualjba.
Ami még szerintem hasznos lehet: Édesanyám munkatársnőjét is egyszer megtámadták az éjszaka közepén, és az volt a hatalmas szerencséje, hogy valami furcsa okból kifolyólag nem SEGÍTSÉG után kezdett sikítani, hanem azt kiabálta hogy TŰZ VAN!!! ami több szempontból is hasznos volt. Egyrészt a támadó leblokkolt a szokatlan reakciótól, másrészt azok, akik a segítségkérésre inkább csak elbújtak volna, hogy ne follyanak bele abba ami nem az ő dolguk, a tűz hallatán előjöttek mert ugye az őket is veszélyeztethette volna.
Szerintem jó tipp, bár remélem inkább senki se kényszerül az alkalmazására. :)
Ági
A kiállás, tartás tényleg fontos. Olvastam egy kutatást, hogy a sport is segíthet ebben: teljesen más lesz a járásod, testtudatod, ha rendszeresen sportolsz, és nem csak a küzdősportokra vonatkozik – a futás, jóga, minden ér. Még egy érv a rendszeres testmozgás mellett. :)
Fontos, de ez is csak tüneti kezelés.
Van valami, amit nem értek.
Többen írtátok, hogy amikor visszautasítotok valakit, akkor igyekeztek kedvesek lenni. Ez még okés. Nem üvöltünk le valakit, mert csinosnak talál minket. Utána azt írjátok, hogy azért próbáltatok még mindig kedvesek lenni meg barátságosak, Miért próbáltok disztingválni? Már nem kell. Szerintem legalábbis nem. Van egy határ, ilyen esetben elég szűk, ami után már nem bájosak vagyunk, hanem határozottan védekezünk. Általában verbálisan, mert tagadhatatlan, hogy abban a nők jóval jobbak.
Hülye példa, de a telefonon hívogató ügynökkel is csak egyszer vagyok kedves. Meg a házalóval. Utána nagyon határozottan felszólítom! hogy hagyja abba, mert nem akarom, nem érdekel és zárom a beszélgetés/ajtót.
Szerintem ez ilyen rossz beidegződés, hogy “ne bántsuk meg”, de van egy pont, ami után tényleg felesleges azon izélni, hogy jót gondoljon rólunk valaki. Ha bunkónak tart, megteszi azt akár úgyis, hogy kedves vagyok. Kit érdekel, hogy mit gondol?
Egy ismerős mesélte tegnap a cikk kapcsán a következő megtörtént párbeszédet, engedéllyel osztom meg.
– Szia! Meghívlak egy italra!
– Köszönom, de nem.
– Szánalmas hülye kurvák vagytok b*szd meg.
(A helyszín egy belvárosi kerthelyiség, az “úriember” egy jól szituált, normálisnak tűnő negyvenes.)
Hajjaj, engem egyszer majdnem meg is vert így egy “úriember”…
Lányokkal voltunk többen együtt, táncoltunk, háttal álltam neki, elkapta a karom és megpróbált magával vinni.. Kirántottam a karom, közöltem, h na,nem! Erre meghívott egy italra, teljesen kiakadva mondtam, h felejtős, ezek után, vele?!, és akkor ezen a ponton úgy gondolta, hogy kiérdemeltem, hogy nekem jöjjön, a két barátja fogta le.
És akkor az áldozathibáztatók kedvéért: koraeste, barátnőkkel, hosszú nadrágban, dekoltázs nélkül voltam, közösen mentünk szórakozni lányok, de mindenki kapcsolatban volt, nem “vadászni” mentünk.
Nekem egy fura élményem volt. Az előző munkahelyemen megszokott volt, hogy sokszor este is dolgoztunk. Egy este kettesben maradtunk a külföldi főnökkel. Volt ilyen is sokszor, semmi extra nem volt benne. És behívott a szobájába egy beszélgetésre az előmenetelemrôl, hogy meg van velem elégedve, jól dolgozom, de túl félénk vagyok, nem öltözködöm nőiesen (nadrágkosztüm, blúz, stb. volt a megszokott munkaruhám). Mondta, hogy a felesége is ilyen típusú, ezért tud nekem tanácsot adni. És kihívott a fürdőszobába, hogy a tükörnél megmutassa az ötleteit. Ott elkezdte húzkodni a felsôm, hogy milyen mély legyen a dekoltázsom, meg kikapcsolta ruha alatt a melltartóm, hogy mutassa, mennyivel jobb lenne anélkül. Ez volt az a pont, ahol összeszedtem a bátorságom és jeleztem, késő van, haza szeretnék menni. És akkor mondta, menjek nyugodtan, ő még marad. Ennyi volt az egész, de még most is rosszul érzem magam. Eddig senkinek nem mondtam el, csak pár embernek utaltam rá. De roppant szégyellem magam, mert le voltam fagyva és simán hagytam, hogy igazgassa a ruhám, nem tiltakoztam. Meg hülye helyzet is volt, hogy a főnököm, és amúgy kedvelem, nem vagyunk rosszban, meg maradni is akartam a cégnél, nem akartam botrányt. Így csak annyi következménye volt, hogy nem akartam többé kettesben maradni vele az irodában.
Jézusom. Mi köze hozzá, hogy hogy öltözöl? Ha szebb dekorációt akar az irodában, vegyen egy páfrányt.
Amúgy a magánéletben épp elég nőiesen öltözöm, a munkahelyemre direkt öltöztem konszolidáltan.
A főnök azt szerette volna, ha nem csak háttérmunkát végzek (szerződések készítése stb.), hanem részt vennék az ügyfélkapcsolat kezelésben is, azaz néha ügyfelekkel vacsorázom, esetleg elmegyünk az ügyfelekkel hétvégézni…. És, ha sokat vagyunk együtt, a főnök, én, meg az ügyfelek, akkor fontos, hogy “működjön köztünk a kémia.” Mivel idegen nyelven folyt a társalgás, azt hittem, rosszul értem…(egy ügyvédi irodáról van szó, ahol azt hiszem, normál esetben nem munkaköri kötelesség ügyfelekkel víkendezni..).
Mivel az eset alkalmával le voltam fagyva, pár nappal később jeleztem, hogy maradnék inkább háttér-munkaerő és nem kívánok ügyfél-kapcsolat-kezeléssel foglalkozni, bármit is jelentsen ez.
És maradtam a konszolidált ruháknál.
Via: “Ha szebb dekorációt akar az irodában, vegyen egy páfrányt.”
.
És tényleg, pont úgy kezelte, mint egy páfrányt. Itt is tetten érhető a zaklatás és erőszak egyik fő eleme, a tárgyiasítás. Mintha az alkalmazott csak egy kellék volna, a VIP ügyfelek szórakoztatásához. Hát nem, bocsi, nem luxuskurvának szerződtünk.
Sajnos a válság óta még többet megengedhet magának egy-egy vezető pozícióban lévő beteg állat a beosztottaival, mert aki abból az egy bérből fizeti a lakáshitelt, a gyerekei taníttatását, vagy a beteg családtag gondozását, az úgysem mond fel, hiszen nem maradhat hónapokra fizetés nélkül. És míg a fizikai erőszakhoz általában a férfi túlereje kell a nő fölött, addig a főnöki hatalommal kikényszerített behódolás eszközével a nő is élhet a beosztottai fölött. Ez az egész tényleg nem a szexről szól, hanem a hatalomról, a szex csak egy eszköze az uralkodásnak.
Igen, azért mondtam. :) Vagyis :(
Meg kell valljam, hogy nem egyszer gondoltam végig az életem során történt zaklatásokat. Az ok: észrevettem, hogy sokkal zárkózottabb és szégyenlősebb vagyok társaságban, mint a velem egykorúak, próbálok elvegyülni és nem feltűnni. Kb. 30 éves korom után jöttem rá, hogy miért. Nem merek túl kedves és mosolygós lenni, nehogy valaki felhívásnak vegye. Ezért akik nem ismernek, azok mogorvának, vagy épp beképzeltnek tartanak. Nagyon nehezen oldódok új közösségben. Így 49 évesen zaklatástól már nem tartok, de a berögzült szokások maradtak és a szigorú arcvonások. :(
Tini korom óta nagyon sokszor ért provokálás. Erőszakra nem került sor, mert egy idő után résen voltam és elég érthető módon már az elején értésére adtam mindenkinek, hogy ne is próbálkozzon. Meg persze kerültem is a lehetséges helyzeteket, mozdulatokat, mondatokat és néhányszor szerencsém is volt.
Ált. iskolás koromban a Rudas fürdőben úszás közben egy öreg pasi hozzámnyomta a víz alatt magát, akkor nem is értettem, miért. Az alkaromat érte csak el, de egy gennyező seb keletkezett az érintése nyomán. Anyu orvoshoz vitt, nem emlékszem mi volt a diagnózis, de valamivel kenegetni kellett és kötözésre járni. Nem mondtam el Neki, hogy “szereztem”.
12 lehettem, mikor egyik hétvégén a legidősebb nővéreméknél aludtam, aki már férjhez ment és volt egy kisfia. Amíg a tesóm főzött és a pici aludt, leültem tv-t nézni. Egyszercsak a sógorom mögém állt és elkezdte fogdosni a mellemet. Köpni-nyelni nem tudtam. Lökdöstem el a kezét, aztán kimenekültem a konyhába a tesómhoz, de nem mondtam el neki. Onnantól nem akartam náluk aludni. A kisebbik nővérem elmondta, hogy nála is próbálkozott.
Talán 14 éves voltam, mikor egy téli sötét délutánon a KÖZÉRT-ből hazafelé valahogy megéreztem, hogy valaki néz vagy követ, vagy nem is tudom. Átnéztem a park túloldalára, ahol egy velem párhuzamosan közlekedő alakot láttam. Messze volt, onnan az alak is kicsi volt, nem látszott merre néz, sötét is volt, de egyszerűen TUDTAM, hogy figyel és követ. Kikerült egy házat is, de felbukkant a túloldalán. Nem volt mit tenni – legalább 100 méterre volt – bementem a kapunkon és felrohantam a 8-dikra. Valahogy lenyugodtam, de közben Anyu leküldött a levélládához. Meglepődtem, de a pasi is, mert persze ott volt és a levélládákon nézte a neveket. Huszonéves lehetett, a szememben öregnek tűnt és találkozni akart velem, meg egy presszóba akart elhívni. Kirázott a hideg, valahogy leráztam.
Kb. 17 évesen egy karateedző kérésére elkísértem Pécsre egy karate bemutatóra őt, a barátját és két kis gyereket (ők voltak akik a bemutatót tartották), hogy a gyerekekre vigyázzak. A klub nevében ezért valami pénzt kaptam volna, mint kísérő. Egy éjszakát ott kellett töltenünk egy 2 szobás lakásban. Az egyik szobában a barátja aludt, a másikban meg csak 3 ágy volt… Nekem kellett az edzővel egy ágyba feküdnöm. Nem volt mit tennem, nem volt pénzem hazamenni, a két gyerek is ott volt a szobában, gondoltam kínos, de reméltem nem lesz semmi gond, mégiscsak egy edző, stb. A falhoz lapultam, éjjel arra ébredtem, hogy fogdos. Egy darabig viaskodtunk, majd valahogy (zavaros emlékeim vannak erről) végre békén hagyott. Sokáig kirázott a hideg, ha eszembejutott és hányinger kerülgetett.
Kb. 19 évesen a nővéremmel mentünk haza valahonnan egy nyári késő estén gyalog a Lánc-hídon. Egy alak támaszkodott a korlátnak. Mikor mellé értünk hirtelen megfordult és ránkspriccelte a termékét. A tesóm szoknyáját találta el. Undorító volt! :(
Ekkoriban már egyedül laktam egy szoba-konyhás lakásban. Sokszor késő estig olvastam. Egyik éjjel olvasás után kimentem a konyhába és nem tudom miért az ajtón lévő függönyt félrehúzva kinéztem a körfolyosóra. Abban a pillanatban ugrott le a korlátról (3. emelet!!!) egy pasi és elfutott. Láttam, ahogy a lépcsőházban fut le, majd megáll és elindul visszafelé. Kicsit vártam, majd kiugrottam a folyosóra. Jól számoltam, pont akkor ért oda. Üvöltöttem, hogy mit keres itt. Annyira meglepődött, hogy csak valamit makogott, én meg kiabáltam, hogy mellettünk van a rendőrség, tűnjön el, mert feljelentem. Elment, én vissza a lakásba, utána lettem rosszul. Napokig nem mertem otthon aludni, hanem a kisebbik nővéremnél aludtam, aki ugyanabban az utcában lakott.
24 évésen egyszer az autóval egy kereszteződésnél befordulva, megálltam a pirosnál. Aki beengedett, utánam gurult, megállt és láttam a tükörből, hogy kiszáll és jön előre. Nem értettem, mit akar. A lehúzott ablakon keresztül randevút kért. Úgy meglepődtem, hogy csak nevetni tudtam és mutattam a hátsó ülésen ülő 3 éves fiam felé. Tovább erősködött, erre mutattam az ujjamat a gyűrűvel. Azt mondta, őt nem zavarja. Elképesztő!!!
30 évesen a munkahelyemen egy névtelen levélkét kaptam, amiben valaki hosszan leírta, hogy tetszem neki és nem érdekli, hogy férjem van (a férjemmel egy munkahelyen dolgoztunk) és a csodálatos hajam, meg az alakom, blablabla. A levélből annyi kiderült, hogy valamelyik biztonsági őr. Hm… A férjemnek megmutattam, mert kezdtem félni, hogy esetleg továbbmegy. A levélíró enyhén őrültnek hatott. Napokig félve közlekedtem. Akkor nyugodtam meg, mikor kb. 1 hónap múlva más is kapott hasonló levélkét.
Többet nem sorolok fel, nem részletezem az utcai beszólásokat, füttyögéseket, a buszon szinte “rámfekvőket”, a munkahelyi ajánlattevőket ( köztük a főfőfőnökkel), a facebookon ajánlkozó külföldieket, stb., stb.
Egyet bizton állítok, ez sok mindenre megtanított: az utcán ha egy viszonylag üresebb részre érek, már észre sem veszem, de figyelek magam köré. Figyelek a kapunkba lépve, jön-e utánam valaki. A liftből kilépve, nincs-e valaki a sötét lépcsőházban. Ha egy csoport pasi jön szembe és nekem a másik oldalra kell majd átmennem, akkor még azelőtt átmegyek, hogy mellém érnének. Ahogy az elején írtam, nem dobok fel nekik meggondolatlanul olyan témát, amire beszólhatnának. Ha úgy érzem, hogy valaki nyomulni próbál, vagy akár csak “fog”, már úgy terelem a dolgot, hogy ne akarjon, leginkább nem adok rá alkalmat.
Nincs üldözési mániám, de azt tudom, hogy az emberek rettenetes dolgokra képesek. Így biztonságban érzem magam. ” Jobb félni, mint megijedni”
Hát Sziasztok!
Kedvesem felhívására jöttem olvasni, és meg kell, hogy mondjam, férfiként is nagyon megrázott a cikk. Nem feltétlenül a tartalmával, hanem az égbekiáltóan buta kinyilatkoztatásokkal és logikai “bravúrjaival”. Természetesen nem személyeskedés, de azért vetemedtem arra, hogy kommenteljek, mert szeretném megvédeni a nőket.
Több száz év alatt kialakult egy olyan rendszer (sajnos még nem mindenütt), amely a nők teljes elnyomásából az egyenjogúságig halad (és reméljük, hogy el is éri azt). A kapitalizmus térhódításával a 20. században borzasztóan megváltozik a régi “jól” bevált? gyakorlat és az emberek még nagyobb szabadságnak örvendhetnek mint azelőtt. A divat elérhetővé válik az alsóbb rétegeknek is, már nem csak a gazdagok kiváltsága, és elkezdődik a bamba fogyasztó társadalom építése, amely a pénzt, mint ESZKÖZT állítja a közzéppontba. Elmosódnak az emberi értékek, és valamiféle furcsa, mindent elfogyasztó emberi tudattal alig rendelkező lények veszik át az uralmat a bolygó nagy részén.
Pénz! Ez kell: mert enni kell, és mert ruhát is kell venni, nem árt ha szórakozhatunk is, és az sem rossz, ha elmehetünk nyaralni… A legtöbb normális ember a maga rendje módja szerint meg is keresi ezt a pénzt munkával, tanulással, sok-sok erőfeszítéssel. Kivéve azt a pár millió embert, aki könyebben szeretne pénzhez jutni, erőfeszítések nélkül. Gondok és komoly munka nélkül. Ráhúzhatnám a vizes lepedőt a divatra, mindenféle új társadalmi berögződésekre, a pornóra, a szexista társadalomra, de valójában ez mind 1 dolog. Az ember és annak a környezete…
Lehet azt mondani, hogy ne gondoljon senki rosszra, de elég nehéz amikor a nap 24 órájában szinte bárhol annyi szexuális töltés éri az embert, hogy ember legyen a talpán az, aki ennek ellen áll.
“Nem azért öltözöl és sminkelsz valahogy, hogy az mások számára növelje az értékedet, vagy eladhatóbbá tegyen.”
– Hát akkor miért is sminkel valaki csak akkor ha elmegy otthonról?
– Miért akkor öltözik ki valaki ha elmegy otthonról?
– Én miért nem mosogatok öltönyben otthon?
Áhh nem másoknak… Ugyan már! Az állatvilág 3/4-e a kinézetével villog a másik nem számára, miért lenne az ember kivétel?? Ohh hát az ember az ember… Súlyos tévedés! Tele vagyunk olyan érzésekkel amelyeket magunk sem értünk, léteznek ösztönös dolgok is…
Amire itt utalni akarok, hogy a környezetünk egy szexuális csapda és hiába van 100000 ember aki tud uralkodni magán, mennyi idő alatt lehet találni olyan embert, aki nem tud?? [[Nem kell félreérteni, nem védek senkit, durván elítélem az erőszaktevőket és legszívesebben középkori csonkításos büntetéseket vetnék be]] De vak is látja, hogy a társadalomnak éppen úgy van hatása a nőkre, mint a férfiakra… Kinek milyen adottságai vannak, kinek mi, mekkora, milyen a formája… Azok a lányok és nők, akik olvassák ezt, kérdezzék meg maguktól, hogy életükben hányszor néztek meg egy másik embert, akinek valamely tulajdonsága tetszett, imponált nekik vagy esetleg irigyek is voltak rá? Ha a válasz egyszer sem, akkor emelem kalapom, ti ahhoz a 0.00000000000000000001% tökéletes emberhez tartoztok.
A hiba a rendszerben van. Nem azok a lányok-nők a hibásak akik “rendesek”, inkább azok, akik a gyors pénz reményében áruba bocsátják a testüket(felnőtt film ipar és társai). Persze, ennek vannak fokozatai, de aki nem ismeri el, hogy a szépséggel lehet pénzt keresni, az hülye. Tehát akkor a nők egy része pontosan asszisztál ennek a szexista rendszernek, nem?
Természetesen ez a túlfűtött irdatlan mennyiségű szexuális inger (a lassan ruha nélkül járó lányok) és a party feeling plusz a folyamatos önpusztítás (drogok, alkohol, cigi) nem szabadna, hogy bűncselekményre sarkalljanak… Mennyi idő alatt találunk olyan embert, aki “gyenge” és nem tudja magát féken tartani?
Mennyi olyan akaratgyenge ember van ma Magyarországon aki függő valamitől? Aki nem tudja uralni a saját cselekedeteit vagy az érzelmeit?
Sajnos, ez az ága az erőszaknak nem igazán korlátolható be abba, amit Via te is mondtál… Sok esetben nem az áldozat akaratától függ, hanem az erőviszonyoktól és a kiképzéstől. Hiába mondasz nemet, ha ez a másik felet nem érdekli, és erőszakot vesz rajtad.
Sajnos azt kell, hogy mondjam: ha nem bízunk másokban, nekünk kell még jobban vigyáznunk. Igenis csökkenteni kell a támadási felületet azzal, hogy nem alkoholizálunk, hogy nem nevetgélünk sötét sikátorokban idegenekkel vagy nem kószálunk egyedül züllöttebb területen, mert nem kéne, hogy félre értsék. Sajnos az emberek 60-70%a félre érti, mert valamilyen hiányban szenved: szeretet, barátság, szex.
A férfiaknak is nehéz, mert megtalálni a megfelelő társat igen is kemény munka… Igen, sokan félreérthetik a mosolygást, az ölelkezést, az odabújást, a “friend zone”-t és igen sajnos ha ezek az emberek akaratgyengék előfordulhat, hogy bevadulnak… Nem, kedves Via, nem vagyunk kutyák. Mindenki mindent ért. Tudatosan cselekszik, a cipzár nem tud öntudatlanul lecsúszni, csak ilyenkor a vágyaknak engednek utat, és nem a lelkiismeretnek. Egyetértek, az ember a felelős a saját cselekedeteiért.
Egyetlen dolgot lehet tenni, fel kell készülni a legrosszabbra! Önvédelemmel és annak gyakorlásával, illetve “helyes” viselkedéssel, és ha van egy-két barát/ismerős, aki komolyabban érdeklődik, nem játszani és kacérkodni vele, mert “hízeleg a májamnak” hanem leülni, és megbeszélni, hogy a nem az nem, nem pedig egy talán. (((Tudjátok mire gondolok… szerintem mindenkivel előfordult már, hogy játszott valakivel, mert az az izgi, csak ha rosszul sül el, akkor a vége bűncselekmény!)))
Nem szeretném kiforgatni Magdi történetét, de:
“Szégyellem magam azért, mert nem mondtam nemet, és mert az elején még az a gondolat is felmerült bennem hogy talán élvezhetném is, semmi se lenne…” +alkohol…
A történetből sok olyan aspektus, esemény kitűnik, ahol a végeredményt meg lehett volna előzni. Sajnos a felelősség ott van mind a két oldalon, nem hárítható csak az egyik vagy másik oldalra…
“még az a gondolat is felmerült bennem hogy talán élvezhetném is”
Tehát az elején megcsalás majd erőszak?
“Jó, ha tisztában vagy vele, hogy ha az illető bűnössége bebizonyosodik, a legtöbb EU-s országban 1-4 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat érte.” ez az a mondat ami elrémiszti az embereket a feljelentéstől, véleményem szerint ez inkább káros, mint hasznos ismertetés… Hiszen felmerülhet a kérdés: És mi lesz 4 év múlva amikor az elkövető kikerül?
Az egyértelmű, hogy súlyosabb büntetésekre és szigorúbb törvényekre van szükség, de ez nem fog változni addig, amíg az emberek együtt össze nem fognak! Mi vagyunk azok, akik a saját sorsukat írják, és mi vagyunk azok, akik ebben a (romlott) társadalomban élnek.
A törvény mellett azonban muszáj az ingerszintet is csökkenteni, és nem azt mondom, hogy járjanak a nők csadorban, de ne far kivillantós, már gatyának sem lehet nevezni, nevetséges önmegvalósító rongyokban… Meg kell teremteni az egyensúlyt önmegvalósítás és szexuális töltöttségű villogás között (ha valaki azt mondja, hogy az nem létezik, kb annyira el van tévedve, mint azok, akik szerint lapos a Föld.) Nagyon sok ezzel a témával foglalkozó cikk, fotó és társadalomkritika van, nem linkelnék egyet sem, mert ez nem a reklám helye.
NEM BESZÉLNI KELL RÓLA, HANEM CSELEKEDNI!!
pénz, birtoklási vágy, tudatlanság, bosszú –> ez a 4 legfőbb oka a bűncselekmények 99%ának, lehet , hogy az emberekben van a hiba?
Bocsi a hosszúért! Köszönöm, hogy elolvastad!
Én is köszi, hogy megírtad, már vártam egy ilyen véleményt, meg is lepődtem volna, ha nem jön. :) Égbekiáltóan buta még nem volt cikkem, legalább már ez is pipa. Majd biztos leszek még feminazi is, arra is számítok.
Én részemről nem fogok magyarázkodni, minden, amit el akartam mondani, benne van a cikkben, és azok, akik megköszönték és megosztották az elmúlt napban, értették, hogy mit, miért és hogyan gondoltam.
A sminkelős és kiöltözős részéhez: Többen is írtuk, hogy magunknak tesszük, MERT magabiztosságot ad. Az életben, a kommunikációban. Azért nem sminkelek itthonra, mert itthon nem kell ez az extra magabiztosság. Ezért sem mosogatok csinosan. Mert ahhoz sem kell. A kinti fellépésemen viszont segít, ha magabiztos vagyok. Ezért sminkelek. És öltözök fel normálisan.
Azt egyébként meg bármennyire is szeretnéd sem fogom elfogadni és megérteni, hogy az, aki akár picsagatyában is kimegy az utcára, az megérdemli, mert kéreti magát. Nem kérlek, annak az embernek baromira melege van. :DD vagy ha nem is, ezt szeretné felvenni. Ennyi erővel a strandon mindenkit meg kéne erőszakolni, mert ott meg “fehérneműben” vannak a nők?
Ti férfiak emberek vagytok, aggyal, gondolkozásra is akár képesek. Akárhogy is öltözik valaki, az nem jogosít fel téged semmire sem. Soha. Semmire. Hogy-hogy nem, nekem sosem jut eszembe a nyáron félmeztelenül kolbászoló férfiakhoz odamenni és szexet követelni tőlük, csak azért, mert félmeztelenek. Szerintem nem esztétikus, de ez van. Attól még ő sem keringőre való felhívásnak értette a félmeztelenséget.
Kíváncsi lennék a párod véleményére egyébként, mert azt mondtad ő mutatta a cikket. Érdekelne a női oldal véleménye is.
Bogcával értek egyet 100 %-osan. Otthoni takarításhoz-főzéshez nem fogok csinosan felöltözni…
Ha a páromat várom, vmilyen alkalom van, otthon is jobban öltözöm fel…
Az igaz, hogy az embereket is mozgatják ösztönök, de az ember nem ösztönállat…Attól, hogy megnézem a csinosan felöltözött, jó kiállású férfiakat (egyébként a nőket is, pedig semmi ilyen hajlamom nincs, csak szívesen nézegetem kinek milyen a stílusa, milyen frankó a cipője, dzsekije, táskája, stb…), attól még nem jut eszembe egyikre sem ráerőszakolni magam, hogy biztos nekem öltözött így ki…Nem. Én azt gondolom, hogy csak jól akarja érezni magát a bőrében, mert attól lesz magabiztos! Én nem nézem le a férfiakat azzal, hogy azt mondom róluk, hogy a farkuk irányítja őket…hülya bla bla…Ha ezt ismételgetjük…igazzá tesszük ezt az ostoba társadalmi beidegződést…
Én is szeretem nézegetni a harmonikus, kedves tekintetű, önmagával rendben levő embereket. Nem követem, nem zaklatom. De nem fogok lehajtott fejjel járni az utcán… A streetstyle blogokat is ezért nézegetem, nagyon jó inspirálódni, hogy más hogyan rakja össze a ruháit, hogyan fejezi ki magát. Egyiknek se fogok a fülébe lihegni attól. :) De volt, hogy már udvariasan megkérdeztem, hogy honnan van a táskája, sálja, stb., mert nagyon tetszett.
Én imádom kifesteni a körmeimet. A lábamon. Télen. Amikor csak én látom otthon. Csillogósra. :))
A szememet azért festem, mert nagyon szeretem a színét, és szeretem, ha kiemelhetem olyan árnyalatokkal, hogy még kékebbnek tűnik. Amikor elmegyek kezet mosni, mindig belenézek a tükörbe, és örömmel tölt el, hogy milyen jó színe van, és milyen szépen festettem ki aznap. Leszarom, hogy kinek tetszik még. :) A tükörben én látom. Az nekem szól.
Itthon se kinyúlt, szakadt cuccban vagyok, akkor sem, ha nem lát senki. Kényelmes, nem puccos, de nem is rongy. Kivéve, ha valami irdatlan mocskos házimunkát kell csinálni, de akkor ideiglenesen átöltözöm a “nem kár érte” hacukába, utána meg vissza.
De persze az is egy vélemény, hogy ha ezt magamnak csinálom, akkor ad1. hazudok, ad2. beképzelt vagyok. Ha másnak, akkor meg kurva. Ugyibár. You can’t win!
Értek mindent. Tehát azért isszák magukat a nők sokszor totálisan részegre, hogy a gátlásaikat levetkőzzék, hogy magabiztosabbak legyenek.
Én miért tudom megállni, hogy ne igyak? Lassan 30 vagyok és eddig 5x voltam komolyabban részeg, és soha nem értem el azt a határt, hogy ne tudjak magamról. Miért lehet ez?
Én kimegyek szakadt cipőben is az utcára ha az kényelmes és nem érdekel, hogy ki mit gondol…
Viszont nem megyek ki aranyakkal és az okostelefonomat lóbálva a placcra (8.kerben lakom), mert tudom, hogy az valakinek megtetszhet…
Tudom, hogy sokszor nem azok a nők esenek áldozatul az elfajzott elmebetegeknek, akik a kiváltó okai lehetnek, de visszakanyarodva a kapitalista példához, nézd meg a felnőtt film ipart és annak minden ágazatát… Erőszakolós, verekedős, megalázós… Hihetelen beteg dolgok vannak! És ami a szánalmas az egészben, hogy a keresletre megjelenik a kínálat… A filmekben mind a két nem szerepel… Ki a hibás?
Természetesen elfogadom, hogy ti néhányan önmegvalósítjátok magatokat, de ha csak mérsékelt szórással is számolunk, akkor belátható, hogy az emberek millió között igen is van egy széles buta tudatlan réteg, amely asszisztál ehhez öntudatlanul…
Csak nézem a fiatalokat a bkv-n, hallgatom miről megy a diskurzus a Való Világ? XX-edik részéről… ((nem kell sok idő, és már csalódsz is az egész emberiségben))
Via a dolgokra részletesebb magyarázat lentebbi kommentben.
Kedves Borzas!
Megértem a gondolatmenetedet, de sok mindennel nem értek egyet. Azt írod, hogy szerinted az erőszaktevő azért vetemedik ilyen cselekedetre, mert annyi szexuális inger éri, hogy bevadul, elengedi a kontrollt, és szabad utat enged a vágyainak. Ezt az érvelést több különböző, szexuális erőszakkal foglalkozó cikk alatt is olvastam, férfiak kommentjeiben. Csakhogy ez tévedés.
A helyzet az, hogy Te egy normális, egészséges lelkű férfi vagy. Abból indulsz ki, hogy a szexhez az vezet, hogy valaki szexuális vágyat érez a különböző ingerek hatására, hogy megkíván egy kivillanó combot, vagy egy mélyebb dekoltázst. És mivel Te és a többi normális férfi így működtök, úgy gondolod, hogy a túlfűtöttség vezérli a szexuális erőszaktevőket is. Pedig nem.
A nemi erőszak soha sem a szexről szól. A nemi erőszak a HATALOMról és a hatalommal való visszaélésről szól. A szex “csupán” eszköze a hatalommal való visszaélésnek.
Az erőszak, legyen az családon belüli erőszak (fizikai, lelki, verbális, szexuális) vagy bárki máson elkövetett (szexuális) erőszak a hatalomvesztettség érzéséből fakad. Abból, hogy az elkövető egy olyan lelkileg sérült ember, aki nem ismeri (fel) a saját maga felett megélt hatalmát. A hatalomvesztettség érzése miatt, a saját maga feletti uralkodás képességének híján az erőszaktevő másvalakit keres, akivel szemben nyeregben érezheti magát. Valakit, aki gyengébb, kiszolgáltatott, akin uralkodhat, akivel szemben felsőbbrendűnek érezheti magát. A bántalmazók akkor érzik “erősnek” magukat, ha “legyőztek” valakit.
A bántalmazók motivációinak megértésében nekem sokat segített Patricia Evans: Szavakkal verve – Szóbeli erőszak a párkapcsolatokban című könyve. Ebben a bekezdésben sokat merítettem ebből a könyvből, saját gondolataimmal kiegészítve átfogalmaztam a lényeget. Remélem ez így nem számít plagizálásnak.
Ha megértjük a bántalmazók motivációit, akkor világossá válik, hogy miért történik pl. olyan, hogy tizen-huszonéves fiatalok betörnek egy egyedül élő, idős nénihez, kirabolják és megerőszakolják őt. Nem, nem azért, mert a néni kihívó otthonkát viselt, és a srácok nem tudtak ellenállni neki.
Ugyanígy, az elkövető nem megkívánja a kivillanó testrészeket, nem azt nézi, hogy mennyire dekoltált egy nő ruhája, vagy mennyire rövid a szoknyája. Hanem azt, hogy mennyire könnyen eltávolítható (akár ollóval) az adott ruházat, meg lehet-e ragadni a nőt a hosszú hajánál fogva, hogy egyedül van-e az áldozat, hogy van-e nála védekezésre alkalmas tárgy kézközelben (pl. esernyő), stb.
Az erőszak nem a fékezhetetlen szexuális vágyról szól, hanem arról, hogy az elkövető egy arra alkalmas személyen kiélhesse a hatalomvágyát.
És igen, abban egyetértünk, hogy fontos lenne megtanítani a nőket az önvédelemre. De nő legyen a talpán, aki egy ilyen megdöbbentő és félelmetes helyzetben nem lefagyással reagál. Főleg akkor, ha az elkövető ráadásul nem is egy idegen, hanem pl. tanár vagy főnök, akivel szemben azt diktálja az ember jóérzése, hogy nem szabad megütni.
Via, köszönöm szépen, hogy megírtad ezt a cikket! Nagyon fontos, hogy beszéljünk erről a témáról, mert – ahogy az látszik is – rengeteg tévhit övezi.
Én is azt gondolom, hogy az erőszakolók nem igazán a szexet keresik. Többnyire nem ronda pasik, hanem fiatal férfiak, akik amúgy is találnának partnert egy éjszakára vagy kettőre. Ez csak egy jó kifogás, főképp, ha a lány még valóban csinos vagy divatos.
Az áldozatokat sokszor az erőszak UTÁN megverik, összerugdossák. Pusztán azért, mert megteheti, mert a másik gyengébb, ájult vagy sérült.
Amit még tanítani lehetne, az az, hogy ne menjünk el közönyösen egymás mellett. Ha valaki sikoltozik, akkor a legritkább esetben teszi kéjes örömében. De ha csak kíváncsi tekintetek kísérik, akkor nem megy vele semmire.
Közönyösen elmenés: fiatal nő fekszik utcán bokor aljában. Megállok, arra jön egy idősebb hölgy, mondom hívok mentőt. Erre: á, csak részeg. :((
Szóval ha egy nő részeg, akkor nyugodtan hagyd a bokor alatt mindenki kényére kedvére…. Mentősök elvitték zokszó nélkül.
Ugyanaz a mentőszolgálat, aki az anyámat meg sem vizsgálta és nem vitte be sem ügyeletre, sem sehová, mert “ők nem taxi”. Rendőrök vittek be szívességből! az ügyeletre (bordatöréssel), amúgy mehettünk volna taxival. Trauma után. Életem legrosszabb reggele volt.
Kedves Borzas!Köszi a “férfi véleményét”! Nagyon sok mindenben egyetértek veled, igenis csökkenteni kell a támadási felületet, tinilányoknak nem kell játszani a felnőttet, mert nagyon rosszul is elsülhet, mert nem mindenki gondolkodik úgy, hogy ez nem felhatalmazás az erőszakra és meg is teszi. Hiába nyilatkoztatjuk ki, hogy márpedig ez nem jogosít fel arra, hogy megerőszakoljanak egy nőt, amíg ebben nincs 100% összhang az egész világban, addig jobb félni és jobb óvatosnak lenni.
Vakolat, p*csagatya, mellek kint, részegség igenis támadási felület. Sajnos a kommunikáció úgy működik, hogy adó-vevő, és amíg a vevők X százaléka úgy fordítja le az üzenetet, hogy ez egy könnyen kapható nő, addig hiába mondjuk, hogy ez az önkifejezés, semmi köze a tetszeni akarásnak hozzá.
Továbbra is fenntartom, hogy ez nem lehet soha ok és soha enyhítő körülmény, ez csak annyi, hogy legalább ne tegyük ki magunkat még nagyobb veszélynek. Van veszélyforrás bőven anélkül is, hogy mi is hozzájárulnánk.
Tudod, ezért háborog itt mindenki: leggyakrabban nem a kifestett, forrónacis diszkóbabákat bántják. Olvasd el a történeteket, amit leírtak a többiek!
Nagybácsik, szomszédok, ismerősök! Rohadtul nem attól függ, hogy mekkora a szoknyád… Pedig milyen jó lenne. Akkor elég lenne nem rövid szoknyát felvenni és tuti védve lennél. Nem vagy védve, se te, se a szeretteid. Tudom, hogy szörnyen nyomasztó, az ember automatikusan próbálja kihúzni magát ezalól a kijelentés alól.
Akit pedig nem ismerős bánt, az a legtöbbször utcán, stb. történik. Az a barom, aki utánad megy a lakásodig, megfigyel, éjszakánként idézeteket fest a házad előtti járdára (true story..!), annak szerinted számít, hogy smink vagy mackónadrág? Nem tudod magad az öltözködéssel és a kinézeteddel megvédeni.
A kiállással már igen. Az autoriter nevelés hátránya, hogy tisztelni “kell” az időseket, a főnököt, a tanárokat, a szomszédot… És ez a nagyon fontos szerintem: egy normális embernek lazán el tudod magyarázni, hogy megijesztett és félreértésből rosszul reagáltál – nyugodtan rá lehet szólni erélyesen a főnökre, tanárra, szomszédra, ismerősre. El lehet lökni, lehet kiabálni, ki lehet kérni.
Itt sokkal kisebb a lehetséges veszteség, mintha hagyod, eltűröd, udvarias vagy és aztán évekig emészt a rossz érzés, a görcs, a félelem és a düh, h nem álltál ki magadért.
Szerencsére személyesen olyan helyzettel még nem találkoztam, hogy ismerős, családtag, stb, viszont olyannal igen, hogy diszkóban “bevetésen” vagy egyedül sétálva az úton zaklatnak nőket. Vagy azzal, hogy, na mit panaszkodsz, hiszen feljöttél a lakásomra. Ha ott történik baj, az is ugyanúgy egy emberrel történik, és ugyanúgy erőszak. Magdi esete is buliban, piázva, nem egy elmebeteg zaklatóval történt, hanem egy pasival, aki nem értett a nemből. Az is amit te írsz, az is amit én írok, megtörtént nem egy, nem két emberrel. Azt sem kell lebecsülni, amit esetleg te nem az általánosnak tartasz.
Félreértesz! Nem becsülök le semmit. Abszolút biztonsági játékos vagyok, aki ritkán iszik, idegenbe bulizni csak (szigorúan vett) barátokkal jár, figyelünk egymásra, stb. Van egy kiállásom, ki merem engedni a hangom és mindent megteszek, hogy másokat ugyanebben segítsek. Mondhatni meg tudom védeni magam. Ettől függetlenül nem hiszem, h ezzel megóvtam magam és velem nem történhet meg. Megtörténhet. És igen, agybaj az egész.
Szerinted Magdi helyzetén min változtatott volna, ha nadrág vagy szoknya van rajta, vagy milyen sminkje van? A srác elhatározta, h mit akar… Magdi rosszul lőtte be, hogy mennyit ihat még, vagy önhibájából vagy önhibáján kívül, ez tény. De arra se merné szerintem egyikőnk se a nyakát tenni, hogy ha akkor nem iszik többet, akkor a végeredményen változtatott volna… :( Mert nem rajta múlott.
Szóval lehet és kell elővigyázatosnak lenni, persze, a magunk megnyugtatására. Én csak arra kérlek, hogy ne úgy írd le, mintha ez egyenlő lenne a megelőzéssel, mert nem az. Nem lehet megelőzni, kivédeni.
Mert amiket ilyenkor felsorolnak “megelőzésként”, azok az esetek többségében nem változtattak volna a végeredményen, viszont a felelősséget annak a vállára teszik, akik elszenvedték a dolgot és nem azokéra, akik elkövették, akik a döntést meghozták (rajtuk nem tudsz változtatni.) És annak, aki ilyen traumát elszenvedett nincs erre szüksége, csak nehezíted a helyzetét.
(A példádnál maradva: a kocsmában ugyanúgy őt pécézték volna ki, maximum két pofonnal többet kap előtte.)
Rettegésben pedig nem lehet élni. Az erőszak mindenhol ott van és szerintem ennek ellenére nem elfogadható az áldozatot hibáztatni (persze értem én, hogy nem direkt teszed!!, de abból, amit írsz, ez következik), hogy magadat védettségben hihesd.
Nem hiszem, hogy ez a megelőzés, és ezt fentebb írtam is, és nem is okolom az áldozatot. Leírtam a véleményem, és azt a részét, amivel én találkoztam. Szerintem mindketten elítéljük az erőszakot, óvatosságra inteni nem hibáztatás.
Azt nem értem, hogy miért buta a cikk és a logikai eszmefuttatása…? Számomra nem az. Tényleg sokunkat érint a téma, nem lehet elmenni mellette. Az egészséges gondolkodású emberek megpróbálnak, vmilyen magyarázatot adni vagy keresni eme szörnyű bűncselekmények indíttatásaira…De erre pont, hogy nincs ésszerű magyarázat! Lehet csökkenteni a támadási felületet, lehet önvédelmet tanulni (ami hasznos), de szerintem főleg a társadalmi gondolkodást kell megváltoztatni. Próbálunk úgy gondolkodni, hogy ha ezt vagy azt nem teszem (nem veszem fel, nem így viselkedek), akkor velem ez nem fordulhat elő, csak hogy a világ nem így működik…
Felejtsük már el az áldozatok hibáztatását!
Amikor engem zaklattak szexuálisan, állandóan nyakig begombolkozva voltam, nadrág kosztümben, stb…Nem tettem ki semmimet se és nem kacérkodtam senkivel! Akkor honnan jöhetett a zaklató számára a késztetés??
Rengetegen írták, hogy télien, nagykabátban zaklatták. Annyi ellenpélda van arra, hogy csak a kihívó öltözetűt zaklatják, hogy nem is értem miért kattognak még mindig ezen sokan.
Egyébként meg rendszeresen idősebb, sőt öreg néniket is erőszakolnak meg, vajon rajtuk is akkor rövid otthonka volt, meg mélyen dekoltált kötény??
Én is “támadási felület csökkentése” táborba tartozom, de nem az áldozatot hibáztatom. Szerintem ez összemosás.
Nagyon szeretnék egy erőszakmentes világban élni, hajlandó is vagyok tenni ellene, én is úgy gondolom, hogy nincs senkinek joga megtámadni, bárhogy öltözöm, viselkedem.
Ugyanakkor tudom, hogy odakint ragadozók vannak, akik célpontot keresnek, és csak azért, mert nem érzem igazságosnak, hogy résen kell lennem, még rutinszerűen csinálom. Ha lehet, nem hozom magam védtelen helyzetbe. Szomorú és ez is csak a támadások kis részétől óv meg, de nem hiszem, hogy ezzel elítélnék bárkit.
Ezzel nem azt mondom, hogy pl. Magdi (aki nagyon bátor és köszönöm, hogy leírtad) hibájából történt bármi vagy hogy akkor a rövidszoknyások szabad préda, csak hogy talán a detektoros-körömlakk nem olyan rossz ötlet, amíg dolgozunk az ügyön.
Azért van vele baj, mert logikai ellentmondásokat tartalmaz: (Párom ajánlására most tömor leszek)
-a cikk azt mondja van választásod —-> erőszak (ezt azt jelenti, hogy marhára nem érdekli az erőszaktevőt, hogy mit gondolsz)
-a cikk azt mondja tök mind 1 mit csinálsz ha magadnak teszed (önmegvalósítás) senkit nem jogosít fel semmire —> Súlyos tévedés, ha kilépsz az utcára számíts arra, hogy interakcióba kerülsz a környezeteddel, a környezet meg nem azt fogja gondolni amit te.
-A szex nem fizetőeszköz nem adod, kapod stb… nem házassági alap. Lehet, hogy most megdöbbensz, de társadalmilag elfogadott tény, hogy a házas társak nemi életet élnek, természetesen lehet és kell is nemet mondani, de ha túl sokat mond valaki nemet—> az Ne várja el a hűséget cserébe (paradoxon)
-Jogalapúság… BŰNCSELEKMÉNYRŐL beszélünk, tessék már érteni!! Jogosság, nem jogosság, nem érdekli az elkövetőt.
-Tisztaság elvesztése blablah… Vallást tessék hibáztatni és ne a társadalmat. Ki kell nyitni és elolvasni a bibliát, ha az ember figyelmes, elképesztően középkori dolgokra lehet bukkanni.
-Magdi levelében ott olvasható, hogy nem küldött egyértelmű jeleket és nem volt igazán beszámítható, mert ittas állapotban volt… És ha a srác sem volt beszámítható?? Ő is ittas volt? NEM VÉDEM!! de nem árt minden részletet figyelembe venni… Mi van akkor amikor egyik fél sem beszámítható?
-Családon belüli erőszak: Már említettem mit tennék azokkal akik bántják a nőket… Sajnos oka van annak, hogy nem jelentik fel az elkövetőket, de legfőképen a FÉLELEM miatt. Bármitől… Lehet, hogy a másik fél keresetének megszűnése nagyon komoly anyagi vonzattal járna, az enyhe büntetés utáni bosszútól való félelem, megszégyenülés stbstb… Könyveket lehetne erről írni…
-Jó, hogy beszélünk róla… TENNI kell, nem beszélni! Ha az áldozatok összefognának, akkor már rég megváltozott volna a törvény! Ha emberek ezrei-tízerei akarnak valamit, azt elérik.
-Az elkövetőket nem lehet egy bizonyos módon beskatulyázni… 10000 féle oka lehet annak, hogy egy rohadék miért vetemedik ilyesmire. Lehet spekulálni, meg bűnbakokat keresni, de teljesen felesleges ha már megtörtént a tragédia!
Amikor a világban 8 éves kislányokat vehetnek feleségül emberek és erőszakolhatják halálra, amikor gyerekek tízezrei halnak éhen, szomjan, háborúban, népirtásban… A világ nem egy szép hely! Mélyen ott húzódik a romlás és a sötétség. Mindenki tehet erről, mert ilyen társadalomban vesz részt és kevesen vannak akik összefognak és érvényesítik az akaratukat.
Írnék én erről még oldalakat, de úgy sem fog megváltozni semmi, ahogy mondtam az embernek kell magára vigyázni és megvédeni, mert ez az amit biztosan el tud érni.
((nyilván én sem megyek be a gettóba 3kg fukszal a nyakamban magamat önmegvalósítani, bár ez nem jogosít fel senkit, hogy elvegye, de elfogja, mert nem érdekli, hogy mihez van jogom és mihez nincs))
“úgysem fog megváltozni semmi” – sok mindenben, de ebben aztán abszolút nem értünk egyet :)
A cselekvésnek ebben az esetben nagyon fontos előszobája az őszinte, nyílt beszéd. Ha nem tűnt volna még fel, taburól van szó, és eddig gyakorlatilag mindenki, aki megszólalt, tapasztalatból beszélt. A szégyen, stigma miatt viszont már ez is őrületesen nagy lépés. Ezt a cikket két nap alatt több, mint ötezer ember olvasta. Én ezt tettem most az ügy érdekében, és a visszajelzések alapján rohadtul nem volt felesleges. :) Hogy mi lesz a következő lépés, az majd eldől, de lesz, ne aggódj. Te is nyugodtan lépj a tettek mezejére: adakozz a NaNe javára, szólj férfitársaidnak, ha szexisták és fenntartják ezt a rendszert, mi nem fogunk benne megakadályozni, hajrá!
és még egy aprócska kiegészítés amit megint elfelejtettem leírni:
“Milyen érdekes, hogy gyakran a zaklatók csak azt tartják elfogadható védekezésnek, hogy “van barátom” vagy “férjnél vagyok”, tehát egy másik férfi tulajdonjoga elsőbbséget élvez az áldozat saját akaratánál…”
Az én véleményem és tapasztalatom szerint semmi köze ennek a tulajdonjoghoz… Inkább a félelemhez. Ugyan is a férfiak hierarchiája a puszta fizikai erőn alapul (kis gyerekeknél is nagyon jól megfigyelhető a jelenség) csak hát amit egyesek viccesen kakaskodásnak neveznek, az sokkal több annál, ez olyan, mint a népszerűség a lányoknál a suliban. Nálunk verekedés alapján dől el, hogy a csoportban kinek hol a helye… (100% fiú iskolákba jártam) Szóval ha egy nő más valakivel van, (nem kell ám adásvételi szerződés) az azt jelenti, hogy az adott hím részéről “védelmet” élvez ((milyen furcsa, hogy ez így megy az egész bolygón, nem csak embereknél)) Nos ha a versenytárs elég bátor hozzá, akkor megpróbálhat közéjük lépni, de sokan ezt nem vállalják fel és megfutamodnak… Én is darabokra tépném azt a rohadékot aki egy ujjal is hozáér a feleségemhez. Szóval ez inkább a bosszútól való félelem, mert soha nem tudható, hogy ki áll a háttérben.
Nagyon sajnálom, hogy csak olyan társas tapasztalatod van azonos nemű emberekkel, ahol verekedés alapján dől el, hogy ki a góré. De hidd el, hogy más férfiak is léteznek, mint a tesztoszteron nagyurai. Nem minden kisfiú verekszik, és nem minden férfibarátság azon alapszik, hogy ki hogyan verte el jobban a másikat. Megsúgom, “mi, lányok” sem tartjuk alaptézisnek és fő tájékozódási pontnak a népszerűséget. Szintén sajnálom, ha csak olyan nőbarátságot láttál, ami a rivalizáláson, fikázáson, egó-játszmán alapszik. Igen, vannak ilyenek, de ugyanúgy szexizmus ezt általános alapigazságként puffogtatni, mint a “minden férfi csak azt akarja”-kezdetűt.
Ha van otthon egy példányod a Mars-Vénusz könyvekből, kérlek, használd egy billegő asztalhoz, mert másra nem jó.
Via: Nem tűnt fel, ugyan is nálam kevés tabu van. Azok is azért tabuk, mert senkinek semmi köze hozzá és nem azért mert nem merek róluk beszélni.
“ne aggódj” Már hogyne aggódnék? Nekem is vannak nő hozzátartozóim, akik miatt aggódhatok…
Szólok én a többieknek, de szavak helyett olyan eszközökre lenne szükség, amelyeket a törvény nem engedélyez.
Amúgy nem akartalak ám megbántani, csak más szemmel nézve bizony vannak gyenge pontjai a cikknek.
De megígérem nem fogok gyakran kommentelni.
“Nem tűnt fel, ugyan is nálam kevés tabu van.” – tehát akkor nyilván máshol sincs. Értem. Ez sokat elmond.
Köszönöm a más szemeidet, de we agree to disagree. :)
Nem állítottam ilyet, hiszen nem ismerem azt a másik ~7 milliárd embert.
Kérdés: Az angol fancy internet maszlag az nyomatékosítás vagy mi a csuda? Mert ha akarod írhatok én is, de lehet, hogyha oroszul írok cirill betűkkel, az még vagányabb!
Nem baj, hogy nem értünk egyet. Sőt az a jó, mert egy remek vita keveredhet az ilyen félreértésekből, ha az ember tud érvelni.
Egy utolsó kérdés: Szerinted tényleg hasznos ez a tanács?
“emiatt ha most még nem vagy biztos magadban, akkor is fontos, hogy diktafonra feldiktáld vagy lejegyezd ezeket az eseményeket. A történtektől függően amikor feljelentést teszel, akkor minden egyes részletet ismertetned kell, és ez több év távlatából nem biztos, hogy könnyen fog menni, ezért is jobb előre lejegyezni, akkor is, ha ez akkor fájdalmasnak tűnik.”
Mert a kontextusban olyan benyomást kelt, hogy az áldozat nyugodtan jelentse fel évek mulva az elkövetőt… ((persze jó a szövegértésem, emlékszem amikor odaírtad a “módosítás nélkült”)) de kíváncsi lennék a véleményedre. ((mert szerintem azonnal fel kéne jelenteni))
Igen, azonnal fel kéne. De nem megy mindig azonnal. És később is jobb, mint soha. Erről szólt ez a rész, és igen, szerintem hasznos, mert arra bíztatja az áldozatot, hogy ha esetleg az azonnali bejelentésről már lecsúszott, ne érezze úgy, hogy már felesleges bármit is tennie.
Mondom magyarul: miért érzed mindenáron szükségét annak, hogy meggyőzz minket? A te álláspontoddal nagyon is tisztában vagyunk, ha hiszed, ha nem, a csapból is ez folyik, halljuk sok helyről, sokszor. Mást se hallunk. Itt most kivételesen nem az a nézőpont, mint általánosan, hogy össze kéne szégyellnünk magunkat. Nincs szükség arra, hogy megint az orrunk alá legyen dörgölve.
Mit vársz attól, hogy ezeket megírod? Majd azt mondjuk: igazad van, Borzas, igazságtalanok voltunk. Felvesszük a “na jó, azért nem csadort”, ahogy te fogalmaztál, és elfogadjuk, hogy ez egy ilyen világ, mert változni úgysem fog?
Alattomosnak tartom, hogy ezt az egészet támogatónak állítod be. De elhiszem, hogy tényleg azt hiszed, hogy ezzel nagyon sokat segítesz, és felnyitod a szemünket. Elárulom, hogy nem fogsz vele meggyőzni, ezért inkább ne raboljuk egymás idejét.
Annak szintén nem látom értelmét, hogy sunyi módon szúrkálódsz és “nem akarok személyeskedni, de”-alapon személyeskedsz. Ezzel pont, hogy kevésbé vagy komolyan vehető. :) Mondok rá még egy rohadt vagány angol szót: butthurt.
Megkérlek, hogy ha a továbbiakban csak ezen a strangon tudod folytatni a beszélgetést, szállj ki a kommentelésből. Ez itt a biztonságos, őszinte vallomások helye, mint a kommentek száma és jellege is mutatja, aminek nagyon örülök, és szeretném, ha így maradna. Nem érzem úgy, hogy konstruktívan hozzátesz az álláspontod ennek a célnak a fenntartásához.
1es pont: Igen, érhető, hogy a trauma miatt azonnal nem megy, de az idő előrehaladtával csökken a bizonyítás és a hitelesség esélye is. Nem beszélve arról, hogy rengeteg visszaélés is történik ezzel kapcsolatban, puszta emberi gonoszság miatt.
2es pont: Nem érzem annak szükségét, hogy meggyőzzek akárkit. Mindenki azt gondol amit akar. Azért kommenteltem, mert úgy éreztem, hogy el van bulvárosítva a cikk és sok helyen szerettem volna kiegészíteni, hogy ne egy férfi gyűlölő iromány legyen belőle. Mert az egészből az jön le, hogy csak mi vagyunk a hibásak és kész passz. Sajnálom ha ez neked nem tetszik! A felelősség ott van mind a két oldalon.
3as pont: Nem böki a csőrömet, azt várom, hogy bizonyos dolgok változzanak.
Nem akarlak meggyőzni sem téged, sem mást. Csak más irányú gondolatokat felvetni. (nem, nem ez folyik a csapból, lehet, hogy érintettem olyan témákat is, de a lényeg más)
Te mit vársz attól, hogy olvasod a kommenteket? Vagy ez a fórumrész csak olyanoknak szól akik kibeszélni akarják magukból a fájdalmakat? Értem. Véleményt nyilvánítani nem szabad…
Mind 1 mert bármit írok az olyan mintha akarnék valamit ugye?
Akkor be is fejezem, nehogy más irányú gondolkodás is helyet kapjon itt, mint a női.
Szép napot!
Messze van ez a férfigyűlölettől, de kedves, hogy szeretnéd szerkeszteni azt, amit a saját felületemen megjelentettem. :)
Ez a fórumrész azoknak szól, akik értik, hogy miért született ez a bejegyzés. És fenntartom a jogot, hogy olyan mederbe tereljem a beszélgetés folyamát, ahogy jónak látom, de ezt írtam is a bejegyzés tetején. Mit vártál, eljössz valakihez vendégségbe, levered a vázát, fikázod a vacsorát, kötözködsz a vendégekkel, leereszkedően beszólogatsz a házigazdának, és még utána kínáljanak meg desszerttel? :)
Ég veled, Borzas.
Az a baj Borzassal, hogy nem érti a lényeget. Nem érti, hogy nőként minket a zaklatás, erőszak, hogyan érint (napi szinten), mert sohase élte meg, tapasztalta meg férfiként. Nem ez a baj. És nem is az, hogy aggódik, mert tudja, hogy a nap minden percében nem lehet együtt a párjával, nő rokonaival, hogy megvédje őket. A baj az, hogy okokat keresgél és hibákat próbál felfedezni- hogy így adjon tanácsot- a női áldozatok viselkedésében…Nem érti meg, hogy ez nem a női viselkedésen, öltözködésen múlik….Ez nem “kétfeles” játszma, ez nem párkapcsolat. Ez erőszak! Erre nincs ésszerű magyarázat!
Fogjanak össze az áldozatok és vonuljanak utcára?! Jézusom! Ebből is látszik, hogy nem figyelt. K….a nehéz beszélni róla. Ezért tabu, nem azért mert ő azt gondolja, hogy számára nem az…
A cikkben nincs semmi férfigyűlölet. Itt nem a normális férfiakat minősítjük ennek vagy annak, csak kibeszélünk egy fontos témát, ami minket nőket érint közvetlenül. Sejtelmem sincs, hogy miért veszi ő ezt normális férfiként támadásnak?!
Érdekes, hogy pl. gyilkosság esetében fel sem merül az áldozat hibáztatása. Ha egy férj megöli a házisárkány feleségét, mert az egész nap zsémbel, terrorizálja és úgy általában nagyon szemét vele; senki nem mondja, hogy “Nem kellett volna így viselkednie, akkor nem ölik meg.” A gyilkos börtönbe kerül és kész.
Rengeteg nő jár mindenét kirakó ruhákban a tizenévestől az ötven-hatvanévesig. (Aki úgy öltözik, amennyinek érzi magát, ugye… ;) ) Nem lenne kedvük ezt tenni, ha már lettek volna kitéve emiatt zaklatásnak. Mert nincs összefüggés, általában nem azt zaklatják, aki kihívóan van öltözve.
Gyerekekkel is erőszakoskodnak, pedig ők aztán tényleg nem mutatnak ráutaló magatartást.
A médiából meg az jön le, hogy aki szép, az sikeres. És nézd meg, hogy a filmekben, sorozatokban hogyan öltöznek a szép nők. Ott ízléses a nagyon rövid szoknya, mert olyan szögből mutatja a kamera, és nem pesti metró mozgólépcsőjén játszódik a film. Soha nem csúszik el.
A tinilányok a tinifilmekben szereplő suli szépére szeretnének hasonlítani.
Reklámokkal kapcsolatban azt mondják, hogy szex-szel mindent el lehet adni. Meg is próbálják,
Van egy mérce. “Így néz ki egy szép nő, és így öltözik.” A nők olyanok akarnak lenni, a férfiak olyat akarnak. Ha nem dobod ki a fél melled, a férfiak szóba sem állnak veled.
Én 18 voltam amikor járni kezdtem egy sráccal (ő volt a 2. fiú az életemben,de tapasztalatom a csókolózásnál nem volt több és az adott fiúval is csak néhány randink volt addig). Gimnázium utolsó éve volt, kollégiumban laktam. A srác egy közeli kisvárosban lakott és egyik délután meglepett azzal,hogy átjött hozzám. Koli lévén bevett szokás volt,hogy ha valakinek ott volt a barátja akkor a többiek szépen elvonultak máshova tanulni vagy akármi,hogy kettesben lehessenek. Ez a mi esetünkben is így történt. Miután a csajok leléptek a srác elég gyorsan a lényegre tért, pillanatok alatt azon kaptam magam,hogy teljes súlyával rám nehezedik és fél kezével leszorítja mindkét karomat. Lényegében mozdulni sem tudtam. És azt hiszem lefagytam, de legalábbis nem emlékszem,hogy mondtam-e bármit is. A szerencsém az volt, hogy az egyik szobatársam visszajött egy könyvért és félbeszakította a dolgokat. Ezt kihasználva pedig, már nem emlékszem milyen kifogással de sikerült hazaküldenem a fiút és többet nem is találkoztam vele, sőt még a telefonhoz is egy barátnőm ment le (nekem akkor még nem volt mobilom, a koli központi számán hívott) és koptatta le végül teljesen. Időnként eszembe jut még így 14 év távlatából is,hogy mekkora szerencsém volt és,hogy mi történhetett volna ha a szobatársam nem felejti ott a könyvét. Az akkori szobatársaim tudtak az esetről, egy-két évvel később az egyikük még megkérdezte,hogy tényleg nem történt-e több, de soha többet nem beszéltem róla, a jelenlegi környezetemből sem tud erről senki. Bár én viszonylag könnyen megúsztam, még így is mély nyomot hagyott bennem és sokáig nem tudtam elfelejteni. Pár évvel később már itt Budapesten egyszer szembe jött velem az utcán a srác, nem tudom,hogy ő észrevett-e vagy felismert-e, de abban a pillanatban ahogy megláttam már fordultam is be a boltba ami mellett éppen haladtam.
Azóta is nagyon foglalkoztat ez a téma, elolvasok minden cikket vagy könyvet ami a témában íródott. Annyi haszna volt a történetnek,hogy miután Budapestre költöztem és éltem az egyetem alatt a bulis korszakomat, mindig észnél voltam. Sosem ittam (annyit), hogy ne tudjam mit csinálok vagy mi történik körülöttem és ha egyedül voltam éjszaka mindig inkább taxival mentem haza, még ha sokba is került, mint,hogy egyedül utazzak éjszakai járatokon.
Csatlakozom az előttem szólókhoz, a téma kedvéért regisztráltam most, bár rendszeresen olvasom a bejegyzéseket és a kommenteket is. Szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy nekem is “csak”-élmények jutottak: részeg szomszéd bácsi csókot kér, nagykamasz fiú csatlakozik a 12-13 éves kislányok bandázásához, megfogja a fenekem… Mindegyik esetben határozottan ellenálltam, és nem lett nagyobb “baj”, de a trauma megmaradt. A buszmegállótól hazáig vezető úton egy évig rettegtem a második eset után, pedig az út maga volt vagy öt perc, és a fiút nem láttam soha többé. A biztonságérzetem mégis elveszett. Ezért is gondolom, hogy fel kell szólalni minden esetben, mert lelkileg egy életre megnyomoríthatja az áldozatot.
A másik, ami nagyon fontos lenne, a rendőrség és az igazságszolgáltatás hatékonyságának növelése, “érzékenyítése” a témában. Én azt tanultam, hogy a büntetés prevenciós jellege, legyen az az elkövetőre vonatkozó (nem csinálom, mert egyszer már bevarrtak érte), vagy generálisan az egész társadalomra vonatkozó elrettentő hatás (nem csinálom, mert az ilyesmiért börtön jár), nem attól függ egy szint után, hogy milyen súlyos az adott büntetés, hanem attól, hogy biztosan felelősségre vonják-e az illetőt. Vagyis lehet kisebb a büntetés, de ha holtbiztosan mindig elkapják az elkövetőt és kiszabják, az hatékonyabb, mintha levágják, de ezerből egynek. Ezt vessétek össze a fenti, nyilvánosságra kerülési adatokkal… A statisztika javításához viszont az is kell, hogy társadalmilag elítélt dolog legyen az erőszak, mert a rendőr, a bíró is ember, és a foglalkozása miatt nem lesz különb , mint a társadalom átlaga.
Egyébként a teljes áldozathibáztatás témára harapok, de egy aspektusra különösen: Ha azzal jönnek, hogy sokan visszaélnek a biztosított védelemmel, és bemártásra használják. Egyrészt (adatot nem tudok, de) ez nagyon kis százalék lehet, másrészt más bűncselekményeknél fel sem merül. Például ha valaki nagyon összerúgja a port a jó barátjával, és utóbb azt állítja, hogy a neki kölcsönadott dolgot a másik ellopta, hát később nem tűnnek fel az olyan hangok egy lopásnál, hogy akitől loptak, az csaló, és maga is bűnös, mert minek adta oda, minek hagyta elől stb. A rendőrség persze megvizsgálja ezt a lehetőséget is, ha gyanús az illető, de ettől még általában ami bűncselekmény, az bűncselekmény is marad.
Saxana, nagyon sokban egyetértünk. Van ugyebár a diszkó-egyenruha (köldökig kivágott felső, seggig érő szoknya). Ha valaki azt akarja, h befogadják, felveszi. Ha nem veszi fel, lúzer. Tudok olyan sztorit, h a kisvárosomban egy koncerten x-en megerőszakoltak egy kislányt, mert tetszett neki egy fiú, az említett módon fel akarta kelteni a figyelmét, ivott, mert az is kell egy Nőnek, és így járt.
Amin kurvára kiakadtam, Tijana Juric ügye (vajdasági magyar vagyok). Rengeteg okból, de ez a leg. (https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/17505/Tijanat-meggyilkoltak–a-feltetelezett-tettest-elfogtak.html)
Mert minek egy 15 éves kislánynak műköröm (ezt és a sportcipőjét találták meg a helyszínen). Kislány, bontakozó nő, miért ne hordhatna műkörmöt? Megáll az eszem ettől a felfogástól.
Sziasztok Lányok!
Gondoltam én is írok véleményt, mert több dolog is eszembe jutott olvasás közben. Egyrészt azzal a részével nem teljesen értek egyet, mikor azt írod Via, a nők maguk miatt sminkelnek, öltöznek csinosan, nem másnak. Szerintem ez tuti nem igaz a nagyobbik százalékra. Igenis azért sminkelnek, hogy kitűnjenek, hogy szépek legyenek, akarják, hogy akarva legyenek (van is egy ilyen American Dad rész ;) – persze ez is fakadhat szexizmusból, de ilyen szempontból akkor a madarak is szexisták. :D ), ami ebben a szomorú, hogy a dolognak vannak veszélyei, ahogy te is írtad, amire bizony érdemes kiokítani a leánykákat. Azonban sajnos, mindig van a pro mellett kontra is, mert azokról srácokról is kellene beszélni, akik ráfutnak a „csapdára”: értsd. 14 éves leánykák, akik sminkelve, öltözve eladják magukat 18-nak (láttam olyat, aki 20-nak, simán), mert a srácok azért rendesek, kérdeznek, de a személyit mégsem kérhetik el… Aztán megy a buli és ivászat, esetleg szexbe fordul a dolog, a mosdóban… – jó esetben a leányka utána nem „reklamál”, hogy ő nem akarta… de olyat is hallottam már, hogy úgymond „bemártotta” a srácot. Persze nem lehet tisztázni ilyenkor, hogy ki is volt a hibás, mi is történt pontosan, nekik kellene tudniuk… azt hiszem azért ilyen esetekben valahogy mindig a “férfiállat” kapja a retorziót… Vagy nem? Szóval komplex dolog ez nagyon.
Persze jó lenne kulturáltan viselkedni, kulturáltan ismerkedni. Egyáltalán jó lenne, ha ez az egész nem lenne a pakliban… De beszélni kell róla, ahogy te is írod, és akkor talán változnak a dolgok. (És igen, odahaza a falusiak nálunk is azt kérdezik hogy “aztán mije született, gyereke vagy lánya? és ha ki akarom hívni a gázszerelőt, azt mondják “add apádat, vele megbeszélem”… :) )
Nem tudom, erről volt-e kutatás, érdemes lenne megkérdezni a sminkelő nőket, hogy mi a céljuk a sminkeléssel. Szerintem biztos, hogy nem olyan sokan azért csinálják, hogy akarva legyenek, mint ahányról a megkérdezett többiek azt gondolják, hogy de. :) Csinálhatunk itt egy gyors házi felmérést, hogy ki miért sminkel! Nekem önkifejezés, szeretek vele játszani, de nem kényszeres, megvagyok nélküle, és leszarom, hogy kinek tetszik. :D
Amúgy tényleg komplex a dolog, én is örülök, hogy beszélünk róla.
Én pl. azért sminkelek, hogy magabiztosabb legyek, jobban érezzem magam, mert ha sminkelés után a tükörbe nézek, határozottan elégedettebb vagyok. Szerintem egyébként aki ki van sminkelve, az nem feltétlenül azért tetszik másnak, mert van rajta szempillaspirál vagy tusvonal. Hanem azért, mert a smink miatt magabiztosabb, és ezáltal vonzóbb lesz.
A posztban leírt téma fontos, és jól megírtad Via, elképesztő, hogy mennyi hétköznapi megjelenési formája van…:( Talán érdemes a büntethetőség elévülésével kapcsolatban annyit megjegyezni, hogy a büntető törvénykönyv 2014. július 1. napjától hatályos 28. § (1a) bekezdése szerint ha a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény sértettje a bűncselekmény elkövetésekor a 18. életévét még nem töltötte be, az elévülés határidejébe nem számít be az a tartam, amíg a 18. életévét be nem tölti, vagy be nem töltötte volna. (Ennek a szabálynak az alkalmazhatósága szempontjából a bűncselekmény elkövetésének az időpontja az irányadó). Illetve még annyit, hogy a büntetési tétel több mindentől függ, a Btk. a nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmények körében maga is többféle bűncselekményt szabályoz, és minősített esetben akár 15 év is lehet a felső határ (visszaeső vagy halmazat esetén még magasabb). Bocs ha ez már OFF.
Dehogy off! Köszi! Szóval akkor 18-tól “ketyeg” a 8 év… hát, még azért az is kevés.
Van egy elméletem, ami feloldja a “kinek sminkelünk/öltözködünk/fogyózunk/stb” ellentmondást. Persze nem vagyok szakértő, csak gondolkoztam, meg megkérdeztem magamat. :)
Szerintem alapvetően mindenki elsősorban magának akar tetszeni, amikor bármi olyat csinál a testével/viselkedésével, amitől arra számít, hogy majd az előnyére válik. A gond ott kezdődik, hogy van egy rakás belsővé tett (internalizált) elvárásunk magunk felé, és ezeket iszonyú nehéz szétválogatni azoktól, amik valóban az én igényeimet és ízlésemet tükrözik.
Én, mikor kamaszkoromban (mikor máskor?) a leg-elégedetlenebb voltam a testemmel, mindig azt az állapotot akartam elérni, hogy belenézek a tükörbe, és tetszem magamnak. Igen, csakhogy ennek a “tetszésnek” a minimumszintjét is olyan régiókba helyeztem, amihez minimum újra kellett volna születnem (bárcsak szőke lennék és kékszemű, bárcsak alacsonyabb lennék, stb), és nagyon sok elemét egy elképzelt szépségideálból építettem be (az a szép, aki ennyi kiló, annyi mellbőségű, ilyen arcformájú, stb). Persze, hogy magamnak akartam megfelelni, de a saját mércémhez az összetevőket kívülről vettem. Ehhez jön még a csoporthoz igazodás és a megfelelés (ilyen kontextusban meg tényleg van igazság abban, hogy a nők “egymásnak” öltözködnek és sminkelnek, ahogy a férfiak is egymásnak gyúrnak), hogy ha most a rózsaszín blúz a divat, akkor én is rózsaszín blúzt hordok, és ha a közmegegyezés szerint vörös rúzs kell a szexisséghez, akkor vörös rúzst teszek, ha szexi akarok lenni (vagy elismerem, hogy én nem lehetek szexi, és összetörten elkullogok). Szerintem ezeket az epizódokat azok a fiatalok tudják jó eséllyel kivédeni, akik olyan családi és baráti háttérből jönnek, ami erősíti, építi az önbizalmukat és az önbecsülésüket, és még ezt a mintát is látták. Ha valaki úgy nő fel, hogy anyu állandóan fogyózik, apu állandóan megjegyzéseket tesz rá és más nőkre, a barátnők állandóan azon aggódnak, hogy megfelelnek-e a normáknak, a fiúk pedig állandóan méregetik és pontozzák a csajokat, akkor mégis hogyan ne kerülne bele ebbe a körbe?
Felnőve aztán sokan kikerülnek belőle, sokan meg benne maradnak. Ezért van az szerintem, hogy bár mindenki “magának” akar szép lenni, ez sok embernél mégis egyet jelent a – belsővé tett, és sokszor torzított – külső elvárásoknak történő megfelelési igénnyel.
Sziasztok!
Én is azért sminkelek, hogy elégedettebb legyek a külsőmmel, ezért is öltözködök olyan ruhákba, amilyenekbe… Egyszerűen szeretek sminkelni, nekem ez olyan, mint az öltözködés- a hangulatomhoz illeszkedik a smink és a ruha is és ha megyek valahová akkor persze az eseményhez is. Ehhez sokszor elég egy pihentető arcmaszk és 10 perc relaxáció, vagy máskor egy frissítő hajmosás és már szebbnek érzem magam tőle, tehát sokszor nem is kell a smink. :)
A madaraknál a férfiak a csicsások, nem a nők! :))
Egyébként én szeretek nyilván szép lenni a férjemnek, de azért mert _engem_ tesz magabiztosabbá, és neki ez fog imponálni, nem a smink vagy a ruha. Szóval mégiscsak magamnak csinálom, nem neki. :)
Egyébként veszélyes tényleg ez a fiatal lányos dolog amit írsz, ezért nem mindig fekete-fehér a történet. Mert nekem is volt olyan barátom, aki majdnem lefeküdt már egy lánnyal, csak végül mégsem, aki 17-nek mondta magát (18 évesek voltunk), mikor random megtalálta a diákját és 13 alig múlt a kislány… És volt is aki emiatt keveredett bajba, mert lefeküdt egy hasonló korúval, aki nyilván többnek mondta magát, otthon a csajszi elmondta, szülők kiakadtak, kislány meg előadta, hogy erőszak volt, ő ezt nem akarta, mert magát kezdte el védeni, hogy ne bántsák a szülők… Ők meg persze azonnal rendőrségre, a srác épphogy megúszta, de csak azért mert volt családi háttér aki támogatta és kitartott mellette végig. Lehet most is a börtönben ülne, ha mondjuk nem lettek volna ilyen erős család.
Hogy én is belekotyogjak, ez már azért sem fekete-fehér, mert valószínűleg a 13 éves kislány nem azért adja ki magát 18-nak, mert annyira szexet akarna… imponálni a többi lánynak, nem kilógni, játssza a felnőttet teljesen komolytalanul, és még ha ő is “kezdeményez” a flörtöléssel stb-vel, ha szex-felé kanyarodik a dolog, lehet már nem mer nemet mondani vagy a srác nem hagyja neki, és akarata ellenére történik, mert fogalma se volt, hogy mi fog történni. És akkor itt legyen valaki okos, hogy ki a hibás, a média, a szülők, az elégtelen felvilágosítás, a lány, a fiú, a világ…
A cikk és a kommentek olvasása alatt kinyílt a bicska a zsebemben. Sötétedés után, egyedül, ne adj’ Isten kicsit csinosabban ne merjek az utcára menni, mert bármelyik sikátorban elkaphatnak? Szerencsére még semmi ilyemi atrocitás nem ért (lekopogom…), de mélyen együtt érzek azokkal, akiknek bármiféle zaklatást/erőszakot át kellett élniük.
A kishúgom júliusban múlt 10 éves és iszonyatosan féltem őt. A nagy korkülönbség miatt (12 év) én inkább egy második anyuka voltam neki mindig is. Nagyon jó a kapcsolatunk, szerencsére sokmindenben hiteles vagyok a számára és megfogadja a tanácsimat. Próbálok vele az ő szintjén beszélni az ilyen dolgokról (pl. nem szállunk be idegen autójába, nem keressük meg idegen bácsival az elveszett kiskutyáját, nem fogadunk el semmit ismeretlentől, ha bárki támadóan közeledik felé sikítson stb), és minden alkalommal elmondom neki, hogy ha anyának/apának nem mer elmondani valamit, hozzám bármilyen témában fordulhat. Nem akarom, hogy paranoiás legyen vagy ilyesmi, de azt szeretném, ha tudná, a világon nem csak kedves emberek vannak és nem minden az, aminek látszik.
Szerintem tök jól kezeled a tesódat.
Szülőknek még egy módszert olvastam ilyen stranger danger esetére. Állapodjatok meg egy jelszóban, amit csak a gyerek és te tudsz. Ha idegennel üzensz a gyereknek, akkor áruld el az ismerősnek a jelszót. És tanítsd meg a gyerkőcnek, hogy ha odajön hozzá egy ismeretlen például azzal, hogy “anyukád bajban van, szólt, hogy vigyelek oda hozzá”, akkor az legyen a reflex, hogy “mi a jelszó?”. És ha nem tudja, akkor nem anyu küldte.
A “bármelyik sikátor” erős túlzás, de sajnos van, amikor egy erőszak után ezzel hibáztatják az áldozatot, hogy minek ment oda, mert vannak “veszélyesebb helyek”, és akkor ugye ő a hülye, hogy ott járt, kereste a bajt. :( Sajnos ez az alapállapot, engem is feldühít.
Személy szerint azt tapasztaltam, hogy sok fiú közeledik erőszakosabban, ha egy lánynak nincs párja, mert azt hiszik, hogy másra sem vágyik, csak hogy valaki “foglalkozzon” vele. Mikor egyedül voltam, elég volt, ha valakivel kedves voltam, már azt hitte, nyert ügye van. Az egyik esetben a barátaimon keresztül ismertem meg egy srácot, nem érdekelt, csak barátkozni próbáltam, de ő teljesen másként értelmezte a dolgokat. Másnap már bejelölt valamelyik közösségi oldalon, és moziba akart hívni. Próbáltam kedvesen visszautasítani, nem akartam megbántani, mert ő is egy kemény szakításon volt túl állítása szerint. Ő azt hitte, hogy csak kéretem magam, és egyre agresszívebb lett, közölte, hogy márpedig elmegyek vele moziba, és utána nem megyek haza, mert sokkal kényelmesebb lesz nekem is, hogy ott alszom. Akkor már határozottan megmondtam, hogy nincs esélye, és szép lassan visszavett, bár később is volt egy-egy elejtett utalása, de hála az égnek hamar feladta és lekopott, mikor nem válaszoltam neki semmire. Szerencsére nem találkoztunk többé. A másik esetben szintén interneten jelölt be egy srác, akit ismertem, de sosem beszéltünk egy szót sem. Visszajelöltem, gyanútlan voltam. Randira hívott, de már hallottam hírét, és nemet mondtam. Ezután egy olyan ismerősömön keresztül írt, akivel napi szinten beszéltem. Miután itt is határozottan visszautasítottam, és megkértem, hogy hagyjon békén, olyan szavakkal illetett, amiket most nem írnék le, akkor sírtam a dühtől és a megbántottságtól, hiszen soha senkinek nem adtam rá okot, hogy ilyeneket mondjon rólam. Megfenyegettem, hogy feljelentem zaklatásért, ott volt a bizonyíték, a levelezés, a szüleim pedig felhívták az ismerősömet, aki segített neki elérni engem, ekkor pedig leszállt rólam.
Azt gondolom, hogy az interneten még nagyobb teret nyernek ezek a zaklatók, mert úgy érzik, hogy nincs következménye, még csak egy pofont sem kaphatnak, és “hátha bejön”. Azt is meg kell tanítani a fiataloknak, hogy ezeket is vegyék komolyan, hiszen azon túl, hogy ez is bántó és fájdalmas lehet, felbátorítja a zaklatót, és egy (akár véletlen) személyes találkozás esetén eldurvulhat a helyzet. Mutassák meg a szüleiknek, ne tartsák titokban, bár nem tudom, mennyit ér a feljelentés, de ha igazán fenyegető a helyzet, meg kell próbálni, mert az életünk nem játék, és borzasztó sebeket tudnak ejteni rajtunk már csak szavakkal is, nem hogy tettekkel. 19-20 éves voltam, mikor ezek történtek, mégis segítséget kértem, mert ha már sokan tudnak róla, az is egy fegyver ellenük.
Egy munkatársnőm mesélte el, hogy egyszer megpróbálták megerőszakolni, de szerencsére egy arra járó másik férfi segített neki. Ő sürgette azt is, hogy a lány tegyen feljelentést, és tett is, de a rendőrök kb semmit nem foglalkoztak a dologgal, és úgy néztek a lányra, mint egy darab rongyra, csak mert ivott az eset előtt. Borzasztó, hogy milyen sokan vannak, akik inkább csendben maradnak, mert tudják, hogy valószínűleg nem fognak segítséget kapni, ez a lány sem tett volna feljelentést, ha a megmentője nem erőlteti, és lásd, neki lett igaza. Szörnyű ez a hozzáállás, de ez nem csak a nemi erőszaknál van így, ha lopás történik, vagy más ilyen jellegű bűntett, hamarabb érsz célt magánakciókkal, vagy Facebook-megosztásokkal, mint a rendőrséggel, és ez nagyon elszomorító.
Köszi a cikket Via, imádom, hogy minden témáról ilyen őszintén tudsz írni rózsaszín cukormáz nélkül, és Magdinak, és a hozzászólóknak is minden tiszteletem az őszinteségükért, és a kitartásukért!
Via: köszönöm, hogy megint ilyen fontos témáról írsz. (Úgy értem, nyilván minden írásod témája fontos a maga kategóriájában, de ez “máshogy fontos”, szóval érted.)
Többiek: köszönöm az értékes és tanulságos hozzászólásokat, és a bátor őszinteséget, hogy megosztjátok a saját tapasztalataitokat. Döbbenet, hogy tényleg mennyi ember (nemcsak nő) érintett, és mégsem tudunk róla, hiszen ilyesmiről kevesen mernek/akarnak beszélni…
Köszönöm a támogatást. ♥ Ez volt a tervezett, hónapokig előkészített, Robin Williamssel ami történt, az csak ad hoc kiváltotta belőlem a két héttel ezelőttit, de gondoltam, nem várok vele… Értem a máshogy fontost, és szeretnék a jövőben is még ilyen máshogy fontos dolgokat írni.
Köszönöm mindenkinek. ♥♥♥♥
Nem bánjátok, ha a cikkből és egy-két hozzászólásból idézek majd gondolatot az óráimon? Kamaszokkal foglalkozom, és úgy érzem,hogy ti általatok jobban eljut majd hozzájuk a lényeg, hogy mi is az igazán értékes a testünkben-lelkünkben.
Ismét nagyon jó cikk, és szerintem fontos lenne, hogy férfiak is elolvassák, mert általában ők azok, akik “félreértik a jeleket”… Egy fiú a csajozással kapcsolatos dolgokat a környezetében lévő pasiktól tanulja meg, és amíg apuka meg nagybácsi meg a szomszéd úgy beszélgetnek a kertipartin, hogy ígymegb*sztam meg milyenjókiskanca, addig nem kell csodálkozni azon, hogy a fiú is így fog a nőkhöz viszonyulni.
Addig viszont, amíg a vélt jeleket úgy fordítja le akár egy férfi is, hogy ez egy kurva, provokáció, stb., muszáj a lányokat, nőket felkészíteni arra, hogy ilyen megtörténhet, és mindent meg kell tenni azért, hogy ne legyen baj. Pl. nem ülök be pasi autójába, nem megyek fel a lakására, ha nem akarok tőle semmit, nem maradok vele kettesben, nem vagyok vele kedves, ha egyszer már kikosaraztam és még mindig nem fogta fel. És még így sem lehet kivédeni minden helyzetet, de legalább valamilyen szinten csökkenteni lehet a kockázatot.
A hozzászólások között sokan írtak saját tapasztalatot, amihez nagyon nagy bátorság kellett, köszönjük, hogy megosztottátok velünk!!!! (L)
Igen, ez a durva, hogy ha mindent “jól” csinálsz, az sem véd meg, mert az esetek többsége nem sötét utcán, kies környéken, éjszaka történik. Hanem otthon, ismerőssel, bizalmi helyzetben. :(
Köszönöm a cikket és Magdinak is köszönöm. Nagyon fontos téma.
Egyetértek azzal, hogy a lányokat fel kell készíteni az ilyen esetekre, de fel kell a fiúkat is. Ahogy valaki följebb írta, nem kezelhetik a nőket tulajdonukként, és ezt jelenleg máshol nem tanulhatja meg, csak otthon.
Amikor a barátaim anno elejtettek néhány, amolyan “ki a macsó a háznál” jellegű szólást, én megkérdeztem, hogy valóban így gondolják-e. Aszonták, hogy nem, csak úgy mondják. Meg hogy csak poén. Sikerült eltolnom az agyukig, hogy ez egy nőnek nem vicces.
A volt kollégáim csinálták azt, hogy egy elég brutál sráccal folyton szekáltak, azon poénkodtak, hogy fogdosni akar. Amikor közöltem velük, hogy ez amúgy nem esik jól, hanem lealázó és sértő, akkor gondolkodtak el. Utána már rászóltak, hogy fejezze be és lehetőleg nem hagytak vele kettesben, valaki mindig odajött. De ehhez szólnom kellett, hogy x kolléga 6 éves lánygyermekkel talán jobban átgondolhatná, mert az a lány is felnő egyszer.
Egy évig dolgoztam egy kocsmában. Egyik este a férfiak erősen spiccesen beszélgettek, én már a poharakat törölgettem. Az egyik mondatuknál kis híján hozzájuk vágtam, ami épp a kezemben volt – de inkább nem szóltam semmit, abból csak balhé lett volna, részegekkel nem lehet vitázni. “Egy nőt nem lehet megerőszakolni, sőt, erőszakból nem is tud terhes lenni, mert a nők úgy vannak kitalálva, hogy csak akkor lehetnek terhesek, ha elélveznek.”
…. -.-
Köszönet a cikkért Magdinak és Viának!
Hú, ha az orgazmus lenne a megtermékenyülés előfeltétele, de rég kihalt volna az emberi faj…!
Elgondolkodtam, hogy egyáltalán leírjam e a következőket….de ha pont az én erőm segít valakinek, akkor miért ne tegyem.
Szóval éveken keresztül én voltam “otthon” a boxzsák, amióta az eszemet tudom mindkét szülőmnek, 12-éves koromtól meg az apám beteg vágyainak a céltáblája. Mivel anyukám nagyon beteg volt, sokszor volt kórházban vagy ágyhoz volt kötve, korlátlan hatalma volt felettem,kénye kedve szerint azt tett velem amit akar. Természetesen menekültem otthonról…és hallgattam, mert megfenyegetett, hogy úgy is mindenki azt mondja, hogy kurva vagyok.
Ez az egész dolog meghatározott. Rengeteget olvastam, olyanokat is ami nem nekem való- mivel senkiben nem bíztam, senkiben se felnőttben, se gyerekben a könyvek, újságok voltak a támaszaim (ez a nyolcvanas évek végén volt már, igen csekély volt a forrás, de azonnal tudtam, hogy mi történik velem és nincs segítség, mindjárt megértitek, miért.)
Minden alkalmat megragadtam, hogy ne legyek otthon- nagyszülőknél voltam, ha lehet.
Közben én tudtam, hogy nem én vagyok a rossz, és hogy a körülöttem lévő világ bizony közönyös és NEM segít. Telt az idő, az anyukám meghalt és az élet körülöttem hasonlított a legdurvább Lych- filmhez… addig tepertem, amíg el nem kerültem egy másik suliba, és kollégiumba…. igen ám, de ott nem hagyták, hogy ott töltsem a hétvégéket ( végre élhettem a magam korúak életét) , otthon hétvégén folytatódtak a durva verések és a többi, annak ellenére, hogy annak az alaknak a pénzéhes nője is abban a házban terpeszkedett, ami a sajátom volt, de igazából nem is az érdekel…. csak lebegtem a semmiben, mert közben a nagymamám is meghalt.
A fiúkhoz fűződő viszonyom fura volt…. mert az egyik felem tudta, hogy mit tesznek vele, hogy undorító, de én egészséges nő vagyok és kíváncsi, szerettem volna tudni, hogy milyen az, ha udvarolnak, ha teszik a szépet nekem, ha sétálunk, ha bemutatnak a családnak…. no ilyen soha nem történt a Párom kivételével. Mert szégyelltem, hogy egy “szaros bugyogó vagyok”- ahogy az egyik fiú apja jellemzett, mert nincs családom, ugyan is akkor már a nővérem az oltalámába vett: Ők lettek az én családom a férjével és az anyósával, és kollégiumokban, később albérletben egy kihasznált matrac volt az “otthonom”, de végre nem volt menekülés. Látens hajléktalan voltam, semmim nem volt, de nem erőszakolt meg napi szinten egy állat.
Össze visszia kapkodok a történetben, de nem tudom jobban leírni. Szóval akkor hagytam ott mindent, amikor érettségi előtt megbuktam- mivel nem volt hol tanulni, pihenni, a koleszban meg hétközben nem tudtam, se nyugalom, s háttér- és “otthon” azt hitték, hogy ha elveszik azt a pénzt, amit addig kaptam (ami egyébként a taníttatásomra kaptam az államtól), akkor majd jól kitolnak velem, és nem fejezem be az iskolát, egy senki leszek, az lesz a dolgom, hogy kiszolgáljam mindenhogy az az állatot. Úgy ahogy voltam egy táskában összeszedtem a könyveimet, cuccaimat az éj leple alatt elhurcolkodtam több körrel a nővéremhez. Másnap rendőrség, csaldsegítő volt az első cél: a rendőr az apám ivócimborája, “ő ezt nem hiszi”, a családsegítőbem a “picológus” meg azt merte mondani a szájával hogy akkor menjek férjhez, irány a hivatalok: nyugdíj, TB- ott sikerült annyit elérni, hogy az árvaellátást én kapjam kézhez, emellé még elmentem nyáron dolgozni- tehát az “egzisztenciámat” elintéztem- onnantól egyfolytában dolgozom.
Azóta csak az jöhet hozzám közelebb akinek megengedem- ellenkező esetben kiverem belőle a lelket, volt már rá példa hogy a tömött buszon egy csókára ráordítottam hogy takarodjon vagy agyonütöm, ha még egyszer hozzámér, kilométerekről kiszagolom, ha egy gyereket bántalmaznak. A szexuális életem teljesen normális a Párommal idén 16 éve vagyunk együtt jóban rosszban- Őt 15 évesen ismertem meg, 18 évesen jártam is vele három hónapot, az egyetlen fiú volt, aki bemutatott az anyukájának, a húgának és a barátjainak, mielőtt a “lényegre” szeretett volna térni. Éreztem hogy tisztel, hogy szerette a testemet, hogy akkor ment tovább, amikor nekem volt jó. Nincs ez másképp most sem, a mérhetetlen tiszteletet érzem Tőle, amióta ismerem. Mindenről tud… amikor összekötöttük az életünket, mindent elmeséltem. A sajátos terápiájával, hogy beszélünk róla, meggyógyított, megerősített, hogy nem én vagyok a hibás.
A másik dolog, amiért leírom ezt, az hogy beszélni kell róla, nevesíteni. A “nagyságos úr családjában” még mindíg nem tudják, miért tüntem el otthonról és csavarogtam a nővéremhez, meg koleszokban( aha, abban az időben önerőből leérettségiztem, és elvégeztem még két technikumi végzettséget adó iskolát, hogy ott dolgozhassak, és úgy, ahogy én akarok, és akiknek én akarok- közben pedig dolgoztam, hogy eltartsam magam).
No ez nálam úgy megy, hogy rákérdeznek, akkor én bizony elmondom, hogy a kedves nagybátyád egy pedofil állat és ezért menekültem el otthonról, mert a “kurvája” még agyon is akart ütni, amikor tőle is segítséget kértem, mert már nem bírtam tovább. Hát én szépen apránként kitálalok…. és elmondom a történetem,HA olyan platformot találok… nem úton- útfélen, de elmesélem.
Merni kell segítséget kérni, le kell vetkőzni a félelmet. Sokszor kapja meg az áldozat, hogy ő provokálta- mégis mivel? Nem az ilyen történetben sajnos kétszer, háromszor kell megvédenie magát az embernek, de tudni kell, hogy Te aki olvasod a zagyvaságomat, és hasonló történt veled, nem vagy hibás. Addig kell segítségért menni, amíg nem találsz. Ha hivatalos szervek nem segítenek, mert előfordulhat az is, akkor a szomszéd, a család, egy távoli rokon. Mindig akad valaki.
A rohadék. Te meg tök bátor vagy:)))))
Elmondás nagyon fontos, nemcsak mert neked segít, hanem valahol nyoma marad és a következő áldozat már jobb esélyekkel indul a pl. bíróságon. Ártatlanul ritkán gyanúsítanak meg valakit kétszer.
Köszönöm, hogy leírtad.
Olvastam egy cikket arról, hogy egy gyereknek ezt a bizalmi dolgot hogy lehet megtanítani. Meg fogom keresni, de sehol sem találtam. Az volt benne, hogy van egy focicsapatod, és mindegyik játékos játszik, de ha az egyik játékos kiesik, attól még nem rossz a csapat. A szerző úgy tanította a gyerekének, hogy ha valami baj történt, akkor menjen a csapata egyik tagjához, és kérjen segítséget. És ha ő nem ad, akkor ne adja fel, menjen a következő csapattaghoz, egészen addig, amíg talál valakit, aki hisz neki, és aki segít. És azt is elmondta, hogy néha egy másik focicsapattag miatt van baj, akkor is szólni kell a többinek.
Nagyon okosan fogalmazta meg, szóval nem volt benne rémítgetés, de mégis átjött belőle, hogy ha és amennyiben baj történik, mit tud kezdeni vele a gyerek. Ha meglesz, belinkelem.
Pont ma van egy cikk a Guardianben is errol a temarol: https://www.theguardian.com/commentisfree/2014/aug/26/anti-rape-nail-polish-stop-rapists
Először nem is értetem, mit csinál a körömlakk… Örülök, hogy egyre több helyen feljön a téma.
Én ezt a rádióban hallottam, nagyon jó ötlet! Főleg mivel a legtöbbször a pincér is benne van, úgyhogy abban sem lehet bízni, hogy csak tőle fogadj el italt.
Olyat is láttam, hogy olyan nadrág, amit csak a viselője tud levenni, elvághatatlan, eltéphetetlen, lerángathatatlan… persze az sem 100%, de legalább valami.
Én nem is értem mire jó ez a körömlakk. :/ :D
Elvileg valami olyan cucc van benne, hogy ha beledugod az italodba az ujjadat, akkor elszíneződik, ha talál benne rape drugot.
Nagyon kemény téma, és nem is gondolnánk, hogy mennyi embert érint közülünk. Hallunk ilyen-olyan eseteket, de jó, hogy beszélünk erről.
Engem 14 éves koromban csalt el egy író magával, aki az iskolánkba jött előadást tartani. (Teljesen felesleges megírni, hogy ki volt, nem azért, mert védeni akarom.) A lényeg, hogy az előadás után összefutottunk a buszmegállóban, és értelmesen elbeszélgettünk. Én felültem a buszra, és megkérdezte, hogy nem megyek-e vele a végállomásig. Nagyon benne voltunk a beszélgetésben, úgyhogy beleegyeztem. A végállomáson azt kérdezte, hogy nem ülnék-e be vele egy gyorskajáldába. A gyorskajáldában arra kért, hogy etessem meg. Nem értettem semmit. Aztán megcsókolt. Én soha nem csókolóztam még előtte, úgyhogy sajnos csak annyit éreztem, hogy undorító és földbe gyökerezett a lábam. Nem, egyáltalán nem volt jó. Aztán hirtelen felálltam és elindultam. Ekkor utánam jött, hogy álljak meg, bocsássak meg. Én csak annyit tudtam hebegni-habogni, hogy haza kell mennem, és hagyjon békén. Ezután felhívtam a tanáromat, aki szervezte ezt az egészet, mert elég jóban voltunk, és azon kívül, hogy kikérdezett jól vagyok-e, meg hogy szitkozódott, nem tudok arról, hogy tett-e bármit. Ezután fenyegető maileket kaptam a férfitól, amiben mindennek elhordott (nagy, hatalmas piros betűkkel írta), de hála égnek elég volt, hogy egyszerűen csak figyelmen kívül hagytam, és abba hagytam. A mai napig nem tudják a szüleim, nem akartam fájdalmat okozni – ami így mai fejjel teljesen hülyeségnek érzek. Nővéremnek meséltem el egyből, aki nem sokkal idősebb nálam, így nem tudott bölcs tanácsokkal ellátni, de nagyon kedves volt velem. Tudom, hogy ez nem egy annyira durva történet, de azért rányomta a bélyegét a tini koromra, amikor évekig nem mertem nőies cuccokat hordani, és garbókba/hat mérettel nagyobb ruhákat vettem – mert azt gondoltam, hogy a férfi viselkedése amiatt történt, hogy kilátszott a vállam a pulcsimból. Ezt azóta sikerült helyre tenni.
Nem tudom mások hogy vannak ezzel, de engem az idegesít mindig, hogy én tipikusan az az ember vagyok, akinek földbe gyökerezik a lába ijedtében. Egyszerűen nem kapok levegőt, nem gondolkozom, ha ilyen helyzet van, és ez tök ijesztő pl. amikor a múltkor a táskámba turkált valaki, akkor még csak megnyikkanni se tudtam, pedig egy buszon utaztunk!!! És annyi ilyen helyzet van pedig, amikor észnél kell lenni, és igenis szólni kell…
(Bocsi a helyesírásért, a benne maradt szavakért késő van már…)
Igen, a félelem lebénít. Ne írd az, hogy nem durva, mert az,hiszen tönkretette a tinikorodat, elvette azt a pár évet, amikor szépen is öltözködhettél volna. Az a legnagyobb aljasság, hogy ezek az állatok érzik, hogy kinél lehet “bepróbálkozni”…. meg kell magunkat erősíteni.
Igen nagyon észnél kell lenni, tényleg….
Nagyon örülök, hogy ilyen párra találtál, és személyiségéből, kapcsolatotokból fakadóan átsegített téged ezen. <3
Az egész írást elolvasván, apa megkért, hogy a következő gondolatait írjam le.
“Megdöbbentő, és rendkívül időszerű ennek a problémának a nyílt és rendszeres megtárgyalása.
A hétvégén régi szilveszteri kabaré- és opera jeleneteket mutatott a TV. Engem már régóta megdöbbent, és felháborít az, amilyen természetességgel beszélnek nagyon sok kabaré jelenetben a feleség vagy a férj megcsalásáról, a rámenős snájdig férfi hódításairól, és arról, hogy van egy kis nőcském, vagy “hej cica”, eszem azt a csöpp kis szád, meg fölcsíptem egy kis fruskát, stb.
Mintha ők nem lennének önálló, szuverén emberek, gondolatokkal, célokkal, érzelmekkel, hiszen csak úgy utalnak rájuk, hogy egy kis nő.
A táncos jelenetekben a nők, a tánckar a férfi bombiván dekorációi, akikkel flörtöl, egyénileg vagy csoportosan, egyszer ide egy puszi, egyszer oda egy puszi, a hosszú comb, és a laza ruha a lényeg.
Ha egy nő az életben vagy az irodalomban önálló gondolatokkal rendelkezik, mi több, ezeknek hangot is ad, rögtön “maszkulin”, szüfrazsett, nem családcentrikus, nadrágos nő lesz belőle. Ahogy a cikk is utalt rá, hagyományaink, népmeséink, szólásaink és közmondásaink, a szomszédok pletykái tele vannak a nőket lesajnáló, kiszolgálónak tekintő, a férfiakat pedig még erkölcstelen kilengéseikben is toleráló, mi több pajzánul dicsőítő attitűdökkel.
Száz éve teljesen természetes volt, hogy a férfiak, a családos férjek is a kuplerájba mentek szórakozni, mintha egy elit férfi klubba jártak volna, de ha egy nőt egy másik férfival látták munkából hazamenet az utcán, rögtön lekurvázták.
A mi nyelvünkben és kultúránkban a férfi “elveszi” a nőt, a nő pedig alázatosan “férjhez megy”.
Faluhelyen a férfi az ember, a nőm csak asszony.
Arra a kérésre, hogy hány gyereke van, azt válaszolják, kettő, meg egy lyány.
Hosszú út áll még előttünk.”
Pacsi édesapádnak ezért a gondolatmenetért, nagyon jó ilyeneket olvasni, hogy a nők tárgyiasítása már a férfiaknak is szemet szúr. :)
Azon felül, hogy én is nap mint nap találkozok ilyen tárgyiasításokkal (szerencsére erőszakal nem ~~ úgyhogy picit eltérek a témától, bocsi) most nyáron tapasztaltam egyet ami tudom, hogy poénból hangzott el, mégis nagyon bántó volt és nem jött, hogy higyjek a fülemnek. Szóval egy szakmai gyakorlaton voltam, amin a párom is részt vett, rajtunk kivül mindenki egyedül érkezett. Egyik este az egyik fiú ilyet szólt a barátomnak, hogy “nem rakod be a közösbe?” …. viccből …. és kacagott mindenki … ezt soha nem felejtem el, hogy lehet egy nőt ennyire tárgyiasítani. Még sok ehhez hasonló elhangzott, azokat már nem jegyeztem meg.
Ez az apa Via és én apája. :)) ♥ Büszke vagyok rá, hogy ilyen szüleim vannak.
Puszi Apunak. :) ♥
Ezt a videót meg mindenkinek küldöm: https://www.youtube.com/watch?v=kOjNcZvwjxI
Ha Lajos lennék, és nem Lívia, bizonyára kevesebbet mondanák rám, hogy agresszív és törtető vagyok, és többet, hogy karakán és határozott. :D
Ha már többek között az ennek a blognak az egyik fő üzenete, hogy nem általánosítsunk, akkor hadd emeljem fel picit a szavam. Erről beszélek:”Faluhelyen a férfi az ember, a nőm csak asszony.
Arra a kérésre, hogy hány gyereke van, azt válaszolják, kettő, meg egy lyány.”
Nem egy faluban éltem már, a szüleim, nagyszüleim jelenleg is faluban élnek szanaszéjjel az országban, de ilyet soha senkitől nem hallottam. A falusi nem egyenlő a csökött vadbarommal, így ezt egy csöppet kikérném magamnak, ha nem baj. Plusz a “lyány” szó is speciális tájszólás, nem úgy általában falusi.
A nagyszüleim pl. voltak olyan intelligensek, hogy ismerjék a férfiállatok természetét: Ha egy férfi “csúnyán” nézett a gyönyörű nővé érő nővéremre, a nagyapám gyakorlatilag a tíz körméről lekapta.
Köszi a kiegészítést. Nem egyértelműen köthető földrajzi helyhez az ilyen gondolkodás, de előfordulhatnak tendenciák. Városlakók is tudnak “ne búsulj, majd a következő fiú lesz”-ezni. Mindenhol vannak nyitott & régimódi emberek, egyre több a nyitott, nem a lakóhelyen múlik.
(Ha nem tévedek, korban van köztünk néhány évtizednyi különbség. :) )
Persze, vannak falu és falu között különbségek, ahogy az emberek között is – bőven.
Hála az égnek, hogy a falu is folyamatosan változik pozitív irányba! :)
A lyány pedig széndékosan került ilyen helyesírásssal papírra. ;)
Én erre csak annyit mondanék, hogy: bárcsak az én apám (vagy akár nagyapám) gondolkodna így, ahogy a Tietek, Via! :)
Én is küldök Neki egy pacsit, így virtuálisan ! :)
Gimnazista koromban velem is előfordult, hogy az uszodában a medencében “véletlenül” letaperolt egy fiú, a buszon agresszívan fellökött egy apámnál is idősebb férfi…csak mert az útjában álltam az amúgy üres buszon…
Szexuális zaklatásnak akkor voltam kitéve, amikor egyetem után gyakornokként elkezdtem dolgozni. A zaklatóm egy apámnál is idősebb felettesem volt. Mivel gyakornoki időmet töltöttem és az “úriember” egy köztiszteletnek örvendő, nagy szakmai tudással rendelkező férfi volt, akire kvázi mindenki felnézett…nem is tudtam, hogyan jelezzem ezt a közvetlen főnökömnek…Azt gondoltam, hogy nem hinnének nekem…mert én csak pár hónapja dolgozom ott az illető férfi meg évtizedek óta…A helyzet úgy oldódott meg, hogy a főnököm észrevette, hogy milyen rossz kedvű vagyok ha hallom, hogy újra kell mennem segíteni ennek a személynek és rákérdezett, hogy nem-e zaklat engem is…mert az “elődeimet” az összes korábbi kolléganőjét zaklatta…Szóval a közvetlen főnököm megvédett tőle, pedig ez az illető neki is felettese volt…ezután már többet nem kellett hozzá mennem, segíteni neki…Ami amúgy is csak abból állt, hogy gépeltetett velem, rendet rakatott az irodájában…Meg nem erőszakolt, de nem volt olyan testrészem amit ne taperolt volna le…Mindig ugrásra készen álltam, ha az irodájába kellett mennem…és persze “véletlenül” mindig hozzám ért és fogdosott…Hiába mondtam neki, hogy hagyjon békén…
Megértem az erőszak áldozatait…hiszen erről se volt könnyű beszélni…pedig ez csak zaklatás volt…Azt gondolta ez a férfi is, mivel nincs férjem, párom -nincs aki “megvédjen, ahogy Via is írta- akkor én már szabad préda vagyok…Gusztustalan ez az egész.
Nemrégiben meg egy külföldi (majd húsz évvel idősebb) kollégám, -akivel egy külföldi tréningen találkoztam-, jött Magyarországra és virágnyelven félreérthetetlen ajánlatot tett…Nem is ajánlat volt, biztosra vette, hogy itt fog velem cicázgatni és éjszakákat fog velem eltölteni…Nem tudom mire alapozta ezt az egészet…Igaz, hogy kedves voltam vele, ahogy mindenki mással…De a barátságos érdeklődésen kívül semmiféle jeleket nem küldtem neki…Erre én, szintén virágnyelven elküldtem a picsába…Ezt meg is értette…Mindezek ellenére még is elvittem várost nézni, talán túlságosan udvarias voltam, nem tudom…,lehet nem kellett volna, ugyan normálisan viselkedett, de én utáltam az egész helyzetet…és alig vártam, hogy megszabaduljak tőle…A későbbi e-mailjeire nem is válaszoltam…Egyszerűen így éreztem jónak, hogy lerázzam magamról…Elvetette a sulykot, amikor ilyen “alacsony polcra helyezett a szekrényében…”
Abszurd, hogy vannak férfiak, akik csak mert megkívánnak, azt hiszik, hogy ez neked is kell majd…
Kérlek, ne írjátok már azt, hogy “csak” ! Nincs “csak” !
Köszi. Besenyői magasságokba török, de minden, ami nem semmi, az már valami. És az máris túl sok.
Kedves Via és többiek, akik érintettek!
A NANE egyesületnek van kifejezetten szexuális erőszakra specializálódott segélyvonala: 06-40-630-006. Hívható hétfőn és pénteken 10-14 óra közt, és szerdán 14-18 óra közt. Ez ugyan nem ingyenes telefonszám, de helyi tarifával hívható, és a NANE képzett önkéntesei várják a hívásokat.
Köszönjük!
Via, nagyon jó, hogy írtál erről!
Nekem eddig komoly bajom nem esett, azt leszámítva, hogy szembe jövő idegen egyszerűen megfogta a mellem, vagy hogy követtek hazafelé sötétedés után. Már az ilyesmi is elég bántó, nemhogy az erőszak. :(
Szerintem azt kéne mindenkinek az eszébe vésni, főként azoknak akik akár csak célozni mernek az áldozat felelősségére, hogy szexuális erőszaknál a hangsúly nem a szexualitáson, hanem az ERŐSZAKon van. Az elkövető a felsőbbrendűségét élvezi, azt, hogy az áldozattal megteheti azt amit akar. Innentől kezdve teljesen mindegy, hogy az elszenvedő öreg/fiatal, kövér/sovány, vagy hogy kivágott ruhát, vagy garbót visel.
A pénisz levágása pedig azért sem megoldás, mert molesztálni anélkül is lehet akár tettekkel, akár szavakkal is.
Bízzunk benne, hogy javul a világ, fejlődnek az emberek és vigyázzunk magunkra!
Még soha nem szóltam hozzá, ezért regisztráltam.
Köszönöm a cikket Via, nagyon fontos téma, és jó, hogy minél több fórumon beszéljünk róla.
Sajnos engem is érint a téma, még ha nem is olyan mélyen mint Magdit, akinek a bátorságáért köszönet.
Egy nagyobb városban élek, fényes nappal, a központban voltam, épp haza igyekeztem. Egy szökőkutat újítottak fel, ezért el volt kerítve a tér nagy része, és egy kis keskeny sikátoron haladtam át, amikor valaki elém ugrik, taperolni kezd, egy másik valaki meg hátulról lefog, és húz egy kapualj felé. Nem tudom honnan jött, de az első reakcióm az volt, hogy ordítsak ahogy a torkomon kifér, és üssek-rúgjak amilyen erősen tudok. A támadók kicsit meglepődtek a reakciómon és azt az egy percet kihasználtam, hogy üssek és fussak. Hazáig szaladtam egyhuzamban, kb 5 km-t, nem tudom, hogy honnan volt erőm hozzá. Otthon meg zokogtam egy ideig.
A szerencsém szerintem annyi volt, hogy jól reagáltam, és nem fagytam le hirtelen… ez jött ösztönösen, pedig alapból nem ilyen a természetem. Azóta viszont tudatosan erősítem magamban ezt, nekifogtam rendszeresen futni, és a Gary Fernandez önvédelmi videói tényleg jók. Lehet, hogy nem fogok ettől még elbánni egy pasival, de nagyon fontos ütni, vágni és kiabálni. Az idegen támadókat a hangoskodás nagy valószínűséggel elijeszti.
És igen, lenge ruhában voltam, nyár volt, 40 fok, de ha valaki azt mondaná, hogy az én hibámból történt nagyon rosszul esne. Dühít, hogy ilyen fényes nappal előfordulhatott egy forgalmas úton, viszont azt is mutatja, hogy tényleg bármikor bárkivel megeshet.
Igyekszem óvatos lenni, de nem vagyok hajlandó folyamatosan félni.
Köszi Via még egyszer.
Bosszúszomjas vagyok. Van itthon SlutWalk?
Ezt találtam a gugliban, tavalyi dátummal. https://slutwalkbudapest.blog.hu/
Köszönöm:)
Via, ismét egy fantasztikus cikket alkottál! Többnyire csak olvaslak, szinte sosem szólok hozzá, de most meg kell tennem.
Egyetértek, arra kell nevelni a lányokat, hogy óvakodjanak a kockázatos helyzetektől, én is ezt fogom tenni, ha egyszer gyerekem születik. De a fiamnak is megtanítanám, hogy a nő nem tárgy és nem kezelheti kénye-kedve szerint.
Ráutaló magatartás? Hmmm…
Olyan 5 éves lehettem, mikor a nagymamám élettársa velem egy medencében fürödve arra kért, fogjam meg a fütyijét, mert biztos nem láttam még ilyet közelről. Nem hiszem, hogy 5 évesen olyan nagyon ráutaló magatartást tettem volna… sőt, mivel halvány lila sejtelmem sem volt a szexualitásról akkoriban, nem gondoltam, hogy ez bármit is jelenthet. Sőt, még tovább megyek, mivel nem tulajdonítottam jelentőséget a dolognak, egészen sokáig nem is emlékeztem a történtekre… semmi egyéb nem volt, csak meg kellett fognom néha. Már arra sem emlékszem, hogy pontosan mi hozta vissza ezt az emléket, de egyszer csak bevillant és kristálytisztán látom magam előtt a képet, ahogy ezt az akkor nagypapámként szeretett férfi kérte tőlem… Szerencséje, hogy hamarabb meghalt, mint hogy én öntudatra ébredtem volna, mert biztos számon kérném rajta az esetet. Se a szüleim, se a nagymamám nem tud róla azóta sem, mert én gusztustalannak tartom és nem akarok beszélni róla, nekik pedig valószínűleg nagyon fájna, hogy nem vették észre.
A legszomorúbb, hogy családtag volt. Mindenki megbízott benne. Hiába tanítottak volna arra, hogy féljek, tőle miért féltem volna?
De a buszon is ért már inzultus, 13 évesen haza is kísért egy 30 év körüli férfi, a kapuban meg is akart csókolni, de ráhívtam a nagybátyámat, akkor inába szállt a bátorsága. De ha nem tettem volna?
A hozzám dörgölőzésekről és egyebekről már ne is beszéljünk… pedig én nem vagyok sem a modell alkat, sem a kirívóan szép arc, sem a merész öltözet kategóriájába tartozó. Még csak nem is sminkelek minden nap.
Szerintem egy elvileg intelligens társadalom szégyene, hogy nem merek gázspray nélkül végigmenni az utcán és félek a sötét, kihalt helyeken, csak azért, mert nőnek születtem és fiatal vagyok!
A ráutaló magatartást csak mondani szokták hülye “indoknak”, nem előfeltétel, dehogy… ahogy a modellalkatság sem… :(
Még a fiatalság sem. megesik 50-60-80 évesekkel is:(((
Ó, simán, idősek otthonában is olyanok történnek… :(
Kedves Nilena!
Ez a mondatod nagyon megfogott, teljesen egyetértek Veled!:
“Szerintem egy elvileg intelligens társadalom szégyene, hogy nem merek gázspray nélkül végigmenni az utcán és félek a sötét, kihalt helyeken, csak azért, mert nőnek születtem és fiatal vagyok!”
Szerintem ezzel a mondattal a probléma alapjait tártad fel és sajnos ezzel nem csak hazánkban van probléma, hanem globálisan. Olyan, mint a felmelegedés, mindenkinek tenni kellene azért, hogy változzon a helyzet: a nőknek, a férfiaknak és a hivataloknak is!
Akkor nem vágunk semmit?
Én nem tudom, ti mit csináltok, én nem vágok, max. pofákat. :)
Csak olyan jó elképzelni, hogy akkor az elkövető is szenved egy kicsit…még ha nem is kulturált:))
Én azzal is roppant elégedett leszek, ha megkapják a 8 évig terjedő börtönt. Nem a törvényekből kellenek újak. Biztonságos társadalmi közeget kell kialakítani, ahol nem az áldozat szégyene a bűncselekmény. Ahol nem hitetlenkedés, meggyalázás jár neki, ha megteszi a következő lépéseket. A létező törvényeket kell betartani.
Még a cikk elején olvasottaknál ugrott be az, hogy ha egy férfit a farka irányít, akkor egyszerűen le kell vágni. A beteg, rossz testrészt is levágják, ha már nem lehet megmenteni… Kíváncsi lennék, mennyire hamar szűnne meg a nemi erőszak, ha következetesen minden elkövetőnek ez lenne a büntetése érte.
Persze tudom, hogy ez nem ennyire fekete vagy fehér, de akkor is.
Én benne vagyok:)))
Ezzel csak az a probléma, hogy bár a nemi erőszak nagyon komoly probléma és sok nőt érint, mégis sajnos sokszor előfordul az is, hogy akkor kiabálnak nemi erőszakot a nők, amikor bizony nem az történt…
Fenyegetésből, vagy szakított vele a srác és akkor majd jól erőszakosnak állítja be… és hányszor bélyegzik meg a férfiakat mindenféle rapistnek azelőtt, hogy bizonyítva lenne. Ártatlanság vélelme ilyenkor mintha nem is lenne.
Gondoljuk bele, mi lenne ha ezeknek a tulajdonképpen áldozatoknak is levágnák a farkukat. Mert a nő volt a hangosabb. :S
Bogca teljesen igazad van, ebben a témában gyakran csak két véglet létezik, van aki nem veszi komolyan és a nőt hibáztatja, van aki át sem gondolja a dolgokat és egyből bizonyítottnak látja az erőszakot…
Sajnos a barátommal is az utóbbi történt…
Egy szórakozóhelyen voltunk együtt nagyobb társasággal, egy korábbi barátnőjével futottunk össze, aki elég erősen nyomult rá, többször rászoltunk, kértük, hogy ne csinálja a fesztivált. Barátom kiment cigizni, mikor jött visszafelé a nő a lépcsön (hosszú L-alakú lépcső) szembe jött vele, rángatta, megütötte, ezeknek külsérelmi nyoma is volt. Miután barátom elment a hölgy kihívta a rendőrséget, hogy a barátom meg akarta erőszakolni. Bevitték, kihallgatás, tárgyalás stb., a kedves lány, csak azt nem vette észre, hogy biztonsági kamerák vannak felszerelve a lépcsőnél, ahol elvileg történt az egész. Megszületett a bírósági ítélet, egyértelműen nem történt semmilyen erőszak a barátom részéről (azért nem kapott a lány semmit, mert bántalmazta a barátom… Ez egy másik téma). Azóta is vannak emberek, többségében nők, akik ezzel zaklatnak engem és a párom, vagy beszólnak az utcán, facebookon, annak ellenére, hogy egyértelmű bizonyítékok vannak, az ártatlanságára.
Több, mint egy éve történt már, de még most is érezzük a hatását… :-(
A nemi erőszakolónak nem a farkában van a baja, hanem a fejében. És azért azt se kéne levágni.
Ne azért ne legyen pöcsfej és ne azért ne erőszakoljon nőket, mert ha elkapják, akkor levágják a farkát, hanem mert egyszerűen nem az a kulturált emberi viselkedés, hogy erőszakolunk.
Ettől még fontos a rendes büntetőeljárás (korrekt tárgyalás, áldozat figyelembe vétele, stb., amiről a cikkben is írtam), de ha nem az lenne a norma, hogy ez egy teljesen elfogadható reakció a nők létezésére, sokkal többre mennénk, mint a mészárlással. Szerintem.
Teljesen igazad van, neked is, Bogcának is. Csak valahogy az igazságérzetem lázadozik mindig, hogy “bűnök” arányos bűntetés nélkül maradnak. De, szerintem, bármilyen megoldás is segítene a mostani helyzeten, hosszútávon meg lehet bárhogy. Nem igazán tudom elmagyarázni jól, hogy mire gondolok, ez max tüneti kezelésnek (sem) működne. Mondhatnám azt is, hogy el kell indulni valahol, de persze, a valóságban nem itt.
Egyszer társaságban előkerült a téma, a soroksári eset kapcsán (sajnos közel lakunk az érintett részhez). Egy férfi ismerősöm beszólt, hogy biztosan a nő provokálta valahogyan. Na itt elpattant a cérna és részleteztem neki, hogy mit élhetett át a halála előtt (szerencsére nem saját tapasztalatból, csak olvasmányokból). Bocsánatot kért és úgy láttam elgondolkodott a dolgon, de engem azóta is elborzaszt mennyien gondolkodnak így.
Mi az hogy valaki “megérdemli”???
Egy majdnem eset a húgommal történt. Ismerős családhoz ment át ő és apukám. Ő a két évvel fiatalabb kamaszfiúval felment az emeleti szobába. Senki nem gondolt semmi rosszra, a srác 18 éves volt akkor, tesóm kb. 25. Beszélgettek, majd a srác egyszer csak rávetette magát és meg akarta csókolni. Mikor tesóm ellenkezett befogta a száját és maga alá gyűrte (önvédelem ide vagy oda, egy férfi erősebb mint egy nő). Szerencsére nem történt rosszabb annél mint hogy megharapta a húgom vállát és kiszívta a bőrt. Kb. mintha előjött volna belőle az állat. A húgom otthon elmesélte az esetet apukámnak, aki azóta soha nem vitt át egyikünket se ehhez a családhoz, bár ennél komolyabb lépések nem történtek.
Nem tudom van-e jelentősége, de a srác egyke és mindig megkapott mindent amit akart. De ebben az esetben is az a kérdés merül fel bennem: hogy merészelte? Hogy gondolta hogy ehhez joga van?
Bocsánat, elírtam: nem két évvel fiatalabb hanem hét évvel fiatalabb kamaszfiú
Nagyon nagyon fura ráébredni, hogy tényleg ilyen világban élünk, ahol egy konkrét erőszakot is elódáznak, nemhogy kényelmetlen közeledéseket.
Talán szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen helyezetben, mint Magdi, én sosem voltam, talán a “hódolóm” nem volt túl kitartó.
17 évesen kórhába kerültem, 2 hétig voltam bent. Ő (későbbiekben legyen G) akkor 32 éves volt. Ápolóként dolgozott a kórhában, kedves volt hozzám és a szobatársamhoz is nagyon. Szerzett nekünk gurulós infúziós állványt, új csomag fecskendőt stb. Bármit, amire szükségünk volt. Anyukámmal és a nagyimmal is gyorsan összebarátkozott. Nem volt nehéz dolga, őkjet azonnal le lehet venni a lábukról, ha valaki kedves velem és akkor szükségük is volt erre és nekem is nyilván jól esett. Aztán mikor kikerültem, visszamentünk látogatóba hozzá, mikor éjszakás volt, beszélgettünk kicsit, ekkor még a szüleim is jöttek velem. Apu nem volt túl lelkes. Lehet érzett valamit, de ő nem volt úgy elkájulva G-től, mint a család nő tagjai.
A lényeg, h tartottuk a kapcsolatot, ami egy idő után nekem kezdett teher lenni, Túlzásnak éreztem a “kedvességét”, de anyukám nem vette komolyan, vagy csak nem akarta, de mindig védte, h nem G nem úgy néz rám.
G következetesen megvárta, h betöltsem a 18-at és csak utána lendült bele mégjobban. Anyuék előtt kedves megértő barátnak mutatkozott, mikor kettesben volt, állandóan csókolózni akart, simogatott, fogdosott.
Én nem akartam. Sosem durvult el a helyzet, mindig elfogadta a nem-et, de minden alaklommal újhra próbálkozott. Kb másfél évig tartott ez a helyzet, mikor a kezelőorvosom behívta anyut ( ő is látta, hogyan “bimbózik” a kapcsolat), elmondta a anyunak, h óvatosan vele, mert voltak vele hasonló gondok, de anyukám szemét ez sem nyitotta fel…
A végén már egyre rámenbősebb volt, fogdosott, hiába kértem, h hagyja abba, nem akartam. Undorodtam tőle már a végén…
Nagyon érdekes, mert mostmár 10 év távlatából csak képek ugranak be az egészről, pl arra sem emlékszem, h lépett ki az életünkből.
Jelenleg Párizsban él, leglaábbis ez volt a legutóbbi inofm.
6 évvel ezelőtt beszéltünk utoljára, mikor felhívott, h hazajön és találkozzunk. Akkor dühösen elutasítottam és számon kértem rajta, h miért próbálkozott kitartóna az ellenkezésem ellenére. Ez volt a válasz: “Láttam, h egy zárt kis világban élsz és ki akartalak onnan rángatni.”
Köszönöm Via, hogy megírtad a cikket és Magdi bátorságát, hogy elmondta a történetét. Illetve köszönöm a lehetőséget, hogy elmesélhettem az én történetem.
Én is köszönöm, hogy megírtad. ♥ Ebben az esetben G-nek akkor ezek szerint úgy lebegett a szeme előtt, amit csinált, hogy ő azzal segít neked, “megment” téged. :(
Nos igen… Gondolom kellett valamilyen önigazolás.
Szerintem meg igenis arra kell nevelni a lányokat, hogy féljenek. Inkább féljen alaptalanul de tudja milyen veszélyek leselkednek rá, mint hogy járjunk terápiára, mert meg akartam óvni:)))
Meg a fiúkat is.
A jelenlegi rendszer rossz, de ebben kell (túl)élniük. Ha már a gyanúperrel él bizonyos szituációkban és felismeri a veszélyeket, nyertem:). Nem biztos, hogy minden veszélyt elhárítottunk, de egy részét talán.
Ideális világra gondoltam, ahol nem kell félelemre nevelni a gyereket. Szerintem ez akkor sem normális, ha szerinted ilyen vicces a dolog. Igen, jobb félni, mint megijedni, de tényleg inkább mondjuk neki azt hogy mindenki rapist és rettegj, minthogy egy rendes világot álmodjunk neki?
Smiley visszavonva, ha zavar. Rendes világot álmodok neki, de szerinted hol a határ? Nem mondom neki, hogy mindenki rapist de azt sem, hogy minden felnőtt csudakedves.
analógia (nem hasonló súlyú eset), ami érzékelteti azt, hogy mit írt Bogca:
egyik ismerősöm, aki nagyon szeret bringázni, kint van Koppenhágában, mesélte, hogy ott nem lehet kapni bukósisakot, mert a bukósisak jelenléte azt sugallná, hogy veszélyes dolog biciklivel közlekedni. Idézem: “Itt azért nem teszik lehetővé a bukósisak használatát, mert azt az üzenetet közvetítené, hogy a biciklizés nem biztonságos. Márpedig az kell hogy legyen A környezetet kell igazítani a biciklishez, nem fordítva…”
Alapvető szemléletmód-váltásra van szükség. szerintem…
Meg kellene tanítani a fiúknak, hogy a nő nem egyelő az asszonyállattal.
Nem tudom. Lehet túlparás vagyok, de amíg nincs hozzámigazítva a környezet, én igenis félni fogok. Mert nem félni sajnos luxus (nekem). Meg dolgozom a jövőn, de addig?
Ez meg inszenzitív meg még hülyeség is. “ha valakinek azt mondod ne öltözzön kihívóan nehogy baja essen, akkor tulajdonképpen azt mondod, hogy “inkább mást erőszakoljanak meg helyetted”.”
Rebeka Anna: Én Skóciában lakom, itt meg az van, hogy a biciklisekre mindig nagyon oda kell figyelni és ha baleset van, akkor az _mindig_ az autós hibája, mert csak így tudják elérni, hogy odafigyeljenek egymásra. Mondjuk nem is kamikázék itt a bicajosok. :) Működik, nincsenek balesetek, csak elvétve.
Anisie: azt a mondást nem én találtam ki, hanem olvastam, maximum a megfogalmazásom nem teljesen korrekt, mert angol volt az eredeti. Én tartom magam hozzá, hogy ezt így gondolom. :)
Nekem így jön át: ha tanáccsal óvod a szeretteid egy genya vagy és nem vállalod a társadalmi feleősséged = a te gyerekeidnek is kijár egy kis erőszak, fel kéne vállalni… ;) Viszont nagyon jól hangzik:))
Inkább valami olyasmi szerintem az eredeti mondás értelme, hogy amíg arra tanítod a gyerekeidet, hogy hogyan ne legyen céltábla a nyakukban, nem a lövöldözőt fékezed meg, csak más céltáblákra irányítod a figyelmet. Én úgy értelmezem, hogy a mondás eredetije azt üzeni, hogy ezek mind csak tüneti kezelések, és ne legyen a világ része, hogy vannak “lövöldözők”. Szóval tanítsd meg az embereket arra is, hogy ne lövöldözzenek.
Egy friss cikk a témában: https://m.mic.com/articles/97362/11-ways-to-solve-rape-better-than-nail-polish
Szerintem a “nem félni”-tanítás, meg az “óvás címén hazudni neki a veszélyekről” két külön dolog. Védekezzünk, de ne az legyen az alapállapot, hogy ez egy olyan dolog, ami ellen meg kell tanulnuk védekezni, és nincs több tennivaló. A jelenlegi helyzetben éljünk túl védekezéssel (nem rémisztgetéssel vagy sokkolással!), a jövőbeni helyzeten meg dolgozzunk. Szerintem. :)
A világ veszélyes, igen, meg kell tanulniuk olvasni a jelekből, megvédeni magukat, de ezek sokszor, nagyon sokszor épp olyan sztorik, amikor nem tudták, hogy veszélyben vannak – ismerős, családi barát, rokon az elkövető.
Nem jól fogalmaztam.
Kb úgy gondolok rá, mint a szűrővizsgálatokra. Nem mondom a gyerekemnek, hogy “rákos leszel, rákos leszel, rákos leszel”, de beszélünk róla, vele is megtörténhet és megtanuljuk a mellvizsgálatot. Meg kerüljük a kockázati tényezőket- pl. itt kontrollvesztés.
Igen, a megelőzés szerintem is fontos. Ez esetben nem a mellvizsgálat, hanem mondjuk az önvédelem tanulás (ami más támadással szemben is jól jöhet) és a figyelem tanulása (vagy a jó helyzetfelismerő képesség kifejlesztése).
Véleményem szerint ahogy a mellvizsgálat is szükséges és megtanulható (ugyanakkor nem riogatás), az önvédelem is segíthet abban, hogy ne félve lépjenek az utcára a nők!
Én voltam közeli hozzátartozómmal tárgyaláson ilyen ügyben, és mi a legszebb?
Bent ül a teremben a vádlott pereputtya (bocs), és akkor meséld el RÉSZLETESEN, hogy mi történt, hogy történt. Ezt végigmosolyogja (!!!) az az X személy, mire bevezetik a vádlottat, hogy “Ő volt e az?”. Ez egy vicc. Az elején felolvassák az összes adatodat, lakcím kutyafüle- családtagok végig bent, hogy ha elítélik a bátyust még meg is találjanak. És a vádlottat megkérdezik, hogy beleegyezik-e, hogy az érintetteken kívül más is jelen legyen. Szerintem ügyvédet kellett volna fogadnunk.
Ez Budapesten, kb 5 éve.
Szerintem nevetséges, hogy hogyan kezelik ezeket az ügyeket itt, Magyarországon… :(
Köszönöm ezt a cikket.
Engem az döbbentett le teljesen, amit pár napja láttam tumblr-ön. Egy tinédzser lány posztja volt, akinek elég nagy mellei vannak már ilyen fiatalon is, DD, vagy még annál is nagyobb.
Azt írta, rendszeres, hogy csak úgy megfogják az iskolában a többiek a mellét, és még a tanárok is folyamatosan őt nézik. Számomra feldolgozhatatlan, hogy ekkora mennyiségben legyenek ezek a fiatal és kevésbé fiatal férfiak, hogy csak azért mert mellet lát megy és megfogja.
Mit tanultak ezek a gyerekek otthon? :(
A másik ami nagyon tanulságos volt, szintén tumblr, hogy ha valakinek azt mondod ne öltözzön kihívóan nehogy baja essen, akkor tulajdonképpen azt mondod, hogy “inkább mást erőszakoljanak meg helyetted”.
Fiatal felnőttekként a mi feladatunk lesz az, hogy a gyerekeinknek majd megtanítsuk, hogy mindenki a saját testéért felel, és az hogy valaki így vagy úgy néz ki, nem jelent semmit. Nem a lányokat kell arra nevelni, hogy féljenek. A fiúkat arra, hogy legyenek normálisak.
Igen, a férfiaknak is, de főleg a nőknek, és több okból: nem csak az áldozatok között vannak többségben a nők, hanem az áldozat hibáztatók között is. Az elmúlt időszakban jó néhány fb-os beszélgetésbe belenéztem, és legyen szó nemi vagy családon belüli erőszakról, mindig jönnek azok a nők, akik a férfiaknál is durvábban beszélnek az áldozatról, hibáztatják őt és csakis őt. Fiatal lányok, anyák, idősebb nők, mind képesek így gondolkodni.
Állítólag ez is egy fajta hárítás a részükről – ha én nem iszok, mutogatom magam, nem kötekszek a férjemmel, akkor velem nem történik meg.
Szóval hibáztatják az áldozatot, és ezzel a struccpolitikával saját magukat is veszélyes tudatlanságban tartják. Ezért kell sokat írni erről.
Internalizált szexizmus. Hány nő szájából hangzik el, hogy “nézd csak a kis kurvát, hogy illegeti magát”, vagy “üresfejű liba”… Nagyon sokan vagyunk azzal elfoglalva, hogy méregetjük egymást. Ki hízott, ki fogyott, ki hogy néz ki. Ez ugyanúgy segít fenntartani a rendszert.
– XY-t megerőszakolták.
– És, legalább élvezte?
Elhangzott:(
Ó b*sszameg…
Megkérdezném tőlük, ha a lányukkal történik meg, akkor is ez lenne a véleményük, jól leribancozzák majd mert biztos kiprovokálta? Ha valaki degenerált, a nyaktól bokáig bebugyolált nőt is el fogja kapni, ha könnyű prédának nézi.
Pár éve egyik éjjel, éjszakai buszhoz menet támadtak meg (azaz csak akartak, szerencsére). Hideg volt, vastag, térd alá érő pufikabát és hatalmas sál, sapka volt rajtam, úgy néztem ki mint egy gigantikus méretű hernyó. Mégis, hallottam hogy trappol mögöttem valaki, hátra is néztem, persze ilyenkor a forgalmas Rákóczi úton mások nem voltak a közelben… lassítottam hogy eltrappolhasson mellettem, amikor megelőzött lelassított, megfordult és elkapta a karomat. Nem sikítoztam, inkább kiabáltam vele, mi a f…t akar… valószínű nem ezt a reakciót várta, csak bámult rám, aztán lelépett, bár akkor már közeledtek hozzánk más emberek is, lehet hogy tőlük ijedt meg, nem az én 50 kilómtól. Azt nem tudom hogy kapualjba akart-e berántani, vagy “csak” ki akart rabolni, nem kérdeztem. Nem tudom mégis hogy képzelte, egy forgalmas úton ugrott nekem, ami ki van világítva, és azért járkálnak ott az emberek éjjel-nappal. Szóval nem kell feltétlenül csöcskidobós meg seggmutogatós ruhában lenni, hogy a perverzek támadjanak :/ őket kb. csak azzal nem lehet provokálni ha nem megyünk ki az utcára, de könyörgöm, a baj nem bennünk van…
Egyébként igen, van, aki a saját lányát, feleségét, anyját kurvázná le ilyen esetben.
velem idén történt meg Olaszországban(ösztöndíjjal voltunk kint egy kb. 35 fős csoporttal), hogy az agyonzsúfolt buszon, egy kb. 60 éves papi hozzám dörgölőzött. Elsőre nem is volt feltűnő, azt hittem hogy keresi a kapaszkodót a buszon, és beletelt pár másodpercbe, mire leesett, hogy ő azt gondolta hogy megtalálta (a fenekemben). Hála Istennek mellettem állt az egyik tanárunk, egy férfi. Megkérdeztem először, hogy messzire megyünk-e, mikor mondta, hogy “nem, még pár megálló”, akkor elmondtam neki, hogy az bizony még messze van, mert a bácsi (vén f*sz… bocs) addig magáévá tesz, akkor gyorsan helyet cseréltünk a tanárral. a következő megállónál sokan leszálltak, lett ülőhely, leültem, a bácsi megint megkörnyékezett. konkrétan a combomat fogdosta, a többi lány is tisztán látta. Erre már baromi pipa lettem, fogtam magam, felálltam, majdnem fellöktem, ahogy hátramentem egy fiú csoporttársamhoz, jó messze a bácsitól.
Persze, ez nem olyan volumenű eset, mint Magdié, de teljesen lesokkolt!!
Mi az hogy leribancozzák, ortodoxabb muzulmán hivő családban meg is ölik az áldozattá vált rokont, hogy úgymond tisztárra mossák a család becsületét. Ezek az ún. becsületgyilkosságok amit a hatóság sem igazán üldöz…
Nagyon alapos és fontos cikk. Köszönöm.
Szerencsére én még nem estem át ilyen megrázó dolgon, de nagyon megérintett ez cikk. Ennek a témának nem lenne szabad tabunak számítania, igenis kell róla beszélni! Köszönöm, hogy megírtad, ezt minden lánynak, nőnek, asszonynak olvasnia kell! :)
Köszönöm! Szerintem a férfiaknak is olvasnia kell! :)
Kedves Via!
Most találtam az oldaladra. Hihetetlen mi mindent összegyűjtöttél. Sok mindent tanítani fogok ebből, természetesen utalva rád, megjelölve a forrást.
54 éves vagyok. Gyorsan érő, nagy mellű kislány voltam, a mini szoknyák legnagyobb divatjának idején. Buszon, villamoson rendszeresen megfogdostak, természetesen tömegben, ahol nem tudtam elhúzódni. 18 évesen otthon, a saját ágyamban megerőszakolt a 28 éves, családos unokabátyjám. Családi házban laktunk, kulcsa volt hozzánk. Korán reggel jött, én egyedül aludtam otthon… Előtte is fogdosott, már 8 éves koromban, de senkivel nem tudtam beszélni erről. Senki nem is figyelmeztet ilyen dolgokra.
Felnőtteket tanítok, bizonyos tananyagnál szoktam ezekről a dolgokról beszélni. Volt már, hogy tanítványaim, a hátam mögött lekurváztak, (40es nők!) Mert szerintük ilyen dolgokról nem beszélünk! Minden ilyen tanfolyami nap után odajön hozzám valaki, és kibukik belőle a saját története, amit még soha nem mondott el.
Úgy gondolom beszélni kell ezekről a történetekről!
Ideje, hogy visszaszorítsuk az erőszak elfogadottságát. Összeállítottam egy csak nőknek szóló tanfolyamot, ahol nyíltan beszélünk az erőszakról is.
Unokabátyjámmal pár éve próbáltam beszélni erről. Úgy emlékszik én is akartam. :S Én úgy emlékszem, nem akartam kikaparni a szemét, mert őt féltettem. Ma már nem mérlegelnék, csipnék vágnék, még akkor is, ha a test test elleni küzdelemben esélytelen vagyok.
Köszönöm szépen, hogy elmondtad a történetedet! Ha biztonságos környezetben vannak, szerintem a legtöbb emberből előtörnek a hasonló történetek… túl sok van. :( Ezért is szeretnék itt támogató környezetet létrehozni, és ezért is nem tolerálom az áldozathibáztató, szexista kommenteket.
Olvastam egy nagyon találó idézetet: “amikor azt hangoztatod, hogy a nő hibája az erőszak, vagy biztos, hogy kihívóan viselkedett, a hallgatóságból biztos, hogy van, aki csendben elkönyveli magának, hogy többé nem bízhat benned”. És ez abszolút igaz szerintem, én is megtanultam monitorozni, hogy ki az, akinek soha nem mesélnék, (és ne kerüljön rá sor, de nem is kérném a segítségét semmilyen esetben), nem fogok beszélgetni vele erről a témáról, és nem is fogom meghallgatni a véleményét, mert olyan megnyilatkozásai voltak…