Göncöl Kiadó, 2014 – 680 oldal || link
★★★★☆

Olvastam mostanában sokféle dolgot, de egyik sem volt olyan kifejezetten említésreméltó, ami így vagy úgy megragadta volna a fantáziámat, és napokra magával ragadott volna. Joël Dicker könyvét nem egészen egy órája fejeztem be, és nem várom meg, amíg koherensen tudok róla írni, mert úgyse fog menni, inkább megteszem most. :) Elsőre két dolgot tudok róla elmondani. Egy, rohadt vastag (680 oldal) és ez nem számít, a második (na jó, harmadik) pedig az, hogy META. Így, csupa nagybetűvel. M-E-T-A. Lehetett volna ez is a történetben eltűnt lány, Nola neve, azt se vettem volna zokon. (Most ránéztem a billentyűzetemre, hogy a NOLA nem kód-e a billentyűzeten elcsúsztatott METÁra, de sajnos nem. Pedig vicces lett volna.)

Szóval van egy fiatal szerző, akinek elveszik az ihlete, ezért felkeresi régi mentorát, hogy ott találjon rá ujra a múzsa. A mentort azonban belekeverik egy gyilkossági ügybe, mert a kertje végében megtalálják egy 33 éve eltűnt lány holttestét — akivel a mentornak anno viszonya volt, de senki se tudta. És akkor a fiatal szerző elkezd erről könyvet írni, hogy tisztázza a mentor nevét, merthogy szerinte nem ő a gyilkos; aztán rájössz, hogy azt a könyvet tartod a kezedben, amit ő ír. (A dolog pikantériája, hogy az eltűnés és a fontos események augusztus 30-án játszódnak, és pont akkor kezdtem el olvasni a könyvet. :D) Totális mindfuck az egész, de szerintem ettől igazán izgalmas. Még a furának ható címre is van magyarázat: a történetben ezzel a címmel adja le a vázlatot a főszereplő fiatal szerzőnk a kiadójának, akik ezen a címen be is harangozzák, ő meg utána kiakad, hogy de hiszen ez munkacím volt; mindegy, marad így. Akinek a főszereplő megígéri a történetben, hogy benne lesz a köszönőrészen, a kötet végén végül tényleg benne van. Maga a krimi-szál (eltűnik egy lány, évtizedekkel később derül ki, hogy meghalt, és vajon ki a gyilkos – naná, hogy nem az, akire gyanakszol, közben meg mindenkiről kiderül egy csomó minden, helyére kerül a kirakós utolsó darabja is) nem túl különleges, egy átlag CSI vagy Pretty Little Liars sztori is lehetett volna. Szerintem a könyves réteg az, ami igazán különlegessé és egyedivé teszi a történetet, az a része nagyon furfangos és okos, és ezt imádtam benne a legjobban. Könyvkiadós belső poénok és könyvírós tippek is szerepelnek a fejezetek között, és közben a szerzőségről, ihletről, inspirációról is szó esik — aki írt már, az a történeten kívül ezt az aspektust is értékelni fogja. Olvastam olyan recenziót róla, ami a Twin Peakshez hasonlította a hangvételt, és nem téved sokat, a kisváros, étterem, szövevényes viszonyok a helybéliek között valóban olyanok, mintha Lynch írta volna, csak nincsenek baglyok. Helyettük vannak sirályok.

A mentor, Harry és a fiatal lány, Nola szerelmi viszonya az, ami az ízlésemnek egy kicsit el volt kenve. Ha akarod, úgy érted, hogy nem volt köztük semmi, csak beszélgettek. Ha akarod, volt köztük több is, de akkor meg necces a dolog, mert egy 15 éves kislányról van szó, és nem veszem be, hogy ó, a szerelem de szép dolog, és a kor nem számít. Úgyhogy az én headcanonom az, hogy Harry és Nola plátóian szerették egymást, különben nem tudom elfogadni az idealizált szerelmüket, mert kiveri a creep-biztosítékomat. Ha legalább 17-18 éves lett volna, és mellé kevésbé kislányosan van ábrázolva, akkor megnyugszom. Amúgy a kor-ügyet figyelmen kívül hagyva is billegett kicsit a viszonyuk, nekem nem tűnt olyan nagy, életfogytig-szerelemnek az övék, inkább afféle “egy nyár alatt megváltoztatom az életed és visszaadom a szerelembe vetett hited”-érzetem volt. Talán ha stabilizálódik a viszony, nem is tartott volna évtizedekig, közös öregkorral (valamiért a románcról a Szív Hídjai szerelmespárja jutott eszembe). Vagy mégis, elvégre az írómennyországban bármi lehet: Harry írja a könyveit, Nola pedig gépeli, szerkeszti őket örökre. Sosem tudjuk meg.

Az igazság a Harry Quebert-ügyben mindenesetre okos, szórakoztató olvasmány, ugyan nem magasirodalom, sokszor pátoszos, de a maga műfajában minőségi. Az oldalszám pedig ne riasszon el senkit, olvastatja magát, pihentető könyvnek hibátlan. :) Esős napokra tökéletes volt.