Megvan az a Jóbarátok rész, amikor a három jobban kereső és a három munkanélküli/alkalmi munkákból élő barát összeszólalkozik az anyagi helyzetükön? A jól keresők kapásból mindig a drága éttermeket javasolják a közös vacsorázásra, a három szerényebben élő (Rachel, Phoebe, Joey) pedig egy idő után megelégelik, hogy míg a többiek jól tudnak lakni a fizetésükből, ők a puccos helyen maximum köretet tudnak rágcsálni egész este. (Aztán a végén a számlát meg osztani kell hattal, mert “úgy igazságos” — ja, aki öt dolcsiért evett salátát, meg aki negyvenért steaket, nyilván ugyanúgy boldog lesz, ha fejenként 22,5 dollárba fáj neki a vacsora.)
Ez a fajta szorongás a pénzügyeket illetően Karácsonykor is könnyen felütheti a fejét. A “mindenki mindenkinek vesz ajándékot” hirtelen egészen új szinezetet kap, ha te egyedül élsz egy fizetésből, a tesódnak meg van öt lurkója, és nyomtatott listát kapsz a kívánságokat illetően. De nem kell aránytalan ajándékozásra gondolni, hogy gyomorgörcs legyen a dologból. Történhet például az, hogy eljön egy újabb olyan év vége, amikor nincs kereted arra, hogy mindenkinek vegyél ajándékot, mert még a “csak egy apróságot egy ezresért” kategória is piszok gyorsan össze tud adódni, és örülsz, ha lesz Karácsonyfád. Olyat is láttam már, hogy amikor egy társaságból az egyik csapat bevállalta a karácsonyi baráti vacsorát, a többiek teljesen magától értetődőnek vették, hogy a vendéglátók zsebből megetettek egy tucat embert, akik semmilyen módon nem szálltak bele az egész napos traktába. Viszont erről nem beszélt előtte a társaság, utólag meg nem mertek szólni a házigazdák, hogy azért ez így nem igazán jött ki jól. Kész is a karácsonyi rossz szájíz.
Pénzről beszélni még mindig kínos, nehéz ügy. Főleg akkor, ha te vagy az, akinek azt kell mondania: sajnálom, ez most nem fog beleférni. De nagyon fontos, hogy ezt mondd, mert nem biztos, hogy magától értetődő mindenkinek. Le kell fektetni az alapokat, megállapodni összegekben, mert senkinek nincs szüksége arra, hogy erőn felül túlvállalja magát, és a karácsonya arról szóljon, hogy már előre aggódik, hogy oké, de januártól miből fog enni.
Néhány ötlet és variáció, amire már láttam jól működő példákat:
- A családban levő felnőttek egymásnak nem adnak semmit, a gyerekek kapnak meglepetéseket, ezeket a felnőttek előre egyeztetik egymás között (milyen ajándék, mekkora összegért, stb.).
- A családban levő felnőttek közösen összedobnak egy nagyobb ajándékot (közös társasjáték, LEGO, könyvsorozat, stb.) a gyerekeknek (akik amúgy is tesók, tehát tudnak utána együtt játszani vele).
- Gyerek nincs, senki nem kap semmit a társaságból, és örülnek az együtt töltött időnek. A vacsorát fogásonként dobják össze: ki a salátát hozza, ki a bejglit, más meg a halat.
- Csak a szűk család ajándékozza meg egymást, unokatestvérekre és unokahúgokra már nem terjed ki az ajándékozási lánc. (Ezt időpontban is el lehet különíteni: 24-én mindenki otthon magában letudja az ajándékokat azokkal, akikkel amúgy is együtt él, utána meg már csak látogatás és közös evészet van, csomagbontás nincs.)
- A nagy társaságból nem mindenki ajándékoz meg mindenkit, hanem nevet húznak, és mindenki egy embernek ad, és egy embertől kap ajándékot. Összeghatárban előtte megállapodnak.
És légyszi-légyszi ha megállapodtatok abban, hogy nincs ajándék, ne te legyél az, aki mégis vesz, mert elég kínos helyzetbe hozhatod vele a többieket, még akkor is, ha ötször elmondod, hogy “Nem azért hoztam, mert vártam cserébe másikat.“
Emlékeztem én is erre a cikkedre még korábbról és idén nagyon aktuális lett (megint).
Az, hogy anyagilag nem állunk teljesen talpon, egy dolog.
Nekem inkább az a nagyon frusztráló, hogy már október elejétől nézzük a mikulásokat a boltokban (ha még van a sok játék és egyéb között csoki egyáltalán), majd november elejétől lehet a karácsonyi hajszát kezdeni. Tegnap már a gyerek mikuláscsomagjáról beszélt nekem a sógornőm (már megvette) és érdeklődött finoman, hogy a másfél éves fiának mit veszek. Mondtam, hogy én még nem tartok decembernél, nálunk még október van a kalendáriumban.
Egyszerűen nem csak anyagi okokból, hanem lassan elvi alapon is elzárkózom az ajándékozástól, mert nem tartom normálisnak, hogy november-decemberben másról sem lehet lassan beszélni senkivel (pláne családtaggal), csak hogy ki kinek mit vesz és nem vesz. Kapott-e, nem kapott, jó-e, milyen legyen. Mennyibe kerül, nem kerül, drága.
Úgyhogy idén tervezetten minimálkarácsony lesz, minyuri ajándékozással és képeslapküldéssel és fényképajándékozással. Megmondtam a rokonságnak is, hogy sokkal nagyobb “baj” nekem, hogy a férjem egész karácsonykor dolgozik és nem lesz itthon egész nap, minthogy mit vegyek neki, amit munka után talán energiája sem lesz megnézni rendesen.
Így aztán előre és utólag karácsony lesz nálunk és sok együtt töltött idő. Ez a legtöbb, amit ki lehet hozni ebből az ünnepből, azt hiszem :)
Örülök, hogy rátaláltam erre a régebbi cikkre, most nagyon-nagyon aktuális! Idén karácsonykor utoljára még itthon leszünk a szüleimmel, januárban valószínű költözünk a saját házunkba. Ennek ellenére eltérünk a hagyományoktól. Az első, hogy nem lesz most nagy fánk, csak kisebb, és asztalra tesszük, mert a másfél éves kislányunk tuti széjjel szedné, vagy magára borítaná. :D (Karámba meg nem zárjuk el a fenyőt:D). A legeslegnagyobb változás viszont az ajándékozás terén lesz. Eddig is csak szűk család ajándékozott egymásnak, de most az építkezés mindent visz, és ahogy írtad, még a jelképes is összeadódik, és nem tudnék szívem szerint olyat adni, amilyet szeretnék. Másrészt több olyan családtagom is van, akik túlzásba esnek évről évre. Valaki erején felül, hogy “le ne maradjon”, valaki úgy próbálja kifejezni, hogy minél drágább legyen, mi meg ott állunk, és tök ciki, hogy kapunk 2 tonna ajándékot, viszont adni meg nem sikerül. Húgom elkezdett dolgozni, önállósodni, neki sem megy úgy. Szóval úgy döntöttünk még nyáron, hogy idén a szűk családi kör húz. Mindenki egy nevet, 8-an vagyunk. Írtunk listát, a hűtőre van kifüggesztve, összeghatárt is szabtunk, és a lista megy köremailben is. Ez is csak mankó, nem muszáj listáról adni. Régen szokásunk volt karácsonykor színházba menni közösen, de idén már nem kaptam jegyet, így január 1. hetében megyünk el. A kaja minden évben ugyanaz, és tavaly óta a dédik jönnek hozzánk, hogy ne babával kelljen mászkálni. Az lenne a kérdésem, hogy milyen program lehetne az ajándékozás helyett? Mert akárhogyan is nézem, közel 30 éves szokást megváltoztatni nagyon-nagyon nem egyszerű. Tv-t szenteste nem kapcsolunk, ez az én kívánságom. Köszi, ha valaki segít!
Kártyázni, társasozni nem szerettek? Nálunk az kettesben meg “sokasban” is mindig bejött. :) A nagyszüleim is nagy römisek voltak. Közben lehet iszogatni, teázni, nassolni. És ha nem feltétlenül a TV készülék a baj, csak ami a kábelen jön, attól még nézhettek régi, kedves filmeket DVD-ről. Valami klasszikust, ami nem a Reszkessetek, betörők (bár már lassan az is klasszikus lesz).
Most azt találtuk ki, hogy mindenki ír 2 filmcímet, és húzunk, hogy mit nézünk meg. :) A többit meg előtte. :P Nagyon jók vannak a listán: Ízek, imák, szerelmek; Forrest Gump, Napfivér, holdnővér és ilyenek. :) Társas is jó lehet, szilveszterkor szoktunk Activityzni meg Most mutasd meget játszani. Pár éve Mikuláskor a beszélgetős befőtt került elő.
A szüleimmel, a testvéremmel, sógorommal, férjemmel nincs ajándékozás. Ha egymáshoz megyünk, akkor esetleg süti, gyümölcs. Anyu az ebédet fogja fel ajándékként. Nagyon sok terhet vesz le ez a vállunkról kevesebb gondolkodás, járkálás. Illetve nincs bűntudat, hogy a szülőknek nagy az anyagi teher. A gyerekek kapnak ajándékot max 3000 Ft értékben. A férjem családja más tészta, ott még nem terjedt el ez a szokás. Picit fura, hogy a testvéremnek, anyukámnak nem veszek semmit, de anyósnak, sógornak igen.
Nálunk ez a kérdés most vált igazán aktuálissá, mert a kettőnk családja nem igazán egy súlycsoport. :)
Az én szűk családom 8 fő, különösebben eddig se volt szokás az ajándékozás, idén meg meg is lett beszélve h csak a 2 kisgyerek kap ajándékot, mert nekik azért kell, mi felnőttek kihagyjuk… Örülök is neki. :)
A párom családja viszont… 2 nővérének van összesen 8 gyereke, mindegyik 10 év alatti, nekik nyilván kell ajándék… A szük családja neki kb. 8 felnőtt.
Tavaly nem készültünk semmivel a felnőtteknek, de mi 2en annyi mindent kaptunk, h alig bírtuk hazavinni. :( Aztán a párom elárulta h az ő családjában az a szokás h mindenki mindenkinek ad valamit, az apukája 3 külön dolgot kap a 3 gyerekétől különben megsértődik, úgyhogy az ajándékozás nálunk a párom családja felé billen el, mert olyan nincs h nincs ajándék…
Bocs, most pár percig próbálom magam túltenni a tényen, hogy egy felnőtt ember megsértődik (!) azon, hogy nem kap elég karácsonyi ajándékot. Szuuuu-szaaaaa.
Kitartás nektek! ♥
Fú, bevallom erre a bejegyzésre most célzottan kerestem rá, ugyanis rémlett, hogy volt neked egy ilyen “tök normális ha nincs ajándékozás Karácsonykor” posztod. Mentettem is a könyvjelzők közé, hogy amikor rám jön az elkövetkező időkben a gyomor – és torokszorító pánik, akkor elolvasgassam…
Idén először úgy érzem, hogy nem csak hogy nem telik ajándékra (2 egyetemista egy lakásban, jelenleg másfél béren élve, nagyjából nulla családi segítséggel vagyunk), de valahogy zsigeri lázadás van bennem azzal szemben, hogy minden rokonnak ajándékot vegyek, akik egész évben csak nézik, ahogy próbálunk a felszínen maradni, és a segítségkérésre is csak annyit tudnak válaszolni, hogy oldjuk meg. A saját családom oldaláról nincs is ez a nyomás, anyukám elég jól lekezeli ezt (pl megveszi magának a könyvet amit szeretne, aztán odaadja hogy csomagoljam be neki), de ők mondjuk olyanok is, hogy ha készítek egy hatalmas adag szépen díszített mézeskalácsot, akkor is őszinte az örömük. Nekik egyébként szívesen is gondolkozom ajándékon és szívesen is veszem, mert tudom, hogy a legapróbb dolognak is örülnek.
Viszont a barátom családjának oldaláról megy a pofavágás és a megjegyzések, már tavaly is így volt és idén egyszerűen elfogyott a türelmem. Most először készülök úgy kiállni magamért, hogy megmondom nekik, idén sajnos nincs keretünk ajándékozásra, beszéljük meg, hogy mi legyen ezzel: senki nem ad senkinek, vagy elég ha sütit hozunk. Már tavaly is azt éreztem, hogy nem ilyen karácsonyra vágyom. Nekem tökéletesen megfelelne az is, ha szimplán összeülnénk, békében lennénk, beszélgetnénk, társasoznák, ennénk egy jót és mindenki menne a dolgára, de ez nagyjából lehetetlen, mert mindenki fúj mindenkire, viszont ajándékozni meg KELL, nekem pedig ez így nem ünnep. Kicsit unom már, hogy “muszáj” ajándékot adni és “muszáj” elmenni ezekre az eseményekre mert a “család az család”, miközben mindenki csak feszeng és utálkozik. Szóval arra a döntésre jutottam, hogy ha nem sikerül közös megoldást keresni inkább el sem megyek, és a barátommal kettesben (nyuszival hármasban) töltöm az ünnepeket.
Figyi, az ajándék nem alanyi jog. Annak adj, akinek szívből adsz. Nem kell protokoll-ajándék a családnak, mi vagy te, diplomata? :D
Hát ez az! :D Csak ebből nagy sértődések lesznek már most, azt érzem…
Mert ha adsz valamit, ami nem megfelelő, abból nem? Figyi, ha ennyire savanyúan néznek a világra, és csak az számít, hogy kitől mit tudnak elszipolyozni, akkor oldják meg maguknak, hogy ők így élnek. Nem kell részt venned ebben az önző színjátékban. A család nem attól család, hogy úgy hívják, hanem hogy a tagok úgy viselkednek.
Sertodes nelkul meguszni szinte lehetetlen, ha masik fel nem joindulatu.
Mindenhogy vesztesz: vagy egy konfrontacio most, vagy feszult unnepek iden, plusz jovore vsz ujra szembesulsz majd ugyanezzel az ajandekozos problemaval.
Nálunk többedik alkalommal együtt ünnepel az egész család, szerencsére nem vagyunk olyan sokan, Anyukám, Anyósom, Apósom, Férjem és az összes nagyszülő egyke. Másodszor már tesóm is hozza a barátnőjét. Minden évben máshol gyűlünk össze, de mindenki visz valamit, amit előre egyeztetünk. Idén, 35 hetes kismamaként ez nagyon szimpatikus, hogy csak a salátát és egy süteményt kell vinnünk :)
Az első nem ajándékozzuk egymást alkalomkor Anyósom teljesen kiborult, hogyan lesz Karácsony, ha nincs ajándék?! Aztán ráhagytuk, most is készít névreszóló mézest fóliacsomagolással és szalagokkal.
Férjemmel azért szoktuk egymást ajándékozni, aztán majd nyilván a gyerekek is kapnak, de a lényeg azon van, hogy praktikus dolog legyen, szerintem.
Hát, aktuális nálunk is a kérdés. Már eleve gyomorgörccsel megyek neki a Dédike (férjem Nagyanyja) meglátogatásának, mert mi most leégtünk, alig tudtunk venni ajándékot a gyerekeknek (azért lesz valami, de nem annyi, mint tavaly, és elég apró dolgok..), és ezért Dédikével megbeszéltük, hogy ő is vesz nekik dolgokat a listáról, meg is beszéltünk mindent, hogy pontosan mit vesz, a drága (és klassz) ajándékokat, meg ő veszi meg a rég áhított kedvenc könyveket is… (Magától úgyse tudta volna kitalálni, hogy melyiket vegye..) Segítettem webáruházból akciósan beszerezni, tök jól ment minden a megbeszéltek szerint, erre két hete hallom a rokonoktól, hogy vett nekik még egy komoly szintetizátort, meg még néhány autót, csecsebecsét, ezt-azt.. Szóval már eleve Nála a “legklasszabb” a karácsony, háromszor akkora igazi fenyővel (nekünk csak egy kicsi műfenyőnk van, nem is férne el nagyobb), háromfogásos ebédekkel és 4 féle sütivel, de még az ajándékok is ott állnak garmadával… Én meg itt állok Karácsony előtt 3 nappal, és azon rágódom. hogy még főzni se tudok. :) Még az a jó, hogy kicsik még (2 és 5), és miden ajándékot a Jézuska és az Angyalok hoznak, úgyhogy talán nem esik le nekik, hogy Dédikének mennyivel több pénze van.. Mindenesetre nekem rosszul esik, hogy érezteti.. De remélem, a gyerekek örülni fognak itthon is, ott meg majd igyekszem én is örülni, hogy ők örülnek.. Hát, szóval ennyit az idei ajándékozásról. :)
Áldott Ünnepeket mindenkinek!
Nem biztos, hogy direkt, erőfitogtatásból érezteti, csak így fejezi ki a gondoskodását, szeretetét. Szerintem jobb ez, mintha felétek se nézne, vagy direkt végigbunkózná az ünnepet! Végeredményben van karácsony, vannak ajándékok, klassz dolgok, és utólag tök mindegy lesz ám, hogy ez földrajzilag kinek az ingatlanában történik – és hidd el, az otthoni dolgoknak is örülnek a kicsik, mert szeretnek titeket, és nem a legó a legfontosabb. <3 Ezt a videót már láttad? https://www.youtube.com/watch?v=EQ3ePGr8Q7k
A mindenki sk-ajándékot csinál dologgal az a baj, hogy én totál kétbalkezes vagyok. Csak egy merő görcs lennék, ha ez lenne a feltétel. És – ja, de gonosz leszek – nem is örülök feltételen a handmade cuccoknak. Nem tudok mit kezdeni az üvegfestett milliomodik mécses/gyertyatartóval, bögrével, kerestszemes mobiltokkal, könyvjelzővel. Sajnálom
A mindenki sk dologgal én is így vagyok, nem nevezném magam két balkezesnek, de egyszerűen nem az én világom, hű de kreativ se vagyok.. mondjuk ma már nem olyan nagy dolog egy netről inspirálódni és egész jó tutorialok vannak, de emlékszek mikor sulis voltam volt olyan mikulásozás ahol kötelező volt az sk….nekem nagyon para volt az egész, semmi se jutott eszembe, az se volt honnan inspirálódni, szülők se nagyon értettek hozzá.. valósággal szégyeltem az ajándékot amit összehoztam, szerencsére nem szemtől szembe kellett átadni, hanem eldugni és mindenki azt kapta amit elsőnek megtalált
(amúgy nem csak rossz emlékeim vannak, szeretem a karácsonyt)
viszont tényleg vannak akik nagyon értenek hozzá és az olyanoktól kapott sk valóságos kincs, vagyis nekem egy ilyen barátnőm van és mindig valami érdekessel, hasznossal, széppel lep meg :D
Igazad van, persze. Nekem a húgom volt iszonyú kreatív (míg a munka mellett volt ideje), de ő nagyobb volumenű dolgokat hozott létre, mint amit általában saját kezű apróság alatt értünk. És tény, hogy ha pl. egy grafikus pici, ezer forintos tusrajzát kapom (volt rá példa), el vagyok olvadva, pedig az is sk. (Képcsarnok előtt minden nap megállok.)
De itt legtöbbször kisebb apróságok kerültek terítékre, és az sk. sem mindig jelent figyelmet, odafigyelást, és erre mondok példát. Én soha nem gyertyázom (oka van) és erről bőven tudnak a körülöttem lévők, szóval ha kapok egy akármilyen cukimuki kézzel festett gyertyatartót, mécsesizét (ahogy erről fentebb többen említést tettek), akkor végül is örömet akartak okozni nekem? Ismernek valójában, vagy ugyanúgy csak letudtak, mintha otthon teszem azt bolti össezcsomagolt kozmetikai csomagot kapok? Remélem, érthető voltam, és nem bántás, csak épp azt akarok megvilágítani, hogy nem az sk vs. bolti cucc a lényeg, hanem a legalább minimális odafigyelés. Pl. nálam, aki heti 3-4 könyvet olvasok, szuperebb ajándék egy 500 vagy 1000 forintos könyutalvány egy képeslapban, mint az órákon át készült gyertyatartó.
Gasztro ajándék jo ötlet, de nálunk alapból mindenki süt, főz, befőz, tele a kamra csodákkal, így az nem lenne ajándék.
Szerintem tök fontos, hogy mindenki olyat kapjon, ami illik hozzá, vagy amiről tudjuk, hogy örül neki. Én pl. az üveg borral nem tudok mit kezdeni. Egyikünk sem iszik. Nálunk az mindig továbbajándékozással végzi. A lakberendezési vicikvackok annyira múlnak azon is, hogy az illetőnek milyen a lakása… Mi a stílusa, mit szeret. Mécsestartóm, ami párologtat is, nekem is van; egy darab. Még működik, kovácsoltvas, szeretem. Nem kérek másikat. :) De tényleg van egy csomó reflex ajándékozási szokás, hogy mit illik adni, illetve megvannak a különböző hobbik default végtermékei (decoupage-nak a kis dobozok, üvegfestőknek a mécsestartó), és attól, hogy valami kézzel készült, nem biztos, hogy tetszik és ki kell tenni, kivéve, ha a készítője gyerek, és imádom őt. :)) Akkor én azért elnézőbb vagyok.
Ez az utalványos is jó téma. Olyat is hallottam, aki szerint az személytelen, és nem szabad… Szerintem pedig tök jó, hogy én választhatom ki, hogy minek örülnék (ahelyett, hogy mondjuk beállít egy totálnemstílusom ruhával, vagy egy nemérdekel könyvvel… ahhoz NAGYON kell ismerni, hogy eltalálja az ízlésemet).
Via: “Én pl. az üveg borral nem tudok mit kezdeni. Egyikünk sem iszik. Nálunk az mindig továbbajándékozással végzi.”
.
Ezért jó, hogy feltalálták a névre szóló címkét, így tuti a nyakadon marad a bor :-DDD
Hát, olyankor azt szoktam, hogy hívok vendégeket, és leitatom őket. :)))) “Még van az alján pár deci, na, igyátok meg, vagy kiöntöm, én nem fogom kerülgetni a hűtőben!” Nem kell kétszer mondani általában. :) Jó velem barátkozni. :D
Persze, értem a helyzetet és nem meggyőző szándékkal írtam amit írtam, csak a sok sk. kedvelő között egy ellenpólusnak, hogy miért is nem jó ha erőltetik az “idén sk ajándék” legyen témakört. :)
Minden csak döntés és megbeszélés kérdése.
A testvéreméknél még nincs gyerek, nálunk három is van, így megbeszéltük, hogy ők a gyerekeinket lepik meg, mi meg őket. :)))
Egyébként még a nagyszülők vannak benne az ajándékozásban, távolabbi rokonság nem. Évekig szokás volt a férjemék családjában, hogy az anyósom testvéreinek, és a férjem unokatestvéreinek is ajándékoztunk, ők meg a gyerekeinknek. Aztán az egyik évben megbeszéltük, hogy ennek vége, 1-2 ezer forintos “apróságok”-nak nincs értelme (főleg úgy, hogy összesítve már az is szép kis összeg), az sk. ajándékok ötletét rajtam kívül nem díjazta senki, így befejeztük.
Nekem a nagyobb gondot az okozza, hogy karácsony előtt (november végétől) van két névnap és két születésnap, karácsony után (februárig) meg négy névnap és négy születésnap. (A szűk családi körben, a 8 felnőtt + 3 gyerek közül.) Így ilyenkor nem csak karácsonyi meglepetések körül forognak a gondolataim, hanem a többi ünnep is “játszik”. Összevonni nem szeretem, hogy pl. ezt akkor kapod a névnapodra, szülinapodra és karácsonyra. Kivétel persze van :D, a szüleimmel és a tesómékkal megbeszéltük, hogy a szüleink csak valami apróságot kapnak a “napján” (üveg bor, virág, stb.) és inkább befizettük a szüleinket egy hetes wellness pihenésre teljes ellátással, hogy pihenjenek, élvezzék a gyógyvizet. Nagy öröm volt!
Via! Olyat lehet, hogy leírná mindenki a legborzalmasabb ajándékát, amit valaha kapott? :D (Nem sértőre gondolok, hanem inkább a viccesebb sztorikra!)
Én például egy általános iskolai névhúzás során egy olyan osztálytársnőmtől kaptam ajándékot, akivel nem igazán kedveltük egymást, és egy zoknit (amin a vadász volt a bolondos dallamokból) és egy irdatlan büdös szappant kaptam. :D Annyira émelyítően, nem is tudom mire hasonlító illata volt, hogy amikor otthon anyukámnak megmutattam, azt mondta, hogy rögtön tüntessem el a lakásból! :D
Igen, ez lesz majd az egyik fejezd be a mondatot. A másik meg a legjobb meglepi. :))
Nálunk sosem futotta nagy ajándékozásra, az év közben feltétlenül szükséges dolgokat (cipő, új vízforraló, stb.) mindig ráfogtuk a legközelebbi ünnepre, kiegészítve valami jelképes aprósággal. Például a már októberben használatba vett cipő, vízforraló, stb. dobozában tettük a fa alá a szaloncukrot. :-) A szűk család két fele között nagy anyagi különbség van, mindig feszültség van abból, hogy nem tudunk akkorát adni, amekkorát ők. Az élmény-ajándékokra, kézműves dolgokra sajnos nem vevő a család, így nehéz kreatívnak lenni.
A baráti kör elég nagy, csak a közelebbi néhány ember kap “komolyabb” ajándékot (pl. könyv), a többieknek valami aprósággal jelezzük, hogy gondoltunk rájuk (pl. sk. üdvözlőlap, dísz, házi keksz, kinek mi telik az idejéből,fantáziájából). Felesleges porfogó mütyüröket szerencsére senki nem vesz, mert annál már egy szalaggal összekötött szaloncukorpár is hasznosabb. :-) Itt nem szokott feszültség lenni, mindenki a gesztust értékeli, nem az árat.
Amit korábban már más is írt, azt én is szoktam: kis “instant karácsonyi hangulat” csomagokat készítek, és azoknak adom, akikkel a karácsony előtti-utáni néhány napban összefutok: szomszéd, portás, pénztáros, buszsofőr, postás, a városba váratlanul hazalátogató régi ismerős, stb. Általában kézzel festett teamécses, szaloncukor, egy filter téli tea, pár szalaggal átkötött csillagszóró, kis egyszerű sk. dísz, ilyesmi szokott benne lenni. Ezeknek az alapanyagai nem drágák, az elkészítés sem sok idő, mégis sok embernek lehet vele örömet szerezni. Romlandó vagy törékeny dolgot sosem rakok a csomagokba, mert napokig utaznak a táskámban, mielőtt valaki megkapja.
Nekem elég stresszt okoz az, hogyan oldjam meg, hogy itthon is legyek, apuméknál is, a párom édesanyjánál is, és el is tudjunk ugrani az apjáékhoz :D és egyszerűen imádok ajándékot adni, szóval ezen már nem vagyok hajlandó felhúzni magam.
Elég kicsi és szétesett a családom, a nagyszüleim már nem élnek, a szüleim elváltak, persze távoli rokonaim vannak, de olyan ritkán látom őket, hogy az ajándékozottak körében nincsenek benne, ha valami csoda folytán találkozunk az ünnepek környékén, akkor örülünk egymásnak és kész.
Nálunk már nagyon régóta nem meglepik az ajándékok, talán ezért van, hogy jó előre szóba kerül, mit kérünk, mit adjunk, mire vágyik a másik, így hónapokkal korábban tudjuk, kb mennyit költenénk majd, és valahogy gördülékeny az egész, ráadásul így egy csomó alkalom adódik, amikor közbe lehet szúrni, mennyi a keretünk, és mi (nem) fér bele. Mondjuk nem kell messzire mennem, hogy lássak példát az ellenkezőjére, anyum és az öccse minden évben megbeszélik, hogy nem vesznek egymásnak semmit, vagy hogy csak a gyerekeknek, vagy csak egy kis pénzzel beszállnak egymás gyerkőcének az ajándékába, és mellé valami apróságot visznek… aztán anyum minden évben végiggörcsöli a decembert, hogy mégis mit adjon nekik. Kész :D :/ Meg emlékszem arra is, hogy anyum mennyit idegeskedett a párja ajándékán (mondjuk a pasi se könnyítette meg a dolgát, sosem látszott rajta, hogy örülne, mindegy), ahelyett hogy megdumálták volna, hogy kimozdulnak valahova együtt, vagy közösen vesznek valamit. Biztos vagyok benne, hogy lazábban és kellemesebben telt volna az ünnep, csak hát nulla kommunikációval nehéz. Mi a párommal jól kezeljük a dolgot, egymás és egymás családja felé is, és meggyőződésem, hogy később működne, hogy ajándék nélkül ünnepeljünk akár, egyelőre még nem került sor erre, de pl. az évfordulónkon régebben ajándékoztunk, most meg rendre inkább valami programmal lepjük meg magunkat :)
Én a névhúzós megoldást szeretem is meg nem is… a koricsapatban őrült jó buli volt a közös ajándékozás, megvolt az összeghatár és a sk. ajándék előírás is, és tényleg imádtam, és bár sokszor nehéz volt kitalálni, mit kapjon az, akinek nem ismerem annyira az ízlését, tudtunk puhatolózni egymásnál. Az általános iskolai osztályomban viszont egyáltalán nem szerettem, mert utáltam odajárni, nem tudtam, minek örülne a másik, és amennyire emlékszem, nagyon sok klisés és személytelen ajándék cserélt gazdát… viszont egy családban ennek kisebb az esélye :) Nekem nagyon tetszene az a megoldás is, hogy minden családtag kap egy csomagot, amit a többiek együtt állítanak össze vagy egy ajándékot, amire a többiek összedobják a pénzt… jó lehet együtt ötletelni, és megmarad maga az ajándékozás élménye, de mégis sokkal olcsóbban jön ki.
Meg még az jutott eszembe a téma kapcsán, és főleg ahogy olvasgattam a kommenteket, hogy szerencsés vagyok, mert az én családom mindig imádta és értékelte a saját készítésű ajándékot. Már kislány koromban is, és most meg, hogy komolyabb dolgokat is össze tudok hozni, pláne :) a párom családja is ilyen, és ez tényleg király dolog.
Nekem most lesz az első olyan karácsonyom, amikor a vőlegényem szüleinek is ajándékozunk. Ők nagyon sokan vannak, szóval általában családon belül csak apróságokat szoktak, mi kevesen vagyunk és tesómmal mindig közösen vettünk a szüleinknek egy-egy nagy ajándékot.
A párommal mi most próbáljuk kialakítani a közös szokásokat. Azt például megbeszéltük, hogy a Mikulás mindenképpen járni fog felénk, de csak maximum ezer forint erejéig és csak akkor ha mindkettőnk csizmája ki van pucolva. :)
Az ajándékozást illetően pedig időben egyeztetünk majd mindkettőnk családjával, hogy ki-kinek ad és milyen mértékben. Szerencsére senki se sértődős, úgyhogy könnyedén megtárgyalhatóak az ilyen helyzetek.
A sulis karácsonyi beszámolókra: soha nem fogom elfelejteni amit egyik osztálytársnőm mesélt. Egy tetris-t kapott (akkoriban ez nagyon népszerű dolog volt) és elmesélte, hogy nem is számított rá, mert a szülei azt mondták nem telik és majd máskor. Amikor pedig tényleg ott volt a fa alatt elsírta magát örömében. Nekem akkor eszembe jutott, hogy amikor én tetris-t akartam délután már meg is kaptam apukámtól és hogy nálunk mennyi minden volt a fa alatt. Kicsit szégyenkeztem is, de még gyerekként is rájöttem mennyire meg kell becsülni, hogy én egy viszonylag jobb módban nőhettem fel, teljesen elkényeztetve.
Nálunk idén először lesz, hogy egymást nem ajándékozzuk meg, csak a gyerekek (férjem lánya és a kutya :) ) kapnak ajándékot. Nem is anyagi megfontolásból, bár ez sem mellékes! hanem inkább abból, hogy még ha időben el is kezdtem ezeket intézni az elmúlt években, az utolsó pillanatban mindig közbe jött valami, és egy B tervet kellett érvénybe léptetni. És igazából az uramon is látom, hogy nem nagyon fér bele az idejébe tömött bevásárlóközpontokban botorkálni, ettől meg persze befeszül – mint mindenki. Szóval idő- és stressz-spórólásból :)
Viszont a korábbi Karácsony-várós cikkeidből merítettem egy csomó ötletet, hogy milyen közös programokat csinálhatnánk együtt – és nem csak ilyenkor :) Köszi!
Ez a karácsonyi dolog nekem elég aktuális, mert ebben az évben más lesz, mint eddig volt. A munkahelyemen ilyenkor nem kell dolgozni, és én leginkább arra vágytam, hogy otthon pihenjem ki az év végi hajtást, és nem kelljen sehova mennem. Ehhez képest mindig rohanás volt, utazás és kapkodás. Most olyan jó lesz, hogy nem lesz más gondom azon kívül, hogy milyen filmet nézzek meg bekuckózva a kanapén. Nekem ez az időszak a pihenésről szól. El akarok majd menni szánkózni, kirándulni és nem a “kötelező” dolgokkal foglalkozni.
Az ajándékozást mi sem fújtuk fel soha (ebben az anyagiak is közrejátszottak), de amikor még kisebb voltam mindig kaptam valami hőn áhított játékot. Általában Legot. :) Emlékszem mindig írnom kellett egy listát, és abból választott a “Jézuska”. Most kb ugyanez van, csak más formában. Idén lámpát kértem a nappaliba, mert a mamám ragaszkodott hozzá, hogy beszálljon valahogy a felújításba. Tavaly porszívót kaptam, de úgy, hogy csak egy “részét” kaptam tőle. De ezek speciálisabbak, mert ha nem újítanám fel a lakást stb, akkor valami apróságot kérnék, pl könyvet. Az a legjobb ajándék. :) Nekem legalábbis. Emlékszem egyik évben kaptam vagy 20 db Agatha Christie könyvet, persze mindet használtan párszáz forintért, és szerintem messze az volt a legjobb ajándékom.
Idén a nappali kerül a fa alá képletesen, meg pár apróság. Anyukámnak meg a párjának általában szépségápolási dolgokat veszek, mert ők nem mindig engedhetik meg maguknak a jobb kencéket. Ilyenkor mindig kapnak egy-egy csomagot, amit én állítok össze, nem ilyen egységcsomagot veszek, amik elárasztják ilyenkor az üzleteket. Azt úgy válogatom össze, ahogy nekik tetszik, és az van benne, amire szükségük van. Tavaly meg kapott még mindegyikük egy csomó zoknit, mert egyszer megláttam, hogy milyen elnyűtt zoknikat hordanak…Idén is valami hasonló lesz. A mamám meg gofrisütőt fog kapni, mert elromlott ami volt neki, és azóta egyfolytában erről beszél. Így legalább nem kell majd annyit gondolkodnom.
Ajándékot kapni jó érzés, még ha valami apróság is. Szeretek bontogatni. :) Azt viszont nem szerettem, hogy a volt párom anyukája megkérdezte mit szeretnék, nekem meg mindig volt egy könyvlistám, amiről bárminek örültem volna, de sosem azt kaptam, hanem valamit, aminek nem tudtam örülni. Csupa olyan dolog, ami hasznos. Tudjátok, edényfogó kesztyű, tepsi meg ilyenek. Ezeket megveszem magamnak, ha kell, nem olyan, amit ajándékba szeret kapni az ember (persze nem akkor, ha kifejezetten ilyesmit kér). Nekem ez a nagyon fontos, mert rossz szájízzel örülök az ajándéknak, és csak az jár a fejemben, hogy persze jó dolog, meg hasznos, de egy könyvnek jobban örültem volna, amivel egy tea mellett be lehet takarózni, és kikapcsolódni, elmerülni benne. Egy edényfogó kesztyűvel meg tepsivel arra tudok gondolni, hogy akkor most sütnöm kellene valamit…? Na de emiatt már (sajnos) nem kell aggódnom.
Viszont a könyveknél is van olyan, hogy azt kaptam, de sosem nyitottam ki. Ezek általában a “50 gyors recept vendégváráshoz” és kb. minden recept megvalósíthatatlan belőle, mert az adott alapanyagot nem lehet itthon kapni, vagy tele van olyannal, amit nem is eszel meg. Meg van két olyanom is, ami kertészeti könyv, mert éppen virágot ültettem, és gondolták jól jön…
Ez az egész karácsonyi VÁSÁROLJ dolog olyan furcsa. Egyik oldalról kapod a szeretet a fontos meg a család, a másikról meg a karácsonyi leárazások, kedvezmények, legyen mobil a fa alatt, vegyél fel hitelt, hogy gördülékenyebben menjen az ünnep (és jó szar legyen az újév, mert törlesztheted vissza…). Rengeteg ennivalót veszünk meg feleslegesen, és dobunk ki utána. Én idén elhatároztam, hogy ha marad ennivaló, (olyan, amire már rá sem bírsz nézni, mert ha meg kellene enned még egy bejglit vagy egyebet, akkor elhányod magad), azt leviszem a hajléktalanszállóra. És a kutyamenhelyre is elmegyek sétáltatni. :) Ha belegondolok, hogy mennyit költünk ajándékra, karácsonyfára, ennivalóra, karácsonyfadíszre, elborzadok. És közben válság van és milyen szegény mindenki…De már most nem lehet megmozdulni az üzletekben…
Egyébként, mi a barátnőimmel szerintem 13 éves korunk óta nem ajándékozunk. Akkor is húztunk egymás között. (Sőt, igazából már a születésnapi ajándékozásról is “leszoktunk”. Emlékszem akkor is összedobtunk mindig fejenként 500 Ft-ot, és abból vásároltunk valamit az ünnepeltnek.) Tavaly például összeültünk egyikünknél karácsony előtt és csináltunk egy ráérős reggelit. Szuper volt. :)
A gasztroajándék meg szuper dolog, apukám pl azt kap majd. :) Unokatesómék még kicsinek számítanak, ők mindig kapnak valami apróságot. Idén rénszarvasos pendrive-ot pl. :D
Megragadnám a lényeget – HOL lehet rénszarvasos pendrive-ot venni?? :D
:D ebay!
Annyira kis buta feje van, hogy borzalom! :D
https://www.ebay.com/itm/8GB-Novelty-Christmas-Rudolph-Reindeer-USB-Pen-Drive-flash-memory-stick-Gift-UK-/181099242978?pt=UK_Computing_FlashDrives_SM&hash=item2a2a5b25e2
Olyan, mintha ázsiai rénszarvas lenne… :D
Mi egy pár éve álltunk rá arra, hogy megkérdezzük, ki minek örülne… három fiútestvérem van, és kissé unták már, hogy tőlem mindig könyveket kapnak (én meg leginkább könyvekben gondolkodom, és akkor vagyok csalódott, ha egyet sem kapok).
Apukámnak mindig nagyon nehéz volt ajándékot venni, mert bármit kapott, nem láttam rajta, hogy örülne neki, és hiába tudom, hogy ennek mi az oka (nem én és nem az ajándék maga), akkor is rosszul esett, amikor láttam, hogy nem lelkes azért, amit én olyan nagy szeretettel keresgéltem, és nagy gondossággal választottam ki, százszor is átgondolva, hogy örülne-e neki. Egyszer sikerült tényleg elkápráztatnom, amikor egy olyan könyvet kapott tőlem, amely Leronardo da Vinci találmányait mutatta be 3D-s, működő papírmodellekkel :)
Anyum meg mindig azt mondja, hogy neki az az ajándék, ha épségben hazaérünk karácsonyra mind. Szerencsére ő azért a könyveknek is mindig örül, tőle örököltem én is :D
Az utóbbi pár évben már az lett nálunk a szokás, hogy anyáék mondanak egy keretösszeget, amin belül a húgom és én is úgymond azt választhatunk teljesen szabadon, amit akarunk. Tavaly pl. ő a sielésre használta fel (idén fogszabályzásra jár, ahhoz jól jön), én Tefal edényeket vettem (idein még agyalok). A fa alatt meg mindig találunk egy apróságot tőlük (szép terítő, kesztyű, határidőnapló, stb.)
Jovok ellenpolusnak, aki felnott es ajandekoz, es nem tartja hulyesegnek es kidobott penznek az ajandekot.
Iden eloszor dolgozunk mindketten a ferjemmel, vegre megtehetjuk, hogy ne csak egy valamit adjunk a masiknak. Megbeszeltunk elore egy osszeglimitet, azon belul garazdalkodunk, ebbe beletartoznak mar a zokniba tomendo aprosagok es a fa ala kerulo dolgok is.
En nagyon elveztem a vasarlast neki, egyaltalan nem volt teher, es volt boven otletem is, ezer dolog van amit mar reg megvettem volna korabban csak nem volt ra sosem keret… Most meg vegre van. Es alig varom hogy en is lassam mi van a fa alatt, mert hiszem hogy nem csak egy gyereknek izgalmas csomagot bontogatni. Nem vagyunk ettol sekelyesek meg pazarlok, csak vegre lesz egy karacsonyunk amikor orraesunk az ajandekokban. Es nagyon orulok neki. :)
Az iskolai tortenethez: nekem is van. Gyerekkorunkban leginkabb olyan ajandekokat kaptam emlekeim szerint, ami jo is volt, de szukseg is volt ra. A leghasznosabb es altalam legertekeltebb ajandekom egy olajradiator volt, mert a szobamban nem volt konvektor, mert korabban egy nagyobb lett kettevagva. Elektromos futoizem volt, de az olajradiator sokkal jobb. Messze a leghasznosabb ajandek volt, megis ki lettem rohogve, mikor a suliban elmeseltem… Es szarul esett. Szoval szerintem is le kene errol a ki mit kapott karacsonyra meserol szokni, felesleges.
Ez zseniális :D Én a szülinapomra egy bicskát kaptam egyszer, majdnem bepisiltem a gyönyörtől, a suliban meg persze kiröhögtek, hogy de béna ajándék. Persze mikor almát kellett megfelezni és nem tudták széttörni, mindjárt nem volt olyan béna :D
Én is utáltam a hol jártál nyáron/téliszünetben egymást túllicitáló osztályfőnöki órákat, főleg hogy én világ életemben otthonülő típus voltam és a nyarakat végigdolgozták a szüleim, nem nagyon jártunk nyaralni.
A mi szűk családunknál (3 tesóm van, plusz anya, apa) úgy oldjuk már meg egy ideje, hogy Apa (matematikus) csinált egy excel programot, ami sorsol nekünk. Megegyezünk benne, hogy hány embert húzunk, ebben benne van-e a pár vagy nem, és mennyi összegért. Ebbe a szűk családba beszállt már a két sógor (nővérem és az én férjem). Aztán írunk karácsonyi listát, és arról adunk a másiknak ajándékot. Így nincs felesleges ajándék. Az összeget pedig együtt határozzuk meg. Szerencsére nálunk nem tabu a pénz, sőt, én érzem magam néha pofátlannak másokkal szemben, olyan könnyen beszélek róla.
Aztán rajtuk kívül még ott van a férjem családja, velük nem ilyen konkrét az ajándékozás, de eddig még abból sem volt semmi gond. A nagymama az, aki sajnálja, ha nem marad a nyugdíjából ajándékra pénz, de pl. ő süti az egész családnak a bejglit (aminek az anyagköltségébe természetesen beszállunk). Így ő is adhatott, mi is jól jártunk, mindenki boldog :)
Az én kis családomban nem szokás a karácsonyi ajándékozás. A Mikulás mindig hozott valami apróságot a karácsonyi ajándék meg a feldíszített fenyőfa volt- hozta a Jézuska, mondta Édesanyám mindig.
Én megértem azokat akik ajándékozzák egymást, de én nem tudom elképzelni, hogy karácsonyra ajándékot vegyek. Közben elmúlt egy csomó idő és nekem is lett családom, a férjemmel nem veszünk egymásnak semmit karácsonyra csak a Mikulás hoz valami kis meglepetést. A gond most az, hogy legyen-e a gyermekünknek karácsonyi ajándéka vagy sem, most van abban a korban, hogy nagyon tud örülni a meglepetésnek. A Mikulás tuti hoz valamit a csizmácskába, de a karácsonyi ajándék a feldíszített fenyőfa lesz, úgy gondolom, szépen körül üljük és együtt leszünk.
Amikor te gyerek voltál, akkor nem gondolkoztál el azon, h. a többieknek miért hozott a Jézuska ajándékot és neked miért nem?
Mint leendő anyuka érdekelne, hogy hogyan lehet egy gyereknek elmagyarázni az otthoni szokásokat, ha pl. az iskolában, oviban szembesül, h. a legtöbb családban ez máshogy van?
Nálunk csak a szűk családdal van ajándékozás, de nem hatalmas értékben. Húgom is elmúlt 20, én 23, nagyon vagyunk már a drága ajándékokhoz, meg az anyagiak sem állnak úgy, hogy nagy és drága ajándékokat adjunk, kapjunk. Anyukám többre értékeli azt, ha jól tanulok, és amikor tudok, besegítek a házimunkába, idén pedig valószínű a karácsonyi menü nagy része rám hárul, a műszakbeosztása miatt. Mi a húgommal szoktunk összedobni kisebb sk ajándékokat, tavaly apukámnak naptárat készítettünk, régebbi közös családi fotókkal (elváltak a szülő, de jó viszonyban vannak), illetve hungarocell golyókból karácsonyfa díszeket alkottunk.
A barátommal megbeszéltük még valamikor a kapcsolatunk elején, hogy az ajándékozást ne kössük ünnephez, ha április 9-én szeretnék adni valamit, akkor akkor adjam. De én karácsony-fan vagyok, így mindig kap valami apróságot, tavaly például téli pizsamát kapott, mert fázott a 2 takaró alatt éjszakánként, aztán van mikor még nyáron is használja. Engem pedig könnyű megajándékozni, mert nincsenek elvárásaim, egy tálca sütinek, gombolyag fonalnak, bármi diy alapanyagnak, bárminek tudok örülni.
Párom szüleivel nem szoktunk ajándékozni, elég ajándék számomra tőlük, hogy elviselik, hogy ott vagyok télen is, nyáron is 2-3 hetet, illetve én igyekszem minél többet besegíteni a házimunkában, de tavaly egy kis kedvességet azért vittem, horgolt hópelyheket vittem a karácsonyfára, amik mindenkinek nagyon tetszettek. :)
Az ajándékozás a szeretet egy megnyilvánulása. Vagy annak kéne lennie. És mivel a szeretet nem mérhető pénzben egy ajándék értékét sem a bekerülési ára határozza meg. Persze sokan nem így gondolják sajnos az én családomban sem.
Tavaly a barátnőimmel nagyon szerettük volna megajándékozni egymást, de plusz kiadásokra és szappan halmokra nem volt szükségünk. Ezért elhatároztuk, hogy lelki ajándékot fogunk adni egymásnak, jelentsen ez bármit, elvárásaink nem voltak. És húztunk, hogy csak egy emberre kelljen
koncentrálni.
Van, aki könyvet vett, van, aki idézeteket gyűjtött, más sk őrangyalok
i.
Bocs, félúton elküldtem és a lényeg lemaradt. Szóval mindenki vett vagy készített egy lelki ajándékot, épp ami jobban feküdt neki.
Én pedig akkor kaptam életem legtalálóbb, legmélyebb ajándékát: néhány összefűzött papírfecnit. Egy spéci, inspirációs szavakkal megtűzdelt adventi napló volt. Tippem szerint 300 ft-ba kerülhetett. A karácsonyra készülve kitöltöttem minden nap.
Azóta is féltve őrzöm a polcon. Számomra felbecsülhetetlen érték.
Megyek is mindjárt újraolvasom. :D
Nektek is ilyen maradandó ajándékokat kívánok!
A múltkori ‘igen, normális, ha’ cikkhez pont írtam egy ilyen pontot, mint a cím (csak valahogy úgy fogalmaztam meg, hogy ‘… nem szeretem a karácsonyi ajándékozást, nem zavar, ha más szereti, csak engem hagyjanak ki ebből az egész mizériából’). Csak aztán nem küldtem el (igen, normális, ha megírsz egy kommentet, és nem küldöd el – ezt a mostanit is már másodszorra gépelem).
Nálunk sosem volt nagy divat az ajándékozás. Persze kicsiként kaptunk mindenféle szuper játékot anyáéktól, mamáéktól, de már legalább tíz éve csak pénzt kapunk (22 vagyok). Rokonsággal nem tartjuk nagyon a kapcsolatot, vagyis annyira nem, hogy ajándékokat cseréltünk volna, keresztszülőktől kaptunk még néha. Apa szülei kicsi korában meghaltak, és az ottani rokonokkal is csak pár évente találkoztunk. Szóval az ünnepi vacsora mindig csak hat személyes volt (mi négyen, és mamáék).
Igazán nem látom az értelmét a dolognak. Az én szememben ez a nagy karácsonyi őrület egy csomó kidobott pénz az ablakon, aminek nem is biztos, hogy örülnek, és te sem biztos, hogy örülsz, de attól még jó képet kell vágni hozzá. Nem vagyok jó benne, hogy kipuhatolózzam, ki mire vágyik, és más sem nagyon tudja, én minek örülnék. Most furi, mert a barátomtól meg a szüleitől mindig kapok egy csomó ajándékot, amiknek úgy nagyjából örülök is (már csak a gesztusnak is, mert nagyon régóta nem kapok ajándékokat), de úgy vagyok vele, hogy ezek nélkül a cuccok nélkül is tök jól meglennék, vagy ha én veszem őket, biztos másfélét választok, másrészt nem tudom/nem akarom hasonló értékben visszaadni. (Persze, nem is várják el, és örülnek a kis apróságoknak, amiket én adok.) De nekem akkor is fura, és kicsit kellemetlen is. Nem szeretem a drága ajándékokat, mert akkor azt már hadd én válasszam ki magamnak. Tavaly is egy pár meleg zokninak örültem a legjobban. (Dumledore híres idézetét írtam a karácsonyi képeslapjukra: ‘– Az embernek soha nem lehet elég zoknija – magyarázta Dumbledore. – Megint elmúlt egy karácsony, és megint nem kaptam egyetlen zoknit se. Nekem mindig mindenki csak könyveket ajándékoz.’ Unom a sima üdvözleteket, idén Húsvétra Biff evangéliumából kaptak: ‘Senki sem tökéletes… na jó, volt egy tag, de őt megöltük.’)
Én az apróságokban hiszek és az élményekben. Tavaly a barátkáim egy kis csomagot kaptak, tettem bele saját mézeskalácsot és kis hópelyheket, amiket én horgoltam és csokikat. Vagy ha sütit sütök, akkor mindig csomagolok nekik is, vagy ha kirándulok, küldök képeslapot vagy hozok egy hűtőmágnest. Ha nagy leszek, szeretném, ha ajándékok helyett inkább kirándulni mennénk (két éve anyával elmentünk Rómába, az első év, hogy nem otthon, nem volt karácsonyfa, semmi, tök jó volt és mivel nagyon hamar – augusztusban – lefoglaltuk, nem is került sokba).
Talán más lesz, ha majd lesz saját fizetésem, és mindenképp más, ha lesznek gyerekeim. Van két kicsi féltestvérem, de nekik sem veszek soha semmit, mert pofátlanul sok játékuk van (két szoba és egy gardrób padlótól plafonig tele) és mindent megvesznek nekik – nem rosszindulatból, vagy irigységből, egyszerűen csak nem érzem azt, hogy szükségük lenne bármire is még. Még csak gesztus szinten sem. És ne azért várjanak, ha pár havonta találkozunk, hogy mit kapnak tőlem. :)
Ami nekem nem maradhat ki: a képeslapozás. Mindenki elárasztok képeslapokkal, a karácsonyit meg pláne nem ússza meg senki. Ha postára adom, ha csak kézbe nyomom – az jár, és kész. (Molyon is én ‘alapítottam’ meg az immár hagyománnyá vált karácsonyi képeslapozást.)
Szóval nem adok ajándékokat, és köszi, amire szükségem van, megveszem magamnak. Annyi más módja van annak, hogy kifejezd, valaki fontos neked. Persze, csak magamról beszélek itt, de ahogy látom, a legtöbb ember stresszként éli meg ezt az egész dolgot, nem örömként.
Köszi, hogy most megírtad. ♥
Jó olvasni a kommenteket, meg látni azt a tendenciát, hogy a legtöbb családban amint nem muszájból tartották a szokásokat, hanem inkább csináltak valami teljesen sajátot, ami nem volt kötelező, megszűnt a feszengés.
Úgy látom, az idei karácsony szólhat arról, hogy “igen, normális, ha nem normális a karácsonyod”. Meg az is, ha igen. Nem ciki szeretni. Csak ne legyen kötelező mindenkinek pont ugyanúgy, pont ugyanazt.
Kb. 10 évvel ezelőtt az én családomban is olyan helyzet állt elő, hogy a párommal azt javasoltuk ne ajándékozzunk nagy családi (nagynéni, nagybácsi családja) körben, annak ellenére, hogy akkor mindannyian közel laktunk egymáshoz és nemcsak a karácsonyokat ünnepeltük meg együtt. Az első karácsony felemásra sikerült, volt, aki már nagyon hamar beszerezte az ajándékokat és ragaszkodott hozzá, hogy átadhassa, volt aki tényleg nem engedhette meg magának (pl. mi sem, hogy ajándékot vegyünk). Következő évben már senki nem készült ajándékkal, a karácsony első napján esedékes családi összejövetelre pedig mindenki hozott valami finomságot (szerencsére az anyukám főzésben nagyon jó, a nagybátyám felesége meg remekül süt), így komplett karácsonyi menünk lett anélkül, hogy egyvalakinek kellett volna mindent csinálni. Én azért kitaláltam egy kis meglepetést: beszereztem annyi filléres apróságot (hűtőmágnes, karácsonyfadísz, stb.), ahányan voltunk, és névre szóló aktivity kártyákat készítettem mindenkinek. A karácsonyi papírba csomagolt “zsákbamacskákból” helyes megoldás esetén lehetett húzni, így mindenkinek jutott ajándék, ami inkább nyeremény lett. Ez annyira bevált, hogy azóta így telnek a karácsonyok, mindenki készül mindenféle becsomagolt aprósággal, ami tényleg olcsó vagy adott otthon, de nincs rá szükség (pl. Kinder-tojás figura, vagy valamilyen reklám-ajándék), activity közben jókat nevetünk egymáson, mindenki finomakat eszik és senki nem megy haza üres kézzel vagy elégedetlenül. Amióta gyerekeink vannak, azóta azt a módszert követjük, hogy összeadjuk a pénzt nagyobb ajándékra, egyrészt így könnyebb megvenni pl. egy jó LEGO készletet, másrészt mi nem szeretnénk, ha ajándék halmozás lenne, mert tényleg nem erről szól a karácsony.
És én vagyok aki erőlteti, mikor a többiek meg nem akarnak…
Csak mikor kicsi voltam, nem tudtuk felvenni a ritmust a családdal. Most igen és valahogy törlesztenék, ők meg behúzták a féket. Igazuk van amúgy, majd inkább keresek valami alternatívát, ahelyett, hogy belehajszolnék még 20 embert egy csomó kiadásba.
Hát, az én fejemben a karácsony és az ajándékozás egybeforrt. :) Persze, ahogy felnőttünk, átalakult, főleg abban, hogy a szüleinktől már egyre kevésbé jellemző, hogy nagyobb értékű használati tárgyakat, vagy ruhákat kapjunk, mert azokat már meg tudjuk venni magunknak, vagy beszerezzük akkor, amikor szükség van rá/olcsóbban hozzájutunk (telefon karácsonya? no way! :D )
Viszont én még így, harminchoz egyre közelebb is nagyon szeretek ajándékokat adni ÉS kapni is. Nem kell, hogy drága legyen, vagy méretre nagy, vagy sok, a lényeg maga az aktus, hogy kapok valamit, ha meg meglepetés, akkor teljesen odavagyok. :) (érdekes, de hasonlóan hat rám az internetes vásárlás terjedése is: mikor megérkezik az általam rendelt, saját pénzből finanszírozott könyv, használati tárgy, bármilyen átlagos cucc, úgy örülök a csomagnak, és bontogatom, mintha ajándékot kaptam volna. Nemtom, lehet a doboz teszi ((a paprika teszi, vagy a madzag?)). :D )
Nálunk úgy működik a dolog, hogy szülőknek, nagyszülőknek és viszont, a párommal is ajándékozunk egymásnak, én az ő családjának viszont külön nem készülök, csak az anyukájának valami aprósággal, mert ő is mindig külön megemlékezik rólam. :) Meg az a néhány igazán közeli barát. A húgommal a nulladik pillanattól megbeszéltük, hogy egymás párjával a két puszi bőven elég, és ne legyen oda-vissza ajándékozás. Gyakran társulunk a felmenőknek szánt ajándékokban is. Nekem nagyon kedves látvány a karácsonyfa, alatta a csomagocskákkal, és nem kell, hogy a csomagokban többtízezres parfüm, hipiszupi akármi, toronyóra meg lánc legyen. :)
Két dolog tud csak nagyon frusztrálni (illetve a második már jobbára múlt idő): az egyik az “itt a pénz, vegyél magadnak valami bármit és mutasd be karácsonykor” – én azt is szeretem, ha meglepnek, meg azt is, ha megkérdezik, mit szeretnék, megmondom, és azzal lepnek meg, meg azt is, ha előre megbeszéljük (jellemzően szülőkkel), hogy majd inkább én veszem meg, mert én tudom, hogy pontosan mire van szükségem/milyen az ízlésem, stb. De ha épp nincs magamnak ötletem, ezerrel agyalok rajta, hogy mivel lepjem meg a többieket, és még más is azzal nyüstöl, hogy “na, de mit vegyünk neked, találj már ki valamit”, attól nagyon el tudok fáradni, és köszinkábbsemmit. Ha ajándékot akarok adni valakinek, akkor szerintem annak az az egyik fontos összetevője, hogy nagyon igyekszem odafigyelni rá, hogy a másiknak hogyan jó ez az egész ajándékozás: ha kellemetlenül érzi magát a drága dologtól, akkor nem drágát veszek neki, ha nem ismerem pontosan az ízlését, akkor nem most próbálom eltalálni, ha kifejezetten kér valamit, akkor azt kapja, ha ő akarja megvenni, akkor megveszi, stb. Az ajándék szerintem ne legyen az ajándékozottnak nyűg, macera, kellemetlenség, mert akkor pont a lényege veszik el.
A másik rettenetes dolog a mindenki mindenkinek boldog akármit kíván-jelenség, bár ez szerencsére az sms-korszak elmúlásával kezd kihalni. Ha facebookra mindenki kiírja a nagyvilágba, hogy “boldog karácsonyt!”, akkor úgysem várja el, hogy mind a 600 ismerőse tételesen lejelentkezzen a viszontválasszal. :)
Webshopos csomagoknál ugyanez, majdnem olyan jó kibontani, mint egy mástól kapott ajándékot… emiatt még könnyebb rászokni a netes vásárlásra :)
És nálunk is elég komoly része az ajándékozás a karácsonynak, csak jobb, ha a hangsúly a jól eltalált meglepetésen van, nem az árcédulán (a barátommal egymásnak adott dolgoknál ez tök jól működik, tágabb családnál nem mindig).
Nálunk nagy a család, 20-an vagyunk. Szüleim, 4-en vagyunk testvérek, és 10 unoka. Anyuék mindenkinek vesznek valami apróságot (pl. nővérem + férje kap valamit közösen, de az unokák külön-külön valamit) Anyuéknak közösen szoktunk venni ajándékot, mindenki annyit ad hozzá, amennyi belefér. Három 10 év alatti gyerkőc van a családban, nekik veszünk ajándékot, de köztünk testvérek közt, meg a nagyobb gyerekek közt már nincs ajándékozás.
Abból, hogy ki kinek mennyiért ad, abból sosem csináltunk problémát, az a lényeg, hogy együtt legyünk az ünnepek alatt.
Sziasztok, jó volt olvasni a hozzászólásokat.
Ami engem illet, utálom már a karácsony előtti, mesterségesen felfújt ajándékozási lázat, vásárolj, vásárolj, vásárolj. Egy csomó pénz elmegy (feleslegesen) kajára, piára, ajándékra.
Ráadásul – szerintem – az ajándéknak csak kisgyermekek esetében van értelme. A felnőttek már nem az ajándékozás örömét látják a karácsonyban, ez csak gyermekkorban fontos, várod a Jézuskát (vagy kinél mi jön).
Mi már felnőttünk. Tele van a lakás kramancokkal. Ha ruha kell, megvesszük, amikor szükség van rá. Ha rossz a tv és javíthatatlan, veszünk újat. Csak azért, mert karácsony van, nem kell új tv-ét és drága elektronikai dolgokat, miegyebeket venni. Pláne nem hitelre! Ettől meg végleg rosszul vagyok, amikor a zemberek képesek a nagyzolási vágy miatt hitelből vásárolni! Ma már megtanultam: nem készítek több kaját annál, mint amit hétköznap is meg tudnánk enni, nincs ünnepi gyomrunk, amit ilyenkor elő tudunk venni. Nem készítek ételkülönlegességet (bár lelkesen olvasom a mindenhol megjelenő karácsonyi recepteket!) Nem veszek nagy ajándékokat: anyámnak és keresztanyámnak egy kiss pannonhalmi levendula ajándékcsomagot, férjemnek határidőnaplót néztem ki. A keresztlányom is határidőnaplót kap + egy tollat, a férje 1 üveg rozépezsgőt. Persze, a határidőnapló sem többezer forintos és a toll sem többezer forintos. A férjemé fekete, a keresztlányomé bordó fedelű, átkötöm szép aranyszínű masnivel és kész. A keresztlányom 3 éves lánykájának veszek egy babát, már kinéztem egy cukipofát (ez a legdrágább, kb. 10 Euró), és korábban vettem már meséskönyveket a postán (ezek nem drágák és nagyon jó, keménylapos, nem összetéphető egyszerű, rövid meséket tartalmazó könyvek). Unokatestvér, sógor, sógornő, egyebek nem kapnak semmit. Akivel találkozunk puszi-puszi, jókívánság, aki más városban lakik, azzal telefonon váltunk pár szót.
A magam részéről nagyon boldog vagyok, hogy az elmúlt évek alatt letudtam az ajándékozás anyagi és erkölcsi terhét, megszabadultam a reklámoktól, a nyomástól, rájöttem, hogy egy bizonyos életkor után nem érdekes mindez. Megszabadultam attól, hogy egyik nap Ti jöttök,másik nap mi megyünk, harmadik nap hozzánk jönnek – és összeveszünk, kidöglünk, mire a karácsony véget ér.
A lényeg az, hogy a párnapos karácsonyi ünnep(ek) alatt nyugi legyen, otthon legyünk, olvassunk vagy tévézzünk, sétáljunk jó nagyokat (a városban ilyen aránylag csönd van, forgalommentesek az utak). Csönd legyen és nyugi. Persze, ahol kisgyermekek vannak ott még más a karácsony, de a mi családunkban az említett 3 évesen kívül nincs más gyermek, így felnőttesen ünneplünk. Én abban is benne lennék (de nagyon), hogy egy jó kis szállodában heverésszek, de a férjem ezt max. mértékben elutasítja, mondván, nem hajlandó a karácsonyt tömegben, veszekedő házaspárok és üvöltöző gyerekek között tölteni. Hát, nem tudom. Nekem van olyan romantikus elképzelésem, hogy karácsonykor ülök egy frankó szálloda frankó éttermében és gyertyafénynél vacsizok, miközben kinn hull a hó….. Ennyi.
Biztos az én butaságom, de én sajnálom szegény szállodai dolgozókat, hogy karácsonykor nem lehetnek otthon:-(
Nálunk mindig csak anyáéktól kaptunk ajándékot, nem volt divat körbeajándékozni a rokonságot. A szüleim egymást sem ajándékozták, és ma sem. Ma már mindenkinek önálló keresete, élete van, és apróságokat adunk, hisz alapvetően mindenünk megvan.Mi a zurammal tavaly társasjátékokat vettünk egymásnak, magunknak.
Nagyon aktuális és jó cikk, köszi érte :)
Nálunk a családban évek óta nincs ajándékozás, anyagi okok miatt is, de már nem is hiányzik. Elég, hogy együtt vagyunk, sütünk-főzünk :) Viszont a baráti körben megértetni és elfogadtatni a dolgot elég problémás, pedig többé-kevésbé tisztában vannak a helyzettel, tudják, hogy mennyi a fizetésem stb.
Baráti körben ebből már nekem is volt konfliktusom, mert én kerek perec megmondtam, hogy nem fogok tudni sokat költeni az ajándékozásra. Több baráti köröm is van, akik egymást nem ismerik, így én mindenhol ajándékozok, plusz a munkahelyen is ajándékozunk és ebből bizony össze tud jönni sokszor pár ezer forintnyi kiadás.
Van olyan barátnőm, akit különben nagyon szeretek, de ilyen témában nagyon hülye tud lenni, jaj csak valami apróságot ajándékozzunk! De én ezzel meg úgy vagyok, hogy nem veszek 300 ft-ért icipici hógömböt a Teszkóban, csak azért, hogy adjak valamit, meg nem is hiszem, hogy a másik örülne egy személytelen 126. karácsonyi kacatnak :D
Nálunk mindig nagy a felhajtás az ajándékozást illetően, de mióta egyetemre járok nem tudok (és nem is akarok) vagyonokat költeni. Volt párszor, hogy megkaptam otthon, hogy bezzeg az öcsém milyen drága ajándékot vett, míg én csak egy kis apróságot… de ugyanez minden ünnepkor, alkalomkor megvolt/megvan. 2 évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy a kevés kis ösztöndíjamat nem fogom drága ajándékokra költeni, hanem saját kezűleg készítek mindenkinek valami apróságot: karácsonyi ajtódíszt, adventi naptárat, narancslekvárt, rénszarvasos kekszet, csokis kekszet, bonbont stb. Majd miután átadtam őket megfogadtam, hogy soha több sk ajándék… inkább kap mindenki egy doboz csokit meg egy tusfürdőt, annak tudja mekkora értéke van, mert az sk ajándék szerintük csak úgy lesz, el sem tudják képzelni mennyi energia mire az ember kitalálja, elkészíti, beszerez hozzá dolgokat…( a családom a lekvárt pl. kidobta, csak véletlen vettem észre takarítás közben). Na mindegy.
Idén is kis apróságokat fog kapni mindenki, de inkább csak azért, hogy ne mondhassák, hogy nem kaptak semmit.
Sajnálom, ez azért elég szemét dolog volt, hogy kidobták a lekvárodat. :( Tényleg nem szabad annak ennyi energiát feccölni az ajándékába, aki meg se becsüli. :(
Szerencsére azért vannak barátaim, akik az ilyen dolgokat is értékelik és nekik most is örömmel készítek pl. gasztro ajándékokat, mert olyan jó érzés mikor egy hatalmas adag süteményt alig 10 perc alatt tüntetnek el elégedett hümmögések közepette. :D
Jaj ezt annyira át tudom érezni, úgy sajnálom :( Nekem is volt hasonló egyik évben, annyira megviselt, pláne, hogy úgy éreztem, az évszázad legjobb ötlete volt :/ Főztem lekvárt, limoncellot, sütöttem sütit és beletettem egy kenyeres kosárba, ilyen kis csemegekosárkaként. Ki se bontották, hónapokkal később is ott volt ugyanúgy a celofánban, ahogy odaadtam… inkább dobták volna ki, mert akkor ki tudtam volna kukázni magamnak :D
Ó de sajnálom – pedig én hogy örülnék valami ilyesminek :D
Régebb mindig stresszként éltem meg az ajándékozást, ennek ellenére nagyon szerettem megtervezni az ajándékokat. :) Gyerekként nem költöttem el azt a minimális zsebpénzt amit a szüleimtől kaptam (egy-két kifli ára), és összepótoltam a lánytesómmal, aki szintén ugyanígy spórolt, így sikerült közösen valami ajándékot vásároljunk a szüleinknek és a kisöcsémnek, esetenként nagyinak. Mindig szeretettel emlékezem vissza ezekre a koplalós karácsonyokra, amikor olyan nagy örömmel vettük meg anyunak a kínai vázát és apunak, minden évben a kicsi csokilikőrt. Később még nehezebb lett a helyzet, mert jöttek a barátok, akik ha egy kicsit is jobb anyagi helyzetben voltak, nagyon megéreztem.. Most felnőttként pedig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a lánytesómmal összepótoltunk és egy drága ajándékkal lepjük meg a szüleinket, de tudom, hogy az akkori karácsonyokat úgysem lehet felülmúlni. És most is ugyanúgy szeretek ajándékozni, csak most könnyebb, a stabil anyagi helyzetnek köszönhetően.
Szerintem sem egy héttel karácsony előtt kell az ajándékokra gondolni. Már novemberben is kissé későnek gondolom. Ahhoz hogy igazán találó ajándékot tudjak adni szeretek időt szánni magára az emberre, hogy megismerjem. Fontosnak tartom, hogy tudjam mi az ami igazán tetszene neki. Ha azonban egy évben csak kétszer találkozom vele jó esetben, akkor sem esem kétségbe: még nyáron, kora ősszel, a befőzések idején semmi különösebb erőfeszítéssel nem jár “az amúgy is lekvárt/befőttet főzök magamnak télére” munkák során egy-egy tetszetősebb kis üveggel többet főzni. Távolabbi rokonok tőlem ilyenekre számíthatnak. Szörpökre, fűszeres olajokra, aromás cukorra vagy a már említett lekvárokra. Személyes ajándék annak “jár” aki személyes kapcsolat fenntartására törekszik (velem…).
Kapcsolódó korábbi cikkek:
https://www.urban-eve.hu/2014/08/15/csinald-magad-elmeny-kuponfuzet-igazi-kitepheto-lapokkal/
https://www.urban-eve.hu/2011/11/25/otletek-szoveges-adventi-naptarba/
https://www.urban-eve.hu/2011/12/07/adj-idot/
https://www.urban-eve.hu/2013/11/13/ajandekotletek-adventi-naptarba-felnotteknek/
https://www.urban-eve.hu/2012/11/25/3×24-karacsonyi-otlet-3-resz-baratokkal/
Én már rászoktam arra, hogy élményt ajándékozok. Nemcsak karácsonykor, hanem minden ünnepre. Pl. mozijegy, színházjegy, koncertjegy. Vagy valami különleges és finom csokit veszek. Így mondjuk költök 1500 és 3000 Ft között, de mégse porfogó kacat, amit utálok adni is meg kapni is, mert hiába 1500 Ft, azt én 1500 kidobott Ft-nak tartom.
ja ezt én is szoktam, a baj ott kezdődik, amikor a tesódnak/barátnődnek párja/családja lesz, és nem egyedül akar moziba, koncertre menni:) Szóval optimális esetben ennek is megnőnek a költségei:)
És olyat nem lehet, hogy páros jegyet veszel, és te mész el a tesóddal, addig is pihen, a család/párja meg csináljon addig valami mást (amit nem te finanszírozol)? :)
Akkor úgy kell rá tekinteni, h hozzájárultál a mozizáshoz 1 jeggyel :) pl. mi Szekszárdról gyakran Pécsre járunk mozizni, mert itt csak 1 kisterem van, szóval, ha a mozizást akarnám állni, akkor csatolhatnék a jegyekhez egy MOL kártyát is :)
nyilván lehet, csak túl nagy macera: az ő családja, a mienk, mit szól hozzá a “bébiszitter” négy gyerekhez stb.
Bongyorka: Szekszárdon születtem:))
Anise: és szoktál még erre járni?
Apuék tolnában laknak:) Évente párszor megyünk látogatni:)
Szívemcsücske az a környék:)
Köszönöm <3
A mi csaladunkban szerencsere nem divat a draga ajandekozas es nem is errol szol a karacsony. Peldaul a gasztroajandek szerintem nagyon jo ajandek, tavaly megcsinaltam a tozgafonyalekvart innen a blogrol es nagyon muataos, de csinaltam mar fuszeres olajat is, beledobaltam foghagymat fuszereket az uvegbe es hozza olivaolaj.
Ami viszont kiabrandito hogy peldaul tavaly az egyik ismerosunk felhaborodva meselte hogy a 11 eves kislanya legot kapott a nagynenjetol es hogy ez mekkora gaz mert hogy mar ‘nagy’. Persze gondolom a kislanynak semmi baja nemvolt a legoval csak az anyuka szerinte nemvolt illo.
Nem szabadna hogy errol szoljon a karacsony hogy kitol mit kaptam. Egy pelda alt iskolaban a teli szunet utan mindenki elmeselte hogy mit kapott karacsonyra es volt egy kisfiu ozst tarsam akinek a szulei nem keresztenyek es elkezdett sirni, ez azota is nagyon megmaradt bennem.
Most karacsonykor a baratom csaladjaval leszunk es nalunk mindeki egy kis szimbolikus ajandekot ad max 10 euro ertekben,
A LEGO szerintem 20 éves kor felett is isteni. Sőt, 30 felett is remek ajándék. :))) Sose nőttem ki belőle igazán, nem is fogok. :)
Hmm, hmm, ne általánosítsunk:-) Én speciel – persze lehet, hogy én vagyok az egytlen kivétel a Földön – sose szerettem legózni. Se 10, se 20, se 33 évesen. Ilyen is van ám:-))))))
Van, de akkor sem azért nem legózol, mert ciki, hanem mert nem szereted, és kész. Az pedig nem ciki! :)
En Lego adventi kalendart vettem a 28 eves ferjemnek… :D Meg hogy tul idos hozza a 11 eves kislany.
Ez a sulis történet ismerős, emlékszek, hogy nálunk is mindig el kellett mesélni hogy ki mit kapott, és nem egyszer volt olyan, hogy a fa alatt nagyon örültem az ajándéknak, miután az iskolában el kellett mesélni és végig hallgatni, hogy más miket kapott már nem is volt akkora öröm.
A másik “kedvencem” amikor a vakáció után el kellett mesélni, hogy ki hol nyaralt, az még rosszabbul érintett, általában a környéken kirándulgattunk/nyaraltunk, szerettem is nagyon, de amikor végig hallgattam, hogy az osztálytársaim nagy része a tengeren, külföldön,olyan is volt aki Kínában nyaralt, már egyből rosszul éreztem magam gyerekként.
Még a nyári vakáció után beszámoltatni a gyereket, hogy hol mit mennyit nyaralt az talán még oké, de amikor a téli szünet után is kellett mondani, hogy ki hol volt, én speciel sehol, otthona szüleimnél, nagyszüleimnél, az olyan lehangoló volt, amikor erre a tanítónő se tudott semmit se mondani csak, hogy következő,majd a következő részletesen számoljon be a sítúrájukról ausztriában…
Ezek az emlékek nagyon megmaradtak bennem pedig már 10 – 15 éve, most úgy megsajnáltam azt a kisfiút <3
(kicsit eltértem a témától, bocsi)
Semmi baj, szerintem ide tartozik abszolút, és fontos is róla beszélni.
Egy kicsit vidámabb sztori: nagyjából éve voltunk együtt Ádámmal, én 15 voltam, ő 16, első közös Valentin-nap. Másnap megkérdezi egy lány a suliban (és szó szerint idézek!!!): “Na, mit kaptál a kanodtól?” Kitört belőlem a röhögés. :D (Amúgy egy doboz Raffaello-t és egy sárga plüssmadarat, akit elneveztünk Edének. GLAMÚÚÚR.)
Én bírtam a síszünetet, sosem voltunk családilag síelni, de addig sem kellett iskolába menni, és olvashattam otthon. :))
Ez nálunk is megvolt ált.suliban, első tanítási napon beszámoló arról, hogy ki mit kapott. Bennem nem maradt ezzel kapcsolatban rossz érzés, egyrészt azért, mert én az anyagilag jobb pozícióban lévők közé tartoztam, másrészt – nyilván ebből kifolyólag is – érzéketlen voltam arra, hogy milyen lehet annak, aki szerényebb körülmények között él, vagy bármi más miatt nem kap annyi/olyan ajándékokat. Csak arra emlékszem, hogy 7.-8.-ban már nagyon uncsi volt végigsorolni meg végighallgatni ezt a beszámolót, tényleg nem értem, hogy mi értelme van…
Visszagondolva is elég gáz, és szerintem jó lenne, ha a pedagógusok érzékenyek lennének erre (tiszteletakivétel). Miért nem lehet mondjuk az a felvezető téma a szünet utáni első órán, hogy ki mivel töltötte a szünetet, vagy mi volt a legnagyobb élmény? És akkor ki-ki elmesélhetné, hogy a síelés, a szánkózás a faluszéli dombon, az xy ajándék, a közös fadíszítés, valamelyik könyv vagy film, amit látott/olvasott, vagy a játék az unokatesókkal, vagy mittudomén. Aki akar, az úgyis fel fog vágni a többiek előtt az anyagi helyzetével, minek erre még felülről ráerősíteni?
Még most is ez megy egyébként?
Sulis történethez: akkoriban egyértelműen a jobb anyagi körülmények között élőkhöz tartoztam, de valamennyi szociális érzék szorult belém, mert zavart, hogy én sokkal több mindent kaptam, mint mások. Annyira viszont még nem voltam okos, hogy mondjuk csak egy részét soroljam fel, így pironkodva vallottam be az összes ajándékot ;) Amúgy tényleg nem egy bölcs pedagógusi ötlet..
Amit említettél, hogy az iskolában el kell mesélni ki mit kapott karácsonyra, ez meg a másik ami miatt a gyerekek frusztráltak lehetnek. Mert egy szegényebb család gyermekének rossz lehet hallgatni, hogy neki mennyivel kevesebb jutott.
Általánosban nekünk minden hétfőn el kellett mondani, mi volt a vasárnapi ebéd. Egy alkalommal nem jelentkeztem, mert vasárnap kirándult a család és szendvicset ettünk.
A tanítónő csak azért is felszólított, majd totál megrökönyödött, hogy milyen dolog, hogy szendvicset eszünk vasárnap. Elég rosszul esett, hogy magyarázkodnom kellett, szóval egy ilyen szituáció rettenetes lehet egy olyan gyereknek, ahol luxus a rántott hús.
Én egy lengyel példát hoznék fel. Nem teljesen általános de sokmindenben hasonló. Lengyelország nagyon katolikus ország és a szokásokat vallástól függetlenül majdnem mindenki megtartja. 24-én van a vacsora a család legidősebb nő tagjánál. A karácsonyi vacsoránál 12 fogásnak kell lenni. Nem kell nagyon nagy dolgokra gondolni, nem a nagy trakta a cél. Saláták, hal, stb. (húsmentesnek kell lenni) céklaleves gombás tortellinivel, az utolsó fogás aszalt gyümölcsből kompót. Ajándékozás semmi. Mivel a legidősebb nő leginkább nem a leggazdagabb, visznek neki 1-2 fogást. Beszélgetés, énekelés és a család együttléte a fontos. A vallásosak elmennek az éjféli misére. Másnap van az ajándékozás és a nagy ebéd. (ez már húsos lehet) Erre már még szükebb körben kerül sor, főleg a gyerekek kapnak ajándékot, de a nagyobbak is. Igy már az ajándékozottak köre is lecsökken.
Sziasztok!
Mi tavaly kezdtük el ezt a “mindenki húz egy nevet” módszert, pont az anyagi különbségek miatt. Meg mert a karácsony előtti készülődés nem szólt másról, mint, hogy kapkodunk, hogy ki minek örülne és egy nagy stressz az egész. Így azért jelentősen egyszerűbb.
Viszont a gyerekek mindenkitől kapnak ajándékot. Próbáltam rábeszélni a férjemet és családját, hogy legyen úgy, hogy minden gyerek csak a saját szüleitől illetve a keresztszülőktől kapjon, mert 11 gyerek van a családban, és az sok, de nem voltak vevők az ötletemre. Amúgy az én gyerekkoromban így volt a szokás, és sosem irigykedtem a tesóimra, mert én is ugyanannyit kaptam.
De őszintén szólva szerintem nem lenne az sem hülyeség, ha felnőttek egymásnak nem vesznek semmit, mert szerintem a karácsonynak nem erről kellene szólnia.
Nálunk barátom családjánál kezd kialakulni a “minél drágább ajándékot adunk”-rendszer, amibe vagy beszállunk mi is (de általában olyan kis összeggel, hogy nem jó érzés), vagy vehetünk valami kisebbet-személyesebbet, ami megint furán hat a nagyondrága másik mellett. Egyik se az igazi…
Mindketten dolgozunk, jut pénz ajándékokra, csak nem korlátlan, és viszonylag sokfelé oszlik… szóval nem tudom, hogy lehetne ezt jól csinálni.
Nem lehet velük ezt megbeszélni, hogy nektek ez így elég kényelmetlen? Amúgy ki kapja a minél drágább ajándékot? A szülők a gyerekektől, és a testvérek nem egyenlő arányban szállnak be?
Bármelyik családtag az összes többi családtagtól közösen, nincs megszabva, ki mennyivel szálljon be, és nem is kötelező (pont ezért nehéz beszélni róla, az nem a mi döntésünk, hogy egymásnak mit szeretnének adni). Konfliktus még sosem volt belőle, se célozgatás, semmi, csak mi érezzük rosszul magunkat tőle.
Ezt teljesen meg tudom érteni. Mi is így vagyunk a férjemmel, jut pénz ajándékra, de nem több tízezres értékben. És nagyon kellemetlen, mikor mi drága ajándékot kapunk, és cserébe nem azt adunk.
Próbáltam erről beszélni a többiekkel, de csak az a válasz érkezett, hogy emiatt ne főljön a fejünk, nem gond. de ettől még rossz érzés
Van még egy ajándékozási technika, amit a mi családunkra szépen kidolgoztunk a hugicámmal és a felsoroltak között még nem szerepel. Nálunk ez működik már pár éve és szerintem marad is így, amíg nem jön a következő generáció :) A 24-ét töltjük együtt a kicsit nagyobb családi körben, 9 ember (szüleim, testvérem és a párja, nagymamám, nagynéném és az unokatestvérem, és a férjem meg én). A közös vacsora előtt szoktunk a fenyő köré gyűlni, szép karácsonyi dallamok kíséretében. És hiányzott volna az ajándékozás, de arra rájöttünk, hogy nyűg és rengeteg pénz még az is, ha mindenkinek csak egy kis apróságot veszünk. Nem beszélve arról, hogy szegény nagymamám nem igazán mozgékony, tehát az ő ajándék beszerzését is valaki másnak kellett megoldani… Szóval fejenként összeadunk egy megbeszélt összeget, kb. 1500 ft-ot. Ebben az értékben kap mindenki ajándékot és a 8 személy beszéli meg, hogy a 9. mit kapjon, szóval még meglepetés is megoldva. Nem tudom, hogy érthetően írtam-e le… Persze ez egy kicsit több szervezést és kommunikálást jelent, de nálunk ez szuperül működik. A férjem szüleivel 25-én ünneplünk, ott úgy működik, hogy ők párosan adnak nekünk ajándékot, és mi is párosan nekik, de ott is megbeszélt keretek között. A férjem testvérével és két felnőtt lányával szoktunk még ilyenkor találkozni, abban az esetben pedig családilag adnak-kapnak ajándékot, pl. volt már egy üveg finom bor, sk. sütik, téli tea +annyi bögre, ahányan vannak, fejenként egy karácsonyfás pohár, amibe kis csoki, mandarin, teafilter, cukorka, forrócsokipor került, szóval valóban csak a hangulat kedvéért apróságok. Sok barátnőm és kolléganőm van, akik barátnőim is, de nem szoktunk nagy ajándékozásban bonyolódni, tényleg valami filléres kis dolog általában a kézműves vásárról egy aprócska dísz, fülbevaló, csoki vagy csak sütök egy nagy tálca karácsonyi sütit és együtt megesszük :) Szóval szerintem csak megbeszélés kérdése, de ha a vannak olyan családtagok, akik ezt nem értik meg vagy nem értékelik, akkor azokkal nem is érdemes foglalkozni szerintem.
Ez a kupaktanácsos tök aranyos, kedves ötlet! :) Örülök, hogy leírtad, pont azért kértem a bejegyzés végén, hogy jöjjenek az egyéb variációk, mert ahány család, annyi szokás, de hátha valaki a kommentek között talál rá az igazi, számukra is szimpatikus megoldásra (vagy az ahhoz vezető inspiráló ötletre). :)
Tavaly az Ázsia Boltban vettem különböző ízesítésű, finom forrócsoki port, tasakos kiszerelésben. :) Meg mini kézműves szappanokat egy vásárban. Ezekből több csomagot is összeállítottam. A szép teákat fel lehet bontani, a filtereik is külön be vannak csomagolva, azokból is lehet szétosztani sokat. (Az English Tea Shop és a Clipper filteres teái nagyon szépek dobozon kívül is! Nagyobb DM-ben, Müllerben is elcsíphető néha.)
Igen, én is olyan teákat szoktam venni, amiknek a filtere is külön van csomagolva… Legutóbb a Teekanne almás-fahéjjasát vettem, nagyon tetszik, és az a fajta tea, ami cukor nélkül finomabb, mint cukorral vagy mézzel (szerintem)… A kézműves szappanról meg most eszembe juttattad ezt: https://fxtina.blogspot.com/2012/12/szappanfenyo.html
Jó pár évvel ezelőtt, amikor még nem volt ekkora divat és nem volt elérhető nálunk a kézműves szappan én kitaláltam egy saját verziót :D
Különben szoktam készíteni mini karácsonyi pakkokat, arra az esetre, ha véletlenül összefutok régi ismerőssel baráttal, távolabbi családtaggal. Azokba is ilyesmi kerül. Olyan elvetemült vagyok, hogy a táskámban is szokott lenni egy-egy ilyen pakkocska. Úgyhogy még néha nekem is meglepetés, hogy kit fogok megajándékozni a karácsony közeli napokban… És olyan jó látni, hogy gyermeki örömmel örülnek neki…
De jó, ez szuper ötlet, magadnál tartani egy ilyen csomagot vagy bármit, amivel meglephetsz – és tényleg – valakit, akire nem számítasz és aki nem számít rá. Tök jó :-) Alig várom, hogy kipróbáljam…
Ezt én is kipróbálom idén! :))
Szuper ötlet magadnál tartani egy kis csomagot. Én sokszor úgy járok, hogy nem gondolom, hogy ajándékot kapok, mert nem beszéltük meg, hogy ajándékozunk vagy hogy jönnek vendégek és jön valaki akire nem számítunk.
Én olyat csináltam két éve és most is azt fogom, hogy vettem egy csomag (30 db) illatos teamécsest, meg egy gyertyafestő tollat, és rajzolok mindegyikre hópelyhet/valamit amit sikerül – plusz egy kis csoki (lehet kapni sokfélét amiben sok picike van külön csomagolva) és ilyen kicsi csomagokat tartok magamnál :)
És még azt kifelejtettem, hogy a férjemmel meg nagyon lazára vesszük az ajándékozást. Pl. tavaly decemberben vettünk magunknak egy régi lemezlejátszót és lemezeket és ez karácsonyinak számított, mivel be is csomagoltuk és csak karácsonykor üzemeltük be :D És nagyon hangulatos volt, amikor felraktuk a lemezeket és órákon át hallgattuk kettesben a minifenyőnk mellett… Volt olyan is, amikor megbeszéltük, hogy inkább gyűjtünk egy kicsit és elmegyünk pl. egy fürdőbe 1-2 napra majd karácsony vagy újév után, akkor nem ajándékoztunk, csak csináltunk egy közös karácsonyi estet finomságokkal és filmezéssel. Sőt volt olyan is, hogy csak ő vett nekem vagy csak én vettem neki és ezen se volt sértődés és felhőtlenül tudtunk örülni akkor is…
Mi általában közösen megveszünk egy csomó könyvet, amit év közben kinéztünk. Ő is kap, én is kapok, a fa alá tesszük. Nagy meglepi 15 év után már nem tud lenni, ha mégis kitalál valamit, általában rájövök előző este. :D Örülünk, ha nem kell dolgozni, nem beszélünk munkáról, bámuljuk a plafont, filmeket nézünk, kajálunk, kész. Tavaly a Wayne Világa volt a menü, szerintem idén Wayne Világa 2 lesz. :D
A fürdős ötlet nálunk is felmerült az idén, lehet, hogy még a tél vége előtt elszökünk. :) Addig meg helyi uszoda úszójeggyel! :) Ott is van szauna. :)
Mi sem ajándékozunk a párommal és a sógornőmmel, anyuékkal viszont igen, mert ott gyereknek számítok. Ráadásul ez a tesóm első olyan karácsonya, amikor neki is van fizetése, így ő nagyobb összegben gondolkodik, mint amit én megengedhetek magamnak. Egymásnak nem ajándékozunk vele sem, csak anyuéknak, de így is húzós, ráadásul nekünk egy laza 600 km-t is kell utazni oda-vissza.
Felnőttként nem is olyan buli a karácsony…
Én ezt sosem értettem, hogy családtagokkal és közeli barátokkal miért nem lehet nyíltan beszélni arról, hogy “bocs, de most nem áll úgy a helyzet, nem tudok ajándékozni.” Ennek nem szabadna tabutémának lenni ilyen esetekben. Idén mi is visszafogjuk magunkat, mert nem áll úgy a helyzet :) Néhány filléres dolgot rendeltem az Ebayről, de semmi nagy költekezés.
Egy ismerősömék családon belül azt csinálják, amit te is írtál utolsó pontban. Kalapba dobják a neveket, mindenki húz egyet, és X összeghatáron belül (ha jól emlékszem 2000 Ft) vesznek ajándékot. Így mindenki kap a családban meglepit, de nem is költekeznek túl.
Szerintem sokan azért nem mernek beszélni erről, mert szégyenkeznek miatta, vagy saját kudarcuknak élik meg, hogy épp most nincs munkájuk, nem keresnek úgy, stb., és zavarban vannak. Ezt mindenki máshogy éli meg, de én teljesen megértem, ha valakinek ez nem megy annyira nyíltan és őszintén a nem-mondás, főleg, ha olyan környezetben kell bejelentenie, ahol a múltban azt tapasztalta meg, hogy ez igenis ciki és éreztették vele, hogy ő szar alak, mert nem ad ajándékot. :( Az a rossz az ilyen tapasztalatokkal, hogy a rossz mintát sokszor akkor is visszük tovább, ha az új környezet már nem ilyen elutasító. Ha valakinek megvan a reflex, hogy “biztos ők is utálni fognak”, inkább nem szól… Pedig érdemes nagy levegőt venni és kibökni, mert hátha sokkal elfogadóbbak, mint gondolta. ♥
Külföldön amúgy még ennyire sincs benne a pénzről beszélés a kultúrában, legjobb barátoknak lövése sincs arról, hogy mennyit keres vagy mennyiből él a másik, de olyan szinten sem, hogy milyen kiadásai vannak, vagy hogy nehezen jön ki hó végén, stb. Ez nem téma, és furcsán szoktak nézni pl. a magyarokra, amikor felvetődik. :) Az Egyesült Királyságban elvileg azért van ez a szorongás, nehogy bárkiről kiderüljön, hogy magasabb vagy alacsonyabb társadalmi rangban van, mint a barátja, mert akkor attól befeszülnek (attól is, ha ő van magasabban, mint a másik, meg akkor is, ha ő van alacsonyabban).
Nálunk a viszonylag szűk családban (max. első fokú unokatesók nálam egy generációval lejjebb -ezt most sikerült jó bonyolultan mondani) tök jól működik, hogy csak a gyerekek kapnak ajándékot, főleg mióta ők is öten vannak. Viszont a nekünk már távolabbi (közös dédszülők!) külföldi rokonok évi három-négyszeri látogatása mindig stresszes – egyrészt a folyamatos ajándékhozás miatt, másrészt azt is elvárják, hogy az ember otthagyjon csapot-papot, ha jönnek, hiszen ők “csak most vannak itt”. Én már többször elhatároztam, hogy szólok a pénz miatt, meg hogy nincs szükségünk újonnan vett gyerekruhákra, de anyukám mindig lebeszélt, hogy nem lehet megsérteni őket ezzel. Én persze érezhetem magam szarul, hogy nem tudom viszonozni, meg persze idővel a gyerekek is rájönnek, hogy találkozni ugyan nem nagy mulatság nem igazán ismert rokongyerekekkel, de ajándékot mindig kapnak, szóval megéri:) Vagyis nemcsak a pénz miatt gáz az egész helyzet.
Szóval én azt hiszem, hogy akivel egyébként tudsz normálisan beszélni, azzal működik, ha meg nem megy, hát nem megy. Nyilván én sem verem magam adósságba emiatt:)
Én pont az ellenkezöjét tapasztalom Németországban. A német barátaim, ismeröseim teljesen nyíltan beszélnek róla, ha valaki épp le van égve és mondjuk nincs pénze valamire vagy csak alapból nem engedhet meg magának valamit. Èn meg tök kínosnak érzem, ha velem van ugyanez. Mondjuk ez elég összetett dolog. Egyrészt nem akarom, hogy sajnáljanak vagy felajánlják, hogy segítenek. Másrészt szerintem az is benne van, hogy kelet-európaiként nyugaton sokkal cikibb érzés csórónak lenni :-)
Igen, nyilván az is rossz, ha szánakoznak. Amúgy imádom ezt a pénzes témát, meg fejtegetni, hogy kinek mi a háttere, kultúrája, pénzkereséssel kapcsolatos blokkja. :))
Az a legviccesebb ráadásul, hogy igazából nem is biztos, hogy felajánlaná valaki, hogy kisegít. Ezt is tök nehéz megszokni, hogy a németek többsége természetesnek veszi, hogy ha mondjuk épp segítségre van szüksége (nem pont anyagi), akkor kér. Nem érzik kínosnak vagy kunyerálásnak, hanem simán megmondják. Lehet, hogy ez otthon azért nem müködik, mert sokkal nagyobb a bizalmatlanság. Viszont ha nem mondod, mi van, nem is veszik észre. Ez meg Magyarországon megy jobban szerintem, hogy sokszor akkor is próbálunk segíteni valakin, ha csak sejtjük, hogy kéne. Ez így lehet, hogy hülyén hangzik meg elég leegyszerüsített, de ezek az eddigi tapasztalataim.
Még pl az jut eszembe ezzel kapcsolatban, hogy otthon az ember a barátaival ide-oda meghívja egymást erre-arra, kávé, sör, bármi. Itt ez teljesen természetellenes.
Na de nem akarok ennyit offolni, a karácsony a téma vagy mi :-)
Én azt hiszem, nem is a pénzről beszéléssel van itt gond, hanem az elvárásokkal. Akármennyire is tagadjuk, vagy megyünk vele szembe, a karácsonyhoz hozzátartozik az ajándékozás (az más kérdés, hogy ez mennyire jó, meg meddig egészséges). Ez egy kicsit olyan, mint vendégségbe menni. Még ha a legközelibb, legjobb barátokhoz is megyünk, én nem szeretek üres kézzel beállítani. És nem azért, mert az az üveg bor vagy csokor virág hiányzik nekik, hanem mert szerintem nem illik. Az, hogy viszek valamit, egy gesztus, amivel kifejezem: értékelem a fáradozásotokat, a vacsorafőzést vagy sütisütést, stb. Kicsit a karácsonnyal is így vagyok, és szerintem sok ember van vele így, ezért ritka, amikor mindenki be tudja tartani az idén-semmit-se-adunk-megállapodást.
Nálunk nagyon kicsi a család (ha mindenki összejön, 4 fő….), és mivel mind felnőtt, valóban csak apróságok vannak, amik nem is mindig “ajándékosak”, néha tök hétköznapi dolgok, de mindig tudjuk róla, hogy a másik örül neki.
Szerintem ezt az “illik vinni valamit” dolgot kajával tök jól ki lehet küszöbölni. Ha szülinapi meghívásom van “ne hozz ajándékot!” mottóval, akkor is sütök kekszet vagy valamit, mindig elfogy. :) A gasztroajándékok karácsonykor is működhetnek. Tuti nem lesz porfogó (már ha finom a cucc :D).
Igen, én is sokszor felajánlom, hogy “akkor hozom én a sütit”. Ennek -fordított helyzetben- én nagyon szoktam örülni. Karácsonykor is, pláne akkor, és pláne, hogy béna vagyok bejgliben, ami ugye szintén kö-te-le-ző! :-)
ÓÓóóóó, témánál vagyunk :) Nálunk az uram szorgalmazza már egy ideje, hogy beszéljem meg a szüleimmel, hogy a felnőttek nem vesznek egymásnak semmit. Igen ám, de én az ő gyerekük vagyok, hiába számítok már lassan 20 éve felnőttnek. Ők tehát mindenképpen meg fognak ajándékozni, és tudom, hogy nem várják el, hogy ez fordítva is így legyen. Nekik ugyanakkora boldogság, ha nézhetik, hogy az unokáik milyen örömmel bontogatják az ajándékokat és azt mondják, inkább költsem rájuk azt a pénzt. De nekem megszakadna a szívem, ha nekik nem lenne valami kicsomagolni való a fa alatt. Úgyhogy idén is megküzdök az urammal, és mindenki kap valamit, amit a hétköznapokban nem venne meg magának, de vágyik rá.
Nálunk is azt látom, hogy amíg nincsenek ifjabbak, a legifjabb generáció (24-30 éves) ajándékozásilag gyerekstátuszban marad elsősorban a nagyszüleik szemében. Úgyhogy biztos, hogy valami apróságot kapunk, és én is viszek valamit. :)
Dettó :) Sose felejtem el, amikor a nagyimtól én és az akkormégvőlegényem, akkor 25 és 31 évesen, Mikulás-csomagot kaptunk. Disney hercegnős és Verdás bögrével. Vette az unokáinak. ♥ Azóta azok a tejes/kávés/kakaós reggeliző bögréink.
Mondjuk amióta nem mi vagyunk a legifjabbak, hanem a lányunk, sem nagyon változott a helyzet, csak eggyel hátrébb csúsztunk a listán ;) de még mindig mindenki kap mindent. Én idén ehető ajándékokkal gondoltam készülni, a férjem viszont már 2 éve átver és nem tartja be a nemveszünksemmitegymásnak megállapodást, szóval idén ő is kap és kész, egyvalamit már vettem is neki. :P
Mi a tágabb családban erősen leszûkítettük az ajándékozást, de első évben még volt, aki nem tartotta be és adott egy CD-t, meg egy doboz bonbon, mondván, ez csak kis semmiség. De rosszul esett, mert én meg tényleg semmit nem vittem, szóval kínosan éreztem magam. Tavaly a volt kollégáim elhívtak egy karácsonyi ebédre (mindenki maga fizette, annyit, amennyit evett-ivott, előre jóváhagyott helyen), én meg jeleztem, hogy most nem tudok venni ajándékot, mert frissen nyitottam az irodám, nincs pénzem, szóval csak szellemi ajándékot vittem, mindenkinek egy verset. Ők ezt elfogadták, de mind vett nekem is ajándékot. Idén nem tudom, mi lesz, mert csak 4 ember, de rajtuk kívül van még 22 megajándékozandó családtag/közeli barát. Párommal idén elutazunk a téli szünetben, eredetileg egy nagyobb ajándékot terveztem neki (elektromos borotva), de az utazásra elmegy a pénz, szóval majd februárban, névnapjára kapja meg.
Velem anyósomék csinálták ezt, hogy egyik évben megbeszéltük, senki semmit senkinek, csak örülünk, eszünk, együtt vagyunk. Mi beállítottunk hót üres kézzel, ők meg előrántottak 3 csomagot, hogy jaj de ez egy kis semmi tényleg… égtem mint a rongy, mert még sütit se vittünk. Azóta soha, sehova nem megyek üres kézzel, legalább egy üveg bor, vagy süti mindig jön, csak ez olyan szar, hogy azt hiszi az ember, hogy megbeszélték, közben a másik meg nem tartja be. Biztos ő úgy érzi tényleg, hogy apróság, de a másiknak olyan rohadt kellemetlen.
Nagyon jó és aktuális írás:)
Páromék családja nagy. Egyik évben mindenki kézzel készített ajándékot adott a másiknak. Nagyon ötletes és időtálló dolgok születtek fillérekből.
Mi a nagymamákat ajándékozzuk meg, mert általában náluk gyűlik össze a család. Ők sütnek-főznek, készülnek a legtöbbet, ezért mindig meglepjük őket valami kedves, praktikus ajándékkal.
Én benne lennék a kézzel készített ajándékokban – idén is lesz olyan családtag, akinek én készítem a meglepit – de szívtam már meg azzal, hogy beletettem az időmet, munkámat, meg nem kevés pénzt is, és baromira nem értékelték… :/
Velem minden évben ez van a munkahelyen :) Húzós módszer, én igyekszem személyre szabott ajándékot gyártani és úgy látom sikerül is örömet és meglepetést szerezni (eddig legalábbis, haha). Viszont én mindig tucatajánékot kapok, bögre, valami forrócsoki por, zokni, hajbavaló bizbaszok… hiába beszéljük meg, hogy kézzel készített legyen, valaki mindig lusta hozzá, picit már unom és kibírnám, ha nem ajándékoznánk. Nem akarok felszínes lenni, de amikor én beleteszek időt, energiát, szívet-lelket és semmi nem jön vissza belőle, az nagyon szarul tud esni.
Ruhaipari suliban egyik karácsonykor az volt az egyetlen kikötés hogy sk ajándékot adjunk a másiknak :) kaptam egy hatalmas teknőst, amit aztán ülőpárnának használtam, majd miután kisajátította magának, a kutyám ágya lett. Én egy üvegbe gyertyát öntöttem, nem olyan lett mint amit elképzeltem de a lány örült neki.
Nézzétek a másik oldalt is, nem mindenki kreatív, nem mindenki barkácsol otthon, és nem mindenkinek van erre ideje, az ünnepek előtt, pl nekem sincs… ha ráérnék, varrni, kötni, horgolni tudnék bárkinek szinte bármit, nagyobb anyagi befektetés nélkül – eszközt nem kell beszereznem, van minden :) Bármi máshoz – ékszer, gyöngy, dekupázs, üvegfestés – nem menne eszköz- és alapanyag vásárlása nélkül. Nem fogok ecseteket, fogókat meg olyan lakkokat, festékeket venni amit amúgy is csak egyszer használnék, ez így nemcsak drága de pazarlásnak is tartom. A gasztroajándékot már sokkal értelmesebbnek tartom, csak nem árt kitudakolni előtte, mire allergiás az illető, mit szeret/nem szeret, mit ehet/nem ehet :) az legalább elfogy, nem lesz belőle sok év múlva porfogó bizbasz a polcon, és nem fog lomtalanításnál a kukában landolni.
Persze, értem, ha valakinek nincs kreatív vénája, de akkor miért erőltetjük ezt az sk dolgot? A gasztróajándék szerintem is telitalálat mindig :)
Kivéve, ha az illető nem tud sütni, csak szeretne… :D Azért ahhoz is kell egy érzék.