szín-korszakaid vannak, mint Picassonak, és adott időben hangsúlyosabban vonz egy-egy árnyalat. (És igen, a fekete is egy szín.)
honvágyad van, miután kiolvastál egy jó könyvet. És arról fantáziálsz, hogy mit csinálhatnak a szereplők most, hogy már vége a történetnek.
megfeledkezel a teádról, amit elkészítettél, és órák múlva találsz rá, totál kihűlve.
van külön Pinterest táblája az esküvődnek (pedig szingli vagy), kreatív gyerekprogramoknak (még a láthatáron sincs, hogy gyereked legyen), a tengerparti házadnak (tenger nélküli országban élsz – EGYELŐRE! :)) Álmok + határidő = tervek.
a telefon kihangosító gombját tartod a világ egyik legjobb találmányának, mert így beszélgetés közben tudsz teregetni, főzni, körmöt lakkozni, pakolászni…
miután kitakarítasz/lomtalanítasz egy szobát, szekrényt vagy polcot, néha csak azért mész arrafelé, hogy gyönyörködj a munkádban.
még fenn van a karácsonyfád. Vagy már tavaly leszedted.
azt képzeled, hogy szupererőd van, amikor gondolsz egy dalra, és a randomra állított mp3 lejátszód a több száz nótából nemsokára pont azt dobja ki.
királynő/Batman/Batmankirálynő vagy az utánad lobogó törölköző/pokróc lebernyegedben. (És be nem vallanád senkinek, de estél már így hasra.)
kéjes örömmel tölt el, amikor locspocs, szürke, borzalmas reggelre ébredsz, és rájössz, hogy aznap nem kell kitenned a lábad a lakásból.
A körülöttem lévők szerintem tényleg jószándékból teszik a kisbabás megjegyzéseket, (33 éves vagyok, 14 éve párkapcsolatban többé kevésbé stabilan, de még nem vagyunk házasok), a baj csak az, hogy roppant érzékenyen érint, mert én már nagyon szeretnék férjhez menni és gyereket vállalni, csak a párom még nem. Szóval puszta jószándékból, de beletrafálnak abba a pontba, ami a legjobban fáj és amin agyalok amúgy is megállás nélkül.
Igen, de ebben az esetben látszik is a különbség. Pontosabban: érzed a különbséget. Az előbbi kategória a kihívás. Főleg, ha olyan emberről van szó, aki vér szerint közel áll hozzánk. Mert egy baráti kapcsolatot legdurvább esetben, meg lehet szüntetni, de a szüleinknek nem mondhatjuk, hogy: “ne haragudj, köszi, hogy felneveltél meg minden, de nem bírom elviselni a cseszegetéseidet. Inkább ne találkozzunk többet. További sikeres, boldog életet kívánok!”
És hiába is reménykedik abban az ember, hogy ha szépen, UDVARIASAN, nyugodt hangnemben elmagyarázza, hogy mi is zavarja, akkor majd a másik megérti.
Én nem gondolom, hogy ez kifejezetten magyar sajátosság lenne. Elég sok külföldön élő ismerősöm van, akik a világ minden tájáról “rendelkeznek” barátokkal. Ezeket a témákat ők is előszeretettel feszegetik ám. Szóval ez a probléma inkább globális.
Egyébként az ilyen faggatózó emberek között azért akad egy olyan csoport, aki nem cseszegetésből, beleszólogatási kényszerből teszi fel a kérdéseit, pusztán kíváncsi rád, a terveidre, érzéseidre. A probléma abban áll, hogy ezt rosszul kommunikálják. Mert lemarad a : “ne haragudj, nem akarok tolakodó lenni, csak érdekel a válaszod. Ha nincs kedved, ne válaszolj. Nem probléma.”
Velük talán, egy hangyányit könnyebb toleránsnak lenni…
Igen, ez még egy egész jó kis bevezető, mert figyelembe veszi az érzéseimet, bár általában nem “kedvem” nincs nem válaszolni, csak nem tartom rá tartozónak az ügyet. Az már kevésbé korrekt bevezető szerintem, hogy “tudom, hogy magánügy”, vagy “tudom, hogy ez bunkóság lesz”, vagy “tudom, hogy semmi közöm hozzá”, aztán mégis felteszi. Ha tudja, akkor minek? Vagy akkor mégsem tudja? :D
Nekem az a mottóm, hogy ha akarta volna, hogy tudjam, már elmondta volna. Ha nem akarja, hogy tudjam, akkor meg kár faggatnom, mert csak kínos helyzetbe hozom: vagy elárulja, pedig nem akarta, vagy hazudnia kell. Nyilván ha nem olyan a kapcsolat, hogy tudjam, akkor nem fogom belőle harapófogóval kihúzni. Majd az orromra köti, ha úgy dönt, hogy tudnom kell az infóról. :) (És ez nem csak a terhességre igaz, hanem bármi másra is.)
Viszont, aki picit introvertált (mint, pl én) az lehet, hogy szívesebben veszi a másik ember érdeklődését, mert magától kicsit nehezebben áll neki kibeszélni a dolgait. Én pl. 30 évesen még szingli vagyok, és ‘húha, szentségtörés!’ de nem érzem ezt akkora nagy problémának, egyelőre teljesen jól elvagyok magamban, és szeretem, ha valamelyik ismerősöm, megkérdezi, hogy mi újság a pasikkal, mert nekem az jön le ebből, hogy érdeklődik a dolgaim iránt, és nem az az első gondolatom, hogy biztos húzni akar, hogy találjam már meg az igazit. Persze később kiderülhet (és van is olyan) hogy kötözködésnek szánja. De onnantól az már egy másik kategória.
Nagyon sok múlik azon, hogy ki kérdezi, milyen viszonyban vagytok. Egy közeli baráttól jobban viselem (sőt, vele valószínűleg már fel is merült!), de egy “ezerévenemláttalak, hallomférjhezmentél” vadidegentől totál tolakodás.
Sőt, még a hanglejtésen is sok múlik. Lehet a “Hogy vagy? Mi újság a pasikkal”? bunkó és kedves is attól függően, hogy hogyan teszi fel valaki a kérdést. :)
Csak győzze az ember megkülönböztetni a kettőt!
Mert mondanám én szívesen, hogy anyám is ebbe a tolerálhatóbb (csak érdeklődik, etc.) kategóriába tartozik (legyünk optimisták), de a gyakorlat azt mutatja, hogy nem, egyáltalán nem, csak önző módon gyereket akar tutjgatni, és mivel szerinte én befolyásolhatóbb vagyok, mint a nővérem (mindketten stabil párkapcsolatban élünk pár éve, nem házasságban, én még az egyetemet se fejeztem be), ezért engem cseszeget, hogy akarjak már gyereket, de ízibe. És szerintem érzem a különbséget, mert apám tényleg csak azért kérdezi meg, hogy idénre mik a terveim (esküvő, gyerek, kiskutya? el akarok költözni, vagy élek még velük?), hogy tudja és tervezhessen vele, ha igen, de anyám még a műtétem előtti síkideg állapotomban is képes volt felhozni a kórházban, hogy “az én koromban nem emiatt kéne itt lennünk, hanem az ultrahanghoz sorba állni”.
ó hát errefelé régi szép népszokás beleszólni a másik ember magánügyeibe. ha nincs gyerek, akkor azért, ha csak egy van, miért nincs több, ha kettő van, miért csak lányok, ha három van, akkor nem túl sok-e már ez…
és ez még mind csak a házasságon belüli, fullmonogám kapcsolatba született gyerek(ek) esete, hogy ne bonyolítsuk túl :D
Szerintem nem a face-es posztok miatt szólnak be, mert a 70es nénik pl nem is talákoznak vele. Egyszerűen 1; tapintatlanok vagyunk (lehet nem szándékosan)
2: passzív-agresszívek vagyunk és a szülés-terhesség-gyereknevelés a körülötte levő hype miatt (amihez szinte sem képes felnőni) nagyon könnyű támadási felület.
Egyetertek, szerintem sem a kozossegi oldalak a hibasok, hiszen mar anyaink veret is szivtak ezekkel a kerdesekkel, aztan hol volt akkor meg a facebook… :D Az emberek csak siman bunkok, tapintatlanok, es mindenlebenkanalak.
A szüléssel kapcsolatos kérdésektől nekem is élére áll a bicska a zsebemben, mert ez tényleg magánügy…lenne. De nem az. Miért? Mert a face-n mást se látok, csak ilyen ultrahangkép, olyan kismamafotó. Gyakorlatilag az összes kisbabás ismerősöm méhét látom belülről. :D Én elhiszem, h büszkék rá, mutogatni akarják, oké. Viszont ennek meg sajna ez az ára, h attól is megkérdezik, azt is faggatják erről, aki nem feltétlen akarja közszemlére tenni, nem akar róla beszélni.
Amúgy sztem az is megérne egy témát/beszélgetést, h mi a helyzet akkor, ha vki nem akar gyereket vállalni. Sztem sokakat érint és ehhez képest sajnos megdöbbenten kevés szó esik erről.
Na igen, mert ha én azt mondom, hogy “akarunk, csak nem most”, az még mindig kisebb shitstorm, mintha azt mondanám, hogy “nincs és nem is lesz”…
Ez is mindenkinek a magánügye. De ebbe is úgy bele tudnak ugatni, hogy “majd megbánod”, meg “ki fog veled lenni, ha meghalsz”. Aki társadalombiztosítási célból szül, annak nyilván elképzelhetetlen, hogy léteznek barátok, meg ismerősök gyerekei, meg mindenféle egyéb szociális kapcsolat.. Nem remete az, aki nem akar gyereket. Kivéve, ha remete akar lenni, akkor pedig hajrá, mert az is az ő dolga.
Nem győzöm amúgy ismételgetni, hogy azt bármikor meggondolhatod, hogy akarsz-e gyereket, mert max. örökbefogadsz, vagy nevelőszülő leszel. De azt nem csinálhatod vissza, ha már van, és megbántad… Mindenkinek jobb lesz, ha csak olyan emberek lesznek szülők, akik úgy érzik, hogy nekik az való. És akkor, amikor ők úgy gondolják, hogy eljött az ideje.
Pardon a példáért, de ez kb. olyan, mint a székelési szokások. Én el tudok menni parancsszóra is, csak annak aranyér lesz a vége. Vagy behashajtózhatsz, de annak se fogok örülni. Szóval biztos, hogy ne várjuk meg azt, amíg magamtól tartok ott? :)
Kösz, azt hiszem, sikerült!
Via! Hol lehet jelszót változtatni?
Jobb oldalon, ahol köszön neked a rendszer, milyen linkeket látsz?
Normális, ha:
– 29 évesen MÉG MINDIG nincsen gyereked (“pedig anyukád hogy örülne!!!” – bocs, de magamnak szülöm, ha más is örül neki, az csak hab a tortán)
– ha kisbabát vársz, és MÉG MINDIG nem vagytok összeházasodva (“pedig már több mint 10 éve együtt vagytok!)
– ha az első babádat még pocaklakóként elveszíted és fél évvel később MEGINT babát vársz (“nem túl korai még? anyukád miatt akarod?” – nem még mindig magamnak szülöm) és még nőgyógyászt sem váltasz (“pedig biztos nem figyelt rád eléggé!”)
– ha már több, mint egy éve házasok vagytok, de MÉG MINDIG nincsen gyűrűtök :D
Via, a “szüljélgyereket mutasspéldát!” levelen még mindig röhögök! egyszerűen nem hiszem el, hogy van ilyen! :D
De mibe, hogy majd amikor lesz gyerek, akkor meg egy csomó ember személyes támadásnak fogja venni, hogy mi X szemlélet alapján neveljük a sajátunkat, ő meg nem úgy az övét, úgyhogy mi nyilván ellene hadjáratot indítottunk, és kikéri magának…
Jövendölök néhány “csalódtam benned” és “tőled többet vártam” levelet. Nyilvános szaranyaság! :)
(Már csak ezért is hússzor át fogom gondolni, hogy mit osztok meg, mert nyilván erre nincs szüksége az ember lányának. Elég sok mamibloggernél láttam, hogy kitett egy ártatlan fotót, aztán máris jött a kommentáradat, hogy a képen levő tárgyak közül melyik három okozhat azonnali fulladásos halált a gyereknél, és hogy képzeli, minekazilyennekgyerek.)
A babatéma egy igazi kincsesbánya a “megmondóembereknek” (akik sokszor lehet nem is tudják, hogy azok…ugye a pokolra vezető út is…). Ugyanakkor egy kis pozitívum: az elmúlt kb egy év során (amióta babával vagyunk) nem futottam össze ilyen emberekkel. (De nem is élem az életemet nagy nyilvánosság előtt! :)
Az 1, 2, 3, 4, 5 és az utolsó nagyon betalált :D A könyveken kifejezetten sokat tudok agyalni, ha vége, de néha a filmeknél is előjön.
és az is teljesen normális, ha az esküvői ruhákkal a világból ki lehetne kergetni, az esküvődön veled együtt hatan voltak, és utána egy pizzázóban ünnepeltetek :D :D
Királyok vagytok! ♥
Ha férj kijelenti az szertartásra érkezve, hogy “Remélem végzünk mert csak félórára vettem parkolójegyet” és te ezzel totál rendben vagy:)
Illetve ha annyi eszed volt, hogy a gyerekedre az esküvőd napján (amikor a fotózás van) “Mischief in the making” feliratú pólót adsz.
Ah. Az én férjem is ilyen :D
A létszám nálunk is ennyi volt és “all you can eat” étteremben ettünk és nem volt hajnalig dinom-danom, hanem a 3 és fél órá letelte után hazamentünk. És két nap volt a nászút belföldön. :)
Mi négyen voltunk , a férjem tanúja a szertartás alatt végig azt sugdosta röhögve a páromnak : ” Most még megléphetünk !” és hasonlók. Pukkadoztunk a röhögéstől, az anyakönyvvezető szúrósan nézett ránk de azért összeadott minket :) A fényképész elfeledkezett rólunk, 1 órát vártunk rá a műterem előtt mire előkerült, hazafelé lerobbant a kocsink egy elhagyatott országúton, a fiúk talpig öltönyben szerelték meg :) Akkor is és azóta is röhögünk az egészen, ennek lassan 20 éve.
És igen, a gyerekeknek ( 3 fiú 14, 9, 1 éves) még véletlenül sem kell a mi régi mesekönyvünk és diafilmünk ( viszont én minden évben előveszem és nagyon élvezem :)), de kívülről fújom a Bogyó és Babócát, meg az összes Anna, Peti és Gergőt. ( a középső dedem még a szokásos magyar népmeséket , és a Grimm meséket sem volt hajlandó meghallgatni :))
És igaza van minden előttem szólónak: senki sem tudja, hogy Nektek mi a jó, mikor jó és hogyan jó. A szívetekre hallgassatok és hagyjátok, hogy a dolgok megtörténjenek. Minden lehet normális , ha azzal nem bántunk másokat :)
Az is normális ha az esküvőd után 4 évvel is szeretsz esküvős műsorokat nézni!
És az is, ha a gyerekeid megőrjítenek, mert olyan, mintha az életet is el akarnák szívni (az anyatejjel együtt). De aztán elalszanak és rögtön akarsz még egy gyereket!
Legalábbis én általában normálisnak tartom magam.
Nekem életem eddigi egyik legjobb élménye volt a második terhességem, mert az elsővel sétálva senki nem akart (mert) odajönni és tanácsokat osztani. Pedig az elsővel mennyi minden volt…
Viszont volt egy vicces élményem: amikor az én gyerekem kb. 3 hónapos volt, akkor várta a barátnőm az első gyereküket és egyszerűen elindult a kezem és megsimogattam a pocakját, mert annyira éreztem, hogy muszáj. Azután bocsánatot kértem, de annyira ösztönös volt, a hormonok… Ő meg röhögött.
Nem voltam meg varandos, de szerintem egy baratnal azert teljesen mas, ha hozzanyulna a hasamhoz. Meg a ferfi barataim sem zavarnanak, ha meg szeretnek fogni. Sokkal inkabb az lehet az idegesito, hogy mindenki fogdosni akarja. En meg szulesznokent is, mikor NST elott csinaltam a Lepopold mufogasokat is mindig megkerdeztem, hogy szabad? Persze, hogy igent mondott abban a helyzetben, de a kezebe adtam az iranyitast amitol maris sokkal lazabb lett a hangulat.
Abszolút igazad van! Egyáltalán nem mindegy, hogy KI? csinálja és szerintem az se, hogy HOGYAN?! A legtöbb kismamának azért zavaró, mert akik hozzá akarnak nyúlni – VÉLEMÉNYEM SZERINT – érzik azt a tiszta, őszinte, “harapni való” életerőt, amit a kicsi sugárzik. Tehát “táplálkozni akar belőle” – elvesz! Aztán ha megnő “egyemmeg”… Jajjjdenemszeretem!!! Ezzel szemben, ha szeretsz valakit, és szeretettel nyúlsz a másik pocakja felé, megsimogatni, megszeretgetni – úgy adsz neki (no és persze kapsz is) az mindhárom lénynek jól esik – babának, mamának és a barátnak is. Szerintem ez a különbség… :)
Az “egyemmeg” nekem sem szívem csücske, főleg, ha Gomezre mondják. “Ne edd meg, jó?” :D
Az esküvős pontra el is felejtettem reagálni:) Az normális, hogy a múltkor nézegettem a menyasszonyi ruhákat egy oldalon és azon gondolkodtam, hogy milyen legyen az enyém, amikor rádöbbentem, hogy de hiszen már férjhez mentem… És mégegyszer nem szeretnék:) Na jó, majd az ötven éves évfordulónkon megújítani a fogadalmat, de 88 évesen úgyis kosztümben leszek (és kalapban:))))))
Mi akarunk majd fogadalomújítást valamikor! :) Valami szép kerek évfordulón. Mondjuk 2020-ban húsz éve leszünk együtt és 12 éve házasok. Az olyan szimpi. :)
Mesélnék szívesen azoknak akik, ilyen lazán osztanak benneteket gyerek témába. A szülés hú…nyányányá…, hát nekik csak annyit, majdnem elhagytam a majd négykilós babámat a szülőszoba folyosóján, mert valami szörnyűre várva sétálgattam. Persze fájt, meg nem sétagalopp, de kit érdekelt, abban a pillanatban amikor a hasamra tették, rám nézett megszűnt az idő és a tér, csak mi ketten…Két fiam van az egyik 28 a kicsi 18. Megélhettem a “minekmégnekedgyerekilyenfiatalon” és a “nemvagyunkmárkicsitelkésve” . Nekem mindkét időszakban csodálatos volt anyának lenni, pedig nem a, felvetett a pénz időszakunkat éltük akkor. Ami pedig a jól fel kell készülni, hogy ne legyen meglepetés, dumát illeti, hát nevessetek egy jót rajta, mert ez a másik sokkoltató jótanács. Mit érne az élet meglepetés nélkül, nem unatkozni vagyok itt, hanem élni, szoktam megválaszolni a “jóakaró”tanácsosztóknak. Ha még várni akartok várjatok ha rajta vagytok a megoldáson csak annyit kell mondani, hogy még csiszoljátok a technikát, és kész. Negyvenhét éves vagyok, és nem vagyok képes megöregedni. Úgy érzem magam mint 16 évesen, írom ezt úgy, hogy gipszben a kezem mert inhüvelygyulladásom van. Van két pocsék nap mögöttem, de a doki azt mondta, néhány nap és jobb lesz. Már alakul, és én úgy döntöttem itt a néhány nap. Azt hiszem minden csak a félig üres és félig tele pohár kérdése. Most azt a pozitívumot találtam a gipszembe, hogy megtanulom használni a bal kezem, eddig azt hiszem csak úgy lóghatott rajtam, mert most élem meg, hogy semmit nem tudok vele csinálni. Még egy sor a szépség és öregség témába. Én most értékelem azt, hogy sose voltam szép, így nincs mit elvesztenem. :) Tényleg megkönnyebbülés, sajnálom azokat akik vesztenek a szépségükből, nehéz lehet nekik.
Ez a “jól kell felkészülni” tipikus ilyen “jobb félni, mint megijedni” bullshit, nem? Parázz, aztán hátha nem lesz felesleges! De 90%-ban igen, és a semmin idegeskedtél… Plusz úgysem lehet felkészülni mindenre, ha 100 dolgot kijátszol a fejedben, tuti valami 101. variációt kapsz az arcodba.
Jobbulást a kezednek!
Jó nagy szüléscunamins kommentáradatot indítottam el. Körülöttünk most elég sok a terhes pár, többek között a párom húga is. Karácsonykor minden, de minden a kisbabáról szólt, és totál ki voltam akadva, hogy én ha terhes leszek, nem akarok egymillió kisbabás ajándékot ( popsitörlőkendőt, pelenkát és melltartóbetétet kapni ajándékba ). Illetve 5 percenként megkérdezte mindenki a kismamát, hogy mit csinál a kisunoka odabent, eszik-e vagy, alszik-e, és megsimogatták, tapogatták. Az este végére kivoltam, és elhatároztam, hogy ha ha terhes leszek, én ezt mind nem akarom, csak legyen mindenki normális, szeressenek, hallgassák meg, ha félelmeim lesznek, de nem kell ez a túlzott babusgatás, nyünnyögés. Erre jött rá a nehéz szüléses sztori, emiatt buktam ki annyira múlt héten.
Az egyik tipp, amit kisgyerekes ismerősöktől kaptam az volt, hogy ha mész látogatóba egy friss anyukához, NE CSAK A GYEREKNEK VIGYÉL AJÁNDÉKOT. Volt, aki azt írta, hogy úgy érezte magát, mint egy humán inkubátor, mert minden ajándék csörgő volt meg izébigyóka a babának. Neki semmi olvasnivaló, vagy kézkrém, vagy akármi, amit Ő mint Ő, és nem Ő mint ANYA használhatna…
Pontosan. Ezért nem adtunk mi neki karácsonyra egy darab kisbabás bigyót, a többit apróságot meg neki vettük, mint önállő személyiségnek és nem mint leendő anyukának.
Az en barátnőm cuki volt, mert nekem is hozott meg Ádámnak is ajándékot és tök jól esett.
Egy ismerősömnek épp az ellenkezője volt a gond, a szülinapjára nem babacuccot kapott, úgy voltam vele, hogy a szülinapján neki veszek ajándékot. Kiakadt, hogy miért nem gondolok a babára, vehettem volna körömollót neki, mert az még nincs…
1. : Honnan tudhatnám, hogy nincs körömollója a babának
2.: Ollót nem adok ajándékba
3.: örüljön, hogy gondoltam rá.
Hú, ez ilyen füstszűrős sapka akkor… :) Nekem itthon épp kifogyott a barnarizs, hozol névnapomra? :D
BTW én sem kaptam Tőled körömollót…én látok itt egy tendenciát:D
mármint csak egy kisbabás bigyót vettünk, úgy értelmes a mondat
Kicsit örülök, hogy eltört a csuklóm, mert azóta sokat segít a család és közelebb kerültünk egymáshoz? (főzés, takarítás, vasalás közösen) :)
a negyedik pontnál hangosan felnevettem, mert tényleg van külön esküvős Pinterest táblám, pedig még kedvesem sincs. ja és növesztem a hajam, hogy majd lehessen szép esküvői kontyot csinálni belőle.
ugyebár sosem lehet tudni, hogy holnap megjelenik az ablakom alatt a herceg meg a ló, s akkor mihez kezdenék, ha nem álltam volna neki már készülődni. #BeOptimistic
Köööösziiiii…..:))))
Meg kilóg a lába, megfullad hordozóban, etc…
Egyszer egy 4 tagú női társaság megállított az utcán és felelősségre vontak, hogy a gyerekem fázik. Még a fülét is megfogták, hogy hideg. WTF.
Igyekszem már zsigerből agrasszív lenni, mert ott állni mint ökör, hogy hát mégsem megdícsérni akarták hogy milyen cuki….
Na jó, felírom a bakancslistára, hogy “babywear designer”. :))
Női póló #szaranya felirattal? :D
ürítem a polcaim:D
a megfullad nálunk is volt:) Az akkor négyéves nagyobbik meg is kérdezte, hogy “miért voltál mérges a bácsira?” :)
a hordozó miatt a sógornőmnek szóltak be egyszer, mondván, hogy a babákra is kéne figyelni, nem csak az anyák kényelmére. Nooormális?
némi idő elteltével már tudunk röhögni az ilyeneken
Elkapkodjuk se perc alatt!:)
Meg kéne “NEM FÁZOM” feliratú is, annyi babás ismerősömnek szólnak be a nyanyák (pardon, de ők nyanyák és kész), hogy milyen szaranya, mert nincs kesztyű a gyereken tizenöt fokban, stb. stb.
Lattam a multkor a New lookban olyan terhespolot, aminek a hasara ra volt irva, hogy NO TOUCHING. Tuti vinnek otthon is mint a cukrot az ilyen ruhakat. :D
Igen, én is akarok olyat majd. Ez akkor ezek szerint univerzális, hogy a pocakokat taperolják!
Egy olyan rugdalozó, amin ez van? “ANYUKÁM SZARANYA – ÉS VÁLLALJA”??? :)
Vagy “Majd én eldöntöm, anyám szaranya-e. Kérdezz meg húsz év múlva!” :)
Szakadok a röhögéstől… :D ” Ha 36 évesen szülök, akkor 54 éves leszek az érettségijén, és mivel úgy fogok kinézni, mint Meryl Streep (haha :D), kit érdekel. :)))” ÁMEN! ;) És a felirat ötletek szuperek!!!
Csajok lophatom a “NEM FÁZOM!” éz utolsó “Szaranyás…” szövegeket… de komolyan!? :)))
UI: Nagyon jó kis társaság! Mindenben támogatjuk egymást, a komoly érzelmi krízisekben, és a hülyeségben is. Ez nagyon szuper! Akkora erőt ad mikor a hozzászólásokat olvasom… Tényleg, mintha mégsem lennék egyedül… Jó itt Veletek! <3
Mi pont ezeket éljük át… Majdnem 4 hónapos házasként, de már nem fiatalon (én 38, férj 42), minden hónapban elhangzik a kérdés, hogy “Nem vagy még terhes?” Elintézném annyival, hogy “Amint az leszek, örömmel szólunk!”, de erre jönnek a történetek, hogy de ugye tudjátok, hogy ennyi idősen…, mire vártok, nem lesztek fiatalabbak…, ugye, tudod, hogy egyre nagyobb a kockázat…, és mit csináltok, ha kiderül, hogy beteg lesz, mert ennyi ideig vártatok… Grrrrr…… Ilyenkor nem válaszolok, de magamban…. Basszus, nem azért várunk, mert nem akarunk gyereket, hanem mert úgy alakult, hogy nem 20 évesen ismertük meg egymást és a gyerek sem jön parancsszóra. Kinek mi köze hozzá? A mi életünk!
Na, de hogy vidámabb is legyek:)
– Nagyon vigyorogtam, a lomtalanítás után nézegetem a művemet ponton:) Igen, napi sokszor, akkora öröm, sőt férjet is odarángatom, hogy nézd, ugye, milyen szép?:)))
– Normális kis kupacokra osztani a vasalnivalót, hogy ne egyszerre vasaljak egy órát, hanem 3 db 20 perces kupac legyen. És darabra egyforma kupacokat csinálok, színek szerint rendszerezve.
-Normális a kubeba olaj függőség a párologtatóba:)
Luca, ha megnyugtat, én levélben kaptam felszólítást valakitől, hogy mivel engem ennyi nő olvas, kötelességem példát mutatni, úgyhogy iparkodjak és azonnal csináljak gyereket. Még mindig keresem az államat a földön, ha eszembe jut… (Ja, és utána jött a “de ne húzzátok sokáig, mert ugye tudod, hogy egyre nehezebb…” Közöd…?)
Én azzal mutatok példát, hogy azt csinálok, amit akarok, és remélem, mindenki más is azt csinál, amit ő akar, és ezzel nem veszélyeztetjük egymás csinálásait. :))
Ezt én is megkaptam “barátnőktől”, hogy jaj nem leszel fiatalabb (29 vagyok, ajajaj 30 fölött minden nap ajándék) és mi van ha elsőre nem jön össze… hát, gondolom megpróbáljuk újra, meg újra, de, figyelj, át akarsz jönni segíteni? (itt jön a megsértődés és a jaj te olyan bunkó vagy, veled nem lehet beszélni rész :D)
Képzeld, 30 felett kétszer olyan lassan lehet teherbe esni. Ja, utánanéztem: nem 2 hónap, hanem 4 hónap. Wow, na ezért aztán érdemes magad olyanba hajszolni, ahol még nem tartasz pszichésen, mentálisan, akárhogy…
Lévén kevesebb, mint 6 hónap múlva betöltöm a 30-at, már az életben nem leszek huszonéves anya. Majd mutatok példát a harmincakárhányéveseknek. :DD
Amúgy nekem ez volt 2014 egyik nagy elengedése, mert folyton bűntudatom volt miatta, mindenhonnan az jött, hogy harminc felett az szül, aki önző meg karrierista, én meg nem tartok még ott, és tiszta szemétnek éreztem magam tőle, hogy majd “öreg” anya leszek, meg majd “kinéznek az iskolában, hogy a nagyanyja vagy”. Bullshit. Ha 36 évesen szülök, akkor 54 éves leszek az érettségijén, és mivel úgy fogok kinézni, mint Meryl Streep (haha :D), kit érdekel. :)))
Jézusom! Kaptál ilyen levelet? Igazából nem is értem. Egyrészt ez a legmagánabb magánügy, másrészt azért manapság szerintem nem egyedi eset, ha valaki 30 fölött szül. Én is ezek táborába tartozom, és a legkevésbé sem érdekel, hogy esetleg idősebb leszek a többi szülőnél a szülői értekezleten. Nálam nem a karrier miatt késett a gyerkőc, hanem egyszerűen nemrég találtam meg a párom, és nemrég értem meg a gyerekvállalásra. Mellesleg szerintem előnye is van 30 fölött szülni, és nem csak az, hogy úgy nézhetünk ki, mint Meryl Streep :) Hanem pl. szerintem tovább tart minket fiatalon a gyereknevelés fizikailag és mentálisan is. Tovább fogunk a gyerek után rohangálni, különböző programokra elvinni, segíteni a leckéjében esetleg…ja, és a kütyük fejlődésében is naprakészek leszünk :)
Igen, kaptam, néha megtalál egy-egy ilyen üzenet. A nők méhe már így is közügy, de úgy látszik, az enyém közügyebb. :/
Meg azért manapság a halálozási arány is kicsit alacsonyabb (legalábbis a bolygó ezen felén), mint régen, nem kell ASAP “letudni a szaporulatot”. Most pl. sokkal inkább tudom, hogy ki vagyok, mint öt éve tudtam, vagy akár tíz. Esélyesebb magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb szülőnek lenni, ha van időd kifundálni, hogy ki vagy te, és tényleg csak akkor vállalsz gyereket, amikor te úgy érzed, hogy na igen, MOST jött el az ideje – legyen az bármilyen “korán” vagy “későn” mások szerint. Gyakorlatilag mindenbe bele lehet kötni, ha húszévesen szülsz, akkor abba, ha harmincöt, akkor abba. Ezek annyira relatív dolgok, és mindenkinek teljesen máshogy alakulnak. Sok generáció óta én leszek az első nő a családban, aki nem szült legkésőbb 27 éves koráig. De nem csak ebben vagyok első, szóval tök mindegy, írjuk a többihez. :D
Csak hogy a “nép” következetlenségét ragozzam.
2000: összejöttünk Ádámmal. “Fiatalok vagytok még az elköteleződéshez!”
2007: “Mióta vagytok együtt?” “7 éve.” “Juj, az jó sok! Na, és mikor lesz az esküvő?” “Jövőre!” Jézusom, az még korai!” Akkor minek kérdezted…
2008: “Hány éves vagy?” “23.” “És férjhez mész?” “Igen.” “Nem túl korai?” “Nem.” “De jó, akkor biztos terhes vagy!” (WTF, házasodni korai, szülni meg nem?)
2012: “Hány éves vagy?” “27.” “És már ilyen fiatalon férjnél vagy?” “Ja, már vagy 4 éve, de 12 éve vagyunk együtt” “Jézusom, de korán kezdted! Na, és hány gyereketek van?” “Nulla.” “Hogyhogy?!” “…”
2015: folyt. köv.
Nem teljesen kapcsolódik, de most totál rákattantam:
https://www.renegademothering.com/2014/10/27/dont-hate-ill-probably-ignore-parenting-advice/
Nekem tervben van egy custom “ANYUKÁM NEM KIVÁNCSI A VÉLEMÉNYEDRE” rugdalózó. Ha eljön az ideje, kezdjek tömeggyártásba? :D
Nálam a szüleim a legfiatalabb szülők voltak az osztályban, a 2 húgomnál meg a legidősebbek. :D Na bumm, ez van.
A rugdalózó szerintem zseniális lenne! :) :D
Az a levél de komoly.: ) Úristen… Én 30 évesen szültem és pont fiatal anyukának érzem magam. Mellesleg a póló feliratok és a rugik tök jók. A has tapizást utálom. Nekem a családom tök normális. De amikor be kellett mennem a munkahelyre, akkor mindenki neki akart esni a hasamnak es amikor kategorikusan mondtam, hogy nem, akkor ki voltak akadva, hogy milyen bunkó vagyok. Az volt az arcukra írva, hogy nekik ez jár és hogy képzelem, hogy megfosztom ettől az élménytől őket. Ugyanígy voltam, amikor a lányunk megszületett. 2 órás se volt, de anyósom már fogni akarta. Még a férjem se tudta kézbe venni, amennyit szerette volna, de anyósom adj uram de azonnal. Én meg mondtam, hogy NEM. És erre kiakadt. Meg kb 5 percet bírtam kint lenni, mert épp úgy éreztem magam, mint akin az úthenger ment át. És anyósom ezen is beserult. De a férjem elhajtotta, hogy ne dumaljon már , hogy mi volt “Bezzeg, amikor ő szült “, hanem induljon haza :)
Ez ide tartozik! :)
https://cdn.someecards.com/someecards/usercards/1339375383717_848381.png
A rugdalózóból előzetesen is rendelnék egyet! :D
Annyira átérzem ezt a gyerek kérdést! Idén leszek 30 és a tágabb családból MINDENKI felhatalmazva érzi magát, hogy beleszóljon mikor vállalunk gyereket. Mintha lenne hozzá bármi köze!! Jönnek olyanokkal, hogy “Most még nem akarsz, aztán mikor akarsz már túl öreg leszel hozzá!” WTF??? Úgyhogy én is állok sorba a rugdalózóért! :) Meg a “ne tapizz” pólóért is! És ha terhes leszek csináltatok “I can grow people! What’s your superpower?” feliratú pólót! :D
Együtt érzek Luca! Mi fél éve vagyunk házasok.Nekünk a Boldog új évet helyett a “Remélem idén már lesz gyereketek” mondatot mondták éjfélkor!
Úristen!Kinek mi köze hozzá?!Annyira fel tudom húzni magam ezen!Hol van az leírva,hogy házasság után azonnal szülni kell??
“Nem, idén eggyel kevesebb barátunk lesz. Akarsz tippelni, hogy kit ér el a lapát?”
Normális, ha miután egyik barátnőd leírta a szüléssel kapcsolatos élményeit, iszonyatosan elkzedesz parázni, hogy mennyie fog fájni/ szét fognak trancsírozni mire kiszedik belőled a gyereket és szegény párodra rázúdítod az összes félelmedet, aki azzal próbál nyugatni, hogy “biztos nem volt az olyan traumatikus, mint ahogy leírta”, ami csak olaj a tűzre…
Nagyon para, főleg, amilyen történetek keringenek. De igazából minden beavatkozás tud ijesztő lenni, ha belgondolsz, hogy konkrétan mi is történik. Én mindig egy kicsit megszédülök, amikor eszembe jut, hogy milyen csövek voltak a hasamban az epeműtét után…
Traumatikusnak attól még lehet traumatikus egy szülés, sőt. Főleg, ha bunkósággal párosul, meg ha az orvosok nem veszik emberszámba a pácienst – talán az még szarabb is, mint hogy fáj, mert ott fekszel kiszolgáltatottan, és semmibe vesznek… De ha jó dokit, jó szülésznőt, nem futószalag-kórházat választasz, ennyivel beljebb leszel. Direkt meg nem trancsíroz senki.
Igen. Azóta nekem is sikerült megnyugodnom és feldolgoznom, hogy majd valami lesz, kicsit ilyen túl kell esni a vele járó nehézségeken mindset-ben vagyok, és bízom benne, hogy az anyai hormonok majd segítenek könnyebben átélni a nehezebb részeket is. ( mindenesetre én majd nemfogom a szülés előtt álló ismerőseimet ilyen sztorikkal riogatni).
Nem is szabad. Meg vannak, akik jönnek ilyenkor “Az X-nek is beteg gyereke született…” KUSS. Nem akarja ezt ilyenkor senki hallani.
Ez az egész terhesség-szülés dolog annyira magánügy amúgy, mégis mindenki úgy cseveg róla, mintha maximum az időjárásáról lenne szó… Mikor lesz már gyereked, szoptatod-e még, lesz-e tesója, terhes vagy-e éppen… Jó lenne ilyenkor megkérdezni, hogy “Belépőjegyet ne szedjek a hálószobába? Vagy ingyen jönnél páholyból, élőben nézni a dolgokat?” :D
Az ilyen és hasonló történetek miatt tini koromtól rettegtem a szüléstől, egy ideig nem is akartam gyereket. Aztán persze az idő múlásával és az ideális férfi megtalálásával változott a hozzáállásom a gyerekvállalást illetően. A szüléstől viszont továbbra is féltem….sőt rettegtem. Terhesség alatt próbáltam kizárni az internetes fórumokat, amelyek rémtörténetektől hemzsegtek. Valamint volt egy beszélgetés a szülésznőmmel, ami után valahogy megnyugodtam….készen álltam, és 3 nap múlva meg is érkezett a kisfiam. Mintha csak arra a megnyugtató beszélgetésre várt volna :) És nem trancsírztak szét, nem üvöltöttem, mint a filmekben :) És viszonylag gyorsan lezajlott az egész szülés minden komplikáció nélkül, életem legszebb élménye lett. Én hiszek abban, hogy azért történt így, mert valami megváltozott a hozzáállásomban. Nem pánikoltam, elfogadtam, hogy szülni fogok és hittem (nem bíztam, hanem hittem) abban, hogy minden rendben lesz, mert nem lehet másképp. Persze, az ha egy baba farfekvéses nyilván okozhat problémát és ezt nem tudod agyban megváltoztatni, de szerintem is egy olyan szülésznő és orvos kell mindehhez a nyugodt lelkiállapothoz, akikben megbízol. Ha az akkor ügyeletes orvosnál kellett volna szülnöm, akkor nem így történt volna a szülésem, ebben biztos vagyok, mert azt az orvost már akkor orrbarúgtam volna, amikor megvizsgált amikor felvett a szülészetre :) Szóval ne parázz előre azon, hogy milyen szülésed lesz! Take it easy! És a hormonok is segítenek szerintem. Lényeg, hogy befelé fordulj, meg a babádra koncentrálj és zárd ki a komlikált szülésről szóló sztorikat amennyire lehet!
Kedves vagy, köszönöm, igyekszem így hozzáállni! :)
Sziasztok! Alzheimeres Nagymamával kapcsolatban nekem kicsit más volt… Igazából haragudtam rá egy ideig, hogy hogy teheti ezt velünk.. ami teljesen hülyeség volt, mert nem ő “teszi” ezt velünk, mégis csak haragudni tudtam. Akkor még nem tudtuk, h ez pontosan milyen betegég is. Kb 2-3 évvel később, amikor elment, akkor tudatosodott bennem, hogy akkor már sosem lesz olyan mint volt régen. Akkor eléggé kiborultam. Viszont a temetés után egy pár héttel álmodtam vele, hogy beszélgetünk, és süt-főz, tevékenykedik, mint azelőtt, és akkor az egész helyre került bennem, hogy a mama jó helyen van, olyan mint fénykorában, jobb neki, mint amikor itt szenvedett (nem ismert meg senkit, sokat sírdogált). Mindenkinek jobb így.
Nem tudom, hogy normális-e, hogy haragudtam rá, és nem akartam vele lenni, elbúcsúzni. Sajnos már nem tudok változtatni ezen.
Ez egy nagyon jó lista lett :D ♥könyv honvágy♥kihűlt tea♥sürgős bmi tanulás helyett… :D
Normális, ha naponta átolvasod mit beszéltetek aznap ♥, és közben teli szájjal mosolyogsz- harmadjára is.
Köszönöm, a válaszotokat, nagy kő esett le a szívemről. Komolyan kezdtem azon tépelődni, hogy baj van velem. Mindenki szomorú, ideges, aggódik körülöttem, még ha csak telefonon is hallom…én meg csak azt érzem, hogy gyűlölöm magam, amiért anyukám sír a mama miatt, én meg mást nem tudok csinálni csak ülni mellette kukán és ölelgetni. Sajnos ő fuvarozza a mamámat az idősek otthona (ahol fél éve lakik, mert anyum már nem tudta egyszerűen ellátni) és a kórház között, és iszonyúan megviseli ez. Nővérem is lejött Bpről, pont velem váltásban, karon ragadott, és elmondta, hogy a mama konkrétan haldoklik, nem akarok bemenni hozzá? Nem. Nem mondott rá semmit, fogalmam sincs mire gondolhatott.. Nem szeretnék bemenni, meg sem ismert engem legutóbb, legalább az emlékeimben maradhasson meg olyannak mint “régen”. Fúh, de jó volt kiírni magamból.
Én is úgy gondolom, ahogy Scully ügynök mondja – ez nagyon összetett dolog, és mindenkinél máshogy csapódik le a gyász.
Egyrészt van az a verzió, amikor eleve nem volt olyan fontos neked, csak szomorúnak “kéne” lenne, mert papíron a rokonod, de nem csinált semmit. Ez nagyon sokszor előfordul, akár szülővel is – és akkor az az ember, akinek eleve traumatikus élménye, hogy a szülőjével nem olyan a viszonya, mint “kéne”, még pluszban szar embernek érzi magát, ha mondjuk felszabadulást érez, ha az illető szülő meghal… Én mindig mondom, hogy a “tiszteld apádat és anyádat” csak azok szerint lehet alapvető elvárás valakitől, akinek tisztelnivaló, szerettetteljes szülei vannak, és el sem tudja képzelni, hogy lehet másmilyen is egy szülő. Jó nekik. De nem kéne bűntudatot kelteni abban, akinek más élete volt, így is bőven elég neki feldolgozni azt, amin átment. Na, az ilyen okoskodó emberek a gyászba is hogy bele tudnak szólni…! Ha nem hordasz feketét, az a baj, ha túladsz a dolgain, az a baj, ha nem adsz, akkor az. Ha hamvasztod, miért nem koporsós, ha koporsós, miért nem hamvasztod… Hogy mersz nevetni a temetése napján; hogy lehet ennyit bőgni, légy erős. Blablabla. Ez mindenkinek totál a magánügye szerintem.
Másrészt van az a verzió, hogy szereted, de különböző okokból már elkezdted elengedni. Pl. az Alzheimer miatt talán már tudat alatt távolítottad el magadtól, és elbúcsúztál, és most gyakorlatilag az történik, amire már valahol felkészültél, már egy ideje készülsz rá.
Hogy mi lesz azután, hogy elmegy, majd kiderül. Az is normális, ha még sokáig nem érzel semmit. Az is, ha hirtelen rádomlik az egész és nekiállsz bömbölni, amíg úgy érzed, már nem maradt könnyed. De az is lehet, hogy most ez ennyi, aztán hosszú idő múlva egy random szerda reggel valami történik (egy gondolat, egy illat, egy zene), ami megnyitja a csapot…
Amikor több hónap haldoklás után Áfonya végül elment (és addig folyamatosan ápoltuk, mosdattuk, kötöztük a sebeit, virrasztottunk mellette, etettem, gyógyszereztem), az egyik első gondolatom az volt, miután hazaértünk az állatkórházból, hogy végre lesz egy nyugodt éjszakám. És én is egy kalap szarnak éreztem magam miatta. ♥
Kicsit olyan ez a téma, mint a szerelem és az esküvő. Ott is mindig mondják, hogy hogy kell magad érezni, mindenki már az első pillanatban tudta a másikról, hogy ő az igazi (csak én nem), mindenkinek élete legszebb napja volt az esküvő (jó, hát nem volt rossz) és mindenki élete ANNYIRA más lett az esküvő után (csak a miénk nem, 7 éve éltünk együtt, mikor házasodtunk, nem sok újat hozott a “házasélet” :D)
Mindig van valaki, aki előírja, hogy hogy kell magad érezni adott helyzetben és úgyis nyomorultul fogod magad érezni, hogy nem tudsz ennek az elvárásnak megfelelni. A durva az, hogy rögtön magunkban keressük a hibát, úristen, defektes vagyok, mert nem sírok a temetésen, és ahelyett, hogy elfogadnák, hogy ilyenek vagyunk, magunkban hurcoljuk a bűntudatot, amíg ki nem bukik, mondjuk itt, és kiderül, hogy nincs velünk semmi baj :)
Találtam amúgy egy tök jó idézetet, és most még emiatt aktuális is lett, úgyhogy ez lesz a mai hétfői mottó, mindjárt végzek és kiteszem. :))
Az meg, hogy valaki nem akar kórházban látni valakit… hát ez pláne az a kategória, ami teljesen normális és érthető, és ezen főleg ne emészd magad. (Ha közel áll hozzánk valaki, akkor azért nem akarjuk ilyen szituban látni, ha meg nem áll közel, akkor azért…)
Nem hinném, hogy a nagymamádnak számítana a jelenléted (ha meg sem ismer), te meg minek kínoznád magad ezzel? Nyugodtan emlékezz rá fénykorából, minden jogod megvan hozzá. A helyedben én inkább átvállalnék valamilyen feladatot a családod többi tagjától (bevásárolsz, főzöl, kutyát sétáltatsz, takarítasz, elmész a postára, gyerekre vigyázol, bármi), akiket ez jobban megvisel érzelmileg – nekik is könnyebb egy kicsit kevesebb stresszel, és elvileg te is jobban érzed magad attól, hogy segítettél rajtuk.
Ha meg valaki beszól, hogy miért nem “megfelelően” viselkedsz, akkor még egy adu is van a kezedben, már ha egyáltalán veszed a fáradságot a felesleges magyarázkodásra.
És kitartást mindenhez!
Teljesen megértelek, tudom, hogy miről beszélsz. Több, mint 10 évet dolgoztam egyhuzamban idősek otthonában, rengeteg tapasztalatom van a témában, az Alzheimeresekkel meg pláne… Nagyon nehéz elviselni sok mindent, jelenleg szüneteltetem a melót, 19 hónapos a kisfiam és nem áll szándékomban visszamenni. Jól érzed a dolgokat, neki ez már nem élet és ő már nem is tudja, hogy mi történik körülötte. Édesanyádnak rossz végignézni, hogy mivé lett és sajnos semmit sem tehet ellene. Fájni fog neki, ha elmegy, de egyben meg is fog könnyebbülni, mert az állapota nem javítható. Gondoljatok arra, hogy milyen volt a betegsége előtt és erre emlékezzetek, ő nem tehet semmiről sem. Kitartást!!! Teljesen normális, amit érzel és gondolsz. :-)
9-10 lehettem, amikor az anyai nagymamám meghalt, és bár elég haloványan rémlik csak az a nap meg időszak, arra konkrétan emlékszem, hogy a temetésén eszembe jutott, hogy sírnom kellene. Nincs miatta bűntudatom, szerettem és sokat gondolok rá, de emlékszem, hogy éreztem magam, és hogy nem tudtam hova tenni magamban a dolgot.
Én kislányként vesztettem el az édesanyámat és a temetésen a nagypapám (anyu apukája) megkérdezte, hogy te nem is sírsz?? Mert csak álltam ott kukán, és valahogy nem tudtam sehova se tenni a dolgokat, nem éreztem se szomorúságot, semmit. Ezután a kérdés után persze szörnyű bűntudatom volt, hogy nem sírok, hónapokig rágtam magam miatta (gyerekként, csoda, hogy nem csavarodtam be). Most már felnőtt fejjel tudom, hogy normális, amit éreztem, és nincs bűntudatom, hogy nem téptem a ruhámat és a hajamat, hogy nincs többé… szép és kedves emlékek vannak, egy egy mozdulatról eszembe jut és jó érzés rágondolni, még ha szívfacsaró is :)
Hadd pontosítsak: már évek óta minden évben több pénzt kapnak az “állatos alapítványok”, mint a “beteg gyerekes” alapítványok.
Szia, megnyugtatlak, nem vagy egyedül. Nekem az apai nagyanyámmal romlott meg teljesen a kapcsolatom, olyannyira, hogy 2 (vagy 3????) éve az akkori barátom mondta ezt a mondatot egy januári séta alkalmával: “Ja és amúgy hívott apád, meghalt öreganyád.” Én erre: “Valóban? Értem.”
És azóta sem érzek semmit, bűntudatot sem. Ugyanis semmi jót nem kaptam tőle fiatal felnőttként…. (apámmal hasonlóan “jó” a viszonyunk).
Ellentmondás viszont, hogy az apai nagypapám, aki 2001-ben halt meg gyorsan és váratlanul, szóval az ő hiánya nagyon fáj, szinte mindig sírok, ha rá gondolok és a tárcámban hordok egy képet róla….
Szóval szerintem ez az érzés nem lehet kötelező… a kapcsolattól függ.
És igen, ennél van durvább is (vagy legalábbis sokak szerint az, mert már megkaptam)… ha történik valami drámai esemény (természeti katasztrófa, egyéb tömeges dráma) őszintén?? Én mindig akkor borulok ki, amikor szegény szerencsétlenül járt ÁLLATkákat mutatják… de azon mindig… sem az emberek, sem a gyerekek nem tudnak meghatni. Szerintetek ez normális???
Éhező gyerek? Aha értem. Éhező kutya? Jesszusom, hazaviszlek, megetetlek, szeretlek, míg élek!!!!!
Ugyanez! Az adóm 1%-át mindig menhelynek adom. Gyereknek, embernek úgyis mindenki segít, összefognak a bajban, de az állatokon olyan kevesen segítenek, kevés ember gondol rájuk úgy, mint mi, sokaknak az csak egy állat, vigyázzon magára.
Normális ha 3 napja azon pörgök hogy hova dugom a héliumos lufikat párom szülinapjára, hogy reggel arra keljen hogy felvan díszitve a konyha és lassan már a szenyestartonál tartok. Éljen a panel és a 45 nm!
Sok sikert! Biztos nagyon fog örülni. :D
Köszi :)) remélem. A boldog szülinappal akkarom kelteni hajnalban kelek hogy befejezem a tortát extrasok gumimacival ezzen agyalok mar egy hónapja hogy teljes meglepetés legyen ;)
Pince? És miután lefeküdt aludni, felhozod őket? Vagy az túl nagy zaj és gyanút fog?
Aza baj nincs pince
Vízóraszekrény a folyosón? Vagy az asztal alá beteszed, és egy naaagy terítővel letakarod. :))
De a bejárati szekrényben talán tudok addig helyet szorítani
Huu tényleg az sem rossz ötlet :) oda talán jobban is befér
Hm.. Sokat gondolkoztam, hogy leírjam, ne írjam, a Páromnak már sikerült valahogy elnyekeregni, és ő megnyugtatott, hogy normális dolog, a húga is egy csomószor odamegy hozzá, és megkérdezi: Most mit kéne éreznem? A Párom meg nem egy empatikus ember, így többnyire nem tud rá mit mondani. Szóval, az normális, ha haldoklik az ember nagymamája, és mégse érez semmit iránta? Még sose halt meg senki a rokonaim közül(hál istennek), De már többször észrevettem magamon, hogy egy csomó ember iránt egyszerűen nem érzek SEMMIT. Pedig nekik fontos vagyok, figyelnek rám, aggódnak… Mondjuk az is hozzátartozik a dologhoz, hogy már 2 éve alzheimeres a mama, és legutóbbi alkalommal már fel sem ismert, aztán 3x megkérdezte, hogy ki vagyok? Nem éreztem semmit. Szörnyű ember vagyok?…Vagy valami baj van velem? :/
teljesen normális. csak a filmek írják elő, mit kéne ilyenkor éreznünk. de valójában az emberi kapcsolatok és érzelmek ennél komplexebbek.
a nagyanyám több évig lakott nálunk, pokollá téve az életünk (a sajátja már az volt). nem csinált különösebben semmit, csak feküdt, de ez épp elég volt. aztán bekerült egy intézménybe (miután apám belátta, hogy a lelkiismerete az a bizonyos jószándék, amivel ez a pokolba vezető út ki volt kövezve, és mindenkinek jobb, ha ez a helyzet megváltozik), majd pár év múlva meghalt. éreztem azt az egész családon végighullámzó néma megkönnyebbülést.
nem vagyunk amúgy pszichopaták, a másik nagymamám halála nagyon fájt, sokáig gyászoltam.
de az érzelmeket nem lehet kötelezően előírni senkinek.
Az én nagymamám is nálunk lakott az utolsó majdnem fél évében… Beteg is volt, meg is halt két gyereke (apa bátyja és nővére)… Egyszercsak ebéd után összeesett, és már nem kelt föl… És én akkor semmit nem éreztem, csak sokkal, sokkal később támadtak olyan gondolataim, hogy kár hogy elment.
Nem pszichogusként, csak hasonló tapasztalattal mondom: Igen. Normális. Attól, hogy valaki vér szerint rokonod, egyáltalán nem biztos, hogy érzelmileg is az. (Teljesen függetlenül attól, hogy ő hogyan érez irántad. Aki gyűlöl, azt sem kötelező viszontgyűlölni, a szeretettel sincs ez másképp.) Attól, hogy valaki épp most haldoklik, nem biztos, hogy te ezzel szinkronban éled meg az eseményeket (pl. a betegsége miatt már korábban meggyászolhattad vagy bármi). Lehet, hogy később megjönnek majd az érzelmek. Vagy nem. És ha nem, akkor se leszel tőle rossz ember.
Normális, és ne érezd magad érzelmi nyomoréknak, ha nem érzel semmit :) Ne is hagyd, hogy mások emiatt hülyének nézzenek. Emlékszem, amikor gimis voltam, meghalt motorbalesetben egy srác, velünk egykorú, aki egy másik suliba járt, én csak látásból ismertem, soha nem beszéltünk, a barátnőm viszont bele volt kicsit habarodva (ők sem voltak barátok, csak látásból ismerték egymást) ő nyilván kiakadt, mint a sezlonyrugó, jól össze is vesztünk, mert szerinte én egy érzéketlen rohadék vagyok, mert nem gyászolok vadidegeneket.
Ezt mindenki máshogy éli meg, ki így, ki úgy, normális ahogy te (nem) érzel, hidd el :)
Hogy egy másik oldalt is mondjak, néha olyanokon is képes vagyok bőgni, akiket nem is ismertem, nem is hallottam róluk előtte. Pusztán, mert fiatalon halt meg, vagy balesetben. Ehhez képest még indokolt is, hogy valakit távolról ismertem és megrázott a halála (pl. Robin Williams meg Michael Jackson is ilyen volt, de mostanában egy csomó híres emberen képes voltam sírni. Pl. Edward Herrman, Christine Cavanaugh, csak hogy a legfrissebbeket említsem…)
És nyilván ezzel sincs semmi baj ;)
Ja, tudom. :)) Csak meséltem.
Még az állatokon bőgés is ilyen. Igen, nekem nem “megdöglik”, hanem meghal az, aki a barátom és akivel együtt laktam. Aki nem élt állattal, vagy nem így, az általában totál nem érti, hogy miért tudok zokogva gyászolni egy négylábút. Há’ mer’ hülye vagyok, azér’. :) De akárhány veszteség is ért az életben, nem volt még két ugyanolyan gyászidőszak. A bénultság, a fájdalom, a megnyilvánulása mindig más volt… És egyik sem volt “igazabb” a másiknál.
Na erről nem is beszélve, pont ezen röhögtünk 2 bőgés között a párommal, amikor el kellett altattatni a cicánkat, hogy jobban megsiratjuk, mint egy embert :D Aztán nagy egyetértésben tovább bőgtünk, mert nekünk sem egy állat volt, meg csakegymacska, hanem a barátunk, a szőrös gyerekünk, a közös négylábú szerelmünk :)
Így van. ♥
totál normális szerelmesnek lenni egy városba, ahol valaha éltél. és sírógörcsöt kapni, ha valami borzalmas történik az ex-szomszéd utcában
:((( Párizs?
igen
Dettó, azóta is ezzel kelek, ezzel fekszem :(
Tea totál normális, érdekes módon kávéval nekem sosem fordul elő.
Az is normális, ha félted a kávédat mindenkitől és nem hagyod őrizetlenül mert megisszák…
Úszószemüvegben ijesztgetni a gyerekidet. Rögöhni, ha pocsolyából iszik. És beleesik. Más sorrendben is vicces.
És az is tök normális, hogy miután megtalálod az elfelejtett teát a konyhapulton, berakod a mikróba és újra elfelejted :D (A héten már kétszer megtörtént, szóval biztos vagyok benne, hogy normális :D)
Várj, tudok jobbat. Berakod a mikróba, elfelejted. Csinálsz másikat. Kihűl. Beraknád a mikróba, de ott az előző. :DDD
Pont ugyanezt játszottam el tegnap:DDD Azt hittem, csak én vagyok ilyen szórakozott és most nagyon örülök, hogy nem:)
Rendszeresen ezt csinálom! :D :D :D
… dejóhogynemvagyokegyedül!!! :D <3
És az is normális, hogy minden racionális érv ellenére remegsz az érettségitől és megfordul a fejedben, hogy inkább hagyod az egész továbbtanulást a fenébe és elmész statisztának a kedvenc sorozatodba.
Nekem is mondták, hogy semmiség, én sem hittem el, és tényleg semmiség volt. És most én is mondom, és nekem sem hiszik el. THE CIRCLE OF LIFE!!
Ez nagyon frappáns megfogalmazás volt. (A circle of life-on majdnem felrohogtem). Egyébként aki végig jól tanult a 4 év alatt, annak tényleg nem nehéz. Emlékszem, hogy mi úgy be voltunk tojva a szóbeli előtt, hogy akik az első nap voltak, azok cinkelték a töri és magyar tételeket. LOL
Amúgy Apolka én szoktam nezni2a blogodat és nagyon jól szervezett, céltudatos lány vagy. Szóval no para. (De úgy is fogsz)
Haho :)
Tavaly érettségiztem, hadd mondjak egy jó tanácsot: azt úgysem fogod elhinni, hogy ilyen meg olyan könnyű. És tanulni igenis kell, nem is azért mert annyira nagyon sok tudás kell hozzá (ott a forrás, abban minden benne van), de ha tanulsz, magabiztos leszel és az a legfontosabb.
Szóval tanulj csak, de ha tanultál, ne izgulj, mosolyogj a vizsgabizottságra és minden rendben lesz!
Ja, és nézegesd a szöveggyűjteményt meg a tört. atlaszt!
És hajrá!!!
És az is normális, ha a vizsgaidőszakban bármi jobban érdekel mint az aktuális tantárgy, és még az évek óta nem látott furulyát is szívesebben keresnéd napokig…
És annyit takarítasz, mint még soha. Határidős melóra is igaz. :) Hirtelen ki kell sikálni a konyhaszekrény leghátsó csücskét! Rohadt fontos!
Pont most szeretnék kialakítani egy szépítkezős sarkot, ellenállhatatlanul vágyom rá (pedig igazán ritkán foglalkozom ilyesmivel) :D
És hogy a könyv – honvágyad ne kínozzon annyira, a kedvenc részeid rögtön újraolvasod. Legutóbb Austenland volt ilyen élmény.
És az is normális, hogy kíváncsiságból veszel 3 üveg gyümölcsös bébiételt nasinak, mert vizsgára tanulsz, és menstruálsz és baromira kívánod a csokit.
(Aúgy nekem is van esküvős pinterest táblám, mondjuk nem vagyok szingli, de menyasszony sem. :D)
Én azóta gyűjtöm a játékokat (főleg könyveket) “A Gyerekemnek”, hogy én magam nem játszom velük. Addig magamnak akartam őket. :D Amikor valaki olyan lát éppen “felnőtthöz nem illő” cuccot beszerezni, aki ezzel nincs tisztában, rögtön elkezd kombinálni. :))
És persze csomószor veszek felnőtthöz nem illő cuccot csak úgy, magunknak. Például az ikeás malacot, akinek az a nagyon fontos feladata van, hogy bármilyen sorozatot nézünk, táncol a főcímzenéjére, mi meg vihogunk rajta.
Nekem pinterest táblám nincs, de amikor megtudtam, hogy anyukám eladta azt a mesekönyvet ami gyerekkoromban a kedvencem volt, égen-földön kutattam utána neten és antikváriumokban, mert úgy gondoltam, ha lesz egyszer gyerekem anélkül nem nőhet fel! :) Sajnos a sorozatnak azt a részét nem sikerült megtalálnom amelyiket szerettem volna, de egy másik részét megvette nekem anyukám a soron következő karácsonyra. :D ♥
Én megvettem és letojja:)))
akkor majd olvasgatom én :D
Hehe, majd jövünk ide nyígni egymásnak, hogy nagy teátrálisan átnyújtottuk a hagyatékot a dednek, ő meg ránk nézett felhúzott szemöldökkel, közölte, hogy “Kösz”, és ment vissza a hologrambigyójához. :))
Elajándékozott diavetítők!! :( szip-szip
Diavetítő kérem kapható, sőt, még film is bele:) Idei kariaji gyerekeknek:)))
Régi mesék is megvannak, most vadászom magamnak egy Mazsolát.
Én minderre annyit tudok mondani (15 hónapos) kiskrapekkel a hátam mögött, hogy teljesen biztos, hogy nem attól fog beindulni, amit Te akarsz olvasni neki, hanem attól, ami már a könyöködön jön ki…. :D ;)
Hajrá csajok!!! :D
Bogyó-Babóca?:)))
Egyébként annyira jó, hogy legálisan lehet újra játékokat venni, ha van gyerek. Én vettem már az egy évesemnek ütős hangszer készletet, mert ovis koromban imádtam a triangulumot és a csörgő dobot :) az enyém is bírja, pedig még nem is ovis. A LEGO korszak még várat magára, de az tuti, hogy egy halom LEGOja lesz, ha akarja, ha nem. :D
Ezen most aaaaaanyira nevetek :D :D :D
A tesóm 5 évesen a kutya kaját tesztelte. Addig könyörgött anyunak, míg vett neki Pedigree nedves kaját, mert az az öcsém szerint úgy nézett ki, mint a brassói. Babakaja tippeket tudok adni, hogy melyik jó nasinak ;)
És az is normális, amikor locspocs, szürke, borzalmas reggelre ébredsz, és ki kell mozdulnod otthonról, de már előre örülsz, hogy milyen jó lesz majd hazajönni a meleg lakásba és forró fürdőt venni. :)
És előtte jól felvértezed magad a legjobb, vízálló csizmáddal, és felveszel egynél több harisnyát a nadrág alá, mint a kényelmes mozgáshoz elég lenne, és még úgy is fázol! :D
vagy hogy előre örülsz mert felveheted a gumicsizmádat és minden nagy pocsolyába direkt és félelem nélkül beleléphetsz – a.k.a. buldózerként hasítasz árkon-bokron át séta közben mert megteheted:)
*és hogy reggelire chipset kívánsz, ezért ketchupos chipset reggelizel
*és hogy a fél délutánodat gyerekszáj-sztorikat olvasgatva töltöd (a szigorlatra készülés helyett :( )
Na, majdnem egyszerre volt a csizma! :D Pacsi. :))
Nekem is a gumicsizma jutott eszembe :D