Közeleg a Valentin-nap, ami csak mifelénk jelent nagy szerelmi lónyálat, de Észak-Amerikában például mindenkinek kedveskednek az emberek csokival, üzenetekkel, legyen az munkatárs, szomszéd, vagy családtag. Ez az aspektus nekem pedig máris sokkal szimpatikusabb, úgyhogy gyorsan törjünk is a szívecskés macik egyeduralmára valami hasznossal!
Régóta érdekel az emberi kapcsolatok témája, hogy mi az, amitől két idegen bizalmassá, szövetségessé változik, ezért szeretnék egy új interjúsorozatot indítani a blogon, és ehhez keresek most önként jelentkezőket. :) Nagyon sokan keressük a helyünket a világban, keressük azokat az embereket, akikkel megoszthatjuk az életünket, és úgy gondolom, hogy jó lenne megmutatni, hogy másoknál ez hogy sikerült. Olyan emberpárokat keresek, akik legalább 5 éve fontos szerepet játszanak egymás életében, és kölcsönös szereteten, tiszteleten alapul a viszonyuk.
Lehetnek gyerekkori barátok, munkatársak, szomszédok, futótársak, játszótéren összeismerkedett anyukák, testvérek, házastársak, szülő-gyerek páros, rokonok, mentor-mentorált barátság… A kor és a nem mindegy, a lényeg, hogy fontosak vagytok egymásnak! :)
A történet mindkét oldala érdekel, tehát mindkettőtöknek szeretném feltenni a kérdéseket! Semmi tolakodó nem lesz (és különben is csak arra válaszoltok, amire szeretnétek), nagyvonalakban arra vagyok csak kiváncsi, hogy mitől működik jól a ti kapcsolatotok, hogyan kezelitek a bukkanókat, milyen kedves emléketek van egymásról.
Jelentkezz!
Ha egy ilyen duó része vagy, és szívesen válaszolnátok mindketten a kérdéseimre, írjatok egy rövid, bemutatkozó levelet magatokról a via.farkas@gmail.com címre, a jelige: Bemutatom a barátom! :)
Ha ismersz olyan párost, akik kapcsolata számodra példaértékű, és szerinted van kedvük a barátságukról mesélni, küldd el nekik ezt a bejegyzést, és bíztasd őket a jelentkezésre! Köszönöm előre is!
Meddig lehet jelentkezni? :)
Bármeddig! :) Amíg lesz a blog. :))
Okés, köszi a választ! :)
Sziasztok! Ma “akadtam” rá erre a honlapra, és csak kapkodom a fejem, hogy micsoda jó dolgokat olvasok. Köszönöm az Égieknek, hogy csendes a január a munkahelyemen (na meg a főnökeimnek :) ). És mindemellett szerencsés vagyok, mert két csoda embert is barátomnak mondhatok hosszú évek óta. Egyikük a Pót anyukán, aki barátom is, a másikkal pedig megláttuk egymást, és azóta (több mint 10 éve) igazi barátok vagyunk, mondhatni úgy maradtunk. …és nemcsak rosszban… :))) Már elég idős vagyok ahhoz, hogy érezzem, mennyivel többet ad sokszor a barátság az életemhez egy futó szerelemnél. …és milyen érdekes, hogy pont tegnap beszélgettem a fiammal a barátságról! Szép napot Nektek…barátok! :)
Megpróbálkozom a srácoknál, hátha valamelyiket meg tudom győzni. Bár ebből a szempontból ők nagyonpasik… Mert igen, lány létemre a két legjobb barátom két pasi. Az egyikükkel együtt nőttünk fel (lassan 30 éve tartó barátság), a másikuk pedig gimis korom óta ismerjük egymást (vagyis tizenpár éve), és számíthatunk egymásra a legnagyobb güzmiben is. ♥ (Teszem hozzá: a mai napig nem ismerik egymást, csak tudják a másikról, hogy létezik… :D)
Barátnőm is vevő a dologra, 20 éve vagyunk jóban. Most fogalmazzuk a bemutatkozó levelet ;)
Elküldtem a barátnőmnek, remélem vevő lesz rá :D (Szerintem igen, csak legyen ideje is :P)
A testvéri kapcsolat is egy nagyon bonyolult akármi, gyerekkorban azért sokat számít a szülői hozzáállás is, a korkülönbség, a nem, később meg pl. a testvér házastársa is….Nekem sajnos nincs nagyon szoros kapcsolatom a testvéreimmel, jól megvagyunk, de ennél több nincsen.
A gyerekeim egyelőre még kicsik és irtózatosan jól megvannak, a második és harmadik szinte össze van nőve, de ki tudja, hogy felnőttként mi lesz.
Hú, reflexből elküldtem a barátnőmnek, ő is lelkes olvasód Via, remélem lesz kedve hozzá. Mi már egy “szakításon” is túl vagyunk, de újrakezdtük és hát elmondhatom, hogy felmelegítve nem csak a töltött káposzta jó! :)
Egyébként pedig történelmi pillanat ez számomra, a legelső hozzászólásom itt, pedig már jó ideje hű olvasó vagyok, csak eddig tartott, hogy végre összeszedjem magam és megpróbáljak aktív tagja lenni a közösségnek :)
Elküldtem a barátnőmnek!!! 25 (és fél) éve vagyunk barátok, gimi óta, rendíthetetlenül…örökkön örökké…nagyon-nagyon…és ez tök nyálas…de mégis így van!!! :):):)
Brigi! Szerintem azok nagyon felszínes cikkek, semmit mondóak, nem attól lesz jó egy házasság, hogy szexi vagyok (hát elképzelem 60-70 évesen magam csipkés bugyiban….), meg nem melegítőben vagyok itthon (én pont azt szeretem, hogy lehetek melegítőben is, főleg amikor naponta ezerszer ken össze a gyerek). És a párkapcsolatok baromira fontosak. A baráttal meg a testvérrel val.szeg nem élsz együtt.
Nekem amúgy nagy tanulság volt (sajnos) ilyen szempontból is, hogy egy tragédia mennyire lecsökkenti a barátok számát. Egy kedves sorstársam mondta, hogy hirtelen töredékére csökken a telefonban a névjegyzék…Nagyon igaz.
Persze, felszínes cikkek, és a hálivúdi lónyál, habcsók romantikus filmek is ultragázak többnyire, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a párkapcsolat TÉMA. Feldolgozzák, írnak, beszélnek róla az emberek, segítséget kérnek, tanácsot adnak… Az egyéb emberi kapcsolatok meg sokkal kisebb mértékben és sokkal kisebb súllyal jelennek meg a médiában, és talán a gondolkodásban is (sajnos). A párkapcsolatot piedesztálra emelik, a többi kapcsolatot meg ehhez képest leértékelik. Mintha a többi kapcsolat nem is annyira létezne, vagy nem is lenne fontos. Pedig dehogynem fontos! Nem kevésbé fontos egy baráti, testvéri kapcsolat, mint a párkapcsolat – csak más.
Együtt élni is miért ne élhetnél együtt, közös albérletben testvérrel vagy baráttal? :)
Hát 30-as éveim végén már nem testvérrel vagy baráttal szeretnék együtt élni.:-) Azért mégiscsak a házastársam az, akivel életem remélhetőleg leghosszabb időszakát élem le együtt.
A baráti, testvéri kapcsolat nagyon fontos, de teljesen más,
Egyetértek Brigivel, főként mivel nem mindenkinek “adatik meg”, hogy 20-30-40-50-60- évesen a nagy ő-vel, egyáltalán párkapcsolatban éljen. És ez nem feltétlenül akarás vagy választás kérdése.
Nagynéném tavaly vesztette el a párját, akivel 10 évig voltak együtt. Unokatestvéreim (nagynéném lányai) már évek óta vidéken élnek, egyikük Győrben, a másikuk Szegeden. Ilyenkor azért átértékelődik sok minden az ember életében. Egyedül maradni, gyászolni mindenképp nagyon rossz így is, úgy is, de sokat számít, ha van ilyenkor mellettünk egy-két közeli barát. Nem szerencsés egy lapra (csak a párkapcsolatra) rakni az egész boldogságunk reményét, mert sosem lehet tudni, hogy mit hoz a sors.
Bocsi hogy beleugat, de igazad van tragédiával:) Működik még messzire költözéssel is, meg ha esetleg rosszabb fázisodban vagy…300 km hirtelen áthidalhatalan lesz, a problémáidat magadnak köszönheted vagy egyszerűen csak eltűnnek.
Előny viszont, hogy a névjegyzékben maradtak viszont tényleg szeretnek:)
Remélem.:-)
Nem csak a távolság lehet gond, hanem az eltérő életszakasz is, nekünk pl. a baráti körben először lettek gyerekeink és ez sok “problémát” okozott, nem igazán értették miért nem tudunk csak úgy elmászkálni mint korábban, vagy miért nem tud a gyerek bárhol és bármikor elaludni.:-) Szomorú, hogy mondom, a 30-as éveim második felében járok és a 4-es baráti körből, akikkel egyetem alatt barátkoztam össze kettőnknek van gyereke, de a másik innen 1500 km-re él. Én meg hol terhes voltam, hol szoptattam, nagyon nem könnyű így elindulni bárhová.
Anise87! Nagyon jól írtál, én is hasonlóan gondolom. Csak kíváncsi vagyok mások hogy élték/élik meg. Nálunk mondjuk a gyerekek is “segítenek”, sosem tenném meg velük sem én, sem a férjem, hogy apa, vagy anya nélkül nőjenek fel. Ami nekem “érdekes” (bár ne tapasztalhattam volna meg….), hogy nem akkor jöttek a nehéz időszakok, amikor valami baj, tragédia történt, akkor mindig nagyon együtt voltunk, hanem amikor átmeneti, nyugisabb időszak jött. Ez nagy tanulság volt.
Basszus nekünk is:) Ha béke van és minden jó tuti hogy csinálunk valami feszültséget. Bajban meg teljesen rendben vagyunk. Én nem értem miért, de már készülök rá:)
Szerintem ugyanazért, mint hogy egy csomó félős ember bajban nem pánikol, hanem ura a helyzetnek. Egész addig arra gyakorolt, próbált, végre elemében van! :D De amúgy is, ha baj van, megvannak a prioritások, nincs idő picsogni. Utána leeresztesz, és jöhetnek elő a problémák. Vagy például az is ilyen szerintem, amikor egy húzós időszak vége után robbansz le, mert addig “nem lehetett” betegnek lenni, de amint lazaság van, “megengeded magadnak”. Vagy amikor vészhelyzet van, nem félsz, csak azután tör ki rajtad a pánikroham, hogy már lement. (A pániknak amúgy is jellemzője, hogy tudja a tested, hogy mikor vagy olyan helyzetben, hogy nem kaphatsz rohamot, mert balesetveszélyes, erre amint hazaérsz a négy fal közé, és biztonság van, bumm, jön elő csőstül az egész.)
Szerintem valahogy így van a párkapcsolati nyűgökkel is. Amikor nehéz időszak van, akkor nem terhelitek magatokat pluszban még ezzel is. :)
Detto
“nagy szerelmi lónyál” :)))) Köszönöm, feldobtad az estém. :D
I’m here to serve! :D Vagy hogymondjam. Blogolunk és védünk!
Át fogom linkelni ezt a legjobb barátnőmnek, van-e kedve az interjúhoz, mert én szívesen benne lennék a dologban. =) Ovi óta vagyunk barátnők, már több, mint 15 éve, ami egyszerűen felfoghatatlan számomra, gyakorlatilag együtt nőttünk fel. Nagyon sok mindenben különbözünk, de ennek ellenére maximálisan megértjük és támogatjuk a másikat, és úgyszeretemhogyjajj.=)♥
Jaj, de jó kis cikksorozat lesz ez! Nagyon érdekes téma. :) Örülök, hogy írsz ilyenekről, Via.
Engem elsősorban a nem párkapcsolati (szerelmes) párosok válaszai fognak érdekelni. Sokszor úgy érzem, hogy a párkapcsolatok túlértékeltek, és néhány ember mintha a boldogság egyetlen forrásaként tekintene a szerelmi kapcsolatokra. A többi emberi kapcsolat meg eltörpül emellett. :( A párkapcsolatokkal ezernyi film és könyv foglalkozik, női magazinok tucatjai cikkeznek rendszeresen arról, hogy hogyan tartsd életben a lángot, hogyan tegyél a párod kedvére, hogyan légy szexi, csábító, stb. És hol maradnak a barátságok? Mitől működik jól egy testvéri kapcsolat? (Már akinek van testvére.) Mik a buktatók? Hogyan vitatkozzunk, hogyan kezeljük a konfliktusokat? Mik az elengedhetetlen elemek a barátságban? Mik azok a jelek, amikről gyanakodni lehet, hogy azt a barátságot újra kéne gondolni, vagy esetleg el is kéne engedni? Hogyan dolgozd fel, ha “szakítottál” egy barátoddal? Ezekről sokkal kevesebb szó esik.
Igen, a nagy ő csak egy ember, de van még itt sok másik is a bolygón, akivel tök jó ismerkedni, kalandozni, beszélgetni, utazni. Egy barátság ráadásul azért is király, mert ott még a szex ígérete sincs a pakliban, aztán mégis számíthattok egymásra! :) Ez ilyen tök szuper dolog a szememben.
Már jelentkezett több baráti pár és egy testvérpár is! :)
Azt:) Nekem ebben nem csak a randik vannak benne, hanem valamiféle kapcsolati etika betartása is meg egy csomó más is:) Mert szép dolog a szeretet, de azért X év alatt nincs az végig jelen, minden pillanatban:) Na jó, jelen van de mélyen. Nagggyon mélyen, főleg mikor megint kinthagyta a szennyest..:)
Válságok idején (vsz nem volt jó gyerekszobám) sokszor nem az segít, hogy “jujj, de szeretem”, hanem hogy ez az “én életem, rengeteg munkám van benne, rohadjak meg ha veszni hagyom”. Vacakul hangzik eléggé, de vannak fázisok, mikor ez segít, és mikor túljutottunk akkor megint meg tudom találni a bennem élő galambot (vicceltem, vsz héja vagyok… Nem, férj szerint vércse:)). Sokszor könnyebb lett volna felrúgni, elmenni, újrakezdeni, őszintén hiszem, hogy nem találnék jobbat. Könnyebbet talán, but i don’t do easy:)
Én meg úgy vagyok vele, hogy annyira sosem rossz, hogy ne lehessen rajta javítani, ahhoz meg már öreg vagyok, hogy megint elkezdjem magam magyarázni valakinek az elejéről. Inkább átgyúrjuk magunkat a nehezén, fejlődünk, tanulunk, és utána mindig sokkal jobb. :) Mindig egyre jobb. ♥
Komolyan idegesít, hogy képes vagy 3 mondatban, normális hangnemben megfogalmazni amit mondok, anélkül hogy túl sok, túl kevés vagy agresszív lenne. Tök jó, mert így be tudnak csatlakozni jobbról is, balról is, de én miért nem tudom?:)
Mindegy, m;g dolgozom rajta:)
Anise, nem tudom, hogy számít-e, de én nagyon csípem az online “személyiséged”. :) Mindig egy jó humorú, pörgős csajszit képzelek el, akivel nem lehet unatkozni, mert egy kicsit olyan, mint a forgószél. A szimpatikusabb fajta forgószél. :)
You made my day:))))
Jaj, ez a téma engem mostanában nagyon foglalkoztat, hogy egy hosszú távú párkapcsolatban hogyan lehet túllenni a válságokon, apokalipsziseken meg a totális elbizonytalanodásokon. Itt valahogy nem hiszek a “pocsolya-elvben”, tehát hogy ha már elgondolkodsz rajta, hogy ez jó vagy rossz, akkor biztosan rossz. Szerintem is sokszor döntés, elhatározás az, ami keresztülvisz a nehézségeken, és ez nem annyira romantikátlan dolog, mint amilyennek hangzik.
Remélem, fognak ilyesmikről is mesélni a jelentkezők, hogy náluk hogy megy :)
Esther Perel mindig és örökké! https://www.ted.com/talks/esther_perel_the_secret_to_desire_in_a_long_term_relationship?language=hu
Nálam amúgy az a vízválasztó, hogy amíg hajlandóak vagyunk dolgozni a problémákon, addig nem baj, hogy vannak, mert úgyis lesznek. De amint az lenne, hogy totális beletörődés, apátia, közöny, “hát, akkor ez már mindig így lesz”, és közben meg rossz, ahogy van, DE meg se próbálunk változtatni, javítani, fejlődni, akkor meghúzom a vészféket. Erre eddig csak barátságoknál volt példa, párkapcsolatban nem, és remélem, nem is lesz, mert mindketten makacs dögök vagyunk, akiknek jobb együtt, mint egymás nélkül. :)
Mindenkinek elküldtem a linket, hogy jó az online személyiségem:)
Férj kedvesem biztosított, hogy ez csak online igaz:)
https://www.renegademothering.com/page/3/?s=love+relationship
Mi a 3as fázisban vagyunk. Old couples rule!
:D
Engem most az foglalkoztat, hogy az igazán hosszú, jó házasságok mitől működnek jól.:-) Nem 5 évesre gondolok.:-) Ilyen riport nem lehetne?
Erre a sorozatra jelentkezhetnek házasok is, és ha több, mint öt éve vannak együtt, az sem baj, sőt. A jó házasság alapja is egy barátság, legalábbis szerintem (ha ~7 év házassággal és ~15 év együttléttel releváns a véleményem.) Ha jelentkeznek, kifaggatom őket! :)
Szerintem is a barátság az alap. És szerintem Via releváns a véleményed. Így 6 év házasság és 18 év együttlét mellett azt gondolom több tapasztalatunk van mint sok házasnak. :-)
Bár azon mindig elgondolkodom, hogy a mi együttlétünk nem azért működik-e, mert fiatalon kezdtük el egymást megismerni és egymáshoz-egymással nőttünk fel. Gondolkodom a jelentkezésen, de férjecském nem biztos, hogy lelkesedne az ötletért.
Véleményem szerint a munkától és a fogösszeszorítós makacsságtól. Már hogy persze, kell a szeretet, meg a közös értékrend, de a csomó mindenhez az vagy nem elég, vagy annyi év alaatt pont akkor nincs jelen.
A munka alatt a kapcsolaton való dolgozást érted? Mert akkor bólogatok erősen. :)
Milyen jó ötlet! :)) Imádnám ezeket olvasni!
Nekem is van ilyen “másik felem” (közel 10 éve a legjobb barátom) de ő nem az a fajta aki ebben részt venne. Remélem, hogy lesz más, aki helyettünk is bebizonyítja, hogy létezik igazi lány-fiú barátság (még ha nem is érzelemmentes). :)
Ha esetleg rá tudnád venni, az tök jó lenne, mert imádnék “nem szokványos”, “tabudöntögető” barátságokat is bemutatni. Az egyik ilyen a fiú-lány, a másik tévhit, hogy a nők csak fúrni tudják egymást… Meg azt is jó lenne megmutatni, hogy nem csak gyerekkorban kezdődő barátságok léteznek, hanem később is találhatsz olyat, akivel jól kijössz. Ilyen céljaim is vannak a sorozattal. :))
Lehet, hogy ciki, de nekem egy gyerekkorban induló barátságom sincsen. Nem is voltak gyerekkoromban barátaim, egy kívülálló, koravén kislány voltam.
Nem ciki, mint írtam, pont ezeket a tévhiteket akarom eloszlatni. :) Itt különben sem ciki semmi sem. Láttad már az “Igen, normális, ha…” kezdetű cikksorozatot? :D Pont erről szól! Nyugi, jó helyen vagy. :)
…nekem sincs gyermekkorban induló barátságom és én is többnyire egyedül voltam (kicsit még most is összeszorul a torkom, ha erre gondolok, pedig most már minden rendben). Mindig is szerettem volna tudni, hogy mások ezt hogyan csinálták, és jó ilyenekről olvasni :o)
Bár én nagyon szerencsésnek tartom magam, mert bár annak idején 120 km-rel távolabb költöztünk a helytől, ahol életem első 13 évét töltöttem, megmaradt a barátságom a legjobb barátnőmmel, akivel “a babakocsiban” kötöttünk barátságot, azaz 38 éve… sőt, továbbra is ő a legjobb barátnőm, földrajzi akadályok mellett is. Hálás is vagyok a sorsnak.
De mivel rajta kívül nem sok barátságom maradt meg a gyerekkorból, én együttérzek azokkal is, akiknek nem maradt…