Marcella 26 éves, egy budapesti informatikai cégnél dolgozik mint junior szoftverfejlesztő, programozó. Mesél arról, hogy a szakmának fontos része a gyakorlati tapasztalat, a folyamatos fejlődés, tanulás, az elemző és kreatív gondolkodás, de az egyáltalán nem, hogy férfi vagy nő az illető. :)

– Miből áll a munkád?

Jelenleg az én munkám nagy általánosságban bármilyen felmerülő feladat vagy probléma megoldása egy adott projekten, ami rendkívül változatos. Dolgoztam már optikai cég belső szoftverén, autógyártásban használt szoftveren és CRM rendszeren is. Van, hogy csak „kellene egy olyan, hogy…” típusú feladataim vannak, van, hogy „ez nem működik” típusúak, de jelenleg egy teljesen új szoftver felépítésében veszek részt.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? 

Őszintén szólva nekem képzettségem ehhez MÉG nincs. :) Most végzem a második évét egy kétéves szoftverfejlesztői OKJ képzésnek. Alapvetően az a tapasztalatom, hogy nem azt nézik, milyen végzettségem van, hanem hány év tapasztalatom van, milyen programnyelveket sajátítottam már el, mennyi és milyen projekteken vettem részt, és azokban milyen feladatot láttam el, no meg azt, mennyire vagyok kész fejleszteni önmagamat. Alapvetően egy programozó szemlélet kell, ezt a fajta gondolkodásmódot kell elsajátítani, és innentől kezdve ténylegesen azon múlik, mennyi energiát fektet bele az ember a tanulásba. Ez a szakma ugyanis a folyamatos fejlődésről, tanulásról, önmagunk fejlesztéséről (is) szól.

– Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?

Nehéz meghatározni, hogy könnyű-e ez a munka, vagy nehéz. Sokan irigyelnek érte, hogy milyen könnyű dolgom van, ülök a gép előtt egész nap, még ilyen irányú végzettségem sincs, sőt amikor otthonról dolgoztam, akkor kifejezetten azt hallottam sokszor, hogy én nagyobbrészt pihenek. Másik oldalról pedig a programozás valami misztikus dologként él az emberek fejében, amit csak kevesen tudnak megtanulni. Amit pedig a legtöbben gondolnak az az, hogy ez férfiszakma.

Úgy gondolom, hogy igenis nehéz ez a munka, mert folyamatos tanulásról szól, nincs megállás, nincs pihenés, folyamatos agymunka, ami a kezdeti időkben nagyon kifárasztott. Másrészről egyáltalán nem gondolom, hogy olyan misztikusan nehéz lenne, ha az ember el tudja sajátítani a gondolkodásmódot, és van kellő mértékű szorgalma és kitartása, jó úton halad afelé, hogy programozó legyen.

Azt pedig nem tagadom, hogy határozottan több a férfi a szakmában, mint nő. Egy cégnél dolgoztam eddig, ahol rajtam kívül volt más női programozó (és ott is csak egy). De azt nem gondolom, hogy kifejezetten férfiszakma lenne. Olvastam egy cikket, ahol a kötéshez hasonlítják a programozást, barátnőm a kottaíráshoz és a legózáshoz, nekem pedig a rabló römi jut róla eszembe. :) Logikus gondolkodás kell hozzá, ami tanulható, és semmiképp sem nem-függő. :) 

– Mikor érezted úgy először, hogy megtaláltad a helyed a szakmában?

Sokáig kerestem a helyem, nehezen találtam meg a hivatásomat, mivel nagyon tág az érdeklődésem (bölcsész diplomám van például, tudom, nagy ugrás :)). Diplomaszerzés után, amikor már ott volt a kapunyitási pánik, miközben épphogy volt valami munkám, fentebb idézett barátnőm inspirált, hogy elkezdjem a szoftverfejlesztői OKJ-t. Fél éve jártam a képzésre, amikor meguntam az akkori munkám, és úgy döntöttem, ugyan még semmi tapasztalatom, semmi tudásom és semmi gyakorlatom, de én meggyőzök valakit arról, hogy ezt akarom csinálni, és elkezdtem az ismerőseimet kérdezgetni, ki tudna nekem ebben segíteni. Sikerült is találnom egy céget, ahol a főnök látott bennem fantáziát, és úgy gondolta, kitanít. Áldom azóta is az eszemet, hogy ezt tettem, ugyanis azért tartok most ott, ahol, mert ez egy nagyon gyakorlati szakma, és akkor tanulja meg az ember, ha csinálja. Igazából ott az első cégnél éreztem azt, hogy én ezt élvezem, és úgy érzem, kihasználom a képességeimet, teremtek valamit, és ez lesz az én hivatásom. :)

– Minek készültél gyerekkorodban?

Gyerekkoromban mindig is állatokkal akartam foglalkozni, állatkerti gondozó szerettem volna lenni. :) Természetesen családi nyomásra („okosabb vagy ennél”) ezt megváltoztattam állatorvosra, és kalandoztam is ezen a téren egy picit (biológus szakon végeztem egy félévet, majd állatorvos mellett dolgoztam félévig, mint asszisztens), de valahogy nem ez lett az utam végül. Bár azt gondolom, ha annyi passzív jövedelmem lenne, hogy azt csinálhatnék, amit akarok, akkor bármikor foglalkoznék állatokkal. Azt hiszem, ez örök plátói szerelem marad. De szerencsére (egy időben úgy gondoltam, hogy inkább sajnos), ahogy fentebb említettem, nagyon tág az érdeklődésem, így abszolút megtaláltam a hivatásomat a programozásban :)

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy?

Talán arra vagyok a legbüszkébb, hogy ilyen bátran belevágtam nulla tudással, és sikerült elvinnem arra a szintre, amikor már nem én kutatom a munkát, hanem engem keresnek meg vele. Jelenleg úgy érzem, még rengeteg tanulnivalóm van, nagyon friss, nagyon új, úgyhogy ez a fő célom: tanulni, tanulni, tanulni. :) Hosszútávon szeretnék „mezei programozóból” feljebb lépni, ugyanis a munka jellegéből adódóan 40 éves korom után nem fogom tudni ezt azon a színvonalon csinálni, ahogyan érdemes, de még nem döntöttem el, ez a feljebblépés pontosan mit fog jelenteni.

– Milyen kihívások vannak a munkádban?

Az állandó agymunka, a folyamatos gondolkodás rendkívül kifáraszt. 8-10 óránál többet nem tudok fizikailag foglalkozni vele. Nyilvánvalóan közben tartok 10 perces szüneteket, amikor csak valamin nekiállok bambulni, vagy teszek egy kör sétát az iroda körül – természetesen ezek után a szünetek után jövök rá a megoldásokra. :) De nap végén nagyon jólesik hazamenni, és valami teljesen mással foglalkozni. Kell a pihenés, hogy az agyam feltöltődjön.

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?

Igyekszem kimozdulni, vagy olvasni, vagy egyszerűen csak kikapcsolni az agyam. Nem mindig sikerül, ugyanis én is elkaptam a programozó-betegséget: álmomban is programozni szoktam. :)

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül?

Ehhez a munkához a „tehetség” kevés. Szorgalom kell, kitartás és lelkesedés. Senki sem a nagytudású embereket keresi, ugyanis tudhat akármennyit az illető, ha csak ímmel-ámmal végzi a munkáját, vagy nem hajlandó valami újat megtanulni. És rengetegszer hibázik az ember, rengetegszer szalad bele „megoldhatatlan” problémákba, és előfordul, hogy nincs kit megkérdezni, vagy a senior fejlesztő sem tudja a megoldást. Ilyenkor nem szabad feladni, hanem neki kell állni bújni az internetet, kísérletezgetni kell, többféle utat kipróbálni, aztán nagyon büszkének lenni rá, ha sikerül feltalálni a spanyol viaszt. :)

---

Mire vagy kiváncsi Marcella munkájával kapcsolatban? Kérdezz bátran!

A rovat többi interjúját itt találod. Kedvet kaptál te is mesélni a hivatásodról? Jelentkezz! Ha olyan munkád van, ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban.