Egy nyúl! A lakásban! Átutazta Európát, és most köszöni, jól érzi magát! :) Nyúlhíreket tessék, friss nyúlhírek Gomez úr világhódító körútjáról.

Először is nagyon élvezi, hogy nem szélsőséges az időjárás — nem jön nagy lehűlésekkel az eső, és nem lesz hőség, ha kisüt a nap. Gyakorlatilag konstans május van, ami a legideálisabb neki (és bevallom, nekem is a kedvencem :)).

A főhadiszállása eddig a pesti lakás volt, de többször lakott már a szüleimnél is hetekre (amíg utaztunk), így tudtuk, hogy nem okoz neki nagy megrázkódtatást, ha új helyhez kell szoknia. Okos, talpraesett, és feltalálja magát, így nem aggódtunk azon, hogy mit fog szólni az új lakáshoz. Az már a furgonos út közben és a német szálláson is látszott, hogy igazából csak annyi kell neki, hogy tudjon futkosni, és legyünk mi ott vele, meg hogy kapjon kaját (naná :D), de így körülbelül ezek az igényei. Kevés kell neki a boldogsághoz, egyszerű dolog nyúlnak lenni minálunk. :)

Ettől függetlenül nem rohantunk az új rutinjai kialakításával, átgondoltan szoktattuk az új helyhez. Egy kis nyúlháttér: Gomez már évek óta ketrec-független nyuszi, azaz a ketrece csak dísznek van, és annak, hogy legyen miben tartani az itatóját és az alomtálcát, egyébként szabadon jön-megy a lakásban. Így aztán nem is gitározik éjjelente / reggelente a rácson, ha valami nem tetszik neki, reggel nem kell külön kiengedni, hanem már vár minket, és akkor is elénk rohan, ha hazaérkezünk valahonnan. (Nincs is ennél jobb dolog, mint boldog — éhes — nyúlhoz hazaérkezni! ♥) Így tud igazán integrált része lenni a családnak, és ez nálunk már Áfonyával is bevált.

Első és legfontosabb mindig, hogy a lakás nyúlbiztos legyen, azaz semmiben ne tudjon kárt tenni, ami neki baj (megsérül, pl. 220V), vagy nekünk (tönkretesz valamit, pl. mobiltöltő), ez azonban kis áldozat azért, hogy van egy bolyhos barátunk, aki tényleg az életünk és a mindennapjaink része, nem csak egy rácsok mögé zárt állatka. Így aztán hamar beleszoktunk, hogy a földre nem teszünk semmi olyat, amit nem szeretnénk megrágva találni (újság, könyv), olyat, ami törékeny vagy kiborítható (tányér, bögre), olyat, ami veszélyes (drót, éles dolgok). Elvégre mi hoztuk be őt a lakásba, szóval az a minimum, hogy nem várjuk el tőle, hogy megtagadja önnön természetes nyúlságát. A nyúl rág. Ahhoz, hogy ne rágjon, vagy folyamatosan bezárod és soha nincs kiengedve, ami szar a nyúlnak is, meg neked is (ha csak az kell, hogy cukin üljön a sarokban, és ne mozduljon, vegyél egy Furbyt), vagy úgy intézed, hogy amikor és ahova ki van engedve (ez nálunk ugye mindig és mindenhova, de lakástól és nyuszigazditól függően változhat), ne legyen semmi olyasmi, amiért kár / veszélyes lenne, ha elrágná vagy felborítaná. És akkor senki sincs veszélyben, senki se dühöng a károkon, és lehet egymásnak örülni. Kompromisszum. A felnőttek így csinálják. :)

Az új lakásban amellett, hogy meg kellett tanulnia a dimenziókat, az első napokban még sok szétpakolt, cucc volt mindenfelé, ami a “ne legyen olyan elöl, amit a nyúl potenciálisan megrágna, és nem örülnénk neki” c. szabályt hívta életbe, így az első napokat legfeljebb a(z akkor még üres és raktárnak használt) nyúlbiztosított vendégszobában töltötte, vagy segített az építkezésben. ;) Fokozatosan engedtük egyre nagyobb és nagyobb térbe, miközben természetesen azokat is biztosítottuk előle (drótok elpakolva, stb.). Amikor először mehetett az egész lakásba (másfélszer akkora, mint az előző lakhelye — mármint lakhelyünk), akkor volt egy kis zavarodás, láttam, hogy még nem tudja biztosan, hogy mi merre, és furán volt, aztán betolatott a konyhaszekrény sarkába és odapisilt, de teljesen zavarban. Nem fogom azt mondani, hogy szégyenben, mert szerintem az állatok nem tudják szégyellni magukat, de tényleg kis furin viselkedett, és ez egészen biztosan azért volt, mert egyszerűen szegény elfelejtette, hogy merre van a vécéje, és merrefelé is kell oda menni. Természetesen nem “kapott” érte (nem élünk ilyesmivel); megsimogattam a fejét, feltakarítottam a tócsát, elkísértem a ketrechez, és utána egy pár napig továbbra is csak a nappaliban és a kisszobában tartózkodhatott, amíg azt rendesen betanulta, utána kapta vissza a hozzáférést a konyhához és a mi hálószobánkhoz.

Először esténként bezártuk a ketrecébe a kisszobán belül, aztán már csak a kisszoba ajtaját zártuk rá, hogy azért valamennyi mozgástere legyen, de mindig csak akkor volt a lakásban kiengedve, amikor mi is otthon voltunk, és láttuk, hogy mit csinál. Így lehet egyébként a legjobban tesztelni, hogy mit kell még nyúlbiztosítani, mert szép dolog az elmélet, meg az “á, azt biztos nem éri el“, meg “jaj, oda tuti nem tud felugrani“. Aha. Majd ő eldönti. :)) De nem egészen két héttel a beköltözés után már elmentünk úgy boltba egy órára, hogy egyedül maradt itthon, és mivel ugyanabban a fetrengős pózban volt, gyanítom, hogy észre se vette, hogy elmentünk, és lényegében azóta ketrecfüggetlenül lakik itt is.

Az első szabadon töltött éjszakáján volt csak egy extrémebb próbálkozása. Valamiért ugyanis rászokott, hogy feljár az ágyunkra, és ott alszik — sokszor úgy is, hogy mi is ott vagyunk, engem pl. elkísért egy délutáni kimerülős szunyókára (a feszített tempó meg a nyári nap ezt teszi az emberrel), és a lábam mellett durmolt. Először egyébként úgy vettem észre, hogy ezt szereti, hogy az egész lakásban nem találtuk (ilyenkor tűnik fel, hogy a.) ez a nyúl rohadt kicsi, b.) ez a lakás rohadt nagy :D), és aztán bementem ágyazni a hálószobába, ő meg ott fetrengett a lepedőn.

Az a gyanúnk, hogy azért jár fel, mert a régi ágy alá be lehetett menni, és akkor oda ment délutánonként, de most tárolók vannak az új ágy alatt, tehát alá menni nem lehet, rá meg igen, akkor meg most ezt választja. Az első szabad estéjén látszott, hogy mennyire megszerette a hálót, mert kizártuk a szobából (nem akarunk vele egész éjjel aludni; gyakran felébred, és félek, hogy lerúgjuk vagy ráfekszünk), és valamikor hajnalban elkezdte kaparni az ajtót, hogy engedjük be, aztán teljes erőből nekirohant fejjel (kis kos), de ez akkora zajt csinált, hogy hirtelen azt se tudtam, mi robbant fel. Szerencsére ez elég volt ahhoz, hogy rájöjjön, hogy nem lehet az ajtót fejeléssel kinyitni, úgyhogy azóta nem próbálkozik. Éjjelente hallom, ahogy járőrözik, és eljön az ajtóig (tarapp-tarapp-tarapp), aztán megáll, hallgatózik, hogy ébren vagyunk-e, és utána visszamegy a nappaliba (tarapp-tarapp-tarapp). Ezt egyébként a reggeli időpontjának közeledtével egyre gyakrabban csinálja, és van egy pont (nagyjából tíz óra után), amikor eldönti, hogy nem hagy minket tovább aludni, főleg, ha még beszédet is hall a szobából, és akkor megint megkaparja az ajtót, hogy leszünk szívesek kijönni, mert ő éhes. :)

A hálós-barátságos közös bújások most kicsit parkolópályán vannak, mert megint meg kell tanulni a rendszert, ugyanis volt egy kis visszaélés a privilégiumokkal. Amikor szállóvendégeink voltak egymás után sok éjszakán át, és Gomez újra a kisszobába bezárva töltötte az éjszakákat (hogy ne boldogítsa a gyanútlan vendégeket a látogatásaival), emellett napközben városnézés és egyebek miatt nem is voltunk itthon, nem foglalkoztunk vele annyit. Egyik este aztán arra mentem aludni, hogy van két jól célzott tócsa a párnámon. Ez 100%, hogy bosszú volt, mert előtte simán lejárt az ágyról, hazatalált a vécéjéhez, szóval nem a tájékozódással volt gondja, hanem ahol a legintenzívebb volt a szagom, azt felüljelölte, csak hogy tudjam, ki a góré. Úgyhogy most már nincs felügyelet nélkül a hálóban, de reggelente bejöhet, és mellénk ugrik, illetve az esti olvasáshoz is csatlakozhat, de most ennyi, mert le kell fektetni a határokat, én meg utálok hulla fáradtan este párnát mosni és ágyneműt húzni. :) De ez szerintem megint olyan dolog, amit egy állattartó ember már rutinosan visel, és akit zavar a pisi/kaki, az leginkább ne éljen se idős, se fiatal két- vagy négylábúval. Ez az élet és az egymásért vállalt felelősség része.

Kedvenc helye a kandalló előtti mélyedés (pedig be sincs fűtve, de valahogy bejön neki a fészek), néha még megijed az öreg ház zajaitól, és akkor toppantgat, illetve ha a szomszéd macskákat látja a kertben kószálni, nekik is toppant egyet (a biztonságos nappali közepéről), hogy jól megvédjen mindenkit. ♥ A kertbe nem mehet ki, és a kertajtót egy babaráccsal el is zártuk előle, hogy ne slisszanjon ki mellettünk, amikor kimegyünk. Rókák és macskák vannak odakinn (akik elől a rács ugyan nem véd, de ezért is nem hagyunk se ajtót, se ablakot nyitva, amikor nem vagyunk a szobában, éjszakára meg pláne nem!), másrészt meg tele van olyan növénnyel a kert, amit nem biztos, hogy meg kéne csócsálnia (hátha mérgező vagy elcsapja vele a hasát). Eddig se volt kertben sétálós, hámhoz szoktatott nyuszi, ezután sem lesz az, túl sok a kockázat és az ismeretlen tényező. Itt tuti ő húzná a rövidebbet, bármilyen másik állattal is futnánk össze, ennyit nem ér a dolog. A kertből élvezi a fényt, a friss levegőt, szeret hallgatózni, és ennyi. :)

Ebbe a pózba beült, és negyed óráig bámulta a falat a kupi tetején, mi meg próbáltunk nem megpukkadni a röhögéstől a háta mögött, mert annyira idiótán nézett ki a kis krumpli, mintha a világ tetején ülne és kontemplálna a mindenkit leigázó tervein. :D

Egyszer volt csak, hogy volt egy kis leállása (a szokásos, nem eszik fél napig, már írtam róla korábban), kicsit izgultam, mert itt még nincs dokija (lassan kelleni fog, mert az őszi oltását hamarosan meg kell kapnia), de hamar helyrerázódott. Szerencsére a kertben tudok füvet szedni, és nő a bazsalikom is (a rohadt meztelencsigák ellenére — a polcra nem mennek fel, muhaha!), így azzal mindig lehet rajta segíteni egy kicsit, ha amúgy nincs étvágya.

Egyébként meg rohangál (imádja a padlószőnyeget a kisszobában) és alszik, leginkább mindenhol, de főleg a napsütésben. Ami szerencsére van bőven. :) Nagyon szeretjük, akármilyen káosz is van, vagy dolgosak a napok, ő egy remek kis fix pont az életünkben. Rengeteg kedvességet ad, és abszolút hozzátesz az “otthon”-érzéshez, hogy velünk van. Nem is csináltuk volna máshogy. :)

Na, nincs rossz dolga. ♥