“Miért nem érem el a céljaimat? Miért nem haladok?” Manapság elég kósza gondolatként körbefutnia a fejedben valamelyik ehhez hasonló kérdésnek, és máris  ugranak elő a legközelebbi bokorból a kéretlen jótanácsok rokonoktól, barátoktól, szociális média influenszerektől. A javasolt megoldás szinte mindig egy “hatékonysági tipp”, ami a legújabb divatba öltözve kelepeli el pontosan ugyanazt, mint tíz, húsz, negyven éve:

• Hát csak írj teendőlistát!
• Kelj még két órával korábban!
• Fuss neki megint, csak most jobban!
• Az idődet beosztani, no azt próbáltad-e már?
• A halogatást ne csináljad, helyette a csinálást csináljad!

És a személyes kedvencem:

• Csak kezdd el!

Azon lépjünk is rögtön át, hogy “csak”-kal szinte kizárólag a faék egyszerűségű, értelmes tartalmat nélkülöző egysorosok kezdődnek. Egyetlen emberrel sem találkoztam, aki azzal csapott a homlokára, hogy “Jaa, hogy úgy érem el a célomat, hogy csak megyek és elérem? Nahát, erre még sosem gondoltam! Hopp, már kész is vagyok!”

Abban már van valami, hogy nem mindegy, hogy hogyan osztod be a teendőlistádat, hogy milyen az időbeosztási rendszered, hogy hogyan tűzöl ki célokat. Ezek fontos, praktikus kérdések — későbbre. Amikor már a megvalósítás szakaszában vagy.

De amikor egy év, vagy egy projekt, vagy egy nap elején nagy levegőt veszel, hogy nekifuss a hegynek, nem fogsz tudni olyan gyorsan és olyan technikásan futni, hogy maguktól lepotyogjanak a mindenféle rádaggatott nehezékek.

Milyen nehezékek? A korlátozó hiedelmek, amiket akár évtizedek óta hurcolsz magaddal azzal kapcsolatban, hogy hogyan néz ki a számodra a “cél felé haladás”, mivel szabad és nem szabad foglalkoznod, mi számít kudarcnak, és hogyan néz ki a siker. És ezek akkor is képesek zátonyra futtatni a céljaidat, ha nem is tudod, hogy ezek mozgatják a döntéseidet.

Éppen ezért ha megtanulod felismerni és észrevenni ezeket a korlátozó hiedelmeket, elképesztő mennyiségű terhet rázol le magadról.

Ezt az önismereti munkát pedig elég egyszer elvégezni, és máris megsokszorozhatod bármilyen addig tanult technika eredményességét.

Úgyhogy ebben a bejegyzésben:

1. megosztom az 5 típusmondatot, amit a leggyakrabban hallok olyanoktól, akik évről évre nekifutnak ugyanazoknak a terveknek, de sosem érnek célba.
2. elmondom, milyen korlátozó hiedelmek állnak leggyakrabban a mondatok mögött,
3. és mindegyikhez mutatok egy gyors, azonnal alkalmazható technikát

Úgyhogy ne aggódj: bármelyik is a te mondatod az alábbiak közül, már ma elkezdheted oldani a hiedelem rád gyakorolt hatását. :)

1. “Sosem érek rá arra, amit szeretnék, mert mindig közbejön valami!”

Ez a hiedelem van mögötte: “Nem én rendelkezem az időm fölött.”

Ha belegondolsz, a legtöbb dolog, ami közbejön az életben, az olyan váratlan dolog, ami azért jön közbe, mert más kér tőled valamit. Igen, van olyan, amikor olyan dolog jön közbe, ami tényleg mindent borít — például hirtelen lebetegszel, vagy a gyereked kezd el sugárban hányni — és akkor nem mondhatod azt, hogy “kicsim, most ne hányjál sugárban, nem ez van a naptárban, majd délután öttől érek rá ezzel foglalkozni.”

De a legtöbb dolog nem vészhelyzet. A legtöbb dolog egy e-mail, vagy egy telefonhívás, vagy egy kérés valakitől, és ha igent is mondasz rá, akkor sem kell, hogy rögtön a teendőlistád élére kerüljön. Hanem mehet a végére — és ezt meg is mondhatod annak, aki kéri!

Nem kell valaminek figyelmet szentelni csak azért, mert az a valami figyelmet kér.

És ez nem csak a munkahelyen érvényes, és nem csak emberi kérésekre. Ez igaz az e-mail értesítőkre és igaz a közösségi médiára. Attól, mert ott pittyog, nem kell vele foglalkozni. Sőt, ne pittyogjon. Lődd ki!

Amikor megtervezed a napodat, az csak a munka fele. A másik fele az, hogy vállald a felelősséget azért, hogy tartod magad ahhoz, amit magadnak kidolgoztál. Természetesen a fontossági sorrendet, a sürgősséget, a szükségességet figyelembe kell venned. Ha közbejön valami, ami borítja a napot, az csak olyan lehessen, amiről te magad döntöttél úgy, hogy “igen, ez fontosabb, mint amit kitaláltam” (mert sürgősebb, határidős, nem hagyhatod figyelmen kívül, stb.), vagy amivel kapcsolatban tényleg nincs döntési helyzeted, mert mondjuk vészhelyzet van (ld. a gyerek meg a hányás).

Az viszont nem vészhelyzet, hogy “Jaj, mit fog a másik gondolni, ha nemet mondok”. Az sem vészhelyzet, hogy “Nem fog örülni neki, ha ezt most visszautasítom”, és az sem, hogy “Juj, hát ezt illene megcsinálnom”. Jogod van meghúzni a saját határaidat és nemet mondani. Nem kell mindent elvállalnod, és nem attól leszel értékelt és szeretett tagja a közösségnek, hogy mártírként mindenre igent mondasz!

Ha ez a mondat a tiéd, ez mára a kihívásom neked

Egy napon keresztül csak annyi dolgod lesz, hogy vedd észre, amikor ez a valami történik, amit úgy hívsz, hogy “közbejön valami”. Figyeld meg, hogy amikor megtörténik, hogyan reagálsz:

• Mi az automatikus reflexed, mit kell erre reagálnod?
• Mit érzel, amikor megtörténik?
• Milyen értékrend alapján adsz elsőbbséget annak, ami közbejött?
• És végül, mi zajlik a fejedben, milyen gondolatok jönnek, amikor ez a valami átveszi az irányítást a napod fölött?

Hogyan tudsz változtatni a reflexen? Ahelyett, hogy automatikusan igent mondasz, vizsgáld meg, hogy van-e döntéshelyzeted a dologban, és hogy tényleg félbe kell-e érte hagynod mindent, amit most csinálsz, csak azért, mert ez “közbejött”.

Ha pedig nem kell, akkor bátran mondj nemet, vagy tedd a listád legvégére – ha jut rá energiád, akkor jut, ha nem, akkor meg nem. Így járt.

2. “Annyi mindent szeretnék csinálni, nem tudok választani!”

Ez a hiedelem van mögötte: “Muszáj elsőre jól választanom, mert csak egy esélyem van.”

Sok emberrel találkozom, aki elmeséli nekem, hogy nem halad a céljaival, aztán kis idővel később kiderül, hogy azért, mert van tíz célja, és nem akarja egyiket sem elengedni, de közben egyiken sem dolgozik. Mégis, valamiért ez egy csomó ember számára kevésbé rossz, mintha választana csak egyetlen célt – pedig ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy jobb egyáltalán nem haladni, mint legalább egyvalamivel haladni. Jobb, ha egyformán nem dolgozom egyiken sem. Inkább nem kezdem el X-et, mint hogy Y ne érezze magát elhanyagolva.

Valójában ha mindegyik célodat egyformán akarod, akkor egyformán jó lesz, bármelyikkel is kezdesz el dolgozni.

Annál pedig biztosan jobb lesz, mint hogy egyikkel sem csinálsz semmit.

Az a cél teljesül, amivel haladsz.

Amikor van 30 dolog a listádon, és igazából lényegtelen, hogy ezek most célok, tervek, vagy teendőlista-tételek. Tökmindegy. Jobb egyet választani, azon dolgozni, aztán választani még egyet, és így tovább, szép sorban haladni, mint egyszerre nem haladni sok céllal. Addig, amíg vacillálsz, hogy melyikkel kezdjed, már simán lehet, hogy megcsinálhattál volna egyet, és már rég a másodiknál tarthatnál a tételek közül.

Ez igaz a kis és nagy céloknál is. Minél nagyobb a cél, annál többet tudunk rajta vacillálni, annál jobban megy az idő a gondolkodással, nem történik semmi, nő a bűntudat meg a szorongás… amitől még kevésbé állsz neki… ÁLLJ!

A másik oldalon fontos emlékeztetned magad arra, hogy attól nem engedsz el végleg egy célt, hogy éppen most nem azon dolgozol. Azzal is közelebb kerülsz hozzá, hogy most épp mással haladsz, és csinálsz helyet/időt annak a célodnak.

És még valami: Azt ugye azért tudod, hogy ha elkezded, és nem olyan, mint gondoltad, és mégsem szeretnéd, akkor abbahagyhatod? :) Ha kiderül valamiről, amit te választottál magadnak, hogy mégsem az, amit szeretnél, akkor abbahagyhatod, hiszen te választottad. És mondhatsz rá nemet. Bármikor.

Ha azon aggódsz, hogy rosszat választasz a céljaid közül, mert mi van, ha nem az lesz az, ami igazán olyan, amilyet szeretnél, akkor ne aggódj, az rövid időn belül ki fog derülni! Ráadásul csak akkor fog kiderülni, hogy bejön-e neked az, amit választottál, ha elkezded csinálni – elméletben soha nem fogod tudni ezt kigondolni!

Sőt! Még ha rosszul döntesz, akkor sincs világvége: rosszul döntöttél, oké — de nem kötelezted el magad életed végéig, viszont szereztél egy tapasztalatod, amivel a következő célkitűzésednek már ezzel a tapasztalattal felvértezve állhatsz neki. Nem felesleges semmilyen munka, mert vagy célba érsz, vagy tanulsz és fejlődsz. És bármibe is fogsz, olyan területen is fejlődhetsz, amire először nem is gondoltál…

Az elkezdés is és a siker is nagy részt azon múlik, hogy nem hallgatsz a hülye hangokra a fejedben, hogy ez miért baromság, és elkezded. Ebben segít az elszánás. Az elszánás segít lehalkítani azt a rádiót, ami azt mondja, hogy “nem vagy még kész, béna vagy, stb.”.

Ha ez a mondat a tiéd, ez mára a kihívásom neked

Válassz egyet a céljaid közül, és határozd el magad amellett, hogy elkezded csinálni. Ezután figyelj: milyen “slágert” kezd el játszani a rádiód, hogy miért ne csináld? Ha ez megvan, el tudod kezdeni visszabontani, hogy valójában mi gátol meg abban, hogy elkezdd. És van, amikor már önmagában az elég, ha felismered a nem-elkezdés valódi indokát.

3. “Nem kezdhetem el, még nem vagyok elég…!”

Ez a hiedelem van mögötte: “Már az induláshoz is minimum tökéletesnek kell lennem.”

Ez az előző tévhit barátja. Az elv ugyanaz: az elmélet fontosabb, mint a gyakorlat, és az elmélet 100%-os teljesítése után engedheted meg magadnak, hogy belevágj a gyakorlatba.

Ez egész egyszerűen nem igaz.

Valójában nem addigra kell “készen” lenned, amire elkezded. Sőt!

Pont attól leszel erősebb, tapasztaltabb, és ügyesebb, hogy csinálod.

A maximalizmus is csak a halogatás egy módja — ráadásul nagyon sunyin csinálja, mert elhiteti magáról, hogy igényesség. Holott teljesen a szabotázsra megy ki a dolog: MINDIG lesz valami, amiben még nem vagy elég jó, így aztán soha nem tudod elkezdeni, ha a maximalizmusodra hallgatsz!

Ha ez a mondat a tiéd, ez mára a kihívásom neked

Ha legközelebb felmerül a gondolat, hogy “ne csináld, mert még nem tudod”, kontrázz rá a rádiódra azzal, hogy “így van, nem tudom, pont azért csinálom most, hogy megtanuljam!” Ezt neked, rádió! :)

4. “Valahányszor megpróbálom, mindig elfogy a lendületem.”

Ez a hiedelem van mögötte: “A kezdeti lendületnek kell elvinnie a végéig.”

Mindig elfogy a lendületed? Helyes. Az a dolga! Miért kéne örökké tartania? Mitől tartana örökké?

Az, hogy azon szomorkodsz, hogy elfogy a lendületed, az ugyanolyan, mintha azon szomorkodnál minden este, hogy “jaj, a fene vigye el, már megint álmos vagyok!” Igen! Így normális! Menj aludni! :)

A lendülettel ugyanez a helyzet. Igaz az a mondás, hogy addig üsd a vasat, amíg meleg. De aztán vissza lehet tenni azt a vasat a tűzbe, hogy újra felmelegedjen, hiszen előbb-utóbb kihűl!

És lehet, hogy paradoxnak hangzik, de sokkal nagyobb esélye van a motivációdnak visszajönni, ha hagysz szünetet, és kipihened magad, és nem erőlteted erőn felül a végkimerültségig, hogy csinálj valamit.

Azért is fontos tudatosítanod ezt, mert a lendület nem csak magától tud elfogyni. Ha beteg leszel, ha jön egy halaszthatatlan határidő, ha beleszaladsz egy váratlan akadályba, vagy ha egyszerűen elfáradsz, püff, lőttek a lendületednek.

A lendület mindig elfogy. Ezért jó, ha tudod, hogy újra tudod tölteni.

Amikor elhatározod magad valami mellett, és elkezdesz érte dolgozni, január elsején, következő hétfőn, vagy egy új hónap elején, vagy a születésnapod után, ha akkor megvan a lendületed, az nem a naptár miatt van. Nincsen varázsereje az elsejéknek. Neked van. Illetve annak, hogy elhatározod magad. Ehhez semmi köze annak, hogy a bolygó, amin élsz, önkényesen kiszámítva éppen hányadik napján jár a nap körüli keringésének, illetve a saját tengelyén éppen hányszor pördült meg.

Ha akarsz egy célt, és fontos neked, hogy teljesüljön, és eldöntöd, hogy mindent megteszel érte, ami a te hatókörödben van és rajtad múlik, akkor senkit nem fog érdekelni, hogy azt április ötödikén, kedden délután négykor találtad-e ki, vagy sem. Nem attól lesz sikeres, hogy mit mutat a naptár, hanem miattad.

Ha ez a mondat a tiéd, ez mára a kihívásom neked

Fogj egy papírt, és írj egy listát azokról a dolgokról, amik segítenek abban, hogy motivált legyél. Akár pihenés, akár az, hogy inspiráló dolgokkal veszed magad körbe (bármit is jelentsen az neked), akár az, hogy egyáltalán kimondod és felvállalod magadnak, hogy igen, ezért fogsz dolgozni. Nincs benne “csak” meg “bocs, hogy élek”.

5. “Elkezdtem, de nehéz, úgyhogy biztos rosszul csinálom.”

Ez a hiedelem van mögötte: “Az jelzi, hogy jó úton járok, hogy könnyű.”

Vannak a népszerű ezoterikus irodalomban sulykolt alaptézisek, amik évek óta annyiszor jönnek szembe, hogy már csak azért hihetőnek tűnnek. Az egyik ilyen szöveg, hogy a saját utadon járás egyetlen mércéje, hogy mennyire könnyű. Ha minden napod szivárvány és csillámpóni, jól csinálod. Ha bármi ennél kevesebb, hát ne is próbálkozz.

Ezt a hiedelmet legszívesebben lángszóróval irtanám, annyira káros. Épp ez a fajta gondolkodás gáncsolja el a leggyakrabban azokat, akik végre túljutottak az elindulást gátló akadályaikon.

Ha hiedelemirtásra van szükség, mindig Carrie anyánkat hívom segítségül.

Eddig több száz olyan emberről olvastam könyvet, cikket, interjút, önéletrajzot, amiben arról mesélnek, hogy hogyan jutottak oda, ahol most vannak. (Te is megteheted egyébként, az egyik leginspirálóbb dolog a világon életrajzokat olvasni!) Egyikük sem arról számolt be, hogy minden nagyon egyszerűen ment, és az ölükbe hullott a siker, és a kisujjukat sem kellett mozdítaniuk!

A legtöbbjük inkább azt meséli, hogy az elején közepesen nehéz, rettenetesen nehéz volt, sőt, egyenesen lehetetlennek tűnt az útjuk. Menet közben is folyamatosan akadályokba ütköztek, elgáncsolták őket, rossz döntéseket hoztak, de aztán tanultak belőlük, és mentek tovább. És mindent összevetve még mindig megérte végigmenni az úton.

Önmagában nem kudarc, hogy nehezen megy.

Nem azért nehéz, mert rosszul csinálod. Azért nehéz, mert csinálod.

Akkor lenne könnyű és kényelmes, ha nem csinálnál semmit. Csak úgy az eredmény is elmarad…

Valójában több, teljesen normális indoka lehet annak, hogy azt tapasztalod, hogy nehéz:

• Még soha nem csináltál ilyet az életedben.
• Még kezdő vagy, és ezért könnyebben hibázol.
• Épp most tanulsz egy új módszert, és, mint minden tanulási folyamat, ez sem megy egyik napról a másikra.
• Egy csomó belédnevelt hiedelmet, hozzáállást hoz fel, amiken túl kell jutnod, el kell őket felejtened, hogy tovább tudj lépni.

Még ha nagyon oda is figyelsz, simán megtörténhet, hogy mondjuk egy edzésnél meghúzol egy izmot. Azért történhet ez, mert újonc vagy, és ezt még meg kell tanulnod ezt is (meg egy csomó minden mást is). Sőt, azt is meg kell tanulnod, hogy hogyan gondozz egy sérülést, vagy hogyan folytasd a munkát úgy, hogy a sérült részt nem erőlteted, de attól még nem hagyod abba az egészet. Nem azért van izomlázad, mert abba kéne hagynod, amit csinálsz – attól van izomlázad, hogy csinálod.

És ez később is igaz lesz, bármiért is dolgozol. Ahogy előrehaladsz, van, ami tényleg könnyebb lesz, és van, ami nem könnyebb lesz, hanem ugyanazzal az erőfeszítéssel jóval tovább érsz el. A gyakorlattal pedig hamarabb túllendülsz a későbbi nehézségeken is — és lehet, hogy fél, vagy egy év múlva valami, amit most két napodba kerülne megoldani, már csak két óra lesz.

Ha ez a mondat a tiéd, ez mára a kihívásom neked

Vess számot arról, hogy már mennyi mindent elértél!

Fogj egy papírt, és írd össze azokat a dolgokat, amik most jobban mennek, mint akár egy hónapja, fél éve, egy éve, öt éve. Adok néhány példa “definíciót” arra, hogy mi az, hogy “jobban”, hogy ne egy maximalista, betarthatatlan izé legyen belőle:

• Hamarabb végzek vele.
• Könnyebben mondok rá igent vagy nemet.
• Ha felmerül ez a dolog, jobban tudom, hogy hogyan fogom tudni megoldani.
• Tovább bírom, mint korábban.

Most te jössz!

Te melyik hiedelemmel dolgozol? Csináld meg a gyakorlatot, ami a te mondatodhoz tartozik, és írd meg a kommentek között, milyen felismerést hozott a gyakorlat, miután megcsináltad! :)