Korábban már írtam itt a blogon arról, hogy a nem-mondás az időfelszabadítás leggyorsabb útja. És arról is beszéltem, hogy miért segít a határhúzás a munka és a magánélet egyensúlyának megtalálásában. Egy biztos: ha sosem mondasz nemet, nehéz az utolsó helynél magasabbra kerülnöd a saját fontossági listádon. Úgyhogy ez egy olyan készség, amit érdemes gyakorolni.
Persze ha egyszerű lenne nemet mondani, akkor elég lenne megmondanom, hogy mondj nemet, oszt’ nemet mondanál, oszt’ nem kellene a maradék cikk! De sokunkat egész életünkben arra treníroztak, hogy az igazán jó ember az, aki mindenkinek, mindig a rendelkezésére áll. Ebbe a nem-mondás elmélete sem fér bele, nem hogy a gyakorlata.
Úgyhogy kezdjük kicsiben. Ebben a cikkben nyolc kategóriát szedtem össze: egy perc alatt eldöntheted, hogy melyik olyan terület, ami jó lenne, ha kevésbé terhelné le a napjaidat.
A kihívásom pedig ez: fogd a terveződet, vagy akár csak egy cetlit, és jegyezd fel ezeket a területeket, majd jelölj ki hármat: amiben könnyű, amiben már kicsit kényelmetlen, és amiben közepesen nehéz lenne határt húznod, nemet mondanod. A könnyű területen már ma tehetsz egy lépést, a másik kettőben pedig a következő egy hét és egy hónap során vizsgáld meg, hogy mennyit tudsz elengedni, letenni belőle.
A nem-mondás paradoxona
Minél nehezebb valamire nemet mondani, annál több időt fogsz vele felszabadítani, amikor leteszed. Ez azért van, mert minél több időt öltél eddig valamibe, és minél jobban elkötelezted magad valami mellett, annál több hozzá az érzelmi kötődésed. Nehezebb valamit letenni, ha kötődsz hozzá, vagy úgy érzed, hogy “tartozásod” van vele kapcsolatban — akkor is, ha a nyers logika egyértelműen azt mondaná, hogy sokkal jobban megérné abbahagyni.
Ezért van, hogy a nettó időfelszabadításon túl mentális kapacitást, és lelki súlyt is leteszel, amikor nemet mondasz valamire. Ez az igazi jutalmad, amikor elengedsz valamit, ami már nem szolgál.
Minél nagyobb tehát az elköteleződés, annál jobban megéri letenni — de annál ijesztőbb is meglépni. Ezért a javaslatom az, hogy gyakorolj. És kezdj kicsiben. Maratont se a kanapéról futunk.
És a legjobb, hogy a részeredmény is számít. A nem-mondás ugyanis nem végletes játék, amiben vagy mindenkor mindenkinek mindig igent mondasz, vagy onnantól kezdve soha senkinek semmiben nem állsz rendelkezésére. Van a két véglet között rengeteg lépés. És van, aminek nem reális az azonnali teljes elengedése. De a fele annyi energia, fele annyi idő is rengeteget ér. Összeadódik. Úgyhogy bármelyik alábbi kategóriá(k)ban ismersz magadra, érdemes elkezdened azon dolgoznod, hogy kevesebb energiát vegyen el tőled.
Nemet szabad mondani…
1. Időrabló honlapokra és linkekre.
A internet összességében szuper dolog. Nem is mondanám, hogy nem az, hiszen ezt a cikket is a neten olvasod, és nagyon örülök, hogy itt vagy! :)
Az internet mára már teljesen felsorakozott az áram és a víz mellé a közművek csapatában. Amikor már a számlákat, hivatalos ügyeket, a közepes és nagyobb távolságban élőkkel való kapcsolattartást, meg a munkánk jelentős részét a neten keresztül intézzük, akkor a “dobjuk a laptopot és a telefont a kukába” mozgalom egyre nehezebben indokolható.
De azt már biztos nem annyira fontos megtudnod, hogy ki az a 10 híresség, akinek szörnyen sikerült a plasztikai műtétje. Akkor se, ha az ötödik képen olyan van, amitől “nem hiszel a szemednek”. Persze, hülye példa, de direkt írtam. Bármit is akarunk mostanában tudatosan csinálni a számítógépen és a telefonon, egyre több minden szüremkedik be, amit nem kértünk, mégis ott ugrál, hogy nézzük meg, csatlakozzunk, pörgessük, stb.
Hogy néz ki a nem-mondás az interneten? Nem az akaraterő növelésével, hanem a blokkolással. Minden eszközöd minden nem-kritikus fontosságú alkalmazásában lődd ki az értesítőket. Ne pittyanjon, ne villogjon, ne zörögjön. Majd te eldöntöd, hogy mész-e oda. Estétől reggelig pedig csak az érjen el, akinek tényleg mindig fontos, hogy elérhető legyél. Ha pedig szívesen kipróbálnád a teljesen elszeparált “offline órák” módszerét, arról itt írtam bővebben. :)
2. Unalmas, számodra érdektelen könyvekre és sorozatokra.
“Ezt most már elkezdtem, úgyhogy be is kell fejeznem!” Ezt az állítólagos szabályt nem tudom ki találta ki, de nem, nem kötelező befejezni, amit elkezdtél! Akkor se, ha megvetted azt a könyvet. Ötven oldalnál kifulladt? Nehogy továbbmenj négyszázig! Vidd be antikváriumba, add a könyvtárnak, örülni fognak neki.
Ha valami nem érdemli meg az idődet és idegesít, hagyd félbe, ne zabálja tovább az energiádat! Sorozat, amit mindenki néz? Borzasztó vagy belealszol? Szuper, akkor akár epizód közben is kikapcsolhatod. Miért ne? A szabadidőd aranyat ér — olyan tevékenységgel töltődj, ami tényleg kikapcsol, inspirál.
3. Egy meghívásra olyan helyre / programra, amihez nagyon nincs kedved.
Komfort zónát tágítani izgalmas és hasznos, de nem kell állandóan erőltetned, és nem kell minden meghívásra bólogatós kutyát játszanod. Válogasd meg nyugodtan, hogy mire és kire szánod az idődet! Sajnos nem érsz rá, kész.
4. Egy olyan emberre, akivel sosem visz előre a beszélgetés, csak lehúz.
Sokunknak alapvető üzemmódja az “azonnali rendelkezésre állás”. Legyünk elérhetőek. Persze, vannak olyan kapcsolatok az életben, ahol ez alapvető (például akikről gondoskodsz, akikért te vagy felelős). De nem az összes kapcsolatod az.
Ha legközelebb olyan helyzetben találod magad, amiben a másik úgy veszi, hogy kérdés nélkül bármikor rendelkezhet az időddel, akkor próbáld ki, hogy udvariasan zárd rövidre a társalgást – ha egyáltalán annak lehet nevezni, amikor valaki újra meg újra feltart, rád egy cseppet sem kíváncsi, csak nagymonológban előadja a panaszáradatát és lelki szemetesládának használ.
“Nagyon sajnálom, hogy megint kilukadt a fekete sportzoknid a túrázásnál, de sajnos mennem kell, odaég a sütő/le kell adnom a prezentációt/mennem kell szülni.” (Kontextus alapján választható.)
Ha pedig nem kiemelten fontos, hogy szoros kapcsolatot tarts az illetővel, akkor eleve lejjebb veheted a találkozások számát, sőt, le is teheted a kapcsolatotokat. Szabad megválogatnod, hogy kit engedsz az életedbe, és nem alapvető emberi jog a barátodnak lenni!
5. A 100%-os teljesítményre.
A sztahanovisták ideje lejárt, név nélkül mégis ott dolgozik bennünk tovább az elv, hogy csak azt a munkát végeztük el jól, amit tökéletesre végeztünk. Na de mi számít tökéletesnek? Ez egy jó lehetőség az önmarcangolásra és a túlhajtásra… Hidd el, elég lesz a kevesebb is. Persze ez nem azt jelenti, hogy mostantól mindent vegyél félvállról, de a rengeteg feladatod közül mindig súlyozhatsz: mi az, ami tényleg a figyelmed és szakértelmed 100%-át igényli, és mi az, aminek elég a 80, sőt, akár a 60 százalék is ahhoz, hogy elég jó legyen?
6. Egy beérkező feladatra, amit akár más is elvégezhetne.
Sokkal többre jutsz, ha kevesebb dologgal haladsz, azokkal viszont stabilan és kitartóan, mint ha túlvállalod magad, mindent te akarsz csinálni, és elaprózod a figyelmedet.
Egyenes út vezet a kiégéshez, ha fullra betáblázod a naptáradat, hogy cserébe kirakhasd magadra a plecsnit, hogy hű-de-elfoglalt vagy. Cseréld ki azt az automatizmusodat, hogy rögtön mindent elvállalsz, ami szembe jön (vagy amire megkérnek), arra, hogy minden beérkező feladatnál átgondolod:
- van-e más, alkalmasabb ember a feladatra;
- mindenképp most kell-e ezt megcsinálni;
- van-e erre most időd;
- szeretnéd-e egyáltalán?
Ez az egyetlen út, amivel jutni fog idő a pihenésre és a feltöltődésre is – amivel viszont sokkal többet segíthetsz a céljaidnak, mint ha folyton még többet és még többet pakolsz a tányérodra. Lehetsz jó ember akkor is, ha nem vállalsz el mindent, amit felkínálnak. :) De tényleg!
7. Egy álomra, ami már nem aktuális.
Akár te álmodtad magadnak még régebben, akár más álmodta neked — ha már nem tesz boldoggá, leteheted. Nem gyengeség, nem “feladás”. Később fel is lehet venni, legalább a pihentetéstől újabb erőre kaphatsz, de ha végleg búcsúznál tőle, azt is szabad.
8. Egy célra, amin csak mások elvárásai miatt dolgozol.
Legyél magasabb, soványabb, kisebb, nagyobb, dolgozz máshol, ne dolgozz, szülj ötöt, ne szülj, minek harmadik, nem elég egy diploma, legyen elég egy diploma, költözz, maradj a helyeden…
Olyan sokan tudják csípőből megmondani, hogy szerintük te mit csinálj, azt már jóval kevesebben kérdezik meg, hogy TE valójában mit akarsz? Hogyan érzed magad? Merre szeretnéd evezni a hajódat az életed tengerén?
Felnőtt ember vagy. Tök mindegy, mások mit dobnak hozzád életcélként — ha téged az nem tesz boldoggá, akkor hiába is akarnád teljesíteni. A “mit szólnak mások?” mantrát cseréld le arra, hogy “mit szólok én?”, és egy csomó energiád felszabadul. Ha pedig végigpörgeted a céljaidat, és felteszed a kérdést, “Én szeretném ezt?”, hamar ki fog derülni, hogy melyik az a célod, amit csak el kellene érned (valaki más szerint, mert illendő vagy kötelező), és melyik az, amit tényleg szeretnél elérni. Ettől nem vagy önző, csak figyelsz magadra és az érzéseidre. Ezt az öngondoskodást pedig nem végezheti el helyetted senki.
Csökkentem a tv és a közösségi médiára fordított időt. Szelektálom az ismerősöket és főleg a követéseimet. Reggeli és esti rituálét vezetek be, ezzel hatékonyabbá teszem azokat.
Tv-nél meghatároztam a kedvenc műsoraimat max napi 2, ezeket nézhetem, hetente 2x filmnézés tetszőleges. Tv háttérzaj helyett zenét hallgatok max. Felesleges időrabló posztolgatásokat, idegenekkel való érdektelen beszélgetéseket vitákat nem folytatok.
Honlapokról, amik érdektelenek leiratkozom.
A lehúzó kapcsolataimat folyamatosan bántás nélkül leépítem.
Köszönöm a segítséget, mert Te adtad az ötleteket.
Ha már feliratkoztam, de csak most vettem észre itt oldalt a Figyelemnaplót, akkor tényleg újra fel kell iratkoznom, hogy megkapjam? És akkor a hírlevelet is több példányban fogom megkapni? Annyi példányban, ahányszor feliratkozom valami újabban és újabban felfedezett letöltenivaló kapcsán?
Egy címmel csak egy példány hírlevelet kapsz, amennyiben minden letölthetőre más e-mail címmel iratkozol fel, akkor kapnál csak többet. Ha ugyanazt a címet adod meg, amivel a listán vagy, csak jelzed a rendszernek, hogy ezt is küldje ki neked. Nem kapsz duplungokat olyanból, amit egyszer már megkaptál! :)
Én ma egy bejövő feladatot adtam le, annak ellenére, hogy tudtam, hogy “tiltakozni” fog a célszemély. Az 5 perces harc közepén már megbántam, de akkor már ugye nem volt visszaút… a kiosztás után pedig nagyon-nagyon hálás voltam magamnak! :)
Most így hirtelen egy dolgot teszek meg. Ismerős ajánlására pár napja feliratkoztam egy hírlevélre, de rögtön éreztem, hogy nem az én utam. Gondoltam, adok 1-2 hetet a dolognak, olvasgatom, majd meglátjuk. Most viszont döntöttem, nem pazarlom az időmet. Köszi! :-)
Hajrá! :)
Sziasztok!
Ez a cikk az egyik legnehezebb feladatot tartalmazza számomra. Mondj nemet olyan emberre aki szívja a véred. Hosszú idő után rájöttem hogy az én véremet anyám szívta mindig. 11 évesen már főztem gyerekre vigyáztam, kertészkedtem állatokat etettem, takarítottam szóval rám tolta az életét.
Aztán lett saját családom felneveltem a gyerekeimet. Pont olyan természetű férjeket választottam mint ő— vérszívókat– elváltam kétszer.
Most meg az apám szrtókban lebénulva fekszik és természetesen anyám hozzá sem akart érni az első 3-4 hónapban. Én ápoltam megszerveztem az életüket, szereztem ápolási segítséget, öregek. Egy év múlva anyám szemműtétkere szorult (ennek lelki háttere hogy látni sem akarja apámat) . Feladtam a munkám és mindkettőt ápoltam. Apám beszédképtelen pelenkás magatehetetlen betegként, 5 éve fekszik, de ő tartja el anyámat is, aki megint zsinóron rángatja a családot. Anyu felgyógyult a szemei rendbe jöttek.
Számomra az a nagy feladat, hol a határ? Anyám hanyagul látja el az öreget, anyu nem elesett csak öreg, jó erőben van de nagyon lusta. Nem ugrálhatok folyton körülöttük. Mi van akkor ha a szülő vagy a gyerek miatt vagy leterhelve. A kettősség abban áll hogy az egyik öreg tehetetlen a másik meg visszaél mindennel.
Persze a saját megélhetésemről magamnak kell gondoskodni, az senkit nem érdekel hogy én miből élek, 50 felett hogyan tudom egyedülállóként megőrizni az egzisztenciámat. A gyerek élik az életüket van elég bajuk, és nem számíthatok rájuk. Az eszem tuja hol a határ. De aki visszaél a helyzettel az a jó szándékra és a segítőkészségre apellál. Mert milyen gyerek az aki az elesett öreg szüleit nem segíti. (persze vissza felé semmilyen segítség vagy együttműködés nincs). Jogi dolgok öröklés rendezetlensége, ami később még problémát és költségeket jelent melyek rám szakadnak. Amikor nem csak az a kérdés hogy egy órával többet instázok vagy sem, hanem az, hogy a valódi beteg szenved attól hogy a vérszívó visszaél a helyzettel. Gordiuszi csomó. Addig tart amíg élnek. És a nem beteggel több baj van mint a beteggel. S ha nem akarok én is megőrülni és a sztrókos mellé feküdni akkor KELL AZ A HATÁR , KELL AZ A NEM. Ez karma. Arc vesztés nélkül legyek jó gyerek, éljek meg, és őrizzem meg a saját méltóságomat függetlenségemet, életkedvemet, ne hagyjam magam kihasználni. Mindig a családtagokkal van egyébként a legtöbb probléma. Ők a legnagyobb karmánk.
Sajnos van, amikor a szülővel való kapcsolat mindössze adminisztrációban merül ki, és azt kell mondjam, hogy nem beszélünk eleget arról, hogy ez mennyire a szülő hibája is… Ő a felnőtt, sőt, ő volt előbb felnőtt, nem testálhatja a saját gyerekére a felelősséget, akkor sem, amikor még gyerek, és azután sem, ha a gyereke már felnőtt. A saját élete a saját élete, és neki kell vállalnia érte a felelősséget és feldolgozni a döntései következményeit.
Nagyon sajnálom, hogy ebben a helyzetben vagy, mocsok nehéz lehet. De egyáltalán nem gyengeség, ha segítséget veszel fel, és nem te pelenkázod a saját szüleidet. Akkor sem lenne az, ha amúgy csodálatos viszonyotok lenne a szüleiddel, de úgy, hogy még konfliktus is van… teljesen méltányolható. Van rá mód, hogy kiszervezd ezt a feladatot? Szakembert igényel amúgy is, idős embereket gondozni egy külön terület, ha még rokonod is, akkor meg érzelmileg is megterhelő a fizikai munka mellé… nem szabad, hogy ebbe belerokkanj. :(
Nekem a TOP3 az energia vámpír emberek és azok a feladatok, amik nem mentek át a bozótvágós 4 kérdésen, vagyis most épp nem a legeslegfontosabbak a számomra és nem is olyan sürgősek, a 3. és a legnehezebb pedig a félállásomról való döntés lesz, mert itt megvan az a bizonyos érzelmi kötődés, de már nem vagyok benne biztos, hogy ez engem a legjobban szolgál (vagyis, hogy még igazán fontos nekem). Ezenkívül még a meghívásokra szoktam néha eszetlenül igent mondani, vagyis ezen is szeretnék változtatni.
Én már hónapok óta az e-mail fiókom lomtalanításán dolgozom. Egyre több hírlevélről iratkozom le, mert egyszerűen nincs időm elolvasni őket. Amire még a héten nemet fogok mondani az egy meghívás, a hónap során pedig egy tábort húztam ki, ahol lelkileg feltöltődnék, de fizikailag kifáradnék. A 100%-os teljesítményt már jó ideje elengedtem, mert annyira túl vagyok terhelve a munkahelyemen, hogy örülök, ha felszínen tudok maradni.
Le is töröltem most a laptopomról a House of Cards 4. évadát, nem fogom befejezni. :D
Sajnos a facebook és az instagram rengeteg időmet elviszi, ezekről amúgy is tudom, hogy le kellene szoknom/vissza kellene venni belőlük. Hát most itt az ideje! :)
A House of Cards letörlését átérzem, semmi reményt nem hagy az embernek.. :D Én nemet mondok a beskatulyázásomra, hogy másokhoz képest vagyok valamilyen.. Igyekszem nem támogatni ezt az elképzelést :)
A House of Cards ott lett érdektelen nekem, hogy az aktuálpolitika durvább lett, mint bármi, amit Frank csinált volna… Minek húzzam fel magam rajta a szabadidőmben? :D
Az időrabló honlapok mintájára én egy ideje már nem olvasok kommenteket (oké, néha vétkezem) a hírportálokon és ehhez hasonló oldalakon, mert fölöslegesen tudom idegesíteni magam rajtuk. De bőven van kiszórni való a fb feedemből, akár oldalak, akár személyes posztok és az email feliratkozásaim is várnak egy jó kis gazolásra.