Miért küszködünk annyian azzal, hogy nincs elég óra egy napban?
És melyik az az egy szó, ami megbuktatja az összes időbeosztási módszert?
A két kérdésre ugyanaz a megoldás.
Csak most, a blog tizedik szülinapi kérdőívében vagy hatvanszor jött szembe ugyanannak a kérdésnek valamelyik variációja:
“Neked hogyan jut mindenre időd?”
“Hogyan fér bele minden az idődbe?”
“Hogyan osszam be az időmet, hogy mindenre jusson?”
Még hosszan sorolhatnám, de már most látod, hogy melyik szó ismétlődik újra meg újra.
A minden.
Amikor kapok egy olyan levelet, amiben szerepel ez a trükkös (és valójában alattomos) szó, vissza szoktam kérdezni: oké, kezdjük ott, hogy mi az a minden, aminek bele kellene férnie?
A válaszok alapján az olvasóim átfogó elvárása maguk felé jelenleg valahogy így néz ki:
Hozzam ki a maximumot a munkából, legyek nagyon hatékony, képezzem tovább magam, közben legyen rend otthon, nézzek ki jól, egyek egészségesen, tornázzak, keljek időben, legyen mindig tele a hűtő, tudjak foglalkozni az összes hobbimmal, töltsek minőségi időt a szeretteimmel, lássak világot, tanuljak nyelveket, építsem a karrierem, keressek sokat, legyek a közösségem aktív résztvevője, jussak el koncertekre és színházba, önkénteskedjek, mentsek állatokat, adakozzak, legyen tartalmas a kapcsolatom a párommal, élvezzem az életet, találjam meg mindenben a szépet és a jót, és mindig mosolyogjak.
Ismerős?
Nem gondolom, hogy meglepetésként ér az, hogy minden nem fér bele, hiszen valószínűleg már most is tapasztalod, hogy ahogy most csinálod, úgy nem sikerül megugranod ezt a lécet.
És biztos vagyok benne, hogy az is világos számodra, hogy ebből a listából már három tétel is önmagában kitölt 24 órát.
Nézzünk amögé inkább, hogy annak ellenére, hogy nap mint nap szembesülsz azzal, hogy nem fér bele, miért várod el továbbra is magadtól, hogy igenis bele kellene, hogy férjen?
Amikor minden nap azzal a gondolattal a fejedben oltod el lámpát az ágyad mellett, hogy “ma sem sikerült“, akkor hamar azon kapod magad, hogy túl vagy hajtva, egyre kevesebbet alszol, motiválatlan vagy, a céljaidból “muszájfeladat” lett, és ha van is kedved valamihez, mire oda jutsz, energiád már nem maradt.
Csalódott vagy amiatt, hogy mintha mindenki más szuperül egyben tartaná a saját életét, folyamatosan sikert sikerre halmoz, csak neked nem megy. Holott ez torz információ, mert az ő életükbe nem látsz bele úgy, mint a sajátodba, nyilván kívülről nem fogsz 100%-os képet kapni mások valóságáról. De ha ezt tudod is, akkor is másokhoz hasonlítod magad, és elfog a bűntudat, hogy miért nem olyan az életed, mint amit másokéról elképzelsz.
Úgyhogy egy nap “ez így nem mehet tovább!” felkiáltással felgyűröd az ingujjadat, és megoldás után nézel:
- végignézed a sztárvlogok egymást ismétlő hatékonyságnövelő videóit (amiket hallottak valakitől, akinek elvileg sikerült),
- felvásárolod az összes könyvet (amiben gazdag amerikai guruk elmondják hogy hogyan lettek gazdag amerikai guruk abból, hogy bestsellereket írnak a gazdag amerikai guruságról),
- próbálod magad motiválni szép képekkel és idézetekkel (amik inspirálnak egy darabig, de gyakorlati megoldást nem adnak),
- vagy farkasszemet nézel a fiókodban porosodó három kilós paksamétával, amit egyszer egy óra alatt eldaráltak a munkahelyedre meghívott időmenedzsment trénerek, akikről se előtte, se utána nem hallottál többet.
És amikor semmi nem sikerül, és nem lesz több időd egy napban, és nem jutsz tovább, eljön az a pont, hogy azt hiszed, hogy te rontottál el valamit.
Mert az biztos, hogy tuti jó a módszer, csak veled nem stimmel valami… Biztosan te nem erőlteted eléggé, hogy menjen… Biztosan csak lusta vagy és rá kéne venned magad arra, hogy kitartó legyél… de képtelen vagy rá, úgyhogy elkönyveled az egészet a saját hiányosságodnak.
“Miért nem megy, hol rontottam el?” (Spoiler: sehol.)
Amikor hatékonyságról és jól beosztott időről van szó, általában fel sem merül, hogy eleve túl sok az a teendőmennyiség, amit be akarunk szuszakolni a napunkba.
Kéne egy ilyen táska, mi? :)
Az eleve szóba se jön, hogy nem fog minden tökéletesen menni elsőre. A fix megmondórendszerek eredménye a rugalmasság teljes hiánya. Emiatt viszont nem kapnak mozgásteret a nehezebb napok, a lassan haladó dolgok, a nyögvenyelős előrelépések, a kudarcok, a húzósabb időszakok, és a változó körülmények. Pedig van belőlük bőven!
Igen, nyilván sokkal csillámpónisabb arról beszélni, hogy az élet habostorta, legyél örökre boldog, végérvényesen számolj fel a félelmeiddel, és minden területen hozd a maximumot. (Már megint ezek a végletes szavak — legyél rájuk kihegyezve; mindig bűzlik, ha valami MINDENre tökéletes megoldás.) De ha egy megoldás nem az életünk valódi problémáival foglalkozik, akkor nem is fogja tudni megoldani azokat.
A legtöbb hatékonyság-növelő technika ehelyett visít, mint egy dackorszakos kétéves a bolt padlóján, a csokipolcok mellett rúgkapálva. MINDEN férjen bele! MINDEN legyen tökéletes! MINDEN menjen elsőre! MOST!!!!
És ami a legnagyobb baj, hogy ott van mögötte a kitétel: mert ha nem…
Mert ha nem megy elsőre jól, akkor elrontottad.
Mert ha nem maradsz folyton optimista, akkor nem lehet boldog életed.
Mert ha nem sikerül folyamatosan a maximumot teljesítened, akkor mehetsz a sóhivatalba a csődtömeg igazolványodért.
A válasz az, hogy a kérdés a rossz.
Azért nem találsz választ és megoldást erre a kérdésre, mert ez egy megoldhatatlan helyzet.
A jó időbeosztás célja nem az, hogy minden beleférjen. Ha arra vársz varázsszert, hogy minden beleférjen, akkor egy lehetetlen feladatot adtál magadnak, amiből soha nem fogsz tudni kimászni, és amivel csak azt fogod tudni elérni, hogy mindig bűntudatod lesz, mert mindig lesz újabb feladat. Sosem érsz a végére. Ez pedig eteti a maximalizmusodat, eteti a szégyenérzetedet, és azt fogod érezni, hogy te rontottad el valahol, mert nem megy. Hogy veled van baj, te vagy ehhez kevés.
Holott nem te vagy kevés, hanem a tennivaló túl sok.
A saját mentális és fizikai épséged visszaállításának első lépése ezért az, ha elfogadod ezt az egyetlenegy mondatot:
Nem fog minden beleférni.
Bármit teszel, bármilyen módszert próbálsz ki, nem fog minden beleférni.
És nem azért, mert te nem tudod, hogy hogyan kéne mindennek beleférnie. Nem arról van szó, hogy van egy titkos módszer, amivel minden beleférhet, és rajtad kívül mindenki ismeri, csak te vagy lemaradva, mert még nem találtad meg.
Azért nem találod a titkos módszert, mert nincs ilyen módszer. Nem tudsz párhuzamosan ötezer élethelyzetben a legjobb lenni. Nem tudsz mindig, mindent pontosan megtervezni ÉS biztosítani, hogy úgy is történjen, ahogy akarod, és ne jöjjön közbe semmi, ne változzanak a körülmények. Nem tudod garantálni, hogy amit elterveztél, az jó lesz neked egy hónap, fél év vagy öt év múlva is.
Ha ez a feltétele annak, hogy sikeresnek, boldognak és elégedettnek érezd magad, akkor soha nem leszel az. De most jön a jó hír: valójában nem kell, hogy minden beleférjen a napodba ahhoz, hogy boldog és elégedett legyél az életedben.
A kérdés tehát nem az, hogy hogyan férjen bele minden, hanem hogyan férjen bele az, ami neked fontos? Na, ez így máris más. Ezzel már lehet dolgozni. Mert nem a világmindenséget próbáljuk meg beleszuszakolni 24 órába. Apropó, tovább lehetetleníti a “minden férjen bele”-elvárást a tény, hogy az a 24 óra nem is 24…
Nem 24 órád van egy nap — mert muszáj, hogy aludj.
A rossz kérdésre adott rossz megoldások közül a legalattomosabb ez: “Hát, semmitől sem lett több időm, úgyhogy csinálok úgy, hogy kevesebbet alszom! Nem kell nekem 6 óra se, elég lesz a 4 is.“
Erre muszáj kitérnem, mert annyian írják az alvásmegvonást, mint magától értetődő idővarázsló technikát.
Ezzel a “megoldással” viszont egyetlen baromi nagy gond van.
Az alvás nem elvesztegetett idő, hanem létszükséglet. A pihenésed nem “felesleges holtidő”, amit telepakolhatnál mással, ha eléggé akarnád. Elfáradni normális, és nem gyengeség, főleg nem lustaság. És abban is el tudsz fáradni, amit egyébként szeretsz csinálni. Sőt, a szeretteid is lehetnek fárasztóak. Ez nem azt jelenti, hogy nem szereted őket, vagy azt, amit szeretsz csinálni.
Ugyanúgy, ahogy megéhezni is normális, és az éhségre evéssel reagálsz, a pihenést sem lehet elbliccelni. Az étkezésedre soha nem mondanád, hogy “négy napja nem ettem, olyan éhes vagyok, nem is értem, miért!” Az alvásról miért gondolnád, hogy ha 8 helyett rendszeresen 3-4 órát alszol, amellett is 100%-on kellene tudnod teljesíteni, amikor ébren vagy? Az alváshiánynak is olyan szintű mentális és fizikai hatásai vannak, mintha éheztetnéd vagy szomjaztatnád magadat.
Ha a telefonod 10 százalékon van, és pirosan villog az akksi, rohansz vele, hogy időben bedugd tölteni, mielőtt teljesen lemerülne. Te is ugyanúgy tudsz “pirosan villogni” – ez lehet, hogy ingerültségben, szédülésben, érzelmi hullámvasútban, emlékezési vagy gondolkodási nehézségekben jelentkezik. Ha a telefonod nem egy utolsó szemétláda, aki gyenge, mert nem képes folyamatosan töltődés nélkül 100%-on dolgozni, akkor magadról miért gondolkodnál így? Tényleg több türelmet és megértést érdemel az a tenyérnyi elektronika, mint te magad?
Nem elvi alapon kell odafigyelned az alvásra, hanem mert egyszerűen nem tudsz nélküle túlélni. Szó szerint.
Hagyjuk is most a hatékonyságot, meg hogy milyen ügyesen tudsz majd feladatokat végezni, ha kipihented magad. Mert nem ez a lényeg. Ugyanis nem vagy te konzervgyári robot, aminek a hatékonyság meg a “termelés-optimalizáció” a legfontosabb működési szempontja. Emberi lény vagy, aki jól szeretné érezni magát az életében. És az időbeosztási döntéseidnek is ezt a szempontot kell elsődlegesen szolgálnia.
A nap végén nem az fog neked jó érzést okozni, ha mindent kipipáltál a listádon, vagy hogy 1000%-on pörögtél, minden békát lenyeltél, mindenhol megfeleltél és jól megveregették a válladat. Hanem ha olyan feladatokat végzel, olyan célokért dolgozol és olyan értékrendet képviselsz, ami segít téged abban, hogy egy olyan életed legyen, amiben jól érzed magad. Bárhogyan is definiálod magadnak azt a jó életet.
“De ha nem az alvásból veszek vissza, akkor miből?”
Foglaljuk össze, hogy hol tartunk.
- Több időd nem lesz.
- Kevesebbet nem alhatsz.
Akkor mi marad?
Csak az, hogy válogatsz a tennivalóid között.
A lehetetlen küldetésből, hogy minden beleférjen a napodba, úgy tudsz lehetséges küldetést csinálni, ha nem egy végtelen (és folyamatosan bővülő!) tennivaló-listát kísérelsz meg elvégezni, hanem eleve egy emberi léptékkel megoldható listának állsz neki. És ez az ember lépték ráadásul nem is akárkié, hanem tiéd: figyelembe veszi a jelenlegi képességeidet, erőnlétedet, körülményeidet is.
Ezt pedig úgy tudod elérni, hogy ha a hatékonyság és a “produktivitás” öncélú fejlesztése helyett azelőtt, hogy belevetnéd magad a sűrűjébe, meghozod azokat a döntéseket, amikkel nem vállalod túl magad és nem égsz ki.
Ez lesz az útja annak, hogy el is végezd azokat a feladatokat és eléred azokat a célokat, amiket kitűztél magad elé.
Kedves Via!
Elképesztő, hogy valahogy mindig a legjobbkor érkezik egy “felszabadító” blogbejegyzés tőled a hírlevélben!
Pont olyan időszakomat élem most, hogy ez a probléma minden egyes napomra rányomja a bélyegét…úgy érzem, kifolyik az idő a kezeim közül, és hogy minden napom haszontalan, csak úgy eltelik. :(
Tele vagyok tervekkel, rengeteg minden érdekel, egy rakás dologgal szeretnék foglalkozni, és úgy érzem, mégsem jutok előre.
Tavaly március óta home office-ban dolgozom, ami nagyon jó, szeretek itthon lenni, erősen introvertált személyiség vagyok. :D
Hetente többször ebédidőben belefér kb egy óra futás is, ami szintén szuper, nekem ez a “gyógyszerem”. Mondjuk múlt héten csak kétszer jött össze, annyi volt a munka, plusz a középsőm érettségizik éppen, és erősen ő volt most a fókuszban.
De a hálóban az ablakot két hónapja nem bírtam megpucolni, mert egyszerűen nem érek oda, a kertben el vagyok maradva a gyomlálással, azzal is kéne foglalkoznom, a legkisebb szeretne olaszul tanulni – olasztanár az eredeti végzettségem -, de az is ritkán jön össze, mert ugye azért az nem úgy működik, hogy leülünk és akkor olaszozzunk, arra előre készülni kell valamennyit. A saját olasztudásomat is fejleszteni kellene, vagy legalább szinten tartani, de ez is legtöbbször háttérbe szorul a sok egyéb teendő mellett sajnos. Ezen kívül szeretnék “összeszedni” egyéb nyelvekből is legalább egy alapfokú nyelvtudást, csak úgy, a magam szórakoztatására, egyszerűen csak érdekelnek az idegen nyelvek. :) Mondjuk angolból ez már nagyjából meg is van, köszönhetően a Netflixnek. :D Ja, mert a filmeket is nagyon szeretem persze.
Szenvedélyes könyvmoly vagyok, négy éves korom óta olvasok, de múlt héten mondjuk egy sort se olvastam, mert az már nem fért bele.
Ott van persze még a háztartás, a házimunka, ami szerintem minden nő életének/idejének jelentős részét lefoglalja…ááááááá, nem tudom, tényleg úgy érzem néha, hogy megfojt ez a sok MINDEN.
Netflixen most megjelent csomó olasz film! Én most azzal tartom szinten magam. Ajánlom szeretettel!
Szívemből szóltál és hiába mentem végig ezeken a logikus következtetéseken már magam is jópárszor, mégis van bennem egy nagy adag bűntudat, hogy miért nem fér bele több minden a napomba, miért vagyok ilyen lusta.
Első kisbabánkkal vagyok itthon és az ő ellátásán kívül nem sok mindent tudok csinálni. Imádok vele foglalkozni, etetés közben rajtam alszik a legjobban, csak hát ott lenne még a főzés, mosás, takarítás, bevásarlás, házi kedvencek ellatása stb.
Ezek nagy részét a férjem megcsinálja, (és a nagymamaktól kapunk főtt ételt) csak szegény a napi 8 óra fizikai munka, házfelújítás mellett kezd kimerülni. Az alvást nekem a kicsi vonja meg (sajnos nem sikerül nappal pótolnom), a férjemnél pedig már a kimerültség megy az alvás rovására, meg sok mindene fáj, ami miatt nem alszik túl jól.
Emiatt is hibáztatom magam, hogy ha több mindent tudnék csinálni itthon, akkor ő többet pihenne (pedig nem, mert akkor a házzal haladna…) ördögi kör.
A 30 napos rutinkiépítést már sokadszorra csináltam végig, van ami szépen beépült, van amivel még küzdök. Meg minden átmeneti, tudom, és ha a házfelújítás egyszer véget érne (ami most sajnos végtelennek tűnik, mert elfogyott a pénzünk), akkor sokkal könnyebb lenne, plusz lenne nappalink, nem csak egy építési területünk, amit kerülgetünk.
Aztán persze vigasztalom magam, hogy ezt mi akartuk, és szerencsére egészségesek vagyunk, szeretjük és támogatjuk egymást és ha lassan is, de haladunk. Sokan szívesen cserélnének velünk.
Erre megnyugszom, csak gyarló módon aztán csak visszaesek a bűntudatba, hogy miért nem tudom jobban csinálni, miért nem tudom kitalálni, hogy lehetne több pénzünk, több segítségünk, hogyan tudnánk többet pihenni, egészségesebben élni, hogyan teremtsek a káoszból élhető teret, hogyan mutassunk jó példát a kisfiúnknak, stb…
Amit lehetett elengedtem, de még így is van bőven mit tenni. Simán lehet, hogy erről szól ez az egész, hogy hogyan tudom a valódi és lényeges dolgokat meglátni és minden mást, ami nem kell, elengedni. Köszönöm a segítségedet és hogy erre rávezettél!
Kedves Lívia !
Örömmel olvasod a leveleid,rengeteget segítettek nekem és mindig izgatottan várom a következő leveled.
Én a vasalás kérdésben szeretnék segítséget kérni mert mindent vasalok ,ebből nemis akarok lentebb adni viszont rengeteg időt elvesz és igazából nem tudom mikor ,a nap vagy hét melyik szakában kellene ezt csinálni egyébb bokros teendőim mellett.
Van erre valami rutin vagy praktika?
Persze olyan sincs ,hogy ne legyen szennyes vagy vasalni való ruha.
Két ovis gyerekünk van és a vasalás miatt nem akarom tőlük elvenni az időt viszont gyűrött ruhában sem járhatnak ,járhatunk .
Válaszodat előre is köszönöm!
Üdvözlettel :Anita
Szia Anita!
Nekem nincsenek gyerekeim, de nagyon sok gyerekes anyuka azt a tippet mondta nekem az évek során, hogy ők egyszerűen leszoktak a vasalásról. Csak azt vasalják, amit nagyon muszáj, ünnepre, satöbbi. A többi úgyis gyűrött lesz öt percen belül, ha frissen is van vasalva.
Ha jól esik, hogy vasalt az ágynemű, amikor felhúzod tisztán, akkor csináld csak azt. De mindent, bugyit, zoknit, stb. nem kell állandóan vasalni. Ha nem szerez örömet és túl sok idő, akkor nézd meg, miből tudsz lejjebb engedni.
Érdemes olyan anyagokat vásárolni legközelebb, amik nem gyűrődnek, illetve a tapasztalatom azt mutatja, hogy a jó teregetéssel egy csomó gyűrődést meg lehet spórolni. Ki szoktam rázni a ruhákat, mielőtt felrakom őket száradni a fregolira, és elrendezgetem a ruhaujjakat, kilapogatom a dolgokat, hogy ne összegyűrődve száradjanak meg. Illetve ingeket vállfán szoktam szárítani, formára. Tök jók lesznek. De egyébként én sem vasalok, túl rövid az élet, úgyse látja senki, ha mégis van egy ránc az ingemen. Akit zavar, majd arrébb néz. :)
Szia!
Én is az az anyuka vagyok, aki nem vasal :) Alacsony centrifuga, kirázós teregetés és ennyi. Ja meg vasalásmentes ingek. Drága, de abszolút megéri a beruházást. :D
A vasalót csak felvasalós matricákhoz vettem elő mostanában.
Pedig én is vasaltam sokat lánykoromban, anyukámnak segítettem, és fel se merült, hogy nem muszáj. Mondjuk ott padlásra teregetés és ruhák lavórban lehordása majd kupacokban hagyása volt a módszer, na úgy nem lehet, mert tényleg gyűrődik. Rögtön el kell hajtogatni. Mosógépben felejtett ruhát rövid öblítéssel újra végigküldeni, hogy elég legyen utána a kirázós teregetés. Stb. De annnnnyit számít. Nem járunk gyűrött ruhákban, és az idegrendszerem se gyűrött (vagy nem emiatt). :D
Tudom, hogy ez valakinek lehet erősen belső(vé tett) igény, vagy jobb esetben vasalás közben relaxál… de nekem abszolút megérte ezt a dolgot elengedni.
Szia Anita!
5 gyermekes anyukaként mondom, hogy engedd el a vasalást! Ahogy a többiek is leírták: alacsonyabb centrifuga fordulatszám, kirázni a ruhát teregetés előtt, amikor leszeded a szárítóról, akkor egyből hajtogatni, helyére tenni. Ha van is kis gyűrődés valamin, a szekrényben egymásra pakolva kisimulnak.
A jövőre nézve pedig tudatos vásárlás: NEM VESZEK MEG OLYAN RUHÁT, AMIT VASALNI KELL!
Nyilván van egy-két kivétel, gyerekeknek ünneplő ruha pl, vagy fertőző betegségek után vasalom a mosott ágyneműt, de ez évi 1-2 alkalom.
Ha mégsem tudod elengedni, akkor vasalj pl filmnézés közben. 🙂
Uhh, nagyon kellett most nekem ez a cikk! :) Mindig megerősítesz abban, hogy rendben van, ha magunkat helyezzük a rengeteg teendő elé és nem dől össze a világ, ha valami nem lesz kész, vagy nem akkor lesz kész. Nemrég olvastam, hogy teljesen rendben van, ha egy könyvet nem fejezünk be, vagy csak a számunkra érdekes részeket olvassuk el belőle – és ez annyira felszabadító volt! A te cikkeidnél is sokszor érzem ezt, egyféle megnyugtatást. Ja és igen, a “gurufickók”… Mindig olyan könnyen osztogatják a tanácsokat, hogy hogy élj napi 24 órában a céljaidnak… Hát úgy könnyű, hogy nekik se háztartást nem kell vezetni, se gyerekkel foglalkozni, semmi. Úgy én is rohadt hatékony tudnék lenni, ha valaki biztosítaná a háttérműveleteket és nekem “csak” dolgoznom meg önmegvalósítanom kellene.