Nem vagyunk tökéletesek. Tanulni, fejlődni, tapasztalatot szerezni bizony csak olyan áron lehet, hogy néha hülyeségeket csinálunk, rossz döntéseket hozunk, és kudarc ér minket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kudarcot megélni teljesen egyszerű lenne, és nem éreznénk úgy tőle magunkat, mintha mindennek vége lenne... Aki hajlamos a maximalizmusra, az különösen jókat tud dagonyázni az önbántalmazásban, amikor nem sikerül neki valami úgy, ahogy eltervezte (vagy esetleg egyenesen rosszul sikerül). Miért nem beszélünk a kudarcainkról? Borótól kaptam ezt a levelet, és az ő inspirációjára készül ez a bejegyzés. :) Ezt írja: Az van, hogy nem értem hogy az emberek miért nem beszélnek többet a kudarcaikról. Engem 19 éven át soha semmiben nem ért kudarc. Mindent amit elkezdtem azt végig is csináltam és minden nagyon jól ment. A lábam előtt hevert az élet, elképesztő lehetőségeim voltak. És valahogy minden kifolyt a kezem közül. És most kemény munka innen felálni. De nekem ez akkora csalódás. Miért nem tökéletesek az emberek? Miért nem rögtön azzal kezdték, hogy elmesélték a kudarcaikat. Miért nem mondja senki, hogy ezt is elbuktam, ezt is... stb. De én akkorát buktam orra, hogy ennél nagyobbat keveset lehet, de nem értem. Semmi komoly teher nem volt rajtam meg semmi. Semmi nagy felelősség vagy nyomás vagy kényszer. Semmi élettapasztalatom sincs. Annyira féltem, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem, hogy be sem mentem az egyetemre levizsgázni. Szörnyű. NA mindegy. Szóval csak azt kérdezném, hogy nem tudnál a blogodon csinálni valamit bukásokról és sikeres felállásokról? Egyszerűen nem akarok felállni. Nem tudom, hol éltem eddig. Szerintem valami álomvilágban. De miért? Muszáj bukni, hogy felnőtt legyél? Vagy...  Én nem értek semmit már azt hiszem. Köszönöm. Egy éretlen, pedig leérettségizett Szerintem azért nem mesélnek többen a kudarcaikról, nehéz, rossz napjaikról, mert szereti mindenki elhitetni másokkal, hogy minden rendben van és tökéletes. (Sőt, sokszor ez saját magunk hitegetése, mert nem akarunk szembenézni azzal, hogy rohadtul nincs minden rendben, úgyhogy megy tovább a vetítés, aminek a közönsége mi magunk legalább annyira vagyunk, mint mások...) És itt most lehetne bedobálni az Instagram filtereket, meg hogy mindenki megosztja Facebookon az alaposan dokumentált dominikai nyaralását, hogy irigykedjenek a többiek, de az a helyzet, hogy a közösségi média előtt is gyakran csak akkor beszélt az ember a csalódásairól, ha ... Olvass tovább