Marcella 26 éves, egy budapesti informatikai cégnél dolgozik mint junior szoftverfejlesztő, programozó. Mesél arról, hogy a szakmának fontos része a gyakorlati tapasztalat, a folyamatos fejlődés, tanulás, az elemző és kreatív gondolkodás, de az egyáltalán nem, hogy férfi vagy nő az illető. :) - Miből áll a munkád? Jelenleg az én munkám nagy általánosságban bármilyen felmerülő feladat vagy probléma megoldása egy adott projekten, ami rendkívül változatos. Dolgoztam már optikai cég belső szoftverén, autógyártásban használt szoftveren és CRM rendszeren is. Van, hogy csak „kellene egy olyan, hogy…” típusú feladataim vannak, van, hogy „ez nem működik” típusúak, de jelenleg egy teljesen új szoftver felépítésében veszek részt. - Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? Őszintén szólva nekem képzettségem ehhez MÉG nincs. :) Most végzem a második évét egy kétéves szoftverfejlesztői OKJ képzésnek. Alapvetően az a tapasztalatom, hogy nem azt nézik, milyen végzettségem van, hanem hány év tapasztalatom van, milyen programnyelveket sajátítottam már el, mennyi és milyen projekteken vettem részt, és azokban milyen feladatot láttam el, no meg azt, mennyire vagyok kész fejleszteni önmagamat. Alapvetően egy programozó szemlélet kell, ezt a fajta gondolkodásmódot kell elsajátítani, és innentől kezdve ténylegesen azon múlik, mennyi energiát fektet bele az ember a tanulásba. Ez a szakma ugyanis a folyamatos fejlődésről, tanulásról, önmagunk fejlesztéséről (is) szól. - Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban? Nehéz meghatározni, hogy könnyű-e ez a munka, vagy nehéz. Sokan irigyelnek érte, hogy milyen könnyű dolgom van, ülök a gép előtt egész nap, még ilyen irányú végzettségem sincs, sőt amikor otthonról dolgoztam, akkor kifejezetten azt hallottam sokszor, hogy én nagyobbrészt pihenek. Másik oldalról pedig a programozás valami misztikus dologként él az emberek fejében, amit csak kevesen tudnak megtanulni. Amit pedig a legtöbben gondolnak az az, hogy ez férfiszakma. Úgy gondolom, hogy igenis nehéz ez a munka, mert folyamatos tanulásról szól, nincs megállás, nincs pihenés, folyamatos agymunka, ami a kezdeti időkben nagyon kifárasztott. Másrészről egyáltalán nem gondolom, hogy olyan misztikusan nehéz lenne, ha az ember el tudja sajátítani a gondolkodásmódot, és van kellő mértékű szorgalma és kitartása, jó úton halad afelé, hogy programozó legyen. Azt pedig nem tagadom, hogy határozottan több a férfi a szakmában, mint nő. Egy cégnél dolgoztam eddig, ... Olvass tovább
Inspiráció hétfőre – 2015. #18 hét
Képek: stílus, uzsonna, vacsora, mottó. ... Olvass tovább
Sajtózsemle: tévéinterjúk + Éva Magazin
Hoztam megint néhány felvételt + olvasnivalót. :) Márciusban először a 8:08 Minden Reggel vendége voltam az RTL Klubon, aztán Orosz Barbara Tűsarok c. műsorában szerepeltem a Karrier rovatban. A videókat lent nézhetitek meg. 8:08 Minden Reggel (RTL Klub - 2015. március 11.) Szokásos tavaszi téma, amennyire pár percben össze lehet foglalni. :) Nézd meg itt! Tűsarok Orosz Barbarával (TV2 - 2015. március 28.) Ez az egyik kedvenc tévés interjúm lett mostanában, kattintsatok a fenti videóra, és már indul is! :) 5 perc az egész, de szerintem a lényeg benne van. Éva Magazin - 2015. májusi lapszám A májusi Éva magazinban ismét van egy cikkem, ezúttal a gyerekség témájában, avagy mit tanulhatunk a környezetünkben vagy akár a bennünk élő gyerekektől. :) Egy kis ízelítőt itt olvashattok belőle. A teljes cikk elolvasásához kattints ide, és olvasd el pdf-ben! :) Ami jön hamarosan: hallgatnivaló! Amint elérhető lesz a két legutóbbi Jazzy Rádiós interjúm, azokat is megosztom! :) SZERK: Itt is van! :) ... Olvass tovább
Füvészkert képekben 2015
A tavalyi galéria után itt egy idei verzió. Még mindig meseszép minden, és megéri fotójegyet venni (300 Ft), mert minden sarokban van valami érdekesség. Piknikezni szabad (szemetelni természetesen nem), kacsákban és halakban gyönyörködni ajánlatos, ha épp hűvös szél fújna vagy elbújna a nap (mint ahogy múlt hétvégén többször is megtörtént), lehet menni melegedni a Pálmaházba. :) Sok-sok kép következik. ♥ ... Olvass tovább
Things I Love Thursday #255
Szombati csütörtök, vuhúúú! :) Mármint ami a listát illeti. Most volt rá időm. :) Először is, frissítettem a fejlécet, az oldalsó profilképet és a bemutatkozó oldalamat, sőt, a Facebook oldalt is az új képekkel, amiket Juhász Eszter készített, és imádom őket. ♥ Este 11-kor langyos időben hazasétálni...! Pár hete még lehetetlennek tűnt, hogy ilyet is lehet. Imádom. ♥ Édes eper (már hazai!) ♥ lila rózsa ♥ újabb sikeres + vidám forgatási nap -- ez fárasztó, de máshogy, valahogy jólesőbben ♥ Jupiter Ascending - szórakoztató mese, se több, se kevesebb, de annak jó :) ♥ ... Olvass tovább
Joy Napok 2015. tavasz – teljes kedvezménylista
A 2016. őszi kuponlista a novemberi Joy Napokhoz már elérhető a blogon! Kattints ide! Idén is lesz Joy Vásárlási láz, a kuponok a Joy magazin mellett megtalálhatóak az Éva és InStyle májusi számaiban is. :) Az időpont 2015. május 7-8-9. (csütörtök-szombat, a vasárnap a zárva tartás miatt kimarad). Maga a kuponfüzet kialakítása nagyon kényelmes, mert nem csak a márka van az egyik oldalon, hanem a beváltási hely is, így nem kell forgatgatni, hogy kiderüljön, hogy az adott szépségápoló termék például melyik drogériában vehető meg kedvezményesen. A Glamour-kuponok közül többeknek hiányzó Mülleres végösszegi kupont végül lehetett egyéb akciókkal, Müller-szerdákkal pótolni, viszont itt most megtalálható a kuponfüzetben még egy, 20% kedvezményt ad. Ezen kívül van még F&F, Marks&Spencer, Tamaris (hogy csak az eddigi slágerkedvenceket említsem), egy csomó könyvesbolt, újságelőfizetések, és szokás szerint elaprózott, márkaspecifikus drogériás kedvezmények hajfestékekre és sminkcuccokra. :) ... Olvass tovább
Inspiráció hétfőre – 2015. #17 hét
Képek: stílus, vacsora, innivaló, mottó. ... Olvass tovább
Házi feladatok, emlékek & rajzok – Gyerekkori határidőnaplóim képekben
Még nem töltöttem be a tizet. 1995 volt az az év, amikor -- általános iskola harmadik osztályában! -- hirtelen elkezdett annyi teendőm lenni, hogy már nem bírtam észben tartani őket. Muszáj volt leírnom mindent, különben elfelejtettem, és elkéstem, lemaradtam, nem adtam be, nem készültem... Ez elég sok szorongást okozott, és mivel nem úgy tűnt, hogy valaha kevesebb dolgom lesz, megoldást kellett találnom. Akkor még külön-külön minden tantárgynak a tantárgyfüzetébe írtam, hogy mi a házi, de kellett volna valami, ahol egy helyen látom az összes teendőmet -- rohadt idegesítő volt, hogy minden nap mindegyik füzetemet át kellett néznem, hogy nem hagytam-e valamelyikben olyan feladatot, amit még meg kell oldanom. Szerencsére már akkor is rendszeres látogatója (és rajongója) voltam az írószerboltoknak, úgyhogy egyik nap úton hazafelé bementem, és a zsebpénzemből vettem egy kis, zöld-fekete fedeles jegyzetfüzetet, hogy leckefüzetet csináljak belőle. Így kerültek először az életembe a jegyzetfüzetek és a határidőnaplók. A helyzet (és az életem) harmadikos korom óta csak bonyolódott, így gyakorlatilag húsz éve folyamatosan kerestem azt a formátumot vagy trükköt, ami éppen az adott -- az előzőnél mindig még eggyel bonyolultabb -- életszakaszomnak praktikus és megfelelő volt, és a kötött forma lehetőségeihez képest próbáltam testreszabni, alakítani, feszegetni a formátum határait. Az új megoldásokat mindig magamtól találtam ki -- figyeltem, hogy épp mire van szükségem, aztán valami rendszert vittem a gondolataimba. :) Mára sikerült kialakítanom egy olyan rendszert, ami lefedi az életem összes jelenlegi területét, és amiben már nem szorongok, ha a teendőimet vagy a naptáramat kell vezetnem. De hosszú út vezetett odáig, amíg kitapasztaltam, hogy nekem mi működik a legjobban. Amikor legutóbb a szüleimnél jártam, előszedtem az egykori szobámból a gyerek- és tinikorom naptár- és naplótermését, aztán hosszú órákra elmélyültem abban, hogy honnan is indultam. Az egyik legnagyobb felismerésem az volt, hogy nálam a naptárazás és a naplózás a kezdetektől párhuzamosan futott. Voltak néha külön naplóim is, de gyakran a határidőnaplóba írtam bele címszavasan az emlékeket, élményeket is, hogy ha másra nem is maradt időm (és gyakran nem maradtak), legalább ott meglegyenek. Sosem voltam szigorú magammal, hogy betartsam az adott naptár rendszerét -- vagy épp a saját korábbi rendszeremet. Mindig szerettem kísérletezgetni, kipróbálni beosztásokat, színeket, aztán hagyni őket, ha ... Olvass tovább
Hello again, London! – 2. rész: Food, food everywhere
Kajaaaa... Tematikusan haladok tovább az angliai élménybeszámolóval, úgyhogy jöjjön most sok ételfotó, benyomásokkal, megfigyelésekkel teletűzdelve. :) Éhesen nem szabad nézni, előre szóltam. ... Olvass tovább
- « Előző oldal
- 1
- …
- 57
- 58
- 59
- 60
- 61
- …
- 409
- Következő oldal »