A vöröslencsefőzelék az új kedvencem! Eddig is nagyon-nagyon szerettem a lencsefőzeléket, mint műfajt, de magamnak korábban sosem tudtam úgy főzni, hogy maximálisan elégedett legyek, pedig többféle receptet kipróbáltam. Ekkor kaptam a fülest Zazie barátnőmtől, hogy a vöröslencse mindenképpen puhára fő, ráadásul előáztatás sem szükséges. Lencse "itt-és-most", várakozás nélkül, pofonegyszerűen? Kell! Úgyhogy próbáld ki a hagyományos lencsefőzelék-receptedet egy egyszerű helyettesítéssel -- és kóstold meg, hátha bejön! Én így főztem meg vöröslencsével, és imádtam a végeredményt. :) Vöröslencsefőzelék Gyors és finom lencsefőzelék, amit hamar elkészíthetsz ebédre vagy vacsorára. 1 ek olívaolaj1 vöröshagyma (apróra vágva)25 dkg vöröslencsesóbors2 babérlevél1 pohár tejföl (elhagyható) Az olajon megfuttatom az apróra vágott vöröshagymát. A kimért szárazlencsét egy szűrőben átmosom, és ráteszem a hagymára. Nincs áztatás, mehet azonnal. :) Felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje — kb. fél liter –, és megfűszerezem. Mikor megfőtt (20-25 perc), keverek rajta egyet, ekkor szétesnek a lencseszemek, és csodálatosan krémes lesz az egész — nem kell tehát semmivel sűríteni, a liszt is teljesen kimaradhat! Ezen a ponton is abba lehet hagyni, ez esetben teljesen tejtermékmentes (és mivel tojás sincs benne, vegán) főzelékről van szó. De aki akar, beletehet egy kis pohár tejfölt, attól még krémesebb lesz. :) Tetszőleges feltéttel, pirítóssal tálalható. főétel, főzelékhúsmentes, tojásmentes Vöröslencsefőzelék recept tippek & variációk A vöröslencsének szárazon gyönyörű korallszíne van, főve leginkább a sárgaborsóra hasonlít, ízre azonban határozottan lencsés. :) Bioboltban, illetve nagyobb üzletek nemzetközi részlegén kapható. Ha határozottabb fűszerezéssel szereted, tehetsz bele egy kevés nem túl erős curryt (én a madrast szeretem), illetve mehet belőle garam masala fűszerkeverék is. Nagyon-nagyon finom, ha raksz bele néhány gerezd fokhagymát is! Ha van folyékony füstöd, füstölt sód vagy füstölt pirospaprikád, tedd bele, a lencse meg a füstös íz igazi jó barátok. Ha abszolút krémesen szereted, le is botturmixolhatod. Feltétnek működik a vega virsli (a szójásat szeretem), bármilyen zöldségfasírt vagy falafel is. Tálaláskor megszórhatod friss, apróra vágott petrezselyemmel vagy más zöldfűszerrel. Tejföl nélkül, hígabbra főzve egy kis sárgarépával máris vöröslencse leves lesz belőle. Ha túl sok maradt a ... Olvass tovább
Pórés krumplileves
Az utazások nem csak mentálisan, hanem kulinárisan is szélesítik a palettámat, ez a leves is teljesen új "szerzemény", és a már emlegetett Pret leek and potato soupja ihlette. A neten keresgéltem különböző pórés-krumplis levesek után, végül persze mixeltem egy sajátot, de jórészt ez a recept volt a kiindulópont. Ha nem vajjal készül, teljesen vegán (tojás és tejmentes) ételről van szó, akit érint, az örülhet neki. :) A leves önmagával lett visszasűrítve, így liszt, habarás sincs benne. Hozzávalók 3-4 adaghoz 1 póréhagyma fehér és épphogy világoszöld része vékonyra karikázva kb. 1 evőkanál vaj (lehet olívaolaj is, és akkor vegán fogás lesz) 2 nagyobb krumpli hámozva, felkockázva víz (vagy zöldségalaplé) fűszerek: só, bors, majoránna, kakukkfű, szárított zöldségek (vega mix), ízlés szerint darált erős paprika opcionális: tejszín, a tálaláshoz tejföl vagy joghurt A póréhagymát a vajra dobom, és lassú tűzön megfonnyasztom (kb. 15-20 perc, ne barnuljon! ha nagyon sercegne, lehet alá önteni egy picike vizet). Ha jó puha, mehet bele a felkockázott krumpli. Felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje őket, sózom, borsozom, fűszerezem (egy-egy csipet szárított majoránna és kakukkfű ment bele, de biztosan finom friss petrezselyemmel is!). További kb. 25 perc alatt szépen megpuhul a krumpli is. Körülbelül a felét kimerem egy olyan edénykébe, amiben jól lehet botmixerrel dolgozni, és pürésítem a kivett adagot, majd visszaöntöm a többihez, elkeverem, és egy utolsót forralok rajta. Aki akar, ezen a ponton tehet bele tejszínt, hogy még krémesebb legyen, de így is hihetetlenül selymes lett! :) Tálaláshoz lehet még rá vágni friss póréhagymát, mehet bele tejföl, ha szükséges. Jól hordozható, melegítve is fogyasztható -- ideális ebéd-jelölt. :) Nyári verzió: Jamie Oliver szerint isteni finom nyáron hidegen, egy kevés citromlével pluszban besavanyítva, és egy jó nagy evőkanál natúr joghurttal tálalva. El is hiszem! :) Ő mondjuk tesz bele zellert és sárgarépát is, szóval kicsit más a receptje. ... Olvass tovább
Zöldborsófőzelék
Ez a recept is Vikitől származik, mint a 2 órás kenyér -- Viki jól főz, és pont. :) A zöldborsófőzeléket így szeretem a legjobban: nagyon tejes, nagyon krémes. Feltétnek mehet hozzá ízlés szerint bármi -- én magában is imádom, de grillezett sajttal is szuper. (Jó, mondjuk mi nem az? :D) ÍGY KÉSZÜL: 2 dl tej & 2 dl vízben felteszek főni egy nagy zacskó fagyasztott zöldborsót (450-750 g, a folyadékot még lehet utána pótolni, ha nem lenne elég szottyos). Fűszerezem: sózom, borsozom, megszórom szárított zöldségkeverékkel (natúr ételízesítő), és mehet bele friss petrezselyem és kicsi piros paprika is. Ha megfőtt, megpuhult (nem kell neki sok), akkor kikeverek 2 dl tejszínt 1-2 evőkanál liszttel (diétától függően lehet teljes kiőrlésű, tönköly, vagy amit használsz), majd ezzel felöntöm a főzeléket és felforralom. Kész! ... Olvass tovább
Újabb csomagolt ebéd ötletek
Ha nincs menza, vagy drága, vagy nem finom, esetleg spórolni szeretnél, az otthonról munkahelyre vagy főiskolára vitt csomagolt ebéd a legjobb megoldás. Kis tervezéssel és kreativitással nem kell a sajtos szendvicsnél megrekedni! 2008-ban a blog egyik legelső bejegyzése már szólt a csomagolt ebédekről, de azóta még van mondanivalóm a témában, íme hát a csomagolt ebéd ötletek bővített, frissített verziója, praktikus megoldásokkal, illetve hideg és melegíthető ebéd ötletekkel. Mi kell az otthonról vitt ebédhez? A változatos csomagolt ebéd többféle ízt, textúrát és tápanyagot tartalmaz, így nem unod már az ötödik napon. Ha inkább 2-3 kisebb adagot viszel többféle ételből, könnyű lesz variálnod a menüt (pl. tésztasaláta & gyümölcs, szendvics & saláta vagy főzelék & nass). Az étel legyen kis porciós, vagy több pici elemből álljon össze, mert úgy könnyebb gyorsan bekapni egy-két falatot, és nem kell egybefüggő fél órás szünetet keresni a rendes, komótos evéshez (jó lenne, de sajnos nem mindig jön össze). A dobozokat, szendvicseket legyen könnyű visszazárni, hogy ha marad, akkor biztonságosan el lehessen pakolni, és ne folyjon, hulljon mindenhova. Amikor ebédet csomagolok, akkor is a háromlábú kisszék alapelvemet használom, így biztos nem lesz unalmas a dobozolt ebédem. :) Ha pedig hosszútávú ebédcipelő leszel, egy idő után nem lesz elég (és nagyon pazarló) az alufólia, folpack, és az egyszerhasználatos mindenféle kis zacskó -- praktikus dobozkákra lesz szükséged. Különböző méretű műanyag dobozok Nem törik, könnyű, és egyszerűen tisztítható. Lehet szeparált tároló, több különböző rekesszel a különböző típusú falatoknak, de az is jó, ha sok kisebb dobozt pakolsz egy vászontáskába, és az lesz az elemózsiás motyód. Érdemes japán boltokban (vagy webshopokban) körülnézni, mert a bento dobozokkal a tökélyre fejlesztették az ebédhordozás művészetét! Korábban erről is szólt már egy bejegyzésem, inspirációnak érdemes megnézni. Segít, ha a különböző dobozokákat használat után egymásba lehet rakni, mert így kevesebb helyet foglalnak üresen, és ha elfogyasztottad, amit vittél, nem kell kerülgetni a hatalmas, üres tárolókat. Ha hidegen fogyasztod az ételt, akkor eheted a dobozkádból, ha melegíted, akkor válassz melegíthető dobozkát, vagy legyen benn a munkahelyeden mikrózható tányér, amire kipakolod. Tárolók tekintetében légy kreatív! Minden jól záródó kis dobozka vagy tálka szóba jöhet -- nézd át a meglévő készletedet, hátha találsz olyat, ... Olvass tovább
Rakott krumpli – és variációk
Túl türelmetlen vagyok a rakott krumplihoz. Mire megfő a krumpli meg a tojás, én már szeretném enni, pedig az összeállítás meg a sütés még csak akkor jön... De ahhoz túlontúl szeretem, hogy soha ne csináljak. Úgyhogy néha csinálok, és akkor isteni finom lesz. Kardinális kérdés a krumpli-tojás-tejföl arány: utóbbi kettőből kell naaaagyon sok. Ugye? Mehet még bele vega virsli, de ha az nincs, akkor kiegészíthető paradicsommal, karikára vágott hagymával, meg mindenféle finomsággal. A tetejére mehet sajt is (virsli hiányában füstölt), és a tejfölt sózom, borsozom, sőt, fokhagymát is nyomok bele. Így lesz isteni íze. Mellé finom házi savanyúság jár: ecetes uborka, kovászos uborka, vagy csalamádé. A savanyúság-rakottkrumpli arány is kardinális: minden falat krumplira jut egy fél uborka, vagyis a fenti képen az uborka illusztráció, még hármat megettem rajta kívül. :)) Lehet egyébként nyers krumplival is készíteni, mint a gratint, de valahogy a héjában főtt krumplinak más íze van, és jobban szeretem ezzel a rakott krumplimat. Hozzávalók 4 kisebb vagy 2 óriási adaghoz kb. 1 kg krumpli 6-8 tojás virsli/kolbász (vegáknak nyilván vega) egy nagy doboz tejföl só, bors, fokhagyma a tálaláshoz: savanyúság A krumplikat és a tojásokat megmosom, egy nagy lábosban enyhén sós vízbe felteszem főni (együtt, nem szoktam ezen problémázni). Miután megfőttek, leöntöm róluk a meleg vizet, és felöntöm hideggela lábost, hogy kicsit lehűtse a krumplikat meg a tojást, különben lehetetlenség kézbe venni és hámozni. A vizet többször is cserélem, mert nagyon hamar átmelegítik. Sütőpapírt teszek egy tepsibe (könnyebb mosogtani), aztán elkezdem hámozni és felkarikázni a krumplikat, amelyeket a tepsi aljába teszek. Rá jöhetnek a meghámozott és szintén felkarikázott főtt tojások, aztán a felkarikázott (vega)virsli. A nagy doboz tejfölt sóval, borssal kikeverem, és nyomok bele 2-3 gerezd fokhagymát is, ezzel locsolom meg a kupacot. 200°C-os sütőben addig sütöm, amíg szépen elkezd pirulni - nincs benne nyers dolog, hiszen mindent megfőztem előtte, ezért bőven elég látványra menni. :) Ti mivel variáljátok még a rakott krumplit, mit tesztek bele? Még több tejfölt? Több rétegben a krumplit? Meséljetek! ... Olvass tovább
Grillezett zöldségek mézes-mustáros pácban
Grillezett zöldségek nem csak a hús mellé valók köretnek, a vegának bizony ez a nyári főfogás, és nem is akármilyen. Köze sincs az unalmashoz, főleg, ha ízes pácban érlelődnek előtte. Egyáltalán nem nehéz elkészíteni, és a zöldségeknek nem is kell órákig ázni. Kezdők is bátran kipróbálhatják! :) Hozzávalók a páchoz: 3 evőkanál balzsamecet 6 evőkanál extraszűz olívaolaj 2 evőkanál folyós méz 1 teáskanál francia mustár (lehet magos is) só, őrölt feketebors ízlés szerint zúzott fokhagyma és reszelt vöröshagyma szárított vagy friss fűszerek: szintén ízlés szerint, például oregánó, bazsalikom, kakukkfű, pirospaprika, rozmaring, chili... (összesen kb. 2-3 teáskanál) A grillezett zöldségek elkészítése: A pác hozzávalóít összekeverem egy mélyebb tálban, aztán belepakolom az aprított zöldségeket ízléstől és kínálattól függően: mehet bele cukkini (kb. 4 mm-es karikákra vágva), padlizsánkarikák, paradicsom, gomba (a nagy fejek negyedelve), paprika, csöves kukorica (kisebb darabokra vágva), lilahagyma (negyedelve), édesburgonya, krumpli, patiszon, és sütni való grillsajt is. Mindent alaposan átforgatok, hogy mindenhol érje a pácolnivalókat az ízes, illatos, ragacsos folyadék. 25-30 perc pácolódás után mehetnek is a grillserpenyőbe vagy a tűzre, már akinek van olyanja. :) Köretnek isteni hozzá bármilyen friss zöldsaláta, steak burgonya (például tepsiben sütve). A pác körülbelül 4 nagy adag grillezett zöldséghez elég, a maradék pácot kicsi üvegben vagy műanyag flakonban a hűtőben pár napig el lehet tartani. Előre is el lehet készíteni, és a sütés előtt (pl. vendégségben) frissen rálocsolni a zöldségekre. Közérdekű: A többi receptemet a megújult Recept index oldalon találjátok! Tematikusan csoportosítottam, és szezononként menüajánlatokat is válogatok, hogy még könnyebb legyen inspirálódni, és eldönteni, hogy mi is legyen az ebéd. :) ... Olvass tovább
Rizses egytál
Majdnem azt írtam, hogy vega rizseshús, de az annyira borzasztóan hangzott, hogy inkább elvetettem. :D Pedig tényleg olyan. Nem a gasztronómia magasiskolája, de finom, gyors, és hordozáskompatibilis. Olajon megfuttatott vöröshagymára kevés pirospaprikát szórtam, majd rádobáltam mindenféle zöldséget, gombát (ez is jó BMV alias bele minden vacakot étel, ezért is nem írok pontos mennyiségeket, ízlés és rendelkezésre álló alapanyagok függvénye) -- jelen esetben csiperkét, borsót, kukoricát. Sóval, borssal fűszereztem még, és ha nagyon sercegett, löttyintettem alá egy kis vizet. Két deci rizst feltettem főni négy deci sózott vízben, és mikor már félig megszívta magát, beleborítottam az egészet a serpenyőbe a zöldségek mellé. Fedő alatt szépen összefőtt az egész, és ízesebb lett a rizs, mintha utólag kevertem volna össze a zöldségekkel. ... Olvass tovább
Vasárnapi brunch: sós palacsinta tojással & salátával
-- Jamie palacsintája, sósan. -- Ezt motyogtam valamikor hajnali egy után, már a sötétben. -- Reggelire. Jó lesz? -- Mmm. Jó. -- Tükörtojással. -- Aludjunk, hamarabb reggel lesz. Jamie palacsintája úgy néz ki, hogy egy bögre liszt (amilyet akarsz), egy csipet sütőpor, egy bögre tej, egy egész tojás. Édesen mehet bele mindenféle gyümölcs, de én most tettem bele sót, borsot, apróra vágott vöröshagymát, zúzott fokhagymát és füstölt sajtot. Lehetne bele reszelni cukkinit, gombát, más zöldséget, fűszernövényeket, húsevők tehetnek bele sonkát. Friss salátával és fejenként 1 folyós tükörtojással ettük. Ez a tésztaadag 3 nagyon éhes, vagy 5 kevésbé éhes embernek elég. :) ... Olvass tovább
Cukkini gratin
A képlet a következő: Éhes vagyok + hideg van -> sütős kaja. Hozzávalók 3 adaghoz: 1 cukkini 2-3 közepes krumpli só, bors, olívaolaj tejföl (plusz joghurt, opcionálisan) 2-3 gerezd fokhagyma reszelt sajt A megmosott cukkinit és a meghámozott krumplit uborkagyalun leszeletelem, majd csíkokban felváltva egy kisebb, olajjal megcsepegtetett tepsibe rétegezem őket. Olyanok lesznek, mint a sárkánypikkely (vagy a tetőcserép, de a sárkánypikkely jobban hangzik). Sózom, borsozom. Egy tálkában a tejfölt kikeverem egy kis joghurttal (szeretem, ha hígabb), belenyomom a fokhagymát, sózom ezt is, majd rácsurgatom a pikkelyekre. A tetejére reszelt sajtot teszek, és 180°C-on addig sütöm az egészet, amíg a krumpli meg nem puhul. Variációk: sajtos-tejfölös cucc nélkül köretként valami más mellé (húsevőknek :)) krumpli helyett padlizsánnal és/vagy paradicsomkarikákkal készül, és rizs és saláta jár mellé. ... Olvass tovább