Minden falatra sokféle, egymást kiegészítő íz jut, harsogóan zöld a mártás és a cukkini is, és lehet variálni, hogy megfelelő mértékben diétás legyen -- gyönyörű tavaszi fogás. :) A juhtúró és a kapor nagyon jóban vannak, a cukkini pedig finom alapot szolgál az ételnek: a sütőben pont jó állagúra sül. Hozzávalók 8 hajóhoz (2-4 főre) 2 cukkini 1 kis pohár tejföl (diétázóknak natúr joghurt) 15 dkg juhtúró só, bors, olívaolaj reszelt sajt a kapormártáshoz: olívaolaj és vaj keveréke fél fej vöröshagyma 1 csokor kapor 1 evőkanál liszt 3-4 dl tej A cukkiniket megmosom, mindegyik elejét-végét levágom, hosszában és széltében is felezem, így lesz kétszer négy darab zöldségem. Mindegyik szelet közepét egy hegyes kiskanállal kikaparom (a cukkinihúst félre lehet tenni, készülhet belőle például tésztaszósz). Tepsire helyezem, sózom, borsozom, és pár csepp olívaolajjal megszórom őket. A juhtúrót tejföllel kikeverem, ízlés szerint mehet bele fokhagyma is, illetve kóstolás alapján még só, ha szükséges. Kanállal beletöltöm őket a cukkinikbe, majd reszelt sajtot szórok a tetejükre (füstölt sajttal különösen finom), és mehetnek a 180°C-ra előmelegített sütőbe addig, amíg szép pirosra nem sül a sajt. Közben elkészülhet köretnek a rizs (barna rizzsel, vadrizzsel különösen finom), vagy az a köret, amivel majd eszitek, és a kapormártás. Olívaolaj és vaj keverékén megfuttatom az apróra vágott vöröshagymát és az aprított kaporleveleket. Egy kicsit fonnyasztom a kaprot. Leszórom egy kevés liszttel (lehet rozs, teljes kiőrlésű, vagy amit szerettek), majd szép lassan felöntöm annyi tejjel, hogy olyan állaga legyen, ami szimpatikus. Só, bors mehet bele ízlés szerint. Már csak tálalni kell, mindenki kaphat 2 hajót, köretet és szószt, aztán lehet is enni. :) Jó étvágyat! ... Olvass tovább
Medvehagyma krémleves
Megint egy leves! :) Ezúttal medvehagymából készítettem, ha már szezonja van - magában már sokat rágcsáltuk, leves lett a nagy csokorból. Csak nagyjából írom a mennyiségeket, mert banyásan szeretem készíteni a levest -- egy kis ez, egy kis az, szórom, kóstolom, fűszerezem, aztán a végén ki tudja, hogy mi került bele, csak legyen finom. :D Kevés olívaolajon apróra vágott vöröshagymát, zúzott fokhagymát futtatok, és a csíkokra vágott medvehagymát (leszedtem a szárát) megfonnyasztom. Egy közepes krumplit kockára vágok, hozzáteszem a hagymákhoz, sózom, borsozom, és felöntöm annyi vízzel, hogy kényelmesen ellepje. Tettem még bele szárított zöldségeket is (szokásos vega mix), és hagytam fedő alatt jól megfőni az egészet. Ezután botmixerrel pürésítettem, tettem hozzá tejszínt, és mivel úgy éreztem, hogy jó lenne hozzá, egy kis szerecsendiót. Jó is lett, de még mennyire. Sajttal ettük. :) ... Olvass tovább
Univerzális zöldségpuffancs
A paradicsomos X tészta jolly joker ikertestvére, érdemes megtanulni! Zöldségpuffancsot készíteni azért jó, mert bármilyen zöldségből elkészíthető: például borsó, gomba, cukkini, padlizsán, tök, kukorica, bab és lencse (nem szárazon, természetesen), sárgarépa, vagy ezek bármilyen keveréke. Maradékok felhasználására remek lehetőség. bármilyen liszttel elkészíthető: könnyen a diétádba illesztheted gluténmentes vagy teljes kiőrlésű liszttel. sokoldalúan felhasználható: vega hamburgerbe húspogácsa helyett, főzelékre feltétként, főételnek salátával és körettel, különféle mártogatós szószokkal. Könnyen szállítható, hidegen is fogyasztható -- a csomagolt ebédek legjobb barátja. a saját ízlésvilágodhoz alakíthatod: fűszerezheted az adott zöldséghez illően fűszernövénnyel (petrezselyem, koriander, bazsalikom, menta, kakukkfű, rozmaring), curryvel, fokhagymával, vöröshagymával, újhagymával. Ízesítésnek tehetsz bele apróra vágott olívabogyót, kapribogyót, aszalt paradicsomot is, de kísérletezhetsz dióval, mogyoróval, sajtokkal, túróval! Egy spenótos-túrós-fokhagymás vagy mentás-zöldborsós-mandulás puffancs egészen jól hangzik, nem? :) Méghogy unalmasak a zöldséges ételek. ;) A hozzávalók: a választott zöldséged megpucolva, lereszelve, feldarabolva a választott fűszereid, plusz só és bors a választod liszted tojás a sütéshez kevés olaj (kerámia serpenyőben pár csepp, vagy még annyi se) A zöldséget a fűszerekkel összekevered. Hozzáteszel egy tojást és annyi lisztet, hogy jó szaggatható állagú legyen -- természetesen ha nagyobb adagot készítesz, mehet bele 2 vagy több tojás is. Próbáld ki, melyik az az állag, ami neked bejön! A lisztet is evőkanalanként adagold, nem kell sok. Keverd össze az egészet, majd kanállal szaggasd a serpenyőbe, és süsd pirosra! Jó étvágyat! :) A fenti képen kukoricapuffancs van, lecsöpögtetett maradék kukoricakonzervből készült, tettem mellé sót, borsot, friss petrezselymet és fokhagymát. Káposztasalátával és tepsis krumplival ettük. ... Olvass tovább
Réteslapos kosárka
Annyira aranyosak ezek a kosárkák, plusz nagyon jól variálhatók. Valami különlegesebbet akartam Húsvétra, úgyhogy azt álmodtam meg, 2 rúd rétest sütök csak (túrósak lettek), és a maradék réteslapból töltött kosárka lesz. Sokkal jobb a réteslap, mint a levelestészta, mert persze utóbbi eszméletlen finom és omlós és isteni, de zsíros, megterhelő (az epém kiteszi a fehér zászlót), és ha nem is igazi vajból van, csak transzzsírsavas növényi valamiből, akkor aztán még csak nem is igazi. A réteslap meg szinte ott sincs, tésztának tészta, ropog, finom, de könnyebben beleilleszthető az átlag hétköznapi menübe. 4 réteslapból kijött 12 kosárka, egy teflonos muffintepsit használtam hozzájuk. A 4 réteslapot egymásra tettem, és 3x4-es beosztásban feldaraboltam 12 kupacnyi kis téglalapra -- minden mélyedésbe jutott tehát 4 téglalap. Ezeket elrendezgettem úgy, hogy körbe kilógjanak, meg egymást is fedjék, és a 180°C-ra előmelegített sütőben néhány percig elősütöttem csak a kosarakat magukban, hogy ne legyenek szottyosak a tölteléktől. A töltelék bármilyen maradék ragu vagy szósz lehet, nálam most a paradicsomos X tészta gombás verziója volt, de lehet cukkinis-tejszínes, mehet bele mindenféle sajt, padlizsán, kukorica, csilisbab, bolognai-fanok is kipróbálhatják. Sőt, még édes töltelékkel (túróval, gyümölccsel) is készülhet, akkor réteskosarak lesznek belőlük. :) Bulira, piknikre tök jól néznek ki. A ragut belekanalaztam a kosarakba, mindegyik kapott egy-egy kocka mozzarellát (egy gombócot 12-be vágva pont jutott mindenhova), aztán ment vissza a sütőbe az egész, amíg el nem kezdett pirulni a sajt. Sütés után pár percet pihent, könnyen ki lehetett emelni a formából. Párolt rizzsel és káposztasalátával ettük, másnap pedig melegítve is szuper volt, szóval csomagolt ebédként is megállja a helyét. Próbáljátok ki, és kísérletezzetek! :) ... Olvass tovább
Gombás felfújt
A Tchibo süteményes kínálatából a virágos és kerek muffinformákat, valamint a habzsákot kaptam kipróbálásra, de nagyon megragadott az egyesével süthető mini formák gondolata, ezért abszolút nem süti irányba indultam el. :) A fejemben készültek mini pizzás kosárkák, mini réteslapos-ragus kelyhek, mini quiche is. Na jó, azért édességekre is gondoltam, például mini almáspitékre, túrótortákra (ebből simán lehet pici adagokat is sütni!), brownie-kra... Azért jók ezek a szilikon formák, mert ha csak öt adagnyi lesz a tésztából, akkor öt, és kész, nem kell a teljes tizenkét lyukas tepsit betenni, és amellett, hogy könnyen kijön a formából, ami benne van, formával együtt könnyen is szállítható. Igazából ez a fő érvem a mini-adag kaják mellett, hogy sokkal egyszerűbb így porciózni és dobozolni például egy piknikre vagy munkahelyre, és kezelhetőbbek is (nem kell kést csomagolni például) -- ha otthoni fogyasztásra készülnek, akkor persze jöhet a gáztepsi meg az óriás piteforma! A szilkonformák -30°C-tól 200°C-ig bírják a hőt, vagyis hűtőbe is lehet tenni őket. A habzsáknak is álmodtam mindenféle funkciót, mert nem csak habos muffincsúcsot tud ám készíteni: töltött tojásra gondoltam, és kinyomós kekszekre, meg fűszeres túrókrémre, amik szépen a szendvicsekre vannak kupacolva. Piszok éhes lettem, és most arra gondolok, hogy virágformás mini túródesszert eperpürével...! (Mazochistaaa.) Van hozzá praktikus állvány, ami segít betölteni a krémet, és többféle kinyomó fej. (BOGI, NE NÉZZ IDE!) Szerintem majd a tesóm lánybúcsújára fogok vele művészkedni, kár belém a cukorkrém. :) (MOST MÁR IDENÉZHETSZ.) Ami végül készült, az gombás felfújt, teljesen improvizálva: olívaolajon vöröshagymát pirítottam, ment rá a nyers gomba, só, bors, bazsalikom, oregánó, kakukkfű, és megpároltam az egészet. Közben a hűtőben található maradék tejemet (kb. 2,5 deci) összekevertem 2 egész tojással, egy teáskanál keményítővel, sóval, borssal, illetve reszeltem sajtot. A sütőt előmelegítettem 180°C-ra, a kapszlik aljára kanalaztam a gombás cuccot, öntöttem rájuk annyit a tejes löttyből, hogy ellepje, a tetejére ment sajt, aztán pirosra sütöttem őket. Más zöldséggel is elkészíthető: cukkinivel, padlizsánnal, sok póréhagymával, és lehet variálni a sajtokat is. Nem vegák meg aztán olyan sonkát, bacont tesznek bele, ami csak eszükbe jut! :) Állati finom lett, kukoricás rizzsel ettük. A formából teljesen jól kijöttek, sőt, a szilikon már pár perccel azután hozzá tudtam nyúlni, hogy kivettem a tepsiből. ... Olvass tovább
Zöldséges kuszkusz
Megint nagyon tágan fogok fogalmazni, már ami a receptet illeti, ugyanis a kuszkusz is egy rendkívül jól variálható alapanyag, és a "mi van a hűtőben?"-tematikájú ebédek-vacsorák megmentője lehet. A fél kilós zsacskó 400-600 Ft-ba kerül, szerintem ez minimum 6 adag, de ha van elé leves, akkor 8, szóval kiadós és megéri az árát (és tovább lehet sakkozni az árral, mert az egy kilós csomag már 800 Ft körül mozog). Tökéletes választás, amikor a tészta, a rizs meg a krumpli már a fületeken jön ki, ráadásul "instant" elkészül, mert főzés helyett csak forró vízzel kell nyakon önteni. Elég jó ajánlólevél, nem? :) ... Olvass tovább
Sós töltött palacsinta
Ez nem is recept, nincs mit írni róla: két, korábban már publikált receptből csináltam egy harmadikat. A vizes palacsintát sós verzióban készítettem el, és a paradicsomos X tészta töltelékével töltöttem meg (jelen esetben X = gomba), majd egy kevés sajttal a tetején meggrilleztem. Friss zöldséggel nagyon jó kis ebéd volt, és természetesen a tölteléke X mentén változhat ízlés és hűtőtartalom szerint, a paradicsomszószt lehet helyettesíteni tejszínnel. A cukkinis tészta szószával is jó lehet, füstölt sajttal a tetején... mmm. Instagramon létrehoztam egyébként egy #mitesznekavegak taget, mert már kezdtem unni, hogy mindenki megkérdezi, hogy "ééés akkor ti mit esztek, füvet?". Szóval ott lehet követni, hogy milyen füvet eszünk. :D ... Olvass tovább
Paradicsomos clafoutis
A francia Marie Claire Idées magazinban találtam ezt a receptet, és mivel a clafoutis (magyar néven tejespite) hagyományosan édesség, rögtön kipécéztem magamnak ezt a sós verziót. Eredetileg Loire-ból származó friss kecskesajt kell bele, de nekem olyanom nincs, így a friss sajt kitételnél maradva gomolyát tettem bele, méghozzá füstöltet, mert az a kedvencem. Füstölt sajthoz nekem viszont kötelező a hagyma is, úgyhogy egy gombócos fejű újhagymát is belekockáztam. Koktélparadicsom helyett nyugodtan mehet bele sima paradicsom is, senkit nem fog zavarni. :) Liszt nincs benne, csak keményítő, így gluténérzékenyek is fogyaszthatják. ... Olvass tovább
Cukkinis tészta
A cukkinis tészta rendszeres visszatérő vendég a konyhámban. Egyszerű, finom és 20 perc alatt megvan. Korábban kizárólag paradicsomos alappal készítettem el a szószát, aztán Hugh Fearnley-Whittingstall (River Cottage) vega könyvében olvastam egy tök jó ötletet: besamelmártásba keveri a cukkinit. Ezt a receptet használtam inspirációnak azokból az alapanyagokból, amik voltak itthon, azóta ez itthon a cukkinis tészta legkedveltebb elkészítési módja. :) ... Olvass tovább