Gomez pénteken ünnepelte a harmadik születésnapját, ami természetesen azt jelenti, hogy ugyanúgy ugrált, aludt, és evett, mint bármelyik másik napon, csak némelyik szárított borsóhéjat "boldog születésnapot" gügyögés kísérte a részünkről. :D Egy felnőtt nyúllal élni hamar rutinná válhat, de ez nem jelenti azt, hogy minden ugyanolyan. A kapcsolatunk folyamatosan mélyül, nő a bizalom mindkét irányban, és nagyon összeszoktunk. Nyulaknál ez nem öt perc, hiszen zsákmányállatokról van szó, ezért meg kell nyerni a bizalmukat. Többen írtak nekem e-mailt, hogy mikor lesznek már olyan jóban a nyuszijukkal, mint mi Gomezzel meg Áfonyával, aztán ott volt a levél végén, hogy "2 hete hoztuk haza" vagy "3 hónapja él velünk". Hát kérem, ez nem ilyen egyszerű. :) ... Olvass tovább

Gomez ma 2 éve született! Emlékeztetőül, ilyen kis nyunyóka volt az elején: Ma reggel pedig ilyen volt: Nem véletlenül nem volt nyúlnapló mostanában - nincs ugyanis mit mesélni. :) Egy kikupálódott, felnőtt nyuszival már nincs annyi izgalmas újdonság, mint egy hebrencs kamasszal. Kialakult az életünk közös ritmusa, és nagyon jól vagyunk benne. Már nagyjából fél éve ketrec-mentesen él, ami azt jelenti, hogy van ketrece, de csak azért, hogy legyen mire felszerelni a szénarácsot meg hol tartani az alomtálcát. :) Folyamatosan ki van engedve, éjjel is, és akkor is, ha nem vagyunk otthon. Ez olyan bizalmi szint, amire nagyon büszke vagyok, hogy elértük. Fokozatosan szoktattuk hozzá a dolgokhoz, hiszen azért annyira nem hülye, hogy ne fogja fel a szabályokat -- ezt pedig jól ki lehet használni. A szabályok amúgy teljesen egyszerűek: kap privilégiumokat, és ha nem él velük vissza, akkor megtarthatja őket. Először az ivartalanítás után volt ilyen lépés. Addig mindig levettük a kanapéról, ha felment, mert rendszeresen odapisilt nagy ivaros lelkesedésében. A végén már ott tartottunk, hogy felment, hátrafordultam, és leugrott. Néha rá se kellett néznem, csak hallottam, hogy felugrott, krákogtam egyet, és lejött. :D A műtét után már nem pisilt félre, ezért amikor először felment, akkor figyelte, hogy mit szólok. Nem kergettem le, sőt, odamentem, és megsimogattam, és megmondtam neki, hogy "ha nem pisilsz, maradhatsz". Nem tudom, a mini kosorrú nyulak mennyire értenek magyarul, de onnantól kezdve már bátrabban ment fel, és mivel nem volt pisi, nem volt kergetés. Sőt, amikor mi ültünk a kanapén, kifejezetten hívtuk is, paskoltuk az ülést, jelezve, hogy jöhet. És jött.  ... Olvass tovább

Amit a nyulakról feltétlenül tudni kell... az például az, hogy nagyon érzékenyek a frontra, és le tud állni tőle az emésztésük, ami rövid úton elviheti őket, ha nem cselekszünk. A nyulakról még azt is tudni kell, hogy mivel zsákmányállatok, nem mutathatják ki, hogy gyengélkednek, mert azonnal elkapják őket a ragadozók, úgyhogy összeszorított szájjal tartják magukat, és a világért sem mutatnak tüneteket. Ezért a nyulakhoz jó adag empátia és nyúlismeret kell, hogy a ki nem mutatott tünetek ellenére is észleld, ha van valami (ha meg már tünet is van, akkor nem gondolkodsz meg körbekérdezel a neten, hanem rohantok az orvoshoz). Azzal kezdődött, hogy Gomez leült egy olyan sarokba, ahol nem szokott ücsörögni. Mivel elég szokáslény, és ha valami nem úgy van, ahogy ő szereti, akkor felfordult a világ, már ez gyanús volt. Nem feküdt le, csak ült, és nagyon mélázó fejet vágott. Amikor beszéltem hozzá, nem reagált, nem tartott szemkontaktust, úgyhogy azonnal tudtam, hogy valami nem stimmel. Ha hozzáértem, elhúzta a fejét, nem esett jól neki az érintés. Gyanús jel #2. Amikor hívtam, nem jött, és furán is járt. Először azt hittem, beütötte a mancsát. Jött az ultimate test: a kaja. És az a nyúl, aki olyan, mint a Kis Herceg rókája (az este hét órás vacsorának már délután négykor elkezd örülni); aki minden egyes alkalommal drámaian előadja az Éhező Nyúl Oscar-díjat érdemlő alakítását, és volt, hogy mindkettőnkből dupla adag kaját csalt ki... szóval ez a nyúl megvetően ránézett a nasifalatra, és elfordította a fejét. Ajjaj. Nagy a gáz. Hoztam a legfinomabb finomságokat, és ahelyett, hogy szokás szerint mohón könyékig bekapja a karomat (költői túlzás), szinte csak a vállát nem vonta meg. Hagyj békén. Ó, banyek. Próbáltam tálkából itatni -- nem fogadta el. Félrepisilt háromszor, de csak kis, húszforintosnyi tócsákat a nagy pocsolyák helyett. Kaki: nulla. Étvágya: nulla.  Telefon anyunak -- NEM MŰKÖDIK A NYÚL! Felvázoltuk a lehetőségeket: próbálom kínálgatni szorulást segítő ételekkel (alma, fehérrépa), hátha beindul, és ha reggelre sincs bogyó, másnap doki. (Oltári volt, hogy pont másnap tartottam a tanfolyamot -- tudjátok, csak hogy ne unatkozzak! :D) Végül teljes parában figyeltük egész este. Ideges volt, elbújt, iszonyatosan mufurc hangulata volt, és nem feküdt el a világért sem. Valószínűleg görcsölt a pocija, és a fájdalomtól nem tudott kinyújtózni rendesen. Próbáltam belediktálni a Fibreplexet, de a szagától szó szerint rázta a hideg, úgyhogy nem kínoztam vele. De ... Olvass tovább

Gomez november 6-án megünnepelte az első szülinapját -- bár nem tudom, neki mennyire volt ünnep. Mindenesetre aznap reggel extra, 25 perces masszázst és plusz adag kaprot kapott. Határozottan látszik az ivartalanító műtét hatása: kiegyensúlyozott, többet pihen, nem olyan hebrencs, és még kedvesebb (pedig már előtte se volt valami agresszív kismalac! :)). Aki kíváncsi a kezdetekre, az megnézheti, milyen volt Gomez pár centis gumicukorként, amikor megszületett. :) A nagy kihívás az volt, amikor a londoni út alatt anyáéknál lakott közel 3 hétig. Mivel nem tudtuk megoldani az utaztatást pontosan a mi utunkhoz igazítva, ezért két hetet úgy voltunk itthon, hogy a nyúl nem volt itt -- és az borzalmas. Mert más, amikor mi sem vagyunk itthon, és egy új közegben nincs ott ő, de az itthoni megszokott helyekről nagyon feltűnően hiányzott. Apu becsületesen küldte a fotókat: Gomez a klaviatúrán, Gomez az íróasztalon, Gomez a nyomtató tetején. Láthatóan jól volt. Az új hely felpörgette, tele volt minden sarok felfedeznivalóval, látnivalóval. Gyorsan beilleszkedett, otthon érezte magát, anyuékat szereti, rájuk mászott. Ezzel nem volt gond -- nem az a depressziós fajta. Viszont egy olyan szobában lakott, ami rendszeresen a vendégnyulak szálláshelye, így volt felülírandó szagminta bőven. Műtét ide vagy oda, az ösztöne azért megvolt. Az első napokban felül is írta, ahol csak lehetett, aztán meg ment a golyózápor, szegény anyu takarított, én meg magamban fohászkodtam, hogy ugye nem hozza haza ezt a jó szokását, mert most egy jó darabig nem akarok pisit takarítani a kanapéból és törzsdöntve, lapáttal közlekedni a nyúl után, hogy felseperjem a kakikat. A szobatisztaságra szoktatás hálás, de fárasztó feladat. :) Emiatt anyuéknál nem lehetett kinn hagyni felügyelet nélkül, öt percre sem, amikor meg kinn volt, akkor is figyelni kellett, hogy mit csinál, nem kalandozik-e oda, ahova nem kéne. :D Kitaláltuk, hogy milyen jó lesz, úgyis utazom le a szombathelyi olvasótalálkozóm miatt, hazafelé akkor meg hozzuk vonaton, nem kell külön utazgatni miatta. Nagyon érdekes volt a gyerekkorom helyszínén látni a felnőttkori nyuszimat. :) A viszontlátás nagyon édesen sikerült, először csak azt hitte, "sima" emberek vagyunk, és felvette az "Adj enni!" pózt, aztán mikor elkezdtük simogatni, leesett neki, hogy kik vagyunk, és behelyezkedett a szokásos módon a kezünk alá. A jelenlétünk le is nyugtatta picit: abbahagyta a jelölgetést (talán jobban otthon, biztonságban érezte magát, és nem érezte ... Olvass tovább

Van egy semleges nemű nyulunk: tíz hónapos múlt, másfél kiló, és egy bűbáj. A töketlenedés története két hete szerdán kezdődött: már vasárnap óta plusz fűszernövényt kapott, szerdán pedig kivételesen kapott ebédet is, egy normális adagot, hogy műtét után beinduljon majd az emésztése. Miután megebédelt, adtam neki bazsalikomba csomagolt Fibreplex-et is, hogy a bogyók mihamarabb jöjjenek, amint felébred. Elbumliztunk a doktornőhöz (a BKV-n szokásos módon mindenki leste a dobozt: cica? - nem, nyuszi. - ó, húsvétra kapták? - nem, karácsonyra), odaértünk, és szerencsére a dokinál ölelgethető hangulata van mindig, úgyhogy mindketten jól megszorongattuk, összepusziltuk, és megbeszéltük vele, hogy tessék felébredni és jól lenni, mert még sok dolgunk van együtt. Aztán hazajöttünk izgulni, ő meg ott maradt a dobozban. Igazából érdemben ilyenkor nem lehet semmit csinálni, maximum megy a stressz-takarítás meg a stressz-evés -- ha nem állatkórház lett volna, hanem emberkórház, bizonyára fel-alá járkáltam volna a folyosón. Egy nyuszi pici állat, könnyű túlaltatni, ha valaki nem ért hozzá (szerencsére a mi doktornőnk nagyon is ért), meg ha túl sok a fájdalomcsillapító benne, akkor a lököttke nem érzi, hogy fáj neki a varrat, és elkezdheti tépni, aminek nagyon-nagyon csúnya vége tud lenni. Szóval felkészültünk rá, hogy az éjszakát azzal töltjük: árgus szemekkel figyeljük majd, hogy mit művel. Közben itthon Áfonya urnájával ledumáltam, hogy ha látja Gomezt elindulni a fény felé, zavarja vissza sürgősen. :) A műtét a fiúknál elég egyszerű, a zacsi felett ejtenek egy kis vágást, aztán kihúzzák a golyókat, mindent elzárnak (a zacsit is, hogy ne legyen sérv), szépen összeaszik egy-egy kis mazsolává. A hasi varratokat még külön összevarrták a bőrfelszínen is, szóval duplán volt biztosítva, plusz le volt ragasztva egy fehér ragtapasszal az egész -- a pocakja alján egy tenyérnyi téglalapot takart, az teljesen le volt borotválva. Este csörgött a telefon, a doktornő hangján már hallottam, hogy nincs semmi baj, minden rendben zajlott, és lehetett menni a nyusziért. A dobozban kicsit kókadt volt, a fülén kötés, benne a branül (hogy ha még bármi gáz lenne az éjszaka során, amikor berohanunk az ügyeletre, ne kelljen bökni rajta, hanem rögtön rá lehessen kötni az infúziót), de amúgy jól volt. Itthon kissé bizonytalanul ugrált, de rögtön tudta, hogy hol van, a fülét néha jól megrázta, mert idegesítette a kötés, és azonnal evett is, ivott is. A szénával, táppal ilyenkor nem lehet ... Olvass tovább

Túl a nyolcadik hónapon Gomez már abszolút felnőtt nyúl, és ez a viselkedésén is látszik, ami újabb kihívások és döntések elé állított minket. Komoly udvarlásba kezdett. Fülig szerelmes mindkettőnkbe -- nem válogat, inkább azt nem bírja eldönteni, hogy melyikünket szeresse jobban vagy előbb. Ez az enyhe napokon a folyamatos dünnyögésben és a puszta követésben nyilvánul meg (elkísér mindenhova, és amíg dolgozunk, a lábunk mellett fekszik az asztal alatt), ami cuki. Ami kevésbé cuki, az az "úgy szeretlek, enyém vagy!" nyúlnyelven: körbepisil minket bokamagasságban. Hála az égnek ezt csak a fürdőszobában követi el (agyvérzést kapnék, ha a nappali szőnyegén csinálná ugyanezt), így megoldás, hogy gyorsan, futva kell a fürdőbe menni (hogy ne követhessen), és be kell zárni magunk mögött az ajtót, mert különben jön, és "szeret". Fél másodpercig tart egyébként az egész, mert félrecsapja a csípőjét, és pörög, miközben pisil. Tiszta Mátrix. :) Aztán zuhanyozhatok, és takaríthatom a fürdőt. De ezt a kizárás megoldja. Ezenkívül ott van még, hogy tapad -- ráfixálódott a lábfejünkre, semmi más nem kell neki, se a kezünk, se más, de elkezdi nagyon közelről szagolgatni, aztán jön a nyalogatás, és ha hagyjuk, akkor harapdálná is. Hogy utána ráugorjon kamatyolni, addig még nem jutott el, lehet, hogy még nem tudja, hogy az jön, de mi se akarjuk kivárni. Ilyenkor lehetetlen mellette megmaradni, szóval elővettük télről a mamuszokat, és felvesszük vágyölőnek. Az úgy már nem kell neki, csak a csupasz láb. Érdekes fétise van. Egy ideig még nézegeti, hogy mi van, hova tűnt "szíve hölgye", aztán megunja, feladja, és elmegy enni vagy aludni. Persze harmincöt fokban téli mamuszban ülni nem a legkellemesebb, de hát el kell viselni. Egy darabig. A kanos nyúlnak az a legrosszabb, hogy hosszútávon megviseli a szívét és az idegrendszerét ez a görcs, és kikészül attól, hogy tobzódnak benne a hormonok. Gomez még így is egy közepesen aktív nyuszi, hiszen például nem agresszív, nem támad, és nem pisili le a falat vagy a szőnyeget a nagy "minden az enyém, muhahaha!"-rohamában, de ez később még változhat. A legrosszabb, hogy nem azért csinálja, mert gonosz, vagy mert ki akar velünk szúrni. Neki tényleg ez a szeretet, és az emberekkel ellentétben nála ez nem tudatos, nem egy döntés eredménye, hanem történik vele. Ezért egyelőre meg kell akadályoznunk azokat a helyzeteket (fürdőszoba, csupasz láb), amik triggerelik nála ezt a helyzetet. Ő, mivel állat, nem ért abból, hogy no means no, egy ... Olvass tovább