Amikor új beosztásod van, nincs jobb segítő, mint egy nyomtatható órarend. Rakhatod hűtőre, beleragaszthatod a terveződbe, és mindig emlékeztet arra, hogy mikor hova kell menned, melyik előadás vagy szeminárium melyik teremben van, és még arra is jut hely, hogy a tanár nevét is beleírd. :) A nyomtatható órarendet ebből a bejegyzésből letöltheted, és abban is segítek, hogyan csinálj magadnak egyetemi túlélőkészletet! Így segít a nyomtatható órarend sablon A letölthető pdf fájlban 4 nyomtatható órarend van: két (egy tavaszi és egy őszi) öt napos (hétfőtől péntekig), és két hét napos (hétfőtől vasárnapig), hátha valakinek az utóbbira van szüksége. Tanárok és diákok egyaránt használhatják. ;) Nyomtasd ki azt, amelyik számodra praktikusabb, aztán fogj egy szépen író tollat, és töltsd ki. Egyetemi órarend tervezés Reggel héttől este tízig fél órás osztásokban van hely beleírni a programokat. Egy átlag egyetemi óra másfél órás, tehát három rubrika jár neki: így az óra neve és a terem is odafér, sőt, még a tanár nevét vagy a kurzus kódját is beírhatod -- a 2004-es (ki se számolom, hány éve volt) órarendemből előszedtem egy konkrét példát, a Nyelvészet bevezető előadásét Lázár professzor úrral, ezt így írtam be anno az órarendbe. :) Az összetartozó rubrikákat vastag, fekete kerettel rajzold körbe, így láthatod, hogy összetartoznak a feliratok. Ez különösen akkor fontos, ha közvetlenül egymás alatt van sok óra, szünet nélkül. Ha nem félkor, hanem negyedkor vagy háromnegyedkor kezdődik egy óra, akkor a rubrika közepén húzd meg a vonalat egy vonalzóval, és úgy kezdődjön a beosztás. Töltsd le a nyomtatható órarendet ide kattintva! Ha véglegesedik az órarended, akkor készíts több példányt: legyen egy mindig nálad, hogy tudd puskázni a teremszámokat (én mindig addigra tudtam őket megjegyezni, mire vége lett a félévnek! :D), és tegyél ki egyet otthon is a hűtőre vagy az íróasztalod mellé. Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2013 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! A többi ingyenesen letölthető anyagomat itt találod. Így készíts egyetemi túlélőfüzetet! Ha most mész egyetemre, érdemes félretenned egy hétvégét egy kis felkészülésre. Nézz utána a neten a fontos dolgoknak, "járd körbe" Street View-n az egyetem épületét, nyomtass ki és írj fel mindent, amire szükséged van, állítsd össze az egyetemi túlélőfüzetedet, ami ... Olvass tovább
Külföldre költözés, főzés a nyaralás alatt – Levelesláda #21
Két, utazással kapcsolatos kérdés következik! Kitti ösztöndíjjal fél évet tölt Norvégiában, a koleszos illemszabályokról, illetve a csomagolásról kérdezett, Sáráék pedig apartmanban lesznek Görögországban, és úgy akarnak spórolni, hogy ők főznek — ehhez kértek ötleteket. A kérdezős rovat bevezetőjét itt olvashatjátok, továbbra is várom a kérdéseiteket mindenfélével kapcsolatban — akár tanácsot kérnétek, akár kíváncsiak vagytok valamire: via.farkas@gmail.com. Kitti vagyok, egyetemista, 20 éves és azért írok most, mert bár nem vagyok teljes pánikban és teljesen elveszve úgy érzem esetleg jól jönne egy-két jó tanács a jelenlegi helyzetemben. Szóval augusztusban kiutazom fél évre Erasmus programmal Norvégiába, Osloba, és életemben először egyedül fogok élni, és kolis leszek. A koli beosztás úgy van, hogy saját szobát kapok és fürdőt-konyhát osztjuk meg. Szóval végül is majdnem olyan, mintha lakótársak lennénk... A kérdésem egyrészt arra vonatkozna, hogy tudsz-e valamit arról, hogy mit illik/mit nem egy koliban? Főleg a többiekkel való interakciókban? Mert most azon kívül, hogy ne legyek elviselhetetlen és reméljem hogy ők sem azok nem igazán van ötletem. Például, ha megérkezek illik körbekopogni bemutatkozni, vagy mindegy mert majd közös helyiségekben úgyis összefutunk? Szerintem minden együttélésnek alapvető feltétele a másik iránti tisztelet, illetve a privátszféra tiszteletben tartása. A többi nagyban múlhat az együttélők habitusán, stílusán -- vannak tanulósabb csapatok, vannak bulizósabbak, ha eltérnek az igények, akkor tudjátok egymást zavarni, de nagyon... Koleszban nem laktam, de albérletben úgy, hogy a szomszéd szobában a főbérlő néni élt, igen. Muszáj tisztázni a feladatokat és hogy kire mi tartozik: a közös helyiségeknél (konyha, fürdő) ez külön fontos. Ne az legyen, hogy állandóan mosogatsz a másik helyett is, vagy otthagyod a hajcsomót a lefolyóban... Mindenki takarítson maga után, a közös dolgokat pedig közösen csináljátok, vagy legalább egyenlően elosztva -- pl. mindig te sikálod ki a kádat, de akkor teljesen övé a klotyó. Szerintem ezt a legjobb megbeszélni és akár papíron beosztani, hogy ki mit mikor csinál (A hét, B hét), hogy fair legyen. A hűtő tartalma ugyanígy legyen nagyon egyértelműen felosztva: melyik a te polcod, mit ehetsz meg, mit nem ehetsz meg. Ha megkínál, az más, és azt is megbeszélhetitek, hogy egyik héten ő veszi a WC papírt, a másik héten meg te, de ez is legyen tiszta és világos, ne járjatok rá egymás kajájára ... Olvass tovább
Nyomtatható intéző
[ letöltés ] Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2013 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! Villő kért egy olyan nyomtatható oldalt, amire felírhatja, hogy mit kell elintéznie, ahhoz mi kell (pl. alkatrész, hozzávaló, kiegészítő), és azt hol tudja beszerezni (cím, telefonszám). Erre a lapra felfér egy csomó intéznivaló a megszerelendő, felújítandó holmiktól a megvásárolnivaló szülinapi ajándékokig, a nyaralás előtt beszerzendő hűtőtáskától . Az első oszlopban lehet pipálni. A stílusa a nyári jegyzetlapoknál már megkedvelt girlandos-csíkos lett. :) ... Olvass tovább
Szeretem a munkám! #08 – Andragógiát tanítok.
Márkus Edina 38 éves, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Neveléstudományok Intézete Andragógia Tanszékén adjunktusként dolgozik. Edinával, aki régi olvasóm, tavaly személyesen is találkoztam, amikor az Egyetem tanszékén részt vehettem egy kerekasztal-beszélgetésen a netes kommunikációról, netes emberi kapcsolatokról. :) Ebben az interjúban nem csak Edina szakmájáról lesz szó, hanem másoknak is hasznosítható, praktikus tanácsokat ad a tanulásról, továbbképzésről. Továbbra is lehet jelentkezni, ha szeretnétek válaszolni a kérdéseimre! Részletek a felhívásban. - Mit jelent pontosan az andragógia, és "mire jó"? Az andragógia szak a művelődésszervező szak utódja. Aki ilyen szakot végez, BA szinten választhat többféle szakirány közül, például művelődésszervező, felnőttképzési szervező, személyügyi szervező, munkavállalási tanácsadó. Művelődési intézményekben (pl. művelődésszervezőként, rendezvényszervezőként) és felnőttképző szervezeteknél (pl. oktatásszervezőként, képzési asszisztensként) tud elhelyezkedni, lehet ez állami, profitorientált, non-profit formában működő szervezet egyaránt. Van andragógia mesterszak is, ezen a szinten már a felnőttképzési terület a domináns. - Miből áll a munkád? A munkámban az oktatási és kutatási feladatok a meghatározóak, de az intézetünkhöz-tanszékünkhöz kapcsolódó nonprofit szervezetek munkájában is részt vállalok. A munkám nagyon változatos, ezért szerethető. :) Persze csak, ha valaki szereti a változatosságot. Alapvetően a tanév két szemesztere adja meg a ritmust. Van egy őszi és tavaszi félév, az ahhoz kapcsolódó tárgyakkal, programokkal. A tanórákra felkészülés, az előadások frissítése rendszeres feladat. Ez abból is adódik, hogy amit tanítok felnőttképzéssel, nonprofit menedzsmenttel és pályázatírással kapcsolatos területek, folyamatosan változnak, így frissítenem, aktualizálnom kell az ismeretanyagot. Az előadásokon túl a gyakorlatokon újabb feladatok, akár heteken át tartó projektfeladatok kitalálása a hallgatók számára hasznos, számomra pedig kreatív tevékenység. A nappali tagozatos hallgatók mellett levelezős hallgatókat is tanítunk péntek-szombati napokon. Nagy hasznos és szerethető, hogy a munka, család mellett, már munka- és élettapasztalattal rendelkező hallgatóink is vannak. Az oktatási feladatokon túl új képzések kialakítása, a tehetséges hallgatók tudományos diákköri munkájának segítése is a mindennapok része. A szakterületünkhöz tartozó tudományos munkák, kutatások követése, ... Olvass tovább
Nyomtatható kilincsakasztók
[ letöltés ] Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2013 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! A zavartalan munka/pihenés biztosítói. :) 4 duplaoldalú akasztót készítettem, egyet tanuláshoz & pihenéshez, kettőt a kisbabás házakba (fiús és lányos színekben), és egyet a gyerekszobák ajtajára ("belépés csak jelszóval" illetve "kívül tágasabb" feliratokkal). Minden oldalra ráírtam a használati utasítást is, azt nyomtasd ki, amelyikre szükséged van. Ajándékba is adhatod, például egy vizsgaidőszak-túlélő csomagba (3in1 kávé, jegyzetlapok, színes filcek mellé), vagy újdonsült anyukának (női magazin, gyógytea és kézkrém mellé). A kiválasztott oldalt nyomtasd keményebb papírra, vágd körbe és vágd ki a lyukat is, majd a középső vonal mentén (ahol a két minta érintkezik) hajtsd félbe és ragaszd össze. A kész, félbehajtott akasztó mérete 8x15 cm. Ha sima géppapírra nyomtatod és laminálod, az is segít a tartósságán! ... Olvass tovább
Csináld magad! Előszobai rendszerező tábla
Ezzel a d.i.y. projekttel szeretném megmutatni, hogy nem feltétlenül kell drága rendszerező szisztéma vagy külön rendszerezésre szánt dobozhalom ahhoz, hogy átlátható és minden részletében minket segítő információs központot hozzunk létre. Egy ilyen tábla amellett, hogy a reggeli rutint is segíti, tartalmazza a fontos adatokat és tudnivalókat (például arra a kérdésre, hogy "mi lesz az ebéd/vacsora?"). A fenti tábla abban különbözik egy sima inspirációs táblától, hogy címkék segítségével tematikus részekre van osztva, és nem véletlenszerűen vannak rátűzdelve a fontos dolgok. Hozzávalók: egy parafa tábla (bármilyen kiszuperált, régi darab is megteszi) különböző méretű kartondobozok (teás, müzlis, tésztás...) csomagolópapír olló, sniccer, vonalzó ragasztóstift és ragasztószalag kartonlap térképtű és gombostű sima fehér papír a nyomtatott vagy kézzel írott feliratoknak ... Olvass tovább
Körkérdés: Te hogyan/hol barátkozol?
A Bűvölet c. film hölgyei - garantáltan közös érdeklődési körrel Egy kedves lánytól kapott levél ösztönzött erre a bejegyzésre, aki az egyetemen nehezen talál barátokat, pedig nagyon szeretne, mert magányos. Azt kérte, hogy ne idézzem a levelét, és válaszoljak privátban, de mivel az a gyanúm, hogy másokat is érint a téma, jobb, ha mégis kikerül a blogra. Lebeszéltem vele, hogy innen jön majd a válasz. :) A legjobb, hogy itt Ti is segíthettek neki, ami felbecsülhetetlen egy ilyen témában (is). Szerintem ugyanis hasonlóak vagyunk - az eddigi sok gondolatolvasós-rokonlelkes megjegyzés után nem is merem máshogy gondolni -, és reményeim szerint hasznos tanácsokat tudunk adni a Barátkereső Lánynak (ez lett most az álneve), hogy a mifélénk hogyan barátkozik, és hol találunk egymásra. Ki a "mifélénk"? Nem harsány, kicsit talán introvertált, ideális hétvégi tartózkodóhelye: többnyire egy könyv mellett, és a szórakozóhely max. kikapcsolódásnak jó, de nem ismerkedős helyszín, mert a saját hangját se hallja, pedig beszélgetni szeretne. Barátkereső Lányunk ilyen, és én is hasonló vagyok, szóval ebből következtettem, hogy köztetek is lesz hasonló. A Barátkereső Lány kérdése egyébként konkrétan ez: Te mit csinálnál a helyemben? Hogyan kell barátkozni? Volt az a reklám azzal a borzasztó, láncfűrészes bohóccal, aki azt skandálta, hogy "legyünk barátok". Na, úgy nem. :) Szerintem bármilyen (akár baráti, akár szerelmi) kapcsolat legfontosabb tényezője a kölcsönös bizalmon és tiszteleten túl a közös érdeklődési kör. Ehhez pedig részemről az kell, hogy viszonylag nyugodt körülmények között tudjak beszélgetni az illetővel (lehet zene, de ne hangos, és ne az őrült partizásról szóljon a buli), majd kiderüljön, hogy van-e bármi, amiért együtt tudunk lelkendezni (túrós rétes, egy film, egy könyv, egy város - akármi!). Nálam egyébként soha nem volt olyan, hogy valakit ismertem, rendszeresen kommunikáltunk, és csak később kattantunk össze - vagy teljes közöny/felületes viszony volt, vagy az, hogy elkezdtünk beszélgetni, és azóta se hagytuk abba. Barátság első látásra? :) Valahogy úgy. ... Olvass tovább
Nyomtatható őszi órarendek
[ letölthető .pdf ] Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2012 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! Ezeknek az órarendeknek a hátterét és színvilágát az angol nemesi countryside és a tweed ihlette - ősszel valahogy ilyen helyekre vágyódom. Nem tudom, hogy hány kisiskolás fog beléjük szeretni (szerintem egy sem), de talán a "nagyiskolások" szívesen írnak majd bele. :) ... Olvass tovább
Hatékony otthoni munka útmutató
Noémitől kaptam egy nagyon kedves levelet, amiben elmesélte, hogy otthon fog tudni dolgozni, de gondja van az időbeosztásával, és arra kért, hogy segítsek. Régóta terveztem összeszedni a tapasztalataimat az otthonmunkával kapcsolatban, de nem tudtam, hogy ez hány embert érint, most viszont már nem volt kifogásom halogatni. :) Munka vs. pihenés Az otthonmunka előnye, hogy otthon dolgozol, és az otthonmunka hátránya, hogy otthon dolgozol. Mivel nincs elkülönítve fizikailag a munka és a pihenés helye, hiszen egy helyszínen történik minden, mentálisan is sokkal nehezebb átkapcsolni pihenés-üzemmódba - vagy éppen bekapcsolni a munka-üzemmódot. Amennyire lehet, találj ki egy munkarendet, ahhoz hasonlóan, mintha irodában dolgoznál. Borzasztóan könnyen bele lehet pörögni a munkába, és előfordulhat, már este hét óra is elmúlt, mire észreveszed, hogy reggel nyolc óta nem hogy nem pihentél, de enni is elfelejtettél - sajnos a szoros határidős otthonmunka esetén ez egyáltalán nem kirívó eset. :( Muszáj gondoskodnod magadról, és ez érvényes az evésre, ivásra és pihenésre is. Aki otthon dolgozik, arra könnyebben testálnak rá olyan munkát, amit késő este vagy akár hétvégén kell elvégezni, hiszen "úgyis otthon van, bármikor elvégezheti" -- de a legrosszabb, hogy sokszor magunkkal is képesek vagyunk ezt a hajcsárkodást eljátszani. "Igazán belefér egy pár óra munka, legalább haladok, legalább előre dolgozom..." Aztán azt veszed észre, hogy már hetek (hónapok...!) óta nem volt olyan nap, hogy egyáltalán ne dolgoztál volna semmit. Ez amellett, hogy agyilag is rettentően fárasztó, a munka minőségére is hatással van - ezért ha a határidők engedik, igenis kell szünnapokat tartani, mert kipihenten hatékonyabban tudsz majd teljesíteni. Szükséges lehet, hogy az ismerősökkel, családtagokkal tisztázd, hogy attól, hogy otthon vagy, még ugyanúgy dolgozol, mint bárki más, ezért legyenek kedvesek munkaidőben nem zavarni -- ne tartsanak fel váratlan látogatásokkal vagy hosszas telefonbeszélgetéssel. ... Olvass tovább