Nagyon sok épületet fotóztam Angliában (Londonban & Brightonban), ezekből készítettem egy galériát. Jó látni a régi és új stílusokat együtt, békében. A kötelező körök (Szent Pál Katedrális, Big Ben, Royal Albert Hall, V&A Múzeum) mellett sima lakóházakat, épületeket is fotóztam. Szeretem a téglaházakat, a kívül futó közműcsöveket, a pasztell-színű házakat (főleg Notting Hillben - a könyvesbolt is megvan!), az élénk színű ajtókat, a kiugró ablakokat, ahova lehet olvasós kuckót építeni... :) Mindenki stoppolhat magának egyet, a hozzászólások között írjátok meg, hogy melyikbe költöznétek. Nekem a korall ajtós menta-ház jól jönne, pláne, ha a tenger is közel lenne hozzá. :) Ez egy szemészet, nézzétek az órát bal oldalon az ajtó felett! ... Olvass tovább
Hello again, London! – 3. rész: Múzeumok
A februári londoni útunk mesélését tematikusan folytatom továbbra is - jöjjenek a múzeumok! :) Mivel legutóbb a British Museum az utolsó napra maradt, ráadásul akkor sikerült már kikészítenem a bokámat is, úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk, és gyakorlatilag az első útunkba ejtett látnivaló volt. Azt akkor még nem tudtuk, hogy lesz egy második látogatásunk is, szintén az utolsó napon... :) Szóval öveket becsatolni, teákat bekészíteni! Jön egy hosszú, képes mese -- dinoszauruszokkal, Picassoval, Sherlock Holmes-szal, és minden jósággal. A British Museumba tervvel érkeztünk, mivel már valamennyi fogalmunk volt arról, hogy mi merre van, és mit szeretnénk mindenképpen (újra) megnézni. Amit kihagytunk: a görögök/rómaiak (savariai lányként engem nem igazán tudnak megdöbbenteni a mozaikok meg római pénzek, olyat szeretek látni, amitől hanyatt vágom magam :D), egyiptomiak (a múmiáknál mindig tömeg van), és a kínai porcelánok. Ami a legleglegfontosabb volt, az az ázsiai rész, külön tekintettel az indiai, asszír, japán delegációra, illetve a mexikói művekre, illetve mivel legutóbb tényleg csak "berohanunk-kirohanunk" alapon tudtuk le a felvilágosodós termet, most oda is bementünk. De nem volt egészen zökkenőmentes a dolog. Történt ugyanis, hogy -- rém meglepő módon (/sarcasm) -- esett az eső, de nem ám úgy, mint Budapesten (pl. most is), mintha dézsából öntenék, hanem szemerkélt, drizzle. A helyiek ennyiért még az ernyőt se nyitják ki, esetleg egy kapucnit feltesznek, aztán csókolom. (Úgyis max. 15 perc, és eláll.) Nem úgy a turisták. Mintha cukorból lennének, kiverik egymás szemét az ernyővel, és pánikszerűen rohannak fedezékbe. Ami aznap éppen a British Museum lett. Én ennyi embert még nem láttam egy helyen. A földön fetrengtek, száz méteres sorok álltak a büfék előtt (kétszáz méteres a vécénél), a földről ették a kajájukat, és volt egy úriember, aki a kiborult kávéja felett, mint ha mi sem történt volna, a padlón törökülés közben piszkálgatta a mobilját. Kiábrándító volt, amellett, hogy mozdulni is nehezen lehetett. Szóval kifejezetten örültünk, hogy tervvel érkeztünk, és tudtuk, hogy mit szeretnénk célirányosan megnézni. Közben a saját hangulatunkon enyhítve néha elmorogtunk egy "rohadt turisták"-ot a bajszunk alatt. :D ... Olvass tovább
Hello again, London! – 2. rész: Food, food everywhere
Kajaaaa... Tematikusan haladok tovább az angliai élménybeszámolóval, úgyhogy jöjjön most sok ételfotó, benyomásokkal, megfigyelésekkel teletűzdelve. :) Éhesen nem szabad nézni, előre szóltam. ... Olvass tovább
Hello again, London! – 1. rész: Family Business
Elérkezett az ideje, hogy rendszerezzem a legutóbbi angliai kalandunk történetét, és megosszam a sztorikat, megfigyeléseket, és főként a fotókat. :) Miután átgondoltam, hogy miről is szeretnék írni, arra jutottam, hogy a múltkori utazásunkkal ellentétben nem időrendben fogok haladni az útibeszámolóval, hanem tematikusan. Az útunk apropója ezúttal elsősorban nem a városnézés és a pihenés volt (bár ha már ott jártunk, arra is bőven kerítettünk sort!), hanem az, hogy Európa számos szegletéből érkezett női online vállalkozókkal találkozzunk, tapasztalatot cseréljünk, és előrelépjünk olyan ügyekben, amik mindannyiunkat érintenek. Emiatt az első útibeszámoló cikkemben szokásomtól eltérően egy kicsit szakmázni fogok. Remélem, akit nem érint közvetlenül a téma, az is érdekesnek találja majd. :) Egy kis háttérsztori Szóval történt az, hogy 2015. január 1-től új EU-s ÁFA-törvény lépett életbe, ami eredeti szándékával ellentétben nagyon durván hatással van a digitális kisvállalkozói piacra. Röviden összefoglalom a szabályozás hátterét: az online kereskedők nagyágyuit (köztük az Amazont, a Google-t és az Apple-t) szerették volna kicsit megregulázni, ugyanis Luxemburgba és/vagy Írországba költöztették a székhelyüket a kedvezőbb adófeltételek miatt. Megoldásnak kitalálták, hogy a digitális termékekre (pl. e-könyvek, hangoskönyvek, MP3-ak, mobil appok) ezentúl ne a cég országának ÁFA-törvényei vonatkozzanak, hanem a vevő országába kelljen azt befizetni a vevő országának szabályai szerint -- így ugye tök mindegy, hogy Amazonék Luxemburgban vannak-e vagy sem, mert a vevő lakhelye lesz a lényeg. Ez egyebek mellett azzal jár, hogy minden egyes vásárlásnak az adatait több oldalról le kell igazolni, vezetni, iktatni, országok szerint leosztani, kiszámolni, bevallani, befizetni. Igen ám, csak azóta, hogy ezt a törvényt kitalálták (2007-ben!), elég durván megváltozott a digitális piac. Megjelentek az online kisvállalkozók, akik nem Amazon-méretű stábbal és büdzsével dolgoznak (nekik ugyanis meg se kottyan, hogy az ötven fős pénzügyi osztály mostantól már ezzel is foglalkozik), hanem általában egyszemélyesek, otthonról intézik az ügyeiket, és pontosan az online világ adta lehetőségek miatt tudnak egyáltalán vállalkozni. Grafikusok készítenek vektorrajzokat, anyukák árulnak pdf-ben kötésmintákat, kezdő bandák dobják piacra saját feltételekkel a zenéjüket a saját honlapjukon, startupok fejlesztenek mobilos applikációkat, írók adnak ki magánkiadásban e-könyveket, és nagyon ... Olvass tovább
Goodbye London! – 7. nap: British Museum & hazaút
Sikerült fél évvel az út után eljutnom az útibeszámoló végére! :D Jobb későn, mint soha. A londoni cikksorozat korábbi részeit itt találjátok, de remélem, az utolsó fejezet önmagában is élvezetes lesz. :) Annak ellenére, hogy sajnos ezek a fotók még a régi, bridge fényképezőnkkel készültek, nagyon jó volt újra átnézni őket, és felidézni az emlékeket. De az tutibiztos, hogy a British Museumba vissza kell menni a Canonnal is, mert muszáj lesz normálisan is megörökítenem mindent. Az utolsó napunk reggele rohanósan indult: Zsuzsiék mentek dolgozni, mi pedig "ki lettünk paterolva" a lakásból, hiszen már nem találkoztunk többet, és este ment a gépünk. Teljes cekkerkészlettel bebumliztunk a városba, és az volt a terv, hogy az én kistáskámon kívül mindent leadunk a King's Cross poggyászmegőrzőjében, mert azért az egész BM-et végigjárni az összes csomaggal nem túl nagy móka. Végül amikor megláttuk az árakat (9 font minden egyes darab táskáért, mérettől függetlenül), úgy döntöttünk, hogy Ádám kézipoggyászát (egy nagy hátizsák) inkább cipeljük ennyiért, és csak a bőröndöt adtuk be. A rend kedvéért megint megnéztük, hogy mekkora a sor a 9 és ¾-es vágánynál, de még mindig rengetegen voltak, úgyhogy a fotó és a roxforti kirándulás megint elmaradt. A pályaudvaron utolsó souvenirnek vettem egy mobiltérkép-mintás Oyster Card tartót a Paperchase-ben, és nehogymárnemhasználom alapon (meg mert még mindig totálisan kész volt a bokám) hiába egy megállóra voltunk csak a British Museumtól, metróval mentünk. Sikerült London leghülyébb megállóján leszállnunk - a Russell Square-ről leszállás után vagy egy közel kétszáz lépcsőfokos csigalépcsőn lehetett a felszínre jutni (thanks, but no thanks - mondta a bokám, és amúgy is ki volt írva, hogy hanyagoljuk, mert vészhelyzet esetére van ott), vagy liften. Kicsi liften. 15 fős turnusokban. Csúcsidőben ez fantörpikusan működött, mindenki tolongott meg morgott, úgyhogy majdnem fél órát álltunk a liftre várva, ami alatt már rég odaértünk volna gyalog, kétszer. De legalább ilyet is láttunk, és használtam helyben a kártyatartómat. :)) (Itthon most a személyim van benne, meg BKV jegy.) A British Museum számomra kultikus épület, főleg, hogy A Foggy Dayben is megénekelték már sokan. :) 1998-ban már voltam egyszer, de ez tipikusan az a hely, amire egy élet se lenne elég. Plusz felnőttem, jócskán bővültek a történelmi ismereteim, és teljesen más háttértudással néztem a tárgyakat. Monumentális és megható az egész, és egy csomó kérdést felvetett ... Olvass tovább
Hello London! – 6. nap: Betegszabi
Még lógok a londoni beszámoló végével -- a karácsony miatt kitolódott, de nem baj, így legalább tovább tart az olvasás (és nekem a kalandok újraélésének) öröme. Ez történt eddig: kedden megérkeztünk, szerdán ismerkedtünk, csütörtökön kalandoztunk, pénteken piacoltunk, szombaton Ádám előadott én pedig olvasótalálkozóztam, vasárnap Brightonban voltunk és feladta a bokám. Itt tartunk most. Hétfőre elég nyomorultul ébredtünk. A bokám totálkész volt, Ádám gégéje pedig a szombati sok beszéd és a temzeparti szél hatására bedurrant. Az ébresztő után csak ültünk az ágyban, és próbáltuk eldönteni, hogy mi legyen, bár elég nyilvánvalóan látszott, hogy mi lesz. Mikor Zsuzsiék elmentek dolgozni, mondtuk, hogy mi ma nem megyünk sehova, kihagyjuk, mert baj lesz. Én nem akartam kockáztatni, hogy a másnapi hazarepülésre a bokám abszolút használhatatlan legyen (így csak 60%-ban volt az), Ádámnak pedig nem kívántam a felülfertőződést -- a városban mindenki köhögött, tüsszögött a tömegközlekedésen, tehát valami amúgy is volt a levegőben. Mindketten komoly tüdőbajos múlttal rendelkezünk (ő volt a kórházba rohangálós krupprohamos, én meg a szanatóriumban fulladó bronchitises), nem szabad elbagatellizálnunk a felsőlégúti betegségeket, mert a szövődmények nálunk tényleg súlyosak lehetnek. (16 éves koromban a tüdőspecialistám azt mondta, hogy most már nagyjából oké vagyok, bár a hosszútávfutást felejtsem el, és lehet, hogy öregkoromra, amikor majd elkezdek töpörödött nénike lenni, megint előjönnek a difik, de minden rendben lesz. Csak ne menjek krupposhoz feleségül. Akkor már 2 éve együtt voltunk Ádámmal, úgyhogy megmondtam, hogy ezt sajnos nem tudom megígérni. :D De legalább pontosan ismerjük mindketten a másik nyavalyáját, tudjuk, min megy keresztül, milyen gyógymódok vannak, és hogyan tudunk segíteni, ha szükséges.) Ezért aztán fájó szívvel, de a hétfőt lemondtuk. Nehéz volt, mert mégiscsak az ottlétünk kb. 15%-át kellett elengedni, és hát igen, ágyat nyomni otthon is lehet, miközben az ablakon túl ott A Város, amiért érkeztünk. De elhangzott a kedvenc elnapolós mondatom: Jövünk még. Mert tényleg jövünk még, nem mintha ez lenne az e g y e t l e n esélyünk Londonban, és rohadtul nem fontos, hogy minden elsőre tökéletes legyen, hiszen nincs az, hogy soha többet nem jövünk. (És ha mégis, mert holnap elüt egy kamion, akkor legalább levettük magunkról ezt a bűntudatot.) Nem kell mindent most rögtön belesűríteni. Fontosabb az egészségünk. Jövünk még. A hivatalos program hétfőre ... Olvass tovább
Hello London! – 5. nap: Nézzük meg a tengert!
A mai nap éppen megfelelő arra... hogy tengerpartos képeket nézegessünk. :) A Londonban töltött hét alatt tervben volt egy közös kirándulás Chrisszel és Zsuzsival, és mivel ottalvós bulira nem volt lehetőség, egy egy napos brightoni út mellett döntött a kupaktanács. Vasárnap reggel vonattal indultunk, és tényleg nagyon mázlink volt, mert egyikünk se értette, hogy miért, de 5 font volt a retúrjegy London-Brighton között. Hússzal számoltunk, aztán összesen fizettünk huszat négyen, nem fejenként... Zsuzsi többször is visszakérdezett, hogy de biztos? Oda-vissza mennénk! A hölgy pedig a pénztárban bólogatott, hogy igen. Vagy valami hétvégi kedvezmény volt, vagy nem a csúcsidőben mentünk... nem kérdezősködtünk tovább, örültünk a lehetőségnek. :D (És már azon filóztam, hogy a büdzséből felszabadult összeget hova lehet átcsoportosítani. Muhaha.) Vittünk kabátot, sálat, mert Brighton szeles és hűvös szokott lenni, ehhez képest hét ágra sütött a nap. Brighton csodálatos, színes volt, ez az embereket és a házakat egyaránt jelenti, a vasútállomás ajtajában egy szakállas, kopasz, hórihorgas úr volt farmer miniszoknyában és magassarkú csizmában, és senki nem is pislogott. Jól van, jó hely ez. :) Külön programot nem találtunk ki, igazából csak látni akartuk a tengert, meg bámulni ki a fejünkből. Egy nagyon aranyos kis utcán, a Gardner Streeten mentünk le, itt sok érdekes dolog is volt. Egyrészt egy fagyibolt éppen csődöt mondott, és bezárás előtt ingyen osztogatta a maradék fagylaltot, ami miatt irdatlan hosszú sor állt az utcán. :) A másik meglepetés a Two Way Books nevű antikvárium volt, ahol 50 pennyért vesztegettek mindenféle könyvet -- volt egy halom borzalmas ponyva (romantikus és sci-fi, meg romantikus sci-fi), de szakkönyvek és Harry Potterek is. Én a How To Walk In High Heels nevű opuszt szereztem be, 170 forintért a hülyének is megérte, olyan csodálatos stílustanácsok vannak benne, mint hogy hogyan kell a taxi hátsó ülésén öltözni egy buli előtt úgy, hogy a taxis ne leskelődjön, illetve hogy ha azt akarod, hogy ne vegyen a szájára a felső tízezer, a világért se mutatkozz tömegközlekedési eszközön!! Juj. Hát, erről lemaradtam. Arról is szó esik, hogy hogyan kell sikkesen felszedni a kutyasz*rt a járdáról. (Nem panaszkodom, legalább felszedi.) A vonaton hazafelé egymásnak olvastunk fel belőle részleteket, és próbáltunk nem hangosan röhögni. ... Olvass tovább
Hello London! – 4. nap: Az olvasótalálkozó
Szombaton dolgozós nap volt, az eddigi napokhoz képest kevesebb mesélnivalóval, de attól még nem volt kevésbé emlékezetes. Korán kezdtünk -- Ádámnak volt egy újabb előadása a Queen Mary egyetemen, és amíg beállították Jonathannel a hangot meg a projektort, elmentem magamnak vadászni valami olvasnivalót. Az a pár száz méter egyedül bóklászás is borzalmasan izgalmas volt: tök egyedül beszéltem a biztonsági őrrel, aki készségesen elkísért a "glossy magazines"-hez, és tök egyedül fizettem, és mondtam, hogy "cheers", amikor megkaptam a visszajárót, és egészen olyan volt, mintha ez nagyobb dolog lenne annál, amilyen (egy 28 éves, angolul perfektül beszélő ember újságot vesz). Nagyon élveztem. :) Az angol Glamour alapműveltség, azt mindig megveszem, ha tudom, de nagyon nagy meglepetés volt a Company, aminek iszonyú jó a tipója és a tördelése (plusz jó tapintású matt papíron van). A két nagy kedvencem a woman&home és a Good Housekeeping; a címe alapján mindkettő lehetne nyanyás és "a nőknek a konyhában a helye" magazin, de nagyon nem azok, iszonyú jó cikkek vannak bennük a háztartáson és a főzésen túl is. Nyitottak, széleskörűek, jó értelemben vett feministák. Amúgy végig azt éreztem, hogy ezeknél az újságoknál magasabban van a léc, már ami a témákat és az olvasók (feltételezett) intelligenciaszintjét illeti. A Glamourban is simán volt egy több oldalas hosszú interjú fiatal női egyéni vállalkozókkal, és arról beszélgettek, hogy milyen háttér kell hozzá, hogyan adóznak, milyen kedvezmények vannak, satöbbi. A Company magazin érdekes és szimpatikus húzása volt, hogy teljes egészében fiatal pályakezdők tollából született, mert az októberi szám volt a New Talent Issue, amikor is nemrég végzett divattervezők, grafikusok, újságírók, fotósok, sminkesek töltötték meg tartalommal az oldalakat. Iszonyú friss és eleven volt az egész. Nem vettem sok magazint, de még egy hónappal a hazaérés után is találok bennük új dolgokat, mert nagyon tartalmasak. Ami a legkevésbé tetszett, az a Look nevű kifejezetten konzumújság volt, csak azért tettem be a kosárba, mert 99 pennyért kíváncsi voltam rá, hogy mit tud. :) A legtöbb újság egyébként 2-4 font között van, ebbe bele kell érteni a százhetven oldalas kisformátumú magazint, és a hatszáz oldalas "fegyverviselési engedély kell hozzá" Vogue-ot is. Viszont érdemes figyelni az akciókat, ha kifejezetten magazin-vásárlásra indulunk, és kispénzű turisták vagyunk. :) A WHSmith hálózatnak sokszor vannak kedvezményes akciói, eleve rányomják ... Olvass tovább
Hello London! – 3. nap: Éljen a piac!
A pénteki nap volt az első olyan, amikor Zsuzsival és Chrissel végre rendesen tudtunk császkálni -- mindketten kivették a délutánt, és alig vártuk, hogy közösen kalandozhassunk. Úgy beszéltük meg, hogy Ádámmal dél körül bemegyünk Zsuzsi munkahelyére (a Taylor James reklámügynökségnél dolgozik, és már válaszolt is a Szeretem a munkám kérdésekre, mert nagyon izgalmas, amit csinál, majd meglátjátok!), aztán onnan átmegyünk Chrisért, aztán folytatjuk az utat. Mielőtt azonban Zsuzsihoz mentünk volna, volt egy szabad délelőttünk, amikor is még sikerült egy-két programpontot letudnunk. Először is elmentünk metróval az Earl's Court megállóhoz, ahol még áll a hatvanas évekből egy jellegzetes, kék rendőrhívó telefonfülke, ami önmagában ugyebár nem lenne nagyon izgalmas, ha nem így nézne ki a Doctor időutazó gépe, a TARDIS is. Egy újságos közvetlen közelében van, semmi extra, nincs sorbanállás, mint a vágánynál a King's Crosson, úgyhogy tudtunk is lőni néhány roppant titokzatos képet. És ha már bejött a pózolás, ezúttal azt az utasítást kaptam, hogy "csinálj úgy, mintha Zsuzsiék lakáskulcsával megpróbálnád kinyitni az ajtaját, és nézz hátra, hogy nem lő-e egy Dalek". Ilyen tökéletes rendezői instrukciónak nem lehet ellenállni. Move over, Peter Capaldi! Közel volt a Hyde Park, és most jártunk erre, ezért kitaláltuk, hogy elmegyünk megnézni, mert legalább egy csücsköt látni kell belőle, ha már itt vagyunk. :) Szép volt, zöld, láttunk megint mókust, és a fák mögött látszottak a felhőkarcolók is. Néhányan piknikeztek, sokan futottak (külön futósáv van, hogy ne a betonon kelljen szétizélniük a térdüket), bicikliztek is. Nem volt időnk nagyon körbe nézni sajnos, majd még vissza szeretnék menni, bár állítólag a helyiek inkább a kisebb parkokat (St. James, Regents) preferálják, mert kedvesebbek, hangulatosabbak. :) A Speaker's Cornernél csak sarok volt, speaker egy sem, találtunk viszont egy cuki fagyisbódét, igazi csavaros fagyival, és mivel messze volt még az ebéd, tízórainak fagyiztunk egyet az őszi londoni időben (aznap nem ez volt az utolsó fagyink! :)). Nagyon krémes, tejszínes volt, szerintem a legjobb csavaros fagyi, amit ettem. A Marble Arch megállónál szálltunk fel a metróra, jó pisiszagú volt metróaluljáró, meglepően otthon éreztük magunkat. :)) És ekkor volt az egyetlen kóválygásunk a metróban, mert a Northern Line északon elágazik, valahogy úgy, mint a négyes-hatos villamos itthon, emiatt át kellett szálnunk, de még pont időben megérkeztünk Shoreditchbe, ... Olvass tovább
