[ letöltés ] Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2013 Farkas Lívia. Rajzok: Csalló Edina. Minden jog fenntartva! Viki Facebookon írt, hogy segítsek neki átlátni a kerti teendőket, az ő kérésére és útmutatása alapján készült ez a négy lap. "Olyan kis táblázatos dolgot szeretnék, amiben hónapra pontosan bele tudom írni mikor mit kell vetnem a kertbe, a gyümölcsösbe, virágosba, illetve egy hasonlót, amin a befőzéseket vezethetem. Jó lenne, ha adott zöldségnél/gyümölcsnél be tudnám x-elni, hányadik hónapban kell elkezdenem vele foglalkozni. És ha van hely, lehetne egy oszlop, ahova be tudom írni, hogy például mennyi vízigénye napfény igénye van a növénynek." Hála a pontos leírásnak remélhetőleg pontosan olyan lett a táblázat, ahogy Viki megálmodta. :) 4 lap készült, van oszlop a növény/gyümölcs nevének, aztán 12 hónap jön, ahova lehet ikszelni, vagy akár írni is, például hogy csíráztatás, vetés, ültetés, szüret, a végén pedig hely a jegyzeteknek. Felülre kerülhet évszám, hogy ez éppen mikori terv. :) Mindegyik lapra 10 sornyi adat fér, amelyikből több szükséges, abból lehet többet nyomtatni. A fejlécekre Edina címkés zöldség-gyümölcs rajzaiból készítettem kis kupacokat, szerintem nagyon helyesek lettek így együtt. Remélem, tetszik Vikinek, és más is hasznát látja a táblázatoknak! ... Olvass tovább
Nyomtatható 28 napos terv-napló
[ letöltés ] Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2013 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! A "havonta 3 dolgot teszek a célomért" lap mellé elkészítettem a részletesebb verziót. Mikor használd? A jegyzetlap 4 hetes időtartamra szól, intenzív, rövid távú célokhoz, ha szeretnéd látni, ahogy haladsz, és jobban motivál, ha leírod a dolgaidat. :) Minden napra jut 3 pipálható hely a legfontosabb feladatoknak, amiket minden nap el kell végezned ahhoz, hogy 28 nap múlva sikeresnek mondhasd a tervedet. A napi 3 feladat lehet minden nap ugyanaz, de különböző is, ld. lejjebb a példáknál. A havi céltervezővel ellentétben szerintem ezt érdemesebb az ismétlődő feladatoknál vezetni, és nem előíró, hanem leíró stílusban, ezzel is követve a haladást, illetve a rutinok kialakulását. Hogyan használd? Amennyiben rendszerezettebb szeretnél lenni, beleírhatod, hogy - például - minden nap beágyaztál, mosogattál és használtad az arckrémedet. Ha életmódváltás előtt állsz, itt írhatod, hogy megittad az előírt vízpenzumodat, tornáztál, és betartottad a diétát. Ha tanulsz vagy írnivalód van, felvezetheted, hogy kidolgoztál 3 tételt, tanultál 20 szót, vagy megírtál 3 oldalt a szakdolgozatodból/cikkedből -- és így tovább. Spórolás esetén is használhatod: vezetheted, hogy mennyit tettél félre minden nap arra, amire gyűjtesz. Teljesen vegyesen is írhatsz fel mindenfélét, ha például a 28 napos terved célja (ezt írd felülre) az, hogy "többet pihenek" vagy "több időt szánok magamra", vagy "netezés helyett mást csinálok", akkor ezen a lapon vezetheted, hogy mit pihentél, tettél magadért, vagy csináltál netezés helyett. Gyógyulásnál, rehabilitációnál is vezetheted: bevetted-e a gyógyszert, elvégezted-e a gyógytornát, stb., és biztos van még egy csomó felhasználási lehetőség, ami most nem jut eszembe. :) Az alján hagytam helyet inspiráló mottónak, a Megint Hétfős bejegyzésekben (a hozzászólásokat is nézd!) találsz jókat. Dátumot nem írtam rá, hétfővel indítottam (hétfőn jó dolgok szoktak indulni), ha szeretnéd, bedátumozhatod magadnak. Ha több, mint 28 napig tart a terved, a 4 hét lejárta után kezdj új lapot -- a fókusz maradhat, de szükség esetén változtathatsz is rajta az addigiak függvényében, vagy akár teljesen új tervet is kieszelhetsz magadnak. Sok sikert! ... Olvass tovább
Nyomtatható 2013-as inspirációs napló
Az inspirációs napló idei, friss és bővített verzióját keresed? Kattints ide, és máris töltheted le! :) Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2012 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! Ez a harmadik alkalom, hogy elkészítem ezt a naplót, mindig nagyon várjátok, kérdezgetitek, hogy mikor jön. :) És nem, nem érdekel a világvége, lesz 2013-as is! Van, amiben kicsit más, mint az előzőek, változtattam egy kicsit a betűkön és néhol a szövegen is, de a lényeg ugyanaz: visszaemlékezés 2012-re, számvetés, mérlegelés, és tervek írása 2013-ra (célkitűzés, motiváció, inspiráció). Egy cseppnyi időbeosztás is szerepel benne, de a legtöbb tervezős-információs kiegészítő oldalt külön találjátok meg hozzá, innen lehet őket letölteni (lapozzatok vissza és szemezgessetek! van többek között életmódváltós-füzet edzéstervvel, olvasónapló, bevásárlólista, menütervező, fontos címek & telefonszámok, üzletek és szolgáltatók -- ezekkel mind kibővíthetitek az alap naplót, ha szükséges). Lefűzve egy szép mappában karácsonyi ajándék is lehet belőle. ;) ... Olvass tovább
Nyomtatható családi programnaptár
Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2012 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! A többi ingyenesen letölthető anyagomat itt találjátok. Émi kérte, hogy készítsek olyan nyomtatható naptárat, amibe egy 4-5 tagú család minden tagjának bele lehet írni az elfoglaltságát, és áttekinthető lesz a menetrend. A fenti 12 oldalas naptár öröknaptár, a hét napjai nem szerepelnek benne, évszám sem, február pedig 29 napos, hogy szökőévekben is jó legyen. :) A felső sorba jöhetnek a családtagok nevei (maximum 5), alá pedig mindenkinek a legfontosabb napi programja, illetve alul néhány sor jegyzetnek is marad hely. Azért mondom, hogy legfontosabb, mert ekkora helyre nem fér több, csak a lényeg: szülői értekezlet, tábor, oltás, külföldi út, szülinapi zsúr, vizsga, stb. Egy 5 tagú család heti beosztását óráról órára A4-es lapon vezetni csak mikroszkópikus írással lehetséges, ezért ehhez a megoldáshoz javaslom a minimum A3-as, de 5 tag esetén inkább A2-es papír vásárlását, plusz kell egy hosszú vonalzó, fekete filctoll, és fel lehet rajzolni a 7 oszlopot (Hétfő-Vasárnap), mindegyiket további 5-re beosztani (családtagonként egy), balra plusz oszlopban pedig jöhetnek az időpontok, reggel hét órától este tízig fél órás bontásokban 30 sor. Nyári példa Minden hét után lehet húzni egy vízszintes, vastagabb vonalat, hogy heti bontásban jobban látszódjon a program. Ez nem nagy pluszmunka, cserébe az öröknaptárat újra meg újra ki lehet nyomtatni minden évben. Néhány ötlet, hogy hogyan lehet különböző embereket érintő, különböző programokat jelölni. Június első hetében a gyerekekre a nagymama vigyáz. Június második hetében Zoli biciklitúrázik, a következő héten Kati van matektáborban. 22-től az egész család Balatonalmádin nyaral. A jelölésekhez színes kihúzófilceket, matricákat, dekortapaszokat is fel lehet használni, legalább fogy a készlet. :) ... Olvass tovább
Nyomtatható lap kedvezménykártyákhoz
[letöltés] Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2012 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! Dia kért egy "boltkóros napló" kiegészítő lapot (ő nevezte így! :)), amibe felírhatja, hogy milyen üzletekbe jár, és oda milyen kedvezménykártyái vagy kuponjai vannak. Precíz olvasóról van szó, még a rubrikák szövegét is megadta, a praktikusság mellett figyelembe véve az emberi faktort is ("sokszor személyes kapcsolat alakul ki egy-egy kereskedővel, jó lenne megjegyezni a nevüket"). Ezeket figyelembe véve készítettem a letölthető oldalt - 2 lapon 4 üzlet adatai kaptak helyet, de annyit lehet belőle nyomtatni, amennyire csak szükség van. Hétvégén Glamour-napok lesznek, arra is használhatjátok a lapot, illetve még a korábbi ruhatár-frissítős is aktuális lehet. :) ... Olvass tovább
Nyomtatható projekttervezők
letöltés: [ 1. tervező | 2. tervező | 3. tervező ] Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2012 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! Friss: ez egy régi bejegyzés, azóta készítettem egy vadonatúj, nyomtatható projekttervező falinaptárat is. Ha érdekel, itt találod! :) Három különböző beosztású projekttervezőt készítettem Nektek, ezekkel remélhetőleg kézzel foghatóbbak lesznek a céljaitok, és tisztábban láthatjátok majd, hogy milyen lépéseket kell tenni az elérésük érdekében. Mindegyik lap pdf formátumban van és A4-es, de ha megbuheráljátok a nyomtatási beállításokat, könnyen A5-ös varázsolható belőlük. Kerülhet a falra, faliújságra kitűzve, ragasztható a szekrény belső ajtajára, vagy befűzhető a határidőnaplóba. Azért a projekt szót használom egyébként, mert nekem ez sokkal többet jelent, mint a "terv" - összetettebb, több lépésből áll, és ezekben a lapokban pont erről van szó, hogy kibontsuk a lépéseket, és látjuk a folyamatot. Nem kell megijedni amúgy a projekt szótól, ez takarhat kertrendezéstől kezdve maratoni futásra való edzésig bármit: rég vágyott utazás vagy költözés megvalósítását, a takaróvarrást, saját vállalkozás alapítását... Csak az számít, hogy Neked fontos és meg akarod csinálni. 1. Éves-naptáras: 12 oldalas, minden oldalon található egy teendőlista, amire 6 tétel kerülhet, egy rajzolós hely, ahova lehet írni-képet ragasztani (mottót, inspirációs képet, vagy amit szeretnél), és egy naptár, amiben egyszerre 5 dolog fejlődését követheted. A teendőlistára olyan dolgok kerüljenek, ami az adott hónapra vonatkozik, tehát ne az, hogy "Tündit hívd fel!", mert az egy napi feladat, és arra megvannak a napi teendőlisták. Itt a céloddal, terveiddel kapcsolatos dolgok szerepeljenek, legyen szó akár rövid, akár hosszú távról. A naptár rész bal oszlopába kerülhet a projekt (pl. torna, nyelvtanulás, varrás, lakásfelújítás, akármi), és utána a napokhoz tartozó rubrikákban vezethedet, hogy aznap foglalkoztál-e vele. Pipálhatod, X-elheted, satírozhatod, de akár dekortapasszal is bejelölhetsz egy nagyobb sávot, úgy nagyon szépen néz ki. :) A naptár rész lehet leíró vagy előíró (kölcsönvettem a nyelvészetből ezt a két szót :)): leíró azalatt azt értem, hogy azzal, hogy beikszeled utólag feljegyzed benne, hogy "ma tornáztam", előíró pedig az, ha az X-eléssel előre kijelölöd, hogy "ezen a napon tornázni fogok". Utóbbi ... Olvass tovább
Nyomtatható nyári élménynapló
[ letölthető .pdf ] Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. ©2012 Farkas Lívia, illusztráció: Csalló Edina. Minden jog fenntartva! Készítettem egy hat oldalas mini füzetkét, amibe feljegyezhetitek az idei nyári élményeket - apróságokat, emlékeket, könyveket és filmeket (a szívecskék besatírozásával értékelést is lehet készíteni), hozzájuk kapcsolódó érzéseket. Az utolsó oldalra lehet rajzolni, fotókat ragasztani. A4-es méretűek a lapok, de ha "2 lap egy oldalon" verzióban nyomtatjátok ki, akkor rögtön feleakkora lesz. A könyves-filmes lapokból nyomtassatok annyit, amennyi szükséges. :) ... Olvass tovább
Nyomtatható menütervező lap
[ letölthető .pdf ] Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, légyszi csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. Ötlet és kivitelezés ©2012 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! A4-es, fektetett, egy hetes, napi öt + 1 étkezés, 4 színben. :) Ha kitűzöd a hűtőre, nincs több kérdés, hogy "mi lesz a vacsora?", és a bevásárlás is átgondoltabb. A korábbi letölthető, nyomtatható extráim itt találhatók, köztük szerepel a korábbi, egyszerűbb beosztású menütervező jegyzetlap. ... Olvass tovább
Nyomtatható A4-es heti teendőlista
[ letölthető .pdf ] Ha tetszik, és szeretnéd megosztani másokkal, kérlek, csak a bejegyzésre mutató linket tedd ki a saját honlapodra! Köszönöm szépen! Kereskedelmi forgalomba nem hozható. Ötlet és kivitelezés ©2011 Farkas Lívia. Minden jog fenntartva! A két oldalas heti tervező továbbfejlesztése ez a verzió, dátum és időpontok nélkül, egy oldalon, teendőknek. Szilda kérésére kiadásvezető is szerepel benne, de készítettem egy csak teendős változatot is, nyomtasd ki, amelyiket szeretnéd. :) További naplólapok itt találhatók. Szeretnéd tudni, hogy miért nem haladsz a teendőiddel, még ha a legjobb teendőlistával is vagy felszerelkezve? Olvasd el A teendőlista mankó és nem ostor - a 4 mítosz, ami miatt nem haladsz című írásomat! ... Olvass tovább