Bodzazsuzsa 53 éves, és falusi vendéglátással foglalkozik a Bakonyban. Szállást és néha programot ad az érdeklődőknek, illetve alkalmanként helyi termékekből főz finomságokat. Ha olyan munkád ami átlagos, különleges, szokatlan, félreismert, népszerű vagy nem túl kedvelt, de függetlenül ettől te imádod és megtaláltad magad benne, és szívesen elmondanád másoknak is, hogy miért, írj! Részletek a felhívásban. - Miből áll a munkád? Reggel állatokkal foglalkozom (lovak, nyulak, kutyák, macskák, baromfi, fürj), istállót takarítok, ebédet főzök, háztartást vezetek, mint minden más asszonytársam, akinek már nem élnek vele a gyerekei. - Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? Konkrétan ehhez a tevékenységhez még nem írtak elő kötelezően képzést, de már megjelent a piacon a falusi vendéglátó képzés. A fontos tulajdonságok között mindenképpen kiemelném az emberbarátságot, a nyitottságot, a beleérző képességet. Ezt a feladatot magába forduló, zárkózott ember inkább ne végezze.) - Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban? Talán az, hogy az ember átadja a kulcsot a vendégnek és nincs tovább teendője. Persze, a kulcsos házak így működnek, nem is igen tudnának máshogy. - Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”? Már a legelső pozitív visszajelzésekkor. :) Itt az ember azonnal mérlegre van téve, és egyből meg is kapja a visszajelzést. Sok más munkahelyen – nekem is volt ilyenből egypár – csak hónapokkal, évekkel később derül ki egy jutalmazáskor, előléptetéskor, hogy meg vannak veled elégedve. - Minek készültél gyerekkorodban? Egészségügyit végeztem, a szakmában viszont csak „mellékvágányon” dolgoztam, pl. kórházban a gazdasági vonalon. - Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy? Én a legnagyobb eredményemnek mindenképpen azt tartom, hogy azzal foglalkozhatom már egy ideje, amit szeretek. Szerintem ez nagyon nagy szó - Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon? Férjemet emelném ki elsősorban, hisz mindketten azon fáradozunk egész életünkben, hogy megteremtsük a saját munkahelyünket. A közvetlen családom inkább féltett ettől a nehéz-rögös úttól, amikor megváltam a „biztos” munkahelytől. Örök emlék a nyaralásról Sokat aranyos történetet tudnék mesélni, most azonban egy tavalyi kedves családot említenék meg, akik gyermekei a nyaralásuk alatt még kirándulni sem akartak elmenni a szülőkkel, annyira elfoglalták magukat Bogival és Uccuval, a két pulikutyánkkal. A ... Olvass tovább
Hello London! – 5. nap: Nézzük meg a tengert!
A mai nap éppen megfelelő arra... hogy tengerpartos képeket nézegessünk. :) A Londonban töltött hét alatt tervben volt egy közös kirándulás Chrisszel és Zsuzsival, és mivel ottalvós bulira nem volt lehetőség, egy egy napos brightoni út mellett döntött a kupaktanács. Vasárnap reggel vonattal indultunk, és tényleg nagyon mázlink volt, mert egyikünk se értette, hogy miért, de 5 font volt a retúrjegy London-Brighton között. Hússzal számoltunk, aztán összesen fizettünk huszat négyen, nem fejenként... Zsuzsi többször is visszakérdezett, hogy de biztos? Oda-vissza mennénk! A hölgy pedig a pénztárban bólogatott, hogy igen. Vagy valami hétvégi kedvezmény volt, vagy nem a csúcsidőben mentünk... nem kérdezősködtünk tovább, örültünk a lehetőségnek. :D (És már azon filóztam, hogy a büdzséből felszabadult összeget hova lehet átcsoportosítani. Muhaha.) Vittünk kabátot, sálat, mert Brighton szeles és hűvös szokott lenni, ehhez képest hét ágra sütött a nap. Brighton csodálatos, színes volt, ez az embereket és a házakat egyaránt jelenti, a vasútállomás ajtajában egy szakállas, kopasz, hórihorgas úr volt farmer miniszoknyában és magassarkú csizmában, és senki nem is pislogott. Jól van, jó hely ez. :) Külön programot nem találtunk ki, igazából csak látni akartuk a tengert, meg bámulni ki a fejünkből. Egy nagyon aranyos kis utcán, a Gardner Streeten mentünk le, itt sok érdekes dolog is volt. Egyrészt egy fagyibolt éppen csődöt mondott, és bezárás előtt ingyen osztogatta a maradék fagylaltot, ami miatt irdatlan hosszú sor állt az utcán. :) A másik meglepetés a Two Way Books nevű antikvárium volt, ahol 50 pennyért vesztegettek mindenféle könyvet -- volt egy halom borzalmas ponyva (romantikus és sci-fi, meg romantikus sci-fi), de szakkönyvek és Harry Potterek is. Én a How To Walk In High Heels nevű opuszt szereztem be, 170 forintért a hülyének is megérte, olyan csodálatos stílustanácsok vannak benne, mint hogy hogyan kell a taxi hátsó ülésén öltözni egy buli előtt úgy, hogy a taxis ne leskelődjön, illetve hogy ha azt akarod, hogy ne vegyen a szájára a felső tízezer, a világért se mutatkozz tömegközlekedési eszközön!! Juj. Hát, erről lemaradtam. Arról is szó esik, hogy hogyan kell sikkesen felszedni a kutyasz*rt a járdáról. (Nem panaszkodom, legalább felszedi.) A vonaton hazafelé egymásnak olvastunk fel belőle részleteket, és próbáltunk nem hangosan röhögni. ... Olvass tovább
Pórés krumplileves
Az utazások nem csak mentálisan, hanem kulinárisan is szélesítik a palettámat, ez a leves is teljesen új "szerzemény", és a már emlegetett Pret leek and potato soupja ihlette. A neten keresgéltem különböző pórés-krumplis levesek után, végül persze mixeltem egy sajátot, de jórészt ez a recept volt a kiindulópont. Ha nem vajjal készül, teljesen vegán (tojás és tejmentes) ételről van szó, akit érint, az örülhet neki. :) A leves önmagával lett visszasűrítve, így liszt, habarás sincs benne. Hozzávalók 3-4 adaghoz 1 póréhagyma fehér és épphogy világoszöld része vékonyra karikázva kb. 1 evőkanál vaj (lehet olívaolaj is, és akkor vegán fogás lesz) 2 nagyobb krumpli hámozva, felkockázva víz (vagy zöldségalaplé) fűszerek: só, bors, majoránna, kakukkfű, szárított zöldségek (vega mix), ízlés szerint darált erős paprika opcionális: tejszín, a tálaláshoz tejföl vagy joghurt A póréhagymát a vajra dobom, és lassú tűzön megfonnyasztom (kb. 15-20 perc, ne barnuljon! ha nagyon sercegne, lehet alá önteni egy picike vizet). Ha jó puha, mehet bele a felkockázott krumpli. Felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje őket, sózom, borsozom, fűszerezem (egy-egy csipet szárított majoránna és kakukkfű ment bele, de biztosan finom friss petrezselyemmel is!). További kb. 25 perc alatt szépen megpuhul a krumpli is. Körülbelül a felét kimerem egy olyan edénykébe, amiben jól lehet botmixerrel dolgozni, és pürésítem a kivett adagot, majd visszaöntöm a többihez, elkeverem, és egy utolsót forralok rajta. Aki akar, ezen a ponton tehet bele tejszínt, hogy még krémesebb legyen, de így is hihetetlenül selymes lett! :) Tálaláshoz lehet még rá vágni friss póréhagymát, mehet bele tejföl, ha szükséges. Jól hordozható, melegítve is fogyasztható -- ideális ebéd-jelölt. :) Nyári verzió: Jamie Oliver szerint isteni finom nyáron hidegen, egy kevés citromlével pluszban besavanyítva, és egy jó nagy evőkanál natúr joghurttal tálalva. El is hiszem! :) Ő mondjuk tesz bele zellert és sárgarépát is, szóval kicsit más a receptje. ... Olvass tovább
Kis utazás: Gyékényes
Rég volt kis utazás a blogon, legutóbb pont egy éve, Szigligeten, ami a tavalyi nyaralásunk volt. Idén Gyékényes felé vettük az irányt, ahol egy tiszta vízű tó, gyönyörű táj, teljes csend és nyugalom vártak minket. Gyékényes is the new San Mamete, én mondom. Na, de kezdem az elején. Négyen indultunk, egy kocsival, három napi kajával, és ruhával különböző időjárásra felkészülve -- augusztus vége volt, nem tudtuk, mire számítsunk, főleg, hogy előtte már beköszöntött az ősz... De mi annnnnyira akartunk úszni, hogy megkönyörült rajtunk a nap, ezért használatban voltak a fürdőruhák is! Gyékényes Somogy megyében található, közel a horvát határhoz. Az M7-essel Nagykanizsa felé lehet megközelíteni, 3 órás kocsiúttal ott is voltunk, közben röhögcséltünk meg játszottunk Ott vagyunk már?-t (ez nem a Szamár játéka a Shrekből, hanem egy szuper kártyajáték, elméletileg 6-10 éveseknek, gyakorlatilag meg nem olvastuk a szabályzatot :P). Az útra sütöttem almás lepényt, csomagoltam szendvicseket, meg hideg vizet. Szép idő volt, kellett is az innivaló. Persze mi maradt otthon: az első tétel a listámon, a naptej, úgyhogy Nagykanizsán megálltunk venni egyet, mert már a délelőtti napsütéstől elkezdett vörösödni a bőröm (Hófehérke hozzám képest tűzálló). Érkezésünkkor a házigazda, Niki fogadott, az ő családjáé az a négy ház (két-két ikerház), amelyek közül a narancssárga lett a miénk. Minden még sokkal szebb volt, mint a fotókon...! Teljesen odáig voltunk a látványtól. Saját stég, a kerti étkezőhely, és a gyönyörű ház! Egy házban 8-an férnek el, felül van két hálószoba (1 francia ágy + 1 sima ágy mindegyikben), lenn pedig még 1-1 heverő, de ha nagyon sokan mennek, két egymás melletti házat középen össze is lehet nyitni. Most épül egyébként a kisebb, 3-4 fős lakrészes házikó. Két embernek tényleg sok lett volna egy ilyen nagy ház, de négyen pompásan elvoltunk! Azt beszéltük a csapattal, hogy a Balatonon ilyen nyugalmat, és ennyire vízközeli házat szinte lehetetlen találni, főleg ennyi pénzért, ez abszolút döntő tényező volt abban, hogy már most tervezzük a jövő évet, amikor hosszabb időre jövünk majd, nem volt elég 3 nap! ... Olvass tovább
Kihívás #87
2013 35. hetének kihívása: Búcsúzz el a nyártól! 1400 Ft van a kihívásperselyben, ezt költsd el valami igazán nyárira, amire úgy érzed, még szükséged van -- vagy nem sikerült megvalósítani, vagy nem ártana belőle plusz egy, hogy töltekezz egy utolsó(előtti)t. Belépőjegy egy kilátóba, vonatjegy a szabadstrandra, tizennégy cső főtt kukorica, egy óriási dinnye, limonádézás a teraszon, egy szép fürdőruha (már vannak a leárazások, egy bugyira talán elég lesz! :D), fagyizás és napozás a padon, frissítő illatú tusfürdő, szabadtéri koncertjegy, korall színű körömlakk... Válaszd azt, amitől hiányérzeted lenne, ha nélküle múlna el a nyár! További ötleteket itt találsz. ... Olvass tovább
Irány a strand! – Kihívás #85
2013 33. hetének kihívása: Irány a strand! A hosszú hétvégére még mondanak pár 30°C feletti napot, ha nem kell dolgoznod, használd ki! (Ha pedig kell, este még akkor is érdemes úszójeggyel elugrani valahova -- olcsóbb is, és mégsem kell lemondanod teljesen az úszásról.) Ha van fürdőruhád, és van tested, akkor mindened megvan ahhoz, hogy strandra menj -- ne aggódj az alakodon! Az emberek túlnyomó többségének van striája (hízott-fogyott, szült, vagy egyszerűen csak megnőtt, mert szokott olyat az ember fia/lánya kamaszkorban), szóval abszolút normálisnak mondható. Csakúgy a különböző "súlyosságú" narancsbőr, ami a női bőrsejtek szerkezete miatt alapbeállítás, és "vékony" nőknek is lehet. A gravitáció is hat mindannyiunkra, a bőrünk tágul-szűkül, ráncosodik, mert használjuk. Ez a dolga. Ahogy mondani szokták, a bolygón 10 nő úgy néz ki, mint a szupermodellek, a többiek pedig nem. :) Legyél aktív, erős, vidám, vigyázz az egészségedre, és ne hagyd, hogy a "soha-nem-leszel-elég-jó" lobbi éppen aktuális "Miért kéne ma utálnod magad?" trendje megakadályozzon abban, hogy önfeledten csobbanj egyet! Nem, nem fog visszavinni a Greenpeace, ha kifekszel napozni! A legjobb módszer, amit a fogyasztószerekkel, alakformálókkal, tökéletes alakkal és hibátlan testtel kapcsolatos bűntudat és kisebbségérzés kezelésére olvastam, a következő rém egyszerű technika -- tedd fel magadnak a kérdést: "ez most valódi, vagy csak rám akarnak sózni valamit?". Vigyél pokrócot, keresztrejtvényt, strandlabdát vagy frizbit, naptejet, innivalót, könnyed lányregényt, és majszolj egy lángost. Mikor máskor, ha nem most? Mi van a kihívás-perselyben? Még kétszáz forint, így az egyenleg már 1200 Ft. Gyűlik-gyűlik, nemsokára elköltjük. :) ... Olvass tovább
Rakott krumpli – és variációk
Túl türelmetlen vagyok a rakott krumplihoz. Mire megfő a krumpli meg a tojás, én már szeretném enni, pedig az összeállítás meg a sütés még csak akkor jön... De ahhoz túlontúl szeretem, hogy soha ne csináljak. Úgyhogy néha csinálok, és akkor isteni finom lesz. Kardinális kérdés a krumpli-tojás-tejföl arány: utóbbi kettőből kell naaaagyon sok. Ugye? Mehet még bele vega virsli, de ha az nincs, akkor kiegészíthető paradicsommal, karikára vágott hagymával, meg mindenféle finomsággal. A tetejére mehet sajt is (virsli hiányában füstölt), és a tejfölt sózom, borsozom, sőt, fokhagymát is nyomok bele. Így lesz isteni íze. Mellé finom házi savanyúság jár: ecetes uborka, kovászos uborka, vagy csalamádé. A savanyúság-rakottkrumpli arány is kardinális: minden falat krumplira jut egy fél uborka, vagyis a fenti képen az uborka illusztráció, még hármat megettem rajta kívül. :)) Lehet egyébként nyers krumplival is készíteni, mint a gratint, de valahogy a héjában főtt krumplinak más íze van, és jobban szeretem ezzel a rakott krumplimat. Hozzávalók 4 kisebb vagy 2 óriási adaghoz kb. 1 kg krumpli 6-8 tojás virsli/kolbász (vegáknak nyilván vega) egy nagy doboz tejföl só, bors, fokhagyma a tálaláshoz: savanyúság A krumplikat és a tojásokat megmosom, egy nagy lábosban enyhén sós vízbe felteszem főni (együtt, nem szoktam ezen problémázni). Miután megfőttek, leöntöm róluk a meleg vizet, és felöntöm hideggela lábost, hogy kicsit lehűtse a krumplikat meg a tojást, különben lehetetlenség kézbe venni és hámozni. A vizet többször is cserélem, mert nagyon hamar átmelegítik. Sütőpapírt teszek egy tepsibe (könnyebb mosogtani), aztán elkezdem hámozni és felkarikázni a krumplikat, amelyeket a tepsi aljába teszek. Rá jöhetnek a meghámozott és szintén felkarikázott főtt tojások, aztán a felkarikázott (vega)virsli. A nagy doboz tejfölt sóval, borssal kikeverem, és nyomok bele 2-3 gerezd fokhagymát is, ezzel locsolom meg a kupacot. 200°C-os sütőben addig sütöm, amíg szépen elkezd pirulni - nincs benne nyers dolog, hiszen mindent megfőztem előtte, ezért bőven elég látványra menni. :) Ti mivel variáljátok még a rakott krumplit, mit tesztek bele? Még több tejfölt? Több rétegben a krumplit? Meséljetek! ... Olvass tovább
Miért ne? #46 – Még mindig nyár van
A legtöbb helyen még hétköznap is tombol az éjszakai élet, ami a tengerparti nyaralások egyik legjobb hangulatú programja is: sétálni a megvilágított (végre hűvös!) utcákon, szól a zene, a kivetítőkön sportot vagy filmet néznek, mindenki előtt ott egy korsó sör, limonádé vagy koktél... Nem kell beülni ahhoz, hogy az érzés átjöjjön. Itthon is pezsegnek az utcák esténként, hiába nincs tengerpart -- főleg most, a fesztiválok idején. Sétáljatok, nézelődjetek, beszélgessetek. Ha még egy utcai portrérajzoló, karikaturista, esetleg táncos, akrobata, utcazenész is van, kész a nyaralós fíling! :) Nézzétek az "előadást", és adjatok neki egy kis aprót. Itt a nyár, a vakáció! Ha nem mész sehova reggel, cuccolj vissza a reggelivel az ágyba. Ne nézd meg mobilon az e-maileket, ne menj fel a Facebookra, a rádiót, tévét kapcsold ki -- a hírek megvárnak! Élvezd az ágyban reggelizést, aztán olvass egy kicsit az éppen aktuális könyvből - elmegy így is annyi idő, mintha neteztél volna, de egészen frissítő lesz az eredmény! Ha nem vagy szabadságon, munkanapon is megéri egy picit korábban kelni ezért, de hétvégén is abszolválhatod. :) Nemsokára jönnek a hullócsillagok, ha van kocsitok, tervezzetek be barátokkal egy éjszakai kocsikázást olyan helyre, ahol látszik is valami éjszaka (ez nagyvárosokban a fényszennyezettség miatt nehezebb -- de ha éppen nem fényes városban vagytok, akkor meg se kell mozdulni, csak "nézz az ég felé"! :)) Mobiltelefonos alkalmazásokkal a csillagképeket is könnyű felismerni, most éppen az Oroszlán van felettünk. Ráadásul ha szerencsénk van, idén év végén különleges látványban is lehet részünk: az ISON üstököst novemberre igérik, és állítólag napokig tartó látványosság lesz, ha el nem ég addig (egyesek szerint ez már meg is történt). Mindenesetre érdemes figyelni, mert ha összejön a buli, emlékezetes lesz. (Ki emlékszik még a teljes napfogyatkozásra 1999-ben? Akkor megfogadtam, hogy a következő, Magyarországról is látható teljes napfogyatkozást is szeretném élőben látni. Akkor 90 éves leszek. :)) Rendezz otthon Fesztivált! Hűts be italokat, öltözz buliszerkóba és keress a YouTube-on koncertfelvételt a kedvenceidről -- állíts összes igazi VIP listát a nagyágyúkkal. Táncoljatok a nappali közepén vagy a kertben a barátokkal. Garantáltan nem mond le egy fellépő sem megjelenést, és még sár és tömeg sem lesz. ;) Egy tükör és egy ügyes kezű barátnő segítségével próbáljatok ki minél több feltűzött frizurát -- jó lesz majd, ha megint visszajön a negyven ... Olvass tovább
Kihívás #85 – Készíts családi hírmondót!
2013 32. hetének kihívása: Írj jó híreket! Virtuális verzió: Csináljunk egy jóhírmondót a hozzászólások között. Egyre több csak jó hírekkel foglalkozó portál van, most szerkesszünk egy saját "újságot". Ki gyógyult meg? Kinél születtek cuki kiscicák? (Mutass képet! :)) Sikerült elköltözni? Felvettek? Alkalmaztak? Megkérték a kezed? Felállt a baba? Sikerült a nyelvvizsga? Jó lett a nyaralás? Nyertél egy sorsoláson? Mondd el! Fizikai verzió: A saját jó híreidet egyébként kézzel fogható formában is megörökítheted: írd össze kézzel (vagy Wordben) a híreket, emeld ki a szalagcímeket (Fantasztikusat nyaralt a Balatonnál a Horvát család!, Buksinak öt kölyke született!, Zsófi lerajzolta a kerti fákat!), csatolj mellé képeket. Interjúkat is készíthetsz az érintettekkel (például Zsófi nyilatkozhat az inspirációról :)). A (kinyomtatott) lapokat összetűzheted, és kikészítheted a családnak a reggeli mellé, vagy elküldheted a nagyszülőknek emlékbe. :) Szülinapra is jó ajándék, ha az illetővel kapcsolatos híreket írod bele, de testreszabhatod házassági évfordulóra. Mehet bele időjárás, és vicces, belső poénos horoszkópok is, például a Nyilas csillagjegyhez tartozó leírás az éppen iskolába készülő Nyilas családtag miatt azt tartalmazhatja, hogy "Ön mostanában azzal van elfoglalva, hogy Pókemberes vagy Vasemberes iskolatáskát válasszon". :) VISSZATEKINTŐ Hogy sikerült a múlt heti kihívás -- túl vagy azon, amit megosztottál? Nem "járt le" a lehetőség, még most is leírhatod, hogy mi foglalkoztat, a kihívásokhoz bármikor lehet csatlakozni, akár az aktuálishoz, akár a korábbiakhoz. Nincs szavatosságuk. :) + FELADAT Mehet még egy kétszázas a kihívásperselybe, most 1000 Ft van benne, szép lassan közelítünk a szupertitkos kihíváshoz, melynek keretében közösen elköltjük valami izgalmasra. :) ... Olvass tovább
- « Előző oldal
- 1
- …
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- …
- 17
- Következő oldal »