"Normális-e, ha nem tudom, hogy mit akarok?" Igen, normális. ...na jó, ezt azért fejtsük ki egy kicsit jobban. :) Az új Lecsóban két motivációs mondás-lufit szeretnék kipukkantani. Ők azok: "Válassz olyan munkát, amit szeretsz, és nem kell többet dolgoznod egy napot sem az életben." "Találd meg a szenvedélyed, kövesd azt, amit szeretsz, és majd abból fogsz megélni!" Mind a kettő a "saját utad" nevű elképzeléshez kapcsolódik. De mintha pont a saját utadra vonatkozó jótanácsok szabotálnák a saját utadat. Ha azon aggódsz, hogy nem látod tisztán, hogy merre tovább, vagy ha gőzöd sincs, hogy mit kezdj az életeddel, pedig már tudnod kéne, akkor nem veled van a baj. És ha úgy érzed, hogy felőröl az, hogy görcsösen próbálod megtalálni A Nagy Szenvedélyed, Ami Majd Csettintésre Megváltoztatja Az Életedet, akkor a Lecsó podcast új epizódja segíteni fog enyhíteni ezt a frusztrációt. Az epizódban könyörtelenül lebontom a "saját útra" vonatkozó jótanácsokat: szétválasztom a munkát a szenvedéstől, a szenvedélyt az instant sikertől, leszedem a terhet arról, hogy mit kell tudnia a szenvedélyednek, és arról is, hogy neked mikorra kell kiderítened, hogy mit is kezdesz az életeddel. Jól hangzik? Csapjunk is bele! :) Új! Ha bármi miatt nem tudod meghallgatni a podcastot, vagy szeretnéd hozzá olvasni a szöveget, akkor tekerj a bejegyzés aljára, ahol az egész általam elmondott szöveget elolvashatod! ... Olvass tovább
Carpe diem? Miért ne a mának élj – Lecsó Podcast #002
"Élj a mának, ki tudja, mi jön!" "Élj úgy, mintha nem lenne holnap!" Pedig van! :) És ha nem üt el a kamion (reméljük, nem fog - kopp-kopp-kopp), akkor az, hogy ezzel a szemlélettel lehúzol hetven évet, nem biztos, hogy segíti a hosszútávú terveidet. A második Lecsó epizód témája a Carpe Diem, hogy miért veszélyes a "mának élni" (három dolog miatt), hogy mit csinálj, ha elkedvetlenít, hogy nem látsz napról napra eredményt, amikor a céljaidért dolgozol, és hogy valójában mit is jelent szegény carpe diem (sokkal barátságosabb, mint a maximalista "élj a mának!"). Nagyon köszönöm az első epizódra adott visszajelzéseket, örülök, hogy ennyire szerettétek, én meg nagyon szeretem csinálni, úgyhogy csapjunk is bele a folytatásba! :) Ha bármi miatt nem tudod meghallgatni a podcastot, vagy szeretnéd hozzá olvasni a szöveget, akkor tekerj lejjebb, ahol az egész általam elmondott szöveget elolvashatod! ... Olvass tovább
Hogyan ne érdekeljen mások véleménye? – Lecsó podcast #001
"Hogyan tudom letojni, hogy mások mit gondolnak rólam?" "Nem akarom, hogy visszatartson mások véleménye." "Kérek szépen receptre felírva egy jó nagy adag leszarompirulát!" Nagyon gyakran kaptam ilyen és ehhez hasonló kérdést tőletek, úgyhogy a mai különleges bejegyzésben átadom a "receptet", de nem is akárhogyan. Ezzel a témával kezdődik ugyanis a Lecsó podcast első évada, azaz a pirula-témát "hangban" boncolgatom. Hallgathatod a gépeden és a mobilodon, magaddal vihetsz zsebben, belemagyarázok a bal (és jobb) füledbe, és újrahallgathatod, amikor csak szeretnéd. A most induló Lecsó podcast epizódjaiban praktikus módszerekkel segítek kibogozni és lebontani a korlátozó hiedelmeket, hogy lépésről lépésre közelebb kerülhess ahhoz az élethez, amit szeretsz élni. Rég dédelgetett projekt volt a Lecsó, az elmúlt fél év egyik nagy munkája volt a brainstorming, technikai előkészület és a többi, és nagyon élvezem csinálni az írás mellett, remélem, ti is szeretni fogjátok az epizódokat. :) Nem akarom húzni az időt, úgyhogy már hallgathatod is a mai epizódot. Új! Ha bármi miatt nem tudod meghallgatni a podcastot, vagy szeretnéd hozzá olvasni a szöveget, akkor tekerj a bejegyzés aljára, ahol az egész általam elmondott szöveget elolvashatod! ... Olvass tovább
Szürke kisegér-szindrómában szenvedsz? Próbáld ki a 7 napos önbizalom-kihívást!
"Hogyan legyek bátrabb?" "Hogyan legyen több önbizalmam?" "Hogyan vágjak bele magabiztosan az új dolgokba?" Nagyon gyakran kapok ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket az olvasóimtól, és ahogy beszélgetek ezekkel az emberekkel, találtam valami érdekeset arról, hogy hogyan gondolkodunk az önbizalomról, és ez hogyan akadályozza meg, hogy bátrabbak legyünk a mindennapi életünkben. Úgyhogy úgy döntöttem, 7 napos e-mailes önbizalom-kihívást indítok egy olyan technikával, ami segíteni fog átállítani az eddigi gondolkodásodat a témában, ha jelenleg te is szürke kisegérként éled az életedet. Kattints ide és csatlakozz a kihíváshoz! Csapatban minden jobb, és semmilyen előfeltétele nincs, hogy elvégezd a technikát, úgyhogy most rögtön belevághatsz a 7 napos kihívásba. Ha máris fejest ugranál, kattints a fenti gombra, egyébként olvass tovább, és segítek megállapítani, hogy rádfér-e egy kis önbizalomgyakorlás. :) ... Olvass tovább
“Hiszti-e, ha nem érem be ennyivel és többre vágyom?”
"Más örülne a helyedben! Van mit enned, van tető a fejed felett, nincs okod panaszra, és különben is, Afrikában éheznek. Minek hisztizni és többet akarni ahelyett, hogy örülnél annak, amid van?" Nagyon sok ambíciót, tervet lőnek le ilyen és ezekhez hasonló bűntudat-keltő érvek. Felvetnéd valakinek egy tervedet, de azonnal helyreigazít. Elindulnál valahová, de megállítod magad, mielőtt megtennéd az első lépést. De hisztis vagy-e valójában, ha többet szeretnél? A rövid válaszom (nem lesz nagy spoiler) az, hogy NEM. Persze ne hagyjuk ennyiben, mert akkor itt véget is érne ez a bejegyzés, azzal meg nem mész sokra. :) Inkább bogozzuk ki jobban, miért nem hiszti, ha elégedetlen vagy az életed körülményeivel, vagy ha többre vágysz, mint amid most van. Hiszti a piszi! Először is tisztázzuk: nemhogy nem vagy hisztis, de nem is tudsz az lenni. Én nem hiszek a hisztiben, és nem szeretem, mikor ezzel a szóval írnak le érzelmeket. Egy felnőtt embernél különösen infantilizáló. A hiszti szokásos képe az internetes cikkekben: nő üvölt férfi fülébe, férfi fogja a fejét (de azért forgatja a szemét közben). Anélkül, hogy ebbe az egyszerűsítő képbe jobban belemennénk, egyezünk meg annyiban, hogy ez mindkét megjelenített fél számára káros és sztereotip ábrázolás. Ez a kép a hiszti szokásos definíciója: műbalhé. Túlzott reakció egy semmiségre. A kiismerhetetlen, misztikus nő véletlenszerűen előforduló viselkedése, és fene tudja mi okozza. Ez azért marhaság, mert még csak megoldási kísérletet sem tesz a problémára. Elintézi annyival, hogy ez egy kiismerhetetlen jelenség, és egyáltalán nem megy mögé annak, hogy mi lehetett a kiváltó ok, és azt hogyan lehetne kezelni. Úgyhogy először is vezessünk be új definíciót. A "hiszti" címkét olyan erős érzelmi reakció kapja, amit a másik fél nem akar tudomásul venni. Ahelyett, hogy foglalkozna a kiváltó okkal vagy a valódi problémával, inkább elkeni, mert nem tudja vagy nem akarja megfejteni, hogy mi ez. Lehet, hogy bonyolult, lehet, hogy nem egyértelmű a kiváltó ok, de a fő reakció a megfejtés helyett a STOP. Ne csináld, mert nem tudok (akarok) vele mit kezdeni, hagyd abba, ne létezzen ez a helyzet. A "hiszti" azt jelenti, hogy bármi is van az érzelemkifejezés alatt, a megoldási kísérlet pusztán abból áll, hogy infantilizáljuk. Azt mondjuk rá, hogy nem számít, felfújt probléma, és túlreagálod. Közben viszont mikor működött utoljára megoldásként az, hogy azt mondtad a problémának, hogy szűnjön meg létezni? Ideig-óráig lehet ... Olvass tovább
Hogyan (és miért) legyél spontán?
Millió pinelhető és reblogolható idézet kering a neten arról, hogy a valódi világ a komfortzónádon kívül kezdődik, meg hogy az igazi élet akkor igazi, ha kalandos, és különben is, carpe diem. Mindeközben, szintén mondjuk a Pinteresten, tömegesen pörögnek a zsebkendővasalós, bugyiszortírozós, "tedd színsorrendbe a szemhéjpúdereidet és ábécérendbe a tisztítószereidet" posztok, és nem csoda, ha mindkettőre az a reakciód, hogy a jó édes mamáját annak, aki ezeket kitalálta. Merthogy ezek látszólag egymásnak ellentmondó dolgok. Legyen rend, de ne legyen rend. Legyen rutin, de improvizálj Tudd, hogy mit akarsz, de hagyd, hogy kézen fogjon a sors és magával húzzon. Találd ki az életedet, és hagyd, hogy minden magától történjen. És legyél alacsony és magas is egyszerre, meg Nobel-békedíjas rákellenszerfeltaláló szupermodell ninja. Ez az egyetlen út a boldogsághoz. Aki régóta olvas, az már tudja, hogy a görcsös ragaszkodás + maximalizmus a mumusom, a "minden túlzás idegbaj" mantrámat pedig még a nagymamámtól örököltem, és ez a tervezés kontra spontaneitás témakörre is vonatkozik. Spoiler: ez a két dolog nem is mond annyira ellent egymásnak, hanem jól kihasználva egymást segíthetik, erősítik. :) Miért jó, ha tervezel? Azon kívül, hogy biztonságot és nyugalmat ad az, hogy tisztában vagy a teendőiddel, a terveidet további tervek kitalálásához is használhatod. Tudod, hogy merre haladsz, és ha válaszút előtt állsz, egyszerűbb a terveid fényében döntést hoznod: ez közelebb visz, vagy távolabb attól, amit szeretnék? Milyen előnyei vannak, ha így döntök, és milyen hátrányai? Megéri-e a kockázat? Mit nyerek, mit vesztek? A tervezésről bővebben írtam itt, és a nemsokára induló Ennél Zöldebb! Könyvklubban is lesz még szó róla, mert nagyon sok kérdést kaptam ezzel kapcsolatban. :) A lényeg: nincs bűntudat meg elvárás, hogy ami le van írva, az úgy is lesz, mert ha nem, akkor jaj nekem. Egyszerűen csak leírtam, és ha akarom, át is húzom ugyanolyan lendülettel. Nem jön értem a naptárrendőrség, hogy hát kérem, amit egyszer felírtam, az Megszeghetetlen Eskü. A Harry Potterből igaz néhány varázslat, ez pont nem. :) Miért jó, ha improvizálsz? Teendőlisták ide, határidőnaplók oda, ezt is könnyen túlzásba lehet vinni -- a végletekig megtervezett, utolsó percig beosztott napok mindent adnak, csak lelki nyugalmat és biztonságot nem. Viszont könnyű ebbe a hibába esni. Ha olyan vagy, mint én, akkor a túlélő agyad sikítófrászt kap a kiszámíthatatlan esetek gondolatára is. Nem ... Olvass tovább
