Soha ne dobd ki a gyűjteményed! Lehet, hogy egy idő után megunod, feleslegessé válik, vagy már túl sok polcot foglal, de még mindig jobb helyet szorítani neki a padláson, mint évek múlva azon bánkódni, milyen jó lenne még egyszer megnézegetni, és gondtalanul nosztalgiázni…
~Nők Lapja Café
Aki már régóta jár ide, esetleg szintén tudatosan kacatmentes otthont visz, el tudja képzelni, hogy kapkodtam a levegőt, amikor ezt a cikket olvastam. Úristen. Most komolyan. A 15 tipp, hogyan legyen szuper gyűjteményed c. opuszban még ötletet is adnak arra, hogy mit lehet gyűjteni. Bögréket! Sótartót! Tehénkés dolgokat! Minek? Hogy legyen mit kerülgetni? Porfogónak? És miért akar valaki gondtalanul nosztalgiázni? Ez nekem úgy hangzik, mintha félne a jelennel (jövővel) szembesülni, és inkább punnyad a gyűjteménye közepén. Egy megkezdett, de be nem fejezett gyűjtemény folyamatos bűntudattal, lelkiismeretfurdalással láthatja el „gazdáját”, amiért nem szán rá elég időt, vagy nem gyarapította, ráadásul az újabb darabok beszerzésre szinte kényszeres vásárláshoz vezethet.
Nem csak a levegőbe beszélek. 12 évesen Fonyódon osztálykirándultam, és az egyik boltban lehetett Garfieldos képeslapokat kapni. Vagy húszfélét. Nagyon megtetszettek. A három napos kirándulás végére sikerült felvásárolnom az összeset abból a kevés kis zsebpénzből, amit a szüleimtől kaptam az útra, és aztán a következő néhány évben a szintén kevéske zsebpénzemből sikerült még vagy százat beszerezni (borítékosat, meg simát is). Sose küldtem el egyiket sem. És ha már Garfield, akkor vettem levélpapírt, noteszkát, a képregényt is, és hamarosan Garfield lógott az ágyam mellett, Garfieldos bögréből ittam reggel a kakaót. A Garfieldos hálóingem az egyetlen, amit használok azóta is rendszeresen, mert kényelmes. De a többi… kihasználatlanul lapul a régi gyerekszobámban egy nagy Garfieldos papírszatyorban. Ki tudja, hány havi zsebpénzemet költöttem erre, és ha kiszámoljuk, hogy egy borítékos képeslap már akkoriban is 150-200 Ft körül mozgott, a havi penzumom 1000 Ft volt, és van vagy 80 borítékosom, akkor látszik, hogy bizony majdnemhogy kényszerességről volt szó. Pusztán azért vettem meg őket, hogy LEGYEN. Hogy sok legyen, hogy teljes legyen, és kész. Aztán egyik napról a másikra elillant az „őrület” (hála az égnek), és le tudtam róla mondani. Ez volt az utolsó gyűjteményem (ezt még megelőzte egy Spice Girls- illetve egy Kis Hableány-korszak, mely keretében egy kb. 10 négyzetméternyi falfelületre festettem tenger alatti világot – a mai napig megvan, és még mindig jól néz ki). Bár ha még a magazinokat hozzá vesszük, az is gyűjteménynek tekinthető. Sikeresen meg is szabadultam vagy 30 kilónyitól az elmúlt 1 évben, és gyakorlatilag fellélegeztem. A lakás minden szegletében csupa imádnivaló dolog van, amit megbecsülök, és szeretek, és sehol semmi bűntudat vagy helyfoglaló mütyürkollekció. Azóta egyedül pénzt gyűjtök – és időről-időre csökkentem a felhalmozott összeget. :)
Nagyon örülök, hogy túl vagyok ezen az egészen, sokkal szabadabbnak érzem magam. Azóta sokszor gondolkodtam rajta, hogy a gyűjtés valamiféle védősbástyaként szolgál, az ember megnyugszik, ha ott vannak az ismert dolgai, és attól kap egy adrenalin löketet, ha beszerez egy új tárgyat – aztán más kérdés, hogy ez meddig tart. Úgy gondolom, hogy a mostani világban, amikor az anyagi helyzete gyakorlatilag mindenkinek kicsit romlott, felelőtlenség arra buzdítani az embereket, hogy kezdjenek lényegében felesleges dolgokat vásárolni és felhalmozni, csak a hecc kedvéért. Ha már hobbi kell, akkor ott van például a sport, a kertészkedés, az olvasás (van ám könyvtár is, nem kell felvásárolni a Librit…), a tánc, a főzés, vagy bármi, ami úgy kapcsol ki, hogy közben nem nullázza le az egyenlegünket, és nem tömi plafonig az egyébként is sosemelégnagy otthonunkat.
A gyűjtésről és a „leszokásról” Karen Kingston Rend a lelke mindennek c. könyvében olvashattok többet.
Nektek mi a tapasztalatotok a gyűjteményekről, vagy általában a gyűjtésről? Voltak olyan „korszakaitok”, amikre azóta döbbenettel gondoltok vissza?
Most, hogy várok a neptunra, nézelődöm, és az elmélkedések rovatnál döntöttem, úgy jutottam el ide.
Gyűjtöttem persze sok mindent. Szalvétát, bélyeget, képeslapot, levélpapírt, cicás dolgokat (egy időben az egész szobám szinte csak cicákból állt). De sosem éreztem kényszeresnek ezt, hála az égnek. Mivel egyiket sem vettem, hanem kaptam őket, vagy örököltem a tesóktól. És akkor örültem a fejemnek és betettem a gyűjteménybe. De pl. a képeslapokat, levélpapírokat sosem sajnáltam használni. Sőt, külön öröm volt, ha vot az alkalomhoz illő szép képeslapom vagy levélpapírom. Szerettem nagyon egy időben levelezni :) A cicás dolgokat is ajándékba kaptam és mindegyiket külön imádtam. A képeket a falamra raktam, a plüssökkel aludtam, a figurákat kiraktam. A plüssök már nincsenek velem, várják majd a gyerkőcöket, akik tudnak nekik örülni. A figurákból csak a legkedvesebbeket tartottam meg, a levelezős dolgokból még mindig vannak, de ha úgy alakul, használom őket.
Később, kamaszként távkapcsolatom volt, és a vonat- és villamosjegyeket őrizgettem (meg úgy majdnem mindent, amihez köze volt a hőn szeretett fiúnak). Amikor szakítottunk, kidobtam az összeset. A jelenlegi kapcsolatomban már nem gyűjtök ennyi mindent. Csináltam egy kis könyvecskét, amibe a fő fényképeket beragasztjuk, néhány levelet/üzenetet is megtartok, azt is hozzácsapva a könyvhöz, de azért az ilyen „az ebéded a hűtőben van, ne felejtsd itthon” cédulákat már nem tartom meg :)
Gyűjtöttem képeket is az aktuális kedvenc színészemről, ezt már digitálisan, aztán egy idő után kitöröltem. Ha kellenek, még mindig fent vannak a neten. :)
Azóta sem sajnálom, hogy van, ami kidobásra, törlésre vagy elküldésre került. Ami a legfontosabb, az a fejemben van.
Ez lehet, hogy érdekes, de én nem nagyon gyűjtöttem semmit, vagy csak kampányszerűen 1-2 hét alatt lecsengett minden. Most a „fontos iratokkal” vagyok úgy, hogy nehéz megválni tőlem, mert „mintának még jó lehet” mondattal elteszem a 2008-as szerződéseket, iratokat is, de ha belegondolok, már annyit írtam 2011-2012-ben, és a szabályok is változnak, hogy remélem az egyik things I love Thursday-be írhatom, hogy megszabadultam a papírtengertől :)))
Miért, manapság még a 33 sem olyan sok. :D
Elsőre arra gondoltam, hogy egy egész évtized, atyaég…aztán beugrott, hogy 2009 van :)
Az jó! Nálunk már/még nincs gyerek, a „legkisebb” unoka 19 éves. Persze az esküvő óta az egész családnak rajtunk függ a tekintete. :D De még ahhoz el kell telnie ennek az évtizednek minimum.
Nálunk anyámék szokták elővenni őket, ha valamelyik gyerek a családból vendégségbe jön. Mindig örülnek, mert nekik az én szobám igazi kincsesbánya. :)
Szia itt is! :)
Én a plüssállatok egy részétől már megváltam. Én se akartam a szüleim játékaival játszani, szóval minek őrizzem őket… Az ovikban mindig örömmel fogadják az ilyesmit. :)
Én meg igen. Csodálatos volt belegondolni, hogy az az anyukám játéka, az apukám diafilmje. Engem meghatott, lenyűgözött, nem porfogót láttam benne.
Egy-egy dolog nekem is el van téve, de mi nagyon sok mindent kidobtunk például a nagymamám hagyatékából, amit eleve ő kért meg, hogy ne is őrizgessük csak azért, mert az övé volt. Nem attól szeretem, hogy őrzöm a rozsdás krumplipucolóját. És ezt konkrétan ő mondta így. :)
Diavetítő megvan, anyu első cipője megvan, öreg macija megvan. :) A diavetítő még működik is, és elő is szoktuk venni. De azért ha anyukámnak több tucatos plüssállatgyűjteménye lenne, azt szelektálnám. De neki nyilván nem volt, mivel más korban éltek, akkor mindenkinek volt A Maci meg A Baba, és kész. Azt könnyebb megőrizni. De ha valakinek több tucat játéka van, akkor se mindet szereti egyformán, márcsak ezért is szelektáltam a sajátjaimból. :) Nem a legkedvencebbeket adtam az óvodának, nyilván.
A lomtalanítás nem a tárgyak nem-tisztelete, és nem az a lényege, hogy semmi sem szent, és lángszóróval megyek neki a cuccoknak. :) Sőt, szerintem pont attól még jobban megbecsülöm a számomra fontos tárgyakat, hogy mindenféle vicikvacak nem fullasztja meg a kuplerájban.
Hál’Istennek, a műanyag bizbaszozás és plüssmánia nem volt még akkoriban divatban, se gyerekek közt az ajándékozás (max. csoki), később meg sose érdekelt. Nem szerettem, és nem is szeretem a porfogókat. Se gyertyákat, se mécseseket, se efféléket. Húgom nagy plüssös volt, de egy racionális szint után anyáék nem engedtek be többet a lakásban:-)
Én a gyertyákat, mécseseket mindig elhasználom, vagy ha nagyon felhalmozódnak, továbbajándékozom bontatlanul olyannak, aki szereti. :D (Szerintem ez sem ciki, hacsak nem ugyanannak adom vissza, akitől kaptam.)
Plüssből nekünk mindig voltak naaaagy kedvencek, de ők évekig, sőt, volt, amelyik több, mint tíz évig. Szóval nem csoda, hogy ezek a szülinapra kapott bigyók nem érhettek fel hozzájuk. :))
A Barbie-k közül azok a legbecsesebbek, akiket még legelőször kaptunk. Utána még lett pár újabb, akikkel szintén játszottunk, de azért megvan ott is a rangsor. :) (Nem rengeteg Barbie-nk volt, hiperdrága volt már akkor is, főleg az akkori árfolyamokhoz és fizetésekhez képest — nem is emlékszem 4-5 ezer Ft-nál olcsóbb babákra akkoriból, csak ami nem igazi Barbie volt, hanem Steffi vagy Cindy, most azért már szoktam 2000 Ft-ért látni alap babákat, egy darab ruhával és cipővel, nulla kiegészítővel.)
Egy darab festős Cindy-m volt össz-vissz (tesómnak görkoris), 2 ezer forint volt olyan 91 körül. Nem volt rá pénzünk, illetve egy „ilyen marhaságra” nem voltak hajlandóak anyáék ennyit költeni. Nagyitól kapott pénzből vettük.
Az rengeteg pénz volt akkor. De a LEGO-k is bődület drágák voltak.
Mi nagyon sokat játszottunk a Barbie-kkal, dolgoztak, ügyvédi irodájuk volt, az egyik óvodát nyitott, meg műanyag dinoszauruszokon lovagoltak. :D Anyu meg a nagymamám horgoltak, kötöttek, varrtak nekik ruhákat. Sosem érdekelt, hogy a doboz szerint mit „tudott” az a Barbie (amúgy az elején még leginkább semmit, nem volt foglalkozásuk), mindenfélét kitaláltunk nekik. :) Ezen kívül természetesen játszótéren rohangásztunk, fogócskáztunk, cumiztatós babáztunk, rengeteget LEGO-ztunk, motoros kisvonatot építettünk, autókkal játszottunk, sárból és virágokból főztünk, meséket találtunk ki, barkácsoltunk, rajzoltunk-festettünk-ragasztottunk, színdarabokat írtunk és adtunk elő, olvastunk, és betéve tudtuk a Disney dalokat. :D Kellemes emlékek, én nem utálom a Barbie-t, és nem is lettem testképzavaros tőle, mert nem egy 21 centis műanyag babára volt bízva az önbecsülésem. De szerintem ez az összes játékra, mesére vonatkozik: kell valaki (pl. a szülő), hogy kontextust adjon, kommentáljon, reflektáljon, viszonyítási alap legyen, meg lehessen vele beszélni a felmerülő dolgokat. Anélkül bármin el lehet csúszni. :(
Ebben tök igazad van, de nekem még speciel nem volt olyan sok vicikvackom, a 80-as években voltam gyerek, így abból nem szelektáltunk.
A vicikvacakokat mindenfélére értettem, nem csak játékokra. Bármilyen tárgyak között szerintem létezik hierarchia: fontos, szeretem, kell, kincs — meg a többi. Utóbbiból lehet szórni.
Én is a nyolcvanas években indultam. :) Az elejéről nekem is sok az értékes emlék, aztán később elkezdett felhígulni az állomány. Nekem nagyon sok olyan plüssállatom, műanyag bigyóm volt, amit ovistársaktól, iskolatársaktól kaptam, akiknek nem emlékszem a nevére sem, és nem is játszottam ezekkel a játékokkal sosem. Na most azt minek őrizgessem a gyerekemnek, ha nekem sem volt fontos… Ha már felmerült a karácsonyi ajándékozós részen, ez ugyanolyan szülinapnál is (főleg, ha ugyanolyan húzós, mint karácsonykor): nem olyan ajándékoz, aki ismer, szeret, és totál félremegy az ajándék. Hát, szerintem azt nem ciki nem őrizgetni évtizedekig. És a Kinder Tojás játékokból is az n-edik összerakható műanyag autó sem egy nagy extra. Bezzeg a teknősök, vizilovak és krokodilok…! :D Azokat nem adom senkinek.
Szia Via! :)
Nekem anno volt matricagyűjteményem, szalvétagyűjteményem és képeslapjaim. Ebből mára a kedvenc írónőm könyvei lettek és hűtőmágnesek olyan helyekről, ahova utaztam. Mivel már elköltöztem otthonról, ezért a régi szobám kicsit olyan lomtáras érzést kelt bennem (a minden szülinapra sok-sok plüssállat öltötte a legdurvább méreteket). :))
Na igen. Én képeslapokat gyüjtöttem nagyon sokáig, aztán nemrég le akartam állni vele. Meg is történt. Most viszont valami hasonlót csinálok, mint dortimcsi: ha valahová elmegyek, evszek képeslapot. A szobám ajtajára ragasztom ki öket, és ahogy rájuk nézek, eszembe jutnak az emlékek :D Nem kerülnek sokba, nem fognak sok helyet és más területen nálam rend a lelke mindennek…de ez még belefér (:
Ami még meglep, hogy anno ilyen Micimackós matricaalbumot akartam megszállottan „megtömni”…szerencsére nem sikerült :D
Szia, üdv a blogon! :)
Az IM interjú nem volt nagy szám, a Charmed.hu-ról nyilatkoztam, meg hogy mi lehet a sorozat titka. :P Asszem 2005. májusi szám, és Colin Farrell van az elején. :)
Ilyen cserebere nálunk is volt anno, Lutra (a tanárok árulták, így visszagondolva, ezeket talán hanyagolni kéne iskolákban…), matricák, levélpapír, szalvéták… talán valamelyik szekrény mélyében még megvannak :)
Volt Veled az IM-ben interjú? :) Ha a kezedbe akad, beszkennelhetnéd/lefotózhatnád azt is, engem (és szerintem másokat is) érdekelne :)
Megírtam! :)
Igen, kiszedtem azokat az oldalakat, amiken a megőrzendő rész van. Nagyon megköszönném, ha betennél egy fotót, mert eddig nem sikerült rendesen megcsinálnom, és egy ötlet nagyon jól jönne :) Köszi!
Dorottya: hogy érted, hogy a neked tetsző részeiből áll a gyűjtemény? Kivágtad őket? Csak azért kérdezem, mert én is kivagdosom a cikkeket, amik tetszenek, és lefűztem őket, és ha akarod, akkor lefotózom, hogy hogy néz ki, hátha segít. :)
arwen: igazad van, ez a gyümölcscímke más, szerencsére kevés helyet foglal. :) A használati tárgyakkal is akkor van a bibi, amikor már nem használod. Ki az, aki százféle bögréből iszik egyszerre? :D
Gumicumi a mi osztályunkban is volt, meg matrica, meg levélpapír, meg voltak Lutra albumok is… Úgy látszik, a gyerekeket jól rá lehet venni az ilyesmire. Collect them all. :)
Gyerekkoromban déligyümölcs-matricát gyűjtöttem. Mindig, ha szupermarketbe, zöldségeshez, vagy hasonló helyre mentünk, megrohamoztam a polcokat, és kerestem az olyan matricákat, amilyeneket még nem találtam. A szüleim is segítettek: édesapám munkájából kifolyólag sokat járt külföldön, és mindig hozott pár érdekes matricát. Mindig nagyon örültem neki, hatalmas gondossággal ragasztottam a kis papírokra (egy 100-as A4-es papírt vágtam mindig 4 felé, az volt az alap), számolgattam őket, nézegettem. Ha jött valaki, mindig eldicsekedtem vele, hogy „nézd mennyi, és nincs két egyforma”.
Az évek alatt sok ezer félét gyűjtöttem össze.
Még mindig megvan a gyűjtemény, persze már egy ideje nem bővítem. De soha ki nem dobnám. Helyet foglal? Negyedannyit, mint egy magazin. Ennyi erővel a diplomám is helyet foglal, és valószínűleg sosem fogom elővenni többé. Felesleges? Talán. De nekem a gyermekkoromat idézi és igenis jó néha megnézni és elmosolyodni amikor szembejön. Szerintem még érdekes is. Nem tartom sem rejtőzködésnek, sem védőbástyának.
Csak azt akartam ezzel mondani, hogy szerintem vannak gyűjtemények, amik tényleg értékesek vagy különlegesek. És nincs semmi közük a vásárláshoz és a kényszeres pénzköltéshez.
Persze a gyermekkori levélpapír és egyéb gyűjtésről nem ezt gondolom. Döbbenet volt, mindig vágyakozva néztem az osztálytársaimra, akik levélpapírt cseréltek. Ők voltak a menők, az értékedet az osztályban a levélpapírjaid számával mérték. Aztán volt a gumicumi-mánia, nem tudom, arra emlékszik-e valaki. Szerintem az a röhej csúcsa. Gumiból készült színes cumikat kellett a nyakadba kötnöd, akkor voltál menő. Minél több, színesebb, annál jobb (több méretben és színben készültek ám a cumik).
Nekem sosem voltak ilyenjeim, csak amiket ajándékba kaptam. A szüleim legalább olyan racionálisak voltak, mint én most, nem hagyták, hogy ilyen marhaságra költsem a pénzem. :)
Egy ilyenre emlékszem, mikor először zsebpénzt kaptam, fél évig radírokat vettem. Felvásároltam az egész boltot. Olyan 8-10 évesen jöttem rá, mennyire felesleges pénzkidobás volt. Na, akkor bűntudatom volt. Egy ideig még őrizgettem, aztán kidobtam őket, azóta nem költök ilyen marhaságokra.
Szerintem mondjuk a könyv vagy az egyéb használati tárgyak nem számítanak a klasszikus értelemben vett gyűjtemények közé, hiszen funkciójuk van, hozzátesznek a mindennapodhoz. Persze csak addig, amíg használod azokat a dolgokat, elolvasod a könyveket.
Régen levélpapírokat gyűjtöttem, de rövid idő után rájöttem, hogy semmi értelme, hogy csak álljon egy mappában, így elkezdtem levelezni egy barátnőmmel, akivel csak ritkán találkoztunk, és ez szorosabbá tette a barátságunk :) Még van néhány a régi gyűjteményből, de olyan kis helyet foglal, hogy azt megőrzöm.
A mostani gyűjteményem újságokból áll, de nem egész számokból, hanem a nekem tetsző részeikből. Csak a tárolásukra kellene kitalálnom valamit, hogy könnyebb legyen fellapozni őket..
Az igazi gyűjteményem könyvekből áll, nagyon szeretem őket, nagyon sok van, de mellette 3 könyvtárba is járok, szóval csak azt veszem meg, ami megérdemli. (Ami még így is rengeteg) Ez az, amiről nem tudnék lemondani.
Dortimcsi: A Glamourok nekem is megvannak, a legelső számot kivéve, de szépen kin vannak a polcon, és már gyakran lapoztak bele a vendégek is. :)
Azért ne hidd, hogy nálam semmi bigyó nincs kinn, van egy szerelmes szobor, amit nászajándékba kaptunk, néhány elefántszobor vietnámból (nem egymás mellett vonulnak, hanem erre-arra), illetve stratégiai pontokon mécsestartók, gyertyák, amiket rendszeresen meg is gyújtok. De épp csak annyi, hogy hangulat legyen, és ne nyomjanak el. :D
Dori: Én úgy vettem észre, hogy amióta Internet van, ami ráadásul megbízhatóbb sztárforrás, a „kedvenceimről” értelmetlen bármit is gyűjteni. A Charmed cikkeket se őriztem meg, kivéve azoknak egy részét, amiben megemlítették a honlapomat, vagy velem volt interjú (IM). Egyébként pont nemrég dobtam ki a papírosba vagy 2 évnyi IM-et. :D
Jelenleg az IM-et gyűjtöm és Britney-vel kapcsolatos dolgokat :D Volt olyan amikor az egyik falamon 1 négyzetcenti szabad hely sem volt a sok Britney cikktől :) Most már inkább mappákba rakom a cikkeket és képeket. Az IM meg kis helyen is elfér.
Mit is gyűjtöttem? Újságokat,de azt is csak időszakosan: volt olyan 1-2 év amikor a Cinema magazin minden számát megvettem,de aztán rájöttem,hogy alapvetően csak porfogó lesz egy idő után…azóta is a szüleim padlásán porosodik….
Aztán volt egy időszak amikor Nők lapját vettem,de aztán rájöttem hogy az engem érdeklő cikkek az nlcafe-n is fent vannak…
Mostanában a Glamourt szoktam rendszeresen venni, és egy szekrényben vannak a régebbi példányok…A rendszerezés lassan időszerű lenne,mert néhány egyéb más újság is van…
Még egy „gyűjteményem ” van és erről nem is szeretnék nagyon lemondani, kidobni: képeslapokat hozok olyan helyekről ahol már jártam: legyen az külföld vagy belföld (bár hazánkban gyakran megfeledkezem erről..) és a barátaimtól kapott lapokat is megtartom.Még kezelhető mennyiség van, főleg az fér el kis helyen amit magammal költöztettem amikor összeköltöztem Manóval…
Felesleges műtyüröket én sem gyűjtök, nem zsúfolom tele a szekrényt mindennel, bár azért néhány kellemes ajándéktárgy azért otthonosabbá és nőisebbé teszi a korábbi legénylakást….így érzem azt, hogy már nem csak ő, hanem én is itthon vagyok ebben a lakásban:)